62008CJ0515[1]

A Bíróság (második tanács) 2010. október 7-i ítélete. elleni büntetőeljárás Vítor Manuel dos Santos Palhota és társai. Előzetes döntéshozatal iránti kérelem: Rechtbank van eerste aanleg te Antwerpen - Belgium. Szolgáltatásnyújtás szabadsága - EUMSZ 56. cikk és EUMSZ 57. cikk - Munkavállalók kiküldetése - Korlátozások - Más tagállamban letelepedett munkáltatók - A kiküldetésre vonatkozó előzetes bejelentő nyilatkozat nyilvántartásba vétele - Társadalombiztosítási és munkaügyi okmányok - A fogadó tagállam joga értelmében ezekkel egyenértékű okmányok - Másolat - A nemzeti hatóságok részére történő bemutatás céljából való megőrzés. C-515/08. sz. ügy.

C-515/08. sz. ügy

Vítor Manuel dos Santos Palhota és társai

ellen

folytatott büntetőeljárás

(a Rechtbank van eerste aanleg te Antwerpen [Belgium] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

"Szolgáltatásnyújtás szabadsága - EUMSZ 56. cikk és EUMSZ 57. cikk - Munkavállalók kiküldetése - Korlátozások - Más tagállamban letelepedett munkáltatók - A kiküldetésre vonatkozó előzetes bejelentő nyilatkozat nyilvántartásba vétele - Társadalombiztosítási és munkaügyi okmányok - A fogadó tagállam joga értelmében ezekkel egyenértékű okmányok - Másolat - A nemzeti hatóságok részére történő bemutatás céljából való megőrzés"

Az ítélet összefoglalása

1. Szolgáltatásnyújtás szabadsága - Korlátozások - A munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetése

(EUMSZ 56. cikk és EUMSZ 57. cikk)

2. Szolgáltatásnyújtás szabadsága - Korlátozások - A munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetése

(EUMSZ 56. cikk és EUMSZ 57. cikk)

1. Ellentétes az EUMSZ 56. cikkel és az EUMSZ 57. cikkel az a tagállami szabályozás, amely a más tagállambeli székhelyű azon munkáltató részére, aki az elsőként említett tagállam területére munkavállalókat küld ki, a kiküldetésre vonatkozóan előzetes nyilatkozat elküldését írja elő, amennyiben a tervezett kiküldés megkezdése ahhoz a feltételhez van kötve, hogy a munkáltató kézhez vegye az említett nyilatkozat nyilvántartásba vételi számát, és az említett hatóságoknak a nyilatkozat kézhezvételétől számítva öt munkanap áll rendelkezésükre arra, hogy ezen értesítést megküldjék.

Ugyanis, amennyiben az említett értesítés munkáltató általi kézhezvételének meg kell előznie munkavállalóinak kiküldetését, és erre csak a kiküldetésre vonatkozó előzetes nyilatkozat megfelelőségének a nemzeti hatóságok általi ellenőrzését követően kerül sor, akkor az ilyen eljárást előzetes közigazgatási engedélyezés jellegű eljárásnak kell tekinteni, amely - többek között az említett értesítés kézbesítésére előírt határidő miatt - akadályozhatja a tervezett kiküldetést, és ennek következtében azt, hogy a kiküldendő munkavállalók munkáltatója gyakorolhassa a szolgáltatásnyújtási tevékenységet, különösen olyankor, amikor a teljesítendő szolgáltatás némi gyorsaságot igényel a cselekvés terén. Ebből következik, hogy a kiküldetésre vonatkozó előzetes nyilatkozat elküldésének követelménye, valamint annak nyilvántartásba vételi számának kézbesítése az EUMSZ 56. cikk értelmében a szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozását képezi.

E korlátozást nem igazolja a munkavállalók védelméből álló cél. Természetesen a kiküldetésre vonatkozó előzetes nyilatkozat elküldése alkalmas eszköznek tűnik arra, hogy tájékoztassa a nemzeti hatóságokat a szükséges adatokról. Ugyanakkor az olyan nyilvántartásba vételi és értesítési eljárás, amelynek értelmében az említett nyilatkozat előzetes közigazgatási engedélyezés jellegét ölti, túllépi a kiküldött munkavállalók védelmének biztosítására szolgáló cél eléréséhez szükséges mértéket, ugyanis valamely előzetes nyilatkozat, amennyiben lehetővé teszi a fogadó tagállam szociális és bérszabályozásának a kiküldetés időtartama alatti betartásának ellenőrzését, arányosabb eszközét képezi e cél elérésének, mint az említett engedélyezés vagy előzetes ellenőrzés.

(vö. 34., 36., 40., 52-53., 61. pont és a rendelkező rész)

2. Nem ellentétes az EUMSZ 56. cikkel és az EUMSZ 57. cikkel az olyan tagállami szabályozás, amely a más tagállambeli székhelyű azon munkáltató részére, aki az elsőként említett tagállam területére munkavállalókat küld ki, a kiküldetés időtartama alatt az első állam joga által megkövetelt társadalombiztosítási vagy munkajogi okmányokkal egyenértékű okmányok másolatainak a nemzeti hatóságok részére bemutatás céljából történő megőrzését, ezen időtartam leteltét követően pedig azoknak az említett hatóságok részére történő megküldését írja elő.

Természetesen nem zárható ki, hogy e kötelezettségek a valamely más tagállamban letelepedett vállalkozások számára többletköltségeket, valamint adminisztratív és gazdasági többletterheket okoznak, és emiatt e vállalkozások versenyjogi szempontból nincsenek teljesen egyenlő helyzetben azokkal a vállalkozásokkal, amelyek rendszeres jelleggel foglalkoztatnak munkavállalókat az ország területén. Ugyanakkor az említett egyenértékű okiratok másolatainak megőrzése lehetővé teszi a hatóságok számára a kiküldött munkavállalók tekintetében a 96/71 irányelv 3. cikkének (1) bekezdésében felsorolt munkafeltételek betartásának ellenőrzését, ennélfogva pedig ez utóbbiak védelmét. Az ilyen intézkedések tehát arányosak a munkavállalók védelmére irányuló célhoz viszonyítva.

