BH+ 2013.5.217 Az ingó vagyontárgy üzletszerű értékesítésekor az Szja. tv. 58. § (8) bekezdése az irányadó akkor is, ha az adóalany a jogszabályok figyelmen kívül hagyásával tevékenykedik, és e jogszabályhelyben megfogalmazott bejelentkezési kötelezettségének nem tesz eleget [1995. évi CXVII. tv. 58. § (8) bek.]

A felperes 2006-2008. években internetes oldalakon számottevő alkalommal (2006-ban 286, 2007-ben 701, 2008-ban 870 esetben) értékesített többnyire különböző típusú műszaki cikkeket (pl: kerékpárokat, sportszereket).

A felperes adószámmal nem rendelkezett, bevallási kötelezettségének nem tett eleget.

Az adóhatóság vizsgálta a felperes értékesítési tevékenységét, melynek eredményeképpen azt üzletszerűnek minősítve általános forgalmi adó fizetési kötelezettséget állapított meg. A személyi jövedelemadó viszonylatában az ebből származó jövedelmet önálló tevékenységből származónak minősítette, és fizetési kötelezettségét ekként állapította meg.

A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes osztotta az elsőfokú adóhatóság álláspontját a minősítés körében, míg az összegszerűség tekintetében a 2006. évi szja. és eho. adóhiány összegszerűségét módosította. Az adózó bizományosi értékesítésére vonatkozó védekezését nem fogadta el, mert a bemutatott nyilatkozatokból nem derült ki, hogy a bizományosi szerződések ténylegesen létrejöttek-e, és az átadott termékekre vonatkozó beazonosíthatóságot lehetővé tevő adatok nélkül sem a bizomány, sem a beszerzési költségek tekintetében megállapítást tenni nem lehetett.

Nem értett egyet azzal az adózói érveléssel sem, hogy a beszerzési költségeket - eltérően az elsőfokú adóhatóság által megállapított 10%-os költséghányadtól - adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 108. §-a alapján becsléssel kellene megállapítani, mivel a használt cikkek igen változó beszerzési árára utólag következtetni nem lehetett.

Az eljárás során az adózó által benyújtott nyilatkozatok nem voltak hitelt érdemlőek, nincs olyan más "megfelelő módszer", mely egy becslési eljárás során alkalmazható lett volna.

A felperes keresetében a személyi jövedelemadó és általános forgalmi adó fizetési kötelezettségét vitatta az Art. 108. § (7) bekezdésére, a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja. törvény) 58. § (8) bekezdésére és az Art. 1. § (2) bekezdésére történő utalással. Szerinte a fizetendő áfa. megállapítása körében figyelembe kell venni az áfa. hozzáadottértékadó-jellegét, az adóhatóság 100%-os hozzáadott érték vélelmezésével állapította azt meg, és ezt sem becsléssel, hanem kizárólag a bevételből visszaszámítva.

Tévesen értelmezte az üzletszerűség fogalmát az áfatörvény vonatkozásában, hiszen azt az áfatörvény nem határozza meg, míg az Szja. törvény az ingó-értékesítéssel kapcsolatosan pontosan körülhatárolja. Az ellenőrzés során a revíziónak azt kellett volna vizsgálnia, hogy teljesülnek-e az Szja. törvény 58. § (8) bekezdésében írt üzletszerűség feltételei.

Az adóhatóság jogszabályi felhatalmazás nélküli mérlegelés és az áfatörvény rendelkezése alapján jutott arra a következtetésre, hogy teljesült az Szja. törvény 58. § (8) bekezdésében foglalt üzletszerűség. Az egészségügyi hozzájárulás fizetése pedig csak abban az esetben merül fel, ha a perbeli esetben alkalmazható az Szja. törvény 58. § (8) bekezdése.

