BH 2011.9.257 A készfizető kezesség elvállalásával rendszeresen foglalkozó jogi személynek az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyen dolgozó alkalmazottjai által aláírt és a kötelezettnek a jogosulthoz való továbbítás végett átadott készfizető kezesi kötelezvény alapján a jogi személy válik a kezesi szerződés kötelezettjévé [Ptk. 220. §, 272. §].

A felülvizsgálati kérelem szempontjából irányadó tényállás szerint a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium pályázati felhívást bocsátott ki munkahelyteremtő beruházások támogatására. Pályázni csak olyan beruházással lehetett, amely esetében a pályázó a támogatás odaítélése során megfelelő biztosítékot ajánl fel arra az esetre, ha a támogatás visszafizetése válna szükségessé. A lehetséges biztosítékok között szerepelt biztosítói készfizető kezesség vállalása a pályázó fizetési kötelezettségének teljesítéséért.

A felperes jogelődje a megyei munkaügyi központ (a továbbiakban: a felperes) 2005. október 21-én támogatási szerződést kötött a perben nem álló M. Konfekcióipari Gyártó, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel, (a továbbiakban: M. Kft.) amely szerint a támogatott varrodai kapacitás bővítésére 7 417 000 Ft összegű vissza nem térítendő támogatást kap. A beruházás összköltsége ettől alacsonyabb volt, ezért a folyósított támogatás összege 7 170 118 Ft-ot tett ki.

Az M. Kft. részére juttatott fenti összeg esetleges visszafizetésének biztosítékaként a biztosító által vállalt kezesség szolgált. Erre nézve az alperes 2005. május 18-án biztosítói készfizető kezességi ígérvényt állított ki 12 000 000 Ft és járulékai erejéig, amelyben kedvezményezettként a megyei munkaügyi központot jelölték meg. A támogatási szerződés aláírását követően 2005. október 24-én az alperes e-i fiókjának alkalmazottai "biztosítói készfizető kezesi kötelezvény" című okiratot írtak alá és adtak ki, amelyben rögzítették a kezességvállalással a céget megbízó M. Kft. adatait, kedvezményezettként a megyei munkaügyi központot jelölték meg, továbbá azt, hogy az M. Kft. állami támogatásként 7 417 000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesül. Biztosítási összegként 12 000 000 Ft szerepel az okiratban. A fizetési kötelezettségét arra az esetre vállalta az alperes, ha az M. Kft., mint megbízó a kedvezményezettel szemben fennálló kötelezettségét nem teljesíti és erről őt a kedvezményezett lehívás formájában értesíti. Az okiratot E. N. és Cs.-né alperesi munkavállalók írták alá, akik az e-i fiókjánál tevékenykedtek, az okiraton sem a felperes, sem az M. Kft. képviselőjének aláírása nem szerepel.

2007. október és novemberében a felperes az M. Kft.-nél lefolytatott vizsgálat során megállapította, hogy a Kft. a támogatási szerződésben foglalt kötelezettségeit megszegte, ezért a támogatási szerződéstől 2007. december 14-én azonnali hatállyal elállt és 2008. január 18-án felhívta az alperest a kezesi kötelezettség teljesítésére és ennek kapcsán összesen 8 316 355 Ft megfizetésére.

Az alperes a fizetési kötelezettségét nem teljesítette, ezért a felperes a keresetében 8 316 355 Ft és kamatai megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Keresetét ténybelileg az alperes által 2005. október 24-én kibocsátott biztosítói készfizető kezesi kötelezvényre, annak jogalapját a Ptk. 272. §-ára és a 274. §-a (2) bekezdésének a) pontjára alapította. Előadta, hogy a biztosítói készfizető kezesi kötelezvényt az alperes e.-i fiókjában foglalkoztatott alkalmazottak írták alá, akiket a Ptk. 220. §-ának (1) bekezdése értelmében az alperes képviseletére jogosult személyeknek kell tekinteni. Amennyiben a bíróság nevezettek vélelmezett képviselői jogosultságát nem állapítaná meg, úgy a Ptk. 221. §-a alapján kártérítés címén kérte az alperest ugyanezen összegben marasztalni.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Azzal védekezett, hogy a kezesség vállalás nem tartozik az e.-i fiókjának üzlethelyiségében kínált szokásos szerződések körébe, ezért a Ptk. 220. §-ának (1) bekezdése az alkalmazottak képviseleti jogosultságát nem alapozza meg. Emiatt ők az alperes képviseletében álképviselőként jártak el, így kötelezettségvállalásuk az alperest nem köti. Előadta, hogy a felperest a követelt összeg kártérítés címén sem illeti meg, mert az alperes nem az adott helyzeten általában elvárható módon járt el, amikor nem követelte meg, hogy az okiratot aláíró személyek a képviseleti jogosultságukat okirattal igazolják.

