EH 2012.06.B8 A magánvádlónak az ítélet kihirdetése közbeni - még a jogorvoslati nyilatkozat megtétele előtti - eltávozása nem tekinthető a terhelt terhére bejelentett fellebbezésnek [Be. 512. § (1) bek.].
Pertörténet:
Zalaegerszegi Járásbíróság B.867/2010/18., Zalaegerszegi Törvényszék Bf.206/2011/4., Kúria Bfv.957/2011/5. (*EH 2012.06.B8*)
***********
A városi bíróság a 2011. március 29-én kihirdetett ítéletével a terheltet felmentette az ellene - a magánvádló által - rágalmazás vétsége [Btk. 179. § (1) bek., (2) bek. b) pont] miatt emelt vád alól.
A megyei bíróság, mint másodfokú bíróság a 2011. július 8-án meghozott végzésével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a magánvádló a terhelt terhére 2011. július 28-án terjesztett elő - a felülvizsgálat törvényi okának megjelölése nélkül - felülvizsgálati indítványt a felmentés miatt, bűnösség megállapítása érdekében.
A felülvizsgálati indítvány nem alapos.
A tényszerű és valósághű válasz ugyanis becsületcsorbításra nem alkalmas. Ez pedig azt jelenti, hogy a felrótt cselekmény azért nem bűncselekmény, mert nem tényállásszerű és nem pedig azért, mert - a véleményszabadságra, vagy a közszereplőtől elvárt tűrőképességre vonatkozó alkotmánybírósági álláspontok folytán - nem jogellenes. A jogellenesség hiányának az egyébként becsület csorbítására objektíve alkalmas - gyalázkodástól mentes - tényállítás esetében van jelentősége.
Az iratok alapján észlelte a Kúria, hogy
- 2011. március 29-én tartott tárgyaláson a magánvádló az elsőfokú ítélet kihirdetése után, annak szóbeli indokolása közben, tehát a jogorvoslati nyilatkozata megtétele előtt eltávozott a tárgyalóteremből; az eljáró bíró ezt a jegyzőkönyvben rögzítette azzal, hogy a magánvádló magatartását fellebbezésnek tekinti és az iratokat a másodfokú bíróságnak felterjeszti;
- 2011. április 27-én az elsőfokú bíróság az írásba foglalt elsőfokú ítéletet szabályszerűen kézbesítette a magánvádlónak; a kézbesített ítélet jogorvoslati jogra kioktatást, vagy jogerősítő záradékot nem tartalmazott;
- 2011. július 6-án a magánvádló jogi képviselőt hatalmazott meg, aki 2011. július 7-én benyújtotta a fellebbezést;
- 2011. július 8-án pedig a másodfokú bíróság nyilvános ülést tartott és meghozta határozatát.
Tévedett az első fokon eljárt bíróság, amikor fellebbezésnek tekintette a magánvádlónak az ítélet indokolása közbeni eltávozását, majd pedig ehhez képest nem jogorvoslati jogra kioktatással kézbesítette számára az ítéletet.
Kétségtelen, hogy az ítélkezési gyakorlat a terhelt javára bejelentett fellebbezésnek tekinti a terhelt által a kihirdetéskor tett kétséges tartalmú, vagy önmaga terhére szóló, feldúlt állapotára, elkeseredésére utaló jogorvoslati nyilatkozatot [BJD 1684., B. törv. II. 2054/1959.].
Ugyanakkor terhelt esetében sem feltétlenül esik ezzel egyező megítélés alá az ítélet kihirdetése közben - jogorvoslati nyilatkozat előtt - történő eltávozás, figyelemmel arra, hogy a kihirdetésen való jelenlét a Be. 322. § (2) bekezdése értelmében nem kötelező.
Magánvádló esetében pedig nyilvánvalóan alapvető jelentősége van annak, hogy fellebbezése nem csupán fellebbvitelt eredményez, hanem - a súlyosítási tilalom ellenében - meghatározza a másodfokú bíróság döntési jogkörét.
Természetesen elvárható a vádlótól, hogy jogorvoslati nyilatkozata kifejezett legyen, annak tartalma bíróság által nem vélelmezhető [vö.: BH 1997/170.]. Utóbbi szöges ellentétben állna a Be. 1. §-ával, terhelt esetében viszont a favor defensionis (védelemnek kedvezés) elve is alapot ad az említett ítélkezési gyakorlatnak.
Mindez összhangban áll azzal, hogy a Be. a magánvádló mulasztását, távolmaradását nem eljárást előre vivő, hanem kifejezetten eljárást megszüntető szándéknak vélelmezi [Be. 507. §, 511. § (1) bek.].
Következésképpen semmi alapja nem volt annak, hogy a magánvádló eltávozását a bíróság eleve - értelemszerűen a terhelt terhére szóló [Be. 512. § (1) bek.] - fellebbezésnek tekintette.
Miután pedig utána a jogorvoslati nyilatkozatra kioktatás nélkül kézbesítette a magánvádlónak az elsőfokú ítéletet, a magánvádló számára határidő nélkül biztosította a fellebbezés lehetőségét.
Ehhez képest valójában a 2011. július 7-én a másodfokú bírósághoz érkezett, és a magánvádló jogi képviselője által küldött fellebbezés képezte a másodfokú eljárás alapját.
Mindez azt is jelenti, hogy utóbbi - ekként joghatályos fellebbezés - hiányában a másodfokú bíróság sem járhatott volna el [vö.: Be. 13. § (2) bek. a) pont, 341. § (2) bek., 512. § (2) bek., 348. § (1) bek.]. Megjegyzi a Kúria, hogy a fellebbezés meglétén túlmenő, annak elintézésével kapcsolatos eljárási cselekmények felülvizsgálat tárgyát nem képezik.
Ekként a Kúria - miután nem észlelt olyan eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára a Be. 423. §-ának (5) bekezdése alapján hivatalból köteles - a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, s a megtámadott határozatokat a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta, a bűnügyi költség viseléséről pedig a Be. 429. § (1) bekezdés zárófordulata alapján rendelkezett.
(Kúria Bfv. III. 957/2011.)