62000CJ0298[1]

A Bíróság (hatodik tanács) 2004. április 29-i ítélete. Olasz Köztársaság kontra az Európai Közösségek Bizottsága. Fellebbezés - Állami támogatások - Indokolás. C-298/00. P. sz. ügy

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (hatodik tanács)

2004. április 29.(*)

"Fellebbezés - Állami támogatások - Közúti árufuvarozás - A tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt hatás és a verseny torzítása - Létező támogatások vagy új támogatások - Az arányosság és a bizalomvédelem elve - Indokolás"

A C-298/00. P. sz. ügyben,

az Olasz Köztársaság (képviseli: I. M. Braguglia, meghatalmazotti minőségben, segítője: G. Aiello avvocato dello Stato, kézbesítési cím: Luxembourg)

fellebbezőnek

az Európai Közösségek Elsőfokú Bíróságának (negyedik kibővített tanács) a T-298/97., T-312/97., T-313/97., T-315/97., T-600/97-T-607/97., T-1/98., T-3/98-T-6/98. és T-23/98. sz., Alzetta és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2000. június 15-én hozott ítélete (EBHT 2000., II-2319. o.) ellen, annak hatályon kívül helyezése érdekében benyújtott fellebbezése tárgyában,

a többi fél az eljárásban:

az Európai Közösségek Bizottsága (képviseli: V. Di Bucci, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)

alperes az elsőfokú eljárásban,

az Impresa Edo Collorigh és társai (képviseli: V. Cinque avvocato),

Mauro Alzetta és társai,

a Masotti Srl és társai,

az Impresa Anna Maria Baldo és társai,

a SUTES SpA és társai,

a Ditta Pietro Stagno és társai,

a Ditta Carlo Fabris & C. Snc,

a Ditta Franco D'Odorico,

a Ditta Fiorindo Birri,

a Ditta Maria Cecilia Framalicco,

az Autotrasporti Claudio Di Viola & C. Snc

és

az Impresa Amedeo Musso

felperesek az elsőfokú eljárásban,

A BÍRÓSÁG (hatodik tanács),

tagjai: V. Skouris, a hatodik tanács elnökeként eljárva, J. N. Cunha Rodrigues, J.-P. Puissochet, R. Schintgen és F. Macken (előadó) bírák,

főtanácsnok: S. Alber,

hivatalvezető: M.-F. Contet főtanácsos,

tekintettel a tárgyalásra készített jelentésre,

a feleknek a 2003. március 20-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

a főtanácsnok indítványának a 2003. május 15-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1 A Bíróság Hivatalához 2000. augusztus 3-án benyújtott kérelmével az Olasz Köztársaság a Bíróság EK-alapokmányának 49. cikke értelmében fellebbezést nyújtott be az Elsőfokú Bíróság T-298/97., T-312/97., T-313/97., T-315/97., T-600/97-T-607/97., T-1/98., T-3/98-T-6/98. és T-23/98. sz., Alzetta és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2000. június 15-én hozott ítélete (EBHT 2000., II-2319. o.) ellen (a továbbiakban: megtámadott ítélet), amelyben az Elsőfokú Bíróság részben elutasította a Friuli-Venezia Giulia régió (Olaszország) által a régió közúti áruszállító vállalkozásainak nyújtott támogatásokról szóló, 1997. július 30-i 98/182/EK bizottsági határozat (HL 1998. L 66., 18. o.; a továbbiakban: megtámadott határozat) részleges megsemmisítésére irányuló keresetet.

Jogi és ténybeli háttér

Jogi háttér

2 A jogvita jogi hátterét a megtámadott ítéletben a következőképpen mutatták be:

"2 Az állami támogatásokra vonatkozó, az EK-Szerződés 92. cikkében (jelenleg, módosítást követően EK 87. cikk), valamint 93. és 94. cikkében (jelenleg, módosítást követően EK 88. és EK 89. cikk) foglalt általános rendelkezéseket a közlekedés területén az EK-Szerződés 77. cikkében (jelenleg EK 73. cikk) előírt különös rendelkezések szerinti eltérésekkel kell alkalmazni, amelyek értelmében a Szerződéssel összeegyeztethetők azok a támogatások, amelyek megfelelnek a közlekedés összehangolására irányuló igényeknek, vagy amelyek a közszolgáltatás fogalmában benne rejlő bizonyos kötelezettségek terheinek megtérítését szolgálják.

3 A legutóbb az 1997. március 17-i 543/97/EK rendelettel (HL L 84., 6. o.; magyar nyelvű különkiadás 7. fejezet, 3. kötet, 25. o.) módosított, a vasúti, közúti és belvízi közlekedéshez nyújtott támogatásokról szóló, 1970. június 4-i 1107/70/EGK tanácsi rendelet (HL L 130., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 7. fejezet, 1. kötet, 39. o.), amely az EK-Szerződés 75. cikkén (jelenleg, módosítást követően EK 71. cikk), továbbá a Szerződés 77. és 94. cikkén alapszik, 2. cikkében kimondja, hogy az érintett területen alkalmazni kell a Szerződés 92-94. cikkét, emellett különös szabályokat állapít meg az érintett támogatásokra, amennyiben azok kifejezetten az ezen ágazaton belüli tevékenységekre vonatkoznak. Így meghatározza azokat az eseteket és feltételeket, amelyek fennállása esetén a tagállamok olyan koordináló intézkedéseket hozhatnak, vagy a közszolgáltatás fogalmában benne rejlő olyan kötelezettségeket írhatnak elő, amelyek magukban foglalják a Szerződés 77. cikke szerinti állami támogatások nyújtását.

4 A közlekedés koordinálása tekintetében az 1107/70 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének d) pontja a közlekedési piacra való bejutásra vonatkozó közösségi előírások hatálybalépéséig lehetővé teszi a kivételesen és ideiglenesen nyújtott támogatásokat annak érdekében, hogy valamely átszervezési terv részeként kiküszöböljék a súlyos strukturális problémákat okozó esetleges többletkapacitásokat, és így hozzájáruljanak a közlekedési piac igényeinek hatékonyabb kielégítéséhez.

5 A közös közlekedéspolitika kialakítása keretében a nemzetközi közúti árufuvarozás piacát részben liberalizálták a Közösségen belül azáltal, hogy 1969-ben a tagállamok közötti közúti árufuvarozásra vonatkozó közösségi kontingens létrehozásáról szóló, 1968. július 19-i 1018/68/EGK tanácsi rendelettel (HL L 175., 13. o.) kontingensrendszert hoztak létre. 1991-ben és 1992-ben például a közösségi kontingens 47 094, illetve 65 936 engedélyt tartalmazott, amelyeket meghatározott szabály szerint osztottak el a tagállamok között. Az Olasz Köztársaság így 5500 engedélyt kapott 1991-ben és 7770-et 1992-ben. A közösségi engedély egyéves időtartamra feljogosította az engedély jogosultját arra, hogy a tagállamok között árufuvarozást végezzen. Ez a rendszer 1993. január 1-jéig volt hatályban, amikortól e tevékenységet teljes mértékben liberalizálta a tagállamok területére vagy területéről történő, illetve a tagállamok területén áthaladó, Közösségen belüli közúti árufuvarozási piacra való bejutásról szóló, 1992. március 26-i 881/92/EGK tanácsi rendelet (HL L 95., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 7. fejezet, 1. kötet, 370. o.).

6 Az egyes tagállamokon belüli árufuvarozás piacát illetően a nem honos fuvarozók valamely tagállamban nyújtott belföldi közúti árufuvarozási szolgáltatásai feltételeinek meghatározásáról szóló, 1989. december 21-i 4059/89/EGK tanácsi rendelet (HL L 390., 3. o.) 1990. július 1-jétől a kabotázs, azaz a valamely tagállamon belüli, egy másik tagállamban letelepedett fuvarozó által végzett árufuvarozás vonatkozásában fokozatosan növekvő közösségi kontingensrendszer formájában átmeneti szabályozást állapított meg. A teljes kontingens eredetileg 15 000 két hónapra szóló kabotázsengedélyt tartalmazott, amelyeket meghatározott szabály szerint osztottak el a tagállamok között. Ennek keretében az Olasz Köztársaság 1767 engedélyt kapott. A nem honos fuvarozók valamely tagállamban nyújtott belföldi közúti árufuvarozási szolgáltatásai feltételeinek meghatározásáról szóló, 1993. október 25-i 3118/93/EGK tanácsi rendelet (HL L 279., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 7. fejezet, 2. kötet, 103. o.) ezen átmeneti szabályozást fenntartotta egy kezdetben 30 000 engedélyt tartalmazó közösségi kontingens előírásával (amelyből 3520 engedély az Olasz Köztársaságot illette meg) úgy, hogy ez a szám évente 30%-kal nőtt a kabotázsszolgáltatások teljes liberalizációjának 1998. július 1-jén történt végleges bevezetéséig."

A ténybeli háttér

3 Az e pontban leírt tényállás az Elsőfokú Bíróság által a megtámadott ítéletben tett alábbi megállapításokból következik:

"7 A Friuli-Venezia Giulia régió érdekeit szolgáló közlekedés, valamint a harmadik személyek részére történő közúti árufuvarozás előmozdítására és fejlesztésére irányuló támogatásokról szóló, 1981. május 18-i 28. sz. Friuli-Venezia Giulia régióbeli legge regionale (a továbbiakban: 28/1981 törvény) 4., 7. és 8. cikkében a harmadik személyek számára fuvarozási szolgáltatásokat végző, e régióban letelepedett vállalkozások javára szóló támogatásokról rendelkezett.

8 Az e törvényben bevezetett szabályokat felváltotta a Friuli-Venezia Giulia régió érdekeit szolgáló közlekedés, valamint a harmadik személyek részére történő közúti árufuvarozás előmozdítására és fejlesztésére irányuló támogatásokról szóló, 1985. január 7-i 4. sz. legge regionale ([...] a továbbiakban: 4/1985 törvény). A 4/1985 törvény 4-6. cikkében regionális támogatási programot vezetett be, amely lényegében megegyezett a 28/1981 törvényben bevezetett szabályokkal.