(vö. 42., 57., 60-61. pont és a rendelkező rész)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (második tanács)

2010. október 7.(*)

"Szolgáltatásnyújtás szabadsága - EUMSZ 56. cikk és EUMSZ 57. cikk - Munkavállalók kiküldetése - Korlátozások - Más tagállamban letelepedett munkáltatók - A kiküldetésre vonatkozó előzetes bejelentő nyilatkozat nyilvántartásba vétele - Társadalombiztosítási és munkaügyi okmányok - A fogadó tagállam joga értelmében ezekkel egyenértékű okmányok - Másolat - A nemzeti hatóságok részére történő bemutatás céljából való megőrzés"

A C-515/08. sz. ügyben,

az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Rechtbank van eerste aanleg te Antwerpen (Belgium) a Bírósághoz 2008. november 26-án érkezett, 2008. november 3-i határozatával terjesztett elő az e bíróság előtt

Vítor Manuel dos Santos Palhota,

Mário de Moura Gonçalves,

Fernando Luis das Neves Palhota,

a Termiso Limitada

ellen folytatott büntetőeljárásban,

A BÍRÓSÁG (második tanács),

tagjai: J. N. Cunha Rodrigues tanácselnök, A. Rosas, U. Lőhmus (előadó), A. Ó Caoimh és A. Arabadjiev bírák,

főtanácsnok: P. Cruz Villalón,

hivatalvezető: M.-A. Gaudissart egységvezető,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2010. február 25-i tárgyalásra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

- V. M. dos Santos Palhota, M. de Moura Gonçalves és F. L. das Neves Palhota, valamint a Termiso Limitada képviseletében K. Stappers advocaat,

- a belga kormány képviseletében L. Van den Broeck, meghatalmazotti minőségben, segítői: V. Pertry és H. Gilliams advocaten,

- a dán kormány képviseletében J. Bering Liisberg és R. Holdgaard, meghatalmazotti minőségben,

- a német kormány képviseletében M. Lumma és B. Klein, meghatalmazotti minőségben,

- a görög kormány képviseletében K. Georgiadis, I. Bakopoulos és M. Michelogiannaki, meghatalmazotti minőségben,

- a francia kormány képviseletében G. de Bergues és A. Czubinski, meghatalmazotti minőségben,

- az Európai Bizottság képviseletében E. Traversa, W. Roels és I. V. Rogalski, meghatalmazotti minőségben,

- az EFTA Felügyeleti Hatóság képviseletében B. Alterskjær és O. Einarsson, meghatalmazotti minőségben,

a főtanácsnok indítványának a 2010. május 5-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUMSZ 56. cikk és az EUMSZ 57. cikk értelmezésére irányul.

2 A kérelmet a vádhatóság által a V. M. dos Santos Palhota, M. de Moura Gonçalves és F. L. das Neves Palhota, valamint a Termiso Limitada nevű, portugál székhelyű társaság (a továbbiakban így együtt: az alapeljárás vádlottjai) ellen amiatt indított büntetőeljárásban terjesztették elő, hogy az előbbiek - többek között - elmulasztották elkészíteni a belga jogszabályok által előírt egyéni elszámolást 53 Belgiumba kiküldött munkavállaló tekintetében.

Jogi háttér

Az Unió szabályozása

3 A munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló, 1996. december 16-i 96/71/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 1997. L 18., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 2. kötet, 431. o.) 1. cikkének (1) bekezdése értelmében:

"Ezt az irányelvet arra a tagállamban letelepedett vállalkozásra kell alkalmazni, amely a szolgáltatások transznacionális nyújtása keretében munkavállalókat küld egy másik tagállam területére a (3) bekezdéssel összhangban."

4 Ezen irányelv 3. cikke (1) bekezdésének első albekezdése a következőképpen rendelkezik:

"A tagállamok biztosítják, hogy bármelyik állam jogát is kell alkalmazni a munkaviszonyra, az 1. cikk (1) bekezdésében említett vállalkozások biztosítják a területükön kiküldetésben lévő munkavállalóknak az alábbi kérdésekkel kapcsolatos, munkaviszonyra vonatkozó szabályokat, amelyeket a munkavégzés helye szerinti tagállamban:

- törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezés, illetve

- olyan kollektív megállapodás vagy választottbírósági határozat állapít meg, amelyet a (8) bekezdés értelmében általánosan alkalmazandónak nyilvánítottak, amennyiben azok a mellékletben említett tevékenységekre vonatkoznak:

a) maximális munkaidő és minimális pihenőidő;

b) minimális éves szabadság;

c) minimális bérszint, beleértve a túlóradíjakat; ez a pont nem vonatkozik a kiegészítő foglalkozási nyugdíjrendszerekre;

d) munkavállalók rendelkezésre bocsátásának feltételei, különösen a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó vállalkozások esetében;

e) munkahelyi egészség, biztonság és higiénia;

f) védintézkedések a várandós vagy gyermekágyas nők, gyermekek és fiatalok munkaviszonyára vonatkozó szabályokat illetően;

g) férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód és más megkülönböztetést tiltó rendelkezések."

A nemzeti szabályozás

5 A 96/71 irányelv átültetéséről és bizonyos társadalombiztosítási okmányoknak a Belgium területére munkavállalókat kiküldő vállalkozások általi megőrzése tekintetében egyszerűsített rendszer felállításáról szóló 2002. március 5-i törvény (Belgisch Staatsblad, 2002. március 13., a továbbiakban: 2002. március 5-i törvény) 8. cikke úgy rendelkezik, hogy az a munkáltató, aki megfelel a társadalombiztosítási okmányok megőrzéséről szóló, 1978. október 23-i 5. sz. királyi rendelet (Belgisch Staatsblad, 1978. december 2., a továbbiakban: 5. sz. királyi rendelet) 6b. cikkének (2) bekezdésében foglalt feltételeknek, az említett bekezdés szerinti határozott időtartam során - többek között - nem köteles a munkavállalók munkabérének védelméről szóló 1965. április 12-i törvény 15. cikkében említett bérelszámolás (a továbbiakban: bérelszámolás) készítésére.

6 A 2002. március 5-i törvény 9. cikke az 5. sz. királyi rendeletet egy IIa. fejezettel egészítette ki, amely magában foglalja többek között a fent említett 6b. cikket, amely bemutatja az e törvényben foglalt egyszerűsített rendszert (a továbbiakban: egyszerűsített rendszer). E cikk (1) bekezdése szerint az említett fejezet alkalmazásában munkáltatónak minősülnek az 5. sz. királyi rendelet értelmében azok a személyek is, akik belga területen olyan munkavállalókat foglalkoztatnak, akik vagy rendszeres jelleggel végeznek munkát a Belga Királyság területén kívüli országban vagy országokban, vagy akiket a Belga Királyságtól eltérő országban szerződtettek.

