34/B/1998. AB határozat

Nyékládháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérleti díjairól alkotott 10/1995. (VII. 11.) számú rendeletének a 8/1996. (VII. 16.) számú önkormányzati rendelettel megállapított 2. § -ának alkotmányossági vizsgálata tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság a Miskolci Városi Bíróság előtt 39.P.22.104/1997. szám alatt folyamatban levő ügyben alkalmazandó jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására irányuló indítvány alapján meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság a Nyékládháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérleti díjairól alkotott 10/1995. (VII. 11.) számú rendeletnek a 8/1996. (VII. 16.) számú önkormányzati rendelettel megállapított 2. §-a alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése iránt benyújtott indítványt elutasítja.

INDOKOLÁS

I.

A Miskolci Városi Bíróság az előtte 39.P.22.104/1997. szám alatt folyamatban lévő ügyben - a per tárgyalásának felfüggesztése mellett - indítvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz, amelyben a Nyékládháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérleti díjairól alkotott 10/1995. (VII. 11.) számú rendeletnek (a továbbiakban: Ör.) - a 8/1996. (VII. 16.) számú önkormányzati rendelettel megállapított - 2. §-a alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kezdeményezte. Az Ör. vitatott 2. § (1)-(2) bekezdése a következő rendelkezést tartalmazza: "2. § (1) A lakbér mértéke 1996. augusztus 1. napjától a lakás komfortfokozata szerint a következő:

a) összkomfortos lakás esetén m2-enként: 132 Ft,

b) komfortos lakás esetén m2-enként: 90 Ft.

(2) A garázs bérleti díja havonta és m2-enként: 90 Ft."

Az indítványozó indítványában előadta, hogy a nyékládházi önkormányzat a korábban kötött bérleti szerződésekben megállapított lakbér mértékét 1995-ben a háromszorosára, majd 1996-ban megalkotott rendeletében a már emelt lakbér kétszeresére emelte az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérleti díját.

Indítványozó álláspontja szerint az önkormányzat törvénnyel ellentétesen állapította meg az Ör.-ben szabályozott bérleti díjakat. A bérleti díjak megállapítása ellentétes a lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Ltv.) 34. § (2) bekezdésében foglaltakkal, valamint a Ptk. 201. §-ával. A bíróság megállapítása szerint az önkormányzat által megállapított bérleti díjak a bérlakások egyedi sajátosságaira, valamint a környező helységekben megállapított bérleti díjakra vonatkoztatva is kiugróan magasak, a bérleti díjak a lakások önkormányzati jellegére, mivoltára tekintettel eltúlzottak, így a szolgáltatás, illetőleg az ellenszolgáltatásként kikötött bérleti díj között egyenértékűség nem áll fenn.

Az indítványozó megítélése szerint az Ör. 2. §-a sérti a jogbiztonság követelményét is, mert az önkormányzat a tulajdonában álló lakások lakbérét ugyanis nem emelheti évenként, minden évben annak többszörösére. Erre sem a piaci viszonyok változása, sem pedig az évi infláció emelkedése nem ad és nem adhat alapot.

A bíróság a perben a lakásbérleti díjak összegszerűségére vonatkozóan szakértői bizonyítást rendelt el. A szakértői vélemény megállapítja, hogy az Ltv. hatálybalépése előtt a jogszabály szerinti bérleti díjak túlhaladottá váltak, nem fejezték ki a lakások tényleges használati értékét. Jelentős gazdasági változások (áremelkedések, infláció) következtek be. Az utóbbi években felgyorsult inflációs hatások következtében a fenntartási költségek oly mértékben növekedtek, hogy annak "ki-gazdálkodása" a korábbi lakbérek összegéből megoldhatatlan. Ezért "az új lakbérek valós értékűek akarnak lenni", ennek viszont határt szab az a körülmény, hogy az árak és a jövedelmek nem arányosan emelkednek, a piaci lakbérek az átlagkeresetű emberek számára megfizethetetlenek. A szakértő ugyanakkor a perbeli lakások tényleges vizsgálata, a lakások egyedi jellemzőinek mérlegelése és a környező települések önkormányzatai által megállapított díjakkal való összevetése alapján az Ör. által 1996. évben megállapított bérleti díjakat összegszerűségében túlzottnak ítélte. Álláspontja szerint az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérleti díjai már 1995. augusztus 1. napjától oly mértékben emelkedtek, hogy azok 1996. augusztus 1-jétől legfeljebb az infláció ez évi várható alakulását követő, mintegy 20%-kal történő további emelése lett volna indokolt.