9 E törvények három intézkedést írtak elő a harmadik személyek számára közúti fuvarozási szolgáltatásokat végző, a Friuli-Venezia Giulia régióban letelepedett vállalkozások javára:

a) Az alábbiak érdekében kötött kölcsönszerződésekben kikötött kamat miniszteri rendeletben meghatározott referenciamértéke (egyes vállalkozások esetében) legfeljebb 60%-áig, (szövetkezetek és vállalkozások társulásai esetében) legfeljebb 70%-áig terjedő évenkénti finanszírozása maximum tíz éven keresztül (a 28/1981 és a 4/1985 törvény 4. cikke):

- a vállalkozási infrastruktúra kiépítése (a vállalkozás tevékenységéhez szükséges helyiségek építése, vásárlása, kibővítése, befejezése és modernizációja, ideértve a raktározó és tároló, valamint az áruk kezelésére szolgáló helyiségeket is);

- fix és mobil eszközök valamint belső és közúti szállítóeszközök vásárlása, fejlesztése és felújítása;

b) a közúti árufuvarozási tevékenység végzésére alkalmas új gépjárművekre, pótkocsikra és félpótkocsikra, valamint azok cserélhető karosszériáira, továbbá a gépjárművek használatához, karbantartásához és javításához, valamint az áruk kezeléséhez szükséges berendezésekre, gépekre és felszerelésekre vonatkozó három- vagy ötéves lízingszerződések költségeinek finanszírozása az áruk beszerzési árának (egyes vállalkozások esetében) legfeljebb 25%-áig, (szövetkezetek és vállalkozások társulásai esetében) legfeljebb 30%-áig. Ezt, a 28/1981 törvény 7. cikkében és a 4/1985 törvény 5. cikkében előírt támogatást a későbbi regionális törvények valamennyi kedvezményezett vonatkozásában a beszerzési ár 20%-ára, majd 15%-ára csökkentették;

c) a társulások és más egyesülési formák javára a társulás vagy egyesülés célját szolgáló berendezések és felszerelések megépítésére vagy megvásárlására irányuló, illetve az e célokhoz kapcsolódó gépjárművek, berendezések és felszerelések szervízelését, karbantartását és javítását magában foglaló közös szolgáltatások irányítását és fejlesztését szolgáló beruházások éves finanszírozása 50%-os mértékig (a 28/1981 törvény 8. cikke és a 4/1985 törvény 6. cikke).

10 [...] a 4/1985 törvény 4. cikkében előírt támogatások finanszírozására elkülönített előirányzat az 1985 és 1995 közötti időszakra vonatkozóan 13 000 millió ITL (6,7 millió euró) volt, és 155 támogatási kérelmet fogadtak el. A kifizetett támogatások átlagos mértéke a költségek és kölcsönkamatok 13 és 26%-a között mozgott. Az 1981 és 1985 közötti időszak vonatkozásában elkülönített előirányzat 930 millió ITL (0,4 millió euró) volt, és 14 támogatási kérelmet fogadtak el ebben az időszakban (a megtámadott határozat II. pontja).

11 [...] a 4/1985 törvény 5. cikkében előírt támogatások finanszírozására elkülönített előirányzat az 1985 és 1995 közötti időszakra vonatkozóan 23 300 millió ITL (11,8 millió euró) volt, és 1691 támogatási kérelmet fogadtak el, és ezzel átlagosan 19%-os támogatási mértéket értek el ebben az időszakban. 1993-ban 83 támogatási kérelmet nyújtottak be, és a támogatás mértéke 10% volt. Az 1981 és 1985 közötti időszakban 305 támogatási kérelmet fogadtak el, és 5790 millió ITL (2,9 millió euró) támogatást fizettek ki (a megtámadott határozat II. pontja).

12 Az olasz kormány által [az Európai Közösségek Bizottságával] közölt információk szerint a közigazgatási eljárást követően a 4/1985 törvény 6. cikke alapján megítélt támogatások célja a kombinált fuvarozás ágazatába történő beruházások finanszírozása volt (a megtámadott határozat II. pontjának hetedik bekezdése). A megtámadott határozatból (VIII. pont hetedik bekezdése) kitűnik, hogy e támogatások az összes megítélt támogatás 10-15%-át képezték.

[...]

16 1997. február 14-i levelében a Bizottság tájékoztatta az olasz kormányt azon határozatáról, miszerint a 4/1985 és a 28/1981 törvényekkel bevezetett, a harmadik személyek számára közúti árufuvarozási szolgáltatásokat végző vállalkozások javára szóló támogatási program miatt a Szerződés 93. cikkének (2) bekezdése szerinti eljárást indít (HL 1997. C 98., 16. o.). A Bizottság felszólította az olasz hatóságokat, valamint a harmadik érdekelt személyeket, hogy tegyék meg észrevételeiket, és hogy küldjenek meg számára minden olyan iratot, információt és adatot, amely a szóban forgó támogatás közös piaccal való összeegyeztethetőségének vizsgálatához szükséges. A Bizottság 1997. április 3-án kapta kézhez az olasz kormány észrevételeit [...].

17 A megtámadott határozat 1997. július 30-i elfogadásával a Bizottság lezárta az eljárást. [...]"

4 A megtámadott határozat indokolásának VI. pontja kifejti, hogy a szóban forgó támogatások - mivel a harmadik személyek számára közúti árufuvarozási szolgáltatásokat végző, a Friuli-Venezia Giulia régióban (a továbbiakban: régió) letelepedett vállalkozások versenyhelyzetének javítására irányulnak azáltal, hogy csökkentik az azok tevékenységéhez kapcsolódó általános költségeket, amelyeket az e régión kívül letelepedett versenytárs vállalkozásoknak továbbra is viselniük kell - e vállalkozások, illetve e sajátos ágazat javára olyan előnyt jelentenek, amely alkalmas a verseny torzítására.

5 Mindenekelőtt a Bizottság a megtámadott határozat indokolása VII. pontjának harmadiktól tizenegyedik bekezdésében különbséget tesz egyfelől a helyi, a regionális és a belföldi közúti árufuvarozás, másfelől a nemzetközi közúti árufuvarozás között. A Bizottság emlékeztet arra, hogy a 4059/89 rendelet 1990. július 1-jén történt hatálybalépéséig az előbbi piac nem került megnyitásra a közösségi szintű verseny előtt. Következésképpen az ezen időpont előtt a kizárólag helyi, vagy regionális szinten, illetve belföldön tevékenykedő fuvarozási vállalkozásoknak megítélt támogatások nem érinthették a Közösségen belüli kereskedelmet, és így nem minősültek a Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének értelmében vett állami támogatásnak. Ezzel szemben az e vállalkozások számára ezen időpontot követően odaítélt támogatások e rendelkezés értelmében állami támogatásnak minősülnek, mivel alkalmasak a tagállamok közötti kereskedelem befolyásolására.

6 A nemzetközi közúti árufuvarozás piacát illetően a Bizottság a megtámadott határozat indokolása III. pontjának negyedik bekezdésében megjegyzi, hogy azt 1969-ben, az 1018/68 rendelet hatálybalépésének időpontjában nyitották meg a közösségi szintű verseny előtt. Ebből az említett indokolás VII. pontjának utolsó bekezdésében azt a következtetést vonja le, hogy a 28/1981 és a 4/1985 törvényben előírt támogatások megerősítették a harmadik személyek számára közúti árufuvarozási szolgáltatásokat végző, a régióban letelepedett vállalkozások pénzügyi helyzetét, és ezáltal növelték azok cselekvési lehetőségeit azok versenytársaihoz képest 1969-et követően a nemzetközi fuvarozás terén tevékenykedő vállalkozások tekintetében, és ezért hatást gyakorolhattak a tagállamok közötti kereskedelemre. Az említett támogatások ezért a Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének értelmében vett állami támogatásnak minősülnek, és a regionális fuvarozók közötti verseny helyi vagy korlátozott jellege e rendelkezés alkalmazását nem zárja ki.

7 Ezt követően a megtámadott határozat indokolása VIII. pontjának kilencedik bekezdését megvizsgálva, amennyiben az ily módon állami támogatásnak minősített támogatások valamely eltérés hatálya alá tartozhatnak, a Bizottság úgy véli, hogy a 4/1985 törvény 6. cikke alapján a kombinált fuvarozás ágazatának szánt eszközök finanszírozása céljából megítélt támogatások az 1107/70 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének e) pontjában előírt mentességben részesülhetnek. Az e rendeletben vagy a Szerződésben előírt egyetlen más eltérés sem alkalmazható a régió által nyújtott támogatásokra.

8 Végül a megtámadott határozat indokolása VIII. pontjának utolsó bekezdésében a Bizottság kifejti, hogy a 28/1981 és a 4/1985 törvény értelmében 1990. július 1-je után a régió helyi, regionális vagy belföldi közúti árufuvarozást végző vállalkozásainak nyújtott, illetve a nemzetközi közúti árufuvarozást végző vállalkozásoknak nyújtott támogatások a Szerződés 92. cikkének értelmében összeegyeztethetetlenek a közös piaccal. A Bizottság az említett indokolás IX. pontjában ebből arra a következtetésre jut, hogy - mivel az olasz kormány a szóban forgó támogatási programot anélkül hajtotta végre, hogy ezzel kapcsolatos bejelentési kötelezettségének eleget tett volna - e támogatásokat jogellenesnek kell tekinteni, és a támogatások nyújtását megelőző kiegyensúlyozott versenyfeltételek visszaállítása érdekében intézkedni kell az említett támogatások visszatéríttetése iránt.

9 A megtámadott határozat rendelkező részének szövege a következő:

"1. cikk

A Friuli-Venezia Giulia régió 28/81 és 4/85 törvénye alapján nyújtott azon támogatások (a továbbiakban: támogatások), amelyeket 1990. július 1-jéig nyújtottak a kizárólag helyi vagy regionális szinten, illetve belföldön tevékenykedő fuvarozási vállalkozásoknak, nem minősülnek a Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének értelmében vett állami támogatásnak.

2. cikk

Azok a támogatások, amelyek nem esnek a jelen határozat 1. cikkének hatálya alá, a Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének értelmében vett támogatásnak minősülnek, és jogellenesek, mivel azokat a Szerződés 93. cikke (3) bekezdésének megsértésével nyújtották.

3. cikk

A kifejezetten a kombinált fuvarozáshoz kialakított, és kizárólag kombinált fuvarozás céljára használt eszközök finanszírozására nyújtott támogatások a Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének értelmében vett állami támogatásnak minősülnek, azonban az 1107/70/EGK rendelet 3. cikke (1) bekezdésének e) pontja értelmében összeegyeztethetők a közös piaccal.

4. cikk

Az 1990. július 1-jét követően a helyi, regionális vagy belföldi fuvarozást, és a nemzetközi fuvarozást végző vállalkozásoknak nyújtott támogatások összeegyeztethetetlenek a közös piaccal, mivel sem a Szerződés 92. cikke (2) és (3) bekezdésében előírt eltérések alkalmazása érdekében szükséges feltételeknek, sem az 1107/70/EGK rendeletben előírt feltételeknek nem felelnek meg.

5. cikk

Olaszország megszünteti és visszatérítteti a 4. cikk szerinti támogatásokat. A támogatásokat a belső jog szabályai szerint kell visszatéríteni a támogatás kifizetésének napjától a tényleges visszafizetés napjáig a regionális támogatások kiszámításához használt referencia kamatmértékek alkalmazásával számított kamattal növelt összegben.

[...]

7. cikk

E határozat címzettje az Olasz Köztársaság."

10 A megtámadott határozat elfogadását követően a régió, amely a szóban forgó támogatások nyújtását 1996. január 1-jétől kezdődően felfüggesztette, hatályon kívül helyezte a 4/1985 törvényben előírt támogatásra vonatkozó szabályokat, és megtette a már kifizetett támogatások visszatéríttetése érdekében szükséges intézkedéseket.