7 Ugyanezen cikk (2) bekezdése értelmében a munkáltatók a határozott időtartam során mentesülnek az 5. sz. királyi rendelet II. fejezete által előírt társadalombiztosítási okmányok közül az annak 4. cikke (1) bekezdésében említett egyéni elszámolás (a továbbiakban: egyéni elszámolás) elkészítésének és megőrzésének kötelezettsége alól, amennyiben, először is, az érintett munkavállalók foglalkoztatását megelőzően elküldik a kiküldetéséről szóló nyilatkozatot (a továbbiakban: kiküldetésről szóló előzetes nyilatkozat) a belga hatóságoknak; másodszor pedig, ez utóbbiak részére bemutatás céljából megőrzik a munkáltató székhelye szerinti ország jogszabályai által előírt, az egyéni elszámolással vagy a bérelszámolással egyenértékű okmányok (a továbbiakban: egyenértékű okmányok) másolatát.

8 A Belgiumba munkavállalókat kiküldő cégeknek a társadalombiztosítási okmányok elkészítése és megőrzése tekintetében fennálló kötelezettségére vonatkozó egyszerűsített rendszer végrehajtási módjairól, valamint a 2002. március 5-i törvény 6. cikkének (2) bekezdésében említett építési tevékenységek meghatározásáról szóló 2002. március 29-i királyi rendelet (Belgisch Staatsblad, 2002. április 17., a továbbiakban: 2002. március 29-i királyi rendelet) 2. cikke szerint az 5. sz. királyi rendelet 6b. cikkének (2) bekezdésében említett időtartam az első, Belgiumba kiküldött munkavállaló foglalkoztatásának kezdő időpontjától számított hat hónap.

9 A 2002. március 29-i királyi rendelet 3. cikke értelmében a Belgiumba kiküldött munkavállalókat foglalkoztató munkáltatóknak a foglalkoztatási időszak kezdetét megelőzően levélben, elektronikus levélben vagy faxon el kell küldeniük az e rendelet 4. cikke szerinti kiküldetési nyilatkozatot a társadalombiztosítási felügyeletnek. Ez utóbbi az átvételt követő 5 munkanapon belül igazolja az említett nyilatkozat átvételét és annak megfelelőségét, a fent említett távközlési módok valamelyike útján kiállítva a munkáltató részére a nyilvántartási számot, aki a foglalkoztatást csak e szám kézhezvételét követően kezdheti meg. Ennek hiányában a munkáltató nem részesülhet az egyszerűsített rendszer által előírt társadalombiztosítási okmányok elkészítésének és megőrzésének kötelezettsége alól.

10 A 2002. március 29-i királyi rendelet 4. cikke úgy rendelkezik, hogy a kiküldetési nyilatkozatnak - amelynek meg kell felelnie az e rendelet mellékletében szereplő formanyomtatványnak - a következőket kell tartalmaznia:

"1. A munkáltató tekintetében: vezetéknév, keresztnév, lakcím, vagy a társaság cégneve és székhelye, tevékenységének jellege, címe, telefon-, és faxszáma, e-mail címe és a munkáltató illetősége szerinti ország illetékes társadalombiztosítási hatósága által kiadott azonosító- vagy regisztrációs száma;

2. A munkáltató azon vezető tisztségviselője vagy megbízottja tekintetében, akinek a feladatkörébe tartozik az egyenértékű okmányok rendelkezésre bocsátása az 5. cikk (1) bekezdésének megfelelően: vezetéknév, keresztnév, cégnév, cím, telefonszám, faxszám és e-mail cím;

3. Valamennyi, Belgiumba kiküldött munkavállaló tekintetében: vezetéknév, keresztnév, lakcím, születési idő, családi állapot, nem, állampolgárság, cím, telefonszám, személyazonosító okmány száma és típusa, a munkaszerződés megkötésének időpontja, a Belgium területén történő foglalkoztatás kezdő időpontja, a betöltött munkakör;

4. A kiküldött munkavállalókra vonatkozó munkafeltételek tekintetében: a heti munkaidő hossza és a napi munkaidő meghatározása;

5. A kiküldetés tekintetében: a kiküldetés keretében nyújtott szolgáltatás típusa, a kiküldetés kezdő időpontja és előrelátható időtartama, valamint a munkavégzés helye;

6. Az egyenértékű okmányok tekintetében: az a hely, ahol az okmányokat a jelen rendelet 5. cikkének megfelelően rendelkezésre tartják és őrzik.

11 Az említett rendelet 5. cikke szabályozza az egyenértékű okmányok rendelkezésre bocsátásának és megőrzésének módjait, a Belgiumba kiküldött munkavállalók foglalkoztatásának időtartama alatt. E cikk (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a 2. cikkben említett hat hónapos időtartam alatt a munkáltató köteles a felügyeleti szervek részére történő bemutatás céljából megőrizni az egyenértékű okmányok másolatát. E másolatot vagy azon a munkahelyen kell őrizni, ahová a munkavállalót Belgiumba kiküldik, vagy annak a természetes személynek a lakóhelyén, aki a munkáltató megbízottjaként vagy vezető tisztségviselőjeként őrzi az iratokat. Ezek hiányában a munkáltatónak kell elkészítenie és megőriznie az egyéni elszámolást, valamint a bérelszámolást. Ugyanezen 5. cikk (2) bekezdése szerint e hat hónapos időtartam elteltét követően a munkáltatók öt évig kötelesek megőrizni az említett másolatot, és ezenfelül elkészíteni az 5. sz. királyi rendelet II. fejezetében említett társadalombiztosítási okmányokat, valamint a bérelszámolást.

12 A 2002. március 29-i királyi rendelet 6. cikke szabályozza az egyenértékű okmányok rendelkezésre bocsátásának és megőrzésének módjait, a Belgiumba kiküldött munkavállalók foglalkoztatásának időtartama lejártát követően. Ez a cikk kimondja, hogy ezen időtartam lejártát követően a munkáltatóknak ajánlott levélben el kell küldeniük, vagy átvételi elismervénnyel be kell nyújtaniuk az egyenértékű okmányok másolatát, valamint az azokról készített leltárt a társadalombiztosítási felügyelet részére.

Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés

13 Az ügyiratokból, valamint a belga kormány írásbeli észrevételeiből az derül ki, hogy a Termiso Limitada nevű cég portugál hegesztőket és szerelőket küldött ki rendszeresen az Antwerp Shiprepair NV hajógyárába, hogy ott a hajók gyártásán dolgozzanak. A telepen 2004. július 12-én végzett ellenőrzés során a felügyelet megállapította, hogy ott a Termiso Limitada 53 portugál munkavállalóját foglalkoztatják, és hogy egyiküket sem jelentették be előzetes kiküldetési nyilatkozattal. Ezenfelül, a portugál műszakvezető nem tudott semmilyen bérre vonatkozó portugál iratot bemutatni.

