BH 2008.11.311 A munkáltató az egyenlő bánásmód követelményét megsérti, ha 20 fő autóbusz-vezetőt keresett, de a korábban nála dolgozott gépkocsi-vezetőnőt nem alkalmazta [Mt. 5. §].

A felperes a keresetében az egyenlő bánásmód követelményének megsértésére hivatkozással 831 944 forint vagyoni és 1 000 000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest.

A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest 770 686 forint és kamata megfizetésére, egyebekben a keresetet elutasította.

A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1982. június 18-ától fennálló munkaviszonyát az alperes 1996. augusztus 20-ával szüntette meg azon indokolással, hogy a felperes munkaképessége megváltozott, az 50%-os munkaképesség-csökkenésnek megfelelő munkát pedig a munkáltató nem tud biztosítani részére.

Az alperes 2003. évben és 2004. év elején több ízben adott fel álláshirdetést női és férfi autóbusz-vezetői munkatársak felvételére, ezért - a korábban is autóbusz gépkocsivezető munkakörben dolgozó felperes, aki időközben meggyógyult - 2004. március 5-én V. G. vezérigazgató-helyettesnél érdeklődött a foglalkoztatásról, aki B. Z. üzemvezetőhöz irányította. A felperes jelentkezését a munkáltató elutasította, és e tényt igazolta a Munkaügyi Központ által megállapított álláskeresési járadék folyósításához is. A Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltségének vezetője 2004. április 30-án igazolta, hogy az alperes 2004. február 18-án 20 fő autóbusz-vezetői jogosítvánnyal rendelkező munkaerőre jelentette be igényét.

A munkaügyi bíróság nem fogadta el az alperes arra hivatkozását, hogy az alperesnél érvényben lévő Vezérigazgató-helyettesi Utasítás 5.4. pontjában foglalt rendelkezés szerint nem volt mód olyan munkavállalók újbóli alkalmazására, akik munkaviszonya korábban a munkáltató rendes felmondásával szűnt meg végkielégítés fizetése mellett. Az alperes ezen indokra csak a peres eljárásban hivatkozott, és ha az elutasítás valós indoka ez a körülmény lett volna, úgy a munkáltató - az előírt eljárás mellett - a felperes felvételi lapját annak kitöltése után a Munkaügyi és Bérgazdálkodási Osztályhoz küldte volna meg írásos nyilatkozatot kérve. A felperes álláspontját támasztották alá hozzátartozói, valamint N. M. volt munkatárs, akik tanúvallomása szerint a felperes nekik panaszolta el, hogy azért nem alkalmazták, mert nő. A bíróság álláspontja szerint az alperesnek a foglalkoztatási jogviszony létesítését meghiúsító eljárása az egyenlő bánásmód követelményébe ütközik, ezért a felperes részére kártérítés fizetésére köteles. A felperes mint autóbusz gépjárművezető az alperesnél havi 123 713 forint bruttó összegű havi munkabért érhetett volna el, amelyből a bíróság levonásba helyezte a megtérült összegeket. A nem vagyoni kártérítés iránti igényt a felperes nem bizonyította, ezért a munkaügyi bíróság ebben a körben a keresetet elutasította.

A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részét részben megváltoztatta, a kártérítés összegét 311 979 forintra leszállította.

A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felperes megfelelően bizonyította, hogy foglalkoztatása elmaradása miatt hátrány érte, az alperes pedig nem igazolta az egyenlő bánásmód követelményének betartását, ez pedig megalapozza a felperes kárigényét. A megyei bíróság nem tekintette jogszabálysértőnek a Termelési Vezérigazgató-helyettesi Utasítást, mivel az mindenkivel szemben fennálló korlátozást tartalmaz. Ezen utasítás figyelembevételével megállapította, hogy hátrányos megkülönböztetés hiányában sem került volna sor a felperes alkalmazására, így elmaradt munkabérben megnyilvánuló vagyoni kár nem érte. Ugyanakkor a jogerős ítélet bizonyítás nélkül is köztudomású tényként fogadta el, hogy az egyenlő bánásmód megsértése folytán a felperest olyan sérelmek érték, amelyek következtében nem vagyoni kártérítésre jogosult. A másodfokú bíróság ennek összegét a három hónap alatt elérhető jövedelmében határozta meg - levonva a munkanélküli ellátás összegét.

A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletnek - az egyenlő bánásmód követelményének megsértésére vonatkozó rendelkezését nem érintve - a hatályon kívül helyezését és a bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte a kártérítés összegszerűsége körében. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság megsértette a Pp.-nek a bizonyításra és a másodfokú eljárásra vonatkozó rendelkezéseit, az általa alkalmazott jogi érvelés alátámasztására az elsőfokú eljárás során bizonyítás nem történt, az pedig a másodfokú eljárásban nagy terjedelme miatt nem eszközölhető, illetve ilyet a másodfokú bíróság meg sem kísérelt. A jogerős ítélet megsértette a Pp. 163. §-ának (1) bekezdését, amikor az ítéleti indokolást az arra vonatkozó tényállás felvétele nélkül, csupán vélelemre alapította.

Az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet részbeni megváltoztatására, és a kereset teljes egészében történő elutasítására irányult. Érvelése szerint a munkáltató nem sértette meg az egyenlő bánásmód követelményét. Arra hivatkozott, hogy jelen perben vagyoni kárigényt az Mt. 174-177. §-aira alapítottan nem lehet érvényesíteni, míg a nem vagyoni kártérítés iránti igény megalapozottságát a felperes nem bizonyította.