62010CJ0562[1]

A Bíróság ítélete (második tanács), 2012. július 12. Európai Bizottság kontra Németországi Szövetségi Köztársaság. Kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset - EUMSZ 56. cikk - Az ápolási biztosítás területére vonatkozó német szabályozás - Az otthoni ápolási természetbeni ellátásoknak egy másik tagállamban való tartózkodás esetén történő kizárása - Az exportálható pénzbeli ellátások alacsonyabb mértéke - Az ápolási segédeszközöknek egy másik tagállamban történő bérletéhez kapcsolódó költségek megtérítésének a hiánya. C-562/10. sz. ügy.

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (második tanács)

2012. július 12. ( *1 )

"Kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset - EUMSZ 56. cikk - Az ápolási biztosítás területére vonatkozó német szabályozás - Az otthoni ápolási természetbeni ellátásoknak egy másik tagállamban való tartózkodás esetén történő kizárása - Az exportálható pénzbeli ellátások alacsonyabb mértéke - Az ápolási segédeszközöknek egy másik tagállamban történő bérletéhez kapcsolódó költségek megtérítésének a hiánya"

A C-562/10. sz. ügyben,

az EUMSZ 258. cikk alapján kötelezettségszegés megállapítása iránt a Bírósághoz 2010. november 30-án

az Európai Bizottság (képviselik: F. Bulst és I. Rogalski, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)

felperesnek

a Németországi Szövetségi Köztársaság (képviselik: T. Henze és J. Möller, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)

alperes ellen

benyújtott keresete tárgyában,

A BÍRÓSÁG (második tanács),

tagjai: J. N. Cunha Rodrigues tanácselnök, U. Lőhmus, A. Rosas, A. Ó Caoimh (előadó) és C. G. Fernlund bírák,

főtanácsnok: V. Trstenjak,

hivatalvezető: A. Calot Escobar,

tekintettel az írásbeli szakaszra,

a főtanácsnok indítványának a 2012. április 18-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1. Keresetlevelével az Európai Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság állapítsa meg, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság, mivel

- a szociális biztonságról szóló törvénykönyv (Sozialgesetzbuch - Elftes Buch) XI. könyve jelen ügyben alkalmazandó változata (a továbbiakban: SGB XI.) 34. §-a (1) bekezdése 1. pontjának szövege szerint az Európai Unió más tagállamában történő ideiglenes tartózkodás esetén az ápolási díjat hat hétre biztosítja;

- az Európai Unió más tagállamában ideiglenesen tartózkodó, ápolásra szoruló személynek a más tagállamban honos szolgáltató által nyújtott ápolási szolgáltatások költségeinek megtérítését nem írja elő a Németországban nyújtott természetbeni ápolási ellátásokkal egyező mértékben, illetve az ilyen térítést az SGB XI. 34. §-a (1) bekezdésének 1. pontjában kizárja;

- az ápolásra szoruló személynek az Európai Unió más tagállamában való ideiglenes tartózkodása során az ápolási segédeszközök bérleti költségeit nem téríti meg, illetve az ilyen költségtérítést az SGB XI. 34. §-a (1) bekezdésének 1. pontjában kizárja abban az esetben is, ha ezeket Németországban megtérítenék, vagy ápolási segédeszközöket bocsátanának rendelkezésre, és a térítés nem eredményezné a Németországban nyújtott ellátások kétszeres igénybevételét vagy más jellegű növekedését,

nem teljesítette az EUMSZ 56. cikkből eredő kötelezettségeit.

Jogi háttér

Az uniós jog

2. A 2008. június 17-i 592/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL L 177., 1. o.) módosított, 1996. december 2-i 118/97/EK tanácsi rendelettel (HL 1997. L 28., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 3. kötet, 3. o.) módosított és naprakésszé tett, a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló, 1971. június 14-i 1408/71/EGK tanácsi rendelet (HL L 149., 2. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 35. o.; a továbbiakban: 1408/71 rendelet) 1. cikke előírja:

"E rendelet alkalmazásában

[...]

i) »tartózkodási hely« az ideiglenes tartózkodási hely;

[...]

o) »illetékes intézmény«:

i. az az intézmény, amelynél az ellátás igénylésének időpontjában az érintett biztosított,

vagy

[...]

p) »lakóhely szerinti intézmény« és »tartózkodási hely szerinti intézmény« az az intézmény, amely jogosult az általa alkalmazott jogszabályok szerint ellátást nyújtani azon a helyen, ahol az érintett személy lakóhellyel rendelkezik, vagy ahol ideiglenesen tartózkodik, illetve ilyen intézmény hiányában a kérdéses tagállam hatáskörrel rendelkező hatósága által kijelölt intézmény;

q) »illetékes állam« az a tagállam, amelynek területén az illetékes intézmény található;

[...]"

3. Amint az elnevezéséből kitűnik, az 1408/71 rendelet III. címe az ellátások egyes csoportjaira vonatkozó különös rendelkezéseket tartalmazza.

