8/1959. (XII. 31.) EüM rendelet

az orvosi rendtartásról szóló 1959. évi 8. törvényerejű rendelet, valamint az annak hatálybaléptetéséről szóló 51/1959. (XII. 31.) Korm. rendelet végrehajtásáról

Az orvosi rendtartásról szóló 1959. évi 8. törvényerejű rendelet 19., 21-23. és 27-28. §-aiban, valamint az említett törvényerejű rendelet hatálybaléptetéséről és végrehajtásával kapcsolatos egyes rendelkezésekről szóló 51 1959. (XII. 31.) Korm. rendelet 17. §-ában foglalt felhatalmazás alapján a belügyminiszterrel, a honvédelmi miniszterrel, a pénzügyminiszterrel, a közlekedés-és postaügyi miniszterrel és a Szakszervezetek Országos Tanácsával, valamint a 40. § és a 84. § tekintetében az igazságügyminiszterrel egyetértésben a következőket rendelem:

I. AZ ORVOSI TEVÉKENYSÉG ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI

1. A Tvr. hatálya alá eső orvosok köre

1. § Az orvosi rendtartásról szóló 1959. évi 8. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Tvr.), valamint a végrehajtása tárgyában kiadott jogszabályok rendelkezései kiterjednek mind az általános orvosi, mind a fogorvosi oklevéllel rendelkező orvosokra.

2. A gyógyító-megelőző tevékenységet kifejtő orvosnak orvosi tevékenységével kapcsolatos magatartásbeli kötelezettségei.

a) Általános rendelkezések

2. § (1) Az orvosnak gyógyító-megelőző tevékenysége körében mindenkor a beteg egyéni adottságainak, valamint betegsége szakának (fázisának) megfelelő gyógykezelést kell nyújtania.

(2) Az orvos csak az orvostudomány mindenkori állásának megfelelő gyógymódot (gyógyító eszközt) alkalmazhat és csak olyan tevékenységet fejthet ki, amelynek elvégzésére megfelelő képzettsége és gyakorlati készsége van.

(3) A gyógyító-megelőző tevékenységgel és a gyógymód meghatározásával kapcsolatban a Tvr. 5. §-ában biztosított szabadság az orvost nem jogosítja fel arra, hogy az orvostudomány mindenkori állásának nyilvánvalóan meg nem felelő orvosi tevékenységet fejtsen ki.

(4) Az orvos gyógyító-megelőző tevékenysége körében:

a) nem végezhet olyan orvosi tevékenységet, amelyet jogszabály tilt (pl. a fekvőbeteg-gyógyintézetben elvégezhető műtétnek magánorvosi rendelőben való elvégzése, terhességnek gyógyintézeten kívül történő megszakítása stb.);

b) nem alkalmazhat az orvostudomány mindenkori állásának nyilvánvalóan meg nem felelő, a betegek megtévesztésére és megkárosítására alkalmas gyógymódot (gyógyító eszközt);

c) nem fejthet ki olyan orvosi tevékenységet, amelynek elvégzésére megfelelő képzettsége vagy gyakorlati készsége nincs, kivéve, ha közvetlen életveszély áll fenn és az más módon el nem hárítható;

d) nem alkalmazhat olyan vizsgálati vagy gyógyító eljárást, amelynek kockázata nagyobb az eljárás elmaradásával járó kockázatnál;

e) nem fejthet ki orvosi ténykedést olyan készülékkel (röntgenkészülékkel stb.), amelynek használatában, üzembiztos kezelésében vagy az azzal végzett vizsgálati, illetőleg gyógyító eljárások eredményeinek szakszerű értékelésében kellő jártassága nincs.

(5) Az orvos az orvosi gyakorlatban még ki nem próbált vizsgálati vagy gyógyító eljárást csak akkor alkalmazhat, ha az tudományosan elfogadható. Az új eljárás alkalmazásának ebben az esetben is csak akkor van helye, ha az alkalmazásához, valamint eredményeinek ellenőrzéséhez és értékeléséhez a szükséges személyi és tárgyi előfeltételek fennállanak. A tudományosan már elfogadott gyógymód mellőzésével azonban az orvos a beteg életét, gyógyulását nem kockáztathatja.

b) Az orvosnak a betegek vizsgálatával és gyógykezelésével kapcsolatos magatartásbeli kötelezettségei

3. § (1) Az orvos a gyógykezelés végett első izben vagy újabb panaszokkal jelentkező beteget csak személyesen végzett vizsgálat után részesítheti gyógykezelésben. Kizárólag vizsgálati leletek alapján, személyesen végzett vizsgálat nélkül az orvos beteget nem gyógykezelhet.

(2) Nem szabad a beteget kizárólag levél, nyomtatvány, távbeszélő, üzenet, rádió stb. útján gyógykezelni, kivéve, ha az orvosi segítség okvetlenül szükséges és a vizsgálat elháríthatatlan okból nem végezhető el (pl. hajón, repülőgépen tartózkodó 6zemély hirtelen megbetegedése esetében a gyógykezeléssel kapcsolatos utasításoknak távközlés útján történő megadása stb.),

4. § (1) Az orvosi vizsgálat keretében az orvosnak ki kell kérdeznie a beteget a kórelőzményről a panaszairól, betegsége tüneteiről, valamint az esetleg már elvégzett vizsgálatok (alkalmazott gyógymódok) eredményeiről. Ha a beteg nyilatkozni nem képes, azt a személyt kell kikérdeznie, aki a beteg állapotáról feltehetőleg felvilágosítást tud adni.

(2) Az orvosnak el kell végeznie vagy a lehetőséghez képest el kell végeztetnie a beteg panaszai és személyes vizsgálatai alapján szükségesnek mutatkozó kiegészítő vizsgálatokat is.

(3) A gyógykezelés alatt a betegség lefolyását ismételt személyes vizsgálattal folyamatosan ellenőrizni kell.

5. § (1) Ha az orvos a beteg vizsgálata vagy gyógykezelése folyamán úgy látja, hogy a kórisme megállapításához vagy a betegnek az orvostudomány legújabb álláspontja szerinti vizsgálatához, gyógykezeléséhez megfelelő szakismerete vagy gyakorlati tapasztalata nincs, kellő szakismerettel, tapasztalattal rendelkező orvos (szakorvos) véleményét (tanácsát) kell kikérnie. Ha pedig ezt a körülmények nem teszik lehetővé, vagy ha az orvosnak a szükséges vizsgálat elvégzésére, illetőleg a megfelelő gyógykezelés nyújtására nincs lehetősége, erről a beteget tájékoztatnia kell és őt megfelelő orvoshoz (egészségügyi szervhez) kell irányítania.

(2) Ha a beteg fekvőbeteg-gyógyintézeti (klinikai, kórházi stb.) ellátásra szorul vagy ha a gyógyítás eredményességéhez okvetlenül szükséges gyógymód (gyógyító eszköz) a járóbeteg-rendelés keretében nem alkalmazható, az orvosnak a beteget megfelelő fekvőbeteg-gyógyintézetbe (klinikára, kórházba stb.) kell utalnia. Sürgős szükség esetében előzőleg hely biztosításról is gondoskodnia kell.

6. § (1) Az orvosnak az ellátásába került beteg kórlefolyását felgyógyulásáig, illetőleg mindaddig, amíg a beteg más orvos ellátásába nem kerül, figyelemmel kell kísérnie és a beteget a szükséges gyógykezelésben kell részesítenie. Közvetlen életveszély esetében az orvosnak mindaddig a beteg mellett kell tartózkodnia, amíg közvetlen tevékenységére okvetlenül szükség van.

(2) Az orvosnak az általa gyógyíthatatlannak vélt beteget is a legnagyobb gondossággal kell gyógykezelnie.

7. § (1) Az orvos gyógyító-megelőző tevékenysége körében csak olyan gyógyszert alkalmazhat, amelynek hatóanyagait, javallatait és ellenjavallatait, a gyógyszer alkalmazásának módját, adagolását, valamint káros mellékhatásait és elhárításuk módját ismeri.

(2) Az orvosnak mellőznie kell valamely gyógyszernek tudományosan nem igazolható alkalmazását. Kerülnie kell továbbá az orvostudomány mindenkori állásával, valamint a gazdaságosság elveivel össze nem egyeztethető túlzott gyógyszeres kezelést (polipragmáziát).

(3) Az orvos nem rendelhet gyógyszertárban be nem szerezhető gyógyszereket. A gyógyszerrendelésre egyébként a hatályos Magyar Gyógyszerkönyv, valamint a gyógyszerrendelésre vonatkozó jogszabályok rendelkezései az irányadók.

(4) Az orvosnak gondoskodnia kell arról, hogy a vényűrlapokhoz illetéktelen személyek ne férhessenek hozzá.

8. § (1) Az orvosnak az általa vizsgált és gyógykezelt betegekről írásbeli feljegyzést - lehetőleg kartotékot - kell vezetnie. A kartotékon (feljegyzésben) a következő adatokat kell feltüntetnie: a beteg nevét, életkorát és lakáscímét, a vizsgálat, illetőleg a gyógykezelés napját, a kórelőzményt, a diagnózist és a gyógykezeléssel kapcsolatos fontosabb adatokat.

(2) Annak az orvosnak, aki műtéti beavatkozásokat végez, a beavatkozásokról pontos feljegyzést (műtéti naplót) kell vezetnie.

(3) A kartotékokat (feljegyzéseket), valamint a műtéti naplót az orvosnak a rendelési időn kívül elzárva kell tartania olyképpen, hogy ahhoz más személy hozzá ne férhessen, mert ezek adataira is kiterjed a titoktartás kötelezettsége.

c) Az orvosnak a betegekkel (hozzátartozóikkal) kapcsolatos magatartásbeli kötelezettségei

9. § (1) A beteg gyógykezelését végző orvosnak a beteget, illetőleg hozzátartozóját a betegségről és a beteg állapotáról megfelelő módon tájékoztatnia kell. Ha a tájékoztatás a betegben (hozzátartozójában) súlyos visszahatást váltana ki, az orvos a beteg (hozzátartozója) tájékoztatásától eltekinthet vagy csak a legszükségesebb adatok közlésére szorítkozhat.