14 A Rechtbank van eerste aanleg te Antwerpen szerint a felügyeleti szerv megállapította, hogy a 2002. március 5-i törvényben, valamint a 96/71 irányelvben foglalt feltételeket nem tartották be, és így a társadalombiztosítási okmányok megőrzésére és különösen az egyéni elszámolásra vonatkozó belga társadalombiztosítási jog rendelkezéseit kell alkalmazni. Az alapeljárás vádlottjait (közülük az elsőt, a másodikat és a harmadikat, mint a Termiso Limitada ügyvezetőit és vezető tisztségviselőit, ez utóbbi céget pedig mint munkáltatót és büntetőjogi felelősséggel rendelkező jogi személyt) azzal vádolták, hogy 2004. május 31-e és július 13-a között elmulasztották kiállítani az említett egyéni elszámolást a fent említett 53 munkavállaló tekintetében, megsértve ezzel többek között az 5. sz. királyi rendelet több rendelkezését. Ezenfelül azzal vádolták őket, hogy számos jogsértést követtek el a belga törvek szerinti minimálbérre és túlóradíjazásra vonatkozó szabályozás vonatkozásában.

15 A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az, hogy ítéletet hozhasson az ügy érdemét illetően a belga társadalombiztosítási jogszabályok megsértésével kapcsolatban, attól a ténytől függ, hogy a 2002. március 5-i törvény, amelynek be nem tartása maga után vonja azt a kötelezettséget, hogy e jogszabályoknak meg kell felelni, összeegyeztethető-e az EUMSZ 56. cikkel és az EUMSZ 57. cikkel.

16 E körülmények között a Rechtbank van eerste aanleg te Antwerpen úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

"Sértik-e a 2002. március 5-i törvény 8. cikkének, valamint a 2002. március 29-i királyi rendelet (végrehajtási rendelet) 3., 4. és 5. cikkének rendelkezései az [EUMSZ 6. cikket] és az [EUMSZ 57. cikket] azáltal, hogy a munkavállalókat kiküldeni szándékozó külföldi munkaadókra azt a kötelezettségét rója, hogy a kiküldést megelőzően a társadalombiztosítási tárgyú törvények végrehajtását felügyelő hatóságnál jelentsék be a kiküldést, és a belga egyéni elszámolással vagy bérelszámolással összehasonlítható iratokat tartsanak rendelkezésre, ami a belga munkaerőpiacra történő belépést megakadályozza vagy legalábbis megnehezíti?"

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről

Az elfogadhatóságról

17 A belga kormány azt állítja, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés elfogadhatatlan, mivel azon a téves premisszán alapul, hogy az egyszerűsített rendszer kötelező, miközben a belga területre munkavállalókat kiküldő külföldi munkáltatók azt a lehetőséget is választhatják, hogy a belga jogszabályoknak megfelelően készítik el és őrzik meg a társadalombiztosítási okmányokat.

18 Mindenesetre, még ha feltételezzük is, hogy az említett bíróság az egyszerűsített rendszert kötelezőnek tekinti, az EUMSZ 267. cikkben említett eljárás az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a nemzeti bíróságok és a Bíróság közötti egyértelmű feladatmegosztáson alapul, amelynek értelmében ez utóbbi kizárólag az e cikkben említett uniós jogszabályok értelmezéséről és érvényességéről határozhat. E kereteken belül a Bíróságnak nem feladata a nemzeti jog rendelkezéseinek értelmezéséről határozni, sem azt megítélni, hogy helyesen értelmezte-e e rendelkezéseket a nemzeti bíróság (lásd többek között a C-220/05. sz., Auroux és társai ügyben 2007. január 18-án hozott ítélet [EBHT 2007., I-385. o.] 25. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

19 A belga és a német kormány ezenfelül azt állítja, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból hiányzik a jogi háttér bemutatása, valamint annak magyarázata, hogy mi a kapcsolat az alapeljárás és az előterjesztett kérdés között. E tekintetben a belga kormány azt állítja, hogy ez utóbbi nem a 96/71 irányelv értelmezésére vonatkozik, amelynek alkalmazása egyébként is vitatható az említett ügyben. E kormánynak azt illetően is kétségei vannak, hogy egyáltalán van-e értelme az EUMSZ 57. cikk értelmezésének, hiszen az csak akkor lenne vitatott, ha a Termiso Limitada és munkavállalói által Belgiumban végzett tevékenység szolgáltatányújtásnak minősül.

20 Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a nemzeti bíróság által, a saját felelősségére meghatározott jogszabályi és ténybeli háttér alapján - amelynek helytállóságát a Bíróság nem vizsgálhatja - az uniós jog értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A Bíróság csak akkor utasíthatja el a nemzeti bíróság által előzetes döntéshozatal iránt előterjesztett kérelmet, ha az uniós jog kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson (lásd a C-415/93. sz. Bosman-ügyben 1995. december 15-én hozott ítélet [EBHT 1995., I-4921. o.] 61. pontját, valamint a C-45/08. sz., Spector Photo Group és Van Raemdonck ügyben 2009. december 23-án hozott ítélet [az EBHT-ban még nem tették közzé] 26. pontját).

21 Jelen ügyben, miként az a jelen ítélet 14. és 15. pontjából is kiderül, az alapeljárás ténybeli és jogi hátterének előzetes döntéshozatalra utaló határozatban szereplő bemutatásából arra lehet következtetni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint amennyiben az olyan nemzeti szabályozás, mint amilyen az egyszerűsített rendszer is, nem egyeztethető össze az EUMSZ szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó rendelkezéseivel, akkor az alapeljárás vádlottjai nem ítélhetők el amiatt, hogy nem tartották tiszteletben az egyéni elszámolás érintett munkavállalók tekintetében történő elkészítésére vonatkozó azon kötelezettséget, amely csak akkor merül fel, ha nem alkalmazzák az említett rendszert. Az ügy ekként való ismertetése - bár kétségtelenül tömör - elegendő ahhoz, hogy a Bíróság hasznos válasszal tudjon szolgálni az előterjesztett kérdést illetően.

22 Egyébként, a 96/71 irányelv értelmezésére irányuló kérelem hiánya nem érinti a Bíróságnak az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés megválaszolására vonatkozó hatáskörét, amennyiben az uniós jog azon rendelkezései, amelyek értelmezését kérték, az alapügy elbírálása szempontjából relevánsak.

