551/B/1993. AB határozat

a magasabb összegű családi pótlékra jogosító betegségekről és fogyatékosságokról, valamint az orvosi igazolások kiadásának eljárási szabályairól szóló 17/1990. (V. 8.) SZEM rendelet 2. §-a alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítvány tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló eljárásban meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság a magasabb összegű családi pótlékra jogosító betegségekről és fogyatékosságokról, valamint az orvosi igazolások kiadásának eljárási szabályairól szóló 17/1990. (V. 8.) SZEM rendelet 2. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

INDOKOLÁS

I.

Indítványozó beadványában a magasabb összegű családi pótlékra jogosító betegségekről és fogyatékosságokról, valamint az orvosi igazolások kiadásának eljárási szabályairól szóló 17/1990. (V. 8.) SZEM rendelet 2. §-ának alkotmányellenességét állította.

1. Álláspontjának értelmében a családi pótlékról szóló 1990. évi XXV. törvény (a továbbiakban: Csptv.) 2. §-ának d) pontjában a családi pótlék egyik jogalapjaként a tartós betegséget, illetőleg testi vagy értelmi fogyatékosságot jelöli meg. A törvény végrehajtásáról rendelkező 51/1990. (III. 21.) MT rendelet 4. §-a határozza meg a jogszabályi rendelkezés értelmezéseképpen, hogy mely személyeket kell tartósan betegnek, testi vagy értelmi fogyatékosnak tekinteni. E szakasz b) pontja szerint tartósan beteg, testi vagy értelmi fogyatékos "az a tizennyolc évesnél idősebb személy, aki tizennyolcadik - továbbtanulás esetén huszadik - életévének betöltése előtt munkaképességét legalább 67%-ban elveszti, és ez az állapota egy éve tart, vagy előreláthatólag egy évig fennáll."

Indítványozó által támadott jogszabály, a 17/1990. (V. 8.) SZEM rendelet 2. §-a szerint - amely a betegségek és fogyatékosságok meghatározása valamint az igény-elbíráláshoz szükséges orvosi igazolás kiadása eljárási kérdéseinek szabályozása körében a törvény végrehajtási rendelete - "Ha a gyermek a tizennyolcadik életévét betöltötte, a családi pótlékot folyósító szerv hivatalból szakvéleményt kér az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság Orvosszakértői Intézetétől ... arról, hogy az említett személy a munkaképességét legalább 67%-ban elvesztette."

Indítványozó véleménye szerint a családi pótlékra jogosító feltételek meghatározására a Kormány kapott felhatalmazást. Az idézett kormányrendelet a továbbtanuló gyermeket húszéves koráig nem különbözteti meg a tizennyolc évesnél fiatalabb gyermektől: csak eme életkor elérése után teszi feltétellé a munkaképesség-csökkenést, és köti a juttatást annak igazolásához. Ezzel szemben a megtámadott jogszabályi rendelkezés a felhatalmazástól eltérően és annak kereteit túllépve valójában anyagi jogi szabályt tartalmaz akkor, amikor tizennyolc éves életkor elérése után egységesen az orvosszakértői intézet mint szakhatóság igazolásától teszi függővé a családi pótlékra való jogosultságot.

Indítványozó szerint a jogszabályi rendelkezésnek differenciálnia kellett volna a nem továbbtanuló és a továbbtanuló gyermekek között, ez utóbbiak esetében húszéves életkorhoz kötve a szakhatósági igazolás megszerzését. Indítványozó véleménye szerint a miniszteri rendelet egyrészt ellentétes magasabb szintű jogszabály rendelkezéseivel, másrészt túlmegy azon a felhatalmazáson, amelyet a törvény számára előírt.

2. Az Alkotmánynak a megtámadott jogszabállyal kapcsolatba hozható 37. §-a (3) bekezdése szerint a Kormány tagjainak rendeletei törvénnyel vagy a Kormány rendeletével nem lehetnek ellentétesek. Az Alkotmány 70/A. §-ának (2) bekezdése az emberek [az (1) bekezdésben felsorolt szempontok alapján való] bármilyen hátrányos megkülönböztetésének tilalmát mondja ki.

II.

Az indítvány az alábbiak miatt nem megalapozott.

1. A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 1. §-ának (2) bekezdése szerint a jogforrási hierarchiában alacsonyabb szintet elfoglaló jogszabály nem lehet ellentétes magasabb szintű jogszabállyal. A Jat. 8. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a miniszter feladatkörében és törvényben vagy kormányrendeletben kapott felhatalmazás alapján ad ki rendeletet. Ugyanezen jogszabály 15. §-ának (2) bekezdése szerint a szabályozás tárgykörébe tartozó alapvető jogok és kötelezettségek szabályozására nem lehet felhatalmazást adni.

Amint azt az Alkotmánybíróság 19/1993. (III. 27.) AB határozatában megállapította, a végrehajtási jogszabály az alapszabály keretei között elsősorban olyan részletes szabályokat állapít meg, amelyek elősegítik az alapszabály rendelkezéseinek alkalmazását, értelmezik az alapszabályban használt fogalmakat (ABH 1993, 433.). Egy felhatalmazáson alapuló jogszabály akkor alkotmányos, ha nem lépi túl ezeket az Alkotmány szerinti, valamint a felhatalmazó jogszabály által meghatározott törvényi szintű kereteket.