4. E III. cím "Betegség és anyaság" elnevezésű I. fejezete alatt szerepel az 1408/71 rendelet 18-36. cikke.

5. Az 1408/71 rendelet 22. cikke, amint címéből kitűnik, többek között a biztosított személyeknek az említett rendelet értelmében vett illetékes állam területén kívül való tartózkodására vonatkozik. Annak (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

"Az a munkavállaló vagy önálló vállalkozó, aki az ellátásra való jogosultság tekintetében kielégíti az illetékes állam jogszabályaiban előírt feltételeket, [...] és:

[...]

c) akit az illetékes intézmény feljogosított arra, hogy egy másik tagállamba utazzon az állapotának megfelelő ellátás igénybevétele céljából,

jogosult:

i) természetbeni ellátásra, amelyet az illetékes intézmény nevében a tartózkodási hely vagy lakóhely szerinti tagállam intézménye nyújt az általa alkalmazott jogszabályoknak megfelelően, mintha a munkavállaló vagy önálló vállalkozó ott lenne biztosított; ugyanakkor az ellátás nyújtásának időtartamát az illetékes állam jogszabályai határozzák meg;

ii) pénzbeli ellátásra, amelyet az illetékes intézmény nyújt az általa alkalmazott jogszabályoknak megfelelően. Ugyanakkor az illetékes intézmény és a tartózkodási hely [...] szerinti intézmény közötti megállapodás alapján az ellátást a tartózkodási hely [...] szerinti intézmény is nyújthatja az illetékes intézmény nevében, az illetékes állam jogszabályainak megfelelően."

6. Az 1408/71 rendelet "A nyugdíjasnak, illetve családtagjainak lakóhelyük szerinti tagállam területén kívüli más állam területén való tartózkodása" elnevezésű 31. cikke az említett I. fejezet "Nyugdíjasok és családtagjai" című 5. szakaszában szerepel. E cikk (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

"Az egy tagállam jogszabályai szerinti nyugdíjra vagy nyugdíjakra, illetve a két vagy több tagállam jogszabályai szerinti nyugdíjakra jogosult nyugdíjas, aki a fenti államok egyikének jogszabályai szerint jogosult ellátásokra, a lakóhelyükön kívül tartózkodó családtagjaival együtt a következő ellátásokban részesül:

a) természetbeni ellátásban, amely orvosi okokból válik szükségessé, mialatt a lakóhelyén kívüli államban tartózkodik, figyelembe véve az ellátások jellegét és a tartózkodás várható időtartamát. E természetbeni ellátásokat a tartózkodási hely szerinti intézmény nyújtja az általa alkalmazott jogszabályok rendelkezései szerint, a nyugdíjas vagy családtagjai lakóhelye szerinti intézmény nevében;

b) a pénzbeli ellátásban, amelyet - szükség szerint - az [...] illetékes intézmény nyújt az általa alkalmazott jogszabályokkal összhangban. Ugyanakkor az illetékes intézmény és a tartózkodási hely szerinti intézmény közötti megállapodás alapján ezen ellátásokat az illetékes intézmény nevében nyújthatja a tartózkodási hely szerinti intézmény is, az illetékes állam jogszabályainak megfelelően."

7. Az 1408/71 rendelet 36. cikkének megfelelően a többek között e rendelet 22. vagy 31. cikke alapján egy tagállam intézménye által egy másik tagállam intézménye nevében nyújtott természetbeni ellátások teljes összegét meg kell téríteni. Az ilyen költségtérítéseket a 2009. február 9-i 120/2009/EK bizottsági rendelettel (HL L 39., 29. o.) módosított, az 1408/71/EGK rendelet végrehajtására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló, 1972. március 21-i 574/72/EGK tanácsi rendelet (HL L 74., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 83. o.) 93-95. cikkének megfelelően határozzák meg, és hajtják végre.

A német jog

8. Az SGB XI. az ápolásra szorultság kockázatával szembeni biztosítási rendszerről rendelkezik (a továbbiakban: ápolási biztosítás). Az SGB XI. 1. §-a (2) bekezdésének első mondata szerint "[a]z ápolási biztosítás a törvény erejénél fogva kiterjed valamennyi olyan személyre, aki a törvényben előírt egészségbiztosítási rendszer alá tartozik".

9. Otthoni ápolás esetén a kötelező ápolási biztosítási rendszerben biztosított személyek az SGB XI. 36. §-a alapján természetbeni ellátásokban ("Pflegesachleistung") és/vagy az SGB XI. 37. vagy 38. §-a alapján "ápolási díjban" ("Pflegegeld") részesülhetnek. Az ilyen, mind természetbeni, mind pénzbeli ellátások összege az ápolásra szorultság mértékétől függ, amely alapján az eseteket az I., II. vagy III. kategóriába sorolják be. Az ápolási segédeszközök rendelkezésre bocsátása az SGB XI. 40. §-ának megfelelően történik.

10. Az SGB XI. 36. §-a értelmében az ápolásra szoruló személyek az otthoni gondozás keretében természetbeni ellátásként alapgondozásra ("Grundpflege") és háztartási segítségre ("häusliche Pflegehilfe") jogosultak. Ezeket a feladatokat az ápolási biztosítási pénztár ápolói vagy az ápolási biztosítási pénztárral ellátási szerződést ("Versorgungsvertrag") kötő otthoni ápolási szolgáltatók látják el. Ezen természetbeni ellátások költségeit e pénztár viseli egy bizonyos havi határértékig, amely a jogosult rászorultságának mértékétől függően változik. E határérték a jelen ügyben kibocsátott indokolással ellátott véleményben előírt határidő lejáratának időpontjában a rászorultság mértékétől függően 440 euró, 1040 euró vagy 1510 euró volt. A rendkívüli ápolásra szoruló személyek esetében, az úgynevezett "súlyos esetekben" ezen összeg elérheti az 1918 eurót.