23 Mindezek alapján az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés elfogadható.

Az ügy érdeméről

24 Kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra szeretne választ kapni, hogy ellentétes-e az EUMSZ 56. cikkel és az EUMSZ 57. cikkel az a tagállami szabályozás, amely a más tagállambeli székhelyű azon munkáltató részére, aki az elsőként említett tagállam területére munkavállalókat küld ki, a kiküldetésre vonatkozóan előzetes nyilatkozat elküldését, továbbá olyan társadalombiztosítási vagy munkajogi okmányokkal egyenértékű okmányok másolatainak a nemzeti hatóságok részére bemutatás céljából történő megőrzését írja elő, mint az első állam joga által megkövetelt egyéni elszámolás és bérelszámolás.

25 Észrevételeiben a belga kormány rámutatott arra, hogy a kérdést előterjesztő bíróság nem a 96/71 irányelv értelmezését kérte. E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy bár az egyszerűsített rendszer - miként azt a belga kormány állítja - annak ellenőrzésére szolgál, hogy a belga területre külföldi munkavállalókat kiküldő munkáltatók betartják-e a 96/71 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének első albekezdésében felsorolt munka- és foglalkoztatási feltételeket, az ilyen ellenőrzést szolgáló intézkedések nem tartoznak ezen irányelv hatálya alá, és nem képezik európai uniós szintű jogharmonizáció tárgyát sem.

26 A 96/71 irányelv ugyanis a kiküldött munkavállalók munka- és foglalkoztatási feltételeire vonatkozó nemzeti anyagi jogi szabályok összehangolását szolgálja, azon kiegészítő jellegű közigazgatási szabályoktól függetlenül, amelyek az említett feltételek betartásának ellenőrzésére szolgálnak.

27 Ebből eredően ezeket az intézkedéseket a tagállamok szabadon határozhatják meg, a Szerződés és az uniós jog általános elvei tiszteletben tartásával (lásd ebben az értelemben a C-490/04. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 2007. július 18-án hozott ítélet [EBHT 2007., I-6095. o.] 19. pontját, valamint a C-341/05. sz. Laval un Partneri ügyben 2007. december 18-án hozott ítélet [EBHT I-11767. o.] 60. pontját).

28 A jelen ügyben nem vitatott, hogy az alapeljárásban olyan cég az érintett, amelynek székhelye az egyik tagállamban található, és amely saját munkavállalóit küldte ki meghatározott időre egy másik tagállamban található gyártelepre szolgáltatásnyújtás céljából. Márpedig a Bíróság korábban már kimondta, hogy az ilyen eset az EUMSZ 56. cikk és az EUMSZ 57. cikk hatálya alá tartozik (lásd a C-49/98., C-50/98., C-52/98-C-54/98 és C-68/98-C-71/98. sz., Finalarte és társai egyesített ügyekben 2001. október 25-én hozott ítélet [EBHT 2001., I-7831. o.] 20. pontját).

A szolgáltatásnyújtás szabadsága korlátozásának fennállásáról

29 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 56. cikk nemcsak a más tagállamban letelepedett szolgáltatást nyújtó személyek szemben az állampolgársága alapján alkalmazott minden megkülönböztetés eltörlését követeli meg, hanem ugyanúgy valamennyi korlátozás megszüntetését akkor is, ha azok különbségtétel nélkül vonatkoznak a nemzeti és az egyéb tagállamokból származó szolgáltatásnyújtókra, amennyiben azok akadályozzák, zavarják vagy kevésbé vonzóvá teszik egy másik olyan tagállamban letelepedett szolgáltatásnyújtó szolgáltatásait, ahol az jogszerűen nyújt hasonló szolgáltatásokat (lásd többek között a C-369/96. és C-376/96. sz., Arblade és társai egyesített ügyekben 1999. november 23-án hozott ítélet [EBHT 1999., I-8453. o.] 33. pontját; valamint a C-168/04. sz., Bizottság kontra Ausztria ügyben 2006. szeptember 21-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-9041. o.] 36. pontját).

30 Ebben az összefüggésben ki kell emelni, hogy a belga kormány szerint az alapeljárás tárgyát képező egyszerűsített rendszert a 2002. március 5-i törvénnyel vezették be, a fent hivatkozott Arblade és társai ügyben hozott ítéletet követően. Ezen ítélet rendelkező részének 3. pontja kimondta, hogy az EUMSZ 56. cikkel és az EUMSZ 57. cikkel ellentétes, ha valamely tagállam egy másik tagállambeli székhelyű és az előbbi tagállamban időszakosan munkát végző céget arra kötelezi, hogy olyan társadalombiztosítási vagy munkaügyi okmányokat állítson ki, mint amilyen többek között a minden egyes kiküldött munkavállaló tekintetében az első állam jogszabályai által előírt formában készítendő egyéni elszámolás, hiszen a munkavállalók szociális védelmét, ami ezen követelmények igazolására alkalmas lehetne, az említett cég által a székhelye szerinti tagállam jogszabályai értelmében őrzött társadalombiztosítási és munkaügyi okmányok már kellőképpen biztosítják.

31 Az említett törvényből, valamint a 2002. március 29-i királyi rendeletből az következik, hogy az első kiküldött munkavállaló foglalkoztatása kezdetétől számított hat hónapig az egyszerűsített rendszer mentesíti a belga területre munkavállalókat kiküldő munkáltatókat többek között a belga jogszabályok által előírt egyéni elszámolás és bérelszámolás kiállításának kötelezettsége alól, amennyiben, először is, megküldik a belga hatóságoknak a kiküldetésre vonatkozó előzetes nyilatkozatot, másodszor pedig, az említett hatóságok részére történő későbbi bemutatás céljából megőrzik az egyenértékű okmányok másolatait.

32 Ami e felmentés alkalmazásának időbeli behatároltságát illeti, annak esetleges korlátozott jellege nem érdekes a jelen ügy szempontjából, hiszen nem vitás, hogy az alapeljárás tárgyát képező kiküldetés hat hónapnál rövidebb időtartamra szólt.

33 Ami a kiküldetésre vonatkozó előzetes nyilatkozatot illeti, a 2002. március 29-i királyi rendelet 3. cikkéből, valamint a belga kormány észrevételeiből egyrészt az következik, hogy a belga hatóságoknak az átvételt követő 5 munkanapon belül igazolniuk kell az említett nyilatkozat átvételét és annak megfelelőségét, értesítve a kiküldésre váró munkavállalók munkáltatóját a neki adott nyilvántartási számról. Másrészt, a kiküldetés csak e nyilvántartási számról történt értesítés kézbesítését követően kezdődhet meg, ennek hiányában a munkáltató nem részesülhet az egyszerűsített rendszer kedvezményében.

