BH 2009.4.112 A gyermekelhelyezés megváltoztatásának van helye, ha a szülő a másik szülőnek a gyermekkel való kapcsolattartását hosszabb időn át, hatósági intézkedések ellenére meghiúsítja, a különélő szülőt alaptalanul a gyermek sérelmére elkövetett bűncselekménnyel vádolja és lejáratásába a gyermeket is bevonja [Csjt. 72/A. §].

A felek élettársi kapcsolatából 2001. március 9-én született N. nevű gyermekük. A felek 2003. október 9-én jogerős bírói egyezséget kötöttek, ennek értelmében a kiskorú gyermek a felperesi anyánál került elhelyezésre, az alperest minden hónap első és harmadik hétvégéjén, pénteken 16 órától vasárnap 18 óráig, valamint minden hét keddi napján 15-18 óráig illette meg a rendszeres kapcsolattartás. A gyermek átvételének a helyét a bölcsödében, illetve az óvodában határozták meg, az átadás helyét pedig a gondozás helyén. Az alperest rendkívüli kapcsolattartás az őszi, téli, tavaszi szünidő második felében illette meg és nyáron kétszer 15 napos időtartamban azzal, hogy ez utóbbi pontos időpontját minden év május 31-éig egyeztetik, amennyiben pedig az egyeztetés elmarad, akkor az alperest július 1-jétől 15-ig, illetve augusztus 1-játől 15-éig terjedő időszak illeti meg. Szabályozták továbbá, hogy a páros ünnepek első napján az alperes a gyermeket magával viheti, továbbá a szentestét a gyermek felváltva tölti egyik, illetve másik szülőnél. A rendkívüli kapcsolattartás esetén az átadás-átvétel helyét a gondozás helyében határozták meg és rendelkeztek az esetlegesen elmaradó kapcsolattartások pótlásáról is. Az egyezségben az alperes kötelezettséget vállalt arra, hogy a felperesnek megfizeti a bérjellegű juttatásának 20%-át, de legalább 10 000 forint alapösszegű gyermektartásdíjat.

Az egyezség megkötését követően rövidesen konfliktusok jelentkeztek a szülők között a kapcsolattartással összefüggésben. 2004 januárjától kezdődően egy éven keresztül a felperes az alperes számára a kapcsolattartást egyáltalán nem biztosította, annak ellenére, hogy emiatt őt a gyámhatóság több alkalommal pénzbírsággal sújtotta, majd a bíróság ideiglenes intézkedése is feljogosította az alperest - a korábbinál szűkebb körű - kapcsolattartásra.

Időközben a gyámhatóság az alperesi nagyszülők számára is biztosította a kapcsolattartás jogát, azonban a felperes néhány alkalmat követően tőlük is megtagadta, hogy a gyermekkel érintkezhessenek.

A felperes a kapcsolattartás megtagadását azzal indokolta, hogy gyermeke viselkedésén az apával történt találkozásokat követően szokatlan jelenségeket észlelt, a korábban szobatiszta kislány éjszakánként ismét bepisilt, illetve zavarodottá, agresszívvá vált, előadásából arra lehetett következtetni, hogy őt az alperes szexuálisan zaklatta.

Ilyen előzmények után fordult a felperes a bírósághoz és elsődlegesen az alperest megillető kapcsolattartás megvonását, másodlagosan pedig annak korlátozását kérte.

Az alperes a kereseti kérelemben foglaltak teljesítését ellenezte, határozottan tagadta a felperes tényállításait és viszontkeresetet terjesztett elő a gyermek nála történő elhelyezése iránt, valamint tartásdíjat is igényelt.

A bizonyítási eljárás lefolytatása során az elsőfokú bíróság a peres felek vonatkozásában beszerzett környezettanulmányokból megállapította, hogy objektív szempontból mind a felperesi, mind az alperesi környezet alkalmas a kiskorú gyermek nevelésére. A felperes saját tulajdonú ingatlanában él, tanítónő foglalkozású, az alperes a szüleivel közös ingatlanon saját házrészében lakik, foglalkozása pincér. Egyikük sem létesített más személlyel élettársi kapcsolatot. A bölcsődei vélemény értelmében a gyermek több alkalommal indokolatlanul hiányzott. 2004 januárjától a felperes a gyermeket az alperes érkezése előtt mindig elhozta, illetve az is előfordult, hogy ezeken a napokon be sem vitte a bölcsödébe. Az alperes és a nagyszülők többször érdeklődtek a gyermek felől, aki nyugodt, kiegyensúlyozott volt, agresszív, visszahúzódó magatartást nem tapasztaltak nála.

