BH 1996.5.265 Külföldi fizetőeszközzel kapcsolatos szerződés érvénytelensége esetén az eredeti állapot helyreállításának lehetőségét az adott jogviszony alapján esetenként kell vizsgálni [Ptk. 200. § (2) bek., 237. § (1)-(2) bek., 278. § (4) bek., 292. § (1) bek., 27/1990. (XII. 27.) PM r., 1/1974. (I. 17.) PM r. 30. §].

Az alperes 1989. június 15-én telexben kérte a felperest, hogy 15 000 líbiai dinárt adjon át az E. T. cég képviselőjének, vállalva, hogy az ellenértéket forintban rendezi. A felperes ennek alapján 1989. június 21-én a 15 000 líbiai dinárt átadta.

A felperes a keresetében 3 058 050 Ft és ennek évi 44%-os kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Előadta, hogy a 15 000 líbiai dinár forintellenértékét az alperes nem fizette meg.

Az alperes elismerte, hogy a telex alapján a 15 000 líbiai dinár átvétele megtörtént, azt is elismerte, hogy ezzel tartozik a felperesnek. Azzal védekezett azonban, hogy a külföldi fizetőeszköz átadásához sem a felperes, sem az alperes nem rendelkezett MNB devizahatósági engedéllyel, ezért ez a szerződés jogszabályba ütközik, tehát semmis. Az érvénytelen szerződés alapján a felperes csak az eredeti állapot helyreállítását - vagyis a 15 000 líbiai dinárt - kérheti. Ez elől nem zárkózik el, azt Líbiában bármikor hajlandó a felperesnek visszafizetni.

Az elsőfokú bíróság megkeresésére az MNB devizaengedélyezési főosztálya azt közölte, hogy a perbeli ügylethez be kellett volna szerezni az MNB devizahatósági engedélyét. Ennek hiányában mind a két fél megszegte az 1974. évi 1. tvr. 5. és 6. §-aiban foglaltakat. Jelenleg azonban a líbiai dinár az MNB valutaárfolyam-lapján nem jegyzett külföldi fizetőeszköz, ezért azzal az 1/1974. (I. 17.) PM rendeletnek a 27/1990. (XII. 27.) PM rendelet 11. §-ával módosított 30. §-ának (2) bekezdése szerint a tulajdonos szabadon rendelkezhet.

Az elsőfokú bíróság az alperest arra kötelezte, hogy fizessen meg a felperesnek 3 058 050 Ft-ot és ennek 1989. július 7-től a kifizetésig járó időre 20%-os kamatát. Az ezt meghaladó mértékű kamat tekintetében a felperes keresetét elutasította. Döntését azzal indokolta, hogy a felek az ügyletkötéskor az érvényes jogszabályokat megsértették, mert nem rendelkeztek a jogszabály által előírt devizahatósági engedéllyel. Ennek következtében a felek megállapodása a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése és 234. §-ának (1) bekezdése értelmében semmis. A szerződést azonban a Ptk. 237. §-ának (2) bekezdése alapján a határozat meghozataláig érvényesnek nyilvánította és nem az eredeti állapotot állította vissza, hanem a forintellenérték megfizetésére kötelezte az alperest.

Ezen ítélet ellen az alperes fellebbezett: az első fokú ítélet megváltoztatását és a szerződéskötés előtti állapot visszaállításának az elrendelését kérte. Ezzel kapcsolatban az első fokú eljárásban kifejtett álláspontját ismételte meg.