(2) A beteg gyógykezelését végző orvosnak a beteg. illetőleg hozzátartozója részére részletesen és körültekintően meg kell adnia a gyógykezeléssel kapcsolatos utasításokat (a beteg magatartására, ápolásának módjára, az esetleges orvoshívás szükségességére, a rendelt gyógyszerek helyes használatára vonatkozó rendelkezéseket, az étrendi előírásokat, fertőző betegnél az elkülönítéssel és a fertőző betegség terjedésének megakadályozásával kapcsolatos szabályokat stb.).

(3) A Tvr., valamint e rendelet rendelkezéseinek alkalmazása szempontjából hozzátartozónak kiskorú beteg esetében annak törvényes képviselőjét (vérszerinti szülőt, örökbefogadót, gyámot), nagykorú beteg esetében a vele együttélő házastársát (élettársát), nagykorú gyermekét, szülőjét vagy testvérét, ha pedig a beteg cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes, törvényes képviselőjét (gondnokát) kell tekinteni.

10. § (1) Az eredményes gyógykezelés biztosításának az orvos szakmai felkészültségén felül egyik leghathatósabb eszköze a beteg (hozzátartozója) bizalmának megnyerése. Ennek megfelelően az orvosnak a beteg irányában tanúsított magatartásával arra kell törekednie, hogy a beteg (hozzátartozója) bizalmát megnyerje és azt a gyógykezelés során is megtartsa. A betegben (hozzátartozójában) magatartásával is meg kell erősítenie azt a tudatot, hogy minden tekintetben a legjobb és a legmegfelelőbb gyógykezelésben (ellátásban) részesül.

(2) Az (1) bekezdés értelmében az orvosnak a beteg panaszai meghallgatásánál, a vizsgálatoknál és a gyógykezelésnél az orvosi hivatáshoz méltó magatartást kell tanúsítania. Annak ismeretében, hogy a betegség a beteg kedélyállapotának, alkalmazkodási képességének, sőt nem egyszer jellemének megváltozását idézheti elő, az orvosnak a beteg irányában türelmes, kíméletes és fegyelmezett magatartást kell tanúsítania akkor is, ha a beteg türelmetlen vagy ingerlékeny.

(3) Az orvos a beteg (hozzátartozója) irányában nem tanúsíthat olyan magatartást, illetőleg nem tehet előtte olyan kijelentést, amely alkalmas arra, hogy a betegséget a beteg (hozzátartozója) előtt a valóságosnál súlyosabbnak tűntesse fel, nem közölhet a valóságosnál súlyosabb kórjóslatot, nem ígérhet olyan eredményt, amelyre az orvostudomány adott állása szerint nem számíthat.

d) A gyógyító-megelőző tevékenységet kifejtő orvosnak a közegészségügyi-járványügyi feladatai végzésével kapcsolatos magatartásbeli kötelezettségei

11. § (1) A gyógyító-megelőző tevékenységet kifejtő orvos köteles orvosi tevékenysége során a fertőző betegségek megelőzése, valamint továbbterjedésének meggátlása érdekében szükséges közegészségügyi-járványügyi teendőket az orvostudomány mindenkori állásának megfelelően és a vonatkozó jogszabályokban meghatározott módon végrehajtani.

(2) A gyógyító-megelőző tevékenységet kifejtő orvos köteles orvosi tevékenysége során a beteg környezetében észlelt közegészségügyi hiányosságokra a beteg és hozzátartozói figyelmét felhívni és az egészségre káros kihatásaikról felvilágosítani.

e) A gyógyító-megelőző tevékenység végzésével kapcsolatos közegészségügyi-járványügyi követelmények.

12. § (1) Az orvosnak gondosan kell ügyelnie arra, hogy orvosi tevékenysége során mind a saját személyével, mind az orvosi tevékenység végzésével kapcsolatban kötelező egészségügyi rendszabályokat (az aszepszis és hygiéne szabályait) megtartsa.

(2) Ha az orvos emberről emberre átterjedhető fertőző vagy a bőrfelület gennyesedésével járó betegségben szenved, a sürgős szükség esetét kivéve csak abban az esetben végezheti betegek személyes vizsgálatát és gyógykezelését, ha a fertőzés átterjedése megfelelő rendszabályok alkalmazásával (maszk viselésével, kötéssel való fedéssel stb.) elkerülhető.

13. § Az orvosi rendelő helyiségét és a váróhelyiséget, valamint azok berendezését és felszerelését az egészségügyi ellátás követelményeinek megfelelően kell tartani.

3. A nem gyógyító-megelőző munkakörben dolgozó orvosnak orvosi tevékenységével kapcsolatos magatartásbeli kötelezettségei

14. § (1) A közegészségügyi-járványügyi munkakörben dolgozó orvosnak orvosi tevékenységét orvosi hivatásából folyó felelősségének tudatában, az adott lehetőségek között az orvostudomány mindenkori állásának megfelelő módon és a vonatkozó jogszabály rendelkezéseinek megtartásával kell végezne. A közegészségügy fejlesztésének nagy jelentőségére figyelemmel orvosi tevékenységével és felvilágosító munkájával tevékenyen közre kell működnie a közegészségügyi hiányosságok megszüntetésében és a közegészségügy színvonalának emelésében.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezés irányadó értelemszerűen az egészségügyi szervezési, valamint minden más - orvosi oklevélhez kötött -munkakörben foglalkoztatott orvosra is.

4. Az orvos továbbképzési kötelezettsége

15. § Az orvos annak érdekében, hogy orvosi tevékenységét az orvostudomány mindenkori állásának megfelelően végezhesse és orvosi tevékenysége megfeleljen a szocialista egészségügy követelményeinek, egyrészt önképzéssel, másrészt a szervezett továbbképzésre biztosított lehetőség igénybevételével rendszeresen továbbképezi magát,

5. A fekvőbeteg-gyógyintézetben elvégezhető műtétekhez a beteg (hozzátartozója) előzetes hozzájárulása

16. § (1) Kizárólag fekvőbeteg-gyógyintézetben (klinikán, kórházban stb.) elvégezhető műtét szükségessége esetében a betegtől - ha a beteg írásbeli nyilatkozat megadására képtelen vagy kiskorú, a beteg hozzátartozójától [9. § (3) bekezdés] - írásbeli nyilatkozatot kell kérni arról, hogy a műtét elvégzéséhez hozzájárul-e vagy sem.

(2) A nyilatkozat megtétele előtt a beteget (hozzátartozóját) tájékoztatni kell a műtét szükségességéről és arról, hogy milyen műtét elvégzése szükséges, továbbá a műtéttel általában együttjáró, valamint a műtét elmaradása esetében várható következményekről.

(3) A nyilatkozat előre nyomtatott (sokszorosított) űrlapon is megadható vagy a kórlapra (esetleg bélyegző alkalmazásával) is rávezethető.

(4) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezések nem vonatkoznak arra az esetre, ha a műtét közvetlen életveszély elhárításához szükséges vagy ha a beteg a hozzájárulás megadására képtelen és hozzátartozója nincs. Ez utóbbi esetekben a műtét előzetes írásbeli hozzájárulás nélkül is elvégezhető.

(5) Az (1)-(4) bekezdésekben foglalt rendelkezések irányadók műtétnek minősülő vizsgálati eljárás (szívkatéterezés, laparoscopia, ventriculographia stb.), továbbá minden olyan egyéb vizsgálati vagy gyógyító eljárás alkalmazásának szükségessége esetében is, amely a beteg életét veszélyezteti.

6. Az orvos gyógykezelési kötelezettsége

17. § (1) A gyógyító-megelőző munkakörben alkalmazott orvos (körzeti orvos, rendelőintézeti orvos, gondozóintézeti orvos stb.) köteles azt a beteget, akinek díjtalan orvosi ellátására kötelezett és aki nála hivatalos rendelési idejében gyógykezelésre jelentkezett, a szükséges orvosi ellátásban részesíteni.

(2) Az a gyógyító-megelőző munkakörben alkalmazott orvos, aki a díjtalan orvosi ellátásra jogosult járóképtelen, illetőleg lakásukon fekvő betegek (a továbbiakban: fekvőbetegek) gyógykezelését is végzi, köteles annál a fekvőbetegnél, akinek díjtalan orvosi ellátására kötelezett, a hívás napján megjelenni és őt a szükséges orvosi ellátásban részesíteni, feltéve, hogy a hívás az illetékes egészségügyi szerv által megállapított időpontig megtörtént. Ha a hívás későbbi időpontban történt, az orvos a fekvőbeteg orvosi ellátását a beteg állapotától függően a következő napra halaszthatja.

18. § (1) Sürgős szükség esete áll fenn, ha az azonnali orvosi ellátás elmaradása előreláthatólag a beteg életét, illetőleg testi épségét kockáztatja vagy a beteg egészségében, illetőleg testi épségében tartós vagy helyrehozhatatlan károsodást okozhat, úgyszintén, ha a beteg betegségének tünetei (öntudatzavar, eszméletvesztés, vérzés stb.) miatt azonnal orvosi ellátásra szorul.

(2) Sürgős szükség fennállása esetében az orvos köteles az orvosi ellátásra nála jelentkező beteget - a jelentkezés idejére tekintet nélkül - a képzettségének és az adott lehetőségeknek megfelelően a szükséges első orvosi ellátásban részesíteni.

(3) Sürgős szükség fennállása esetében az orvos köteles a beteg vagy hozzátartozója, illetőleg megbízásukból más személy hívására - a hívás időpontjára tekintet nélkül - a fekvőbetegnél haladéktalanul megjelenni és a beteget képzettségének és az adott lehetőségeknek megfelelően a szükséges első orvosi ellátásban részesíteni, kivéve, ha a beteg felkeresése elháríthatatlan akadályba ütközik vagy ha a fekvőbeteg haladéktalan orvosi ellátását más orvos (ügyeletes orvos stb.) útján biztosítja.

19. § (1) Elsősegély nyújtásának szükségessége áll fenn, ha valamely személy az egészségében, illetőleg testi épségében balesetből kifolyólag vagy bármely más okból hirtelenül bekövetkezett súlyosabb károsodás miatt azonnal orvosi segítségre szorul.

(2) Az orvos köteles képzettségének és az adott lehetőségeknek megfelelően haladéktalanul első orvosi ellátásban részesíteni azt a személyt, akinél az elsősegély nyújtásának szükségességét személyesen észleli vagy a helyszínen (a beteg közelében) az elsősegély nyújtásának szükségességéről tudomást szerez vagy akihez elsősegélynyújtás céljából hívják, kivéve, ha a beteg felkeresése elháríthatatlan akadályba ütközik, vagy ha a beteg haladéktalan orvosi ellátását más orvos (ügyeletes orvos stb.) útján biztosítja.