34 Megjegyzendő, hogy az előző pontban leírt eljárás nem minősíthető egyszerű bejelentési eljárásnak. Miként azt a főtanácsnok indítványának 70. pontjában hangsúlyozta, fennáll annak a lehetősége, hogy a fogadó ország hatóságainak puszta tájékoztatása és a kézhezvétel visszaigazolása a szolgáltatásnyújtást megelőző ellenőrzési vagy engedélyezési rendszerré válik. Ugyanis, amennyiben az említett értesítés munkáltató általi kézhezvételének meg kell előznie munkavállalóinak kiküldetését, és erre csak a kiküldetésre vonatkozó előzetes nyilatkozat megfelelőségének a nemzeti hatóságok általi ellenőrzését követően kerül sor, akkor az ilyen eljárást előzetes közigazgatási engedélyezés jellegű eljárásnak kell tekinteni (lásd analógia útján a fent hivatkozott Bizottság kontra Ausztria ügyben hozott ítélet 41. pontját).

35 Márpedig az az eljárás, amely ilyen közigazgatási engedély kibocsátásától teszi függővé a valamely másik tagállamban letelepedett vállalkozás által az országa területén végzendő szolgáltatásnyújtást, a szolgáltatásnyújtás szabadsága EUMSZ 56. cikk szerinti korlátozásának minősülhet (lásd analógia útján a C-43/93. sz. Vander Elst-ügyben 1994. augusztus 9-én hozott ítélet [EBHT 1994., I-3803. o.] 15. pontját és a C-244/04. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 2006. január 19-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-885. o.] 34. pontját).

36 Az ilyen eljárás, többek között az említett értesítés kézbesítésére előírt határidő miatt, akadályozhatja a tervezett kiküldetést, és ennek következtében azt, hogy a kiküldendő munkavállalók munkáltatója gyakorolhassa a szolgáltatnyújtási tevékenységet, különösen olyankor, amikor a teljesítendő szolgáltatás némi gyorsaságot igényel a cselekvés terén (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Bizottság kontra Németország ügyben hozott ítélet 35. pontját, valamint a fent hivatkozott Bizottság kontra Ausztria ügyben hozott ítélet 39. pontját).

37 E tekintetben az alapeljárás vádlottjai írásbeli észrevételeikben - anélkül, hogy ezt bárki vitatta volna - az Antwerp Shiprepair NV-nél végzendő feladatok sürgős jellegére hivatkoztak, ami miatt az erre vonatkozó szerződés megkötése után a lehető leghamarabb meg kellett kezdeni a munkát. Márpedig a belga kormány a Bíróság által feltett kérdésre a tárgyaláson adott válaszában megerősítette, hogy az egyszerűsített rendszer nem enged kivételt a jelen ítélet 33. pontjában ismertetett eljárás alól a sürgős kiküldetések esetére.

38 Nincs sok jelentősége annak, miként e kormány a tárgyaláson kifejtette, hogy a nyilvántartásba vételről történő értesítést a gyakorlatban a kiküldendő munkavállalók munkáltatója részére két vagy három nappal a kiküldetésre vonatkozó előzetes nyilatkozat kézhezvételét követően küldik meg, hiszen a munkáltató előre nem zárhatja ki, hogy a legalább azt az öt munkanapot ki kell várnia a kiküldetés megkezdése előtt, amelyet az egyszerűsített rendszer a nyilvántartásba vételről szóló értesítés kézbesítésére előír. E lehetséges várakozási idő mind az említett munkáltató, mind a munkavállalók kiküldetésével megvalósuló szolgáltatásnyújtás címzettje számára akadályozhatja vagy kevésbé vonzóvá teheti e szolgáltatásnyújtást, különösen olyankor, amikor az sürgős jellegű.

39 Másfelől, a jelen ítélet 33. pontjában leírt eljárás az egyszerűsített rendszer meghatározó elemét képezi, hiszen miként az a 2002. március 29-i királyi rendelet 3. cikkéből következik, az a munkáltató, aki úgy küld ki munkavállalókat belga területre, hogy előtte nem kapta meg a kiküldetésre vonatkozó előzetes nyilatkozatának nyilvántartásba vételi számát, e kiküldetés tekintetében nem szorítkozhat az egyenértékű okmányok megőrzésére, ahogyan azt az egyszerűsített rendszer előírja, hanem ki kell állítania azokat a belga társadalombiztosítási okmányokat, mint az egyéni elszámolás és a bérelszámolás.

40 Ebből következik, hogy a kiküldetésre vonatkozó előzetes nyilatkozat elküldésének követelménye, valamint annak nyilvántartásba vételi számának kézbesítése az egyszerűsített rendszer által előírt módon az EUMSZ 56. cikk értelmében a szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozását képezi.

41 E következtetést nem vonja kétségbe a belga kormány azon nyilatkozata, hogy az egyszerűsített rendszer fakultatív, abban az értelemben, hogy a belga területre munkavállalókat kiküldeni szándékozó munkáltató nem köteles e rendszernek alávetni magát, ebben az esetben viszont a fent említett belga társadalombiztosítási okmányokat kell kiállítania. Miként arra a jelen ítélet 30. pontjában emlékeztettünk, a Bíróság a fent hivatkozott Arblade és társai ügyben hozott ítéletben már kimondta, hogy az ilyen kötelezettség eleve nem felel meg a szolgáltatásnyújtás szabadságának. Ráadásul, miként az az ügyiratokból kiderül, az alapeljárás tárgyát képező belga jogszabályok szerint e kötelezettség be nem tartását büntetőjogi szankciókkal sújtjták.

42 Másodszor, ami a 2002. március 29-i királyi rendelet 5. és 6. cikke által előírt azon kötelezettségeket illeti, hogy a belga területre kiküldött munkavállalók munkáltatói kötelesek az egyenértékű okmányok másolatát - vagy a belgiumi munkavégzés helyén vagy a munkáltató megbízottjának, illetve vezető tisztségviselőjének belgiumi lakóhelyén - a belga hatóságok rendelkezésére tartani, ezt követően pedig a kiküldetés végén e másolatot, valamint az egyenértékű okmányok leltárát megküldeni a belga hatóságoknak, és végül a hat hónap leteltét követően öt évig megőrizni a kijelölt helyek valamelyikén az egyenértékű okmányok másolatát az említett hatóságok részére, az sem zárható ki eleve, hogy e kötelezettségek többletköltségekkel és igazgatási, valamint gazdasági többletterhekkel járnak a valamely másik tagállambeli székhelyű cégek számára, és így e cégek nem lehetnek egyenlő helyzetben versenyjogi szempontból azokkal a cégekkel, amelyek olyan személyeket alkalmaznak, akik rendszeres jelleggel végeznek munkát belga területen.

