BH+ 2014.8.375 Az ún. Különadó törvény Alkotmánybíróság általi megsemmisítésére, az alkalmazási tilalom kimondása a bíróságokra kötelező. Anyagi jogi alap hiányában a közigazgatási határozatot hatályon kívül kell helyezni [2010. évi XC. tv. 10. §]

A felperesnek az alperesi jogelődnél fennállt kormánytisztviselői jogviszonya 2010. július 15-én közös megegyezéssel megszűnt. Az erről szóló okiratot 2010. július 13-án írták alá a felek, mely egyebek mellett rögzítette: a munkáltató vállalja, hogy a dolgozó bankszámlájára egyszeri juttatásként bruttó 6 920 500 Ft - számfejtés utáni részét - átutalja, a kormánytisztviselői jogviszonnyal kapcsolatos igazolásokat a Magyar Államkincstár által történt elszámolás után kiadja. Ezt követően - már 2011. március 31-én - a volt munkáltató igazolást bocsátott ki "a magánszemély egyes jövedelmeit 2005. január 1-jétől 2010. december 29-e között terhelő különadó elszámolásához" megnevezéssel, melyben közölte a felperest terhelő különadó alapját, annak összegét és a már megfizetettnek minősülő összeget. Rögzítette a dokumentum, hogy kiállítása alapja az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról és módosításáról szóló - a 2010. évi CXXIV. törvénnyel (a továbbiakban: Mód.tv.1.) módosított - 2010. évi XC. törvény (a továbbiakban: Különadó törvény) 11. § (1) bekezdése, valamint a 11. § (6) bekezdés e) pontja, és az igazolás felhasználható a 1053K jelű bevallás kitöltéséhez. A fentiek alapján tehát a munkavállalónak még további 1 705 461 Ft különadó fizetési kötelezettsége maradt fenn.

A felperes 2011. szeptember 6-án beadványban kérte az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 131. § (6) bekezdése szerinti adóigazgatási eljárás megindítását, mivel vitatta a volt munkáltatójának a különadó megállapításával kapcsolatos eljárását. Álláspontja szerint az igazolás visszavonása szükséges, mert annak kiállítása idején a 37/2011. (V. 10.) AB határozatra tekintettel - az igazoláson feltüntetett jogszabály alapján - különadó adónemben adókötelezettsége nem állhatott fenn.

Az elsőfokú hatóság a kérelem kivizsgálására a volt munkáltatónál egyes adókötelezettségek teljesítésére irányuló ellenőrzést folytatott, majd 2011. október 11-én 2466997083 számon hozott határozatával megállapította, hogy az igazolásban szereplő összegek helyesek, az abban foglaltak szerint a felperest különadó fizetési kötelezettség terheli. Indoka szerint az Alkotmánybíróság 2011. május 10-én kihirdetett határozata a felperes különadó fizetési kötelezettségét nem érinti, ugyanis az Alkotmánybíróság a törvényhozót feljogosította arra, hogy a különadót 2010-re - mint még nem lezárt adóévre - fenntarthassa. Ez a 2011. május 14-én hatályba lépett 2011. évi XLVI. törvénnyel (a továbbiakban: Mód.tv.2.) történt meg, méghozzá január 1-jére visszamenőlegesen. Így tehát az igazolás a meghozatalakor is helytálló volt, és az ismertetett jogalkotás folytán továbbra is az maradt, visszavonásának nem volt indoka. Mivel a felperes a különadó fizetési kötelezettségét más jogcímeken is vitatta, a határozat ezen felvetésekre is reagált, de valamennyit megalapozatlannak találta.

A felperes fellebbezése nyomán eljárt alperes 2011. december 6-án kelt 2467804104 számú határozatával az elsőfokú határozatot az indokolás kiegészítésével helybenhagyta. Egyebek mellett kifejtette, az ügy jogi megítélése szempontjából nem bír jelentőséggel, hogy a felperes mikor adta be adóbevallását, illetőleg határozottan el kell különíteni a munkaviszony megszüntetésekor a munkajogi szabályok és az Art. alapján a dolgozónak kiadandó igazolásokat a különadóra vonatkozó igazolás tartalmától. Ez utóbbi tárgyú - a felperes részére kibocsátott - igazolás minden tekintetben megfelelő volt.