(3) Tömeges baleset, szerencsétlenség esetében az orvos köteles hívásra vagy ha arról a helyszínen (annak közelében) tudomást szerez, az orvosi elsősegély-nyújtásban részt venni.

7. Az orvosi tevékenység megtagadása

20. § (1) Az orvosnak meg kell tagadnia az orvosi tevékenységet, ha a beteg, a hozzátartozója vagy bármely más személy olyan orvosi tevékenység kifejtését kéri, illetőleg olyan orvosi tevékenység elvégzésére kívánja rábírni, amelyet jogszabály tilt [pl. a fekvőbeteg-gyógyintézetben elvégezhető műtétnek magánorvosi rendelőben való elvégzése, kábítószerekkel történő visszaélés elősegítése, életnek gyógyíthatatlan betegség miatti kioltása (euthanázia) stb.].

(2) Az orvosnak meg kell tagadnia az orvosi tevékenységet abban az esetben is, ha azt a beteg, a hozzátartozója vagy bármely más személy nem gyógykezelés céljából, hanem jogszabályba ütköző cselekményhez (pl. keresőképtelenséget okozó betegség színlelésének elősegítéséhez) vagy a szocialista erkölcsbe ütköző cselekményhez (pl. házasságkötés esetén a meglevő betegség vagy a kóros állapot palástolásának elősegítéséhez) kívánja igénybe venni.

21. § (1) A Tvr. 8. §-ának (2) bekezdésében meghatározott esetekben a beteg magatartásának elbírálásánál tekintettel kell lenni a betegség természetére, a testi szenvedések által okozott ingerlékenyebb lelkiállapotára, valamint a betegség következményeként esetleg kifejlődő - a teljes jellemváltozásig is fokozódható - kóros elmeállapotára. Ennek megfelelően az orvos a felettes szervétől nem kérhet és nem kaphat hozzájárulást a gyógykezelés megtagadására, ha a beteg pl. agyérelmeszesedés (arterioschlerosis cerebri) vagy lázas delirium okozta zavart állapotában sértette meg.

(2) A Tvr. 8. §-ának (2) bekezdésében meghatározott esetekben sem tagadhatja meg az orvos a beteg további gyógykezelését, ha a beteg állapota életveszélyes, vagy ha a késedelem a beteg állapotára nyilvánvalóan súlyos hátránnyal járna. Ha életveszély áll fenn, az orvosnak mindaddig megfelelő orvosi ellátásban kell részesítenie a beteget, amíg gyógykezelését más orvos át nem vette.

(3) A Tvr. 8. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezés alkalmazása szempontjából az orvosi magángyakorlat körében az orvos felettes szervének a magángyakorlatot engedélyező elsőfokú egészségügyi hatóságot kell tekinteni.

8. Az orvos titoktartási kötelezettsége

22. § (1) Az orvos az általa vizsgált vagy gyógykezelt személy egészségi állapotára vonatkozó tényt (adott esetben a megbetegedés és a gyógykezelés tényét, a kórismét, a betegség tüneteit, a gyógykezelés módját, a kórjóslatot stb.) - a 23. §-ban foglalt kivétellel - csak a beteg hozzátartozójával közölhet. A megbetegedés körülményeit azonban az orvos, nagykorú beteg esetében, a beteg hozzátartozójával sem közölheti, ha az adat felfedéséből a betegre, illetőleg más személyre kár vagy hátrány háramolhatik. Nem közölhet az orvos a nagykorú beteg hozzátartozójával olyan adatot sem, amelyre nézve a beteg külön kérte az orvos titoktartását, kivéve, ha az adat felfedését a beteg gyógyulásának biztosítása indokolttá teszi.

(2) Az orvost a titoktartási kötelezettség a vizsgálaton, a gyógykezelésen, illetőleg a műtétnél jelen nem volt orvostársával és egészségügyi dolgozóval szemben is köti, kivéve, ha az adatok közlése a kórisme megállapítása vagy a beteg további gyógykezelése érdekében szükséges.

(3) Az orvos titoktartási kötelezettsége a beteg gyógykezelésének befejezése után is fennáll.

23. § (1) Az orvost nem köti a titoktartási kötelezettség:

a) a 24. §-ban említett esetekben, továbbá, ha az egészségi állapotra vonatkozó tény vagy a vizsgálat, illetőleg a gyógykezelés folyamán megtudott egyéb adat közlésére más jogszabály kötelezi,

b) ha az érdekelt személy a titoktartás alól felmentette,

c) ha a vizsgálatot hatósági megbízásból végez le.

(2) Az orvos a 24. §-ban említett esetekben az ott megállapított adatokat csak az említett §-ban meghatározott hatósággal (szervvel) közölheti. Ha az orvost a tény, illetőleg az adat közlésére más jogszabály kötelezi, azt csak a vonatkozó jogszabályban meghatározott hatósággal (szervvel) közölheti. Felmentés adása esetében az orvos csak a felmentés keretében mentesül a titoktartás kötelezettsége alól. A hatósági megbízásból végzett vizsgálat eredményét az orvos csak a megbízó hatósággal közölheti.

24. § (1) A beteg vizsgálatát, illetőleg gyógykezelését végző orvos megkeresésére az az orvos, aki a beteget korábban vizsgálta, illetőleg gyógykezelte, köteles a beteg vizsgálatával és gyógykezelésével kapcsolatban kért adatokat a megkereső orvossal közölni. Ez a rendelkezés irányadó az egészségügyi intézményekre is.

(2) Ha a vizsgált, illetőleg gyógykezelt személy egészségi állapota más személy egészségét veszélyezteti, az orvos köteles ezt a körülményt az illetékes egészségügyi hatóságnak bejelenteni.

(3) Az illetékes egészségügyi hatóság megkeresésére az orvos (egészségügyi intézmény) köteles az általa vizsgált, illetőleg gyógykezelt személy betegségére és egészségi állapotára vonatkozó adatokat a megkereső egészségügyi hatósággal közölni.

(4) A társadalombiztosítást ellátó szerv (SZTK stb.) megkeresésére az orvos (egészségügyi intézmény) köteles az általa vizsgált, illetőleg gyógykezelt személy egészségi állapotára vonatkozó azt az adatot, amely a társadalombiztosítási szolgáltatás nyújtásához szükséges, a megkereső társadalombiztosítási szervvel közölni,

25. § (1) Műtét végzésénél a műtétet végző orvoson, továbbá a közreműködő orvosokon és egészségügyi dolgozókon, valamint a szükséges személyzeten felül csak oktatás (továbbképzés) céljából jelenlevő orvos, orvostanhallgató, egészségügyi dolgozó vagy középfokú egészségügyi szakiskola növendéke, illetőleg az az orvos lehet jelen, aki a műtétet végző orvostól engedélyt kapott Ez a rendelkezés értelemszerűen irányadó az orvosképzés és továbbképzés céljából történő betegbemutatásra, valamint az orvosi vizsgálatra és a gyógykezelésre is.

(2) Az (1) bekezdésben említett esetekben a jelenlevő összes személyeket köti a titoktartás kötelezettsége. Erre az illetékes orvosnak a jelenlevő személyek figyelmét fel kell hívnia.

9. Az orvos szakértői tevékenysége

26. § Az orvos a bíróság vagy a nyomozó hatóság által történő orvosszakértői kirendelése esetében köteles szakvéleményét soronkívül, az orvostudomány mindenkori állásának megfelelően, a vonatkozó jogszabályok rendelkezéseinek figyelembevételével, tárgyilagosan előterjeszteni.

27. § (1) A keresőképtelenségre, a rokkantság fokára, a munkaképességcsökkenés mértékére, illetőleg a munkaalkalmasságra vonatkozó véleményét az orvosnak a kórelőzmény, a személyesen végzett vizsgálat és a szükséges kiegészítő vizsgálatok adatainak gondos, körültekintő mérlegelése és az orvostudomány mindenkori állásának megfelelő értékelése alapján, valamint a vonatkozó jogszabályok rendelkezéseinek figyelembevételével tárgyilagosan kell megadnia.

(2) Az (1) bekezdés rendelkezése értelmében az orvos nem nyilváníthatja keresőképtelenné (nem helyezheti, illetőleg nem tarthatja táppénzes állományban) azt a dolgozót, akit betegsége keresőfoglalkozásában nem gátol, viszont nem minősítheti keresőképessé azt a dolgozót, aki betegsége következtében keresőfoglalkozását nem folytathatja. Ezt a rendelkezést értelemszerűen alkalmazni kell a rokkantság fokának (a munkaképességcsökkenés mértékének) megállapításakor, illetőleg a munkára való alkalmasságnak elbírálásakor is.

10. Az orvos magatartása általában

28. § Az orvosnak nemcsak orvosi tevékenységével kell az orvosi hivatásba vetett bizalmat és az orvosi hivatás erkölcsi tekintélyét biztosítania. A magánéletében is olyan példamutató magatartást kell tanúsítania, amely öt az orvosi hivatás gyakorlásához megkívánt megbecsülésre és bizalomra méltóvá teszi és amely méltóan tükrözi vissza azt az erkölcsi felelősséget, amelyet akkor vállalt, amikor az orvosi hivatást választotta életpályául.

29. § (1) Az orvosnak orvostársa irányában olyan magatartást kell tanusítania, amellyel biztosítja orvostársának megbecsülését és az orvosi tevékenysége iránti bizalmat.

(2) Az orvos más orvos képzettségét, orvosi tevékenységét (vizsgálati módszereit, a kórismére vonatkozó megállapításait, gyógyító eljárását, műtői készségét stb.) a beteg, illetőleg a beteg hozzátartozója, az ápoló személyzet és általában más személy előtt nem bírálhatja olymódon, mely alkalmas arra, hogy az orvosba vetett bizalmat megingassa.

(3) Az orvos orvosi tanácskozás (konzilium) alatt a beteg kezelőorvosa irányában nem tanúsíthat fölényeskedő magatartást, a beteg (hozzátartozója) előtt az eddigi gyógykezelés módját nem bírálhatja és nem tehet olyan kijelentést, illetőleg nem tanúsíthat olyan magatartást, amely alkalmas arra, hogy a betegnek (hozzátartozójának) a kezelőorvos iránti bizalmát megingassa. Ez utóbbi rendelkezés vonatkozik arra az esetre is, ha az orvos orvostársát helyettesíti.

