BH 2009.4.121 A banki ügyintéző téves utalást hajtott végre, ezt azonban a munkáltató oldalán felmerült körülmények is befolyásolták, a rendkívüli felmondás jogellenesnek minősítése megalapozott [Mt. 96. §].

Pertörténet:

Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság M.1043/2006/12., Fővárosi Törvényszék Mf.632794/2007/3., Kúria Mfv.10128/2008/3. (*BH 2009.4.121*)

***********

A felperes keresetében a munkáltatói rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és az ahhoz fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte, eredeti munkakörébe történő visszahelyezésének mellőzésével.

A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperesi rendkívüli felmondás jogellenes, a felperes jogviszonya az alperesnél az ítélet jogerőre emelkedésének napjával szűnik meg. A bíróság kötelezte az alperest, hogy fizessen a felperesnek elmaradt munkabér-különbözetet, tízhavi átlagkeresetnek megfelelő összegű átalánytérítést, felmondási időre járó bért, végkielégítést, valamint perköltséget. A bíróság a felperes ezt meghaladó kereseti kérelmét elutasította.

A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1989. július 1-jétől állt az alperes alkalmazásában, 2002. február 1-jétől pénzpiaci levelező munkakört töltött be.

A munkáltató 2006. január 12-ei rendkívüli felmondásával szüntette meg a felperes munkaviszonyát azon indokolással, hogy a munkavállaló 2005. december 28-án egyértelmű utasítást kapott egy kezelt külföldi betét kamatainak a betét külföldi tulajdonosa részére való átutalására és a betét tőkeösszegének további egy hónapra történő lekötésére. A felperes közel tíz éve ezen számlával minden esetben havonta hasonlóképpen járt el. Nagy gyakorlata alapján tisztában volt azzal, hogy a művelet fokozott figyelmet és körültekintést igényel, súlyos gondatlansággal eljárva azonban nem csupán a kamatokat, hanem a betét tőkeösszegét is "elutalta". A rendkívüli felmondás rögzítette, hogy a kötelezettségszegésre 2005. december 30-án derült fény, amikor az átutalt tőkeösszeg visszahívására már nem volt mód.

A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a rendkívüli fel­mondás indokául megjelölt kötelezettségszegést a munkavállaló elkövetéskori munkaköre, beosztása és szakismerete alapján kellett megítélni és figyelembe venni a munkaszervezetben betöltött helyét, munkakörén alapuló felelősségét is. Az elsőfokú bíróság érvelése szerint a felperesnek bár munkaköri kötelezettsége volt a banki művelet elvégzése, azonban az alperes volt az, aki a munkavégzés feltételeit nem megfelelően alakította ki, indokolatlanul mellőzte az ún. "négyszem-elvének" érvényesülését, ezáltal maga teremtette meg annak a lehetőségét, hogy egy fokozott ritmusú munkavégzés mellett egyszeri gondatlanságból eredő figyelmetlenség folytán súlyos következmény álljon elő. A bíróság nem osztotta az alperes azon meggyőződését, hogy a felperes a banki művelet végzése során az egyébként nem vitásan munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegte.

Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében részben megváltoztatta, az elmaradt munkabér-különbözet összegét leszállította és megállapította, hogy az eljárás illetékét az állam viseli, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

A másodfokú bíróság álláspontja szerint a bizonyított tényállás alapján megállapítható volt, miszerint a felperes lényeges kötelezettségszegést követett el, azonban az nem minősült olyan súlyúnak, amely a rendkívüli felmondás alapjául szolgálhatott volna. A jogerős ítélet kifejtette, hogy az alperes a fellebbezésében a jogellenesség jogkövetkezményei tekintetében az elsőfokú bíróság ítéleti döntését kizárólag az elmaradt munkabér-különbözet tekintetében vitatta. Így a másodfokú bíróság a jogalapon túlmenően csak ebben a körben vonta a vizsgálódási körébe az elsőfokú bíróság ítéletét. Az elmaradt munkabér-különbözet vonatkozásában a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletében kifejtett számítási módot nem találta helytállónak, ezért azt részletes indokolás mellett megváltoztatta.

Az alperes a felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a kereset elutasítását kérte, míg másodlagos kérelme az első-, vagy a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítására irányult. Az alperes álláspontja szerint a másodfokú bíróság a fellebbezést csupán a felperesi kereset jogalapja, és az egyéb máshonnan megtérült jövedelmei körében vizsgálta felül, holott az alperesi fellebbezés a felperesi kereset teljes terjedelmében történő elutasítására, így értelemszerűen a felperesi kereset valamennyi eleme ellen irányult. Ezen túlmenően hivatkozott arra, hogy a jogerős ítélet megsértette a Pp. 221. §-ában foglalt indokolási kötelezettséget is. Hivatkozása szerint a felperesi előadás alapozta meg azt az alperesi álláspontot, hogy a lényeges kötelezettség megszegésére felperes részéről a gondatlanság legmagasabb fokán, már a szándékosság határán került sor. Az ítéletek így sértik az Mt. 96. §-ának (1), illetve (2) bekezdésében foglaltakat is. A bíróságok a bizonyítékokat nem megfelelően értékelve jutottak arra a következtetésre, miszerint a rendkívüli felmondás jogellenes volt.