A felperes keresete folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy a tárgybeli vizsgálat alá vont időszakra hatályos általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: régi áfatörvény) és a 2008. évre vonatkozó 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: áfatörvény) felhívott szakaszai alapján a felperes tevékenysége az általános forgalmi adó törvény hatálya alá tartozik, hiszen tevékenységét bevétel elérése érdekében rendszeresen folytatta. Nem osztotta azt a felperesi álláspontot, hogy az áfa szempontjából a tevékenysége az alanyi adómentességi határ eléréséig nem tekinthető üzletszerűnek. Utalt arra, hogy a felperes bejelentési kötelezettsége nem az alanyi adómentesség összeghatárának az elérésétől függött, hanem az adóköteles tevékenység megkezdésétől.

A személyi jövedelemadó törvény üzletszerűségre vonatkozó rendelkezéseit az Art. általános irányelveivel összhangban értelmezte és kifejtette, hogy a felperes azzal, hogy adott esetben nem teljesítette a jogszabályban rögzített bejelentési kötelezettségét, nem helyezhette magát kedvezőbb pozícióba, mint a jogszabályt követő adózók. A személyi jövedelemadó törvény 58. § (8) bekezdése nem úgy értelmezendő, hogy csak abban az esetben, ha ténylegesen megtörtént a bejelentkezés, akkor minősíthető a sorozatos ingóértékesítés üzletszerűnek, hanem abban az esetben is, ha a szabályszerű bejelentkezés esetén ezt annak kellene tekinteni, illetőleg minősíteni. Egyetértett azzal az alperesi állásponttal is, hogy az Art. 108. § (7) bekezdése nem alkalmazható, mivel annak törvényi feltételei nem állnak fenn.

A hasonló tevékenységet hasonló körülmények között folytató adózó kereseti jövedelmi viszonyaiból kiindulva 12 havi működést vélelmezve történő átlagadó megállapítására csak akkor van lehetőség, ha a bevételek, illetve a kiadások részben sem ismertek, és olyan bizonyítékok sincsenek, amelyek alapján az adóalap legalább valószínűsíthető. Az adóhatóság a kapcsolódó vizsgálatok lefolytatásával a tényállást teljes körűen tisztázta és a rendelkezésre álló adatokat kellően értékelte, mérlegelte.

A bíróság ítélete ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, az ítélet hatályon kívül helyezése és a keresetének megfelelő új határozat meghozatala iránt. Amennyiben erre a Kúria nem látna lehetőséget, úgy az ítélet hatályon kívül helyezését és a megyei bíróság új határozathozatalra történő kötelezését indítványozta. Szerinte a bíróság figyelmen kívül hagyta a felperes keresetlevelében - és az annak elválaszthatatlan részét képező okleveles adószakértői véleményben - foglaltakat, azt nem bírálta el teljes körűen, ezzel megsértette a a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 213. §-át. Okszerűtlenül jutott arra a következtetésre, hogy teljesültek az Szja. törvény 58. § (8) bekezdésében kógens módon rögzített üzletszerűség feltételei. Olyan tényállási elemet konstruált, ami sem az alperesi határozatban, sem a felperes keresetlevelében nem szerepelt, az ítélet iratellenesen túlterjeszkedett a kereseti kérelmen, megsértve ezáltal a Pp. 215. §-ában írott keresethez való kötöttség szabályát is. Okfejtése nyilvánvalóan téves, és a hatályos Alkotmány rendelkezéseivel ellentétes, amikor helytállónak minősítette az adóhatóság következtetését, miszerint mérlegelés alapján nem kell alkalmazni az Szja. törvény 58. § (8) bekezdésének rendelkezéseit. Önálló jogértelmezés helyett minden kérdésben az adóhatóság álláspontját indokolás nélkül "nyilvánvalónak" minősítette.

Ezen túlmenően figyelmen kívül hagyta a keresetlevélhez csatolt igazságügyi adó- és járulékszakértő szakértői véleményét, mindössze annyi megjegyzéssel, hogy a szakértő "téved". Kiemelte, hogy a perben senki sem vitatta, hogy a felperes szabályszerűen jelentkezve be, adószámmal nem rendelkezett, ebből következően sem számlakiállítási joga, sem adólevonási joga nem állt fenn; az általános forgalmi adó megállapításához szükséges bizonylatok hiánya is erre vezethető vissza.