62014CJ0310[1]

A Bíróság ítélete (hatodik tanács), 2015. október 15. Nike European Operations Netherlands BV kontra Sportland Oy. A Helsingin hovioikeus (Finnország) által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem. Előzetes döntéshozatal iránti kérelem - 1346/2000/EK rendelet - 4. és 13. cikk - Fizetésképtelenségi eljárás - Hátrányos jogügyletek - A fizetésképtelenségi eljárás megindítása előtt teljesített kifizetések visszatérítése iránti kereset - A fizetésképtelenségi eljárás megindításának helye szerinti tagállam joga - Másik tagállamnak a szóban forgó jogügylet tekintetében irányadó joga - Jog, amely »a vonatkozó esetben« nem teszi lehetővé »a jogügylet semmilyen megtámadását« - Bizonyítási teher. C-310/14. sz. ügy.

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (hatodik tanács)

2015. október 15. ( * )

"Előzetes döntéshozatal iránti kérelem - 1346/2000/EK rendelet - 4. és 13. cikk - Fizetésképtelenségi eljárás - Hátrányos jogügyletek - A fizetésképtelenségi eljárás megindítása előtt teljesített kifizetések visszatérítése iránti kereset - A fizetésképtelenségi eljárás megindításának helye szerinti tagállam joga - Másik tagállamnak a szóban forgó jogügylet tekintetében irányadó joga - Jog, amely »a vonatkozó esetben« nem teszi lehetővé »a jogügylet semmilyen megtámadását« - Bizonyítási teher"

A C-310/14. sz. ügyben,

az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Helsingin hovioikeus (helsinki fellebbviteli bíróság, Finnország) a Bírósághoz 2014. június 30-án érkezett, 2014. június 26-i határozatával terjesztett elő az előtte

a Nike European Operations Netherlands BV

és

a Sportland Oy, felszámolás alatt,

között folyamatban lévő eljárásban,

A BÍRÓSÁG (hatodik tanács),

tagjai: F. Biltgen, a tizedik tanács elnöke, a hatodik tanács elnökeként eljárva, M. Berger (előadó), S. Rodin bírák,

főtanácsnok: M. Wathelet,

hivatalvezető: A. Calot Escobar,

tekintettel az írásbeli szakaszra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

- a Nike European Operations Netherlands BV képviseletében A. Saarikivi asianajaja,

- a finn kormány képviseletében H. Leppo, meghatalmazotti minőségben,

- a belga kormány képviseletében M. Jacobs, meghatalmazotti minőségben,

- a német kormány képviseletében T. Henze és J. Kemper, meghatalmazotti minőségben,

- a spanyol kormány képviseletében L. Banciella Rodríguez-Miñón, meghatalmazotti minőségben,

- az Európai Bizottság képviseletében E. Paasivirta és M. Wilderspin, meghatalmazotti minőségben,

tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,

meghozta a következő

Ítéletet

1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a fizetésképtelenségi eljárásról szóló, 2000. május 29-i 1346/2000/EK tanácsi rendelet (HL L 160., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 1. kötet, 191. o. helyesbítés: HL L 234., 43. o.) 4. cikke (2) bekezdése e) pontjának és 13. cikkének értelmezésére vonatkozik.

2 Ezt a kérelmet a Nike European Operations Netherlands BV (a továbbiakban: Nike) és a felszámolás alatt álló Sportland Oy (a továbbiakban: Sportland) közötti jogvita keretében, megtámadási kereset tárgyában terjesztették elő.

Jogi háttér

Az uniós jog

3 Az 1346/2000 rendelet (24) preambulumbekezdése kimondja:

"A fizetésképtelenségi eljárás - amelyre általában az eljárás megindításának helye szerinti állam joga alkalmazandó - automatikus elismerése összeütközésbe kerülhet azokkal a szabályokkal, amelyek alapján az ügyleteket bonyolítják más tagállamokban. Annak érdekében, hogy az eljárás megindításának helye szerinti tagállamtól eltérő tagállamokban a jogos elvárások védelme és a folyó ügyletek biztonsága biztosított legyen, rendelkezéseket kell hozni számos, a főszabály alóli kivételről."

