BH+ 2013.8.350 A garantált bérminimum az 50 év feletti munkavállalók esetében is csak akkor jár, ha a betöltött munkakörükhöz legalább középfokú iskolai végzettség, illetve szakképzettség szükséges. Nem illeti meg ezért a garantált bérminimum az iskolai végzettséghez vagy szakképzettséghez nem kötött házfelügyelői munkakörben foglalkoztatott egyetemi végzettségű munkavállalót [316/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 4. § (1) és (3) bekezdés].

A felperes munkavállaló házfelügyelőként állt munkaviszonyban az alperessel, a munkabére a mindenkori minimálbér szerint alakult. Az alperes 2008. október 27-én kelt rendes felmondásával a felperes munkaviszonyát megszüntette.

A felperes a keresetében nem vitatva a rendes felmondás jogszerűségét, 2007. január 1-jétől 2008. november 30-áig terjedő időszakra az 50 év feletti munkavállalókra vonatkozó garantált bérminimum alkalmazását kérte figyelemmel arra, hogy álláspontja szerint az alperes jogellenesen a 316/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet rendelkezéseit nem értékelte és a mindenkori minimálbérrel számolta el a megjelölt időszakra a munkabérét. Ezen túlmenően a garantált bérminimummal számolva a munkaviszony teljes fennállásának időtartamára ki nem adott 313 nap szabadság pénzbeli megváltását igényelte 1 159 720 forint összegben.

A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 891 568 forintot szabadságmegváltás címén annak kamatával együtt. Egyebekben a keresetet elutasította.

Az ítélet indokolásában utalt az 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 141., 142. és 144. §-ában rögzítettekre, és arra, hogy a felperes egyetemi végzettséggel rendelkezik, amely tényt az alperes sem vitatott.

Kifejtette, hogy a 316/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet szerint a kötelező legkisebb munkabért, azaz a minimálbért minden munkaviszonyban minden munkavállaló és munkáltató vonatkozásában alkalmazni kell a törvény kogens rendelkezése értelmében. Ugyanakkor ezen általános szabályokon belül speciális szabály alkalmazandó azon munkakörök betöltésére, amelyekhez középfokú végzettség, vagy szakképzettség szükséges. Ennek megfelelően, amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik, a munkáltató döntésétől függ, hogy mely munkakörben igényel középfokú végzettséget, illetőleg szakképzettséget. A garantált bérminimum alkalmazhatóságának feltétele, hogy a munkavállaló igazolható módon rendelkezzen azzal a végzettséggel, illetve szakképesítéssel, amelyet a jogszabály vagy a munkáltató megkíván, valamint a munkakör ellátásához is szükséges legyen az adott végzettség. A felperes által betöltött házfelügyelői munkakörre sem a jogszabály, sem az alperes nem határozott meg speciális végzettségi feltételt. A jogszabály helyes értelmezése szerint 50 év feletti munkavállaló esetében sem lehet figyelmen kívül hagyni a garantált bérminimum megállapításának említett feltételeit, a munkakör betöltéséhez megkívánt végzettséget, illetve szakképesítést, még ha gyakorlati időt nem is kell igazolniuk az ilyen korú munkavállalóknak. Tehát önmagában az 50. életév betöltése és a legalább középiskolai végzettség nem teszi jogosulttá a felperest a Korm. rendelet 4. § (3) bekezdése szerinti garantált bérminimum alkalmazására.

Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes részére az alperes szabadságmegváltást nem fizetett, ezért ennek kiegyenlítésére kötelezte a munkáltatót.

Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság rész-közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta. Megállapította, hogy a felperes jogosult a 316/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet szerinti garantált bérminimumra. Az ezzel kapcsolatos anyagi igények elbírálására az iratokat az elsőfokú bíróságnak megküldte. A szabadságmegváltásra vonatkozó rendelkezést megváltoztatta, az alperes marasztalását leszállította.

A másodfokú bíróság álláspontja szerint a 316/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 4. § (3) bekezdése szerint az 50. életévüket betöltő munkavállalók részére garantált munkabér jár az életkor betöltése alapján. A garantált bérminimumra való jogosultság feltételei nem együttesen értelmezendőek, tehát az 50 éven felülieket az iskolai végzettség figyelembevétele nélkül is megilleti ez a juttatás. Nem vitatott, hogy a Korm. rendelet főszabályként az 50 év alattiak részére olyan munkakör betöltéséhez köti a garantált bérminimumra való jogosultságot, amely az iskolai végzettséghez kötött munkakör betöltését jelenti, azonban ettől elkülönülten jelenik meg a (3) bekezdésben meghatározott életkori feltétel.

Az elsőfokú bíróság eltérő jogi álláspontja miatt az összegszerűséget nem vizsgálta, ezért azt a további eljárásban pótolni kell.

A szabadságmegváltás körében a bíróság arra az álláspontra jutott, hogy a felperes 66 nap távollét tekintetében elismerő nyilatkozatot tett, így ezen időszak vonatkozásában szabadság megváltásra nem jogosult.

Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság rész-közbenső ítéletének részbeni megváltoztatását kérte annak megállapítása mellett, hogy a felperes nem jogosult garantált bérminimumra. A felülvizsgálati érvelés szerint a másodfokú bíróság tévesen értelmezte a hivatkozott jogszabály 4. §-át, illetve ezen belül ennek részeként a (3) és (4) bekezdés rendelkezéseit. A garantált bérminimum alkalmazásának két együttes feltétele van. Az egyik az, hogy a munkavállaló által betöltött munkakör szakképzettséget igénylő legyen, továbbá az, hogy a munkavállaló rendelkezzen is ezzel a szakképzettséggel. A felperes házfelügyelő munkakört látott el amihez sem középfokú iskolai végzettség, sem speciális szakképzettség nincs előírva.

A garantált bérminimum fogalmának egyértelmű meghatározása kizárja azt az értelmezést, amelyet a másodfokú bíróság alkalmazott akkor, amikor pusztán az 50. életév betöltéséhez garantált bérminimum megfizetését írta elő, mivel a jogszabály a garantált bérminimum fogalmát nem módosítja a (3) bekezdés tekintetében.

A felülvizsgálati kérelem alapos.

A perbeli időben hatályos 316/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdése azt a garantált bérminimumot jelöli meg, amelyet legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló részére kell fizetni.

Ugyanezen rendelkezés (3) bekezdése az 50 év feletti munkavállalókra vonatkozóan rögzíti a garantált bérminimum összegét utalva a 4. § (1) bekezdés ab), bb) és cb) pontjában foglaltakra.

A jogszabály helyes értelmezésével állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az 50 év feletti munkavállalók esetén sem lehet figyelmen kívül hagyni a garantált bérminimum megállapításakor a betöltött munkakörhöz szükséges végzettséget. Az életkor elérése csupán azt a kedvezményt biztosítja, hogy az ezen korhatárt elért személyeknek a gyakorlati időt nem kell igazolniuk, ez azonban nem jelenti azt, hogy a garantált bérminimum automatikusan megilleti őket végzettségüktől illetve a betöltött munkakör jellegétől függetlenül. A garantált bérminimumra való jogosultság feltételei a jogszabály szövegéből [4. § (1) és (3) bekezdés] következően együttesen értelmezendőek.