BH 2010.7.173 I. A vagyonelkobzás együttes (egyetemleges) alkalmazásának nincs helye.

II. A vagyonelkobzás nem mellőzhető azon az alapon, hogy a terhelt által elsikkasztott, majd felhasznált vagyon további sorsa nem volt tisztázható [Btk. 77/B. §].

Az elsőfokú bíróság a 2007. október 18-án kihirdetett ítéletével az I. r. terheltet bűnösnek mondta ki folytatólagosan, különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás bűntettében és 3 rb. folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében. Ezért őt halmazati büntetésül 3 évi börtönbüntetésre és 3 évi közügyektől eltiltásra ítélte.

A bíróság az I. r. és a II. r. terhelttel szemben 80 800 000 forintra vagyonelkobzást rendelt el.

Az ítélőtábla a 2008. október 2. napján kelt ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét az I. r. terhelt vonatkozásában akként változtatta meg, hogy az I. r. terhelt börtönbüntetésének mértékét 2 évre enyhítette, amelynek végrehajtását 5 évi próbaidőre felfüggesztette, a közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását mellőzte. Az I. r. és a II. r. terheltekkel szemben a vagyonelkobzást mellőzte.

Az elsőfokú ítéletben megállapított, a másodfokú bíróság által kiegészített, helyesbített tényállás lényege a következő.

A terhelt vagyona egy hétvégi ház telekkel, valamint egy ikerház fele. Mindkét ingatlan a vádbeli időt évekkel megelőző örökségből került a tulajdonába.

Az I. r. terhelt alapítója volt az alapítványnak, amely fenntartóként működtette a szakközépiskolát. Az alapítvány oktatási és képzési céllal jött létre, az iskola igazgatója az I. r. terhelt volt.

Az alapítvány kuratóriumának elnöke által 1998. szeptember 15-én aláírt megbízólevél alapján az I. r. terhelt jogosult volt a projektigazgatói feladatok ellátására, az alapítvány vagyonával történő gazdálkodásra, pénzügyi és számviteli politikájának irányítására.

A kuratórium felhatalmazása alapján ő készítette el az alapítvány Pénzkezelési Szabályzatát is, amely értelmében a pénztáros a házipénztárat önállóan, teljes anyagi felelősséggel kezeli, feladata a pénztárban tartott készpénz kezelése, megőrzése. A kiadások kifizetését, a bevételek beszedését vagy elszámolását az igazgató rendelheti el. A vádbeli időszakban a pénztáros és az utalványozó - szabálytalanul - az I. r. terhelt volt egyszemélyben.

A közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény 14. § (1) bekezdése értelmében az alapítvány mint közhasznú szervezet a gazdálkodása során elért eredményeket nem oszthatta fel, azt a létesítő okiratban meghatározott tevékenységére, az oktatásra kellett fordítania. Az alapítványból csak úgy lehetett pénzhez jutni, ha annak közhasznú cél szerinti felhasználását igazolták.

1999. vagy 2000. évben - közelebbről meg nem határozható időpontban - egy számítógépes rendszer telepítésére irányuló megbízás kapcsán ismerkedett meg az I. r. terhelt a számítástechnikai tevékenységgel foglalkozó III. r. terhelttel. Az I. r. terhelt a megbízást megelőző tárgyaláson felvetette, hogy a III. r. terhelt nyújtson segítséget az alapítvány készpénz-állományának átcsoportosításában, a pénztárból az I. r. terhelt által a III. r. terhelt előtt ismeretlen célra történő készpénz-felvételek jogcímének megteremtésében. Ennek keretében a III. r. terheltnek valótlan gazdasági események igazolására szolgáló számlák és azokhoz kapcsolódó okiratok készítésében, aláírásában kellett közreműködnie, anélkül, hogy tudomása lett volna arról, hogy az így kivett pénzösszegeket az I. r. terhelt magáncélra, vagy az alapítvány egyéb céljára kívánja felhasználni.

A III. r. terhelt a IV. r. terhelt bevonásával vállalta, hogy különböző, ténylegesen nem működő gazdasági társaságok nevében a kért okiratokat kiállítják, illetve ellenjegyzik.