A felperes keresetében eljárási és anyagi jogi jogszabálysértésekre is hivatkozott. Okfejtése szerint az adóhivatal túlterjeszkedett az Art. 131. § (6) bekezdés szerinti sajátos eljárás keretein, amikor nemcsak állást foglalt a jogvitában, de a felperesre nézve kötelezettséget is megállapított. Továbbá a meghozott határozat végrehajthatatlan, az kétszeri fizetést eredményez, egyrészt a bevallás, másrészt a határozati kötelezés alapján. A felperes érvelése szerint az alperes az Alkotmánybíróság döntését tévesen értelmezte, mert a Mód.tv.1. 2. § (1) bekezdését - mely a Különadó törvényt 2010. december 30-ával módosította - az Alkotmánybíróság visszamenőlegesen semmisítette meg, így arra a keletkezésétől kezdve nem lehetett hivatkozni. Az új jogszabályt csak 2011. május 14-én léptette hatályba a jogalkotó, ami azt jelenti, hogy a 2010-es jövedelmek adóztathatósága folyamatossága megszakadt, az újból csak 2011. május 14-én következett be. Nincs megoldás, tehát a lezárt jogviszonyok mikénti kezelésére.

A felperes továbbra is fenntartotta az adóhatóság döntésével kapcsolatos egyéb jogcímeken előterjesztett kifogásait is. A vagylagos kereseti kérelme arra irányult, hogy elsődlegesen a bíróság változtassa meg az adóhatóság határozatát annak megállapítása mellett, hogy felperes esetében a Különadó törvény nem alkalmazható, másodlagosan - ha erre nincs mód - kérte mindkét fokú határozat hatályon kívül helyezést.

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletével a keresetet elutasította. Sem eljárási, sem anyagi jogi okból nem találta jogszabálysértőnek az alperes határozatát. Hangsúlyozta, hogy az Art. 131. § (6) bekezdése szerinti speciális eljárás szabályai egyértelműek. Joga volt az alperesnek eljárni nemcsak a munkáltatóval, hanem a kérelmező felperessel szemben is, figyelemmel az Art. 120. § (3) bekezdés c) pontjára. Kétszeres adófizetésről azért nincs szó, mert a felperes az adóbevallásában különadót nem vallott. A Mód.tv.1. szabályai alapján és az Art. 46. § (1) bekezdés szerint a munkáltató köteles volt igazolást kiállítani a különadó alapot képező összegről, és nem fogadta el a bíróság az alkotmánybírósági határozattal kapcsolatos felperesi értelmezést sem. Levezette, hogy a Mód.tv.2. hatályba lépésének azért nincs relevanciája, mert a felperes adókötelezettsége nem szakadt meg, az 2010. december 30. óta folyamatosan fennállt, ugyanis a 2010. évre vonatkozó adókötelezettséget visszamenőlegesen nem semmisítették meg. Ezáltal átmeneti törvény alkotására sem volt szükség. Nem találta alaposnak a bíróság a felperes egyéb jogszabálysértésekre hivatkozó kereseti kérelmeit sem.

A jogerős ítélettel szemben a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Jogszabálysértésként megjelölte a Pp. 206. § (1) bekezdését, 221. §-át. Továbbra is állította, hogy a bíróság a 37/2011. (V. 10.) AB határozatot tévesen értelmezte, mint ahogy a Mód.tv.2. hatályba léptető rendelkezéseit is. Fenntartotta, hogy az Art. 131. § (6) bekezdésében foglalt eljárás egy speciális eljárás, melynek hátterében a kifizető és az adózó közötti vita áll, mellyel összefüggésben az adómegállapítás csak a kifizető vonatkozásában értelmezhető. Az Alkotmánybíróság határozatával kapcsolatban rögzítette, ott tartja hibásnak az alperes és a bíróság érvelését, hogy noha az Alkotmánybíróság 2010. évre valóban nem látta aggályosnak a különadózást, azonban ehhez mégis kellett egy jogalkotási aktus, ami csak 2011. május 14-én történt meg.