Az elsőfokú bíróság ítéletében az alperest a kereset szerint marasztalta és 400 000 Ft perköltség megfizetésére kötelezte. Jogi álláspontja szerint a Ptk. 220. §-ának (1) bekezdésében írt, vélelmezett képviselet alapján a nyilatkozat megtételében eljárt személyeket az alperes képviselőjének kellett tekinteni. Az alperes a kezesi szolgáltatás nyújtásával foglalkozó jogi személy volt, tevékenysége körébe tartozott biztosítói készfizető kezesi szolgáltatás nyújtása. A készfizető kezesi kötelezvény kiállítása az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségben dolgozó alkalmazottja útján történt, annak tárgya az ott szokásos szerződés megkötése, illetőleg lebonyolítása volt és sem jogszabályból, sem pedig az ügy körülményeiből más nem következett. Álláspontja szerint ugyanis a biztosítói készfizető kezességvállalásra vonatkozó nyilatkozat kiadása "szokásos szerződésnek" minősült, ezért a perbeli tartozásért az alperes készfizető kezesként volt köteles helytállni. Annak a körülmények, hogy a cég képviseletére jogosult alkalmazottjai is csak a felügyelőbizottság jóváhagyásával vállalhatták volna a perbehozott kezességet, nem tulajdonított jogi jelentőséget. Kifejtette, hogy a Ptk. 220. §-ának (2) bekezdése szerint az alkalmazott és a tag jogkörének korlátozása harmadik személlyel szemben hatálytalan, kivéve, ha a korlátozásról a harmadik személy tudott, vagy tudomást szerezhetett volna. Arra azonban az alperes maga sem hivatkozott, hogy az alkalmazottak jogainak korlátozásáról a felperes tudomással bírt, vagy arról tudomást szerezhetett volna. Az alperes nevében eljárt munkavállalókat az alperes képviselőinek kellett tekinteni, tehát a 2005. október 24-én kelt készfizető kezesi biztosítói kötelezvénnyel az alperes készfizető kezességet vállalt a perben nem álló M. Kft. nem teljesítése esetére. Nem volt vitás, hogy a Kft. a felperessel kötött szerződésben írt kötelezettségeit nem teljesítette, ezért az alperes, mint biztosító köteles azt a felperesnek megfizetni.

A másodfokú bíróság az alperes fellebbezése folytán hozott ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, de az elsőfokú bíróságtól részben eltérő indokolással. Az volt a jogi álláspontja, hogy a felperes és a perben nem álló M. Kft. kötöttek egy megállapodást a készfizető kezesség elvállalásáról, amely megállapodás a Ptk. 233. §-a (1) és (2) bekezdése szerinti, harmadik személy részére teljesítendő szolgáltatásnak minősül. A Ptk. 272. §-ának (1) bekezdése szerint a kezesi szerződés a kezes és a jogosult között, nem pedig a kezes és a kötelezett között jön létre, a perbeli esetben azonban a szerződést nem a felperes, mint jogosult és az alperes, mint kötelezett, hanem az M. Kft. és az alperes kötötték meg, de a felperes, mint harmadik személy javára. Ez a szerződéskötés 2005. október 24-én az alperes e-i fiókjában jött létre, de a felperes, mint jogosult javára. Ez azzal a jogkövetkezménnyel járt, hogy a kötelezett (M. Kft.) eljárásának eredményeként a kezesi szerződés jogosultjává a felperes vált. A szerződés megkötésében viszont az alperes e-i fiókjában jelenlévő alkalmazottak, valamint az M. Kft. ügyvezetője vettek részt, ezért alkalmazható a Ptk. 220. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, a képviseleti joggal kapcsolatos vélelem. Az alperes üzlethelyiségében eljáró M. Kft. ügyvezetőjének nem volt olyan kötelezettsége, hogy az ott jelenlévő és a pult kiszolgálói oldalán helyet foglaló alkalmazottaknak a képviseleti és egyéb jogosultságát vizsgálja. Az alperes kötelezettsége lett volna az üzlethelyiségben folyó munkavégzésének és ellenőrzésének oly módon történő megszervezése, hogy az oda betérő ügyfelek számára az alperes képviselete tekintetében egyértelmű helyzet keletkezzen. Az alperes által hivatkozott vezérigazgatói utasításban foglaltaknak azért nem tulajdonított jogi jelentőséget, mert álláspontja szerint az oda betérő ügyfelek azt nem ismerhették meg, így az abban írtak rájuk kötelező erővel nem bírtak.