BH 2012.3.59 Amennyiben a szerzői jogok megsértése törvényi tényállásának a törvény által védett jogok haszonszerzés végett történő megsértésével megvalósított első elkövetési fordulata a jogtulajdonosoknál vagyoni hátrányt bármely okból nem idézett elő, a bűncselekmény befejezett, s ez kizárja a törvényi tényállás második, eredményt (vagyoni hátrányt) tartalmazó elkövetési fordulatával megvalósult kísérlet megállapítását [Btk. 329/A. § (1) bek.].

A városi bíróság ítéletével - amelyet a megyei bíróság végzésével helybenhagyott - a terheltet 43 rb, a Btk. 329/A. § (1) bekezdésében meghatározott és a (3) bekezdés b) pontja szerint minősülő, szerzői jogok üzletszerűen elkövetett megsértésének bűntette miatt 120 napi tétel, napi tételenként 2500 forint, összesen 300 000 forint pénzbüntetésre ítélte.

Rendelkezett az ítélet a pénzbüntetés meg nem fizetése esetén annak fogház fokozatú szabadságvesztésre történő átváltoztatásáról.

Kötelezte a bíróság a terheltet az elsőfokú ítélet rendelkező részében név szerint megjelölt öt magánfél részére a cselekményével okozott kár, valamint törvényes kamatai és eljárási illeték megfizetésére, a bűnügyi költség viselésére, végül rendelkezett a bűnjelekről is.

A történeti tényállás lényege a következő:

A terhelt 2010. január hó 30. napján rendszeres haszonszerzésre törekedve az Interneten egy hirdetést tett közzé, amelyben 1000 db DVD filmet kínált eladásra. Az eladásra kínált filmek különböző televíziós csatornák műsorából asztali DVD íróval rögzített másolatok, amelyeket a kereskedelmi forgalomban kapható DVD tokokban helyezett el olyan borítóval, amelyet az Internetről töltött le és színes nyomtatóval nyomtattott ki.

A terhelt a hirdetésben megjelölt filmeket úgy kínálta eladásra, hogy azok terjesztésére engedéllyel nem rendelkezett és a filmek szerzőjének a terjesztésért jogdíjat sem fizetett.

Ezzel a magatartásával a tényállásban megnevezett 43 kiadónak az ott írt összegű vagyoni hátrányt, - mindösszesen 346 900 forint összegű - vagyoni hátrányt okozhatott volna. Azonban a terhelt a hirdetés mellékletét képező listában felsorolt filmeket nem tudta értékesíteni, mert házkutatás során a nála fellelhető filmeket a nyomozó hatóság lefoglalta.

A jogerős ügydöntő határozatok ellen, tartalmilag a Be. 416. § (1) bekezdés b) pontjára alapozva a terhelt nyújtott b e felülvizsgálati indítványt.

Indokai szerint a cselekmény minősítése anyagi jogszabályt sért. A Btk. 329/A. §-a (1) bekezdésének törvényi tényállása ugyanis két, egymástól lényegesen eltérő fordulatot tartalmaz, azonban az eljárt bíróságok nem jelölték meg, hogy a cselekményével melyik fordulatot valósította meg. Álláspontja szerint a második fordulat kísérlete róható a terhére; a kísérlet pedig a büntetés kiszabásánál olyan lényeges tényező, ami alapot ad a törvénysértően súlyos büntetésének az enyhítésére.

Jogszabálysértőnek tartotta a kártérítésre kötelező ítéleti rendelkezéseket is, miután a kártérítés tényleges károkozást feltételez, de ilyen a jelen ügyben nem történt. Kérte ezért a kártérítési kötelezettség alóli mentesítését is.

A Legfőbb Ügyészség írásbeli nyilatkozatában a felülvizsgálati indítványt a minősítést támadó részében nem, hanem csak a polgári jogi igények vonatkozásában tartotta alaposnak. Azt indítványozta: a Legfelsőbb Bíróság állapítsa meg, hogy a megtámadott határozatoknak a polgári jogi igényekkel kapcsolatos rendelkezése törvénysértő; e rendelkezéseket helyezze hatályon kívül, és a magánfelek igényét utasítsa el; egyebekben pedig a határozatokat hatályukban tartsa fenn.

A felülvizsgálati indítvány a minősítést támadó részében nem, a polgári jogi igényekkel kapcsolatos részében viszont alapos.

A terhelt terhére megállapított, a Btk. 329/A. § (1) bekezdésében meghatározott bűncselekményt az követi el, aki másnak a szerzői jogról szóló törvény alapján fennálló, vagy ahhoz kapcsolódó jogát haszonszerzés végett, vagy vagyoni hátrányt okozva megsérti. A törvény tehát egy tényálláson belül célzatot és eredményt is értékel, azaz a bűncselekménynek egy törvényi tényálláson belül két elkövetési fordulata van.

Az első fordulatában értékeli a célzatot, a szerzői jogok haszonszerzés végett történő megsértését. Ennek az elkövetési magatartásnak a megvalósítása során az elkövető haszonszerzés végett cselekszik, magatartása a célzatból következően kizárólag egyenes szándékkal véghez vitt magatartás lehet.

A tényállás megvalósításához azonban nem szükséges, hogy az elkövető bármilyen haszonra tegyen szert, a bűncselekmény már az ennek érdekében történt jogsértő cselekvéssel befejezett.

A második fordulat ezzel szemben eredményt fogalmaz meg vagyoni hátrány formájában, amely a jogsértő magatartással okozati összefüggésben következik be. A bűncselekmény befejezettségéhez szükséges a vagyoni hátrány bekövetkezése is.

Az első elkövetési fordulattal befejezettként megvalósult bűncselekmény kizárja a második elkövetési fordulat kísérletének megállapíthatóságát, hiszen ez a bűncselekmény többszörözése lenne. Amennyiben a cselekményben a törvényi tényállás mindkét elkövetési fordulata megvalósul, ez csupán látszólag jelent többszörös tényállásszerűséget, csak az elsőként megvalósult (első) elkövetési fordulat megállapítására kerülhet sor.

A törvényi tényállás egyébiránt ún. kerettényállás, amelyet a hatályos szerzői jogról szóló törvény - az elkövetés idején az 1999. évi LXXVI. törvény - rendelkezései töltöttek, illetve töltenek meg tartalommal.

A tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges. Kérem, lépjen be a belépőkódjaival vagy a telepített Jogkódexből!

Jogkódex ikon

Jogkódex

Az igényeinek megfelelő Jogkódex előfizetés kiválasztása

A legfrissebb szakcikkek eléréséhez a Szakcikk Adatbázis Plusz előfizetés szükséges

Meglévő Jogkódex előfizetés bővítése szükséges.

Ha személyes segítségre van szüksége, írjon nekünk!