BH 2012.4.92 Mivel a tartozáselismerés nem minősül önálló kötelezettségvállalásnak, a tartozást nem a tartozáselismerése keletkeztette, hanem a tartozáselismerést megelőzően megkötött jogügylet (illetve a jogviszony megszüntetése). Az írásbeli tartozáselismerő nyilatkozat a szerződés megerősítésének számít és a Ptk. 236. § (4) bekezdésébe foglalt jogkövetkezménnyel jár. Tartozáselismerés esetén a tévedésre, megtévesztésre hivatkozó félnek bizonyítania kell, hogy a tartozáselismerés időpontjában még nem ismerhette fel a tévedést, megtévesztést [Ptk. 236. § (2) és (4) bek., 242. § (1) bek.].

A felperesek tulajdonában és használatában álló földterületeken az alperes a perbeli időszakban, azaz a 2006. és a 2070. évben különféle mezőgazdasági munkákat és szolgáltatásokat végzett. Miután jogviszonyuk 2007-ben megszűnt, a felek megkísérelték kölcsönös követeléseik elszámolását. A felperesek 2008. április 8-án közjegyzői okiratba foglalt tartozáselismerő nyilatkozatot írtak alá, amelyben elismerték, hogy egyrészt a 2006. és 2007. években végzett munkák fejében - az általános forgalmi adóval együtt - 20 400 000 forinttal, másrészt 184 tonna kukorica eladása kapcsán az általános forgalmi adót is magában foglaló vételárral: 6 000 000 forinttal tartoznak az alperesnek. Az okiratban a felperesek kötelezettséget vállaltak arra, hogy a tartozásból 15 600 000 forintot 2008. október 20-ig, 10 800 000 forintot pedig 2009. október 20-ig kiegyenlítenek azzal, hogy az első részlet megfizetésének elmulasztása esetén a teljes tartozás egy összegben, a törvényes mértékű késedelmi kamatokkal együtt esedékessé válik. Mivel a felperesek nem fizették meg az első részletet, az alperes kérelmére az elsőfokú bíróság 2008. november 5-én az okirat záradékolásával elrendelte a végrehajtást a felperesek ellen. A felek 2009. január 9-én adásvételi szerződést kötöttek, amelyben a felperesek 20 millió forint vételár ellenében át kívánták ruházni az alperesre egyes ingatlanaik tulajdonjogát, mégpedig akként, hogy a vételárat beszámítják a közjegyzői okiratba foglalt 26 400 000 forint tartozásukba. Ugyanezen a napon a felek egy további, "Megállapodás tartozás rendezéséről" megnevezésű okiratot is kiállítottak, amelyben megerősítették a közokiratba foglalt tartozáselismerő nyilatkozatukat, s kötelezettséget vállaltak arra, hogy az adásvételi szerződésben megjelölt ingatlanokon kívül egy további ingatlant is el fognak adni az alperesnek. Az előbb említett okiratokat szerkesztő ügyvéd 2009. március 23-án "Tartozás rendezéséről szóló megállapodás kiegészítése" címzésű okiratot készített, amelyben a felperesek - megismételve korábbi tartozáselismerő nyilatkozataikat - kijelentették, hogy az alperesnek 26 400 000 forinttal tartoznak és ígéretet tettek további két földterület alperesnek történő értékesítésére, az alperes pedig hozzájárult végrehajtási jogának törléséhez, annak érdekében, hogy a felperesek a jelzálogjogosultak hozzájárulását beszerezhessék a jelzálogjog törléséhez. A felperesek az ingatlanokat nem tudták tehermentesíteni, ezért az adásvételi szerződések nem mentek foganatba.

A felperesek keresetükben a végrehajtási eljárások megszüntetését kérték. Arra hivatkoztak, hogy a tartozáselismerő nyilatkozat megtételekor nem tudtak arról, hogy az A. Rt.-vel szemben fennálló, alperesre engedményezett követelésüket a kötelezett már teljesítette, ezért a tartozáselismerő nyilatkozat részben érvénytelen. Állították azt is, hogy az Sz. Zrt.-vel szemben fennálló 18 000 000 forintos követelésüket a kötelezett átutalta az engedményes alperesnek, ugyanakkor ők is fizettek az alperesnek 18 000 000 forintot, amit a javukra nem számolt el. 6 342 000 forint, illetve további 6 850 000 forint összegben kártérítés iránti követelést kívántak beszámítani a végrehajtandó követelésbe.

Az elsőfokú bíróság a keresetnek helyt adott és megszüntette a felperesek ellen folytatott végrehajtást. Az ítélet indokolása szerint a tartozáselismerő nyilatkozat megtételének időpontjában a felperesek tévedésben voltak: egyeztetésük nem terjedt ki arra a tényre, hogy a 23 532 505 forint megfizetésre került, ez az összeg ténylegesen megérkezett-e az alpereshez vagy sem. E tévedésük egészen 2009 júliusáig fennállott, amikor a felperesek megkeresték az A. Rt. jogutódját, a C. Zrt.-t, aki igazolta, hogy a kérdéses összeg átutalása az alperes részére megtörtént. Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában tényként állapította meg, hogy az alperes 2005. évben 29 640 000 forint, 2006. évben 29 646 394 forint, 2007. évben 957 949 forint értékű mezőgazdasági munkát végzett a felperesek részére; mindemellett a felperesek 2006. évben az alperestől 184 834 kg-mal több kukoricát szállítottak el (a többletet 5 545 020 forint értékben számolva), mint amennyi megillette őket. Ezzel szemben a felperesek a munkálatok díjának kiegyenlítésére a 2005. évben 10 000 000 forint értékű kukoricát hagytak az alperesnél, 2005. december 12-én 6 534 000 forintot fizettek a részére, az A. Rt.-vel szemben fennálló 23 532 505 forintos követelésüket, valamint az Sz. Zrt.-vel szemben fennálló 18 000 000 forintos követelésüket az alperesre engedményezték (az engedményezett követeléseket az A. Rt. 2006. október 24-én, az Sz. Zrt. 2007. február 13-án teljesítette). A tartozáselismerés a 2006. és a 2007. évi elszámolást rendezte, amely két évben az alperes összesen 36 149 398 forint szolgáltatást teljesített, viszont az engedményezések eredményeként összesen 41 532 505 forintot kapott, a felperesnek tehát nem tartoznak az alperesnek, hanem 2 383 107 forint túlfizetésük van.

