EH 2008.1801 Ha nem állapítható meg, hogy a balesetig munkaképesség-csökkenést nem okozó sorsszerű megbetegedés a későbbiekben okozott volna-e és mikor munkaképesség-csökkenést, a munkáltató teljes kártérítési felelőssége körébe a baleset által aktivizált sorsszerű megbetegedés is beletartozik [Mt. 174. §].
A munkaügyi bíróság közbenső ítéletével megállapította az alperes teljes kártérítési felelősségét a felperes 2002. május 10-ei munkahelyi balesete miatt.
A munkaügyi bíróság a döntését arra a tényállásra alapozta, mely szerint az alperesnél gépkocsivezetőként dolgozó felperes 2002. május 10-én munkavégzés közben a tehergépkocsi nedves lépcsőjén megcsúszott, hanyatt a betonpadozatra esett, megsérült a nyaki porckorongja, a nyak és egyéb idegek, a váll és a felkar izomzata, valamint az ágyéki csigolyája. A beszerzett igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a felperes meglévő sorsszerű betegsége meg nem határozható időpontban a munkaképességét befolyásolta volna, azonban a balesetig nem okozott keresetveszteséget. Mindezekből a munkaügyi bíróság az Mt. 174. § (1) bekezdése és az MK 30. számú állásfoglalás alapján az alperes teljes felelősségére következtetett.
Az alperes fellebbezése alapján eljárt másodfokú bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság helytállónak minősítette a feltárt tényállásból levont elsőfokú ítéleti jogi álláspontot. Az indokolást kiegészítette annyiban, hogy a munkaügyi bíróság több igazságügyi szakértői véleményt szerzett be, és ezek mindegyike aggálytalan volt. Utalt még arra is, hogy a felperesnél a baleset után kialakult depresszió önmagában alkalmatlanná tette a munkaköre ellátására.
Az alperes felülvizsgálati kérelme a jogerős közbenső ítélet hatályon kívül helyezésére, és ehelyett olyan ítélet hozatalára irányult, amelyben a Legfelsőbb Bíróság a munkáltató kárfelelősségét a balesettel összefüggő mértékig, és a felperes keresetveszteséggel járó munkaképesség-csökkenése bekövetkezése időpontjáig terjedő ideig állapítja meg. Másodlagosan az eljárt bíróságok új eljárásra kötelezését kérte. Az alapszakvéleményre és a kiegészítő véleményre, valamint az MK 30. számú állásfoglalásra hivatkozással előadta, hogy a balesetkor 57 éves felperes sorsszerű megbetegedései miatt 62 éves korára egyébként is rokkant lett volna, jelenlegi rokkantságának a baleset csak 16-25%-os mértékben az okozója. Erre tekintettel álláspontja szerint a kárfelelőssége csupán 16%-os arányban lett volna megállapítható, és emiatt a jogerős ítélet sérti az Mt. 174. § (1) és (4) bekezdését, valamint az MK 30. számú állásfoglalást, és ellentétes a bírói gyakorlattal (BH 2006/96.).
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős közbenső ítélet hatályában való fenntartását kérte. Álláspontja szerint a balesetkor a sorsszerű betegsége még nem is volt ismert.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelemre előterjesztett észrevételében kiemelte a kármegosztással kapcsolatos álláspontját alátámasztó szakértői megállapításokat és a Legfelsőbb Bíróság eseti döntéseit.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az alperes felülvizsgálati kérelme nem tette vitássá az eljárt bíróságok által megállapított azon tényeket, melyek szerint a felperes 2002. május 10-én munkavégzés közben balesetet szenvedett, korábban semmilyen betegséggel nem kezelték, ilyet nála meg sem állapítottak, fizikai munkakörét minden további nélkül ellátta, a baleset után azonban rokkanttá vált, mivel a munkahelyi baleset aktivizálta az addig rejtett idegi- mozgásszervi panaszokat, továbbá a felperesnél depresszió is kialakult.
Az előbbi tényállásból az első- és a másodfokú bíróság törvénysértés nélkül következtetett arra, hogy a felperest ért teljes kár a munkaviszonyával összefüggésben keletkezett [Mt. 174. § (1) bekezdés]. Az ezzel ellentétes felülvizsgálati érvelés megalapozatlan.
Nincs helye kármegosztásnak, ha vitán felül áll, hogy a munkavállalónál a munkahelyi balesetét megelőzően keresőképtelenséget, vagy munkaképesség-csökkenést okozó megbetegedést nem állapítottak meg, és a munkaköre ellátására egészségügyileg alkalmas volt (MK 30. számú állásfoglalás).
Az irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint a felperesnél a baleseti trauma aktivizálta az addig rejtett sorsszerű megbetegedéseket. Az alperes kártérítési felelőssége szempontjából nem volt jelentősége sem a rejtett sorsszerű megbetegedés tényének, sem pedig a rokkantságon belüli mértékének, mivel a károsodás a munkahelyi baleset folytán állt elő, ezért a teljes keresetcsökkenést, és a további bizonyított vagyoni és nem vagyoni károkat a kárért felelős munkáltató köteles megtéríteni. Erre vonatkozóan a bírói gyakorlat hosszú ideje egységes (MK 30. számú állásfoglalás, MD II.440.).
Az alperes által megjelölt eseti döntés a jelen perben azért nem alkalmazható, mivel eltérő tényállásra (a sorsszerű és a baleseti károsodás együttes munkaképesség-csökkenést okozó hatására, a baleset előtt már ténylegesen fennállt egészségkárosodásra) vonatkozik.
Amennyiben aggálytalanul nem állapítható meg, hogy a balesetkor keresetveszteséget, munkaképesség-csökkenést nem okozó (rejtett) sorsszerű megbetegedés a későbbiekben okozott volna-e és mikor munkaképesség-csökkenést, a munkáltató teljes kártérítési felelőssége körébe a baleset által aktivizált sorsszerű megbetegedés beletartozik, a munkáltató az elmaradt jövedelemért folyamatosan helytállni tartozik. A kiegészítő szakvéleménynek a sorsszerű megbetegedés későbbi feltételezett tünetessé válására vonatkozó megállapítása a baleset által kiváltott egészségkárosodást nem cáfolja, ezért a felülvizsgálati kérelemnek a kármegosztásra hivatkozása nem fogadható el.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a jogerős közbenső ítéletet hatályában fenntartotta.