Az Alkotmánybíróság eljárása során, a lakbéremelés indokainak megismerése érdekében, tájékoztatást kért a nagyközség polgármesterétől. A polgármester válaszában előadta, hogy az Ltv. hatálybalépésekor a nagyközség több mint 1500 házából mindössze 12 lakás volt önkormányzati tulajdonban. Ebből időközben 4 elidegenítésre került, 3 lakás elidegenítése folyamatban van. Az önkormányzati tulajdonú lakások mind munkakörrel összefüggő szolgálati lakások voltak. Bérlőik tanácsi, majd önkormányzati alkalmazottak voltak, akiknek az önkormányzattal fennálló munkaviszonya időközben különböző okok miatt megszűnt.

A község lakói lakásproblémájukat, általában komoly anyagi terheket vállalva, építkezéssel oldották meg. A korábban alacsony összegben megállapított lakásbérleti díjak a lakosság körében komoly ellenérzéseket váltottak ki, azt egy kivételezett körnek nyújtott kedvezménynek, indokolatlan többletjuttatásnak fogták fel.

Az önkormányzat tulajdonában álló lakások összkomfortosak, Miskolc várostól 15 km-re lévő "zöldövezeti" kertes házak, amelyekhez gépkocsitároló is épült. Az 5000 lakosú községben a nagyváros közelsége, a rendkívül jó közlekedési kapcsolatok miatt magasak a bérleti, albérleti díjak. Egy 20 m2 alapterületű szoba havi albérleti díja 8-10 000 Ft.

A bérleti díjak megállapításának célja volt az is, hogy azok nyújtsanak fedezetet legalább a bérbeadót terhelő fenntartási költségekre. Azonban a megemelt bérleti díjak sem elegendőek a fenntartási költségek fedezetéül. Ennek alátámasztására a polgármester mellékelte a fogorvosi lakás felújítására kiírt pályázat alapján benyújtott költségajánlatokat, amelyekből kitűnik, hogy a bérlő által fizetett bérleti díj 20 évi összegéből sem lehetne fedezni a költségeket.

Válaszában a polgármester előadta azt is, hogy mivel az Ltv. 79. § (2) bekezdése alapján az önkormányzatnak rendeletalkotási kötelezettsége nincs, az önkormányzat nem alkotott rendeletet a lakások bérletéről. 1995-ben csak a bérleti díjak mértékét szabályozta rendeletében. A képviselő-testület a tulajdonában levő lakások bérleti díját előre eltervezetten - ezt a bérlőkkel is közölve - két lépcsőben rendezte 1995. és 1996. években.

II.

1. Az indítvány alapján az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy az Ör.-nek a lakásbérleti díj mértékére vonatkozó rendelkezései ellentétesek-e az indítványozó által felhívott törvényi rendelkezésekkel, és így sértik-e az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdésének azon rendelkezését, mely szerint az önkormányzati rendelet nem lehet ellentétes magasabb szintű jogszabállyal.

Az Ör. vitatott rendelkezéseivel kapcsolatosan az indítványozó fő kifogása az, hogy a rendeletben megállapított bérleti díjak kiugróan magasak, eltúlzottak, így a szolgáltatás és az ellenszolgáltatásként kikötött bérleti díj között egyenértékűség nem áll fenn. Ezért álláspontja szerint az Ör.-nek a lakásbérleti díjak mértékét megállapító rendelkezései sértik a Ptk. 201. §-ában és az Ltv. 34. § (2) bekezdésében foglaltakat.

A Ptk. 201. §-a következőképpen rendelkezik:

"(1) A szerződéssel kikötött szolgáltatásért - ha a szerződésből vagy a körülményekből kifejezetten más nem következik - ellenszolgáltatás jár.