(4) Az orvos a hozzá beosztott orvost a beteg vagy más illetéktelen személy előtt nem részesítheti bírálatban vagy megintésben, abban az esetben sem. ha az orvos erre okot szolgáltatott. Ez a rendelkezés áll fenn értelemszerűen az orvoshoz beosztott egészségügyi dolgozóval kapcsolatban is.

(5) Az orvos a beteg vagy más személy előtt a gyógyszerész tevékenységét nem bírálhatja és nem tehet olyan kijelentést, amely alkalmas arra, hogy a betegnek (hozzátartozójának) a gyógyszer, illetőleg a gyógyszerész iránti bizalmát megingassa. A gyógyszerész sem tehet olyan kijelentést, amely alkalmas arra, hogy a betegnek a gyógykezelés, illetőleg az orvos iránti bizalmát megingassa.

(6) Ha az orvos orvostársának orvosi tevékenységében (a kórisme megállapításában vagy a gyógykezelésben) nyilvánvaló hibát észlel, köteles erre orvostársának figyelmét felhívni, szükség esetében orvostársa felettes szervének bejelenteni.

30. § Az orvos köteles a hozzá beosztott orvosokat és egészségügyi dolgozókat rendszeresen, a hozzáforduló orvostársát pedig az orvosi tanácskozás (konzilium) keretein kívül is tanácsaival, tapasztalatainak és szakmai ismereteinek közlésével támogatni.

11. Az orvosnak a dolgozók egészségügyi ellátásával kapcsolatos magatartásbeli kötelezettségei

31. § (1) A gyógyító-megelőző munkakörben alkalmazott orvosnak minden olyan betegben, akinek díjtalan orvosi ellátására kötelezett, a gyógykezelés folyamán tanúsított magatartásával is meg kell erősítenie azt a tudatot, hogy a magas színvonalú gyógykezelés (ellátás) a beteg részére díjtalanul jár és e magas színvonalú gyógykezelés (ellátás) juttatásáért a betegtől külön személyes vagy vagyoni előnyt nem is vár. Ilyen magatartást kell tanúsítania az orvosnak a beteg hozzátartózója irányában is. Az orvos nem tehet olyan kijelentést, illetőleg nem tanúsíthat olyan magatartást, amelyből a beteg vagy hozzátartózója arra következtethetne, hogy a beteg az őt díjtalanul megillető legmagasabb színvonalú gyógykezelésben (ellátásban) csak személyes vagy vagyoni előny kilátásba helyezése esetében részesülhet, illetőleg, hogy az Orvos a betegnek nyújtott gyógykezelésért (ellátásért) személyes vagy vagyoni előny juttatását várja.

(2) Az orvos a betegnek fekvőbeteg-gyógyintézetbe (klinikára, kórházba stb.) való elhelyezéséért, illetőleg felvételéért (helybiztosításért) a betegtől vagy hozzátartozójától - tekintet nélkül arra, hogy a beteg díjtalan orvosi ellátásra jogosult-e vagy fizetőköteles - személyes vagy vagyoni előnyt nem kérhet és nem fogadhat el.

12. Összeférhetetlenség

32. § (1) Orvosok (szakorvosok) nem létesíthetnek egymással érdekközösséget abból a célból, hogy magángyakorlatuk előmozdítása érdekében betegeiket kölcsönösen egymáshoz irányítsák vagy egymást szaktanácskozásra hívják.

(2) Az orvos gyógyszerésszel sem létesíthet olyan érdekközösséget, amely az orvos magángyakorlatának előmozdítását vagy a gyógyszerész meg nem engedett anyagi előnyét szolgálhatja.

(3) Az orvos fogtechnikussal, kozmetikussal, ortopédcipésszel, látszerésszel vagy bármely más személlyel nem létesíthet érdekközösséget abból a célból, hogy az orvos magángyakorlatának vagy az érdekelt személy üzleti forgalmának előmozdítása érdekében betegüket, illetőleg üzletfelüket egymáshoz irányítsák.

(4) Az orvos orvosi tevékenysége körében nem segítheti elő arra nem jogosult személynek olyan ténykedés végzését, amely az orvosi tevékenység körébe esik.

II. AZ ORVOSI OKLEVÉLHEZ KÖTÖTT TEVÉKENYSÉG FOLYTATÁSÁRA VALÓ JOGOSULTSÁG FELTÉTELEI

1. Az orvosok nyilvántartása

a) Az orvosok kötelező nyilvántartásbavétele

33. § Az 1961. évi január hó 1. napjától kezdődően a Magyar Népköztársaság területén - a 34. § (3) és (4) bekezdésben foglalt kivétellel - csak az az orvos állhat orvosi oklevélhez kötött munkakörben (fegyveres testületnél polgári orvosként) munkaviszonyban, továbbá csak az az orvos folytathat orvosi magángyakorlatot, illetőleg kaphat orvosi magángyakorlat folytatására engedélyt, akit - kérelmére - az Egészségügyi Minisztérium az "Orvosok Országos Nyilvántartás"-ába (a továbbiakban: országos nyilvántartás) felvett.

34. § (1) Az 1961. évi január hó 1. napiától kezdődően orvosi oklevélhez kötött munkakörben (fegyveres testületnél polgári orvosként) csak olyan orvos alkalmazható, akit az Egészségügyi Minisztérium az országos nyilvántartásba felvett és aki ezt a minisztérium által kiállított igazolvánnyal igazolta.

(2) Azok az orvosok, akik az 1981. évi január hó 1. napja előtt orvosi oklevélhez kötött munkakörben (fegyveres testületnél polgári orvosként), munkaviszonyban állnak, kötelesek az 1961. évi január hó 1. napjáig munkáltatójuknak bemutatni az Egészségügyi Minisztérium igazolását arról, hogy a minisztérium őket az országos nyilvántartásba felvette.

(3) Az orvostudományi egyetemeken az 1981. évi január hó 1. napja után oklevelet nyert -szakmai gyakorlatra kötelezett - orvosok a munkábalépésük napjától számított 90 napon belül kötelesek- munkáltatójuknál az országos nyilvántartásba való felvételüket igazolni.

(4) Fegyveres testület állományában tényleges szolgálatot teljesítő orvos, ha a fegyveres testület állományából az 1961. évi január hó 1. napja után kiválik és a kiválás napját követő 90 napon belül orvosi oklevélhez kötött munkakörben munkaviszonyba lép, a kiválás napjától számított 90. napig köteles munkáltatójánál az országos nyilvántartásba való felvételét igazolni.

(5) Annak az orvosnak munkaviszonyát, aki a (2), a (3), illetőleg a (4) bekezdésben megállapított határidőn belül az országos nyilvántartásba való felvételét - saját hibájából - a munkáltatójánál nem igazolja, a munkáltató köteles alkalmatlanság címen a határidő utolsó napján felmondani.

b) Az orvosok nyilvántartásbavételével kapcsolatos rendelkezések

35. § (1) Az orvos az 1960. évi április hó 1. napjától kezdődően kérheti az országos nyilvántartásba való felvételét.

(2) Az országos nyilvántartásba való felvételüket az 1960. évi április hó 1. napja és május hó 31, napja közötti időben kötelesek kérni azok az orvosok, akik az említett időben

a) orvosi oklevélhez kötött munkakörben (fegyveres testületnél polgári orvosként) munkaviszonyban állanak,

b) nem állanak orvosi oklevélhez kötött munkakörben (fegyveres testületnél polgári orvosként) munkaviszonyban, de orvosi magángyakorlatot folytatnak.

(3) Az országos nyilvántartásba való felvétel iránti kérelmet az erre a célra rendszeresített nyomtatványűrlapon kell előterjeszteni. A nyomtatványűrlapot jól olvashatóan - lehetőleg gépírással - kell kitölteni.

36. § (1) Az országos nyilvántartásba való felvétel iránti kérelmet a munkaviszonyban álló orvosnak a munkahelye szerint illetékes, a munkaviszonyban nem álló orvosnak pedig az állandó lakóhelye szerint illetékes elsőfokú egészségügyi hatóság vezetőjéhez vagy helyetteséhez kell benyújtania. Ha az orvos több munkáltatónál áll munkaviszonyban, a kérelmet csak egy helyen szabad benyújtania.

(2) A kérelem átadásával egyidejűleg az orvos köteles bemutatni a személyi igazolványát, az orvosi oklevelét és a katonai igazolványát, továbbá

ha az orvos nevét a belügyminiszter megváltoztatta, az erre vonatkozó okiratot,

ha a felszabadulás után a Népköztársaság Elnöki Tanácsától, illetőleg a magyar kormánytól kitüntetést vagy minisztertől kitüntető címet kapott, az erre vonatkozó eredeti okiratot,

ha tudományos fokozatot nyert el, az erre vonatkozó eredeti okiratot,

ha szakorvosi képesítéssel vagy egyéb orvosi képesítéssel (pl. tisztiorvosi képesítéssel) rendelkezik, az ezt igazoló bizonyítványt,

ha az Orvostovábbképző Intézet által szervezett továbbképzésben részesült, az erre vonatkozó bizonyítványt (igazolást).

(3) Ha az orvos orvosi oklevélhez kötött munkakörben (fegyveres testületnél polgári orvosként) munkaviszonyban áll, az országos nyilvántartásba való felvétele iránti kérelméhez csatolnia kell munkáltatójának (munkáltatóinak) igazolását arról, hogy mióta és milyen munkakörben áll alkalmazásban és a napi munkaideje hány óra. A munkáltatói igazolást a 43. § (4) bekezdésében említett adatszolgáltatási lapon kell kiállítani.

(4) Ha a fegyveres testület állományában tényleges szolgálatot teljesítő orvos kéri az országos nyilvántartásba való felvételét, kérelméhez csatolnia kell a fegyveres testület igazolását arról, hogy az országos nyilvántartásba való felvételéhez hozzájárult.

