BH 2021.3.74 I. A kártérítési felelősséget megalapozó mulasztás nem csupán valamely jogszabály által megkövetelt tevőleges magatartás kifejtésének elmaradása lehet; ehhez képest az, hogy mi lett volna a károkozótól az adott helyzetben általában elvárható tevékenység, a felróhatóság körében vizsgálható.

II. Hozzátartozó elvesztése esetén a sérelemdíj mértékének meghatározásakor nem vehető figyelembe az a tény, hogy az elhunyt hozzátartozó hanyatló egészségi állapota miatt már nem vett részt olyan intenzitással a család életében, mint korábban. A család egységét, az összetartozást, a korábban kialakult szoros kötődést a családtag állapotának romlása nem bontja meg [2013. évi V. tv. (Ptk.) 2:52. §, 6:519. §].

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] Az I. rendű felperes édesapja és a II. rendű felperes nagyapja 2013 novemberében sensomotoros aphásiás, jobboldali túlsúlyú hemipariesissel járó ischaemiás stroke-ot kapott. A kórházból történt elbocsátása után a felperesek ápolták és gondozták. 2015 augusztusában halmozott epilepsziás roham miatt ismét kórházba került. A felperesek ezt követően előbb egy átmeneti gondozóházban helyezték el, majd az alperes 2016. február 18-án határozatlan időre felvette, és a súlyos demens részlegen gondozta. Ebben a zárt részlegben a gondozottak szabadon közlekedhettek. Az itt található egyik, nyitható ablakú szoba ajtaját az alperes nem zárta. A felperesek hozzátartozója 2016. március 23-án az említett szobába bement, annak ablakát kinyitotta, és onnan kiesett. Az elszenvedett súlyos mellkasi, hasi és gerinc sérülése miatt, az életmentő kezelések és műtétek ellenére 2016. április 2-án elhunyt.

A kereseti kérelem és az alperes védekezése

[2] A felperesek - egyebek mellett a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:52. §-ára, 6:518. §-ára és 6:519. §-ára alapított - keresetükben az alperest az I. rendű felperes javára 4 000 000 forint sérelemdíj és 59 100 forint kártérítés, valamint ezen összegek késedelmi kamatai, míg a II. rendű felperes javára 4 000 000 forint sérelemdíj és 189 000 forint kártérítés, valamint ezen összegek késedelmi kamatai megfizetésére kérték kötelezni.

[3] Az alperesnek és beavatkozójának érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.

Az első- és másodfokú ítélet

[4] Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperest az I. rendű felperes részére 2 500 000 forint sérelemdíj és 59 100 forint kártérítés, valamint ezen összegek késedelmi kamatai, a II. rendű felperes részére 2 500 000 forint sérelemdíj és 189 000 forint kártérítés, valamint ezen összegek késedelmi kamatai megfizetésére kötelezte. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

[5] A bizonyítás eredményét mérlegelve arra a következtetésre jutott, hogy az alperes a felperesek egészséges családban éléshez fűződő jogát megsértette, hiszen a súlyos demens részlegen egy olyan szobát nem zárt kulccsal, ahol az ablak nyitható volt, az nem volt bereteszelve, és azt bárki, bármikor kinyithatta. Az alperes felelősségét azért állapította meg, mert nem biztosított olyan körülményeket, amelyek a balesetet megakadályozhatták volna.

[6] A felróhatóság körében értékelte, hogy amennyiben a felperesek hozzátartozóját a súlyos pszichiátriai betegsége miatt nem tudta ellátni, úgy jogosult lett volna megtagadni a felvételét, vagy az áthelyezéséről intézkedhetett volna; ennek hiányában viszont gondoskodnia kellett volna a biztonságos ellátásáról. Figyelembe vette továbbá, hogy az alperesnek tudomása volt a kérdéses szoba jelentette problémáról. Emiatt azt állapította meg, hogy az alperes a felelősség alól kimenteni magát nem tudta.

