EH 2001.435 A gazdasági társaság taggyűlési határozatai, tagi döntései esetében a Ptk.-nak a semmisségre vonatkozó szabályai nem érvényesülhetnek, hanem a külön törvény, a Gt. rendelkezéseit kell irányadónak tekinteni [Ptk. 200. § (2) bek., 234. § (1) bek., 296. § (1) bek., 1988. évi VI. tv. (régi Gt.) 17. § és 44-45. §-ai].
A felperes keresetében előadta, hogy az alperes a felperessel szemben fennálló, kölcsönszerződésen alapuló, 1994. április 15-i lejáratú kölcsöntartozását csak részben fizette meg. Ezért kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest a 2 679 000 Ft és annak kamatai megfizetésére.
Az alperes a kereset elutasítását és a felperes perköltségekben marasztalását kérte. Nem vitatta, hogy a keresetben megjelölt összegű kölcsöntartozása áll fenn, azonban arra hivatkozott, hogy a felperessel szemben 2 914 000 Ft összegű követelése van, melynek beszámításával a felperesnek nem tartozik. Beszámítási kifogását a felperes cég 1994. február 9-én meghozott döntésére alapította, melynek meghozatalában tagként az alperes is részt vett. Kétharmados szótöbbséggel olyan döntés született, hogy a tagok között felosztják, éspedig vagyonarányosan az 1993. évi mérlegben szereplő amortizáció összegét, így az alperes jogosan követelheti az érvényes és senki által meg nem támadott döntés alapján a felperestől 2 914 000 Ft kifizetését.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a beszámítási kifogás elutasítása mellett a keresettel egyezően marasztalta az alperest, és perköltség fizetésére is kötelezte a felperes és a beavatkozó javára. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a kereset jogalapjában és összegében is megalapozott, az alperes beszámítási kifogása viszont jogalapjában megalapozatlan. A beszámítási kifogás alapjául szolgáló döntésre jogot alapítani nem lehet, az a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése alapján mint jogszabályba ütköző semmisnek minősül. Rámutatott arra: a számviteli törvény nem teszi lehetővé, hogy a tagok a költségként elszámolt amortizációt egymás között felosszák. Az amortizáció felosztása nem minősül a társaság szokásos üzleti tevékenységébe tartozó ügynek, és a tagok vagyoni betétjének csökkentését jelenti, így a felperes cég tagjai ilyen döntést csak egyhangúlag hozhattak volna.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Kötelezte az alperest a le nem rótt illeték és másodfokú perköltség megfizetésére. A másodfokú ítélet egyetértett az elsőfokú bíróságnak azzal a jogi álláspontjával, hogy az amortizációnak a tagok közötti felosztása egyrészt a számviteli törvénybe ütköző, másrészt - mivel az ilyen döntés a vagyoni hozzájárulások mértékének csökkentésével jár együtt - azt érvényesen csak a társasági szerződés módosításával lehet végrehajtani. Jelen esetben a felperes cég tagjainak az 1988. évi VI. tv. (Gt.) 66. §-a (2) bekezdésének a) és b) pontjában írtakra tekintettel egyhangúan kellett volna dönteniük. Mivel egyhangú döntés nem született és nem került sor a társasági szerződésmódosítására sem, a beszámítási kifogás alapjául megjelölt taggyűlési határozat a Gt. rendelkezésébe ütközött.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben azt kérte, hogy a Legfelsőbb Bíróság a jogszabályoknak megfelelő határozatával adjon helyt beszámítási kifogásának, vagy a sérelmezett ítéletek hatályon kívül helyezése mellett az eljáró bíróságokat utasítsa új eljárásra és új határozat hozatalára. Álláspontja szerint az 1994. február 9-i taggyűlési határozat nem volt jogsértő, és különösen nem merülhetett fel a Gt. 66. §-a (2) bekezdésének b) pontjában írtak alkalmazása, mert "nyilvánvalóan nem minősíthető tevékenységnek egy számviteli adatnak a mérlegben való mikénti elhelyezése". Utalt arra is, hogy mindkét ítélet szakmailag elfogadhatatlan szakértői véleményre támaszkodik. A felülvizsgálati kérelem lényege annak kifejtését tartalmazta, hogy a beszámítási kifogás alapjául szolgáló határozat a meghozatalát követő 30 nap eltelte után akkor sem lenne vitatható, ha netán jogsértő lenne. A Gt. 17. §-a szerint a Ptk. csak mögöttes jogszabályként irányadó. Az elsődlegesen alkalmazandó Gt. 45. §-ának (1) bekezdése szerint pedig - jogvesztés terhe mellett - 30 napos határidő alatt van lehetőség a határozattal szembeni perindításra. Mivel jelen esetben a határozatot keresettel a felperes egyik tagja sem támadta meg, így az elsőfokú bíróság törvénysértően állapította meg a tagi döntés semmisségét. Tévesen hivatkozott a Ptk. 200. §-ának (2) és a Ptk. 234. §-ának (1) bekezdésében írtakra, mert e rendelkezések kizárólag a "kötelmi jog fejezetében érvényesülhetnek".