11. Az SGB XI. 37. §-a előírja, hogy természetbeni ellátás helyett pénzbeli ápolási díjat is lehet igényelni, feltéve hogy az ápolásra szoruló személy megfelelő módon maga gondoskodik arról, hogy a szükséges alapgondozást és a háztartási feladatokat elvégezzék. Ezen átalányjellegű, a ténylegesen felmerülő költségektől független ápolási díj összege a jelen ügyben kibocsátott indokolással ellátott véleményben előírt határidő lejáratának időpontjában a rászorultság mértékétől függően 225 euró, 430 euró vagy 685 euró volt. A súlyos esetekre nem írtak elő külön összeget.

12. Az SGB XI. 38. §-a a kombinált ellátásokat ("Kombinationsleistung") - azaz az SGB XI. 36. §-a értelmében vett természetbeni ellátások és az SGB XI. 37. §-ában foglalt ápolási díj kombinációját - szabályozza. Az említett 38. §-nak megfelelően az a biztosított, aki nem veszi igénybe az összes, ezen 36. § alapján őt megillető természetbeni ellátást, ezen ellátással egyidejűleg a fenti 37. §-ban említett ápolási díjban is részesülhet, amelynek az összegét azonban a fenti 36. §-ban említett természetbeni ellátások igénybevétele mértékének megfelelő arányban csökkentik. A jogosult dönti el, hogy milyen arányban kívánja igénybe venni ez utóbbi ellátásokat. A biztosítottat hat hónapig köti azon döntése, hogy milyen arányban kívánja igénybe venni e két, természetbeni és pénzbeli ellátást.

13. Az SGB XI. 40. §-a előírja, hogy az ápolásra szoruló személy jogosult az ápolást könnyítő, a panaszokat enyhítő vagy az önállóbb életvitelt lehetővé tevő ápolási segédeszközök igénybevételére, feltéve hogy az adott ápolási segédeszközt nem más szolgáltatásnyújtónak kell biztosítania. Amennyiben e rendelkezések alapján a biztosított ápolási segédeszközök igénybevételére jogosult, azt az ápolási biztosítási pénztár elsődlegesen kölcsön útján bocsátja rendelkezésre, amennyiben az eszköz jellege azt lehetővé teszi. Ha ez nem lehetséges, az ápolási segédeszközök költségét megtérítik, azonban annak egy részét továbbra is a biztosított viseli.

14. Az SGB XI-nek "Az ellátásokra való jogosultság szünetelése" című 34. §-ának (1) bekezdése a következőképpen szól:

"Az ellátásokra való jogosultság szünetel:

1. azon időszak alatt, amíg a biztosított külföldön tartózkodik. A naptári évenként hat hetet meg nem haladó ideiglenes külföldi tartózkodás esetén a 37. § értelmében vett ápolási díjat vagy annak a 38. § értelmében vett részarányát továbbra is folyósítani kell. A természetbeni ápolási ellátásra ez csak abban az esetben vonatkozik, ha az egyébként a természetbeni ápolási ellátást nyújtó ápoló az ápolásra szoruló személyt külföldi tartózkodása alatt is elkíséri,

[...]"

15. Az európai szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról és egyes törvények módosításáról szóló, 2011. június 22-i törvény (Gesetz vom zur Koordinierung der Systeme der sozialen Sicherheit in Europa und zur Änderung anderer Gesetze) 7. §-ának megfelelően az SGB XI. 34. §-a a következő szöveggel történő kiegészítéssel módosult:

"(1a) A 37. § szerinti ápolási díjra vagy a 38. § szerinti részarányos ápolási díjra való jogosultság nem szünetel az Európai Unió valamely tagállamában, az Európai Gazdasági Térségről szóló egyezményben részes államban vagy Svájcban tartózkodó, ápolásra szoruló biztosított esetében".

A pert megelőző eljárás és a Bíróság előtti eljárás

16. Egy német illetőségű, két hónapot Spanyolországban tartózkodó pár által a német hatóságok ellen 2006-ban benyújtott és az e pár számára nyújtott természetbeni ellátások és ápolási segédeszközök bérlete költségeinek a megtérítésére vonatkozó panaszt követően a Bizottság figyelmes lett arra, hogy az ápolási biztosítással rendelkező biztosítottnak a Németországi Szövetségi Köztársaságtól eltérő tagállamban való ideiglenes tartózkodása esetén az SGB XI. 36., 37. és 40. §-a jelentősen alacsonyabb összegű ellátást ír elő annál, mint amelyet a Németországban végzett ápolás esetére biztosít, ami sérti az EUMSZ 56. cikket.

17. A Bizottság tehát a vitatott nemzeti szabályozással kapcsolatos információkat kért a német hatóságoktól, és ezekre tekintettel 2008. október 17-én felszólító levelet küldött a Németországi Szövetségi Köztársaságnak.

18. Mivel a Bizottság a Németországi Szövetségi Köztársaság válaszával nem volt elégedett, 2009. november 23-án indokolással ellátott véleményt intézett e tagállamhoz, amelyben felszólította, hogy a véleményben foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket a kézhezvételtől számított két hónapon belül fogadja el.

