BH 2012.1.8 Tartási elemekkel kibővített ajándékozási szerződés nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközésének megállapítása [Ptk. 200. § (2) bek.].

A felperesek a 2007. május 15-én elhunyt Sz. I. (örökhagyó) leszármazói: az I. rendű felperes a fia, a II-IV. rendű felperesek az örökhagyót megelőzően elhunyt gyermeke leszármazói, az örökhagyó unokái. Az alperes az örökhagyó (második) túlélő házastársa.

Az örökhagyó és az alperes 2007. január 24-én ajándékozási szerződést kötöttek, melyben az örökhagyó a tulajdonában álló m.-i 285/A/2. hrsz.-ú ingatlana 1/2 tulajdoni illetőségét holtigtartó haszonélvezeti jogával terhelten az alperesre ruházta át.

2007. március 21-én pedig közokiratba foglalt "megállapodás tartási kötelezettségekről" megnevezésű megállapodást kötöttek. Ennek tartalma szerint az ajándékozási szerződés nem tartalmazza azt a tényt, mely szerint az ajándékozást kifejezetten az motiválta, hogy az alperes az ajándékozót élete végéig ápolja, gondozza, háztartását vezeti, ellátást kifogástalanul biztosítja. Rögzítették, hogy a felperesek az ajándékozást szóban vitatták, ezért a későbbi viták elkerülése érdekében kívánják az ajándékozási szerződést tartási elemekkel kiegészíteni, melyeket a megállapodásban részleteztek.

A felperesek keresetükben a 2007. január 24-én létrejött ajándékozási és a 2007. március 21-én létrejött megállapodás semmisségének megállapítását a Ptk. 200. § (2) bekezdése - azoknak a jóerkölcsbe ütközése - alapján kérték. A Ptk. 237. §-a szerint kérték továbbá az eredeti állapot helyreállítását. Másodlagos keresetük kötelesrészük természetbeni kiadására irányult.

Az alperes a kereset elutasítását kérte.

Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy a néhai Sz. I. ajándékozó és T. É. megajándékozott közt 2007. január 27-én (helyesen január 24-én) létrejött ajándékozási szerződés, valamint 2007. március 21. napján dr. K. Gy. közjegyző előtt létrejött "megállapodás tartási kötelezettségekről" megnevezésű közjegyzői okirat semmis. Megkereste a körzeti földhivatalt az M. belterület 2895/A/1. hrsz.-ú - Cs. utca 28. földszint 2. szám alatti - ingatlannak az alperes tulajdonaként nyilvántartott 6/12 hányadáról az alperes tulajdonjogának törlése és az eredeti állapot helyreállítása iránt. Az alperest ennek tűrésére kötelezte. A másodlagos keresetet elutasította.

A megállapított tényállás szerint az örökhagyó 60 évig élt első házastársával az M. város Cs. u. 28. fszt. 2. szám alatti ingatlanban. Házastársa 2006 áprilisában hunyt el. Az akkor 90 éves örökhagyó jó szellemi és fizikai állapotban volt. Feleségét ellátta, beteg nem volt, orvosi kezelés alatt nem állt, kerékpározott, nyugdíja 120 000 forint volt. Felesége halála lelkileg nagyon megviselte.

A halálesetet követően jelentkezett nála az alperes, aki az örökhagyó első házastársának unokahúga és az örökhagyónál 40 évvel fiatalabb. Felajánlotta, hogy időnként meglátogatja, segíti. Az örökhagyó ezt elfogadta. Az időnkénti látogatások egyre sűrűsödtek, míg egy hónappal később az alperes az örökhagyóhoz költözött.

Az alperes korábban élettársi kapcsolatban élt. Ez a kapcsolata hét éve megszűnt, de az élettársával közösen használt ingatlanban élt az örökhagyóhoz költözéséig. Ezt követően az élettársa lakásába való visszaköltözési lehetősége megszűnt. Biztonsági őrként dolgozott 2006 nyaráig, majd munkaviszonya megszűnt, 23 000 forint rokkantnyugdíja volt.

A felperesek tudtak az örökhagyóhoz költözéséről, azt előnyösnek is látták, mert az idős emberrel állandóan volt valaki, akit emellett ők rendszeresen látogattak, a II. rendű felperes felesége időnként főzött és takarított nála.