A másodfokú ítélet nem jogszabálysértő.
A Gt. 44-45. §-ai értelmében bármely tag kérheti a bíróságtól a gazdasági társaság által hozott olyan határozat felülvizsgálatát, mely a Gt. rendelkezéseibe, más jogszabályba, vagy a társasági szerződésbe ütközik, és a jogsértő határozat felülvizsgálatára irányuló keresetet a határozat meghozatalától számított 30 nap alatt jogvesztés terhe mellett - kell a gazdasági társaság ellen megindítani. Az ilyen perben eljáró bíróság állapíthatja meg, hogy a határozat jogszabályba ütközik és dönthet annak hatályon kívül helyezéséről. A Ptk. 234. §-ának (1) bekezdése ugyanakkor úgy rendelkezik, hogy a semmis szerződés érvénytelenségére - ha a törvény kivételt nem tesz - bárki határidő nélkül hivatkozhat, és a semmisség megállapításához külön eljárásra nincs szükség. Helyesen hivatkozott a felülvizsgálati kérelem arra, hogy a gazdasági társaság taggyűlési határozatai, tagi döntései esetében a Ptk. 234. § (1) bekezdésében írtak nem érvényesülhetnek, e vonatkozásban ugyanis külön törvény, a Gt. rendelkezéseit kell irányadónak tekinteni. A Gt. 44-45. §-ának speciális rendelkezései - a Gt. 17. §-ában írtakra tekintettel - a jelen esetben kizárják a Ptk. 234. §-a (1) bekezdésének alkalmazását. Ebből következően az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában nem állapíthatta volna meg, hogy az 1994. február 9-i tagi döntés a Ptk. 200. § (2) bekezdése alapján semmis, és e döntés jogszabály-ellenességére a másodfokú bíróság sem hivatkozhatott volna.
Ettől függetlenül a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság álláspontja szerint mind az elsőfokú, mind a másodfokú ítélet érdemét tekintve megfelelt a jogszabályoknak.
A tagok a csatolt jegyzőkönyv szerint arról döntöttek minősített szótöbbséggel, hogy az 1993. évi mérlegben szereplő amortizációt vagyonarányosan felosztják, majd ezt " követően ugyancsak minősített szótöbbséggel az 1993. évi mérleget az abban kimutatott amortizáció "felosztása útján a mérleg átdolgozásával" fogadták el.
A Gt. 81. §-ának (1) bekezdése szerint a tagsági jogviszony megszűnése esetén elszámolásnak van helye, és ennek során követelheti a társaságtól megváló tag követelésének pénzbeni kifizetését. A társasági vagyon felosztására a Gt. szabályai szerint a társaság megszűnésének esetében kerülhet sor, amikor a vagyoni hozzájárulások kiadása után fennmaradó vagyont a vagyoni hozzájárulások arányában kell a tagok között felosztani [Gt. 86. §-ának (3) bekezdése]. Vagyoni hozzájárulás arányában kell a tagok kőzött felosztani a nyereséget is, melyből a tagok közösen részesednek [Gt. 70. § (2), (3) bek.] Jelen esetben az 1994. február 9-i tagi döntés meghozatalakor nem a társaságtól megváló taggal való elszámolásra került sor, a tagok nem a nyereség felosztásáról döntöttek - ebben az évben nem is volt a társaságnak nyeresége - és anélkül döntöttek a vagyon egy részének kétharmados szótöbbséggel való felosztásáról, hogy" megelőzően a felperes jogutód nélküli megszűnéséről döntöttek volna.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság álláspontja szerint a Gt. említett rendelkezéseinek tükrében a felperes 1994. február 9-i tagi döntéséből nem következik, hogy az alperesnek 2.914.000 Ft összegű lejárt pénzkövetelése állna fenn a felperessel szemben. A határozat ugyanis nem tartalmazza, hogy a felperes milyen pénzösszeget, milyen határidővel lenne köteles az alperesnek megfizetni. Az egyébként értelmezhetetlen tagi határozatból nem következik, hogy a felperes pénzösszegek kifizetésére köteles, az alperes pedig pénzösszegek követelésére jogosult lenne. A felperes alperes által sem vitatott követelésével szemben tehát nem áll fenn olyan egynemű és lejárt alperesi követelés, mely a Ptk. 296. § (1) bekezdésének alkalmazásával alkalmas lenne az alperes tartozásának megszüntetésére.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. § (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.