(5) Az orvosi képesítés megszerzését eredeti orvosi oklevéllel, ha az elveszett vagy megsemmisült, az oklevél másodlatával vagy az egyetem által kiállított, illetőleg közjegyző által hitelesített másolattal (fotókópiával) kell igazolni. Az az orvos, aki külföldi egyetemen szerzett orvosi oklevelet, az orvosi képesítés megszerzését a hazai egyetem honosítási záradékával ellátott oklevéllel igazolja. Ha ez az oklevél elveszett vagy megsemmisült, az orvos az oklevelet honosító hazai egyetem dékánjának (rektorának) igazolását mutatja be. Ez utóbbi igazolásban az egyetem dékánja (rektora) azt igazolja, hogy az orvosi oklevelet melyik külföldi egyetem, mikor és milyen szám alatt állította ki, valamint azt, hogy az orvosi oklevelet melyik hazai egyetem, mikor és milyen szám alatt honosította.

37. § (1) Az Egészségügyi Minisztérium az országos nyilvántartásba felvett orvos részére a nyilvántartásba való felvételéről igazolványt állít ki.

(2) Az orvos köteles az Egészségügyi Minisztérium által kiállított igazolványt megőrizni, mert anélkül orvosi oklevélhez kötött tevékenységet nem folytathat és munkaviszonyba lépésekor (munkahelyének megváltoztatásakor) köteles azt a személyi igazolványával együtt munkáltatójának bemutatni. Az Egészségügyi Minisztérium által kiállított igazolvány csak a személyi igazolvánnyal együtt érvényes.

(3) Orvosi oklevélhez kötött munkaviszonyba lépés esetén az Egészségügyi Minisztérium által kiállított igazolvány bemutatása pótolja az orvosi oklevél bemutatását.

(4) Ha az orvos az Egészségügyi Minisztérium által kiállított igazolványt elvesztette vagy ha az igazolvány bármely okból megsemmisült, az orvos köteles ezt a körülményt az Egészségügyi Minisztériumnak haladéktalanul bejelenteni. Az Egészségügyi Minisztérium az igazolvány elvesztéséről (megsemmisüléséről) közleményt tesz közzé a hivatalos lapjában (az Egészségügyi Közlönyben) és a közlemény megjelenése után az orvos részére másodlatot állít ki.

38. § (1) Ha külföldi állampolgár kéri az országos nyilvántartásba való felvételét, a 35-37. §-okban foglalt rendelkezések az irányadók azzal az eltéréssel, hogy az országos nyilvántartás vezetője az orvos nyilvántartásbavétele előtt a kérvényt az egészségügyi miniszter elé terjeszti.

(2) Ha az egészségügyi miniszter külföldi állampolgár orvosnak az országos nyilvántartásba való felvételéhez nem járult hozzá, az országos nyilvántartás vezetője erről értesíti az érdekelt orvost.

39. § Az országos nyilvántartásba való felvétellel, valamint az országos nyilvántartás vezetésével kapcsolatos eljárási szabályokat az egészségügyi miniszter külön utasítással állapítja meg.

c) Az orvosnak az országos nyilvántartásból való törlése

40. § A Tvr. 17. §-ában foglalt rendelkezés végrehajtásának biztosítása érdekében:

a) az orvos magyar állampolgárságának elvesztése esetében a Belügyminisztérium erről értesíti az Egészségügyi Minisztériumot;

b) az országos nyilvántartásba felvett az az orvos, aki az orvosi hivatás gyakorlásáról lemondott, ezt - az Egészségügyi Minisztérium által kiállított igazolvány egyidejű visszaküldése mellett - harminc napon belül írásban bejelenti a volt munkahelye, ha munkaviszonyban nem állott, az állandó lakóhelye szerint illetékes elsőfokú egészségügyi hatóságnak;

c) az orvos elleni bármely büntetőügyben eljárt elsőfokú bíróság a jogerős ítélet (végzés) egy példányát megküldi az orvos munkahelye, ha munkaviszonyban nem áll, illetőleg nem állott, az állandó lakóhelye szerint illetékes elsőfokú egészségügyi hatóságnak;

d) elmebeteg orvosnak gondnokság alá helyezése esetében az elsőfokon eljárt hatóság (bíróság) a vonatkozó jogerős határozatot megküldi az orvos munkahelye, ha munkaviszonyban nem állott, az állandó lakóhelye szerint illetékes elsőfokú egészségügyi hatóságnak.

41. § Az az orvos, akit az országos nyilvántartásból töröltek, ha a törlés oka megszűnt, ennek egyidejű igazolásával újból kérheti az országos nyilvántartásba való felvételét.

d) Az orvosi törzslap vezetésével kapcsolatos adatszolgáltatási kötelezettség

42. § (1) Az országos nyilvántartásba felvett minden orvosról az egészségügyi miniszter által erre a célra rendszeresített orvosi törzslapot kell - két példányban - kiállítani.

(2) Az orvosi törzslap egyik példányát az orvosok nyilvántartása céljára:

a) ha az orvos munkaviszonyban áll, a munkahelye szerint illetékes,

b) ha az orvos több munkáltatónál áll munkaviszonyban, a hosszabb munkaidejű munkaviszonya szerint, egyenlő munkaidejű munkaviszonyok esetében a munkakönyvét őrző munkáltatója szerint illetékes,

c) ha az orvos munkaviszonyban nem áll, az állandó lakóhelye szerint illetékes másokfokú egészségügyi hatóság vezeti és kezeli.

(3) Az orvosi törzslap másik példányát az orvosok továbbképzésének biztosítása, valamint az Egészségügyi Minisztérium részére szükséges adatok szolgáltatása céljára az Orvostovábbképző Intézet vezeti és kezeli.

43. § (1) Az orvosi törzslap vezetése céljára a munkáltató köteles az 1960. évi április hó 1. napjától kezdődően az orvosi oklevélhez kötött munkakörben történő újabb alkalmazást, továbbá az orvos munkahelyében, munkakörében és munkaidejében beállott változást, valamint az orvos munkaviszonyának megszűnését a következő naptári hónap 5. napjáig az orvos orvosi törzslapját kezelő másodfokú egészségügyi hatóságnak [42. § (2) bekezdés] bejelenteni. Ez az adatszolgáltatási kötelezettség vonatkozik a fegyveres testületekre is az általuk alkalmazott polgári orvosokra vonatkozóan.

(2) Az (1) bekezdésben megállapított adatszolgáltatási kötelezettség szempontjából munkáltató az az intézet, intézmény, vállalat, szerv (fegyveres testület), amelynél az orvos munkaviszonyban áll.

(3) A munkáltató adatszolgáltatási kötelezettsége azzal az orvossal kapcsolatban áll fenn, aki orvosi Oklevélhez kötött munkakörben teljes munkaidővel (főfoglalkozás) vagy nem teljes, de meghatározott napi munkaidővel (pl. napi 2 órai munkaidővel - részfoglalkozás) munkaviszonyban áll.

(4) A munkáltató az adatszolgáltatást az "Adatszolgáltatás az orvos munkaviszonyba lépéséről, munkahelyében, munkakörében vagy munkaidejében beállott változásról, valamint munkaviszonyának megszűnéséről" című nyomtatványűrlapon (a továbbiakban: adatszolgáltatási lap) köteles teljesíteni. A nyomtatványűrlap Budapesten az 1. számú nyomtatványboltban, vidéken pedig a kiskereskedelmi vállalat nyomtatvány-szaküzletében szerezhető be.

44. § Az orvos köteles az országos nyilvántartásba való felvétel iránti kérelmének előterjesztése napjától kezdődően a kérelmében közölt adatokban beállott minden változást 15 napon belül az orvosi törzslapját kezelő másodfokú egészségügyi hatóságnak [42. § (2) bekezdés] írásban bejelenteni.

45. § Az orvosi törzslap kiállításával és vezetésével kapcsolatos eljárási szabályokat az egészségügyi miniszter külön utasítással állapítja meg.

2. Szakorvosi képesítés

46. § A szakorvosi képesítés megszerzésének feltételeire és módjára, a szakorvosképesítő vizsgabizottság szervezetére, a szakorvosi vizsgára és a szakorvosi cím használatára a szakorvosi képesítés tárgyában kiadott jogszabályok rendelkezései az irányadók.

3. Az orvosi tevékenység körébe tartozó egyes ténykedéseknek orvosi oklevéllel nem rendelkező személyek részéről történő végzése

47. § (1) Az orvos a hozzá beosztott szakképzett egészségügyi dolgozót - a (3) bekezdésben megállapított feltételek mellett - megbízhatja az egészségügyi miniszter által külön utasítással megállapított ténykedések közül azoknak az elvégzésével, amelyek különben az orvos feladatkörébe tartoznak.

(2) Az orvos a hozzá beosztott szakképzett egészségügyi dolgozót - a (3) bekezdésben megállapított feltételek mellett - olyan egyéb ténykedések elvégzésével is megbízhatja, amelynél a szakmai felelősség, valamint a ténykedés elvégzéséhez fűződő szakmai követelmények nem nagyobbak, mint az (1) bekezdésben említett utasítással megállapított ténykedéseknél.

(3) Az orvos a hozzá beosztott szakképzett egészségügyi dolgozót az előző bekezdésekben említett ténykedések közül is csak olyan ténykedés elvégzésével bízhatja meg, amelynek elvégzésére elméletileg és gyakorlatilag kiképezte, illetőleg amely ténykedéssel kapcsolatban az egészségügyi dolgozó elméleti és gyakorlati tudását megvizsgálta és megállapította, hogy annak elvégzésére mind a képzettsége, mind a rátermettsége alapján alkalmas. A megbízás megadása előtt az egészségügyi dolgozó elméleti és gyakorlati tudását abban az esetben is ellenőrizni kell, ha az egészségügyi dolgozó más munkahelyen azonos ténykedést már végzett.

(4) A megbízást adó orvos fegyelmileg és büntetőjogilag felelős azért, hogy az egészségügyi dolgozó alkalmas annak a ténykedésnek elvégzésére, amelyre megbízást adott.

(5) A beosztott szakképzett egészségügyi dolgozó részére a megbízást írásban kell megadni. A megbízás megadásával egyidejűleg az orvos köteles az egészségügyi dolgozót a ténykedés elvégzésével kapcsolatos fegyelmi és büntetőjogi felelősségére kioktatni.

48. § (1) Az egészségügyi dolgozó az orvosi tevékenység körébe tartozó ténykedések közül csak azt végezheti, amelynek elvégzésére a 47. § alapján megbízást kapott. Ezt a ténykedést is csak a munhelyén és ott is csak az orvos által megadott rendelkezések, illetőleg szempontok szerint végezheti. A ténykedés helyes elvégzéséért az egészségügyi dolgozó személyében felelős.