19. Mivel a Németországi Szövetségi Köztársaság a 2010. január 25-i válaszában fenntartotta álláspontját, a Bizottság benyújtotta a jelen keresetet.

20. Miután a Bizottság a Németországi Szövetségi Köztársaság viszonválaszából megtudta, hogy az SGB XI. 34. §-át a 2011. június 22-i törvénnyel módosították, a 2011. december 2-i iratban jelezte a Bíróságnak, hogy eláll keresetének azon részétől, amelyben annak megállapítását kéri, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság azért nem teljesítette az EUMSZ 56. cikkből eredő kötelezettségeit, mert az SGB XI. 34. §-a (1) bekezdése 1. pontjának szövege szerint abban az esetben, ha az ápolásra szoruló személy ideiglenes jelleggel a Németországi Szövetségi Köztársaságtól eltérő tagállamban tartózkodik, az ápolási díjra való jogosultságot legfeljebb hat hétre korlátozza.

A keresetről

21. A fenti pontban meghatározott részleges elállását követően a Bizottság az első kifogásában lényegében azzal érvel, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság azáltal, hogy a más tagállamban honos szolgáltató által az e tagállamban ideiglenesen tartózkodó, ápolásra szoruló személynek nyújtott otthoni ápolási szolgáltatások esetében a költségek megtérítését nem írja elő a Németországban nyújtott természetbeni ápolási szolgáltatások összegével egyező mértékben, nem teljesítette az EUMSZ 56. cikkből eredő kötelezettségeit.

22. Második kifogásában a Bizottság azt rója fel a Németországi Szövetségi Köztársaságnak, hogy azáltal, hogy az ápolásra szoruló személynek a Németországi Szövetségi Köztársaságtól eltérő tagállamban való ideiglenes tartózkodása során az ápolási segédeszközök bérleti költségeit nem téríti meg, miközben Németországban ezen eszközök költségeit megtérítenék, vagy ápolási segédeszközöket bocsátanának rendelkezésre, és a költségtérítés nem eredményezné a Németországban nyújtott ellátások halmozását vagy más jellegű növekedését, nem teljesítette az EUMSZ 56. cikkből eredő kötelezettségeit.

23. Mivel az e két kifogást alátámasztó érvelés hasonlóságot mutat, azokat a jelen ügyben együtt kell vizsgálni.

A felek érvei

A szolgáltatások szabad mozgása korlátozásainak fennállásáról

24. A Bizottság azt állítja, hogy a jelen ügyre átültethető a más tagállamokban végzett orvosi kezelések költségeinek a megtérítésére vonatkozó ítélkezési gyakorlat. E tekintetben a C-158/96. sz. Kohll-ügyben 1998. április 28-án hozott ítéletre (EBHT 1998., I-1931. o.); a C-157/99., Smits és Peerbooms ügyben 2001. július 12-én hozott ítéletre (EBHT 2001., I-5473. o.); a C-368/98. sz., Vanbraekel és társai ügyben 2001. július 12-én hozott ítéletre (EBHT 2003., I-5363. o.); a C-385/99. sz., Müller-Fauré és van Riet ügyben 2003. május 13-án hozott ítéletre (EBHT 2003., I-4509. o.); a C-56/01. sz. Inizan-ügyben 2003. október 23-án hozott ítéletre (EBHT 2003., I-12403. o.), valamint a C-372/04. sz. Watts-ügyben 2006. május 16-án hozott ítéletre (EBHT 2006., I-4325. o.) hivatkozik.

25. Ennek keretében a Bizottság az első kifogásában azzal érvel, hogy a természetbeni ellátásokra vonatkozó német szabályozás, vagyis az SGB XI. 36. §-a hátrányosan megkülönböztető korlátozást teremt, mivel nem írja elő a más tagállambeli ideiglenes tartózkodás során az ezen államban honos szolgáltató által nyújtott ápolási ellátások költségeinek megtérítését. Ezenkívül az ápolási díj összege alacsonyabb az ilyen költségtérítés összegénél.

26. A Bizottság szerint az ellátási szerződések német rendszere nem kezeli egyenlő módon a külföldön és a Németországban honos, ápolási szolgáltatásokat nyújtó személyeket. Míg ugyanis Németországban számos szolgáltatásnyújtó ellátási szerződést kötött, a Bizottság tudomása szerint más tagállamokban nincs egyetlenegy megállapodást kötő szolgáltatásnyújtó sem. Következésképpen a Németországban biztosított, ápolásra szoruló személyeknek más tagállamokban semmiféle lehetőségük sincs az ápolási biztosítás természetbeni ellátásait igénybe venni, miközben ezekben Németországban a megállapodást kötő szolgáltatásnyújtóktól részesülhetnének.

27. Második kifogásában a Bizottság azzal érvel, hogy az SGB XI. 40. §-a szerinti segédeszközökkel végzett ápolásra vonatkozó német rendelkezések hátrányosan megkülönböztető korlátozást teremtenek, mivel az ilyen eszközöknek a más tagállamokban való bérletével és használatával kapcsolatban felmerülő költségeket nem térítik meg, miközben a Németországban végzett ápolások esetében azokat legalább egy határértékig térítik.