Dr. N. J. ideggyógyász orvos tanúvallomásában elmondta, hogy a felperes 2004. február 3-án vitte el hozzá a gyermeket azzal a panasszal, hogy a kapcsolattartások után indulatkitörései vannak, illetve éjszakai bepisilés is előfordul. A felperes a gyermek szexuális zaklatásáról is említést tett, de az ideggyógyász erre utaló jelet nem tapasztalt, olyan szorongást vagy magatartási zavart nem észlelt a kislánynál, ami miatt speciális kezelésre lett volna szüksége.

Ennek ellenére a felperes az állítólagos alperesi zaklatást követően közel egy évvel később feljelentést tett a rendőrségen az alperes ellen a gyermek szexuális bántalmazásai miatt és terápiára vitte B.-re.

A felperes az eljárás során csatolta K. M. igazságügyi szakértő magánfelkérésre készített véleményét, aki 2004. május 30-án vizsgálta meg a felperest és a gyermeket. A kislánynál emocionális labilitást, a hangulati élet finom depresszív színezetét észlelte, az apára vonatkozó ingerre kifejezett félelmi reakciót adott. A szakértő szerint valószínűsíthető, hogy a gyermek az apa részéről szexuális közeledésnek volt kitéve.

Az elsőfokú bíróság a perbe pszichológus szakértőt vont be. A felperes személyiség-vizsgálata alapján a szakértő megállapította, hogy jó intellektussal rendelkezik, azonban önismerete alacsony színvonalú. Ennek következménye, hogy az önmagában fel nem ismert, tudattalan indítékok jelentős szerepet játszanak a viselkedésében, az elfojtással hárított tudattalanban tartott ösztönkésztetései közvetett úton, rejtett formában megjelennek, ez a lelki működés teszi részben érthetővé a perben tanúsított magatartását, az apa deviáns szexuális magatartására vonatkozó gyanúját. A gyermekével való kapcsolattartásában hajlamos a kisajátításra, féltékenységre. Az alperes vonatkozásában a szakértő megállapította, hogy átlagos intellektussal, reális életszemlélettel rendelkezik, önismerete jó színvonalú, belvilága tudatos, önmagáról alkotott képe reális. Ösztönképletében gyermekével való egészséges kapcsolatát veszélyeztető anomália nem diagnosztizálható. A gyermekéhez szenvedélyesen kötődik. A szakértő megállapította, hogy a gyermek vizsgálata nem utal szexuális jellegű apai közeledésre. Az alperesi apa és a kislány között erős érzelmi kötődés volt megfigyelhető, kötetlen helyzetben olyannyira igényelte apját, hogy anyjáról szinte tudomást sem vett. Ugyanakkor a szülők konfliktusa miatt általános nyugtalanság volt tapasztalható nála, a felperesi anya elidegenítést valósít meg, az apa elleni nevelés azonban nem eredményes, a kislány erősen kötődik az apjához.

Az elsőfokú bíróság B. I. pszichológus szakértőt személyesen is meghallgatta, aki elmondta, hogy konzultált K. M. szakértővel, akinek az adatokat véleménye elkészítéséhez kizárólag a felperes szolgáltatta. K. M. - figyelemmel arra, hogy B. I. valamennyi érintettet megvizsgálta - elfogadta a szakértő álláspontját, következtetéseit. B. I. előadta azt is, hogy a felperes féltékeny, irigyen szeret, igazán jó anyává akkor válna, ha tűrné a gyermek erős kötődését az apához. A gyermeket nem szükséges sem az E. Ambulanciára, sem más pszichiátriai vizsgálatra, terápiára hordani. A szakértő szerint lényegében ugyan mindkét szülő alkalmas a gyermek nevelésére, azonban a mostani körülményekhez képest a gyermek számára mindenképpen kisebb terhelést jelentene a változás, mint a jelenlegi helyzet, az alperes ugyanis nem torolná meg a felperes magatartását, mert inkább a gyermek lényére koncentrálna, részéről nincs féltékenység, kisajátításra törekvés.