(2) Ha az egészségügyi dolgozót más munkahelyre helyezik át vagy más munkahelyen lép munkaviszonyba, az újabb munkahelyén csak akkor végezhet az orvosi tevékenység körébe tartozó ténykedést, ha erre a 47. § alapján újból megbízást kap és csak olyan ténykedést végezhet, amelyre a megbízás szól.

49. § A közegészségügyi-járványügyi ellenőrök a működési szabályzatukban meghatározott ténykedéseket végezhetik a szabályzatban megállapított rendelkezések szerint.

50. § (1) A "vizsgázott fogász" cím használatára jogosult személyek a fogorvoslás körébe tartozó ténykedések közül a következőket végezhetik:

a) a fogak és foggyökerek egyszerű eltávolítása, fogtömés, gyök érkezelés, fogtisztítás, foggyökereknek és fogaknak leköszörülése,

b) szájüregben lenyomat vétele,

c) műfogaknak és műfogsoroknak szájba való beillesztése.

(2) Az a vizsgázott fogász, aki az érzéstelenítő-oldat befecskendezése tárgykörből sikerrel vizsgát tett, az (1) bekezdésben megállapított ténykedéseken felül érzéstelenítőoldatnak a szájnyálkahártya alá való befecskendezésével helyi érzéstelenítést és az alsó állkapcson vezetéses (mandibuláris) érzéstelenítést is végezhet.

(3) A vizsgázott fogász fogínykezelést csak a kórismének orvos által történő megállapítása után végezhet.

51. § Azokra az orvosi oklevéllel nem rendelkező személyekre, akik a 47-50. §-ok alapján orvosi tevékenység körébe tartozó ténykedéseket végezhetnek, e ténykedésükkel kapcsolatban e rendeletnek az orvosokra vonatkozó rendelkezései értelemszerűen irányadók,

III. AZ ORVOSI MAGÁNGYAKORLAT

1. Az orvosi magángyakorlatra való jogosultság feltételei

52. § (1) Az 1960. évi augusztus hó 1. napjától kezdődően orvosi magángyakorlatot csak az az orvos folytathat, akinél a (2) bekezdésben megállapított feltétel fennáll és ennek alapján az illetékes elsőfokú egészségügyi hatóság vezetőjétől írásban engedélyt kapott.

(2) Orvosi magángyakorlat folytatására az az orvos kaphat engedélyt:

a) aki az államhatalom vagy az államigazgatás szervénél, ezek intézeténél vagy intézményénél, fegyveres testületnél, állami vállalatnál, szövetkezetnél, vagy társadalmi szervezetnél orvosi oklevélhez kötött főfoglalkozású (teljes munkaidejű) állást tölt be, vagy

aki az említett munkáltatóknál több - orvosi oklevélhez kötött - részfoglalkozású állást tölt be, ha ezek együttes munkaideje a főfoglalkozású állás munkaidejének megfelel, vagy

akinél a részfoglalkozások együttes munkaideje a főfoglalkozású állás munkaidejét nem éri el ugyan, de részére abban a helységben, amelyben részfoglalkozású állást (állásokat) tölt be, más megfelelő időtartamú részfoglalkozás nem biztosítható, viszont állásában való megtartása az egészségügyi szolgálat érdekében szükséges, vagy

b) aki a nyugellátás szempontjából irányadó életkort betöltötte, vagy

c) akinél a munkaképességcsökkenés mértéke a 67 százalékot eléri.

(3) Az az orvos, aki magánorvosi rendelőt kíván fenntartani, a (2) bekezdésben megállapított feltétel fennállása esetében is csak akkor kaphat magángyakorlat folytatására engedélyt, ha az orvosi rendelő céljára szolgáló helyiség, valamint az orvosi rendelő berendezése és felszerelése a szakmai és a közegészségügyi követelményeknek megfelel.

(4) Külföldi állampolgár abban az esetben kaphat magángyakorlat folytatására engedélyt, ha ahhoz az egészségügyi miniszter előzetesen hozzájárult.

(5) A betegeknek a lakásukon történő rendszeres gyógykezelését magángyakorlatnak kell tekinteni. Azoknak az orvosoknak, akik nem tartanak fenn magánorvosi rendelőt, de magánbetegeket a betegek lakásán rendszeresen gyógykezelésben kívánnak részesíteni, ugyancsak engedélyt kell kérniük a magángyakorlat folytatására.

53. § (1) Magángyakorlat folytatására nem kaphatnak engedélyt:

1. az Egészségügyi Minisztériumban főfoglalkozású állásban munkaviszonyban álló orvosok, továbbá

2. a tanácsi szakigazgatási szerveknél főfoglalkozású állásban munkaviszonyban álló orvosok, valamint

3. az E 141. kulcsszámú (közegészségügyi-járványügyi állomás igazgatója I.) és az E 142 kulcsszámú (közegészségügyi-járványügyi állomás igazgatója II.), valamint az E 146 kulcsszámú (állami közegészségügyi felügyelő I) és az E 147 kulcsszámú (állami közegészségügyi felügyelő II.) állást betöltő orvosok.

(2) Fegyveres testület állományában tényleges szolgálatot teljesítő orvos részére magángyakorlat folytatására csak abban az esetben adható engedély, ha a fegyveres testület írásban hozzájárult ahhoz, hogy az orvos magángyakorlatot folytathasson.

54. § Gyógyintézetben (klinikán, kórházban, rendelőintézetben stb.) magánorvosi rendelő fenntartására engedély nem adható.

55. § A Tvr. 21. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezés nem érinti az öregségi, illetőleg a rokkantsági nyugdíj folyósításának korlátozására vonatkozó rendelkezéseket.

2. Az orvosi magángyakorlat engedélyezésével és az engedély visszavonásával kapcsolatos rendelkezések

56. § (1) Azok az orvosok, akiknél az 52. §-ban megállapított feltételek fennállanak és nem esnek az 53. § hatálya alá, az 1960. évi január hó 1. napjától kezdődően kérhetik a magángyakorlat folytatásának engedélyezését.

(2) A magángyakorlat engedélyezésére irányuló kérvényben az orvosnak fel kell tüntetnie:

1. a nevét, férjezett nőnél a leánykori családi és utónevét és amennyiben a férje nevét viseli, a leánykori neve után a férje nevét a "-né" toldattal,

2. a születési helyét és idejét,

3. az anyja leánykori családi és utónevét,

4. az állampolgárságát,

5. az orvosi oklevelét kiállító egyetem - külföldi oklevélnél ezenfelül az oklevelet honosító hazai egyetem - nevét, valamint az oklevél megjelölését (általános orvosi, fogorvosi), számát és keltét, ha pedig a magángyakorlat folytatásának engedélyezését az országos nyilvántartásba való felvétele után kéri, az orvosi oklevélre vonatkozó adatok helyett azt, hogy az Egészségügyi Minisztérium milyen sorszám alatt vette fel az országos nyilvántartásba,

6. a magángyakorlat engedélyezését az 52. § (2) bekezdése alapján milyen jogcímen (munkaviszony, nyugellátás szempontjából irányadó életkor betöltése vagy 67 százalékos munkaképességcsökkenése alapján) kéri,

7. ha a magángyakorlat engedélyezését munkaviszonya alapján kéri, a munkáltatójának nevét és címét (telephelyét), a munkaviszony megkezdésének időpontját (év, hó, nap), a munkakörét és a napi munkaidejét (ha több munkáltatónál áll alkalmazásban, az említett adatokat mindegyik munkáltatóval kapcsolatban fel kell tüntetni),

8. ha a magángyakorlat engedélyezését azon a címen kéri, hogy munkaképességcsökkenésének mértéke eléri a 67 százalékot és ha rokkantsági nyugdíjban részesül, annak a szervnek a nevét, valamint jogerős határozatának számát, amely az orvos részére rokkantsági nyugdíjat állapított meg,

9. melyik községben (városban) kíván magángyakorlatot folytatni; kíván-e magánorvosi rendelőt fenntartani és ha igen, azt az illető községben (városban) hol (utca, házszám) kívánja fenntartani; ez utóbbi esetben a magánorvosi rendelését naponként (mely napokon) hány órától hány óráig kívánja megtartani,

10. a lakáscímét

(3) Ha az orvos a magángyakorlat engedélyezését azon a jogcímen kéri, hogy munkaképességcsökkenésének mértéke eléri a 67 százalékot, de megfelelő időtartamú munkaviszony hiányában rokkantsági nyugdíjra nem jogosult, a magángyakorlat engedélyezésére irányuló kérvényében egyben kérnie kell az elsőfokú egészségügyi hatóságtól, hogy munkaképességcsökkenése mértékének megállapítása céljából utalja a területileg illetékes munkaképességcsökkenést véleményező orvosi bizottság elé.

(4) A kérvényben az orvosnak végül nyilatkoznia kell, hogy sem jogerős bírói ítélettel az orvosi foglalkozás gyakorlásától nincs eltiltva és sem jogerős fegyelmi határozattal az orvosi magángyakorlattól, sem jogerős határozattal az orvosi tevékenység folytatásától nincs felfüggesztve, továbbá, hogy más helyen nem folytat magángyakorlatot.

57. § (1) Az orvosi magángyakorlat engedélyezésére irányuló kérvényt ahhoz az elsőfokú egészségügyi hatósághoz kell benyújtani, amelynek működési területén az orvos magángyakorlatot kíván folytatni.

(2) A kérvény előterjesztésével egyidejűleg az orvos köteles az elsőfokú egészségügyi hatóság vezetőjének bemutatni a személyi igazolványát, valamint az orvosi oklevelét [36. § (5) bekezdés]. Ha az orvos az országos nyilvántartásba való felvétele után kéri a magángyakorlat engedélyezését, az orvosi oklevél helyett az Egészségügyi Minisztériumnak arra vonatkozó igazolványát kell bemutatnia, hogy a minisztérium őt az országos nyilvántartásba felvette.

(3) Ha az orvos azon a jogcímen kéri a magángyakorlat engedélyezését, hogy munkaviszonyban áll, a kérvényhez csatolnia kell munkáltatójának (munkáltatóinak) igazolását arról, hogy mióta és milyen munkakörben áll alkalmazásban és a napi munkaideje hány óra. A munkáltatói igazolást a 43. § (4) bekezdésében említett adatszolgáltatási lapon kell kiállítani.