(2) Ha a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között, anélkül hogy az egyik felet az ajándékozás szándéka vezetné, a szerződés megkötésének időpontjában feltűnően nagy az értékkülönbség, a sérelmet szenvedő fél a szerződést megtámadhatja."

Érvelése során hivatkozik az Alkotmánybíróság 26/1997. (IV. 25.) AB határozatára, amelyben az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a rendeletben szabályozott díj esetében, mivel az önkormányzat - törvényi felhatalmazás alapján - szerződéses jogviszony elemét szabályozza, tiszteletben kell hogy tartsa a polgári jog olyan általános alapelvét, mint a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás egyenértékűségének követelménye.

Az Ltv. 34. § (2) bekezdése pedig arról rendelkezik, hogy a lakbér mértékét a lakás alapvető jellemzői, így különösen: a lakás komfortfokozata, alapterülete, minősége, a lakóépület állapota és településen, illetőleg a lakóépületen belüli fekvése, továbbá a szerződés keretében a bérbeadó által nyújtott szolgáltatás figyelembevételével kell meghatározni.

Az Ör. vitatott rendelkezései esetében a hivatkozott törvényi rendelkezések sérelme nem állapítható meg.

A települési önkormányzatok a bérleti díj mértékének szabályozására vonatkozó jogalkotó hatásköre törvényi felhatalmazáson alapul.

Ilyen felhatalmazást tartalmaz az Ltv. 34. § (1) bekezdése, amely kimondja, hogy "az önkormányzati lakások lakbérének mértékét és az önkormányzati lakbértámogatást önkormányzati rendelet állapítja meg".

A lakbérek megállapítására azonban nemcsak az Ltv. hatalmazza fel a települési önkormányzatot, hanem ilyen felhatalmazó rendelkezést tartalmaz az árszabályozásról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Ártv.) is. Az Ártv. 7. § (1) bekezdése, valamint mellékletének I. "B) Szolgáltatások" táblázata - az 1994. évi XVII. törvény 6. §-a, valamint 1997. évi LVII. törvény 3. § (3) bekezdése által módosított - 714-11-01 szolgáltatás szám alatt a legmagasabb hatósági ár megállapítására jogosítja fel a települési önkormányzat képviselő-testületét.

Az önkormányzati rendeletben megállapított lakásbérleti díj tehát a bérbeadó által nyújtott lakáshasználat és szolgáltatás legmagasabb hatósági ára.

Azon termékek, szolgáltatások esetén, amelyek tekintetében az Ártv. hatósági ár megállapítását írja elő, az árak a jogszabályban előírt hatósági árhoz igazodnak és nem a piaci kereslet-kínálati viszonyok határozzák meg azokat. Ezért az ilyen szolgáltatások esetén szolgáltatás-ellenszolgáltatás egyensúlyának megítéléséhez nélkülözhetetlen piaci érték megállapítására nincs mód. Így a hatósági árat megállapító rendeleti szabályok törvényessége a Ptk. idézett rendelkezései alapján nem vizsgálható.

Hatósági árak esetében a szolgáltatás-ellenszolgáltatás arányosságát az árhatósági jogkört szabályozó törvények hivatottak biztosítani azzal, hogy meghatározzák az árképzés szabályait, a hatósági ár megállapítása során figyelembe veendő tényezőket.

Nem helytálló e vonatkozásban indítványozónak az Alkotmánybíróság 26/1997. (IV. 25.) AB határozatára (ABH 1997, 482.) való hivatkozása sem. Az Alkotmánybíróság abban a határozatában egy olyan önkormányzati rendeletben szabályozott díj, a szemétszállítási díj alkotmányosságát vizsgálta, amely nem tartozik az Ártv. hatálya alá, és a díj önkormányzati rendeletben történő megállapítására felhatalmazást adó 1995. évi XLII. törvény sem szabályozza a díj mértékének megállapítása során figyelembe veendő tényezőket, az árképzés elveit. Az Alkotmánybíróság a szolgáltatás-ellenszolgáltatás arányosságának biztosítását szolgáló törvényi előírások hiányában hivatkozott a szolgáltatások egyenértékűségének követelményére, mint a polgári jog alapelvére.

