6/1992. (I. 30.) AB határozat

a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény, valamint Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról kiadott 1979. évi 5. törvényerejű rendelet és a szabálysértésekről szóló 1968. évi I. törvény egyes rendelkezései alkotmányellenességének vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta az alábbi

határozatot.

Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 320. §-a, valamint a 324. § (6) bekezdése alkotmányellenes, ezért azokat megsemmisíti. Továbbá ugyanezért megsemmisíti az Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 333. § 3. pontját, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról kiadott 1979. évi 5. törvényerejű rendelet 28. § (1) bekezdésének j) pontját és ugyane szakasz (3) bekezdését, valamint a szabálysértésekről szóló 1968. évi I. törvény 105. § (2) bekezdését.

A megsemmisített jogszabályhelyek e határozatnak a Magyar Közlönyben történő kihirdetése napjától vesztik hatályukat.

Az Alkotmánybíróság elrendeli, hogy a Büntető Törvénykönyv 320. §-a és a 324. § (6) bekezdése alapján lefolytatott és jogerős határozattal lezárt büntetőeljárásokat vizsgálják felül, amennyiben az elítélt még nem mentesült a hátrányos következmények alól és - a fenti jogszabályhelyek semmissége következtében - a felülvizsgálat eredményeként a kiszabott büntetés vagy intézkedés csökkentése avagy mellőzése, illetőleg a felelősség alóli mentesülés vagy annak korlátozása következhet be.

INDOKOLÁS

I.

Az indítványozó azt kifogásolta, hogy a Btk.-nak a hanyag kezelést szabályozó 320. §-a ellentétes az Alkotmány 9. §-ával, amely szerint a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül, mivel a társadalmi tulajdonnak nagyobb büntetőjogi védelmet biztosít, mint a magántulajdonnak. Utóbb az indítványozó kiterjesztette indítványát a Btk. 324. § (6) bekezdésére is.

Az ügyben véleményadásra felkért igazságügyminiszter az alkotmányellenesség tárgyában osztotta az indítványozó álláspontját. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, miszerint a Büntető Törvénykönyvnek az új követelményekhez igazított módosítása - amit a Kormány már az elmúlt évben beterjesztett az Országgyűlés elé - tartalmazza a megsemmisíteni kért szakaszok hatályon kívül helyezését.

II.

1. Az ügy szempontjából releváns jogszabályhelyek a következők:

Az Alkotmány 9. § (1) bekezdése szerint: "Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül." A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 320. § (1) bekezdése azt mondja, hogy: "Akit társadalmi vagyon kezelésével vagy felügyeletével bíztak meg, és ebből folyó kötelességének megszegésével vagy elhanyagolásával gondatlanságból vagyoni hátrányt okoz, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztés büntetéssel, javítónevelő munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő." Ugyanezen törvény 324. § (6) bekezdése pedig: "Aki a rongálással a társadalmi vagyonban gondatlanságból jelentős kárt okoz, vétség miatt pénzbüntetéssel, ha különösen nagy kárt okoz, egy évig terjedő szabadságvesztés büntetéssel, javítónevelő munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő."

Mindezekkel szorosan összegügg az 1978. évi IV. törvény 333. §-a, amelynek 3. pontja szerint: "Társadalmi vagyon: az állam, valamely szövetkezet, társadalmi szervezet és egyesület tulajdona, valamint az ezek használatában, kezelésében vagy rendelkezése alatt álló idegen vagyontárgy, ideértve más szocialista ország társadalmi tulajdonát is." További összefüggés okán ide tartozik az 1978. évi IV. törvény hatálybaléptetéséről és végrehajtásáról kiadott 1979. évi 5. törvényerejű rendelet 28. § (1) bekezdésének j) pontja, amely kimondja, hogy: "Nem bűncselekmény, hanem szabálysértés valósul meg, ha a hanyag kezelést húszezer forintot meg nem haladó vagyoni hátrányt okozva követik el", illetve ugyane szakasz (3) bekezdése szerint: "Nem bűncselekmény a társadalmi vagyon sérelmére elkövetett rongálás, ha azt százezer forintot meg nem haladó kárt okozva követik el." Szintén a hanyag kezelés szabálysértési alakzatát szabályozza az 1968. évi I. törvény 105. § (2) bekezdése: "Aki húszezer forintot meg nem haladó vagyoni hátrányt okozó hanyag kezelést követ el, tízezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható."

2. Az Alkotmánybíróság vizsgálatánál figyelemmel volt a megsemmisítendő tényállás kialakulására is. Ennek során megállapította, hogy a hanyag kezelés törvényi tényállása a hazai büntetőjog viszonylag kései terméke, és csak az ún. szocialista jogalkotással került be az 1961. évi V. törvénybe.

Megjegyzendő, hogy bár az 1961. évi V. törvény 298. §-ában szabályozott hanyag kezelés a társadalmi tulajdon fokozottabb védelmére irányult, s a gondatlan elkövetést rendeli büntetni, de ugyane büntető tényállás körébe sorolja a magánvagyonban elkövetett sérelmeket is, ha a vagyont valaki hatósági megbízatás alapján gondozta, illetve felügyelte (gyám, gondnok). Ennyiben a szabályozásnak kevésbé volt diszkriminatív éle, hiszen a magánvagyon azon csoportjait, ahol a közvetlen tulajdonos akadályoztatva volt objektív okok miatt a vagyon gondozásában, preferáltabb védelem alá helyezte.