Az eljárás, a felek kérelmei és az Elsőfokú Bíróság előtt hivatkozott jogalapok, továbbá a megtámadott ítélet

11 E körülmények között a szóban forgó támogatásokban részesülő egyes vállalkozások az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 1997. december 2-án (T-298/97. sz. ügy), 1997. december 11-én (T-312/97. és T-313/97. sz. ügy), 1997. december 16-án (T-315/97. sz. ügy), 1997. december 19-én (T-600/97-T-607/97. sz. ügy), 1998. január 2-án (T-1/98. sz. ügy), 1998. január 5-én (T-3/98-T-6/98. sz. ügy) és 1998. január 26-án (T-23/98. sz. ügy) benyújtott keresetlevelekkel a megtámadott határozat részleges megsemmisítése iránti keresetet indítottak.

12 Az Elsőfokú Bíróság a kibővített negyedik tanács elnökének 1998. szeptember 29-én hozott végzésével megengedte az Olasz Köztársaság beavatkozását az első fokú eljárásban felperes vállalkozások (a továbbiakban: felperesek) kérelmeinek támogatása végett.

13 Az Olasz Köztársaság emellett a Bíróság Hivatalához 1997. október 28-án benyújtott, a C-372/97. ügyszám alatt nyilvántartásba vett keresetlevéllel elsődlegesen a megtámadott határozat részleges megsemmisítésére, és másodlagosan annak annyiban történő megsemmisítésére irányuló keresetet terjesztett elő, amennyiben az az 5. cikkében arra kötelezi az említett tagállamot, hogy téríttesse vissza az 1990. július 1-je óta nyújtott támogatásokat. Ezt az eljárást a Bíróság 1998. november 24-i végzésével a megtámadott ítélet kihirdetéséig felfüggesztette.

14 Az Elsőfokú Bírósághoz benyújtott keresetükkel a felperesek elsődlegesen a megtámadott határozat részleges megsemmisítését kérték, és másodlagosan annak annyiban történő megsemmisítését, amennyiben az az 5. cikkében arra kötelezi az Olasz Köztársaságot, hogy téríttesse vissza az 1990. július 1-je óta nyújtott támogatásokat, kamatokkal növelt összegben. Kérelmeik alátámasztására a felperesek lényegében négy megsemmisítési jogalapra hivatkoztak.

15 A felhozott első megsemmisítési jogalapot a Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének megsértésére alapították. A felperesek álláspontja szerint a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor pusztán a tagállamok közötti kereskedelem érintettségének lehetőségére hivatkozott, és nem bizonyította a verseny torzulásának valós és konkrét veszélyét. A jelen esetben, mivel a szóban forgó támogatások kis összegűek voltak, mivel kedvezményezettjeik főként regionális tevékenységet folytattak, és mivel azoknak kompenzációs funkciója volt, azok álláspontjuk szerint nem érintik a tagállamok közötti kereskedelmet, és a versenyt sem torzítják. Emellett a felperesek az indokolás hiányát is kifogásolták a megtámadott határozattal kapcsolatban.

16 Az Elsőfokú Bíróság ezt az első jogalapot a megtámadott ítélet 76-106. pontjában kifejtett indokolás alapján elutasította. Ebből többek között kitűnik egyfelől, hogy a Bizottság nem volt köteles bizonyítani azt, hogy a szóban forgó támogatások valóban hatást gyakoroltak a tagállamok közötti kereskedelemre és a versenyre, másfelől, hogy sem a támogatások állítólagos csekély összege, sem a kedvezményezett vállalkozások viszonylagosan kis mérete, sem pedig az, hogy e vállalkozások helyi szinten végzik tevékenységüket, nem indokolja olyan következtetés levonását, hogy az említett támogatások nincsenek hatással a Közösségen belüli kereskedelemre. Emellett a megtámadott határozat indokolásának elégtelenségére vonatkozó kifogást szintén elutasította az Elsőfokú Bíróság azzal az indokkal, hogy abban a Bizottság tömören, de világosan kifejtette azon indokokat, amelyek miatt az említett támogatások érintik a tagállamok közötti kereskedelmet és torzítják a versenyt.

17 A felperesek által felhozott második megsemmisítési jogalapot egyfelől a Szerződés 92. cikke (3) bekezdése a) és c) pontjának, valamint az 1107/70 rendelet 3. cikke (1) bekezdése d) pontjának a Bizottság általi megsértésére alapították, ami az e cikkekben előírt eltérést engedő rendelkezések értelmezését illeti, másfelől a megtámadott ítélet e tekintetben történő indokolásának hiányára.

18 Az Elsőfokú Bíróság e második jogalapot elutasította, mivel a megtámadott ítélet 124-135. cikkében kimondta, hogy a megtámadott határozattal kapcsolatban nem állapítható meg a téves jogalkalmazás a fentiekre vonatkozóan, és az indokolás hiánya sem.

19 A felperesek által felhozott harmadik megsemmisítési jogalap azon állításból állt, hogy mivel a szóban forgó támogatásokat a közlekedési ágazat liberalizációja előtt elfogadott törvények írták elő, azokat nem kellene új támogatásnak minősíteni, hanem azokat létező támogatásnak kellene tekinteni.

20 Az Elsőfokú Bíróság elfogadta ezt a jogalapot, de csak annyiban, amennyiben a kizárólag helyi vagy regionális szinten, illetve belföldön tevékenykedő vállalkozásoknak nyújtott támogatásokra vonatkozott, a nemzetközi közúti árufuvarozás ágazatában tevékenykedő vállalkozásokkal kapcsolatban azonban elutasította. Az Elsőfokú Bíróság a következő megfontolásokra alapította indokolását:

"142 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint létező támogatásnak minősülnek a Szerződés hatálybalépése vagy az érintett tagállamnak az Európai Közösségekhez való csatlakozása előtt bevezetett támogatások, és azok, amelyeket a Szerződés 93. cikke (3) bekezdése szerinti feltételeknek megfelelően jogszerűen hajtottak végre (a Bíróság C-387/92. sz. Banco Exterior de España ügyben 1994. március 15-én hozott ítéletének [EBHT 1994., I-877. o.] 19. pontja és a C-295/97. sz. Piaggio-ügyben 1999. június 17-én hozott ítéletének [EBHT 1999., I-3735. o.] 48. pontja).

143 Hasonlóan, az olyan támogatási programot, amelyet olyan piacon hoztak létre, amely kezdetben zárva volt a verseny előtt, a piac liberalizációjakor úgy kell tekinteni, mint már létező támogatási programot, mivel létrehozásakor nem tartozott a Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének hatálya alá, amely - tekintettel az e rendelkezésben a tagállamok közötti kereskedelem érintettségére és a versenyre gyakorolt következményekre megállapított feltételekre - csak olyan ágazatokra vonatkozik, amelyek nyitottak a verseny számára.

[...]

145 A jelen esetben, mivel a nemzetközi közúti árufuvarozás ágazatát az 1018/68 rendelet nyitotta meg a verseny előtt 1969-től kezdődően, a szóban forgó, 1981-ben és 1985-ben bevezetett támogatási programok már a létrehozásuk időpontjában is a Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartoztak, és emiatt új támogatási programnak kell őket tekinteni, és mint ilyenre, alkalmazandó rájuk a Szerződés 93. cikkének (3) bekezdésében előírt bejelentési kötelezettség.

146 Ezzel szemben, mivel a kabotázsszolgáltatások piacát a 4059/89 rendelet csak 1990. július 1-jétől kezdődően liberalizálta, a szóban forgó támogatási programok az 1981-ben és 1985-ben történt bevezetésükkor a helyi, regionális, illetve belföldi fuvarozás ágazatában nyújtott támogatásokat illetően nem tartoztak a Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének hatálya alá.

147 Ebből következik, hogy a kizárólag ilyen jellegű fuvarozást végző vállalkozásoknak nyújtott támogatásokat létező támogatásnak kell tekinteni, és azok adott esetben csak a jövőre vonatkozó joghatásokkal bíró, összeegyeztethetetlenséget megállapító határozat tárgyai lehetnek.

148 A Szerződés 93. cikke (1) és (2) bekezdésének rendelkezései értelmében és a jogbiztonság elvének megfelelően ugyanis a létező támogatások folyamatos ellenőrzésére irányuló hatásköre keretében a Bizottság csak az ilyen támogatások általa kitűzött határidőn belül történő megszüntetésének vagy módosításának az elrendelésére jogosult. Azok tehát jogszerűen végrehajthatók, amíg a Bizottság nem állapítja meg az összeegyeztethetetlenségüket (a Bíróság C-47/91. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 1992. június 30-án hozott ítéletének [EBHT 1992., I-4145. o.] 23. és 25. pontja és a fent hivatkozott Banco Exterior de España ügyben hozott ítélet 20. pontja).

[...]

150 A megtámadott határozatot ezért meg kell semmisíteni, amennyiben 2. cikkében jogellenesnek minősíti a kizárólag helyi vagy regionális szinten, illetve belföldön fuvarozást végző vállalkozásoknak az 1990. július 1-je után nyújtott támogatásokat, és 5. cikkében elrendeli azok visszatéríttetését."

21 A felperesek által felhozott negyedik megsemmisítési jogalapot arra alapították, hogy a megtámadott határozat 4. cikke, amelyre e határozatnak a Szerződéssel összeegyeztethetetlen támogatások visszatéríttetését előíró 5. cikke visszautal, egyértelműen kimondja az 1990. július 1-je után nyújtott támogatások közös piaccal való összeegyeztethetetlenségét, amely időpont nem csak a kizárólag helyi vagy regionális szinten, illetve belföldön fuvarozást végző vállalkozásoknak nyújtott támogatásokra vonatkozik, hanem a nemzetközi közúti árufuvarozást végző vállalkozásoknak nyújtott támogatásokra is. Ezért a felperesek álláspontja szerint a Bizottság megsértette mind az arányosság és a bizalomvédelem elvét, mind pedig a támogatások visszatéríttetésével kapcsolatos indokolási kötelezettségét.

22 Az Elsőfokú Bíróság ezt a jogalapot is elutasította a megtámadott ítélet 162-177. pontjában kifejtett indokolás alapján, amely azon megfontolásból indul ki, hogy a megtámadott határozat 4. pontját úgy kell értelmezni, hogy az azokra a támogatásokra vonatkozik, amelyeket 1990. július 1-je után a helyi vagy regionális szinten, illetve belföldön fuvarozást végző vállalkozásoknak, valamint a szóban forgó támogatási programok létrehozása óta a nemzetközi közúti árufuvarozást végző vállalkozásoknak nyújtottak.

23 Az Elsőfokú Bíróság azt is megállapította, hogy mivel a szóban forgó támogatásokat nem jelentették be a Bizottságnak, a felperesek nem bizonyították, hogy lenne bármilyen arra utaló konkrét körülmény, hogy a nemzetközi közúti árufuvarozást végző vállalkozásoknak nyújtott egyedi támogatások visszatérítésére irányuló kötelezettség a támogatások versenyre gyakorolt hatására figyelemmel nyilvánvalóan aránytalan a Szerződés céljaihoz képest, és olyan rendkívüli körülmények fennállását sem bizonyították, amelyek megalapoznák az említett vállalkozásoknak nyújtott támogatások jogszerűségébe vetett jogos bizalmat. Emellett az Elsőfokú Bíróság kimondta, hogy a megtámadott határozat e tekintetben kellőképpen indokolt.