A helyi önkormányzatok lakásbérleti díjakkal kapcsolatos ármegállapítási jogkörének terjedelmét az Ltv., valamint az Ártv. rendelkezései szabályozzák.

Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság a továbbiakban azt vizsgálta, hogy a képviselő-testület az Ltv.-ben és az Ártv.-ben foglaltaknak megfelelően szabályozta-e a lakásbérleti díjakat.

Az Ör. vitatott rendelkezései a lakáshasználat értékét meghatározó, az Ltv. 34. § (2) bekezdésében meghatározott tényezők, a lakás komfortfokozata és nagysága alapján állapítják meg a lakásbérleti díjak mértékét. A szabályozás ugyan nem tartalmaz utalást a lakás további, az Ltv. 34. § (2) bekezdése alapján figyelembe veendő jellemzőire (a lakás állaga, a település területén való, illetőleg az épületen belüli elhelyezkedése), ez azonban nem minősül törvénysértésnek. Az indítványozó által csatolt szakértői vélemény is úgy ítélte meg, hogy a perbeli lakások - amelyek köre egy kivételével fedi az Ör. hatálya alá tartozó lakások körét - között a lakások elhelyezkedése alapján lényeges különbség nincsen. A lakás bérleti díjának rendeletben történő megállapítása normatív döntés, így annak megalkotása nem teszi lehetővé minden lakás egyedi jellemzőinek figyelembevételét. Az Ártv. rendelkezései alapján a rendeletben megállapított lakásbérleti díj a legmagasabb hatósági ár, amelytől a bérleti szerződésben a lakás egyedi jellemzőire tekintettel lefele el lehet térni. A szakértői vélemény utal arra, hogy az egyik lakás esetében, amelynek állapota indokolta, a bérbeadó 30%-kal alacsonyabban állapította meg a bérleti díj összegét.

Árképzési szabályt határoz meg az Ártv. 8. § (1) bekezdése, amely a szolgáltató gazdasági érdekeinek védelmében előírja, hogy a legmagasabb árat úgy kell megállapítani, hogy "a hatékonyan működő vállalkozó ráfordításaira és a működéséhez szükséges nyereségre fedezetet biztosítson, tekintettel az elvonásokra és a támogatásokra is". Tekintettel arra, hogy az Ör. hatálya alá tartozó lakások esetén a hatósági ár megállapítója és a lakások tulajdonosa, így a szolgáltató is, maga az önkormányzat, az önkormányzat a szolgáltató számára garanciális jelentőségű árképzési szabály alkalmazásától - a helyi lakásviszonyok alakulására és a bérlők teherbíró képességére figyelemmel - a bérlők javára eltekinthet. Ez történt az Ör. esetében is; az önkormányzat polgármestere által benyújtott, az egyik lakás felújításával kapcsolatos kivitelezői árajánlatok azt bizonyítják, hogy az Ör.-ben megállapított bérleti díjak még mindig nem nyújtanak fedezetet a bérbeadót terhelő fenntartási költségekre, ráfordításokra.

Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Ör. vitatott szabályai nem sértik az Ltv.-nek és az Ártv.-nek a lakásbérleti díj kialakítását szabályozó rendelkezéseit, ezért nem ellentétesek az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdésében foglaltakkal.

2. Az indítvány alapján az Alkotmánybíróság vizsgálta azt is, hogy sérti-e az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiságból folyó jogbiztonság követelményét az, hogy az önkormányzat két egymást követő évben többszörösére emelte a lakásbérleti díjakat.

Az Alkotmánybíróság 1/1998. (II. 4.) AB határozatában (ABK 1998. február, 19.) már vizsgálta a települési önkormányzatok tulajdonában álló lakások bérleti díjának önkormányzati rendeletben történő megállapításával kapcsolatos alkotmányossági kérdéseket.