Ennek alapján a III. és a IV. r. terhelt a cégbíróság által be nem jegyzett, illetve tényleges működést 1994 óta nem végző Bt.-k és a cégnyilvántartásból 1997. június 30-i hatállyal törölt Kft. nevében készített valótlan tartalmú okiratokat, amelyek szerint az alapítvány a nevezett társaságokat oktatással és tananyag készítésével bízta meg. Az alapítvány nevében az 1998., 1999. és 2000. évre dátumozott szerződések egy részét az I. és a II. r. terheltek együttesen, illetve több szerződést a II. r. terhelt külön írt alá, illetve az I. és a II. r. terheltek valótlanul igazolták a szerződésben meghatározott feladatok teljesítését is.

Ily módon a valótlan szerződések és hozzájuk tartozó bizonylatok alapján az I. r. terhelt a házipénztárból 1999. és 2000. évre összesen 80 800 000 forintot vett fel és tulajdonított el.

Az átvételi elismervényeken szereplő aláírások ellenére sem a III., sem a IV. r. terhelt nem vett át készpénzt az alapítvány képviselőitől. Az alapítvány pénztárából az ismertetett módon kivett összesen 80 800 000 forintot az I. r. és a II. r. terheltek ismeretlen célra fordították.

A részletes jogi indokolást nem tartalmazó elsőfokú ítélet indokolásában arra utalt, hogy az I. és a II. r. terhelttel szemben az elsikkasztott 80 800 000 forintra nézve az elkövetéskor hatályos Btk. 62. §-a alapján vagyonelkobzást rendelt el, mert szabadságvesztés kiszabása mellett vagyonelkobzást kell elrendelni arra a bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyonra, amelyet az elkövető a bűncselekmény elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett.

A másodfokú bíróság indokolásában mellőzve az elsőfokú ítéletnek - a pénztárból az I. r. terhelt által kivett és eltulajdonított - a részösszegek összesítése során az I. és a II. r. terheltre egyaránt vonatkozó "eltulajdonították" ténymegállapítást, kiemelte, hogy az alapítvány pénztárából felvett összegek kivétele és eltulajdonítása az I. r. terhelthez köthető, így a részösszegek összesítése során nem terjeszthető ki az eltulajdonítás ténye a II. r. terheltre, ugyanakkor helytálló ténybeli következtetés eredménye, hogy az I. és a II. r. terheltek az így kivett összegeket ismeretlen célra fordították.

A másodfokú bíróság jogi érvei szerint az elkövetéskor hatályos Btk. 62. §-a a mellékbüntetések között határozta meg a vagyonelkobzás alkalmazását. Mellékbüntetésül személyenként kell meghatározni a joghátrány mértékét. A Btk. 62. §-a értelmében vagyonelkobzást arra a bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyonra kell elrendelni, amelyet az elkövető a bűncselekmény elkövetése során szerzett. Ebből következően az adott esetben a vagyonelkobzás alapja terheltenként az a vagyon, amely összeg erejéig személyenként az elsikkasztott pénzből részesültek.

Az irányadó tényállásból azonban ennek mértéke nem állapítható meg, ez a körülmény az eljárás során nem volt feltárható. A terheltek tulajdonában olyan vagyontárgy nincs, amely az elkövetéssel összefüggésbe lenne hozható. A tulajdonukba lévő ingatlanokhoz öröklés útján jutottak.

Az ítélőtábla álláspontja szerint megfelelő adatok hiányában feltételezésen alapulna, ha fele-fele arányban vélelmezné a bíróság a vagyonelkobzás törvényi alapját. Ilyen módon egyéniesítve megalapozatlan és önkényes lenne a vagyonelkobzás mellékbüntetés kiszabása. Miután az ítélőtábla az elsőfokú bíróság törvénysértő ítéleti rendelkezésének módosítására nem talált lehetőséget, az I. és a II. r. terhelttel szemben a 80 800 000 forintra a vagyonelkobzás elrendelését mellőzte. Utalt még arra, hogy ügyészi fellebbezés hiányában más mellékbüntetés, nevezetesen pénzmellékbüntetés kiszabására a súlyosítási tilalom folytán nem volt törvényes lehetőség.