24 A megtámadott ítélet rendelkező részének szövege a következő:

"1) Az Elsőfokú Bíróság megsemmisíti a Friuli-Venezia Giulia régió (Olaszország) által a régió közúti áruszállító vállalkozásainak nyújtott támogatásokról szóló, 1997. július 30-i 98/182/EK bizottsági határozat 2. cikkét, amennyiben az az 1990. július 1-je után a helyi vagy regionális szinten, illetve belföldön fuvarozást végző vállalkozásoknak nyújtott támogatásokat jogellenesnek minősíti.

2) Az Elsőfokú Bíróság megsemmisíti a 98/182 határozat 5. cikkét, amennyiben az Olasz Köztársaságot e támogatások visszatéríttetésére kötelezi.

3) Az Elsőfokú Bíróság a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.

4) A felek maguk viselik saját költségeiket."

A fellebbezés

25 Az Olasz Köztársaság fellebbezésében azt kéri, hogy a Bíróság:

- elsődlegesen, részben helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet;

- másodlagosan semmisítse meg a megtámadott határozatot, amennyiben az a már kifizetett támogatások kamatokkal növelt összegének visszatéríttetésére kötelezi;

- a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

26 A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

- utasítsa el a fellebbezést;

- helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet, vagy másodlagosan azt annyiban helyezze hatályon kívül, amennyiben részben megsemmisíti a megtámadott határozatot;

- az Olasz Köztársaságot és az első fokú eljárás felperesei között szereplő Impresa Edo Collorigh és társait (a továbbiakban: Collorigh és társai) kötelezze a költségek viselésére.

27 A fellebbezés közlését követően válaszként benyújtott beadványában a Collorigh és társai lényegében azt kéri, hogy a Bíróság:

- helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet annyiban amennyiben:

- a közös piaccal összeegyeztethetetlennek minősíti a 28/1981 és a 4/1985 törvények értelmében létrehozott támogatási program alapján a nemzetközi közúti árufuvarozást végző vállalkozásoknak nyújtott támogatásokat;

- "új támogatásnak" minősíti a nemzetközi közúti árufuvarozást végző vállalkozásoknak az 1981 és 1995 közötti időszakban nyújtott támogatásokat;

- az Olasz Köztársaság illetékes hatóságait az állítólagosan jogellenes támogatások visszatéríttetésére kötelezi;

- másodlagosan semmisítse meg a megtámadott határozatot, amennyiben az előírja a már kifizetett támogatások kamatokkal növelt összegének visszatéríttetését;

- harmadlagosan semmisítse meg a megtámadott határozatot, és korlátozza a visszatéríttetési kötelezettséget a minimális összegre, figyelembe véve az érintett vállalkozások által ténylegesen elért nyereséget és azok adóterheit.

A csatlakozó fellebbezésről

A felek érvei

28 Az elsőként vizsgálandó csatlakozó fellebbezésével a Bizottság arra hivatkozik, hogy az Elsőfokú Bíróság megsértette mind az elsőfokú eljárásban benyújtott kereset elfogadhatóságának hivatalból történő vizsgálatára vonatkozó kötelezettségét, mind az EK-Szerződés 173. cikkének (4) bekezdését (jelenleg, módosítást követően EK 230. cikk (4) bekezdés), amely rendelkezés előírja a személyében való érintettség követelményét. A Bizottság álláspontja szerint az Elsőfokú Bíróságnak az említett kereseteket e személyében való érintettség hiánya miatt elfogadhatatlannak kellett volna nyilvánítania, mivel a felperesek nem hivatkozhattak olyan sajátos jellemzőkre, vagy olyan ténybeli helyzetre, amelyek a szóban forgó támogatások minden más, tényleges vagy potenciális kedvezményezettjétől megkülönböztetnék őket.

29 A Bizottság, mivel úgy véli, hogy a megtámadott határozat általános hatályú aktus, álláspontja szerint az nem érinti személyükben a felpereseket, amely vállalkozások nem hivatkoztak, és nem is hivatkozhattak olyan sajátos körülményre, amely őket más érdekelt vállalkozásokhoz képest egyéníti, és amely vállalkozások nem vettek részt a szóban forgó támogatások hivatalos vizsgálatára irányuló eljárásban. Pontosabban e határozat nem sértette e felperesek olyan sajátos jogait, amelyek az említett támogatásokban részesülő más vállalkozások jogaitól különböznek.

30 A Bizottság álláspontja szerint ezt az elemzést az ítélkezési gyakorlat is megerősíti (lásd különösen a 282/85. sz., DEFI kontra Bizottság ügyben 1986. július 10-én hozott ítéletet [EBHT 1986., 2469. o.] és a 67/85., 68/85. és 70/85. sz., Van der Kooy és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1988. február 2-án hozott ítéletet [EBHT 1988., 219. o.]), és azt nem gyengíti a C-15/98. és C-105/99. sz., Olaszország és Sardegna Lines kontra Bizottság egyesített ügyekben 2000. október 19-én hozott ítélet (EBHT 2000., I-8855. o.). Az utóbbi ítélet alapjául szolgáló ügyben az érintett vállalkozás ugyanis más helyzetben volt, mivel e vállalkozást a Bizottság határozata nem csupán mint a támogatási program potenciális kedvezményezettjét érintette, "hanem az e program címén nyújtott egyedi támogatás - amelynek visszatéríttetését a Bizottság elrendelte - tényleges kedvezményezettje minőségében is".

31 A Bizottság hangsúlyozza többek között, hogy mindenekelőtt a már kifizetett támogatások visszatéríttetésének elrendelése a megtámadott határozatnak csak az egyik aspektusa, amely valamennyi kedvezményezettet érint, ideértve azokat is, amelyek csak potenciális kedvezményezettjei e támogatásnak. A Bizottság ezt követően kifejti, hogy az egyes vállalkozások számára a kifizetett támogatások visszafizetése vonatkozásában előírt kötelezettség tényleges megléte csak összetett vizsgálatok alapján ítélhető meg. Végül amennyiben valamennyi vállalkozás, amely olyan jogellenesnek és a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánított támogatási program keretében nyújtott támogatásban részesült, amelynek a visszatéríttetését a Bizottság határozatában elrendelte, az Elsőfokú Bíróság előtt e határozatot keresettel megtámadhatná, abban az esetben ha e vállalkozások mégsem terjesztenek elő keresetet, valamennyi, az ilyen támogatások visszatéríttetésére vonatkozó előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatatlannak bizonyulna (lásd a C-188/92. sz. TWD Textilwerke Deggendorf ügyben 1994. március 9-én hozott ítélet [EBHT 1994., I-833. o.] 25. és 26. pontját). A Bizottság álláspontja szerint az ilyen helyzet negatív hatása abban nyilvánulna meg, hogy a kedvezményezett vállalkozások a megsemmisítés iránti keresetekre megállapított szűk határidőben kötelesek lennének megtámadni a határozatot az Elsőfokú Bíróság előtt, még azelőtt hogy tisztában lennének azzal, hogy a nemzeti jog alapján ténylegesen vissza kell-e fizetniük a kifizetett támogatásokat vagy sem, az ilyen hatás pedig gyengítené az említett vállalkozások bírói jogvédelmét.

32 A Bizottság véleménye szerint ez az elfogadhatatlansági jogalap imperatív jogalap. Ennélfogva, mivel az Elsőfokú Bíróságnak hivatalból kellett volna vizsgálnia, hogy a megtámadott határozat személyükben érinti-e a felpereseket, a Bíróságnak szankcionálnia kell e kötelezettség megsértését. Másodlagosan a Bizottság azt kéri a Bíróságtól, hogy vizsgálja meg maga az első fokú eljárásban előterjesztett keresetek elfogadhatóságát. A Bíróság eljárási szabályzata 61. cikke alapján eljárva a Bíróság a kereseteket mint elfogadhatatlanokat elutasíthatja.

A Bíróság álláspontja

33 Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a Bizottság elállt a megtámadott ítéletnek a megtámadott határozat részleges megsemmisítéséről szóló részében történő hatályon kívül helyezésére irányuló másodlagos kereseti kérelmétől.

34 Emlékeztetni kell arra, hogy a Szerződés 173. cikke - amely értelmében a Bíróság megvizsgálja a közösségi aktusok jogszerűségét - előírja, hogy bármely természetes vagy jogi személy eljárást indíthat hatáskör hiánya, lényeges eljárási szabályok megsértése, a Szerződés vagy az alkalmazására vonatkozó bármely jogi rendelkezés megsértése vagy hatáskörrel való visszaélés miatt a neki címzett határozat vagy az olyan határozat ellen, amelyet ugyan rendeletként vagy egy másik személyhez címzett határozatként hoztak, de amely őt közvetlenül és személyében érinti.

35 Természetes vagy jogi személy vonatkozásában az említett rendelkezés értelmében vett, a közösségi aktus bírósági felülvizsgálata iránti kereset benyújtására vonatkozó kereshetőségi jog alapvető feltételét képező személyében való érintettség hiánya esetén az ilyen kereset elfogadhatatlan, amely elfogadhatatlanság következésképpen imperatív jogalapnak minősül, amelyre a közösségi bíróság hivatalból hivatkozhat, illetve arra köteles is hivatkozni (lásd a fél fellebbezés előterjesztésére, illetve fenntartására vonatkozó érdekének hiányát illetően a C-19/93. P. sz., Rendo és társai kontra Bizottság ügyben 1995. október 19-én hozott ítélet [EBHT 1995., I-3319. o.] 13. pontját).

36 A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében azon alanyok, akik nem címzettjei egy határozatnak, csak akkor állíthatják, hogy személyükben érintettek, ha ez a határozat sajátos jellemzőik vagy egy őket minden más személytől megkülönböztető ténybeli helyzet folytán vonatkozik rájuk, és ezáltal a címzetthez hasonló módon egyéníti őket (lásd különösen a 25/62. sz., Plaumann kontra Bizottság ügyben 1963. július 15-én hozott ítéletet [EBHT 1963., 197. o., 223. o.], a C-321/95. P. sz., Greenpeace Council és társai kontra Bizottság ügyben 1998. április 2-án hozott ítélet [EBHT 1998., I-1651. o.] 7. és 28. pontját, valamint a fent hivatkozott Sardegna Lines kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 32. pontját).

37 A Bíróság ezért úgy ítélte meg, hogy valamely vállalkozás a Bizottság ágazati támogatási programot tiltó határozatát, ha őt ez a határozat nem érinti, főszabály szerint csak a szóban forgó ágazathoz való tartozása miatt és az említett rendszer potenciális kedvezményezettjének minőségében támadhatja meg. Az ilyen határozat ugyanis a felperes vállalkozás vonatkozásában olyan általános hatályú intézkedésként jelenik meg, amely objektív módon meghatározott helyzetekre alkalmazandó, és amely általánosan és elvontan körülírt személyek vonatkozásában fejt ki joghatásokat (lásd a fent hivatkozott Van der Kooy és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 15. pontját, a C-6/92. sz., Federmineraria és társai kontra Bizottság ügyben 1993. december 7-én hozott ítélet [EBHT 1993., I-6357. o.] 14. pontját, valamint a fent hivatkozott Sardegna Lines kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 33. pontját).