2. A családi pótlékra való jogosultság alapjaként a jogalkotó két állapotot különböztetett meg. Az egyik a gyermek életkora, amelyet a Csptv. 2. §-ának a)-c) pontjaiban szabályozott. E szerint családi pótlék az után a gyermek után jár, aki vagy tizenhat évesnél fiatalabb, vagy ezt az életkort betöltötte ugyan, de nappali tagozatos vagy dolgozók számára szervezett oktatásban vesz részt, mindaddig, ameddig nem éri el a húsz éves életkort. Másik jogalap [Csptv. 2. §-ának d) pontja] a tartósan beteg, illetőleg testi vagy értelmi fogyatékos állapot, amely állapot azonban nem egyszerűen a családi pótlékra való jogosultságot alapozza meg, hanem az ilyen állapotú gyermekek és felnőttek részére a jogalkotó magasabb összegű családi pótlékot állapított meg.

2.1. A családi pótlékra való jogosultságnak az előző bekezdésben említett két jogalapja mind jogpolitikai céljait, mind a szabályozás technikáját tekintve független egymástól. Mindkettő önmagában alapozza meg az igényjogosultságot, ebből következően a jogalkotót nem kötelezi semmi sem arra, hogy a szabályozásnál azonos kategóriarendszert alkalmazzon a két csoportnál. Ez jelen esetben azt jelenti, hogy az életkortól függő (és összegében differenciált) családi pótlék esetében alkalmazott életkori és tanulmányokat megjelölő kategóriáknak és kritériumoknak nem kell az egészségi állapottól függő (és összegében egységes) családi pótlék szabályozásánál ugyanolyan módon érvényesülniük.

A jogalkotó maga határozhatja meg, hogy milyen jogtechnikai eszközökkel éri el jogpolitikai céljait, amely egyik esetben a gyermekeket nevelő családok, másik esetben pedig az egészségi állapotuknál fogva nehezebb életkörülmények között élők fokozottabb támogatása.

2.2. Az életkor, valamint a tanulmányok folytatása a magasabb összegű (egészségi állapottól függő) családi pótlék megállapításánál is szerepet játszik, más módon azonban, mint a csupán az életkortól függő családi pótlék esetében. Itt a nagykorúság elérése (tizennyolc év) az a határ, ameddig a gyermek automatikusan megkapja az emelt összegű családi pótlékot. Eme életkor elérése után a nagykorú személy bizonyos feltételek fennállása esetén ugyancsak jogosultságot szerez családi pótlékra. Ez a feltétel a meghatározott arányú munkaképesség-csökkenés, amelynek megállapításához orvosszakértői vizsgálatra van szükség. A tizennyolcadik életévet betöltő vagy betöltött személyek esetében tehát automatikusan szükség van orvosszakértői vizsgálatra ahhoz, hogy jogosultságot szerezzenek (vagy azt megtartsák) a családi pótlékra.

A jogalkotó azonban a továbbtanulók számára azt a lehetőséget is meg kívánta adni, hogy amennyiben huszadik életévük betöltése előtt veszítették el munkaképességük meghatározott százalékát, jogot szerezzenek a továbbiakban a szociális ellátásnak eme formájára. Az indítványozó téves jogszabályértelmezésétől eltérően tehát nem arról van szó, hogy a jogalkotó a továbbtanuló jogosultságát huszadik életévének betöltése előtt egy további feltételhez (a munkaképesség-csökkenés igazolásához) akarta volna kötni, hanem éppen ellenkezőleg: azoknak a továbbtanuló nagykorú személyeknek kívánta megadni ezt a lehetőséget, akik tizennyolcadik és huszadik életévük között veszítették el munkaképességük meghatározott százalékát.

3. Az Alkotmánybíróság szükségesnek tartja megjegyezni, hogy a családi pótlék csak az egyik megoldás a munkaképességüket meghatározott százalékban elveszítő nagykorú személyek jövedelmének kiegészítésére. Az arra jogosult választhatja a rokkantsági nyugdíjat is, amely mellett lehetőség van munkavégzésre is. A szociális ellátások rendszere a megváltozott munkaképességűek vonatkozásában tehát alkotmányossági szempontból nemhogy nem aggályos, hanem kiterjedtnek és kellően változatosnak mondható.

4. Összefoglalóan tehát megállapítható, hogy az indítványozó nem megfelelően értelmezte a jogszabályt. A miniszteri rendelet ugyanis a tizennyolc éves koruk előtt magasabb összegű családi pótlékban részesülők esetében a felhatalmazás keretein belül maradva rendeli el - továbbtanulásuktól függetlenül - a tizennyolcadik életévüket betöltött személyek munkaképességének orvosszakértői felülvizsgálatát. Az Alkotmány 37. § (3) bekezdésének sérelme ebből következően nem állapítható meg. Nem szenved sérelmet az Alkotmány 70/A. §-a sem, mivel a szabályozás tárgya szempontjából nem azonos csoportba tartozó személyek közötti tiltott megkülönböztetés fogalmilag kizárt.

Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság a rendelkező részben foglaltaknak megfelelően határozott.

Budapest, 1995. június 20.

Dr. Schmidt Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Vörös Imre s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Zlinszky János s. k.,

alkotmánybíró