28. A Németországi Szövetségi Köztársaság azzal érvel, hogy az SGB XI. 36. §-a szerinti ambuláns ápolási ellátások megtérítése nem minősül a szolgáltatásnyújtás szabadsága korlátozásának. E tagállam pontosítja, hogy ha az ápolásra szoruló személyek olyan szolgáltatásnyújtóktól vesznek igénybe természetbeni ellátásokat, amelyek nem kötöttek ellátási szerződést az ápolási biztosítási pénztárakkal, e pénztárak sem külföldön, sem Németországban nem térítik meg ezen ellátások költségeit. Így valamennyi, az ápolási biztosítási pénztárakkal szerződést nem kötő szolgáltatásnyújtót azonos módon kezelik.

29. Ráadásul a Németországi Szövetségi Köztársaság véleménye szerint a Bizottság figyelmen kívül hagyja azt a körülményt, hogy az ideiglenes tartózkodás alatt a Németországi Szövetségi Köztársaság által nyújtott természetbeni ellátások igénybevételének a lehetőségétől való elesést kompenzálja a másodlagos uniós jogban előírt azon lehetőség, hogy igénybe vegyék az ideiglenes tartózkodás szerinti állam illetékes intézményei által nyújtott ellátásokat. Ilyen körülmények között kizárt a szolgáltatásnyújtás szabadsága korlátozásának fennállása.

30. A Németországi Szövetségi Köztársaság elismeri, hogy csupán az a tény, hogy valamely nemzeti rendelkezés összeegyeztethető az 1408/71 rendelettel, nem mentesíti a tagállamokat a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó elsődleges jog tiszteletben tartása alól. Azonban e tagállam úgy véli, hogy ebből nem következik az, hogy a másodlagos jogból eredő és éppen a biztosított személyek védelmét szolgáló jogosultságokat nem kell figyelembe venni annak megállapításakor, hogy fennáll-e ezen alapszabadság korlátozása. Ellenkező esetben ugyanis megkérdőjeleződne az 1408/71 rendelet értelme és célja, valamint az e rendeletet felváltó, a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló, 2004. április 29-i 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 166., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 72. o.) értelme és célja.

31. A Németországi Szövetségi Köztársaság szerint nincs jelentősége annak, hogy az ápolásra való szorultság címén nyújtott ellátások összegei más tagállamokban eltérnek azoktól, amelyeket az ápolási biztosítás nyújt. Az uniós jog ugyanis azon az elgondoláson alapul, hogy a tagállamok szociális biztonsági rendszereiben előírt ellátások összegei közötti különbségeket el lehet, és el kell fogadni. Ha ezeket a különbségeket nem fogadnánk el, a szociális biztonsági intézmények koordinációja, különösen azok illetékességének elhatárolása, még mindig bizonytalan lenne, mivel a szolgáltatásnyújtás szabadsága szempontjából lehetetlen lenne bármely kevésbé kedvező szociális védelmi rendszerre való utalás. A Németországi Szövetségi Köztársaság úgy véli, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy az uniós jog az elsődleges és a másodlagos jog kölcsönhatásán keresztül elfogadja a tagállamok szociális biztonsági rendszerei által nyújtott ellátások összegei közötti különbségeket.

32. Hasonlóképpen az ápolási segédeszközök Németországi Szövetségi Köztársaságtól eltérő tagállamban való bérlete költségei megtérítésének a hiányára alapított második kifogással kapcsolatban e tagállam azzal érvel, hogy az ellátások halmozásának a lehetősége kizárja a szolgáltatásnyújtás szabadsága korlátozásának a fennállását. A Németországi Szövetségi Köztársaság megjegyzi, hogy keresetlevelében maga a Bizottság is kizárja azt, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozásáról lehessen szó, amennyiben az ápolási segédeszközök Németországi Szövetségi Köztársaságtól eltérő tagállamban történő bérlete a német ápolási biztosítási pénztáraknak további terhet jelent az ápolási segédeszközök németországi finanszírozása mellett.

Az igazolásról

33. Arra az esetre vonatkozóan, ha megállapítanák a szolgáltatásnyújtás szabadsága korlátozásának a fennállását, a Németországi Szövetségi Köztársaság mindenekelőtt azzal érvel, hogy Németországban az ápolási szolgáltatások minőségét az ezek jóváhagyására vonatkozó szigorú előírások, valamint a gyakori ellenőrzések biztosítják. E tagállam szerint, mivel e minőségi előírások mind a tevékenységek jellegére, mind az egyedi minőségbiztosítási intézkedésekre vonatkoznak, nehezen tudja ellenőrizni azt, hogy a más tagállamban nyújtott ápolási szolgáltatások megfelelnek-e ezen előírásoknak.

34. Ezt követően a Németországi Szövetségi Köztársaság azzal érvel, hogy az ambuláns ápolási rendszer fenntartása mind szervezési, mind pénzügyi szempontból jelentős ráfordítást igényel, és így fontos többek között elkerülni az ápolószemélyzet üdülési időszak alatti kihasználatlanságát.