38 Emlékeztetni kell ugyanakkor arra az álláspontra, amelyet a Bíróság a fent hivatkozott Sardegna Lines kontra Bizottság egyesített ügyekben az Olasz Köztársaságot a szóban forgó kölcsönszerződésekben és lízingszerződésekben foglalt támogatási elem valamennyi kedvezményezettől történő visszatéríttetésére kötelező, a Szardínia régió (Olaszország) által a szardíniai hajózási ágazatnak nyújtott támogatásról szóló, 1997. október 21-i 98/95/EK bizottsági határozat (HL 1998. L 20., 30. o.) tárgyában hozott ítéletben elfogadott. Az említett ítélet 34. és 35. pontjában a Bíróság ugyanis úgy ítélte meg, hogy mivel a 98/95 határozat a Sardegna Lines nevű vállalkozást nem csupán a szardíniai hajózás területén működő vállalkozásként, vagyis a szardíniai hajóflottákra vonatkozó támogatási program potenciális kedvezményezettjeként, hanem az e program címén nyújtott egyedi támogatás - amelynek visszatéríttetését a Bizottság elrendelte - tényleges kedvezményezettjének minőségében is érintette, a vállalkozás az említett határozat által személyében érintettnek minősül, a határozat ellen benyújtott keresete pedig elfogadható.

39 A Bizottság állításával ellentétben a jelen ügyben éppen ez az eset áll fenn, mivel a felperesek más helyzetben vannak, mint azon kérelmezők, akik vonatkozásában a Bizottság határozata általános hatályú intézkedésnek minősül. E felpereseket a megtámadott határozat ugyanis nem csupán a régióbeli közúti árufuvarozási ágazatban működő vállalkozásként, vagyis a szóban forgó támogatási program potenciális kedvezményezettjeként, hanem az e program címén nyújtott egyedi támogatások - amelyek visszatéríttetését a Bizottság elrendelte - tényleges kedvezményezettjének minőségében is érinti. Amint a megtámadott ítélet 10. és 11. pontjából kitűnik, az 1981 és 1985 közötti, valamint az 1985 és 1995 közötti időszakok vonatkozásában kedvezően elbírált támogatási kérelmek számát, valamint a szóban forgó támogatásokra elkülönített előirányzatok összegét a megtámadott határozat indokolásának II. pontjában megjelölték, a Bizottságnak tehát tudnia kellett a tényleges kedvezményezettek létezéséről.

40 Mivel a fentiekből az következik, hogy a jelen ügyben a felperesek keresetei elfogadhatók voltak, az Elsőfokú Bíróság nem alkalmazta tévesen a jogot azáltal, hogy nem hivatkozott hivatalból elfogadhatatlanságra amiatt, hogy a felpereseket a megtámadott határozat nem érintette személyükben.

41 Következésképpen a Bizottság csatlakozó fellebbezését mint megalapozatlant el kell utasítani.

Az ügy érdeméről

42 Fellebbezésének alátámasztására az Olasz Köztársaság két jogalapra hivatkozik. Első jogalapjával lényegében azzal érvel, hogy az Elsőfokú Bíróság megsértette a Szerződés 92. cikkének (1) bekezdését. E jogalap első részében arra hivatkozik, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, amikor e rendelkezést értelmezte. Az említett jogalap második és harmadik részében arra hivatkozik, hogy az Elsőfokú Bíróság mérlegelési hiba miatt állapította meg azt, hogy a nemzetközi közúti árufuvarozást végző vállalkozásoknak nyújtott támogatások (a továbbiakban: vitatott támogatások) hatást gyakorolnak a Közösségen belüli kereskedelemre és versenyre, következésképpen azokat új támogatásnak kell tekinteni, amelyekre mint ilyenekre, kiterjed a Szerződés 93. cikkének (3) bekezdésében előírt bejelentési kötelezettség. Ugyanezen jogalap negyedik részében az Olasz Köztársaság arra hivatkozik, hogy a megtámadott ítélet indokolása a vitatott támogatásoknak az említett kereskedelemre gyakorolt hatásával kapcsolatos részében elégtelen. Az említett támogatások visszafizetésére vonatkozó kérelemmel kapcsolatos második jogalapjával az Olasz Köztársaság azzal érvel, hogy az Elsőfokú Bíróság mérlegelési hibát követett el, valamint megsértette az arányosság és a bizalomvédelem elvét.

Az első jogalapról

Az első jogalapnak az Elsőfokú Bíróság által a Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének értelmezése során elkövetett téves jogalkalmazásra alapított első részéről

- A felek érvei

43 Az Olasz Köztársaság, valamint a Collorigh és társai azzal érvelnek, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy a Szerződés 92. cikkének (1) bekezdését nem megszorítóan kell értelmezni, azaz úgy, hogy az a Közösségen belüli kereskedelemre gyakorolt valós és konkrét hatást követel meg az e rendelkezés hatálya alá tartozó támogatások tekintetében. Álláspontjuk szerint az Elsőfokú Bíróságnak e rendelkezést úgy kellett volna értelmeznie, hogy az megköveteli a Bizottságtól, hogy megállapítsa, és konkrétan bemutassa, hogy voltak-e olyan vállalkozások, amelyek kárt szenvedtek, és ha igen, hány vállalkozás volt érintett.

44 Ezzel szemben a Bizottság álláspontja szerint sem ő, sem az Elsőfokú Bíróság nem volt köteles annak vizsgálatára, hogy a támogatási intézkedések ténylegesen kárt okoztak-e más közösségi vállalkozásoknak. Ilyen vizsgálatot sem a Szerződés 92. cikkének a szövege, amely egyszerűen a verseny torzulásának veszélyére utal, sem e rendelkezés szerkezete nem követel meg. Ezenkívül egy ilyen vizsgálatot szinte lehetetlen lenne elvégezni, különösen a felosztott piacokon, amelyek jellemzője az igen nagyszámú szereplő jelenléte.

- A Bíróság álláspontja

45 E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a Szerződés 92. cikkének (1) bekezdése az e rendelkezés hatálya alá eső támogatásokat úgy definiálja, mint a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet.

46 A szerződésben meghatározott eljárási szabályok aszerint változnak, hogy létező támogatásokról vagy új támogatásokról van-e szó.

47 A létező támogatásokat illetően a Szerződés 93. cikke (1) és (2) bekezdésének rendelkezései értelmében, és a jogbiztonság elvének megfelelően az e támogatások folyamatos ellenőrzésére irányuló hatásköre keretében a Bizottság, ha - azt követően, hogy felhívta az érintett feleket észrevételeik megtételére - megállapítja, hogy valamely támogatás az említett Szerződés 92. cikke értelmében nem egyeztethető össze a közös piaccal, vagy hogy e támogatást visszaélésszerűen használják fel, úgy határoz, hogy az érintett állam köteles a Bizottság által kitűzött határidőn belül a támogatást megszüntetni vagy módosítani. Az ilyen támogatások tehát jogszerűen végrehajthatók, amíg a Bizottság nem állapítja meg az összeegyeztethetetlenségüket (lásd a fent hivatkozott Olaszország kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 23. és 25. pontját, valamint a fent hivatkozott Banco Exterior de España ügyben hozott ítélet 20. pontját).

48 Az új támogatásokat illetően a Szerződés 93. cikkének (3) bekezdése kimondja, hogy a Bizottságot az észrevételei megtételéhez szükséges időben tájékoztatni kell minden, ilyen támogatás nyújtására irányuló szándékról. A Bizottság ekkor elvégzi a támogatási program első vizsgálatát. Ha a Bizottság e vizsgálat alapján úgy ítéli meg, hogy ez a szándék nem egyeztethető össze a közös piaccal, haladéktalanul megindítja az említett cikk (2) bekezdése szerinti kontradiktórius vizsgálati eljárást. Ebben az esetben, amíg ebben az eljárásban végső határozat nem születik, az érintett tagállam a tervezett intézkedéseket nem hajthatja végre. Az új támogatások tekintetében tehát a Bizottság megelőző jellegű ellenőrzést végez, és azok mindaddig nem hajthatók végre, amíg a Bizottság azokat nem nyilvánította a Szerződéssel összeegyeztethetőnek.

49 Amint azt az Elsőfokú Bíróság is megállapította a megtámadott ítélet 77-79. pontjában, a Szerződés 93. cikkének (3) bekezdése értelmében a végrehajtásuk előtt a Bizottságnak bejelentendő új támogatások ellenőrzésére irányuló hatásköre keretében a Bizottság nem e támogatásoknak a tagállamok közötti kereskedelemre és a versenyre gyakorolt valós hatását kell bizonyítania, hanem azt, hogy az említett támogatások érinthetik-e e kereskedelmet. Amennyiben a Bizottságnak határozatában a már megítélt támogatások valós hatását kellene bizonyítania, ez olyan tagállamok előnyben részesítéséhez vezetne, amelyek a Szerződés 93. cikkének (3) bekezdésében előírt bejelentési kötelezettség megsértésével folyósítanak támogatásokat, azokkal szemben, akik a támogatásokat tervezet formájában bejelentik (a C-301/87. sz., Franciaország kontra Bizottság, "Boussac Saint Frères"-ügyben 1990. február 14-én hozott ítélet [EBHT 1990., I-307. o.] 32. és 33. pontja).

50 Ennélfogva az Elsőfokú Bíróság helyesen állapította meg a megtámadott ítélet 95. pontjában, hogy nem szükséges annak bizonyítása, hogy egyes közösségi vállalkozások kárt szenvedtek a vitatott támogatások nyújtása következtében. Az első jogalapnak az Elsőfokú Bíróság által a Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének értelmezése során elkövetett téves jogalkalmazásra alapított első részét ezért mint megalapozatlant el kell utasítani.

Az első jogalapnak a vitatott támogatások Közösségen belüli kereskedelemre és versenyre gyakorolt hatására alapított második részéről

- A felek érvei

51 Az Olasz Köztársaság, valamint a Collorigh és társai azzal érvelnek, hogy az Elsőfokú Bíróságnak - figyelembe véve többek között az ügy iratainak egyes releváns részeit - meg kellett volna állapítania, hogy a vitatott támogatások nem gyakoroltak hatást a Közösségen belüli kereskedelemre és a versenyre. Először is, mivel egyfelől e támogatások teljes összege igen alacsony volt, másfelől a régió közúti fuvarozással foglalkozó vállalkozásai a Közösségen belüli fuvarozási ágazatnak csak egy teljesen marginális részét képezték, az említett támogatások csak teljesen jelentéktelen hatással járhattak. Másodszor a kontingensekkel és kétoldalú egyezményekkel jellemezhető nemzetközi közúti árufuvarozás ekkor még nem volt teljes mértékben liberalizált. Ezenkívül az Elsőfokú Bíróságnak bizonyítania kellett volna, hogy a nemzetközi közúti fuvarozási piacon hatályos közösségi kontingenst még nem használták ki teljesen, holott a jelen esetben ez a helyzet állt fenn. Harmadszor a Collorigh és társai álláspontja szerint az Elsőfokú Bíróságnak ki kellett volna zárnia azt a feltételezést, hogy a vitatott támogatások megerősítették a kedvezményezett vállalkozások pénzügyi helyzetét, mivel e támogatások célja éppen az osztrák, horvát és szlovén vállalkozások által támasztott verseny kiegyenlítése volt.