Az elsőfokú ítélet ellen mind a felperesek, mind az alperes fellebbezett.

A felperesek fellebbezése az elsőfokú ítélet indokolása ellen irányult, az alperes az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte. A felperesek az elsőfokú ítélet indokolását támadták arra hivatkozással, hogy az Sz. Zrt.-vel szemben fennálló, és az alperesre engedményezett követelésüket készpénzzel is kiegyenlítették, a közokiratban 5 542 020 forint értékben szereplő kukorica pedig csupán 4 152 600 forint értéken számolható el. Az alperes fellebbezésében azzal érvelt, hogy a felperesek a végrehajtás megszüntetését a Pp. 369. §-ának a) pontja alapján, tehát arra hivatkozással kérhették volna, hogy a végrehajtandó követelés érvényesen nem jött létre, mert elmulasztották a Ptk. 236. §-ának (1) bekezdésében megszabott igényérvényesítési határidőket, s a II. rendű felperes csak a 2009. november 5-i tárgyaláson hivatkozott arra, hogy a tartozáselismerő nyilatkozatot tévedésben tették meg. A jognyilatkozatok tévedés jogcímén történő megtámadásának a Ptk. 210. §-ában előírt feltételei egyébként sem állnak fenn, így a keresetet az esetben is el kellene utasítani, ha a tévedésre alapított kereset érdemben elbírálható lenne.

A másodfokú bíróság megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét és elutasította a keresetet. A feleknek a fellebbezési tárgyaláson történt személyes meghallgatása, valamint az alperes által meghatalmazott dr. S. T. ügyvéd által készített és ellenjegyzett, a II. rendű felperes és az alperes által aláírt 2008. február 21-én kelt és a fellebbezési tárgyaláson becsatolt okirat alapján azzal egészítette ki a tényállást, hogy a felek a 2008. április 8-án kelt, közjegyzői okiratba foglalt tartozáselismerést megelőzően többször egyeztettek, s vita közöttük csak a tekintetben volt, hogy a 24 000 000 forint tartalmazza-e az általános forgalmi adót. A másodfokú bíróság a kiegészített tényállás alapján kihangsúlyozta, hogy a felperesek a végrehajtás megszüntetését a tartozáselismerő nyilatkozat érvénytelenségére [Pp. 369. § a) pont] hivatkozva kérték, a tartozáselismerő nyilatkozat tévedés címén történő megtámadhatóságát azonban a Ptk. 236. §-ának (4) bekezdése kizárta. A felperesek ugyanis a közjegyzői okiratban csak "formálisan tettek tartozáselismerő nyilatkozatot, jognyilatkozatuk valójában anyagi jogi egyezségnek minősül", amelyet alátámaszt az a tény, hogy a felek röviddel a felperesi tartozáselismerést tartalmazó közjegyzői okirat kiállítása előtt - 2008. február 21-én - ügyvéd előtt "kétoldalú megállapodást kötöttek". Ezt követően a felperesek csak az alperes kérésére, "az alperes megnyugtatására" tettek a közjegyző előtt tartozáselismerő nyilatkozatot, melyben "bruttó 26 400 000 forint" megfizetésére vállaltak kötelezettséget. A felperesek közjegyzői okiratban szereplő tartozása eltér a közjegyzői okirat kiállítását megelőzően, 2008. február 21-én ügyvéd által készített okiratban feltüntetett összegtől: a II. rendű felperesnek a fellebbezési tárgyaláson tett személyes előadásából megállapítható, hogy a közjegyzői okirat aláírását közvetlenül megelőzően vita volt a felek között, s az alperes végül a kötbér (valójában kártérítés iránti követelését a felével csökkentette. A Ptk. 240. §-ának (3) bekezdése kimondja, hogy a szerződést egyezséggel is lehet módosítani; egyezség esetén a felek a szerződésből eredő vitás vagy bizonytalan kérdéseket közös megegyezéssel úgy rendezik, hogy kölcsönösen engednek egymásnak. A Ptk. 240. §-ának (4) bekezdése szerint az egyezséggel való szerződésmódosítás érvényességét nem érinti a feleknek olyan körülményre vonatkozó tévedése, amely közöttük vitás volt, vagy amelyet bizonytalannak tartottak. Ez arra az esetre is áll, ha az egyezség megkötése után előkerült bizonyítékokkal a vitát vagy a bizonytalanságot el lehetett volna hárítani. A tartozáselismerésről felvett okirat a felek egyezségét tartalmazza, amely a Ptk. 240. §-ának (4) bekezdésében foglalt feltételek hiányában tévedés címén nem volt megtámadható, más jogcímen pedig a jognyilatkozatukat a felperesek nem támadták meg. Megjegyezte a másodfokú bíróság, hogy a felek egyébként többször meg is erősítették a megállapodásukat.