59/1996. (XII. 22.) AB határozat

Nagymányok Nagyközség Önkormányzatának az adók módjára behajtandó köztartozásokról szóló 2/1996. (II. 16.) rendelete felülvizsgálatára irányuló kezdeményezés tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság önkormányzati rendeleti előírások felülvizsgálatára irányuló kezdeményezés tárgyában meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy Nagymányok Nagyközség Önkormányzatának az adók módjára behajtandó köztartozásokról szóló 2/1996. (II. 16.) rendelete 1. §-a törvényellenes, ezért ezt a rendelkezést megsemmisíti.

Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

INDOKOLÁS

I.

A Tolna Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője - mivel a törvényességi ellenőrzés körében kiadott felhívásával a nagymányoki képviselő-testület nem értett egyet - az Alkotmánybírósághoz benyújtott indítványában Nagymányok Nagyközség Önkormányzatának az adók módjára behajtandó köztartozásokról szóló 2/1996. (II. 16.) rendelete (a továbbiakban: Ör.) 1. §-a törvényellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte.

Az indítványozó álláspontja szerint az Ör. kifogásolt előírása törvénysértő módon nyilvánította adók módjára behajtandó köztartozásnak a lakbért, a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díját, valamint az ivóvíz- és a csatornaszolgáltatás díját. Arra hivatkozott, hogy az említett fizetési kötelezettségeket szerződés szabályozza, és az önkormányzatnak nincs törvényi felhatalmazása ezek köztartozások módjára történő behajtására.

II.

Az Alkotmánybíróság a rendelkező részben foglalt döntését a következőkkel indokolja.

Az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdése szerint "a helyi önkormányzat feladatkörében rendeletet alkothat, amely nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal". A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 16. § (1) bekezdése pedig előírja, hogy "a képviselő-testület a törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok rendezésére, továbbá a törvény felhatalmazása alapján, annak végrehajtására önkormányzati rendeletet alkot".

Az Ör. sérelmezett 1. §-a a következőket tartalmazza: "Nagymányok Nagyközség Önkormányzata adók módjára behajtandó köztartozásnak minősíti az alábbi díjakat:

a) lakbér,

b) nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díja,

c) ivóvíz- és csatornaszolgáltatás díja."

1. A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Lt.) 2. § (1) bekezdése szerint a lakásbérleti jogviszonyt, a 36. § (1) bekezdése értelmében pedig a nem lakás céljára szolgáló helyiség bérletére irányuló jogviszonyt a bérbeadó és a bérlő szerződése hozza létre. Az Lt. 34. § (1) bekezdés első fordulatának megfelelően az önkormányzati lakás lakbérének mértékét önkormányzati rendelet állapítja meg, a 36. § (2) bekezdés második mondata alapján viszont a helyiség bérleti díjának mértékét nem kell önkormányzati rendeletben meghatározni - így annak mértéke az Lt. 38. § (1) bekezdésére is figyelemmel - a szerződő felek megállapodásának tárgya.

Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Aht.) 10. § (1) bekezdése a következő rendelkezést tartalmazza.

"A Magyar Köztársaság területén működő, illetve jövedelemmel, bevétellel, vagyonnal rendelkező jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, továbbá a jövedelemmel, bevétellel vagy vagyonnal rendelkező belföldi vagy külföldi természetes személy kötelezhető arra, hogy befizetéseivel hozzájáruljon az államháztatás alrendszereinek költségvetéseiből ellátandó feladatokhoz."

Az Aht. 2. §-a szerint a helyi önkormányzat az államháztartás alrendszerének minősül. Az Ötv. 82. § (1) bekezdés b) pontja pedig az önkormányzat saját bevételeként említi a bérleti díjat.

Az említett törvényi előírások összevetéséből az következik, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő lakások és helyiségek bérleti díja az önkormányzat, mint az államháztartás egyik alrendszere bevételének tekinthető.

Az államháztartás alrendszereinek különféle jogviszonyból származhatnak bevételei: így polgári jogviszonyból (pl. bérleti díjak), államigazgatási jogviszonyból (pl. szabálysértési bírság), büntető jogviszonyból (pénz fő- és mellékbüntetés). Az állami bevételek külön fajtáját alkotják az ún. közjogi bevételek, amelyeket az állampolgárok a közteherviselés alkotmányos kötelezettsége alapján fizetnek be az államháztartás alrendszerei számára.

Az Alkotmány 70/I. §-a szerint "a Magyar Köztársaság minden állampolgára köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni". Az Alkotmány e rendelkezése tehát alapvető állampolgári kötelezettséget fogalmaz meg. Az Alkotmány 8. § (2) bekezdése szerint az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg.

Az Alkotmány nem határozza meg a közteher fogalmát, de a 821/B/1990. AB határozat ilyenként említi mindazokat "az állam javára előírható közbefizetéseket, amelyek az állam gazdasági tevékenységének, intézményei működtetésének fedezetét szolgálják". Az említett AB határozat arra is rámutat, hogy "az Alkotmány 70/I. §-a tehát egyrészt az egyének számára ír elő kötelezettséget e vonatkozásban, más oldalról az államot feljogosítja az ilyen célú kötelezések, befizetések előírására, ezt azonban csak törvényi szinten teheti meg". (ABH 1994. 486.) Ilyen köztehernek, közjogi bevételnek minősül az adó, a vám, az illeték és a jövedék. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint e közterhek megfizetésének a vonatkozó törvényi előírások megsértésével keletkező elmaradása a köztartozás.

Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 3. § (2) bekezdése adók módjára behajtandó köztartozásnak azokat a köztartozásokat, továbbá igazgatási és bírósági szolgáltatási díjakat minősíti, amelyekre jogszabály az adók módjára való behajtást rendeli el. Amint az előbbiekben idézett jogszabályi rendelkezések összevetéséből kitűnik, a közteherviselésre, a közjogi bevételek körének megállapítására, így az e bevételek elmaradása esetén keletkező bevétel-kiesés, azaz tartozás köztartozássá minősítésére kizárólag törvény jogosult. Különösen indokolja a törvényi szabályozás igényét az a körülmény, hogy a közterhek beszedését az állam kényszer útján - végrehajtási intézkedésekkel, valamint a büntetőjog eszközeivel is - biztosítja.

Az Alkotmánybíróság szükségesnek tartja felhívni a figyelmet arra, hogy az Lt. a lakbér, illetve a helyiségbér meg nem fizetése esetén (az e törvényben meghatározottak szerint) lehetővé teszi a bérleti szerződés felmondását. Az Lt. 1. § (3) bekezdése szerint pedig az e törvényben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) rendelkezései az irányadóak. A szerződéses kötelezettségek teljesítésére, illetve az e kötelezettségek, pl. a díjfizetés elmaradása esetére vonatkozó szabályokat a Ptk. meghatározza. Az önkormányzat a tulajdonában lévő lakás és helyiség bérleti díja megfizetésének elmaradása esetén az Lt., a Ptk. valamint az ezek figyelembevételével alkotott rendelete előírásai alkalmazásával járhat el, nincs azonban törvényi lehetősége a lakbér, illetve helyiségbér köztartozássá minősítésére és azok adók módjára történő behajtásának előírására.

Mindezek alapján az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az Ör. törvénysértő módon szabályozta a lakbér és a helyiségbér adók módjára történő behajtását.

2. Az Ör. adók módjára behajtandó köztehernek nyilvánítja az ívóvíz- és csatornaszolgáltatási díját is.

A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Vgtv.) 13. § (1) bekezdése az ívóvíz- és csatornaszolgáltatásra vonatkozóan a következőket állapítja meg.

"A víziközművek működtetése során végzett vízellátás, szennyvízelvezetés, -elhelyezés és -tisztítás, valamint egyesített rendszer esetén a csapadékvíz-elvezetés közüzemi tevékenység. A víziközművek működtetőit a közüzemi tevékenység keretében az ivóvízellátás és a szennyvízelvezetés szolgáltatására szerződéskötési kötelezettség terheli."

E § (2) bekezdése pedig így rendelkezik. "Az (1) bekezdésben említett közüzemi tevékenységre a Polgári Törvénykönyvnek a szerződésre vonatkozó általános szabályait és a közüzemi szerződésre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni."

A közüzemi szerződésre vonatkozóan a Ptk. 387. §-a ezt írja elő. "Közüzemi szerződés alapján a szolgáltató köteles meghatározott időponttól a fogyasztó számára folyamatosan és biztonságosan a fogyasztó igénye szerint meghatározott közüzemi szolgáltatást - így különösen gázt, villamos energiát és vizet - nyújtani, a fogyasztó pedig köteles időszakonként díjat fizetni." A Vgtv. 13. § (3) bekezdés első mondata is úgy rendelkezik, hogy "a közüzemi tevékenységgel nyújtott szolgáltatásért díjat kell fizetni".

Az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény melléklete szerint az önkormányzati tulajdonú víziközműből szolgáltatott ivóvíz díját a települési önkormányzat - fővárosban a Fővárosi Önkormányzat - képviselő-testülete, az önkormányzati tulajdonú víziközmű által biztosított szennyvízelvezetés, szennyvíztisztítás és -kezelés díját a települési önkormányzat - fővárosban a Fővárosi Önkormányzat - képviselő-testülete, az állami tulajdonú víziközműből szolgáltatott ivóvíz díját és az állami tulajdonú víziközmű által biztosított szennyvízelvezetés, szennyvíztisztítás és -kezelés díját pedig a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter állapítja meg.

A vázoltak alapján az Ör.-ben említett ivóvíz-, illetve csatornaszolgáltatás ellátása közüzemi szerződés keretében történik. E szerződés sajátossága, hogy a szolgáltatás díját nem a felek állapítják meg. E díj azonban - a szerződéses kapcsolat jellegét illetően - a szolgáltatót illeti, és sem az Ötv., sem az Áht., sem más törvényi előírás szerint nem minősül köztehernek, közjogi bevételnek, így meg nem fizetése esetén sem keletkezhet köztartozás.

Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az Ör. támadott előírását ebben a vonatkozásban is törvényellenesnek minősítette és a támadott 1. §-t a rendelkező részben foglaltaknak megfelelően megsemmisítette.

Dr. Ádám Antal s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Kilényi Géza s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Schmidt Péter s. k.,

alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: 888/H/1996/2.