52 A Bizottság válasza erre egyfelől az, hogy valamely támogatási program olyan módon történő végrehajtása, hogy az nem egyetlen vállalkozást, hanem egy teljes ágazatot részesítsen előnyben, különösen amennyiben a piac szerkezetét számos kisméretű vállalkozás jelenléte jellemzi, szükségképpen hatást gyakorol a kereskedelemre. Amint az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 86. pontjában helyesen megállapítja, ilyen körülmények között még a viszonylag kis összegű támogatásnak a versenyre és a kereskedelemre gyakorolt hatása sem elhanyagolható, és az ilyen támogatás nem tekinthető jelentéktelennek.

53 Másfelől a nemzetközi közúti árufuvarozási ágazatban már 1969 előtt is létezett Olaszországban bizonyos mértékű verseny az Olasz Köztársaság által kötött kétoldalú egyezmények értelmében. 1981-ben és 1985-ben, amikor a vitatott támogatási programokat bevezették, a közösségi kontingensek lehetővé tették valamennyi, az előírt engedéllyel rendelkező fuvarozónak, hogy két tagállam között kereskedelmi kapcsolatot létesítsen, és megteremtették, illetve megerősítették a különböző tagállamokban letelepedett vállalkozások közötti versenyhelyzetet, amint ezt az Elsőfokú Bíróság is megállapította a megtámadott ítélet 145. pontjában. Emellett ugyanebben a pontban az Elsőfokú Bíróság megfelelően jelölte meg azokat az okokat, amelyek miatt úgy ítélte meg, hogy a nemzetközi közúti árufuvarozó vállalkozásoknak nyújtott előnyök a Szerződés értelmében vett állami támogatásnak minősülnek.

- A Bíróság álláspontja

54 Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a támogatás viszonylag csekély jelentősége vagy a kedvezményezett vállalkozás viszonylag kis mérete nem zárja ki eleve a tagállamok közötti kereskedelem esetleges érintettségét (lásd a C-142/87. sz., Belgium kontra Bizottság, "Tubemeuse"-ügyben 1990. március 21-én hozott ítélet [EBHT 1990., I-959. o.] 43. pontját, a C-278/92-C-280/92. sz., Spanyolország kontra Bizottság egyesített ügyekben 1994. szeptember 14-én hozott ítélet [EBHT 1994., I-4103. o.] 42. pontját, és a C-280/00. sz., Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ügyben 2003. július 24-én hozott ítélet [EBHT 2003., I-7747. o.] 81. pontját). A viszonylag jelentéktelen támogatás is érintheti a tagállamok közötti kereskedelmet és a versenyt, amennyiben élénk verseny van abban az ágazatban, ahol a támogatásban részesülő vállalkozások működnek (lásd a 259/85. sz., Franciaország kontra Bizottság ügyben 1987. november 11-én hozott ítélet [EBHT 1987., 4393. o.] 24. pontját és a C-351/98. sz., Spanyolország kontra Bizottság ügyben 2002. szeptember 26-án hozott ítélet [EBHT 2002., I-8031. o.] 63. pontját).

55 Az Elsőfokú Bíróság, miután úgy ítélte meg, hogy ezen ítélkezési gyakorlat alkalmazandó a jelen esetben, egyfelől a megtámadott ítélet 84. és 86. pontjában helyesen állapította meg, hogy a kedvezményezett vállalkozások kis mérete és az odaítélt támogatások viszonylag alacsony összege önmagában nem zár ki minden, a versenyre és a kereskedelemre gyakorolt hatást, amennyiben a piac szerkezetét - mint ahogy a közúti árufuvarozás ágazatában is - számos kisméretű vállalkozás jelenléte jellemzi. Másfelől, amint azt az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 94. pontjában megállapította, jóllehet a régió fuvarozói csak nagyon csekély mértékben vesznek részt az említett ágazatban, a verseny e korlátozott jellege nem zárja ki a Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének alkalmazását. Ugyanebben a pontban az Elsőfokú Bíróság ebből azt a következtetést vonta le, hogy a vitatott támogatások megerősítették a harmadik személyek számára közúti árufuvarozási szolgáltatásokat végző, a régióban letelepedett vállalkozások pénzügyi helyzetét, és ezáltal növelték azok cselekvési lehetőségeit a versenytársaikéhoz képest, és ezért hatást gyakorolhattak a tagállamok közötti kereskedelemre.

56 Mivel az Olasz Köztársaság nem hozott fel semmilyen arra vonatkozó bizonyítékot, hogy az Elsőfokú Bíróság a jelen ügyben megsértette a Bíróság által a jelen ítélet 54. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatban elismert elveket, a vitatott támogatásoknak a Közösségen belüli kereskedelemre és a versenyre gyakorolt hatásával kapcsolatos érvet mint megalapozatlant el kell utasítani.

57 Másodszor az Olasz Köztársaság, és a Collorigh és társai azon érvét, miszerint az Elsőfokú Bíróságnak meg kellett volna állapítania, hogy a kontingensekkel és kétoldalú egyezményekkel jellemezhető nemzetközi közúti árufuvarozási ágazat a megtámadott határozat meghozatalának időpontjában még nem volt teljes mértékben liberalizált, következésképpen a vitatott támogatásokat nem lehet úgy tekinteni, mint amelyek hatást gyakoroltak a versenyre, mint megalapozatlant el kell utasítani.

58 A megtámadott ítélet 92. pontjában ugyanis az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy az 1018/68 rendelet vonatkozó rendelkezései értelmében a fuvarozó nevére kiállított, és csak egyetlen gépjárműre érvényes közösségi engedélyeket a nemzeti kontingenseknek megfelelően egyéves időtartamra bocsátották ki a nemzetközi közúti árufuvarozást illetően úgy, hogy a nemzetközi közúti árufuvarozási engedély jogosultja ezen érvényességi időn belül egy gépjárművel korlátozás nélkül végezhetett árufuvarozási tevékenységet a választása szerinti tagállamok között.

59 Az Elsőfokú Bíróság tehát helyesen állapította meg, hogy a nemzetközi közúti árufuvarozási piacon az 1969 és 1993 közötti időszakban hatályos kontingensrendszerek lehetővé tették a tényleges versenyhelyzet megteremtését a meghatározott kontingensek mértékéig, amit a vitatott támogatások nyújtása érinthetett.

60 E tekintetben az Elsőfokú Bíróság azt is helyesen állapította meg a megtámadott ítélet 96. pontjában, hogy még ha feltételezzük is, hogy a közösségi kontingens ki volt merülve, e körülményből nem vonható le az a következtetés, hogy a vitatott támogatások nem gyakorolnak hatást a Közösségen belüli kereskedelemre és a versenyre. Figyelembe véve ugyanis a kontingensrendszerek által a közösségi engedélyek jogosultjai számára a vonatkozásban biztosított választási lehetőséget, hogy mely tagállamok között végeznek nemzetközi közúti árufuvarozást, e kontingensek kimerüléséből semmi esetre sem vonható le arra vonatkozó következtetés, hogy azokat milyen módon használták fel, azaz, hogy Olaszországból induló vagy Olaszországba történő ilyen fuvarozásra, vagy éppen magából a régióból induló vagy a régióba történő ilyen fuvarozásra használták-e azokat.

61 Harmadszor, a következetes ítélkezési gyakorlat szerint az a körülmény, hogy valamely tagállam egyoldalú intézkedésekkel a gazdaság valamely ágazatában a más tagállamokban érvényesülő versenyfeltételekhez való közeledésre törekszik, nem fosztja meg ezen intézkedéseket támogatásjellegüktől (a 6/69. és 11/69. sz., Bizottság és Franciaország egyesített ügyekben 1969. december 10-én hozott ítélet [EBHT 1969., 523. o.] 20. és 21. pontja, valamint a C-6/97. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 1999. május 19-én hozott ítélet [EBHT 1999., I-2981. o.] 21. pontja).

62 Ebből következik, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 101. pontjában helyesen állapította meg, hogy a vitatott támogatásokat sem az Olaszországban alkalmazott magasabb diszkontráták, sem az Ausztriában, Horvátországban vagy Szlovéniában letelepedett vállalkozások által támasztott verseny nem igazolja. A Collorigh és társai azon érvét, miszerint az Elsőfokú Bíróságnak ki kellett volna zárnia azt a feltételezést, hogy a vitatott támogatási program megerősítette a kedvezményezett vállalkozások pénzügyi helyzetét, mivel e támogatások célja éppen az említett verseny kiegyenlítése volt, mint megalapozatlant el kell utasítani.

63 Ennélfogva az első jogalapnak a vitatott támogatások Közösségen belüli kereskedelemre és versenyre gyakorolt hatására alapított második részét mint megalapozatlant teljes egészében el kell utasítani.

Az első jogalapnak a vitatott támogatások új támogatásként történő téves minősítésére alapított harmadik részéről

- A felek érvei

64 Az Olasz Köztársaság, és a Collorigh és társai vitatják az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítélet 145. pontjában kifejtett értékelését, miszerint a vitatott támogatásokat, mivel azok már a létrehozásuk időpontjában is a Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartoztak, új támogatási programnak kell tekinteni, és mint ilyenre, alkalmazandó rájuk a Szerződés 93. cikkének (3) bekezdésében előírt bejelentési kötelezettség. Álláspontjuk szerint az Elsőfokú Bíróságnak meg kellett volna állapítania, hogy az 1981-ben és 1985-ben egy nem teljesen liberalizált piacon bevezetett ilyen támogatásokat létező támogatásnak kell tekinteni, és azok adott esetben csak a jövőre vonatkozó joghatásokkal bíró, összeegyeztethetetlenséget megállapító határozat tárgyai lehetnek.

65 Ezzel szemben, jóllehet a Bizottság nem vitatja a létező támogatásnak az Elsőfokú Bíróság által a megtámadott ítélet 142. és 143. pontjában kifejtett értelmezését, hangsúlyozza, hogy a létező támogatások fogalmának egy nagyon kiterjesztő értelméről van szó. Mindenesetre a vitatott támogatások, mivel azokat 1981-ben és 1985-ben vezették be egy a verseny előtt nyitott ágazatban, a Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartoznak, és új támogatásnak tekintendők.

- A Bíróság álláspontja

66 A jelen esetben, amint azt az Elsőfokú Bíróság is helyesen megállapította a megtámadott ítélet 5. pontjában, a nemzetközi közúti árufuvarozás ágazatát az 1018/68 rendelet már 1969-től kezdődően részlegesen megnyitotta a verseny előtt, majd az 1993. január 1-jétől teljesen liberalizálásra került.

67 Ebből az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 94. pontjában azt a következtetést vonja le, hogy a vitatott támogatások megerősítették a harmadik személyek számára közúti árufuvarozási szolgáltatásokat végző, a régióban letelepedett vállalkozások pénzügyi helyzetét, és ezáltal növelték azok cselekvési lehetőségeit a versenytársaikéhoz képest, és ezért hatást gyakorolhattak a tagállamok közötti kereskedelemre.

