BH 2013.3.58 I. A rablás bűntettével halmazatban a személyi szabadság megsértésének bűntette is megállapítható, ha a terhelt a rablási cselekménye végrehajtása során a dolog elvétele érdekében alkalmazott személyi szabadságtól megfosztást a dologelvételt követően a helyszínt elhagyva fenntartja [Btk. 321. § (1) bek., Btk. 175. § (1) bek.].

II. A személyi szabadság megsértése aljas indokból elkövetettként minősül, ha a rablási cselekmény befejezését követően a sértett személyi szabadságtól megfosztott állapotának fenntartása a rablás miatti felelősségre vonás elkerülését célozza [Btk. 175. § (1) bek., (3) bek. I. tétel a) pontja; 15. Irányelv II/3. pont].

III. A személyi szabadság megsértésének bűntette nem minősül fegyveresen elkövetettként, ha a tényállás nem tartalmaz adatot arra, hogy az elkövető által magánál tartott lőfegyver-utánzatot a személyi szabadságtól megfosztáshoz vagy a megfosztottság fenntartásához fenyegetésül használta [Btk. 137. § 4/a) pont; Btk. 175. § (3) bek. g) pont].

A megyei bíróság a 2010. november 24. napján kihirdetett ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki rablás bűntettében [Btk. 321. § (1) bekezdés, (5) bekezdés a) pontja] és 3 rendbeli - ebből 2 rendbeli cselekmény közvetett tettesként elkövetett - személyi szabadság megsértésének bűntettében [Btk. 175. § (1) bekezdés, (3) bekezdés I/a) pontja]. Ezért őt - halmazati büntetésül - 8 évi börtönbüntetésre és 6 évi közügyektől eltiltásra ítélte, ugyanakkor az ellene felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettének [Btk. 229. § (1) és (2) bekezdés] vádja alól felmentette.

Az elsőfokú bíróság jogi értékelése szerint a terhelt a rablás bűntettét és a 3 rendbeli személyi szabadság megsértésének bűntettét egyaránt megvalósította, mert a rablási cselekmény befejezését követően a ragasztószalaggal a székhez kötözött sértetteknek ezt az állapotát továbbra is fenntartotta, ezáltal korlátozta őket személyi szabadságukban. Megfosztotta őket a rendőrség azonnal értesítésének, ezáltal az ún. forró nyomon történő üldözésnek a lehetőségétől. Mivel a terhelt cselekményét nem egy múltbeli történés, hanem egy jövőbeni esemény, a felelősségre vonás elkerülése vezérelte, ekként a bíróság álláspontja szerint a cselekmény aljas célból elkövetettnek minősül.

A kétirányú fellebbezések folytán az ítélőtábla a 2011. március 8. napján meghozott ítéletével a megyei bíróság ítéletét megváltoztatta: a terhelt rablási cselekményét a Btk. 321. § (1) bekezdése és az (5) bekezdés a) és b) pontja szerint is, míg a személyi szabadság megsértése bűntettének értékelt cselekményt a Btk. 175. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés I/a) és I/g) pontja szerint is minősítette. A kiszabott börtönbüntetés és a közügyektől eltiltás időtartamát egyaránt 10 évre súlyosította.

Az ítélőtábla a szabadság és az emberi méltóság elleni cselekmény minősítő körülményeivel kapcsolatos jogi indokolásában - egyetértve az elsőfokú bíróság okfejtésével - rámutatott, hogy az állandóan követett bírói gyakorlat szerint abban az esetben, ha a rablás befejezése után az elkövető továbbra is fenntartja a rablásban érintett személy vagy személyek személyi szabadságának megsértését, anyagi halmazat létesül, és a terhelt bűnösségét az emberi méltóság elleni bűncselekményben is meg kell állapítani.

A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt meghatalmazott védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt a Be. 416. § (1) bekezdés b) pontjában írt felülvizsgálati okra hivatkozva.

