BH 2021.7.200 I. A bíróság ítéletének a perben állított jogra akkor is ki kell terjednie, ha azt nem a felperes a keresetében, hanem az alperes az anyagi jogi kifogása útján terjesztette elő. A felperes által érvényesített jog érvényesíthetőségét gátló anyagi jogi kifogás elbírálásának mellőzése a per érdemére kiható, lényeges eljárási szabálysértés [2016. évi CXXX. tv. (Pp.) 7. § (1) bekezdés 1. pont, 342. § (1), (3) bekezdés, 381. §].

II. A részjogerőt nem formai szempontok alapján, hanem az alkalmazott anyagi jogra figyelemmel kell megállapítani [2016. évi CXXX. tv. (Pp.) 358. § (5) bekezdés].

III. Az 1994. január 1-je előtt kötött és fennmaradó bérleti jogviszonyra, illetve az ebből eredő igényre a Lakás tv. Átmeneti rendelkezései irányadók [1993. évi LXXVIII. törvény (Lakás tv.) 92. § (1), 94. § (1) bekezdés, I. sz. melléklet].

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] Az alperes édesanyja az M. Á. Igazgatóságával kötött bérleti szerződés alapján bérelte a B. település, M. u. 11. VI. lépcsőház II. emelet 240. szám alatti vállalati bérlakást. Az 1992. november 18-án módosított lakásbérleti szerződés tartalmazta, hogy a lakásbérleti jogviszony a kijelölt bérlő halála után nem folytatható. Amennyiben a bérlő a munkaviszonyát a kiutalástól számított tíz éven belül a nyugdíjazás kivételével bármely okból és módon megszünteti, vállalja, hogy legkésőbb a munkaviszony megszűnését követő hónap utolsó napjáig a lakást elhelyezési ("cserelakás") igény nélkül leadja. Az M. Á. Üzletigazgatósága az 1993. július 7-i 3883/1993. MHO számú okiratban elismerte, hogy a vállalati bérlakásban lakó alperes a lakások elosztásáról és a lakásbérletről szóló 1/1971 (II. 8.) Korm. rendelet végrehajtására kiadott 1/1971. (II. 8.) ÉVM rendelet 90. § (1) bekezdése szerint édesanyja halálától a lakás jóhiszemű jogcím nélküli használója. A jóhiszemű jogcím nélküli lakáshasználó - elhelyezése esetén - a Korm. rendelet 77. § (1)-(4) bekezdéseiben meghatározott követelményeknek megfelelő másik lakásra tarthat igényt.

[2] A felperes a 2017. március 27-én kelt levelében közölte az alperessel, hogy a továbbiakban nem engedélyezi számára a jogcím nélküli használatot és felszólította, hogy adja át a lakást. Az alperes cserelakást igényelt, amit a felperes alaptalannak tartott.

A kereseti kérelem és az alperes védekezése

[3] A felperes a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 98. §-ára, 115. § (3) bekezdésére, 193. § (1) bekezdésére alapított keresetében az alperest a lakás kiürítésére és birtokába bocsátására kérte kötelezni. Arra hivatkozott, hogy a tulajdonjoga alapján a birtoklás joga őt illeti meg. Az alperes a lakást jogcím nélkül használja, a birtoklásra érvényes jogcímmel nem rendelkezik. Cserelakást felajánlani a részére nem köteles.

[4] Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Arra hivatkozott, hogy bérlője a lakásnak, a felperes nem ajánlott fel a részére megfelelő cserelakást, ezért a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Lakás tv.) 26. §-ában foglaltakra figyelemmel idő előtti a kereseti kérelme.

Az első- és másodfokú ítélet

[5] Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy 6 hónapon belül ingóságaitól és családtagjaitól kiürítve, rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban bocsássa a felperes kizárólagos birtokába a lakást. Kötelezte a felperest, hogy biztosítson az alperes részére legalább 88,12 m2 alapterületű, félkomfortos, kettő lakószobás, B. település területén fekvő és a B. település, M. u. 11. VI. lépcsőház II. emelet 240. szám alatti ingatlannal egyező műszaki állapotú lakásban megfelelő elhelyezést azzal, hogy a teljesítéssel a felperes jár elöl.