68 Az említett, 1981-ben és 1985-ben bevezetett támogatások tehát már a létrehozásuk időpontjában is a Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartoztak. Ebből következik, hogy az Elsőfokú Bíróság nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a megtámadott ítélet 145. pontjában megállapította, hogy az említett támogatásokat emiatt új támogatási programnak kell tekinteni, és mint ilyenre, alkalmazandó rájuk a Szerződés 93. cikkének (3) bekezdésében előírt bejelentési kötelezettség.

69 Ennélfogva az első jogalapnak a vitatott támogatások új támogatásként történő téves minősítésére alapított harmadik részét el kell utasítani.

Az első jogalapnak a megtámadott ítélet indokolásának hiányára alapított negyedik részéről

70 Az első jogalap negyedik részét illetően, amelyben a megtámadott ítéletnek a vitatott támogatások Közösségen belüli kereskedelemre gyakorolt hatására vonatkozó indokolásának hiányát kifogásolják, emlékeztetni kell arra, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 76-106. pontjában részletesen kifejtette azokat az okokat, amelyek miatt a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az ilyen támogatások érintik a tagállamok közötti kereskedelmet és torzítják a versenyt.

71 Ennélfogva az első jogalapnak a megtámadott ítélet indokolásának hiányára alapított negyedik részét mint megalapozatlant el kell utasítani.

72 A fenti megfontolásokra tekintettel az első jogalap egyik része sem elfogadható, ezért azt teljes egészében mint megalapozatlant el kell utasítani.

A második jogalapról

73 A három részből álló második jogalappal az Olasz Köztársaság egyfelől azt kifogásolja az Elsőfokú Bírósággal szemben egyfelől, hogy az tévesen alkalmazta a jogot, amennyiben kimondta, hogy a megtámadott határozat a vitatott támogatások visszatéríttetését elrendelő részében összeegyeztethető az arányosság, valamint a bizalomvédelem elvével, másfelől azt, hogy nem vette figyelembe az említett támogatások visszatéríttetésére vonatkozó kötelezettség terjedelmét.

A második jogalapnak az arányosság elvének megsértésére alapított első részéről

- A felek érvei

74 A második jogalap első részével a Collorigh és társai arra hivatkoznak, hogy az Elsőfokú Bíróságnak meg kellett volna állapítania, hogy a Bizottság nem hozott fel annak alátámasztására szolgáló bizonyítékot, hogy a vitatott támogatások visszatéríttetése ésszerű vagy szükséges volt. Az Olasz Köztársaság a maga részéről hangsúlyozza, hogy jóllehet e támogatások hatása a kedvezményezett vállalkozások helyzetére jelentéktelen volt, azok visszatérítése igen komoly terhet jelentene ez utóbbiak számára, amely közülük sokak számára gazdasági összeomlást vonna magával.

- A Bíróság álláspontja

75 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint, amelyre az Elsőfokú Bíróság is helyesen hivatkozott a megtámadott ítélet 169. pontjában, a jogellenes támogatás visszatéríttetés útján történő megszüntetése a támogatás jogellenessége megállapításának logikus következménye. Következésképpen a jogellenesen nyújtott állami támogatásnak a korábbi helyzet visszaállítása érdekében történő visszatéríttetése főszabály szerint nem tekinthető a Szerződés állami támogatásokra vonatkozó rendelkezéseinek célkitűzéseihez képest aránytalan intézkedésnek (lásd a fent hivatkozott "Tubemeuse"-ügyben hozott ítélet 66. pontját és a C-169/95. sz., Spanyolország kontra Bizottság ügyben 1997. január 14-én hozott ítélet [EBHT 1997., I-135. o.] 47. pontját).

76 A támogatás visszatérítésével a kedvezményezett elveszíti azon előnyt, amelyet a piacon versenytársaival szemben élvezett, és visszaáll a támogatás kifizetése előtti helyzet (lásd a C-350/93. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 1995. április 4-én hozott ítélet [EBHT 1995., I-699. o.] 22. pontját). A visszatérítés e funkciójából következik továbbá az is, hogy főszabály szerint - rendkívüli körülmények kivételével - a Bizottság nem sérti meg a Bíróság ítélkezési gyakorlata által elismert diszkrecionális jogkörét, amikor a jogellenes támogatások címén nyújtott összegek visszatéríttetését kéri a tagállamtól, mivel csak a korábbi helyzetet állítja vissza (lásd a C-75/97. sz., Belgium kontra Bizottság ügyben 1999. június 17-én hozott ítélet [EBHT 1999., I-3671. o.] 66. pontját és a C-310/99. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 2002. március 7-én hozott ítélet [EBHT 2002., I-2289. o.] 99. pontját).

77 A Collorigh és társai azon érvét illetően, miszerint a vitatott támogatások visszatérítése a kedvezményezett vállalkozások számára olyan komoly terhet jelentene, amely alkalmas lenne arra, hogy a vállalkozások jelentős része eltűnjön a piacról, és egyúttal komoly válságot okozzon a foglalkoztatás vonatkozásában, valamint szociális téren, így e visszatéríttetés gyakorlatilag lehetetlen, elegendő rámutatni arra, hogy a Collorigh és társai által felhozott körülmények egyáltalán nem alkalmasak a vitatott támogatások visszatéríttetése lehetetlenségének bizonyítására. Pusztán esetlegesen felmerülő belső nehézségekről van ugyanis szó.

78 Márpedig a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a belső nehézségektől való félelem nem igazolhatja azt, hogy valamely tagállam nem tesz eleget a közösségi jogból eredő kötelezettségeinek (lásd különösen a C-404/97. sz., Bizottság kontra Portugália ügyben 2000. június 27-én hozott ítélet [EBHT 2000., I-4897. o.] 52. pontját, a fent hivatkozott Olaszország kontra Bizottság ügyben 2002. március 7-én hozott ítélet 105. pontját és a C-404/00. sz., Bizottság kontra Spanyolország ügyben 2003. június 26-án hozott ítélet [EBHT 2003., I-6695. o.] 55. pontját).

79 E körülmények között az Elsőfokú Bíróság helyesen állapította meg a megtámadott ítélet 170. pontjában, hogy semmilyen arra vonatkozó konkrét bizonyítékot nem hoztak fel, hogy a vitatott támogatások visszatérítésére irányuló kötelezettség aránytalan a Szerződés céljaihoz képest.

80 Ennélfogva a második jogalap első részét, amelyet az Olasz Köztársaság arra alapít, hogy az Elsőfokú Bíróság megsértette az arányosság elvét, el kell utasítani.

A második jogalapnak a bizalomvédelem elvének megsértésére alapított második részéről

- A felek érvei

81 Az Olasz Köztársaság, jóllehet nem vitatja a Bíróság ítélkezési gyakorlatát, amely általában nem teszi lehetővé, hogy a közös piaccal összeegyeztethetetlen támogatásokat nyújtó tagállam a kedvezményezettek jogos bizalmára hivatkozzon annak érdekében, hogy kivonja magát az e támogatások visszatéríttetésére vonatkozó kötelezettség alól, a második jogalap második részében azzal érvel, hogy ezt az elvet újra kellene fogalmazni különösen arra az esetre vonatkozóan, amikor - mint a jelen esetben is - az intézkedést igen hosszú ideig alkalmazták anélkül, hogy azt bárki vitatta volna, és úgy, hogy az intézkedés ezen időszak jelentős részében jogszerű és a Szerződéssel összeegyeztethető volt.

82 Az Olasz Köztársaság álláspontja szerint egyfelől a jelen ügyben indokolt lehet a vitatott támogatások visszatéríttetésére vonatkozó kötelezettség időbeli hatályának a megtámadott határozat rendelkező részében történő korlátozása, mivel az eljárás Bizottság általi megindításának időpontjában, azaz 1995 novemberében már több mint tizennégy éve bevezetett és kifizetett támogatásokról volt szó, másfelől a megtámadott ítélet az említett határozathoz képest reformatio in peiust jelent, és így sérti a bizalomvédelem és a jogbiztonság elvét. Az EK-Szerződés 93. cikkének alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 1999. március 22-i 659/1999/EK tanácsi rendelet (HL L 83., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 339. o.) 15. cikke éppen az idővel megszilárdult jogi és gazdasági helyzetekre vonatkozó jogi aktusok elfogadásának megakadályozása érdekében írta elő helyesen, hogy a Bizottságnak a jogellenes támogatások visszatéríttetésre vonatkozó hatásköre tízéves jogvesztő határidőn belül érvényesíthető, amely határidő azon a napon kezdődik, amikor a jogellenes támogatást nyújtják. Noha olyan rendelkezésről van szó, amely időbeli hatályánál fogva nem alkalmazandó a jelen ügyben, abban fontos értékelési szempontokat lehet találni a vitatott támogatások visszatéríttetése időbeli terjedelmének ésszerű meghatározásához.

83 A Collorigh és társai is ezt az álláspontot támogatják, hangsúlyozva, hogy téves az Elsőfokú Bíróság által a megtámadott ítélet 173. pontjában tett azon megállapítás, miszerint az említett támogatásokban részesülő vállalkozások nem hivatkozhattak semmilyen rendkívüli körülményre, amely megalapozhatta volna a támogatások jogszerűségébe vetett bizalmukat, és így arra sem volt lehetőségük, hogy azok visszafizetését megtagadják. Álláspontjuk szerint az Elsőfokú Bíróság számos olyan körülményt vett figyelembe, amelyek minden bizonnyal rendkívüli körülménynek tekinthetők.

84 A Bizottság válasza erre az, hogy a megtámadott ítélet 172. és 173. pontjában az Elsőfokú Bíróság helyesen állapította meg, hogy nem állnak fenn olyan rendkívüli körülmények, amelyek megalapoznák a vitatott támogatások jogszerűségébe vetett jogos bizalmat.

85 Márpedig az Olasz Köztársaság nem hozott fel semmilyen meggyőző érvet e következtetés vitatására. Először is, mivel nem létezik semmilyen jogvesztő határidő, irreleváns azon állítás, amely szerint az intézkedéseket már tíz vagy tizennégy éve alkalmazták, amikor a Bizottság megindította a hivatalos vizsgálati eljárást, és a 659/1999 rendelet 15 cikkére történő hivatkozás is hatástalan. Emellett helytelen lenne azt állítani, hogy a szóban forgó intézkedés "hosszú ideig jogszerű és a Szerződéssel összeegyeztethető volt". Ellenkezőleg, az említett intézkedés sohasem volt jogszerű, mivel azt nem jelentették be a Bizottságnak. Ezenkívül amint a Bizottságnak lehetősége nyílt annak vizsgálatára, azt a közös piaccal összeegyeztethetetlennek ítélte, és a határozatát a megtámadott ítélet is megerősítette, amelyet e tekintetben nem is kifogásoltak. Végül, ellentétben az Olasz Köztársaság állításaival, ez az összeegyeztethetetlenség nem hirtelen merült fel, hanem már bevezetésüktől fogva jellemezte a vitatott támogatásokat.