(4) Ha az orvos azon a jogcímen kéri a magángyakorlat engedélyezését, hogy munkaképességcsökkenésének mértéke eléri a 67 százalékot és az orvos rokkantsági nyugdíjban részesül, a kérvényének átadásával egyidejűleg az elsőfokú egészségügyi hatóság vezetőjének be kell mutatnia azt a jogerős határozatot, amellyel részére a rokkantsági nyugdíjat megállapították.

(5) Ha fegyveres testület állományában tényleges szolgálatot teljesítő orvos kéri a magángyakorlat engedélyezését, kérvényéhez csatolnia kell a fegyveres testület igazolását arról, hogy az orvosi magángyakorlat folytatásához hozzájárult.

(6) Ha külföldi állampolgár kéri az orvosi magángyakorlat engedélyezését, a kérvényhez csatolnia kell az egészségügyi miniszter hozzájárulását.

58. § (1) Az elsőfokú egészségügyi hatóság vezetője a megállapított feltételek fennállása esetében a magángyakorlat folytatását határozattal engedélyezi, ellenkező esetben pedig a kérelmet határozattal elutasítja.

(2) Az elutasító határozat ellen az orvos a másodfokú egészségügyi hatósághoz tizenöt nap alatt fellebbezéssel élhet. A fellebbezést a másodfokú egészségügyi hatósághoz címezve az elsőfokú egészségügyi hatósághoz kell benyújtani.

59. § Az az orvos, aki e rendelet alapján az országos nyilvántartásba való felvétele előtt kapott magángyakorlat folytatására engedélyt, köteles az 1960. évi december hó 31. napjáig a magángyakorlatot engedélyező elsőfokú egészségügyi hatóság vezetőjének bemutatni az Egészségügyi Minisztérium igazolványát arról, hogy a minisztérium őt az országos nyilvántartásba felvette. Attól az orvostól, aki az említett időpontig az országos nyilvántartásba való felvételét nem igazolja, a magángyakorlat folytatására adott engedélyt (határozatot) be kell vonni.

60. § (1) Ha a magángyakorlat folytatására jogosult orvos a magánorvosi rendelőjét ugyanabban a községben (járási jogú városban, fővárosi - megyei jogú városi - kerületben) más helyiségbe kívánja áthelyezni, köteles erre az elsőfokú egészségügyi hatóság vezetőjétől előzetesen írásban engedélyt kérni. Ha a kérvényben megjelölt új helyiség orvosi rendelő céljára szakmai és közegészségügyi szempontból alkalmas, az elsőfokú egészségügyi hatóság vezetője az orvosi rendelő áthelyezését határozattal engedélyezi, ellenkező esetben pedig a kérelmet határozattal elutasítja. Az elutasító határozat ellen az orvos a másodfokú egészségügyi hatósághoz tizenöt nap alatt fellebbezéssel élhet.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezések irányadók abban az esetben is, ha az orvos ugyanannak a járásnak területén levő más községbe költözik és ott kíván magángyakorlatot folytatni. Ha az orvos munkahelyváltoztatás miatt kívánja a magánorvosi rendelőjét ugyanannak a járásnak a területén levő más községbe áthelyezni, az áthelyezés engedélyezése iránti kérelméhez csatolnia kell munkáltatójának - a 43. § (4) bekezdésében említett nyomtatványűrlapon adott - igazolását arról, hogy mióta és milyen munkakörben áll alkalmazásban és a napi munkaideje hány óra. Ez utóbbi esetben az elsőfokú egészségügvi hatóság vezetője csak abban az esetben engedélyezheti a magángyakorlat folytatását, ha az 52. §-ban megállapított feltételek fennállanak.

(3) Az orvosi rendelő áthelyezésének engedélyezése esetében az orvos köteles az áthelyezést engedélyező határozat kézhezvétele napjától számított nyolc napon belül az előzőleg kapott engedélyt (határozatot) az elsőfokú egészségügyi hatóságnak visszaküldeni.

61. § (1) Ha az orvos magángyakorlatát megszüntette, köteles ezt a magángyakorlat megszüntetése napját követő nyolc napon belül a magángyakorlatot engedélyező elsőfokú egészségügyi hatóságnak írásban bejelenteni és egyidejűleg a magángyakorlat folytatására kapott engedélyt (határozatot) visszaküldeni.

(2) Ha az orvos lakóhelyének vagy munkahelyének megváltoztatása miatt más járás (járási jogú város, fővárosi - megyei jogú városi - kerület) területén kíván magángyakorlatot folytatni, az illetékes elsőfokú egészségügyi hatóság vezetőjétől a magángyakorlat folytatására újabb engedélyt kell kérnie.

62. § (1) Ha az orvosnak az 52. § (2) bekezdésének a) pontja alapján fennállott jogosultsága megszűnt, a magángyakorlat folytatására adott engedély csak a munkaviszony megszűnése napját követő 60. napig érvényes, kivéve, ha az orvos az említett 60 napon belül a magángyakorlat folytatására az 52. § (2) bekezdésének valamelyik pontja alapján újabb jogosultságot szerzett és ezt az elsőfokú egészségügyi hatóság előtt igazolta.

(2) Ha a rokkantsági nyugdíjra való jogosultság megszűnt, a magángyakorlat folytatására adott engedély csak a rokkantsági nyugdíj megszüntetése napjától számított 60. napig érvényes, kivéve, ha az orvos az említett 60 napon belül a magángyakorlat folytatására az 52. § (2) bekezdésének valamelyik pontja alapján újabb jogosultságot szerzett és ezt az elsőfokú egészségügyi hatóság előtt igazolta.

(3) Az az orvos, aki a munkaképességcsökkenést véleményező orvosi bizottság véleménye alapján kapott magángyakorlat folytatására engedélyt, köteles az elsőfokú egészségügyi hatóság által megjelölt időben munkaképességcsökkenése mértékének felülvizsgálata végett a területileg illetékes munkaképességcsökkenést véleményező elsőfokú orvosi bizottságnál megjelenni. A felülvizsgálat eredményéről az elsőfokú egészségügyi hatóság értesíti az orvost. Ha a felülvizsgálat során a munkaképességcsökkenést véleményező orvosi bizottság azt állapította meg, hogy az orvos munkaképességcsökkenésének mértéke már nem éri el a 67%-ot, a magángyakorlat folytatására adott engedély csak az elsőfokú egészségügyi hatóság értesítésének kézhezvételétől számított 60. napig érvényes, kivéve, ha az orvos az említett 60 napon belül a magángyakorlat folytatására az 52. § (2) bekezdésének valamelyik pontja alapján újabb jogosultságot szerzett és ezt az elsőfokú egészségügyi hatóság előtt igazolta.

(4) Az (1)-(3) bekezdésben említett 60 napos határidőt az orvos kérelmére, indokolt esetben az elsőfokú egészségügyi hatóság vezetője - a másodfokú egészségügyi hatóság előzetes hozzájárulásával - további 60 nappal meghosszabbíthatja.

(5) Ha az orvos az (1)-(3) bekezdésben megállapított, illetőleg a (4) bekezdés alapján meghosszabbított határidőn belül a magángyakorlat folytatására újabb jogosultságot nem szerzett, köteles ezt - a magángyakorlatot engedélyező határozat egyidejű visszaküldése mellett - a megállapított határidő utolsó napjától számított nyolc napon belül az elsőfokú egészségügyi hatóságnak írásban bejelenteni és a magángyakorlatot megszüntetni.

63. § (1) Az elsőfokú egészségügyi hatóság vezetője köteles az orvosi magángyakorlat folytatására adott engedélyt (határozatot) bevonni:

1. ha az orvost az országos nyilvántartásból törölték,

2. ha az orvost fegyelmi határozattal az orvosi magángyakorlattól felfüggesztették,

3. ha az orvost jogerős határozattal ez orvosi tevékenység folytatásától felfüggesztették,

4. ha a munkaviszony megszűnése, illetőleg a munkaképességcsökkenés mértékének 67% alá csökkenése (a rokkantsági nyugdíj megszüntetése) következtében az orvosnak a magángyakorlatra való jogosultsága megszűnt és az orvos a 62. § (1)-(3) bekezdésében megállapított - illetőleg (4) bekezdése alapján meghosszabbított - határidőn belül a magángyakorlat folytatására az 52. § (2) bekezdésének valamelyik pontja alapján újabb jogosultságot nem szerzett,

5. ha az orvosi rendelő és annak berendezése, felszerelése, valamint a felszerelés elhelyezése nem felel meg a szakmai és a közegészségügyi követelményeknek és az orvos a hiányosságokat az elsőfokú egészségügyi hatóság vezetője által megadott határidőn belül nem szüntette meg.

(2) Ha az az ok, amely miatt a magángyakorlatot engedélyező határozatot be kellett vonni, megszünt és az 52. §-ban megállapított feltételek fennállanak, az orvos újból kérheti a magángyakorlat engedélyezését.

64. § Az orvosi magángyakorlat engedélyezésével kapcsolatos eljárási szabályokat az egészségügyi miniszter külön utasítással állapítja meg.

3. A gyógyító-megelőző munkakörben alkalmazott orvosoknak a díjtalan orvosi ellátásra jogosultakkal kapcsolatos magángyakorlata

65. § (1) A gyógyító-megelőző munkakörben alkalmazott orvos az ellátásába tartozó dolgozót és igényjogosult családtagot magánbetegként nem gyógykezelhet.

(2) A fekvőbeteg-gyógyintézeti (klinikai, kórházi stb.) orvos ellátásába a fekvőbeteg-gyógyintézetben fekvőbetegként ápolás alatt álló és ott járóbetegként gyógykezelésben részesülő dolgozók és igényjogosult családtagok tartoznak.

(3) Budapesten a szakorvosi rendelőintézet vezetőjének és felülvizsgáló főorvosának, valamint a dolgozók négyhetenkénti orvosi felülvizsgálatát végző orvosi bizottság és a munkaképességcsökkenést véleményező orvosi bizottság tagjának ellátásába a működési területén lakó dolgozók és igényjogosult családtagjaik tartoznak.

(4) Vidéken a szakorvosi rendelőintézet vezetőjének és felülvizsgáló főorvosának, valamint a dolgozók négyhetenkénti orvosi felülvizsgálatát végző orvosi bizottság és a munkaképességcsökkenést véleményező orvosi bizottság tagjának ellátásába azok a dolgozók és igényjogosult családtagjaik tartoznak, akikkel kapcsolatban az említett szervnél orvosi felülvizsgálati eljárás van folyamatban.