4 Az említett rendelet 4. cikke ekként rendelkezik: "(1) Amennyiben e rendelet eltérően nem rendelkezik, a fizetésképtelenségi eljárásra és joghatásaira annak a tagállamnak a jogát kell alkalmazni, amelynek területén az ilyen eljárást megindítják (a továbbiakban: az eljárás megindításának helye szerinti állam). (2) Az eljárást megindításának helye szerinti állam joga határozza meg az ilyen eljárások megindításának, lefolytatásának és befejezésének feltételeit. Különösen meg kell határozni: [...]

m) a valamennyi hitelezőnek hátrányt okozó jogügyletek semmisségére, megtámadhatóságára vagy hatálytalanságára vonatkozó szabályokat."

5 Ugyanezen rendelet 13. cikke értelmében: "A 4. cikk (2) bekezdésének m) pontját nem kell alkalmazni, ha az összes hitelező számára hátrányos jogügylet által előnyhöz jutó személy bizonyítja, hogy:

- az adott jogügyletre egy másik tagállam joga irányadó, mint ahol az eljárást megindították, és

ez jog a vonatkozó esetben nem teszi lehetővé a jogügylet semmilyen megtámadását."

A finn jog

6 A fizetésképtelenséggel kapcsolatban indított megtámadási keresetekről szóló törvény (takaisinsaannista konkurssipesään annettu laki) 10. §-a értelmében a követelés határnapot megelőző három hónapon belüli kiegyenlítése megtámadható, ha a követelést szokatlan fizetési eszközökkel, vagy az esedékesség előtt vagy olyan összegben teljesítik, amely a vagyonhoz képest jelentősnek tekintendő.

A holland jog

7 A fizetésképtelenségről szóló törvény (Faillissementswet) 47. cikke értelmében az esedékes tartozás kiegyenlítése csak akkor megtámadható, ha bizonyítják, hogy a kifizetés címzettje a kifizetés átvételekor tudta, hogy már előterjesztették a fizetésképtelenségi eljárás megindítására vonatkozó kérelmet, vagy hogy ha a hitelező és az adós megállapodást kötött annak érdekében, hogy a hitelezőt előnyben részesítsék a többi hitelező kárára.

Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

8 A Sportland, amelynek székhelye Helsinkiben (Finnország) található, a Hilversumban (Hollandia) székhellyel rendelkező Nike által beszállított termékek kiskereskedelmi értékesítését végezte franchise szerződés alapján. Ezen, a holland jog hatálya alá tartozó szerződés értelmében a Sportland a Nike-nak az említett szerződés által érintett árukészletek vásárlása címén fennálló kötelezettségeit a 2009. február 10. és 2009. május 20. közötti időszakban tíz különböző kifizetéssel teljesítette, összesen 195108,15 euró értékben.

9 A vonatkozó kérelem 2009. május 5-i benyújtását követően a Helsingin käräjäoikeus (helsinki elsőfokú bíróság) 2009. május 26-án Finnországban megindította a Sportlanddal szemben a fizetésképtelenségi eljárást. A Sportland megtámadtaa Helsingin käräjäoikeus (helsinki elsőfokú bíróság) előtt a jelen ítélet előző pontjában említett kifizetéseket, és a Nike arra való kötelezését kérte, hogy a fizetésképtelenséggel kapcsolatban indított megtámadási keresetekről szóló finn törvény 10. §-a értelmében kamatokkal együtt fizesse vissza a kifizetett összegeket.

10 A Nike a kereset elutasítását kérte. Többek között az 1346/2000 rendelet 13. cikkére hivatkozott, és azt állította, hogy a megtámadott kifizetések a holland jog hatálya alá tartoznak. Márpedig a fizetésképtelenségről szóló törvény 47. cikke alapján e kifizetéseket nem lehetett volna megtámadni.

11 A Helsingin käräjäoikeus (helsinki elsőfokú bíróság) helyt adott a Sportland keresetének. Úgy ítélte meg közelebbről, hogy az előtte megjelent szakember nem vizsgálta, hogy a holland jogban, az alapügy valamennyi körülményére tekintettel, van-e lehetőség arra, hogy a kifizetéseket visszautalják a fizetésképtelenségi eljárással érintett vagyontömegbe. E bíróság megállapította, hogy a Nike nem bizonyította, hogy az említett rendelet 13. cikkének alkalmazásában a kifizetések nem megtámadhatók.

12 A Nike, amely úgy vélte, hogy kellő magyarázatot nyújtott a holland jogszabályok tartalma tekintetében, fellebbezést nyújtott be a Helsingin hovioikeus (helsinki fellebbviteli bíróság) előtt. A Sportland e fellebbezés elutasítását kérte, többek között azzal az indokkal, hogy a Nike nem nyújtott magyarázatot a holland jog fizetésképtelenséget szabályozó rendelkezéseitől eltérő rendelkezéseinek tartalma tekintetében, és a holland jog általános elvei tekintetében sem.

