A Debreceni Ítélőtábla Pf.20135/2020/4. számú határozata személyiségi jog megsértése tárgyában. [1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) 136. §, 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 83. §, 265. §, 383. §, 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet (Kmr.) 13. §, 14. §, 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (Ükr.) 3. §, 4/A. §] Bírók: Árok Krisztián, Bakó Pál, Molnár Tibor Tamás

Kapcsolódó határozatok:

Miskolci Törvényszék P.21832/2018/65., *Debreceni Ítélőtábla Pf.20135/2020/4.* (ÍH 2021.16)

***********

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA

Pf.I.20.135/2020/4. szám

A Debreceni Ítélőtábla a Hantos Ügyvédi Iroda (cím, ügyintéző: dr. Hantos Ádám ügyvéd) által képviselt I.rendű felperes neve (cím) I. rendű és II.rendű felperes neve (cím) II. rendű felpereseknek - a dr. Felek Tímea ügyvéd (cím) által képviselt alperes neve (cím) alperes ellen, amelynek pernyertessége érdekében az ifj. dr. H. F. ügyvéd (cím) által képviselt alperesi beavatkozó (cím) beavatkozott, személyiségi jog megsértése miatt indított perében a Miskolci Törvényszék 10.P.21.832/2018/65. számú közbenső ítélete ellen az alperes által 67. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

k ö z b e n s ő í t é l e t e t:

Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesek mint egyetemleges jogosultak részére 6350 (hatezer-háromszázötven) forint másodfokú perköltséget. Megállapítja, hogy 48 000 (negyvennyolcezer) forint le nem rótt fellebbezési illetéket az állam visel.

A közbenső ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.

Indokolás

[1] A felperesek gyermeke: M. B. 2013. december 16. napján végtaghiánnyal született, a bal keze és alkarja ugyanis az alkar felső-középső határától hiányzik, a csonk végén pedig négy, borsónyi ujjkezdemény észlelhető. Bár az I. rendű felperes a terhessége alatt több alkalommal, így 2013. április 12. napján (5. hét), április 26. napján (7. hét), május 24. napján (11. hét), június 4. napján (13. hét), június 18. napján (14-15. hét), július 9. napján (18. hét), október 3. napján (31. hét), november 15. napján (37. hét), majd december 2. napján (38. hét) is ultrahangos szűrővizsgálaton vett részt, a végtaghiányt egyik esetben sem észlelték. Épp ellenkezőleg: a leletek azt tartalmazták, hogy "a végtagok hiánytalanok", illetve "a végtagok csöves csontjai épnek látszanak." Az ultrahangvizsgálatokat részben a M. S. K. és E. O., részben pedig a BAZ M. K. és E. O. végezte, amelyek összeolvadásával 2017. április 1. napján létrejött az alperes.

[2] A felperesek keresete annak megállapítására irányult, hogy az alperes megsértette az I. rendű felperes önrendelkezési jogát, valamint a felperesek családtervezéshez, egészséghez, testi épséghez és a társadalmi életben történő részvételhez fűződő személyiségi jogát azzal, hogy a 13. és a 18. héten végzett ultrahang vizsgálatok során nem vizsgálta, vagy nem az elvárható gondossággal vizsgálta a magzat karjának hosszát és épségét. Arra hivatkoztak, hogy amennyiben az alperes kellő gondossággal végzi az ultrahangvizsgálatokat, és a fejlődési rendellenességet felismeri, a terhesség megszakítását kérték volna a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény 6. §-ának (3) bekezdése alapján. Erre tekintettel az alperest vagyoni és nem vagyoni kártérítés megfizetésére is kérték kötelezni.

[3] Az alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult, vitatta annak jogalapját és összegszerűségét is. Arra hivatkozott, hogy az ultrahangvizsgálatokat az ellátásban résztvevőktől elvárható gondossággal, a szakmai szabályokat és irányelveket betartva végezte el, a végtagfejlődési rendellenesség ennek ellenére nem volt felismerhető.