- A Bíróság álláspontja

86 Emlékeztetni kell a jogellenes támogatásban részesülő kedvezményezett azon lehetőségére, hogy olyan rendkívüli körülményekre hivatkozzon, amelyek megalapozhatták az e támogatás jogszerűségébe vetett bizalmát, és hogy ebből következően megtagadja annak visszafizetését. Ilyen esetben az adott ügyben megkeresett nemzeti bíróság feladata - adott esetben az értelmezésre vonatkozó előzetes döntéshozatalra irányuló kérdéseknek a Bíróság elé terjesztését követően -, hogy értékelje a szóban forgó körülményeket (a C-5/89. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 1990. szeptember 20-án hozott ítélet [EBHT 1990., I-3437. o.] 16. pontja és a fent hivatkozott Olaszország kontra Bizottság ügyben 2002. március 7-én hozott ítélet 103. pontja).

87 A jelen ügyben az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 172. pontjában mindenekelőtt megállapította, hogy a vitatott támogatásokat anélkül nyújtották, hogy azokat előzetesen bejelentették volna a Bizottságnak, ellentétben a Szerződés 93. cikkének (3) bekezdésében a tagállamokra rótt kötelezettséggel.

88 Ezt követően a megtámadott ítélet ugyanezen pontjában az Elsőfokú Bíróság joggal állapította meg, hogy az a tény, hogy a kedvezményezett vállalkozások kisvállalkozások, nem igazolja az említett támogatások jogszerűségébe vetett jogos bizalmukat.

89 Végül, amennyiben az Olasz Köztársaság azzal érvel, hogy miután a kedvezményezett vállalkozások bíztak az évek óta bevezetett és kifizetett támogatások jogszerűségében, az Elsőfokú Bíróságnak meg kellett volna állapítania, hogy e hosszú időszak jogos bizalmat ébresztett a kedvezményezettekben a vitatott támogatások visszatéríttetésével kapcsolatban, ami - amint azt a Bíróság korábban már kimondta - igazolná a Bizottság feladata ellátására vonatkozó hatáskörének időbeli korlátozását, elegendő azt válaszolni, hogy az ilyen jogvesztő határidőt előre kell meghatározni, továbbá e határidő és az alkalmazási feltételeinek meghatározása a közösségi jogalkotó hatáskörébe tartozik (lásd ebben az értelemben az 52/69. sz., Geigy kontra Bizottság ügyben 1972. július 14-én hozott ítéletének [EBHT 1972., 787. o.] 21. pontját). Márpedig a megtámadott határozat időpontjában a közösségi jogalkotó még nem határozott meg jogvesztő határidőt a Szerződés alapján nyújtott támogatások ellenőrzése terén, az 1999. április 16-án hatályba lépett 659/1999 rendelet pedig nem alkalmazandó a jelen ügy tényállására.

90 A jogbiztonság alapvető követelményének mondana ellent azonban, ha a Bizottság bármeddig késlekedhetne jogkörének gyakorlásával (lásd a fent hivatkozott Geigy kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 20. és 21. pontját, valamint a C-74/00. P. és C-75/00. P. sz., Falck és Acciaierie di Bolzano kontra Bizottság egyesített ügyekben 2002. szeptember 24-én hozott ítélet [EBHT 2002., I-7869. o.] 140. pontját). E tekintetben a Bizottság késlekedése annak megállapítása során, hogy valamely támogatás jogellenes, és azt a tagállam köteles megszüntetni és visszatéríttetni, bizonyos körülmények között az említett támogatás kedvezményezettjeiben olyan jogos bizalmat kelthet, amely megakadályozza, hogy a Bizottság az említett tagállammal szemben elrendelje e támogatás visszatéríttetését (lásd a 223/85. sz., RSV kontra Bizottság ügyben 1987. november 24-én hozott ítélet [EBHT 1987., 4617. o.] 17. pontját). Az ezen ítélet alapjául szolgáló ügy körülményei azonban rendkívüliek voltak, és a jelen ügy körülményeivel semmilyen hasonlóságot nem mutatnak. Az említett ítélet tárgyát képező intézkedés ugyanis egy olyan ágazatot érintett, amely évek óta részesült a Bizottság által engedélyezett állami támogatásokban, és amely intézkedés egy olyan művelettel kapcsolatos kiegészítő költségek fedezését szolgálta, amely korábban maga is engedélyezett támogatásban részesült (a C-334/99. sz., Németország kontra Bizottság ügyben 2003. január 28-án hozott ítélet [EBHT 2003., I-1139. o.] 44. pontja).

91 Mindenesetre a be nem jelentett állami támogatások esetén az ilyen késedelem a Bizottságnak csak attól az időponttól kezdve róható fel, amikor a közös piaccal összeegyeztethetetlen támogatások létezéséről tudomást szerzett.

92 A jelen esetben nem vitatott, hogy a Bizottság a vitatott támogatásokról csak 1995 szeptemberében szerzett tudomást. Figyelembe véve egyfelől, hogy a Bizottság nem engedélyezte az ilyen támogatásokat, másfelől pedig, hogy ez utóbbi nem ismerte azt az összetett helyzetet, amelyben e támogatásokat nyújtották, határozathozatal előtt a Bizottságnak vizsgálatot kellett lefolytatnia. E körülmények között az 1995 szeptembere és a megtámadott határozat elfogadása, azaz 1997. július 30. között eltelt idő ésszerűnek tekinthető. Következésképpen nem kifogásolható az Elsőfokú Bírósággal szemben az, hogy e tekintetben megsértette a bizalomvédelem elvét.

93 Következésképpen a második jogalap második részét el kell utasítani.

A második jogalapnak a vitatott támogatások visszatéríttetésére vonatkozó kötelezettség terjedelmére alapított harmadik részéről

- A felek érvei

94 Második jogalapjának harmadik részével az Olasz Köztársaság arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozat 4. cikke, amelyre e határozat 5. cikke visszautal, a Szerződéssel összeegyeztethetetlen támogatások visszatéríttetésének előírásakor egyáltalán nem tesz különbséget a helyi vagy regionális szinten, illetve belföldön tevékenykedő fuvarozási vállalkozásoknak, és a nemzetközi közúti árufuvarozást végző vállalkozásoknak nyújtott támogatások között, és e 4. cikk egyértelműen kimondja valamennyi, 1990. július 1-je után a régió által nyújtott támogatás összeegyeztethetetlenségét. Ennélfogva a jelen esetben irreleváns azon elv, miszerint, amennyiben valamely határozat rendelkező része kétértelmű, annak indokolására lehet hivatkozni.

95 A Bizottság erre azt a választ adta, hogy nem egyértelmű, hogy a megtámadott határozat 4. cikkében említett 1990. július 1-jei időpont kizárólag a helyi vagy regionális szinten, illetve belföldön tevékenykedő fuvarozási vállalkozásoknak nyújtott támogatásokra utal-e, vagy a nemzetközi közúti árufuvarozást végző vállalkozásoknak nyújtott támogatásokra is. Mindazonáltal, amint azt az Elsőfokú Bíróság is helyesen állapította meg a megtámadott ítélet 163. és 164. pontjában, a megtámadott határozat indokolása minden kétséget eloszlat e tekintetben, amikor kimondja, hogy az 1990. július 1-jei időbeli korlát kizárólag az első kategóriába tartozó vállalkozásokra alkalmazandó, a második kategóriába tartozó vállalkozásokat nem érinti. Egyébiránt az Elsőfokú Bíróság által az említett ítélet 165. pontjában végzett elemzés, amely a megtámadott határozat rendelkező része egészének a figyelembevételére alapul, cáfolja az Olasz Köztársaság ezen elméletét.

- A Bíróság álláspontja

96 Ellentétben az Olasz Köztársaság állításaival, az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 164. pontjában helyesen állapította meg, hogy a megtámadott határozat 4. cikkének a megfogalmazása nem egyértelmű a visszatéríttetés kötelezettségét illetően, amely egyaránt vonatkozhat a bevezetésüktől fogva valamennyi vitatott támogatásra vagy csak az 1990. július 1-jétől kezdődően nyújtott támogatásokra is.

97 Mindenesetre emlékeztetni kell arra, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 163. pontjában abból az általános elvből indult ki, miszerint valamely jogi aktus rendelkező része elválaszthatatlan az indokolásától, és szükség esetén azoknak az indokoknak a figyelembevételével kell értelmezni, amelyek az elfogadásához vezettek (lásd különösen a C-355/95. P. sz., TWD kontra Bizottság ügyben 1997. május 15-én hozott ítélet [EBHT 1997., I-2549. o] 21. pontját; és a fent hivatkozott Bizottság kontra Portugália ügyben hozott ítélet 41. pontját).

98 E tekintetben az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 164. és 166. pontjában egyfelől megállapította, hogy a megtámadott határozat indokolásának, és különösen ezen indokolás VIII. pontja utolsó bekezdésének fényében e határozat 4. cikkét úgy kell értelmezni, hogy a 28/1981 és a 4/1985 törvény értelmében 1990. július 1-je után a helyi, regionális vagy belföldi közúti árufuvarozást végző vállalkozásoknak nyújtott, valamint a vitatott támogatások bevezetésének időpontjától kezdve a nemzetközi közúti árufuvarozást végző vállalkozásoknak nyújtott támogatások összeegyeztethetetlenek a közös piaccal.

99 Másfelől a megtámadott ítélet 165. pontjában az Elsőfokú Bíróság kimondta, hogy ez az értelmezés következik a megtámadott határozat rendelkező része egészének olvasatából, így az ilyen elemzés nem utal semmilyen mérlegelési hibára az Elsőfokú Bíróság részéről.

100 Ennélfogva a második jogalapnak a vitatott támogatások visszatéríttetésére vonatkozó kötelezettség terjedelmére alapított harmadik részét el kell utasítani.

101 A fenti megfontolásokra tekintettel a második fellebbezési jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

102 Mivel az Olasz Köztársaság által a fellebbezése alátámasztására felhozott egyik jogalapnak sem lehet helyt adni, a fellebbezést el kell utasítani.

A költségekről

103 Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §-a szerint, amely ugyanezen szabályzat 118. cikke értelmében a fellebbezési eljárásra is alkalmazandó, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Az említett szabályzat 69. cikkének 3. §-a értelmében azonban részleges pernyertesség esetén a Bíróság határozhat úgy, hogy mindegyik fél maga viselje saját költségeit. Mivel az Olasz Köztársaság, valamint a Collorigh és társai a fellebbezés tekintetében, a Bizottság pedig a csatlakozó fellebbezés tekintetében pervesztes lett, úgy kell határozni, hogy mindegyik fél maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján

A BÍRÓSÁG (hatodik tanács)

a következőképpen határozott:

1) A Bíróság a fellebbezést és a csatlakozó fellebbezést elutasítja.

2) Az Olasz Köztársaság, az Impresa Edo Collorigh és társai, valamint az Európai Közösségek Bizottsága maguk viselik saját költségeiket.

Skouris Cunha Rodrigues Puissochet

Schintgen Macken

Kihirdetve Luxembourgban, a 2004. április 29-i nyilvános ülésen.

R. Grass V. Skouris

hivatalvezető elnök

* Az eljárás nyelve: olasz.