Élesen elkülönül ezektől a Büntető Törvénykönyv hatályos változatának 1978-ban történt megalkotása. Ennek a fentiekben is támadott 320. §-a a hanyag kezelést, mint gondatlan cselekményt csak a társadalmi tulajdon védelmére kodifikálja. Amint a hivatkozott szakasz miniszteri indokolása is kifejti: " a személyi tulajdonban álló vagyon kezelésével kapcsolatos hanyag kezelés nem állapítható meg, a károsodás miatt a kezelő a polgári jog rendelkezései értelmében felel."

Tehát az 1978. évi törvényhozás a korábbi, ha nem is teljesen egyenlősítő, de legalábbis fontos kérdésekben arra törekvő egyenlő tulajdoni szemlélettel szemben gyökeresen szakít, a társadalmi tulajdonnak adva abszolút priorítást a büntetőjog eszközeivel. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen diszkrimináció csak az akkori politikai szándékok, s nem a büntetőjogi fejlődés eredményeként manifesztálódhatott jogszabályi formában.

A rongálás esetében hasonlóan alakult a jogi szabályozás, mint ahogyan azt a hanyag kezelésnél már jeleztük. Meg kell jegyeznünk, hogy a gondatlan rongálást mindenfajta köztulajdon ellen csak az 1961. évi V. törvény rendeli büntetni. Ez a törvény, hasonlóan a hanyag kezelés tényállásához, s a korábbi magyar büntetőjog változásai alapján bárki tulajdona ellen elkövetett rongálást büntetett (szándékosság esetén), de a gondatlan elkövetést külön kiemelte, s külön büntetni rendelte, ha azt társadalmi tulajdon sérelmére követték el. Lényegében ez a diszkriminatív szabályozás változatlan tartalommal került át az 1978. évi IV. törvénybe.

3. Az Alkotmánybíróság már több korábbi döntésében állást foglalt az Alkotmány 9. § (1) bekezdésének értelmezésében, illetve az Alkotmány által elismert köz- és magántulajdon közötti egyenlő elbánás biztosítása érdekében. Így: a 21/1990. (X. 4.), a 7/1991. (II. 28.) és a 27/1991. (V. 20.) AB határozatok azok, amelyek kiemelten hangsúlyozzák a fent említett tulajdonok közötti egyenjogúságot, különösen az egyenjogúságból következő egyenlő védelmet. Sőt, az Alkotmánybíróság külön is kiemelte a 27/1991. (V. 20.) AB határozatában, hogy az Alkotmány: " 9. § (1) bekezdése sem jelenti a tulajdoni formák megkülönböztetését, hanem ellenkezőleg, a tulajdonnak bármely formától független védelmét fogalmazza meg." Az Alkotmánybíróság említett döntése szerint ez a védelem jelentkezik az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében is, amely szerint a Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot. Ám, ahogy arra a 21/1990. (X. 4.) AB határozatában az Alkotmánybíróság rámutatott, az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében nem a tulajdoni formák felsorolását tartalmazza, nem azok között különböztet: " hanem ellenkezőleg: a tulajdon bármely formájára nézve diszkriminációtilalmat fogalmaz meg."

E szempontból tehát a hatályos Büntető Törvénykönyvnek a hanyag kezelésre és a rongálásnál a társadalmi tulajdon ellen gondatlanságból elkövetett cselekményekre vonatkozó rendelkezései sértik a jogállam által is megkövetelt egyenlő elbánás elvét, azaz bármilyen tulajdon számára egyenlő védelem nyújtásának a kötelezettségét.

A fenti két cselekménynek a köz- és magántulajdon között tett negatív diszkriminációját csak úgy lehetett megszüntetni, ha az Alkotmánybíróság a két törvényi tényállást megsemmisíti. Ebből azután szükségszerűen következett, hogy a hivatkozott két szakasszal összegüggő értelmező és szabálysértési rendelkezéseket is hatályon kívül kellett helyezni.

Az Alkotmánybíróság ugyanakkor szükségesnek tartja azt is leszögezni, hogy a diszkrimináció tilalma nem értelmezendő úgy, hogy kellő alkotmányos indok esetén a jogalkotó ne különböztethessen a tulajdon büntetőjogi védelmében. A tulajdon tárgyának közösségi rendeltetése, közszolgáltatásra szánt használata, közcélú hasznossága alapja és alkotmányosan igazolható indoka lehet a szigorúbb büntetőjogi védelemnek. A pozitív diszkrimináció abban is megnyilvánulhat, hogy a gondatlan elkövetést is büntetik.

4. Amikor az Alkotmánybíróság egy büntetőjogi tényállás alkotmányellenességét állapítja meg, akkor az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 43. § (3) bekezdése kötelező eljárást ír elő számára az alkotmányellenesnek talált jogszabály vagy jogszabályhely alapján már eddig lefolytatott eljárásokkal kapcsolatban. Eszerint ugyanis az Alkotmánybíróság a jogerősen befejezett eljárások vonatkozásában feloldja a jogerőt, és elrendeli a korábbi e tárgyban befejezett eljárások felülvizsgálatát, a hátrányos következmények alól való mentesítés, illetve a már kiszabott büntetés csökkentése vagy mellőzése, avagy felelősség alóli mentesítés vagy korlátozás érdekében. Ezért az Alkotmánybíróság határozatában a fenti szabályt alkalmazta.