BH 2023.3.75 Az irányadó anyagi és eljárásjogi rendelkezések alapján a munkáltató érdekében áll a szabadság kiadásának, illetve pénzbeli megváltásának bizonyítása, ezért a bizonyítás sikertelenségének következményeit viselni köteles [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 134. §; a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 265. § (1) bek.].

Kapcsolódó határozatok:

Budapest Környéki Törvényszék M.70801/2020/43., Fővárosi Ítélőtábla Mf.31026/2022/9., Kúria Mfv.10099/2022/7. (*BH 2023.3.75*), 3505/2023. (XII. 1.) AB végzés

***********

A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás

[1] A felperes 2008. május 9-én létesített közalkalmazotti jogviszonyt pénzügyi vezető munkakör ellátására az alperessel, 2012. január 1-jétől megbízással gazdaságvezető munkakört töltött be. A felperesnek gazdasági vezetőként feladatát képezte a szabadság nyilvántartása, a kiadott szabadságnapokat a jelenléti ívek alapján havonta rögzítette a bérszámfejtő programban, s az éves szabadságnapok számát, továbbá az előző évről áthozott szabadságnapokat is jelezte a MÁK felé, illetve rögzítette a bérszámfejtő programban. A felperes felett a munkáltatói jogkört az intézményvezető gyakorolta.

[2] A peres felek 2018. május 11-i hatállyal közös megegyezéssel megszüntették a közöttük fennállt közalkalmazotti jogviszonyt. Megállapodásuk 3. pontja a következőket tartalmazta: "A munkavállalót megilleti a szabadságmegváltás pénzben megfizetve." Az alperes 2018. június 1-jén 48 munkanap ki nem vett szabadságra tekintettel 2 348 999 forintot számfejtett, és 1 562 084 forintot utalt át a felperesnek, ezentúl szabadságmegváltás címén nem fizetett további összeget.

A felperes keresete és az alperes ellenkérelme

[3] A felperes keresetében a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 25. § (2) bekezdés a) pontja, továbbá annak 2. §-a (3) bekezdése alapján alkalmazandó, a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 125. és 155. §-ára alapítva szabadságmegváltás megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Arra hivatkozott, hogy a jogviszonyát megszüntető megállapodás 3. pontja és az elszámolólap alapján igazolásra került, hogy jogviszonya megszűnésekor 133 munkanap szabadságát nem adta ki az alperes, melynek részbeni megváltására vállalkozott.

[4] Előadta, hogy a szabadság megváltása iránti igénye nem évült el, az elévülés a jogviszonya megszűnésekor kezdődött. A szabadság kiadása, annak nyilvántartása nem tartozott a feladatai közé, ő csupán a kitöltött jelenléti ívek alapján a kiadott szabadságnapokat rögzítette a bérszámfejtő rendszerben. Az alperes a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó megállapodásban elismerte a 10 évre visszamenőleg ki nem adott szabadság megváltása iránti igényét, ebből 48 munkanapot meg is váltott és ez szintén megszakította az elévülést.

[5] Az alperes a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy a felperes a rendelkezésére álló bizonylatok, illetve jelenléti ívek alapján 48 munkanap ki nem adott szabadsága megváltására volt jogosult, e kötelezettségét teljesítette. Hivatkozott arra is, hogy a jogviszony megszüntetésére vonatkozó megállapodás és a szabadság számítás körében készült elszámoló lap nem egy időben készült, nem képez egységet, így annak ellenére nem követelheti a fennmaradó összeget a felperes, hogy a megállapodást az alperes elnökével aláíratta. Előadta, hogy az elszámoló lapot a felperes maga készítette, az elnök pedig bízva a felperesben elfogadta azt.

Az első- és a másodfokú bíróság határozata

[9] A törvényszék ítéletével kötelezte az alperest, hogy szabadságmegváltás címén fizessen meg 1 468 110 forintot és késedelmi kamatát a felperesnek, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. A bíróság megállapítása szerint a felperest 2008. május 9-től 2018. május 11-ig 353 munkanap szabadság illette meg. Az alperesnek kellett bizonyítania azt, hogy a perbeli időszakban ebből hány munkanap szabadságot adott ki a felperesnek.

[10] A munkaidő-nyilvántartáson kihúzással jelezték, ha a felperes távol volt munkahelyéről, ez azonban munkahelyen kívül történő munkavégzést is jelenthetett, így nem igazolta azt, hogy ténylegesen milyen jogcímen volt távol, így azt sem, hogy a munkáltató által kiadott szabadságát töltötte. Nem volt megállapítható az sem, hogy a munkáltató kötelezte a felperest a tanulmányainak folytatására, így a munkaidő-kedvezmény biztosításának törvényi feltételei nem álltak fenn. Ennek megfelelően a felperes nem igazolta azt, hogy tanulmányaival összefüggésben igazoltan volt távol.

[11] Mindezek alapján arra a következtetésre jutott az elsőfokú bíróság, hogy a felperes által megjelölt 356 munkanap szabadságból 353 munkanap vonatkozásában jogszerűen igényelhette a felperes a szabadság címén történő távollét engedélyezését. A felek egyező előadása alapján 225 munkanap szabadság kiadására sor került, illetve további 50 munkanap szabadság kiadását bizonyítottnak találta, így összesen a perbeli időszakban a munkáltató igazoltan 275 munkanap szabadságot biztosított a felperesnek. Ez alapján a jogviszony megszűnésekor 78 munkanap szabadság megváltásáról kellett volna rendelkeznie az Mt. 125. §-a alapján. Az alperes ebből 48 munkanap szabadságmegváltása címén 2 348 999 forint szabadságmegváltást megfizetett, ezért a meg nem váltott szabadság napok számát 30 munkanapban állapította meg, és így 1 468 110 forint szabadságmegváltás megfizetésére kötelezte a munkáltatót az elsőfokú bíróság.

[12] Az ítélőtábla ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Alaptalannak ítélte az alperes arra való hivatkozását, hogy a felperes maga dönthetett szabadságáról. A felperes felett a munkáltatói jogkört az intézményvezető gyakorolta, neki kellett volna intézkednie a szabadság kiadásáról és annak kivétele ellenőrzéséről. Az, hogy a felperes rugalmas munkaidőben dolgozott, illetve hogy őt terhelte a MÁK felé a jelentési kötelezettség a szabadság tekintetében, nem jelenti azt, hogy ő rendelkezett a szabadság kiadásáról is. Nem tartotta hitelt érdemlő bizonyítéknak a bérlapokat a tekintetben, hogy a vitatott napokon a felperes szabadságon volt-e vagy munkát végzett, azt pedig, hogy az érintett napokon a szabadságot kiadta a munkáltató, az alperesnek kellett volna igazolnia. A szabadság jogcímén történő távollétet nem volt elegendő valószínűsíteni.

A felülvizsgálati kérelem és felülvizsgálati ellenkérelem

[13] A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte, hogy a Kúria azt helyezze hatályon kívül a támadott rendelkezések vonatkozásában, és a felperes keresetét teljes egészében utasítsa el, vagy szükség esetén utasítsa az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára. Megsértett jogszabályhelyként a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 279. § (1) bekezdését, a 266. § (2) bekezdését, az 522. § (1) bekezdés b) pontját, a 81. § (2) és (5) bekezdését, továbbá az Mt. 122. §-a (1) bekezdését és a 125. § (1) bekezdését jelölte meg.