Az indítványozó szerint a tényállás alapján az állapítható meg, hogy a terhelt a vagyon elleni bűncselekmény sikeres elkövetése érdekében személyi szabadságuktól megfosztott személyek ezen állapotának fenntartása érdekében semmit nem tett. Ezért terhére az eszközcselekmény önálló büntetőjogi értékelése, miként az aljas indokból minősítő körülmény is, téves. A terhelt az adott helyzetben kialakult pszichikailag zavart állapotában a sértettek megkötözésével nem személy elleni erőszakot kívánt alkalmazni, célja a pénz megszerzésére irányult. Az ennek érdekében kifejtett magatartása pedig nem vonható az aljas cél fogalomkörébe.

Mindezekre figyelemmel a megtámadott ítéletek megváltoztatását és a terhelt 3 rendbeli személyi szabadság megsértésének bűntette alóli felmentését és jóval enyhébb büntetés kiszabását indítványozta.

A Legfőbb Ügyészség átiratában a felülvizsgálati indítványt alaptalannak tartotta, ezért a megtámadott határozatok hatályában tartására tett indítványt.

A Legfőbb Ügyészség írásbeli nyilatkozatára a terhelt írásban észrevételeket tett. Ebben kifejtette, hogy a rablási cselekmény befejezését követően, a helyszín elhagyásakor már egyik postai alkalmazott sem volt megkötözve, a személyi szabadságuk korlátozása csupán a pénz eltulajdonításának idejére korlátozódott. Hivatkozott arra, hogy a sértettek megkötözése hevenyészett, jelképes volt, tényleges fizikai korlátot a szabad akarata gyakorlásának nem támasztott, melyet az is bizonyít, hogy a sértettek a terhelt távozását követően azonnal megkezdték kiszabadításukat. Kifogásolta azt is, hogy az eljárt bíróságok - megítélése szerint - nem vettek figyelembe számos, a javára szóló enyhítő körülményt, ezek között azt, hogy a vele szemben alkalmazott rendőri intézkedés következtében maradandó fogyatékosságot eredményező sérülést szenvedett.

A Kúria megállapította, hogy a felülvizsgálati indítvány - a felülvizsgálat eljárásjogilag megengedett keretei között - nem megalapozott.

A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, amelynek törvényben rögzített szigorú korlátai vannak. A felülvizsgálati eljárás során a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó [Be. 423. § (1) bekezdés]. Ez azt jelenti, hogy az eljárt bíróságok által megállapított történeti tényállás, illetve ennek módja: a lefolytatott bizonyítási eljárás, annak esetleges hiányosságai, és annak eredményeképp a bizonyítékok mikénti értékelése nem támadható.

Ezért a Kúria érdemben nem foglalkozott a terheltnek a legfőbb ügyészségi átiratban foglaltakra írásban előterjesztett észrevételeinek azon részével, amelyek eltérő tényálláson alapultak, a tényállást vitatták, illetve az abban nem szereplő körülményekre hivatkoztak.

A felülvizsgálati eljárásban érvényesülő szigorú tényálláshoz kötöttség folytán a terhelt terhére rótt cselekmények minősítését érintő jogkérdésben is az irányadó tényállás alapján kell állást foglalni.

A tényállás szerint, miközben a terhelt a sértettek számára éles lőfegyvernek tűnő pisztolyát folyamatosan T. L. sértett felé tartotta, ezzel őt az akaratának megfelelő magatartásra kényszerítette. Ennek megfelelőn T. L. először S. M. sértett mindkét kezét ragasztotta a szék karfájához, majd K.-né M. K. mellkasát egy karfa nélküli székhez rögzítette oly módon, hogy őt a szék háttámlájával együtt többször körbetekerte ragasztószalaggal. Miután ezzel végzett, a terhelt T. L.-t is leültette, és a ragasztószalaggal egy székhez kötözte. A terhelt a pénz trezorból történő kivételét követően futva hagyta el a helyiséget, majd röviddel ezután visszalépett, és mivel látta, hogy a rendőrség értesítésnek a megakadályozása céljából megkötözött személyek közül T. L. és S. M. is szabadulni próbálnak, megkérdezte őket, hogy riasztás történt-e. Az egybehangzó nemleges választ követően a terhelt a megkötözött alkalmazottakat magukra hagyta és a főpénztárból az épületbe érkezés útvonalán sietősen távozott.