BH+ 2009.7.307 A közjegyző kártérítési felelőssége az általa készített és az örökhagyó helyett aláírt közvégrendelet érvénytelenségéért [Ptk. 339. §, 349. §, 1991. évi XLI. tv. 117. §].

A megismételt eljárásban fenntartott keresetükben a felperesek az alperest 4 590 000 forint kár és járulékai megfizetésére kérték kötelezni. A kereset ténybeli alapjaként előadták, hogy az alperes 2002. szeptember 30-án közokiratba foglalt végrendeletet készített és közjegyzői jogkörben eljárva azt a végrendelkező helyett aláírta. Az örökhagyó törvényes örököse által ellenük indított perben jogerős ítélet megállapította, hogy a végrendelet a peres felek közötti viszonyban érvénytelen, mert a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény (Ktv.) 117. §-ának (3) bekezdésében írt, az örökhagyó aláírásra képtelen állapotának fennállását megkövetelő feltétel bizonyított módon nem állt fenn. Az alperes jogellenes magatartása következtében a felperesek a hagyaték tárgyát képező lakásingatlan 1/2 részének tulajdonjogától elestek, az ellenük indított perrel kapcsolatban pedig 590 000 forint költségük merült fel. Az alperes a fenti összegeket kártérítés jogcímén köteles megtéríteni.

Az alperes és az alperesi beavatkozó ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.

Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasító ítéletet hozott. A határozat indokolásában kifejtette, hogy a kárigényt a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése és 349. §-ának (3) bekezdése alapján kellett elbírálni, amelynek során a végrendelet érvénytelensége tekintetében hozott jogerős ítélet nem minősül ítélt dolognak. Abban a perben nem ugyanazon felek jogviszonyát bírálták el, és nem kerülhetett sor a kártérítési felelősség feltételeinek vizsgálatára. A kártérítési perben mindenekelőtt az alperes magatartásának jogellenességét kellett vizsgálni. A Ktv. 117. §-ának (3) bekezdése szerint ha a fél az okirat aláírására nem képes, az aláírást a közjegyző aláírása pótolja. A törvény azonban nem határozza meg, hogy a fél aláírásra képtelenségét mely feltételek fennállása esetén lehet adottnak venni; indokolása is csak annyit említ, hogy az ügyleti képesség megállapítása a lehetőség határain belül történik, a beható vizsgálat nem követelmény. Erre tekintettel a bíróság konkrét jogi előírás félretételében megnyilvánuló jogellenességet az alperes terhére nem látott megállapíthatónak.

Vizsgálta azonban azt is, hogy az alperes az adott helyzetben úgy járt-e el, ahogyan általában elvárható volt. Az örökhagyó ágybanfekvő súlyos beteg, kizárólag egy kézzel rendelkező személy volt, akit a szerződéskötési képesség igazolása érdekében lefolytatott orvosi vizsgálat kimerített. Ellentmondóak és kétséget ébresztőek voltak az aláírási képesség vizsgálatára és az örökhagyó ezzel kapcsolatos nyilatkozatára vonatkozó peradatok. A háziorvosi igazolás kizárólag a szerződési képességet igazolta, és kétséges, hogy az aláírási képesség kérdése a háziorvosnak a korábbi perben tett tanúvallomása szerinti tartalommal felmerült-e. A jelen perben tett vallomása nem volt határozott, nem tudott választ adni arra a kérdésre, hogy az okiratot alá tudta volna-e írni. Az előző perben az aláírási képességet a néhai kezének irányításával látta megoldhatónak, ami azonban nem lett volna szabályszerű. Az orvos vallomása tehát ítéleti tényállás megállapítására nem alkalmas, különös tekintettel arra is, hogy nyilatkozata szerint a korábbi perben készült jegyzőkönyv szerinte nem teljesen az általa előadottakat rögzítette és nem volt tudatában vallomása jogi jelentőségének. Az aláírási képesség orvosi vizsgálatára nem került sor, és nincs megnyugtató adat arra sem, hogy az örökhagyó az aláírás megkísérlésére irányuló nyilatkozatot tett volna. Ilyen tények mellett vizsgálta a bíróság, hogy az alperes az adott helyzetben tőle elvárható gondossággal járt-e el. Kifejtette, hogy az aláírásra alkalmasságot a szellemi képesség és a fizikai erőnlét befolyásolja. Az adott esetben az örökhagyó szellemi képessége nem vitásan fennállt, a fizikai erőnléte azonban az egészségi állapota és az elgyengülése következtében azonban nem. A néhai elesett állapotából, el-elbóbiskolásából és a feltett kérdésekre lassan adott válaszából a bíróság megítélése szerint az alperes a lehetőségek határán belül meg tudott győződni arról, hogy aláírásra nem képes. Mindezeket mérlegelve arra következtetett, hogy az alperes a tőle elvárható gondosságot tanúsította, amikor az okiratot ő írta alá.

Az alperest marasztaló ítélet meghozatala érdekében a felperesek éltek fellebbezéssel, az alperes ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.

A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyó határozatot hozott. A jogerős ítélet indokolása szerint mindenben egyetértett az elsőfokú bíróság érdemi döntésével és az ítélet jogi indokolásával, ezért határozatát a Pp. 254. § (3) bekezdése alkalmazásával hozta meg.

A jogerős ítélet ellen az alperest a kereset szerint marasztaló új határozat meghozatala érdekében a felperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet. A kérelem indokolása szerint a perben eljáró bíróságok alapvetően és kirívóan megsértették a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében előírt bizonyítási szabályokat. A tényállást az egyértelműen bizonyított tények mellőzésével, jelentéktelen körülményeket kiemelve állapították meg. A végrendelet érvénytelenségének megállapítására irányuló perben részletes bizonyítás folyt, amelyre a bíróság az érvénytelenséget megállapító jogerős ítéletet alapította. A lefolytatott bizonyítás elegendő volt annak megállapítására, hogy az örökhagyó aláírási képessége nem volt kizárt, és ő maga az erre vonatkozó szándékát ki is nyilvánította. Az alperes megsértette a Ktv. 117. §-ának (3) bekezdését, amelynek megtartása esetén, pusztán a józan logika alapján nem kellett volna mást tennie, mint az ágyban felültetett örökhagyóval kísérletet tennie arra, hogy képes-e nevének aláírására. Az alperes ezt nem vitásan elmulasztotta, és a jogerős ítélet ezt minősítve állapította meg, hogy az alperes aláírása jogszerűen nem pótolhatta az örökhagyó aláírását. A tényállás és a jogi következmények tekintetében mindkét pernek ugyanaz volt a tárgya, egyetlen ügyben azonban érdemben nem születhet kétféle döntés.