13 Előzetes döntéshozatalra utaló határozatában a Helsingin hovioikeus (helsinki fellebbviteli bíróság) emlékeztet arra, hogy az 1346/2000 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése értelmében a fizetésképtelenségi eljárás és joghatásai tekintetében a megindítás helye szerinti állam joga alkalmazandó. E rendelet 2. cikke (2) bekezdésének m) pontja értelmében e jog határozza meg a valamennyi hitelezőnek hátrányt okozó jogügyletek semmisségére, megtámadhatóságára vagy hatálytalanságára vonatkozó szabályokat. Ugyanakkor az említett rendelet 13. cikke értelmében e rendelet 4. cikke (2) bekezdésének m) pontját nem kell alkalmazni, ha az összes hitelező számára hátrányos jogügylet által előnyhöz jutó személy bizonyítja, hogy az adott jogügyletre egy másik tagállam joga irányadó, mint ahol az eljárást megindították, és ez a jog nem teszi lehetővé a jogügylet semmilyen megtámadását.

14 A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy az alapeljárások felei között nincs egyetértés először is a tekintetben, hogyan kell értelmezni "a vonatkozó ügyben semmilyen lehetőség nincs a jogügylet megtámadására" kifejezést, másodszor a Nike arra vonatkozó kötelezettségének terjedelmét illetően, hogy információkkal szolgáljon a holland jog tartalmát illetően, harmadszor a tekintetben, hogyan oszlik meg a felek között a bizonyítási teher.

15 E körülmények között a Helsingin hovioikeus (helsinki fellebbviteli bíróság) úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és az alábbi kérdéseket terjeszti a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:

"1) Úgy kell-e értelmezni az 1346/2000 rendelet 13. cikkét, hogy a »vonatkozó esetben [...] a jogügylet« kifejezés azt jelenti, hogy a jogügylet az ügy valamennyi körülményének figyelembevétele mellett nem megtámadható?

2) Amennyiben az első kérdésre igenlő válasz adandó, és a megtámadott fél a 13. cikk első francia bekezdése szerinti jog valamely rendelkezésére hivatkozott, amelynek értelmében valamely esedékes tartozás csak az abban előírt körülmények esetén megtámadható, amelyek a fizetésképtelenségi eljárás szerinti állam joga szerint előterjesztett keresetben nem kerültek megemlítésre:

a) fennállnak-e olyan indokok, amelyek tiltják a 13. cikk olyan értelmezését, hogy a megtámadó félnek, miután tudomást szerzett e jogszabályról, hivatkoznia kell e körülményekre akkor, amikor a fizetésképtelenségi eljárás megindítása szerinti tagállam nemzeti joga értelmében a megtámadási keresetet alátámasztó valamennyi körülményt be kell mutatnia, vagy

b) a megtámadott félnek kell bizonyítania azt, hogy e körülmények nem álltak fenn, és a megtámadás ezért a kérdéses rendelkezés értelmében nem lehetséges, anélkül hogy a megtámadó félnek külön hivatkoznia kellene e körülményekre?

3) A második kérdés a) pontjára adandó választól függetlenül: úgy kell-e értelmezni a 13. cikket, hogy

a) a megtámadott felet terheli a bizonyítási teher a tekintetben, hogy a konkrét ügyben nem állnak fenn a rendelkezésben említett körülmények, vagy

b) az ezen körülmények fennállására vonatkozó bizonyítási terhet megállapíthatja az eljárás megindítása szerinti államtól eltérő tagállamnak a jogügyletre alkalmazandó joga, amely előírja, hogy a megtámadó felet terheli a bizonyítási teher, vagy

c) értelmezhető a 13. cikk úgy is, hogy a bíróság államának nemzeti rendelkezései határozzák meg a bizonyítási teherre vonatkozó ezen kérdést?

4) Úgy kell-e értelmezni a 13. cikkét, hogy a »nem teszi lehetővé a jogügylet semmilyen megtámadását« fordulat a jogügyletre vonatkozó jog fizetésképtelenségi rendelkezései mellett magában foglalja e jognak a jogügyletre alkalmazandó általános rendelkezéseit és elveit is?