35. Végül e tagállam szerint a német szociális biztonsági rendszer pénzügyi egyensúlya veszélybe kerülne, ha fedezné a külföldön nyújtott természetbeni ellátásokat. A Németországi Szövetségi Köztársaság e tekintetben megjegyzi, hogy az ápolási biztosítás területén - az egészségbiztosítástól eltérően - létezik egy különálló, exportálható szolgáltatás, vagyis az ápolási díj, amely lehetővé teszi valamennyi ápolásra szoruló személy számára a szerződést nem kötő szolgáltatásnyújtók által nyújtott ellátás Németországban és külföldön történő finanszírozását. Ha az ápolásra szoruló biztosított személyek exportálhatnák a természetbeni ellátásokat, és nem csak az olyan pénzbeli juttatást, mint az ápolási díj, az veszélyeztetné a német jogalkotó azon törekvését, hogy az ápolásra szoruló személyeket arra ösztönözze, hogy a saját családjuk általi ápolást vegyék igénybe.

36. A Németországi Szövetségi Köztársaság szerint a természetbeni ellátások külföldre történő exportálásának kötelezettsége az ápolási biztosításra összességében egyértelműen jelentősebb pénzügyi terhet róna, amely veszélyeztetné az ápolási biztosítás szolidáris alapon történő finanszírozásának elvét. Az ilyen váltás ugyanis azzal a veszéllyel járna, hogy az ápolási biztosításra akár évi 100 millió eurót elérő többletterhet róna.

37. Továbbá az ápolási szolgáltatók költségeinek térítéséhez előírt minőségi normák objektív, hátrányos megkülönböztetéstől mentes és előzetesen ismert kritériumokon alapulnak, ami határokat szab a nemzeti hatóságok mérlegelési jogkörének.

38. A Bizottság azzal érvel, hogy a közegészség védelmére és különösen a minőségi előírások tiszteletben tartására alapított érvelésnek nem lehet helyt adni, mivel a Németországi Szövetségi Köztársaság nem bizonyította sem azon állítólagos kockázatokat, amelyekkel az ezen előírásoknak meg nem felelő ápolások a közegészség szempontjából járnak, sem a költségtérítések szisztematikus elutasításának az arányosságát.

39. A Bizottság lényegében azzal érvel, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság álláspontjával ellentétben a jó minőségű kórházi ellátások kielégítő, kiegyensúlyozott és állandó kínálatára és az egészségbiztosítási rendszer pénzügyi stabilitása biztosításának a szükségességére vonatkozó, a kórházi ellátással kapcsolatos ítélkezési gyakorlatból eredő megállapításokat nem lehet átültetni a jelen ügyben szóban forgó ambuláns ellátásokra.

A Bíróság álláspontja

40. Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy - amint a jelen ítélet 21. és 22. pontjából kitűnik, és amint a főtanácsnok az indítványának 48. pontjában megjegyezte - a jelen keresetet nem az ápolásra szorulók részére otthoni ápolási szolgáltatásokat nyújtók szerződéskötésének német rendszerével szemben terjesztették elő.

41. Amint a Bíróság ismételten megállapította, a kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárásban a Bizottság feladata az állítólagos kötelezettségszegés fennállásának bizonyítása az e kötelezettségszegés fennállásának a Bíróság általi vizsgálatához szükséges tények Bíróság előtt történő előadásával (lásd többek között a 96/81. sz., Bizottság kontra Hollandia ügyben 1982. május 25-én hozott ítélet [EBHT 1982., 1791. o.] 6. pontját és a C-512/08. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 2010. október 5-én hozott ítélet [EBHT 2010., I-8833. o.] 56. pontját).

42. Ennek fényében a jelen ügyben azt kell megvizsgálni, hogy a Bizottság a jelen ítélet 21. és 22. pontjában bemutatott és együttesen vizsgálandó két kifogásának keretében bizonyította-e állításait.

43. Amint a jelen ítélet 24. pontjából kitűnik, a Bizottság úgy véli, hogy átültethető a más tagállamokban végzett orvosi kezelések költségeinek a megtérítésére vonatkozó ítélkezési gyakorlat az ápolásra szorultság kockázatára vonatkozó német szabályozásra annak megállapítása során, hogy fennáll-e a szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozása.

44. E tekintetben pontosítani kell, hogy az ápolásra szorultság lényegében olyan helyzetként értendő, amelyben valamely személy korlátozott önállósága miatt mások segítségére szorul a mindennapi élet alapvető tennivalóinak elvégzésében (lásd ebben az értelemben a C-388/09. sz. da Silva Martins ügyben 2011. június 30-án hozott ítélet [EBHT 2011., I-5737. o.] 39. és 40. pontját).

45. Továbbá a C-160/96. sz. Molenaar-ügyben 1998. március 5-én hozott ítéletből (EBHT 1998., I-843. o.) származó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy mivel az 1408/71 rendelet nem tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek kifejezetten az ápolási kockázatra vonatkoznának, a Bíróság az e kockázatot fedező olyan ellátásokat, mint amelyeket a német ápolási biztosítás rendszer keretében nyújtanak, az említett rendelet értelmében vett "egészségbiztosítási ellátások" körébe sorolta (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott da Silva Martins ügyben hozott ítélet 39-48. pontját).