E határozatában az Ltv. 34. § (1) bekezdésének alkotmányossági vizsgálata kapcsán megállapította, hogy a lakbérek jogszabállyal történő emelése során a képviselő-testületnek tekintettel kell lennie a Ptk. 226. § (2) bekezdésére, valamint a szerződések jogszabállyal történő módosításával kapcsolatos alkotmányos követelményekre is.

A Ptk. 226. § (2) bekezdésének első fordulata kimondja, hogy jogszabály a hatálybalépése előtt megkötött szerződések tartalmát csak kivételesen változtathatja meg. Az Alkotmánybíróság kialakult gyakorlatának megfelelően [32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 151-154. és 157.] rámutatott arra, hogy az állam általában csak ugyanolyan feltételekkel változtathatja meg az általa jogszabályban kiadott blankettaszerződések tartalmát, mint amilyen feltételek fennállása esetén - a rebus sic stantibus klauzulájára alapítottan - a szerződő felek kérhetik a bíróságtól a szerződés módosítását. Ha az állam a polgári jogi jogviszonyokban közvetlenül vesz részt, ezt alkotmányosan csak ugyanolyan feltételek mellett teheti meg, mint amilyen feltételeket az általa kiadott jogszabályokban a polgári jogi jogviszonyok egyéb résztvevői számára megszab (egyenjogúság, mellérendeltség stb.). [ABK 1998. február, 21.]

Az Alkotmánybíróság az 1/1998. (II. 4.) AB határozatában egy önkormányzati rendelet lakbér-megállapító rendelkezéseinek alkotmányossági vizsgálata során kifejtette azt is, hogy az önkormányzati lakások bérleti díja tekintetében a Ptk. 226. § (2) bekezdése által a szerződés jogszabállyal történő módosításával szemben megkívánt kivételes helyzetet maga az Ltv. teremtette meg.

Az Ltv. hatálybalépését követően az önkormányzati rendeletben megállapított bérleti díjak emelése a lakásbérleti jogviszonyokra vonatkozó törvényi szabályozás megváltozásának és az Ltv. nyomán a lakásviszonyok átalakulásának következménye.

Az Ltv.-t megelőzően központi szervek által alkotott jogszabályok kötött béreket állapítottak meg a lakásokra, amelytől a bérbeadók minimális mértékben térhettek el. A jogszabályban megállapított lakbérmértékek lényegében - a lakás szociális funkciójára tekintettel - mesterségesen kialakított és alacsonyan tartott értékek voltak, nem fejezték ki a lakás tényleges használati értékét, s csak töredékét fedezték a lakásfenntartási költségeknek.

Az Ltv. megteremtette a piacgazdaságnak megfelelő lakásviszonyok és ezzel együtt a piaci viszonyokhoz igazodó lakbérek kialakulásának jogi feltételeit. Az Ltv.-nek az önkormányzati lakások elidegenítésére vonatkozó szabályai alapján fokozatosan megteremtődnek a piaci alapú lakásbérleti viszonyok kialakulásának feltételei. A lakásprivatizáció eredményeként megváltozott az önkormányzati lakásnak a lakásellátásban betöltött szerepe, az önkormányzati lakás a települési lakásviszonyok, a kialakuló bérlakáspiac egyik elemévé vált. Ezzel összhangban a piacgazdaságnak megfelelő értékviszonyokhoz igazodó lakbérek kialakítását célozzák az Ltv.-nek és az Ártv.-nek az önkormányzati lakások bérleti díjának megállapítására vonatkozó, idézett törvényi rendelkezései is. Ezzel egy időben a törvényhozás intézményesítette azokat a szociális támogatási formákat, amelyek lehetőséget nyújtanak az önkormányzati lakások szociális funkciójának megőrzésére.

Az Ltv. 76. § (2) bekezdése 1994. június 30-ig lakbéremelési moratóriumot írt elő az önkormányzati lakásokra nézve. A helyi önkormányzatok számára csak ezt követően nyílt meg a lehetősége annak, hogy a törvényi előírásokhoz, a település lakásellátottságához, az önkormányzati lakásoknak a lakásellátásban betöltött szerepéhez, a lakáshasználat és a bérbeadó által nyújtott szolgáltatás értékéhez igazodó lakásbérleti díjakat állapítson meg. Az Ltv. által célzott, lakáspiaci viszonyok és a piaci értékviszonyokhoz igazodó lakbérrendszer kialakulása szükségszerűen olyan hosszabb átalakulási folyamat eredménye, amely még korántsem tekinthető lezárultnak.