Az alperes az örökhagyóval való együttélést arra használta fel, hogy vele szoros érzelmi, szexuális érintkezésre is kiterjedő testi kapcsolatot, élettársi viszonyt alakítson ki, kihasználva az örökhagyónak a felesége halála után a személyes törődésre, erős kötődésre és társas kapcsolatra irányuló igényét. Az egyedülléttől, elhanyagoltságtól, magánytól való félelem, a befolyásolhatóság az örökhagyó pszichés állapotában érzelmi zavart okozott. Ezt, és az akaratformálási befolyást az alperes felismerte és lehetőséget látott arra, hogy az örökhagyót arra biztassa: az általa megvalósítandó támogatás és gondoskodás érdekében ingatlana tulajdoni hányadát neki juttassa.

Ebből a célból 2006 őszén felkeresték dr. Á. I. ügyvédet, aki előtt élettársakként mutatkoztak be és előadták, hogy az örökhagyó a közöttük fennálló élettársi viszonyra figyelemmel kívánja a tulajdoni hányadát az alperesnek juttatni. A szerződés megkötésére utóbb, 2007. január 24-én került sor.

2007. február 12-én az örökhagyó háziorvosa az örökhagyónál zavartságot, fizikai és szellemi leépülést tapasztalt, amelyet az alperes ott-tartózkodására vezethet vissza. Ezt követően az élettársi kapcsolat egy rövid időre megszűnt.

Ebben az időszakban szereztek a felperesek tudomást az ajándékozásról, amely őket felháborította. Az I. rendű felperes az örökhagyóval és az I. rendű felperes leányával felkereste dr. V. G. ügyvédet, aki az örökhagyó által előadottakról tényvázlatot vett fel. Ebben az örökhagyó elmondta, hogy élettársi kapcsolatban él az alperessel, amely szexuális kapcsolatra is kiterjedt; az alperes vette rá az ajándékozásra, de az ajándékozási szerződés gondozási, ápolási, tartási kötelezettséget nem tartalmaz. A beszélgetés egy pontján előadta azt is, hogy elhunyt felesége visszajött hozzá, beszélt vele, majd távozott. Az örökhagyó az ajándékozási szerződés megszüntetése érdekében íratott felszólító levelet az alperes részére, azonban az ajándék visszakövetelésére irányuló perindításra nem kívánt megbízást adni.

Ezt követően az alperes 2007. március 21-én az örökhagyóval együtt felkereste a közjegyzőt, ahol megállapodást kötöttek. Abban rögzítették, hogy a felperesek szóban vitatták az ajándékozást, ezért a későbbi viták elkerülése érdekében kívánják a szerződést tartási elemekkel kiegészíteni.

2007. március 30-án az örökhagyó és az alperes házasságot kötöttek. Ezt követően az örökhagyó állapota rohamosan romlott, az utolsó hetekben ágyban fekvő beteg volt, majd 2007. május 15-én elhunyt.

Az ítélet jogi indokai szerint a Ptk. 200. § (2) bekezdése értelmében a szerződés jóerkölcsbe akkor ütközik, ha annak megkötését a jogszabály nem tiltja, de az azzal elérni kívánt cél, a vállalt kötelezettség jellege vagy azért ellenszolgáltatás felajánlása, avagy a szerződés tárgya az általánosan elfogadott erkölcsi normákat vagy szokásokat nyilvánvalóan sérti, s ezért azt az általános társadalmi megítélés is egyértelműen tisztességtelennek és elfogadhatatlannak minősíti.

Az elsőfokú bíróság az alperes személyes meghallgatása alapján az örökhagyó érzelmileg függő helyzete és befolyásolhatósága felismerhetőségét megállapíthatónak látta. Érzelmi zavarát - amely kihatott akaratformálási képességére is - a hozzátartozók, dr. V. G. vallomása és a szakértői vélemény alátámasztotta. Megítélése szerint egyértelműen megállapítható volt, hogy a saját maga eltartására alig elegendő csekély összegű rokkantnyugdíjjal rendelkező, "egzisztencia nélküli" alperes az élettársi kapcsolatból kialakult függőséget és a befolyását arra használta fel, hogy a maga számára vagyoni szempontból előnyös helyzetet teremtsen. A szerződések mögött a jövőbeni tartás biztosítása volt az akarati elem, ez azonban nem szabad megfontolásból, hanem az alperes meghatározó befolyása eredményeként jött létre, ami az elsőfokú ítélet indokolása szerint kimeríti a Ptk. 200. § (2) bekezdésében foglaltakat.