46. Ugyanezen ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az ápolási biztosítási ellátások, amelyek a biztosított ápolásra szorultságából adódó költségeknek, különösen a harmadik személyek általi otthoni ápolás költségeinek, valamint a biztosított személy számára szükséges ápolási segédeszközök beszerzése és üzembe helyezése költségeinek az átvállalásából vagy megtérítéséből állnak, az 1408/71 rendelet III. címe értelmében vett "természetbeni ellátások" közé tartoznak (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Molenaar-ügyben hozott ítélet 5., 6., 23. és 32. pontját, valamint a C-502/01. és C-31/02. sz., Gaumain-Cerri és Barth egyesített ügyekben 2004. július 8-án hozott ítélet [EBHT 2004., I-6483. o.] 26. pontját).

47. Továbbá az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a díjazás ellenében nyújtott orvosi ellátások az EUM-Szerződésnek a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó rendelkezései hatálya alá tartoznak, anélkül hogy különbséget kellene tenni aközött, hogy az ellátásokat kórházi keretek között vagy azokon kívül nyújtják-e (lásd többek között a fent hivatkozott Smits és Peerbooms ügyben hozott ítélet 53. pontját, valamint a fent hivatkozott Bizottság kontra Franciaország ügyben hozott ítélet 30. pontját).

48. Ebben az összefüggésben az a körülmény, hogy a szóban forgó szabályozás a szociális biztonság területére tartozik, vagy hogy természetbeni ellátást ír elő, nem jelenti azt, hogy az orvosi kezelések kikerülnek a Szerződésben biztosított szolgáltatásnyújtás szabadsága elvének hatálya alól (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Müller-Fauré és van Riet ügyben hozott ítélet 39. pontját).

49. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint, bár az uniós jog vitathatatlanul nem sérti a tagállamoknak a szociális biztonsági rendszerük kialakítására vonatkozó hatáskörét, és európai uniós szintű harmonizáció hiányában az egyes tagállamok jogszabályai határozzák meg a szociális biztonsági ellátások nyújtásának feltételeit, az is igaz, hogy e hatáskör gyakorlása során a tagállamok kötelesek tiszteletben tartani az uniós jogot, különösen a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó rendelkezéseket (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Kohll-ügyben hozott ítélet 17-21. pontját; a C-208/07. sz. von Chamier-Glisczinski-ügyben 2009. július 16-án hozott ítélet [EBHT 2009., I-6095. o.] 63. pontját, valamint a C-490/09. sz., Bizottság kontra Luxemburg ügyben 2011. január 27-én hozott ítélet [EBHT 2011., I-247. o.] 32. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

50. Azonban azzal ellentétben, amit a Bizottság az írásbeli beadványaiban feltételezni látszik, a kizárólag a más tagállamokban végzett orvosi kezelések költségeinek a megtérítésére vonatkozó, a jelen ítélet 24. pontjában említett ítélkezési gyakorlatból nem lehet arra következtetni, hogy a jelen ügyben szóban forgó német szabályozás a szolgáltatásnyújtás szabadsága korlátozásának minősül.

51. Ugyanis a jelen ítélet 45. pontjából kitűnik, hogy mivel az 1408/71 rendelet nem tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek kifejezetten az ápolási kockázatra vonatkoznának, az e kockázattal kapcsolatos ellátások ugyan az e rendelet értelmében vett "egészségbiztosítási ellátások" körébe tartoznak, különbség van azonban az ápolásra való rászorultság alapján nyújtott ellátások és a tisztán orvosi ellátások között (lásd ebben az értelemben többek között a fent hivatkozott da Silva Martins-ügyben hozott ítélet 47. és 48. pontját). Különösen, az orvosi kezelésekhez kapcsolódó ellátásoktól eltérően, az ápolásra szorultság alapján nyújtott ellátásoknak - mivel általában hosszú időtartamúak - főszabály szerint nem jellemzőjük, hogy rövid ideig nyújtsák azokat (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott da Silva Martins ügyben hozott ítélet 48. pontját).

52. Ilyen körülmények között a jelen ügyben a vitatott szabályozásból eredő korlátozások fennállásának a megállapítása céljából nem elegendő csupán minden magyarázat és különös fejtegetés nélkül a jelen ítélet 24. pontjában említett ítélkezési gyakorlatra hivatkozni.

53. Ráadásul, bár a Bizottság arra emlékeztet, hogy a másodlagos jog nem mentesíti a szociális biztonság területére vonatkozó biztosítás helye szerinti tagállamot az elsődleges jog tiszteletben tartása alól, amit - amint a jelen ítélet 30. pontjából kitűnik - a Németországi Szövetségi Köztársaság egyébként nem is vitat, az említett intézmény nem válaszolt a Németországi Szövetségi Köztársaságnak a jelen ítélet 29-32. pontjában bemutatott, az 1408/71 rendeletből adódó azon lehetőségre alapított érvelésére, hogy az ápolásra szorultság címén biztosított személyek a Németországi Szövetségi Köztársaságtól eltérő tagállamban való ideiglenes tartózkodásuk alatt a Németországban található illetékes intézmények nevében a tartózkodás helye szerinti tagállam intézménye által nyújtott természetbeni ellátásokban részesüljenek.

54. Mindenesetre meg kell jegyezni, hogy az 1408/71 rendeletnek megfelelően, amely rendelet rendelkezéseinek relevanciája nem vitatott a jelen ügyben, és amely az Unió tagállamai között az indokolással ellátott véleményben előírt határidő lejártakor alkalmazandó volt, az ápolásra szoruló biztosítottak részesülhetnek akár pénzeli és természetbeni ellátások olyan kombinációjában is, amelyeknek a halmozott összege meghaladja az illetékes állam területén rendelkezésre álló hasonló ellátások összegét.