[7] A sérelemdíj összegszerűségénél mérlegelte a felperesek és az elhunyt hozzátartozójuk kapcsolatát, a jogsértés súlyát és ismétlődő jellegét, valamint a felróhatóság mértékét. A perben kirendelt igazságügyi elmeorvos szakértő és pszichológus szakértő szakvéleménye alapján rögzítette, hogy a felperesek gyászreakción mentek keresztül, amelyet sikerült feldolgozniuk, a pszichés állapotuk miatt kezelésre nem szorulnak. Jelentőséget tulajdonított annak, hogy az alperes mulasztásban megnyilvánuló jogsértése folyamatosan fennállt. Emellett figyelemmel volt a felróhatóság súlyos fokára.

[8] A felperesek személyes előadása és a perben kihallgatott tanú vallomása alapján azt állapította meg, hogy a felpereseknek bensőséges kapcsolata volt a hozzátartozójukkal. Rögzítette azonban azt is, hogy amikor a baleset történt, a felperesek hozzátartozója két éve nem töltött be aktív funkciót a család életében.

[9] Mindezekre tekintettel a sérelemdíj mértékét mindkét felperes esetében 2 500 000 forintban határozta meg. Mivel az alperes a keresetben megtéríteni kért kár összegét nem vitatta, ezért - e körben külön bizonyítás felvétele nélkül - a keresettel egyezően marasztalta.

[10] A feleknek és az alperes beavatkozójának fellebbezései folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a per főtárgya tekintetében helybenhagyta.

[11] Az alperes fellebbezésében foglaltakra figyelemmel kiemelte, hogy a Ptk. 2:52. § (2) bekezdésének utaló szabálya alapján alkalmazott Ptk. 6:518. §, 6:519. § és 6:520. § rendelkezései értelmében a felperesek által elszenvedett jogsértés jogellenesnek minősült. Helytállónak tekintette az elsőfokú bíróságnak azt a jogértelmezését, amely szerint a felróhatóság körében vizsgálta, hogy az alperes úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.

[12] Felhívta a szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló 1993. évi III. törvény 67. § (1) és (2) bekezdését, 68. § (3) és (4) bekezdését, valamint a 68/A. § (1) és (2) bekezdését. Figyelembe vette továbbá az alperes házirendjének a szolgáltatással szemben támasztott követelményt meghatározó előírását. Mindezek alapján egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy ha az alperes a felperesek hozzátartozójának ellátását a pszichiátriai betegségére tekintettel nem tartotta biztosíthatónak, akkor jogosult lett volna a felvételét megtagadni, emellett a jogszabály alapján az áthelyezését is kezdeményezhette volna. E körben értékelte azt a tényt, hogy a felperesek a felvételkor a teljes orvosi dokumentációt csatolták, és a hozzátartozójukat a háziorvos és az alperes pszichiátere is megvizsgálta.

[13] Erre tekintettel a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 206. § (1) bekezdésének megfelelően, okszerűnek minősítette az elsőfokú bíróságnak azt a megállapítását, hogy az alperes a kártérítési felelősség alól kimenteni magát nem tudta.

[14] A sérelemdíj összegszerűségét illetően utalt arra, hogy az elsőfokú bíróság a Ptk. 2:52. § (3) bekezdésében meghatározott értékelési szempontokat kellő súllyal vette figyelembe. Osztotta a felpereseknek azt a fellebbezési álláspontját, hogy nem a hozzátartozójuk káresemény előtti egészségi állapotának, a családban betöltött szerepének, hanem a közöttük fennállott szoros köteléknek volt jelentősége. A jogsértés súlya körében azt tartotta értékelendőnek, hogy a felperesek milyen módon veszítették el a hozzátartozójukat, és annak folytán sérült a teljes családban éléshez fűződő joguk. Egyetértett az elsőfokú bírósággal abban is, hogy az alperes részéről folyamatosan fennálló mulasztást jelentett az, hogy az adott szoba zárhatóságáról - bár arról tudott - nem gondoskodott.