43 Bár a belga kormány hangsúlyozta, hogy az egyenértékű okmányoknak hatóságai részére bemutatás céljából a kiküldetést követő öt évig történő megőrzésének kötelezettsége nem vonatkozik a hat hónapnál rövidebb idejű kiküldetésekre, mint amilyen az alapeljárásbeli is, ettől még nem vitás, hogy az említett kormány nem terjesztett elő semmiféle érvet a két másik kötelezettséget illetően. Ráadásul még azt is elismerte, hogy nem zárható ki, hogy a szóban forgó rendelkezések az EUMSZ 56. cikk szerinti szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozását képezik.

44 E körülményekre tekintettel azt kell megállapítani, hogy a két kötelezettség a szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozását képezi.

A szolgáltatásnyújtás szabadsága korlátozásának igazolásáról

45 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a szolgáltatásnyújtás szabadságát korlátozó hatása ellenére is igazolható az a nemzeti szabályozás, amely uniós szintű harmonizáció tárgyát nem képező területre vonatkozik, és amely különbségtétel nélkül alkalmazandó minden, az érintett tagállam területén tevékenységet végző személy vagy vállalkozás tekintetében, feltéve hogy olyan, közérdeken alapuló kényszerítő indokot szolgál, amelyet még nem védenek a szolgáltatást nyújtóra a székhelye szerinti tagállamban vonatkozó szabályok, hogy alkalmas céljainak elérésére, továbbá nem haladja meg a céljai eléréséhez szükséges mértéket (lásd a fent hivatkozott Arblade és társai ügyben hozott ítélet 34. és 35. pontját, valamint a fent hivatkozott Bizottság kontra Ausztria ügyben hozott ítélet 37. pontját).

46 Miként arra a jelen ítélet 25. pontjában rámutattunk, az egyszerűsített rendszer - a belga kormány állítása szerint - annak ellenőrzésére szolgál, hogy a belga területre külföldi munkavállalókat kiküldő munkáltatók betartják-e többek között a 96/71 irányelv 3. cikkének (1) bekezdésében felsorolt munka- és foglalkoztatási feltételeket. Így a belga kormány szerint az a munkavállalók szociális védelmének közérdekű célját szolgálja.

47 E tekintetben a Bíróság már több alkalommal kimondta, hogy a szolgáltatányújtás szabadsága korlátozásának igazolására alkalmas, közérdeken alapuló kényszerítő indokok között a munkavállalók védelme is szerepel (lásd többek között a fent hivatkozott Finalarte és társai ügyben hozott ítélet 33. pontját, a fent hivatkozott Arblade és társai ügyben hozott ítélet 36. pontját, valamint a C-445/03. sz., Bizottság kontra Luxemburg ügyben 2004. október 21-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-10191. o.] 29. pontját).

48 Hasonlóképpen elismerte a Bíróság a tagállamok azon lehetőségét, hogy meguk ellenőrizzék a nemzeti rendelkezések és az uniós jog szolgáltatásnyújtás területére vonatkozó rendelkezések betartását, és elismerte az ahhoz szükséges ellenőrzést szolgáló intézkedések megalapozottságát is, hogy ellenőrzizni lehessen a közérdekű indokokkal már eleve igazolt követelmények betartását (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Arblade és társai ügyben hozott ítélet 38. pontját, valamint a fent hivatkozott Bizottság kontra Németország ügyben hozott ítélet 36. pontját).

49 Így tehát azt kell megvizsgálni, hogy az olyan intézkedések, mint az egyszerűsített rendszer által előírtak, alkalmasak-e a munkavállalók védelméből álló cél elérésére, és nem haladják-e meg az e cél eléréséhez szükséges mértéket.

50 Ami először is a kiküldetésre vonatkozó előzetes nyilatkozatot illeti, a belga kormány arra hivatkozik, hogy ez biztosítja a hatóságok számára a munkavállalók Belgiumba történő kiküldése során érvényesülő díjazási és munkafeltételek tényleges ellenőrizhetőségét. A tárgyaláson e kormány részletesen előadta, hogy e nyilatkozat hiányában a belga hatóságok nem tudnák ellenőrizni a Belgiumba történő kiküldetés kezdő időpontját, hiszen az egyenértékű okmányok nem tartalmaznak erre vonatkozó adatot.

51 E tekintetben a Bíróság már kimondta, hogy a munkavégzést engedélyező intézkedésekkel, az előzetes ellenőrzésekkel, illetve a kiküldetések bejelentésével egyformán hatékony és azoknál kevésbé korlátozó intézkedést képez a valamely más tagállambeli székhellyel rendelkező munkáltató arra való kötelezése, hogy előzetesen értesítse a helyi hatóságokat kiküldött munkavállalójának vagy munkavállalóinak tartózkodásáról, e tartózkodás előrelátható időtartamáról és a kiküldetést indokoló szolgáltatásnyújtásról. E kötelezettség lehetővé teheti a fogadó tagállam hatóságai számára annak szociális és bérszabályozása betartásának ellenőrzését a kiküldetés időtartama alatt, figyelembe véve azokat a kötelezettségeket, amelyek az említett munkáltatót már a székhelye szerinti tagállam szociális joga alapján terhelik (lásd a fent hivatkozott Bizottság kontra Luxemburg ügyben hozott ítélet 31. pontját, a fent hivatkozott Bizottság kontra Németország ügyben hozott ítélet 45. pontját és a fent hivatkozott Bizottság kontra Ausztria ügyben hozott ítélet 52. pontját).

52 Ebből következően, bár a kiküldetésre vonatkozó előzetes nyilatkozat elküldése alkalmas eszköznek tűnik arra, hogy tájékoztassa a belga hatóságokat a jelen ítélet 50. pontjában foglalt adatokról, az olyan nyilvántartásba vételi és értesítési eljárás, amelynek értelmében az említett nyilatkozat, miként arra a jelen ítélet 34. pontjában rámutattunk, előzetes közigazgatási engedélyezés jelleget ölt, túllépi a kiküldött munkavállalók védelmének biztosítására szolgáló cél eléréséhez szükséges mértéket.

53 Ugyanis, a jelen ítélet 51. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlat szerint, valamely előzetes nyilatkozat, amennyiben lehetővé teszi a fogadó tagállam szociális és bérszabályozásának a kiküldetés időtartama alatti betartásának ellenőrzését, arányosabb eszközét képezi e cél elérésének, mint az említett engedélyezés vagy előzetes ellenőrzés. E tekintetben a belga kormány nem utalt arra, hogy az egyszerűsített rendszer másra is irányulna, mint a kiküldött munkavállalók díjazási és munkafeltételeinek kiküldetés időtartama során való betartásának ellenőrzésére.