55. Amennyiben ugyanis az alkalmazásukhoz előírt feltételek teljesülnek, az e rendelet 22. cikke (1) bekezdése c) pontja és a "nyugdíjasokkal" kapcsolatban annak 31. cikke rendelkezéseinek a célja biztosítani többek különösen azt, hogy az illetékes intézményétől eltérő tagállamban az arra jogosult természetbeni ellátásban részesüljön ezen előbbi nevében a tartózkodási hely szerinti tagállam intézménye részéről az ezen utóbbi intézményre alkalmazandó jogszabályoknak megfelelően, valamint pénzbeli ellátásban részesüljön az illetékes intézményre alkalmazandó jogszabályoknak megfelelően, amelyet vagy közvetlenül ezen utóbbi intézmény biztosít, vagy annak nevében más.

56. E tekintetben hozzá kell tenni, hogy a Bíróság az orvosi ellátások területén már kimondta, hogy az 1408/71 rendelet 31. cikkében előírt természetbeni ellátások nyújtását nem lehet sem engedélyeztetési eljárástól, sem pedig attól a feltételtől függővé tenni, hogy a szóban forgó ellátást szükségessé tevő betegség e tartózkodás alatt váratlanul következett be, ami az említett ellátást azonnal szükségessé tette (lásd a C-326/00. sz. IKA-ügyben 2003. február 25-én hozott ítélet [EBHT 2003., I-1703. o.] 43. pontját).

57. Ezenkívül, mivel az EUMSZ 48. cikk a szociális biztonság területére vonatkozó tagállami jogszabályok koordinációját és nem azok harmonizációját írja elő, az EUM-Szerződés szabad mozgásra vonatkozó szabályai a biztosított számára nem garantálhatják, hogy a lakóhely más tagállamba való áthelyezése többek között az egészségbiztosítási ellátások vagy az ápolási ellátások vonatkozásában semleges lesz. Figyelembe véve ugyanis a tagállamok rendszerei és jogszabályai között e területen fennálló különbségeket, az ilyen átköltözés a biztosított számára pénzügyi szempontból az esettől függően kedvezőbb vagy kedvezőtlenebb lehet (lásd ebben az értelemben a C-393/99. és C-394/99. sz., Hervein és társai egyesített ügyekben 2002. március 19-én hozott ítélet [EBHT 2002., I-2829. o.] 50-52. pontját, a fent hivatkozott von Chamier-Glisczinski-ügyben hozott ítélet 84. és 85. pontját, valamint a C-211/08. sz., Bizottság kontra Spanyolország ügyben 2010. június 15-én hozott ítélet [EBHT 2010., I-5267. o.] 61. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

58. Következésképpen a valamely tagállamban való ideiglenes tartózkodás során ezen állam nemzeti szabályozásának adott esetben az 1408/71 rendelet rendelkezései alapján történő alkalmazása, amely szabályozás a szociális biztonsági ellátások terén az említett rendelet 1. cikke q) pontjának értelmében vett illetékes tagállam szabályozásánál kedvezőtlenebb lehet, főszabály szerint megfelelhet az elsődleges uniós jog személyek szabad mozgására vonatkozó követelményeinek (lásd többek között analógia útján a fent hivatkozott von Chamier-Glisczinski-ügyben hozott ítélet 85. és 87. pontját, valamint a fent hivatkozott da Silva Martins-ügyben hozott ítélet 72. pontját).

59. Ezenkívül a jelen ítélet 22. pontjában bemutatott második kifogás keretében maga a Bizottság is kizárta, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadsága korlátozásának fennállásáról lenne szó, amennyiben az ápolási segédeszközök Németországi Szövetségi Köztársaságtól eltérő tagállamban történő bérlete a német ápolási biztosítási pénztárak számára - a Németországban már rendelkezésre bocsátott ápolási segédeszközök finanszírozása mellett - többletteherrel jár.

60. Márpedig e tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az 1408/71 rendelet 36. cikke szerint az említett rendelet III. címe alapján a valamely tagállam intézménye által egy másik tagállam intézménye nevében nyújtott természetbeni ellátások teljes összegét meg kell téríteni.

61. Ebből következik, hogy a Bizottság nem szolgált hatékony válasszal a Németországi Szövetségi Köztársaság azon lehetőségre alapított érvelésére, hogy az 1408/71 rendelet III. címe alapján az ápolásra szoruló biztosított személyek a Németországi Szövetségi Köztársaságtól eltérő tagállamban a Németországban már finanszírozott ápolási eszközök mellett hasonló eszközökhöz jussanak.

62. A fenti megállapítások összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem bizonyította jogilag kielégítő módon a szolgáltatásnyújtás szabadsága vitatott szabályozásból eredő korlátozásának a fennállását.

63. Ilyen körülmények között, mivel a Bizottság által keresetének alátámasztására hivatkozott kifogások nem megalapozottak, a jelen keresetet el kell utasítani.

A költségekről

64. Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §-a alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

65. A Bizottságot, mivel pervesztes lett, kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott:

1) A keresetet elutasítja.

2) Az Európai Bizottságot kötelezi a költségek viselésére.

Aláírások

( *1 ) Az eljárás nyelve: német.