5) A negyedik kérdésre adott igenlő válasz esetén:

a) úgy kell-e értelmezni az 1346/2000 rendelet 13. cikkét, hogy a megtámadott félnek ehhez bizonyítania kell azt, hogy a 13. cikk szerinti jog nem tartalmaz olyan általános vagy egyéb rendelkezéseket vagy elveket, amelyek értelmében a bemutatott tények alapján lehetséges a megtámadás, és

b) a 13. cikk értelmében a bíróság számára lehetséges-e az, hogy - amennyiben úgy véli, hogy a megtámadott fél ehhez kellően érvelt - a másik féltől kérje a fizetésképtelenségi eljárásra vonatkozó jog valamely rendelkezésének vagy a 13. cikk értelmében az eljárás megindítása szerinti államtól eltérő másik tagállam jogügyletre alkalmazandó általános jogának bizonyítását, amelynek értelmében a megtámadás mégis lehetséges?"

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

Az első kérdésről

16 Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy az 1346/2000 rendelet 13. cikkét akként kell-e értelmezni, hogy alkalmazása ahhoz a feltételhez van kötve, hogy az érintett jogügylet, az ügy valamennyi körülményének figyelembevétele mellett, ne legyen megtámadható az e jogügylet tekintetében alkalmazandó jog (a továbbiakban: lex causae) alapján.

17 E tekintetben meg kell jegyezni, hogy az említett rendelet 13. cikkének finn nyelvi változata kissé eltér a többi nyelvi változattól, amennyiben úgy tűnik, nem tartalmazza a "vonatkozó esetben" fordulatot vagy hasonló kifejezést. Márpedig az uniós jogi rendelkezés egységes értelmezésének szükségessége azt követeli meg, hogy annak egyes nyelvi változatai közötti eltérés esetén a szóban forgó rendelkezést azon szabályozás kontextusára és céljára tekintettel kell értelmezni, amelynek az a részét képezi (lásd: Christie's France ítélet, C-41/14, EU:C:2015:119, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

18 Az 1346/2000 rendelet 13. cikkének kontextusával és céljával kapcsolatban emlékeztetni kell egyrészt arra, hogy e cikk egy kivételt ír elő a 4. cikk (1) bekezdésében foglalt általános szabály alól, amely szerint a fizetésképtelenségi eljárás és joghatásai tekintetében alkalmazandó jog az eljárás megindításának helye szerinti állam joga (a továbbiakban: lex fori concursus). Másrészt e kivételt, amelynek célja, amint arra e rendelet (24) preambulumbekezdése emlékeztet, a jogos elvárások védelme és az eljárást megindító tagállamtól eltérő más tagállamokban folyó ügyletek biztonsága, szigorúan kell értelmezni, és hatálya nem haladhatja meg az e célhoz szükséges mértéket (lásd: Lutz-ítélet, C-557/13, EU:C:2015:227, 34. pont).

19 Tehát az 1346/2000 rendelet 13. cikke az összes hitelező számára hátrányos jogügylet által előnyhöz jutó személy jogos bizalmának védelmét célozza annak előírásával, hogy e jogügyletre továbbra, még fizetésképtelenségi eljárás megindítása követően is, az a jog alkalmazandó, amely a jogügylet megvalósulásának időpontjában alkalmazandó volt, azaz a lex causae.

20 Márpedig e célból egyértelműen kitűnik, hogy az 1346/2000 rendelet 13. cikkének alkalmazása megköveteli az ügy valamennyi körülményének figyelembevételét. Nem állhat fenn ugyanis jogos bizalom a tekintetben, hogy a jogügylet érvényességét a fizetésképtelenségi eljárás megnyitását követően e körülményektől elvonatkoztatva értékelik, miközben ilyen eljárás megindítása nélkül e körülményeket figyelembe kellene venni.

21 Ezenfelül az említett rendelet 13. cikkében előírt kivétel szigorú értelmezésére vonatkozó kötelezettséggel ellentétes e cikk hatályának olyan, kiterjesztő értelmezése, amely lehetővé teszi az összes hitelező számára hátrányos jogügylet által előnyhöz jutó személy számára, hogy elkerülje a lex fori concursus alkalmazását azzal, hogy csupán tisztán elvont jelleggel az érintett jogügylet megtámadhatatlan jellegére hivatkozik a lex causae egy rendelkezése alapján.

