BH 2013.6.162 Egyszerűsített foglalkoztatás esetén a munkáltató a munkaviszonyra vonatkozó adatok tekintetében az elsőfokú adóhatóság felé fennálló bejelentési kötelezettségét valamennyi munkavállalóra naptári naponként köteles teljesíteni akkor is, ha az adott munkavégzés már előző napon elkezdődött [2010. évi LXXV. törvény 11. § (1) bekezdés d) pont].

A megyei kormányhivatal munkaügyi és munkavédelmi szakigazgatási szervének munkaügyi felügyelősége helyszíni munkaügyi ellenőrzést tartott a felperes munkahelyén, majd az ezt követően lefolytatott bizonyítási eljárás alapján a következő jogsértéseket állapította meg:

1. A felperesi munkáltató nem tartotta be a munkaviszony létrejöttének bejelentésére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket;

2. Nem tartotta be a kötelező legkisebb munkabér megfizetésére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket;

3. Nem tartotta be az egyszerűsített foglalkoztatás keretében alkalmazott munkavállalók esetében a rendkívüli munkavégzés megfizetésére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket.

Határozatával kötelezte a felperest a szabálytalanságok megszüntetésére, valamint 2 000 000 Ft munkaügyi bírság megfizetésére. Határozatában az 1. pont vonatkozásában megállapította, hogy 5 főt úgy alkalmazott egyszerűsített foglalkoztatás keretében, hogy a munkavégzés 2 naptári napot érintett, a munkavállalók bejelentése az APEH felé azonban csak a munkavégzés megkezdésének napjára történt meg. A munkáltató ezzel megsértette az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvényt (továbbiakban: Efo.tv.) 11. § (1) bekezdésében előírtakat, amely szerint a munkáltató köteles az egyszerűsített foglalkoztatásra létrejött munkaviszony adatait, ezek között "a munkaviszony napjainak számát" az illetékes elsőfokú állami adóhatóságnak bejelenteni. A második jogsértés tekintetében rögzítette, hogy az egyszerűsített foglalkoztatás keretében alkalmazott 262 munkavállaló részére a felperes 2800 Ft/nap munkabért fizetett, amely nem érte el a 2010. évben hatályos kötelező legkisebb munkabért. E kötelezettségszegésre 688 alkalommal került sor. A harmadik jogsértés tekintetében megállapította, hogy az egyszerűsített foglalkoztatás keretében alkalmazott munkavállalókat érintően napi 8 órai munkaidőn felül ledolgozott 4 óra munkaidőt (rendkívüli munkaidő) a jogszabályi előírásnak megfelelően nem fizette ki. A vizsgált időszakban 205 munkavállaló összesen 1133 alkalommal dolgozott 1-1 műszakban 12 órát, s részükre a kifizetett munkabér 4600 Ft/fő volt. A munkáltató ezzel megsértette az Efo.tv. 4. §-ában, 8. §-ában, valamint a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 147. § (1) és (2) bekezdésében foglaltakat.

A másodfokú hatóság az elsőfokú határozatot helybenhagyta.

A határozat ellen a felperes keresetet nyújtott be, melyben anyagi- és eljárásjogi szabálysértésekre hivatkozva az alperesi határozat hatályon kívül helyezését kérte az elsőfokú határozatra kiterjedően. Álláspontja szerint jogellenes az alperes azon jogértelmezése, hogy amennyiben ugyanazon munkavégzés az egyik naptári napon kezdődik és a másik napon fejeződik be, akkor mindez kettő bejelentéshez kötött. Éjszakai munkavégzés esetén csak a kezdő napot kell lejelenteni. Továbbá a munkavállalóknak kifizetett nettó munkabér megfelelt a törvény előírásainak.

A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította, megalapozottnak minősítette a közigazgatási határozatot.

A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben az eredeti álláspontját fenntartva az alperesi határozatok hatályon kívül helyezését kérte.

A felülvizsgálati kérelem nem alapos.