54 Mindenesetre, mivel az előzetes nyilatkozat követelménye továbbra is megfelelő eszköz a szükséges ellenőrzések biztosítására és a csalások elkerülésére, ezért a közigazgatás esetleg megadhatná azt a lehetőséget is a belga területre munkavállalókat kiküldő munkáltató részére, hogy ő igazolja, hogy megtette az összes kért információt tartalmazó nyilatkozatot.

55 Másodszor, ami az egyéni elszámolással és a bérelszámolással egyenértékű okmányokat illeti, a belga kormány írásbeli észrevételeiben kifejtette, hogy az egyéni elszámolás tartalmazza a munkavállaló által teljesített szolgáltatásokat, valamint az ezekhez rendelt díjazást, a bérelszámolás pedig e díjazás kiszámításának módját részletezi, figyelemmel a munkaidőre és a szabadságokra, valamint a díjazásból levont összegekre.

56 Másfelől, miként arra a jelen ítélet 42. pontjában rámutattunk, a 2002. március 29-i királyi rendelet 5. és 6. cikkéből az következik, hogy a belga területre kiküldött munkavállalók munkáltatója köteles az egyenértékű okmányok másolatát - vagy a belgiumi munkavégzés helyén vagy a munkáltató megbízottjának, illetve vezető tisztségviselőjének belgiumi lakóhelyén - a belga hatóságok rendelkezésére tartani. A kiküldetés végén pedig e másolatot, valamint az egyenértékű okmányok leltárát meg kell küldeni a belga hatóságoknak.

57 Úgy tűnik, hogy az egyenértékű okmányok megőrzésének kötelezettsége a jelen ítélet 55. pontjában leírt módon alkalmas arra, hogy biztosítsa a hatóságok számára a kiküldött munkavállalók tekintetében a 96/71 irányelv 3. cikkének (1) bekezdésében felsorolt munkafeltételek betartásának ellenőrzését, ennélfogva pedig ez utóbbiak védelmét.

58 Másfelől, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint, amennyiben a kiküldött munkavállalókra vonatkozó, a székhely szerinti tagállam szabályozása által előírt okmányokban szereplő információk - összességükben véve - elegendőek ahhoz, hogy biztosítsák a fogadó tagállam számára a szükséges ellenőrzést, akkor ezen okmányok vagy másolataik ésszerű határidőn belüli benyújtása - az ugyanezen okmányoknak vagy másolataiknak a telephelyen vagy a fogadó tagállam területén hozzáférhető és egyértelműen beazonosított egyéb helyen való rendelkezésre tartása hiányában - kevésbé korlátozó eszközt képez az említett munkavállalók szociális védelmének biztosításához, mint az ezen állam szabályozásának megfelelő okmányok kiállítása (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Arblade és társai ügyben hozott ítélet 64-66. pontját, valamint a fent hivatkozott Finalarte és társai ügyben hozott ítélet 74. pontját).

59 Ehhez hasonlóan a Bíróság korábban már kimondta, hogy azon okmányoknak vagy másolataiknak a fogadó tagállam ezeket ellenőrző nemzeti hatóságai részére történő - a kiküldetés időtartama alatti - megküldésének és adott esetben megőrzésének kötelezettsége, amelyeket a munkáltató a székhely szerinti tagállam jogszabályai értelmében köteles kiállítani, a munkavállalók védelméhez kötődő jogszabályok betartásának ellenőrzése tekintetében kevésbé korlátozó intézkedést képez, mint az arra vonatkozó kötelezettség, hogy a munkáltató ezeket az okmányokat e tagállam területén az említett időszakot követően is őrizze meg (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Arblade és társai ügyben hozott ítélet 78. pontját).

60 Az előzőekre figyelemmel meg kell állapítani, hogy az ilyen intézkedések arányosak a munkavállalók védelmére irányuló célhoz viszonyítva.

61 Az előterjesztett kérdésre tehát a következő választ kell adni:

- Ellentétes az EUMSZ 56. cikkel és az EUMSZ 57. cikkel az a tagállami szabályozás, amely a más tagállambeli székhelyű azon munkáltató részére, aki az elsőként említett tagállam területére munkavállalókat küld ki, a kiküldetésre vonatkozóan előzetes nyilatkozat elküldését írja elő, amennyiben a tervezett kiküldés megkezdése ahhoz a feltételhez van kötve, hogy a munkáltató kézhez vegye az említett nyilatkozat nyilvántartásba vételi számát, és az említett hatóságoknak a nyilatkozat kézhezvételétől számítva öt munkanap áll rendelkezésükre arra, hogy ezen értesítést megküldjék.

- Nem ellentétes az EUMSZ 56. cikkel és az EUMSZ 57. cikkel az olyan tagállami szabályozás, amely a más tagállambeli székhelyű azon munkáltató részére, aki az elsőként említett tagállam területére munkavállalókat küld ki, a kiküldetés időtartama alatt az első állam joga által megkövetelt társadalombiztosítási vagy munkajogi okmányokkal egyenértékű okmányok másolatainak a nemzeti hatóságok részére bemutatás céljából történő megőrzését, ezen időtartam leteltét követően pedig azoknak az említett hatóságok részére történő megküldését írja elő.

A költségekről

62 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott:

Ellentétes az EUMSZ 56. cikkel és az EUMSZ 57. cikkel az a tagállami szabályozás, amely a más tagállambeli székhelyű azon munkáltató részére, aki az elsőként említett tagállam területére munkavállalókat küld ki, a kiküldetésre vonatkozóan előzetes nyilatkozat elküldését írja elő, amennyiben a tervezett kiküldés megkezdése ahhoz a feltételhez van kötve, hogy a munkáltató kézhez vegye az említett nyilatkozat nyilvántartásba vételi számát, és az említett hatóságoknak a nyilatkozat kézhezvételétől számítva öt munkanap áll rendelkezésükre arra, hogy ezen értesítést megküldjék.

Nem ellentétes az EUMSZ 56. cikkel és az EUMSZ 57. cikkel az olyan tagállami szabályozás, amely a más tagállambeli székhelyű azon munkáltató részére, aki az elsőként említett tagállam területére munkavállalókat küld ki, a kiküldetés időtartama alatt az első állam joga által megkövetelt társadalombiztosítási vagy munkajogi okmányokkal egyenértékű okmányok másolatainak a nemzeti hatóságok részére bemutatás céljából történő megőrzését, ezen időtartam leteltét követően pedig azoknak az említett hatóságok részére történő megküldését írja elő.

Aláírások

* Az eljárás nyelve: holland.