[6] Az indokolásában a régi Ptk. 450. § (2) bekezdésében, a lakások elosztásáról és a lakásbérletről szóló 1/1971 (II. 8.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 28. §-ában, 45. § (1) bekezdésében, 151. § (1) bekezdésében foglaltak felhívásával rámutatott arra, hogy a perbeli vállalati bérlakás bérlője az alperes édesanyja volt. A peres felek között bérleti szerződés nem jött létre. A felperes jogelődje a 3883/1993. MHO számú okiratban tájékoztatta az alperest, hogy jóhiszemű jogcím nélküli lakáshasználóként tartja nyilván. Az alperes e nyilatkozat alapján - amelynek tartalmát a felek a perben nem vitatták - használhatja a lakást. A felperes eleget tett a bizonyítási kötelezettségének és igazolta, hogy érvényes bérleti szerződés hiányában az alperes a lakást jogcím nélkül használja. A felperest megilleti a birtoklás joga és a birtokvédelem. Az alperes köteles a lakást kiüríteni és a felperes részére kiadni. Az elsőfokú bíróság vizsgálta továbbá, hogy a felperesnek van-e elhelyezési kötelezettsége az alperessel szemben. Az volt az álláspontja, hogy az R. 120. § (1) bekezdés b) pontja alapján az alperes jogosult arra, hogy a felperes gondoskodjon az elhelyezéséről az R. 77. § (1) bekezdésében meghatározottak szerinti ingatlanban.

[7] A felperes fellebbezésében a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 369. § (1) és (2) bekezdésére hivatkozással az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatását és az elhelyezésre kötelezésének mellőzését kérte. Rámutatott arra, hogy az alperes nem terjesztett elő cserelakás biztosítására irányuló kérelmet, amely viszontkeresetnek [Pp. 204. § (1) bekezdés, 205. §] minősülhetett volna. Ebben a tárgyban az elsőfokú bíróság a peres felek kérelmein túlterjeszkedve [Pp. 342. § (1) és (3) bekezdés], az eljárásjogi szabályok megsértésével hozta meg az ítélet fellebbezéssel érintett rendelkezését. A Lakás tv. 76. § (1) bekezdése értelmében az R. a perbeli jogvita során nem alkalmazható. Az irányadó Lakás tv. pedig nem teszi kötelezővé a jóhiszemű jogcím nélküli lakáshasználó részére cserelakás biztosítását.

[8] Az alperes fellebbezési ellenkérelmében elsődlegesen az elsőfokú ítélet helybenhagyását, másodlagosan az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására utasítását kérte.

[9] A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítélet nem fellebbezett rendelkezését nem érintette, fellebbezett rendelkezését megváltoztatta és mellőzte a felperes kötelezését az alperes elhelyezésére.

[10] Az indokolásában foglaltak szerint a fellebbezés nem érintette az elsőfokú ítéletnek az alperest az ingatlan kiürítésére kötelező rendelkezését, ezért az a Pp. 358. § (5) bekezdése értelmében jogerőre emelkedett. A felülbírálati jogkört a Pp. 370. § (1) bekezdése szerint a fellebbezési kérelem és ellenkérelem korlátai között gyakorolva az elsőfokú bíróság eljárásának szabályszerűségét a Pp. 342. § (1) bekezdésével összefüggésben kellett vizsgálni. Abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy az elsőfokú bíróság érdemi döntése túlterjeszkedett-e a kereseti kérelmen, illetve az ellenkérelmen. A rendelkezésre álló okiratokból kitűnően a felperes elhelyezésre kötelezése iránti - érdemi döntést igénylő - kérelem nem került előterjesztésre, az ellenkérelemben előadottak pedig nem szolgálhattak a felperes kötelezése alapjául. Viszontkereset előterjesztésére az alperes által sem vitatottan nem került sor. Az elsőfokú bíróság a Pp. 369. § (1) bekezdése és 342. § (1) bekezdése értelmében megsértette az érdemi döntés korlátaira vonatkozó eljárási szabályokat. Az elsőfokú ítéletet ezért - a fellebbezett rendelkezés vonatkozásában - a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján meg kellett változtatni és az alperes elhelyezésére vonatkozó felperesi kötelezést mellőzni kellett. Mellőzendők voltak az elsőfokú ítélet indokolásában az elhelyezési kötelezettség vizsgálatára vonatkozó jogszabályi hivatkozások és megállapítások is.