22 Ilyen körülmények között az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy az 1346/2000 rendelet 13. cikkét akként kell értelmezni, hogy alkalmazása ahhoz a feltételhez van kötve, hogy az érintett jogügylet, az ügy valamennyi körülményének figyelembevétele mellett, a lex causae alapján ne legyen megtámadható.

A második és a harmadik kérdésről

23 Második és harmadik kérdésével, amelyeket együtt célszerű vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy az 1346/2000 rendelet 13. cikkének alkalmazásában, abban az esetben, ha a jogügylet semmisségének, megtámadhatóságának vagy hatálytalanságának megállapítása iránti eljárás alperese a lex causae olyan rendelkezésére hivatkozik, amelynek értelmében e jogügylet kizárólag az e rendelkezés által előírt körülmények között megtámadható, kire hárul, hogy e körülmények hiányára hivatkozzon, és azt bizonyítsa.

24 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az említett rendelet 13. cikke értelmében ugyanezen rendelet 4. cikke (2) bekezdése m) pontjának alkalmazása csak akkor kerülhető el, ha az összes hitelező számára hátrányos jogügylet által előnyhöz jutó személy bizonyítja, hogy az adott jogügyletre egy másik tagállam joga irányadó, mint ahol az eljárást megindították, és ez jog a vonatkozó esetben nem teszi lehetővé a jogügylet semmilyen megtámadását.

25 Tehát magának az 1346/2000 rendelet 13. cikkének a szövegéből következik, hogy a jogügylet semmisségének, megtámadhatóságának vagy hatálytalanságának megállapítása iránti eljárás alperesére hárul annak bizonyítása, hogy e jogügylet, a lex causae alapján nem megtámadható. Egyébiránt az említett 13. cikk annak előírásával, hogy az alperesnek kell bizonyítania, hogy az adott jogügylet "semmilyen módon" nem támadható meg, mégpedig - amint az a jelen ítélet 22. pontjából következik - az ügy valamennyi körülményének figyelembevétele mellett, arra vonatkozó kötelezettséget is előír ezen alperes számára, legalábbis implicite, hogy bizonyítsa mind azon tényelemek fennállását, amelyekből megállapítható, hogy az érintett jogügylet megtámadhatatlan, mind az ezen megállapítással ellentétes bármely tényező hiányát.

26 Mivel az 1346/2000 rendelet 13. cikke tehát a bizonyítási terhet kifejezetten az e cikkre hivatkozó alperesre rója, a felperesnek a lex fori concursus vonatkozó rendelkezésein alapuló kereset keretében nem lehet kötelessége, hogy arra hivatkozzon, sőt bizonyítsa, hogy teljesülnek a lex causae olyan rendelkezése alkalmazásának feltételei, amely főszabály szerint lehetővé tenné számára a szóban forgó jogügylet megtámadását, mint amilyen az alapügy tárgyát képező holland fizetésképtelenségről szóló törvény 47. cikke.

27 Mindazonáltal, noha az említett rendelet 13. cikke kifejezetten a bizonyítási teher megosztását szabályozza, nem tartalmaz speciálisabb eljárási aspektusokra vonatkozó rendelkezéseket. Ekként e cikk nem tartalmaz rendelkezéseket többek között a bizonyításfelvétel módja, az illetékes nemzeti bíróság előtt elfogadható bizonyítási módok, az e bíróság által végzett értékelésre irányadó elvek és az előtte benyújtott bizonyítékok bizonyítóereje tekintetében.

28 Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a bírósági végrehajtás nemzeti mechanizmusainak uniós jogi harmonizációja hiányában az ilyen szabályok megállapítása az eljárási autonómia elve alapján az egyes tagállamok belső jogrendjébe tartozik, azzal a feltétellel azonban, hogy e szabályok nem lehetnek kedvezőtlenebbek a hasonló jellegű belső jogi helyzetekre vonatkozókhoz képest (az egyenértékűség elve), és nem tehetik gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jog által biztosított jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve). (lásd ebben az értelemben: Kušionová-ítélet, C-34/13, EU:C:2014:2189, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

29 Ami közelebbről a fenti pontban említett tényleges érvényesülés elvét illeti, azzal ellentétes egyrészt az olyan nemzeti eljárási szabályok alkalmazása, amelyek gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé tennék az 1346/2000 rendelet 13. cikkének alkalmazását túl szigorú szabályok előírásával, különösen ami meghatározott körülmények hiányának negatív bizonyítását illeti. Másrészt ezzel az elvvel ellentétesek a bizonyításra vonatkozó, túlságosan engedékeny szabályok, amelyek alkalmazása a gyakorlatban a bizonyítási teher említett rendelet 13. cikkében előírt megfordításához vezetne.

