1/1993. (II. 27.) OGY elvi állásfoglalás

a büntethetőség elévülésének értelmezéséről[1]

Az Országgyűlés az 1987. évi XI. tv. 54. §-ában foglalt jogkörében - figyelemmel az Alkotmánybíróság 2086/A/1991/14. határozatára - értelmezi a büntethetőség elévülésére vonatkozó, a módosított 1978. évi IV. tv. (Btk.) 33. § b) pontjában, valamint a 33-35. §-ban foglalt, a büntethetőség elévülése szabályait.

Az elévülési szabályok helyes értelmezésének egyik sarkpontja a törvény előtti egyenlőség elve. Ezt az alapelvet a Magyar Állam az 1944. december 21-től 1989. október 23. között terjedő időszakban elismerte és több alkalommal törvénybe iktatta.

Az 1947. évi XVII. tv. - a Párizsban 1947. évi február hó 10. napján kelt békeszerződés becikkelyezése tárgyában - 3. Cikke szerint: "1. Magyarország minden szükséges intézkedést megtesz aziránt, hogy a magyar fennhatóság alá tartozó minden személynek biztosítsa faji, nemi, nyelvi vagy vallási különbség nélkül az emberi jogok és alapvető szabadságok élvezetét, ideértve a véleménynyilvánítás, a sajtó és közzététel, a vallásgyakorlat, a politikai véleménynyilvánítás és a nyilvános gyülekezés szabadságát.

2. Magyarország továbbá kötelezi magát arra, hogy a Magyarországban életbe lépő jogszabályok sem tartalmukban, sem alkalmazásuk során a magyar állampolgárságú személyek között, azoknak faja, neme, nyelve vagy vallása alapján nem fognak különbséget tenni, sem semmiféle megkülönböztetést maguk után vonni, akár az érdekelteknek személye, javai, üzleti tevékenysége, foglalkozásbeli vagy pénzügyi érdekei, személyállapota, politikai vagy polgári jogai tekintetében, akár pedig bármely egyéb tekintetben."

Az 1949. évi XX. tv. - a Magyar Népköztársaság Alkotmánya - ugyancsak rögzítette, hogy "a Magyar Népköztársaság tiszteletben tartja az emberi jogokat" [54. § (1) bek.]; valamint "a Magyar Népköztársaság állampolgárai a törvény előtt egyenlők, és egyenlő jogokat élveznek".

Hasonlóan rögzíti az állampolgári jogegyenlőséget a Magyar Köztársaság Alkotmánya is (1989. évi XXXI. tv. az Alkotmány módosításáról) a XII. fejezetben kimondva: "A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő...".

A törvény előtti egyenlőség elvéből fakadóan az 1944. december 21-től 1989. október 23. között terjedő időszakban hatályban volt törvények a bűncselekmények üldözését a hatóságok megkerülhetetlen feladatává teszik.

Az 1986. évi XXXIII. tv. (Bűnvádi Perrendtartás) 87. §-a előírja: "Az összes hatóságok és hatósági közegek kötelesek a hivatali hatáskörükben tudomásukra jutott nem magánindítványra üldözendő bűncselekményeket a birtokukba került adatoknak közlésével és a bizonyító tárgyaknak áttétele mellett a kir. ügyészségnél feljelenteni. A 93. § szerint" a kir. ügyészség a tudomására jutott bűncselekményeket, melyek nem magánindítványra üldözendők nyomoztatja, és az ismeretlen tettesek kipuhatolása céljából intézkedik.

A módosított 1951. évi III. tv. (Büntető Perrendtartás) 87. § (4) bekezdése előírja: "Minden hatóság és hatósági közeg köteles azokat a bűncselekményeket, amelyekről hivatali hatáskörében tudomást szerzett, az elkövető megjelölésével feljelenteni."

Az 1962. évi 8. tvr. (a Büntető Eljárásról) 98. § (1) bekezdés rendelkezése szerint: "Minden hatósági és hivatalos személy köteles azokat a bűntetteket, amelyekről hivatali hatáskörében tudomást szerzett az elkövető személyének megjelölésével feljelenteni..."

A többszörösen módosított 1973. évi I. tv. (a Büntető Eljárásról) 112. § (2) bekezdése pedig tartalmilag ugyanilyen rendelkezést hozott: "Minden hatóság és hivatalos személy köteles a hivatali hatáskörében tudomására jutott bűncselekményt, ha az elkövető ismert, annak megjelölésével feljelenteni..."