[4] Az elsőfokú bíróság a fellebbezéssel támadott közbenső ítéletével megállapította, hogy az alperest teljes kártérítési felelősség terheli az I. és a II. rendű felpereseket abból eredően ért kárért, hogy M. B. nevű gyermekük 2013. december 16. napján végtaghiánnyal született.

[5] A határozatának indokolása szerint nem volt vita tárgya az a tény, hogy a felperesek gyermeke végtaghiánnyal született. Ezért - a bírói gyakorlattal egyezően - az alperes kötelezettsége volt annak bizonyítása, hogy a 13. és a 18. héten elvégzett ultrahangvizsgálatok során az ellátásban résztvevőktől elvárható gondossággal és a szakmai szabályoknak megfelelően járt el, e rendellenesség ennek ellenére nem volt felismerhető (Debreceni Ítélőtábla Pf.I.20.754/2016/5. és Pf.I.21.117/2017/6.). Az ezt követő ultrahangvizsgálatoknak nem volt jelentősége, hiszen a 20. hét után felismert végtagfejlődési rendellenesség már nem adott volna alapot a terhesség megszakítására. Azt, hogy az alperes a 13. és a 18. héten végzett vizsgálatok során betartotta-e a szakmai szabályokat és a gondossági követelményt, a terhességre vonatkozó egészségügyi dokumentáció és a per során beszerzett orvosszakértői vélemény alapján kellett eldönteni, hiszen a felperesek nem adták meg a vizsgálatokat végző P. E. és dr. Sz. Gy. tanúkénti meghallgatásához szükséges felmentést.

[6] Az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítás alapján megállapította, hogy e személyek jogosultak voltak az ultrahangvizsgálatok elvégzésére, és mind a 13., mind pedig a 18. héten megvizsgálták a magzat végtagjait, azonban nem észleltek eltérést. A szakvélemény alapján rögzítette ugyanakkor azt is, hogy e rendellenesség felismerésére 4% és 30,7% közötti esély volt. Azt, hogy az elvégzett 22 ultrahangvizsgálat ellenére a perbeli esetben miért nem sikerült feltárni a végtaghiányt, a szakértő nem tudta megállapítani. Nehezítő körülményként általánosságban a várandós nő, illetve a magzat elhelyezkedését, a méhlepény szokásostól eltérő fekvését, a vizsgálókészülék által alkotott kép alacsonyabb minőségét, a vizsgálatot végző szakmai gyakorlatát, illetve a vizsgálatokra rendelkezésre álló idő korlátozottságát említette, ezek azonban - a várandós nő, a magzat és a méhlepény fekvésétől eltekintve - mind az alperes érdekkörébe tartoznak és az ő terhére esnek. Kétségtelen, hogy a Győri Ítélőtábla a Pf.20.428/20006/11. számú ítéletében - a perbelihez hasonló végtagfejlődési rendellenesség esetén - azt állapította meg, hogy a 4% és a 30,7% közötti felismerési esély olyan alacsony, hogy a felismerés hiánya nem alapozza meg az elvárható gondosság sérelmét. A Kúria Pfv.III.22.678/2017/11., valamint a Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.20.479/2017/8. számú ítéletei szerint azonban már a 10%-ra becsült felismerési esély is reálisnak tekinthető. Az elsőfokú bíróság a hasonló ügyekben született eltérő határozatok közül a Kúria és a Fővárosi Ítélőtábla álláspontját fogadta el. A Győri Ítélőtábla ítélete ugyanis egy 2000. évi terhességre vonatkozott, amelytől az I. rendű felperes perbeli terhességéig 13 év telt el. Ezen időszak alatt pedig jelentősen javultak a rendellenesség felismerésének technikai lehetőségei, amelyet a szakvélemény is alátámasztott. Ennek tükrében a középarányosan 15%-ra becsült felismerési esély reálisnak minősül, így az alperesnek e rendellenességet az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) 77. §-ának (3) bekezdésében írt gondosság mellett fel kellett volna ismernie.