Az Ltv. nyomán a lakásviszonyokban bekövetkezett változások, a lakbérek piaci értékének kialakulása, az infláció és a bérbeadót terhelő költségek növekedése a körülmények olyan változását eredményezik, amelyek, ha nem követi egyúttal a lakbérek változása is, az a bérbe adó önkormányzat lényeges és jogos érdekeinek sérelmével jár. [ABK 1998. február, 21-22.]

A csatolt iratok alapján megállapítható, hogy Nyékládháza képviselő-testülete tervezett és a bérlők számára előre látható módon, a lakbéremelési moratórium leteltét követően nem azonnal, hanem két lépcsőben alakította ki az Ltv. szabályainak megfelelő lakbérszabályozást. Először a 10/1995. (VII. 11.) számú önkormányzati rendeletével szabályozta az önkormányzati lakások bérleti díját, és állapított meg 1995. augusztus 1. napjától a korábbi kötött lakásbérleti díjaknál magasabb lakbéreket. Azt, hogy az önkormányzat ezt a lakbér-megállapítást nem tekintette véglegesnek és 1996. augusztus 1. napjától a lakásbérleti díjak változása várható, maga a rendelet egyértelműen jelezte a bérlők felé. A rendelet 2. § (1) bekezdése ugyanis a következő rendelkezést tartalmazta:

"(1) A lakbér mértéke 1995. augusztus 1. napjától 1996. június 30-ig a lakás komfortfokozata szerint a következő:"

Az Ör. módosítására alkotott 8/1996. (VII. 16.) számú önkormányzati rendelet 1996. augusztus 1. napjától már határozatlan időre rendelkezik a lakásbérleti díjak mértékéről. 1998-ban az önkormányzat ismét módosította az Ör.-t, 4/1998. (III. 31.) számú rendeletében a lakbértámogatás mértékét szabályozta.

Ezt a jogalkotási folyamatot figyelembe véve megállapítható, hogy nem a lakásbérleti díjak önkényes emelésének szándéka vezette a nyékládházi önkormányzatot. A képviselő-testület nem a moratórium letelte után azonnal, hanem csak 8/1996. (VII. 6.) számú önkormányzati rendeletének, majd a lakbértámogatást szabályozó 4/1998. (III. 31.) számú rendeletének megalkotásával alakította ki az Ltv. szabályainak megfelelő lakbérszabályozást.

Nem tekinthető alkotmányellenesnek az a helyi jogalkotás, amely nem egyszerre, hanem a helyi lakásviszonyok alakulásától függően, a bérlők teherbíró képességére is figyelemmel nem egyetlen jogalkotási aktussal, hanem időben elhúzva, több lépcsőben valósítja meg a törvényhozás által a lakbérszabályozással kapcsolatosan megfogalmazott célokat.

Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Ör. vitatott rendelkezéseinek indítványozó által állított alkotmányellenessége nem állapítható meg, ezért az indítványt elutasította.

Az Alkotmánybíróság egyúttal - mint ahogy azt a 32/1991. (VI. 6.) AB határozatában és az 1/1998. (II. 4.) AB határozatában is megtette - utal arra, hogy a Ptk. 226. § (2) bekezdésének második fordulata lehetőséget ad arra, hogy ha a szerződés megváltozott tartalma bármelyik fél lényeges jogos érdekeit sérti, a fél bíróságtól kérje a szerződés módosítását. Ugyancsak a bírósághoz fordulás lehetőségéről rendelkezik az Ltv. 6. § (2) bekezdése, amikor kimondja, hogy ha a felek a lakbérben vagy a lakbér módosításában nem tudnak megegyezni, bíróságtól kérhetik a lakbér megállapítását.

Budapest, 1998. november 10.

Dr. Erdei Árpád s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

előadó alkotmánybíró