Alaptalanul hivatkozott a felperes arra, hogy a közigazgatási eljárás során lényeges eljárásjogi szabálysértésekre került sor. Helytállóan állapította meg a munkaügyi bíróság, hogy a munkaügyi hatóság eljárására általánosságban a Ket. rendelkezései az irányadók, ehhez képest tartalmaz speciális eljárási és anyagi szabályokat a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény (továbbiakban: Met.) A munkaügyi ellenőrzést a Met. 2. § (1) bekezdése alapján a munkaügyi hatóság munkaügyi felügyelői látják el, akik eljárásuk során elsőfokú hatóságként végzik tevékenységüket. Mivel a Ket. nem tartalmaz olyan rendelkezést, hogy a hatósági eljárás megindítására annak vezetője lenne jogosult, jogszerűen rendelkezett a munkaügyi felügyelő a közigazgatási hatósági eljárás megindításáról. Az eljárást a felügyelő nem saját nevében, hanem elsőfokú hatóságként indította meg, a határozaton feltüntetve nevét és hivatali beosztását is.

Helytállóan hivatkozott a munkaügyi bíróság ítéletében arra is, hogy az eljárást megindító végzésnek, illetve idézésnek nem kötelező tartalmi eleme a jogsértés megállapítása, hiszen erre csak a bizonyítási eljárás befejezését követően nyílik lehetőség. Az eljárás célja annak megvizsgálása, hogy az ellenőrzés alá vont munkáltató követett-e el jogszabálysértést, vagy sem. Amennyiben a helyszíni ellenőrzés, vagy azt követően foganatosított eljárási cselekmények annak gyanúját vetik fel, hogy az ellenőrzés alá vont munkaügyi szabályszegést követett el, az elsőfokú hatóság a jogsértés gyanúja miatt megindítja a hatósági eljárást. Erre nem szükségképpen a helyszíni ellenőrzést követő 5. napon van lehetőség. Alap nélkül kifogásolta a felperes, hogy az elsőfokú hatóság az ügyintézési határidőn túl hozott döntést az ügyben. A Met. 8/A. § (1) bekezdés c) pontja szerint a munkaügyi eljárás határideje az eljárás megindításától számított 45 munkanap a munkaidőre, pihenőidőre, rendkívüli munkavégzésre vonatkozó jogszabályi előírások megsértése miatt folytatott eljárásokban. A Ket. 33. § (3) bekezdése c) pontja szerint az ügyintézési határidőbe nem számít be a hiánypótlásra, illetve a tényállás tisztázásához szükséges adatok közlésére irányuló felhívástól az annak teljesítéséig terjedő idő.

A Legfelsőbb Bíróság 1/2010. (II. 18.) Közigazgatási jogegységi határozata szerint az ügyintézési határidő túllépése akkor minősülhet az ügy érdemére kiható eljárási szabálysértésnek és akkor szolgálhat alapul a határozat hatályon kívül helyezéséhez, ha a döntés érdemére is kihat és a bírósági eljárásban nem orvosolható. A Ket. 4. § (1) bekezdésében meghatározott tisztességes ügyintézéshez és a jogszabályokban meghatározott határidőben hozott döntéshez való jogot sértheti, ha a hatóság a határozat hozatalára megállapított határidőt túllépi és ezzel az ügyfél részére a jogszerű magatartás fennálltának, vagy vele szemben szankció alkalmazása törvényi akadályának biztosítását elnehezíti, vagy lehetetlenné teszi.

A perbeli esetben a hatóság számára irányadó ügyintézési határidő 2011. április 20-án járt le, melyhez képest a hatóság döntését korábban, 2011. április 11-én hozta meg. A munkáltató az eljárás során ügyféli jogaival élhetett, jegyzőkönyvben, illetve levélben írásban tett észrevételt. A meghozott határozat elsőként valóban a felperesi munkáltató részére került 2011. április 13-án postázásra, s a felperesi jogi képviselő csak ezt követően vette át a határozatot, a felperest azonban ebből adódóan sérelem nem érte, hiszen az elsőfokú hatóság a jogorvoslat lehetőségétől nem zárta el a munkáltatót.