30 Mindazonáltal önmagában az a nehézség, amellyel azon körülmények fennállásának bizonyítása jár, amelyek között a lex causae kizárja az adott jogügylet megtámadását, vagy adott esetben azon, lex causae által előírt körülmények hiányának bizonyítása, amelyek között e jogügylet megtámadható, nem sérti a tényleges érvényesülés érvét, inkább az említett cikk szigorú értelmezésére vonatkozó, a jelen ítélet 18. pontjában hivatkozott követelménynek felel meg.

31 Ilyen körülmények között a második és a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy az 1346/2000 rendelet 13. cikkének alkalmazásában, abban az esetben, ha a jogügylet semmisségének, megtámadhatóságának vagy hatálytalanságának megállapítása iránti eljárás alperese a lex causae olyan rendelkezésére hivatkozik, amelynek értelmében e jogügylet kizárólag az e rendelkezés által előírt körülmények között támadható meg, ezen alperesre hárul, hogy e körülmények hiányára hivatkozzon és azt bizonyítsa.

A negyedik kérdésről

32 Negyedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy az 1346/2000 rendelet 13. cikket akként kell-e értelmezni, hogy a "nem teszi lehetővé a jogügylet semmilyen megtámadását" fordulat a jogügyletre alkalmazandó jog fizetésképtelenségre vonatkozó rendelkezései mellett magában foglalja e jognak a jogügyletre alkalmazandó általános rendelkezéseit és elveit is.

33 E tekintetben a jelen ítélet 19. pontjából az következik, hogy az említett rendelet 13. cikke az összes hitelező számára hátrányos jogügylet által előnyhöz jutó személy jogos bizalmának védelmét célozza annak előírásával, hogy e jogügyletre továbbra, még fizetésképtelenségi eljárás megindítását követően is az a jog alkalmazandó, amely a jogügylet megvalósulásának időpontjában alkalmazandó volt, azaz a lex causae. Továbbá, amint az kitűnik a jelen ítélet 22. pontjából, a 13. cikk ezen, előnyhöz jutó személy javára történő alkalmazása megköveteli az ügy valamennyi körülményének figyelembevételét.

34 Márpedig a bizalomvédelem célja, valamint a vonatkozó ügy valamennyi körülménye figyelembevételének szükségessége e rendelet 13. cikkének olyan értelmezéséhez vezet, amely szerint az említett, előnyhöz jutó személynek kell bizonyítania, hogy az adott jogügylet nem minősül megtámadhatónak sem a fizetésképtelenség tárgyában alkalmazandó lex cause alapján, sem pedig összességében a lex causae alapján.

35 Ugyanis egyrészt az 1346/2000 rendelet 13. cikkének szövege egyértelműen ezen értelmezés mellett szól, tekintettel arra, hogy a hátrányos jogügyletből előnyhöz jutó személyre rója az arra vonatkozó bizonyítási terhet, hogy e jogügylet "semmilyen módon" nem megtámadható. Másrészt nem állhat fenn jogos bizalom a tekintetben, hogy egy, a lex causae valamely rendelkezése vagy általános elve alapján megtámadható jogügyletet a fizetésképtelenségi eljárás megindítását követően kizárólag a lex causae fizetésképtelenség tárgyában alkalmazandó rendelkezéseinek fényében értékeljenek.

36 Ilyen körülmények között a negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy az 1346/2000 rendelet 13. cikkét akként kell értelmezni, hogy a "nem teszi lehetővé a jogügylet semmilyen megtámadását" fordulat a jogügyletre alkalmazandó jog fizetésképtelenségre vonatkozó rendelkezései mellett magában foglalja e jognak a jogügyletre alkalmazandó általános rendelkezéseit és elveit is.

Az ötödik kérdésről

37 Ötödik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy az 1346/2000 rendelet 13. cikkét akként kell-e értelmezni, hogy a jogügylet semmisségének, megtámadhatóságának vagy hatálytalanságának megállapítása iránti eljárás alperesének kell bizonyítania, hogy a lex causae, a maga összességében nem teszi lehetővé e jogügylet megtámadását. Egyébiránt e bíróság arra keres lényegében választ, hogy amennyiben az a nemzeti bíróság, amely előtt ilyen keresetet nyújtottak be, úgy ítéli meg, hogy az alperes kellő magyarázatot nyújtott, megállapíthatja-e, hogy a felperesre hárul a lex causae valamely olyan rendelkezésére vagy elvére vonatkozó bizonyíték benyújtása, amelynek értelmében az említett jogügylet megtámadható.