A szóban forgó időszak anyagi büntetőjoga az elévülést különböző módon szabályozta:

- Az 1878. évi V. tc. (Csemegi kódex)-ben az elévülés mint a bűnvádi eljárás elévülése kizárta a bűnvádi eljárás megindítását (105. § 3. pont), amennyiben a bűncselekmény befejezésének, illetve "véghezvitelére irányzott utolsó cselekmény elkövetésének napjával" kezdődően (107. §) eltelt a 106. § 1-4. pontjában meghatározott várakozási idő.

A jogérvényesen megállapított büntetés végrehajtását (a 120. §-ban előírt várakozási idő figyelembevételével) az elévülés ugyancsak kizárta a 117. § 3. pontjára figyelemmel.

- Az 1950. évi II. tv. (a Büntető Törvénykönyv általános részéről) az elévülést büntethetőséget megszüntető okként ismeri a törvény 24. § b) pontjában. A 25. § akként rendelkezik, hogy a meghatározott várakozási idő eltelte után elévülés okából az elkövető büntethetősége szűnt meg.

A büntetés végrehajtására vonatkozó elévülési rendelkezéseket az 1950. évi 39. tvr. (a Büntető Törvénykönyv általános részének hatálybaléptetéséről) 23-24. §-ai tartalmazták.

- Az 1961. évi V. tv. (a Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről) az elévülést büntethetőséget megszüntető okként kezeli [30. § b) pont] és a büntethetőség elévülésének időhatárait a 31. §-ban részletezi. A konkrét büntetések elévülése ugyanakkor visszakerül a Büntető Törvénykönyv 58. §-ában.

- Az 1978. évi IV. tv. (a Büntető Törvénykönyvről) változatlanul a büntethetőséget megszüntető okok között tartja számon az elévülést [32. § b) pont], és annak várakozási idejéről, valamint egyes bűncselekmények elévülhetetlenségéről a 33-34. §-ban rendelkezik.

Amint az Alkotmánybíróság a 2086/A/1991/14. számú határozatában kifejtette (18. oldal) "az elévülés jogi tények kérdése, vagyis jogszabálynak kell a naturális tényt - az idő folyását - jogi hatással járó ténnyé változtatni". Mindezekre figyelemmel jogilag nem tekinthető releváns időmúlásnak a bűncselekmény elkövetése szempontjából az az időszak, amely alatt az állam hatáskörrel rendelkező szerve nem él az Alkotmányban és az alkotmányos törvényekben kötelezően előírt büntető hatalmával, és ezzel a "törvény előtti egyenlőség" alkotmányos elvét sértve részlegesen szünetelteti az igazságszolgáltatást. A törvény előtti egyenlőség elve nem ellentétes értéket fejez ki a jogbiztonság elvével, hanem a jogbiztonság de facto megvalósulásának előfeltétele. Ez egyben azt is jelenti, hogy a jogbiztonság elvét is sértené, ha a konkrét bűncselekmény vonatkozásában relevánsnak minősülne az az időszak, amely alatt a konkrét bűncselekmény tekintetében bizonyíthatóan szünetelt az igazságszolgáltatás. A bűn üldözésére vonatkozó jogszabályi parancs - amelyet a büntetőeljárásról szóló törvények tartalmaznak - hatályosulása tehát feltétele annak, hogy a naturális időmúlás jogi hatással járó ténnyé - elévüléssé - változzon, miből is következik, hogy azokban az esetekben, amikor jogon kívüli elemek (pl. párthatározatok), az alkotmányos törvényekkel ellentétes alacsony rendű jogszabályok (titkos utasítások) a bűnüldözési parancsot kiiktatják az ügyben, vagy egyébként törvényes ok nélkül mellőzik a büntetőjogi felelősségre vonást, megszegve az állam bűnüldözési kötelezettségét, ennek eleve következménye, hogy az elévülést létrehozó joghatás nem jöhet létre.

A büntetőjogi felelősségre vonás törvényes ok nélkül való mellőzésének minősül, ha az állami vezetés felismerhető vagy alaposan feltehető akaratának megfelelő, alkotmányos jogállami rendszerekben elfogadott alkotmányos alapelvekkel összeegyeztethetetlen okok miatt mellőzik a bűncselekmény üldözését.

Természetesen csak a jogalkalmazó döntheti el a konkrét ügyben, hogy az elévülés, mint jogi tény a fentiekre figyelemmel bekövetkezett-e vagy sem.

Szabad György s. k.,

az Országgyűlés elnöke

Dr. Szabó Lajos s. k.,

az Országgyűlés jegyzője

Glattfelder Béla

az Országgyűlés jegyzője