38 Először is, ami azt a kérdést illeti, hogy az említett 13. cikk alkalmazásában a jogügylet semmisségének, megtámadhatóságának vagy hatálytalanságának megállapítása iránti eljárás alperesének bizonyítania kell-e, hogy a lex causae öszességében nem teszi lehetővé a megtámadott jogügylet megtámadását, emlékeztetni kell arra, hogy amint az a jelen ítélet 31. pontjából következik, ezen alperesre hárul, hogy azon körülmények hiányára hivatkozzon, amelyek között e jogügylet a lex causae alapján megtámadható, és azt bizonyítsa.

39 Márpedig az 1346/2000 rendelet 13. cikke nem tesz különbséget a lex causae fizetésképtelenség tárgyában alkalmazandó rendelkezései és a lex causae más területeken alkalmazandó rendelkezései és elvei között, hanem azt írja elő, hogy az alperesnek kell bizonyítania, hogy az adott jogügylet "semmilyen módon" nem támadható meg. Nyilvánvalóan következik tehát e cikk szövegéből, hogy e cikket akként kell értelmezni, hogy magának az alperesnek kell bizonyítania, hogy a lex causae a maga összességében nem teszi lehetővé e jogügylet megtámadását.

40 Ez a megállapítás összhangban áll továbbá azon, a jelen ítélet 18. pontjában felidézett elvvel, amelynek értelmében az 1346/2000 rendelet 13. cikkét szigorúan kell értelmezni. Egy ezzel ellentétes értelmezés, amely szerint az arra vonatkozó bizonyítás terhe, hogy a lex causaenak nincs olyan rendelkezése vagy elve, amely lehetővé tenné a megtámadást, a jogügyletet megtámadó személyre hárul, túlságosan megkönnyítené e rendelkezés alkalmazását és számottevően kiterjedt hatállyal ruházná fel.

41 Egyébként csak ez a következtetés felel meg az említett 13. cikk jelen ítélet 19. pontjában hivatkozott céljának, amely az összes hitelező számára hátrányos jogügylet által előnyhöz jutó személy jogos bizalmának védelmére irányul annak előírásával, hogy e jogügyletre továbbra is az a jog alkalmazandó, amely a jogügylet megvalósulásának időpontjában alkalmazandó volt. Ebben az időpontban ugyanis az említett jogügylet az összességében tekintett, a fizetésképtelenségi eljáráson kívül alkalmazandó lex causae hatálya alá tartozott, mivel a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint ugyanezen 13. cikk főszabály szerint nem alkalmazható a fizetésképtelenségi eljárás megindítását követően létrejött jogügyletekre (lásd: Lutz-ítélet, C-557/13, EU:C:2015:227, 36. pont).

42 Másodszor, ami azt a kérdést illeti, hogy ha az a nemzeti bíróság, amely előtt a jogügylet semmisségének, megtámadhatóságának vagy hatálytalanságának megállapítása iránti keresetet nyújtottak be, úgy ítéli meg, hogy az alperes kellő magyarázatot nyújtott, megállapíthatja-e, hogy a felperesre hárul a lex causae valamely olyan rendelkezésére vagy elvére vonatkozó bizonyíték benyújtása, amelynek értelmében az említett jogügylet megtámadható, meg kell jegyezni, hogy a jelen ítélet 25. pontjából az következik, hogy ezen alperesre hárul annak bizonyítása, hogy az említett jogügylet megtámadhatatlan.

43 Egyébként a jelen ítélet 27-29. pontjából következik, hogy mivel az 1346/2000 rendelet 13. cikke nem tartalmaz rendelkezéseket többek között a bizonyításfelvétel módja, az illetékes nemzeti bíróság előtt elfogadható bizonyítási módok, az e bíróság által végzett értékelésre irányadó elvek és az előtte benyújtott bzonyítékok bizonyítóereje tekintetében, az ilyen szabályok megállapítása az eljárási autonómia elve alapján az egyes tagállamok belső jogrendjébe tartozik, azzal a feltétellel azonban, hogy tiszteletben tartják az egyenértékűség elvét és a tényleges érvényesülés elvét. Ezzel az elvvel ellentétesek lennének a bizonyításra vonatkozó, túlságosan engedékeny szabályok, amelyek alkalmazása a gyakorlatban a bizonyítási teher megfordításához vezetne.

44 Következésképpen az illetékes nemzeti bíróság kizárólag akkor ítélheti meg úgy, hogy a jogügylet semmisségének, megtámadhatóságának vagy hatálytalanságának megállapítása iránti eljárás felperesének kell bizonyítania a lex causae olyan rendelkezésének vagy elvének fennállását, amelynek értelmében e jogügylet megtámadható, amennyiben e bíróság álláspontja szerint az alperes előzőleg ténylegesen bizonyította a nemzeti eljárási jog értelmében szokásosan alkalmazandó szabályokra tekintettel, hogy az adott jogügylet a lex causae értelmében megtámadhatatlan. Ugyanakkor a tagállam eljárási autonómiájának körébe tartozik, hogy meghatározza - az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvének tiszteletben tartása mellett - azokat a kritériumokat, amelyek lehetővé teszik annak értékelését, hogy a felperes ténylegesen benyújtott-e ilyen bizonyítékot.

45 Ilyen körülmények között az ötödik kérdésre azt a választ kell adni, hogy az 1346/2000 rendelet 13. cikkét akként kell értelmezni, hogy a jogügylet semmisségének, megtámadhatóságának vagy hatálytalanságának megállapítása iránti eljárás alperesének kell bizonyítania, hogy a lex causae a maga összességében nem teszi lehetővé az említett jogügylet megtámadását. Az ilyen kereset tárgyában eljáró nemzeti bíróság kizárólag akkor ítélheti meg úgy, hogy a felperesnek kell bizonyítania a lex causae olyan rendelkezésének vagy elvének fennállását, amelynek értelmében e jogügylet megtámadható, amennyiben e bíróság álláspontja szerint az alperes korábban ténylegesen bizonyította a nemzeti eljárási jog értelmében szokásosan alkalmazandó szabályokra tekintettel, hogy az adott jogügylet a lex causae értelmében megtámadhatatlan.

A költségekről

46 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (hatodik tanács) a következőképpen határozott:

1) A fizetésképtelenségi eljárásról szóló, 2000. május 29-i 1346/2000/EK tanácsi rendelet 13. cikkét akként kell értelmezni, hogy alkalmazása ahhoz a feltételhez van kötve, hogy az érintett jogügylet, az ügy valamennyi körülményének figyelembevétele mellett, ne legyen megtámadható az e jogügylet tekintetében alkalmazandó jog ( lex causae ) alapján.

2) Az 1346/2000 rendelet 13. cikkének alkalmazásában, abban az esetben, ha a jogügylet semmisségének, megtámadhatóságának vagy hatálytalanságának megállapítása iránti eljárás alperese az e jogügylet tekintetében alkalmazandó jog ( lex causae ) olyan rendelkezésére hivatkozik, amelynek értelmében e jogügylet kizárólag az e rendelkezés által előírt körülmények között támadható meg, ezen alperesre hárul, hogy e körülmények hiányára hivatkozzon, és azt bizonyítsa.

3) Az 1346/2000 rendelet 13. cikkét akként kell értelmezni, hogy a "nem teszi lehetővé a jogügylet semmilyen megtámadását" fordulat az e jogügylet tekintetében alkalmazandó jog ( lex causae ) fizetésképtelenségre vonatkozó rendelkezései mellett magában foglalja e jog általános rendelkezéseit és elveit is.

4) Az 1346/2000 rendelet 13. cikkét akként kell értelmezni, hogy a jogügylet semmisségének, megtámadhatóságának vagy hatálytalanságának megállapítása iránti eljárás alperesének kell bizonyítania, hogy az e jogügylet tekintetében alkalmazandó jog ( lex causae ) a maga összességében nem teszi lehetővé az említett jogügylet megtámadását. Az ilyen kereset tárgyában eljáró nemzeti bíróság kizárólag akkor ítélheti meg úgy, hogy a felperesnek kell bizonyítania az említett jog olyan rendelkezésének vagy elvének fennállását, amelynek értelmében e jogügylet megtámadható, amennyiben e bíróság álláspontja szerint az alperes korábban ténylegesen bizonyította a nemzeti eljárási jog értelmében szokásosan alkalmazandó szabályokra tekintettel, hogy az adott jogügylet ugyanezen jog értelmében megtámadhatatlan.

Aláírások

( * ) Az eljárás nyelve: finn.