(5) A járóbeteg-szakrendelés szakorvosának, valamint a gondozóintézet vezetőjének és szakorvosának ellátásába - mind Budapesten, mind vidéken - a szakrendelés, illetőleg a gondozóintézet működési területén lakó dolgozók és igényjogosult családtagjaik, valamint azok a dolgozók tartoznak, akiknek munkahelye a szakrendelés, illetőleg gondozóintézet működési területén van. Ebből a szempontból a megyei szakorvosi rendelőintézet, illetőleg a megyei gondozóintézet működési területének azt a területet kell tekinteni, amely közvetlen ellátásába tartozik. Ha a vidéki szakorvosi rendelőintézet valamelyik szakrendelésén (pl. belgyógyászat) több szakorvos dolgozik és a rendelőintézet vezetője a rendelőintézet működési területét a dogozók (igényjogosult családtagjaik) szakorvosi ellátása szempontjából a szakrendelésen dolgozó szakorvosok között megosztotta, a szakrendelés szakorvosának ellátásába csak a részére kijelölt területen lakó dolgozók és igényjogosult családtagjaik, valamint azok a dolgozók tartoznak, akiknek munkahelye a részére kijelölt területen van. Ez utóbbi rendelkezés vonatkozik a vidéki gondozóintézetekre is.

(6) Az orvosi döntőbizottság tagjára a (4) bekezdésben foglalt rendelkezések az irányadók.

(7) A körzeti orvos, a körzeti gyermekgyógyászorvos és a körzeti szülész-szakorvos ellátásába a körzetében lakó dolgozók és igényjogosult családtagjaik tartoznak.

(8) Ha a (4), illetőleg a (6) bekezdésben említett orvosnál orvosi felülvizsgálat céljából olyan dolgozó jelentkezik, akit a jelentkezés napját közvetlenül megelőző hat hónapon belül magánbetegként gyógykezelt, köteles ezt a körülményt felettesének bejelenteni. Ez utóbbi esetben az orvosi felülvizsgálatra más orvost kell kijelölni.

66. § A 65. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés alól a megyei és a megyei jogú városi főorvos indokolt esetben felmentést adhat. A felmentés megadása általában rendelőintézeti szakorvosoknál indokolt olyan esetben, amikor a rendelőintézet működési területén - ha az nem terjed ki a rendelőintézet székhelyének egész területére, a rendelőintézet székhelyén - azonos szakmájú orvos nincs vagy a rendelőintézet működési területének (székhelyének) díjtalan orvosi ellátásra nem jogosult lakosságához viszonyítottan elégtelen számban folytat magángyakorlatot (pl. a szem-, orr-fül-gége-, ortopéd stb. szakorvosoknál). Ilyen felmentés Budapesten nem adható. Ha az indokoltság fennáll, a felmentés megadható azokban az esetekben is, amikor az orvos a magánrendelésén olyan orvosi gyakorlatot folytat, amelyet a szolgálati munkahelyén nem kell ellátnia. A fentiektől eltérő, különlegesen indokolt esetekben a megyei, illetőleg megyei jogú városi főorvos a felmentést csak az egészségügyi miniszter előzetes hozzájárulásával adhatja meg. A felmentést bizonytalan időre szóló hatállyal ("visszavonásig érvényes" záradékkal) kell megadni.

67. § (1) A gyógyító-megelőző munkakörben alkalmazott orvos köteles a magánorvosi rendelőjében megjelenő dolgozót (igény jogosult családtagot) tájékoztatni arról, hogy díjtalan orvosi ellátásra jogosult és a díjtalan orvosi ellátást hol és milyen módon veheti igénybe. Ha a dolgozó (igényjogosult családtag) a tájékoztatás ellenére magánbetegként kívánja magát gyógykezeltetni, az orvos - amennyiben gyógykezelésre jogosult - köteles erről a dolgozótól (igényjogosult családtagtól) írásbeli nyilatkozatot kérni. A nyilatkozatot egy évig meg kell őrizni. Ha az orvos a magánbetegek részére megállapított rendelési ideje alatt az orvosi rendelőjének bejárata mellett az Egészségügyi Minisztérium által megállapított szövegű tájékoztató táblát függeszt ki, az orvosnak a dolgozót (igényjogosult családtagot) szóbelileg tájékoztatnia és a dolgozótól (igényjogosult családtagtól) írásbeli nyilatkozatot kérnie nem kell.

(2) A gyógyító-megelőző munkakörben alkalmazott orvos a magánorvosi rendelőjében magánbetegként gyógykezelt dolgozó (igényjogosult családtag) részére a dolgozókat (igényjogosult családtagokat) megillető szolgáltatásokra jogosító orvosi rendelvényt nem adhat.

68. § (1) A közület által fenntartott körzeti orvosi rendelőben - a (2) bekezdés, valamint a sürgős szükség (orvosi elsősegély) esetét kivéve - fizetőköteles személyeket gyógykezelésben részesíteni nem szabad.

(2) A községi körzeti orvos a körzetében lakó fizetőköteles személyeket a közület által fenntartott körzeti orvosi rendelőben gyógykezelésben részesítheti:

a) ha nem abban a községben lakik, amelyben az orvosi körzete van, vagy

b) ha abban a községben lakik ugyan, amelyben az orvosi körzete van, de lakása megfelelő helyiség hiányában magánorvosi rendelő fenntartására nem alkalmas.

(3) A (2) bekezdés a) pontja esetében a községi körzeti orvos a lakóhelyén kaphat magánorvosi rendelő fenntartására engedélyt.

(4) A szakorvosi rendelőintézetben, valamint a gondozóintézetben orvosi magángyakorlatot folytatni nem szabad.

69. § A fekvőbeteg-gyógyintézet (klinika, kórház stb.) orvosa a fekvőbeteg-gyógyintézetben ápolásban levő, valamint a fekvőbeteg-gyógyintézetben járóbetegként jelentkező beteget magángyakorlata keretében nem láthatja el. Fekvőbeteg-gyógyintézetben magángyakorlatot folytatni nem szabad.

4. Az orvosi magángyakorlattal kapcsolatos általános rendelkezések

70. § (1) A magángyakorlatot folytató orvos csak a magángyakorlatot engedélyező határozatban megjelölt helyen tarthat fenn magánorvosi rendelőt.

(2) Az az orvos, akinek külön magánorvosi rendelője van, más orvossal közös rendelő fenntartására nem társulhat.

71. § (1) A magángyakorlatot folytató orvos nem tarthat fenn magánorvosi rendelőt abban a lakásban, amelyben olyan - iparjogosítványhoz vagy hatósági engedélyhez kötött - keresőtevékenységet folytatnak, amely egészségügyi jellegű vagy az orvos tevékenységét kiegészítő foglalkozásból áll. Ennek megfelelően nem tartható fenn magánorvosi rendelő olyan lakásban, amelyben pl. vizsgázott fogász, fogtechnikus, látszerész, kozmetikus működik. E rendelkezés alól a másodfokú egészségügyi hatóság vezetője kivételesen indokolt esetben felmentést adhat.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezés alkalmazása szempontjából a társbérletet önálló lakásnak kell tekinteni.

72. § (1) A magángyakorlatot folytató orvos a magánorvosi rendelőjének megjelölésére címtáblát függeszthet ki. A címtábla mérete legfeljebb 30x40 cm lehet. A címtáblán csak az orvos nevét, a név előtt a doktori címet "Dr" rövidítéssel, általános orvosnál az "orvos" szót, fogorvosnál a "fogorvos" szót, szakorvosnál a szakorvosi címet [a 3/ 1958. (VIII. 17.) Eü. M. rendelet rendelkezéseinek megfelelően], a tudományos fokozatot, a hivatali állást, a rendelő helyének közelebbi megjelölését (emelet, ajtószám) és a rendelési időt szabad feltüntetni. Egyéb adatot (pl. a volt hivatali állást), illetőleg egyéb megjelölést (pl. röntgen, kvarc, diathermia, rövidhullámú kezelés) a címtáblán feltüntetni nem szabad.

(2) Az 1960. évi augusztus hó 1. napjától kezdődően csak az (1) bekezdésben megállapított rendelkezéseknek megfelelő címtáblát szabad használni.

(3) Az orvos a magánorvosi rendelőjének megjelölésére a kapubejárat és a lakásának bejárata mellett helyezhet el egy-egy címtáblát. Olyan házban, ahol a betegek útbaigazítása ezt szükségessé teszi, több helyen is elhelyezhető címtábla. Több utcára nyíló ház mindegyik kapujában kifüggeszthető címtábla.

(4) Magángyakorlat folytatására engedéllyel nem rendelkező orvos címtáblát nem függeszthet ki.

(5) Ha az orvos a magánorvosi rendelőjét - az elsőfokú egészségügyi hatóság engedélyével -más helyiségbe helyezi át, a rendelő régi helyén az elköltözés tényét és a rendelő új címét feltüntető táblát (feliratot) függeszthet ki. A tábla (felirat) az áthelyezés napjától számított hat hónapon át maradhat kifüggesztve.

73. § (1) Az orvos a magángyakorlata megkezdésének, valamint az orvosi rendelője áthelyezésének tényét időszaki lapban legfeljebb három ízben, egymás utáni lapszámokban közzététetheti. Az értesítés az említett tény közlésén felül csak a 72. § (1) bekezdésében említett adatokat tartalmazhatja.

(2) Tilos az orvosnak orvosi tevékenységét időszaki lapokban, röplapokon (röpcédulákon), falragaszok útján vagy bármely egyéb modon felajánlani.

74. § (1) Az orvos az 1960. évi augusztus hó 1. napjától kezdődően magángyakolata keretében - a sürgős szükség esetét kivéve - csak fejléccel ellátott vényűrlapon rendelhet gyógyszert, egyéb gyógyanyagot, kötözőszert vagy gyógyászati segédeszközt. A vényűrlap fejlécében fel kell tüntetni az orvos nevét, az "orvos", illetőleg a "fogorvos" szót vagy a szakorvosi címet, a magánorvosi rendelő címét (község-város, utca, házszám) és a telefonszámát. Ezeken az adatokon felül feltüntethetők még a 72. § (1) bekezdésében említett adatok.

(2) A vényírásra egyéb tekintetben az erre vonatkozó jogszabályok rendelkezései az irányadók.

75. § (1) A magángyakorlatot folytató orvos a beteg részére gyógyszert nem adhat el, kivéve, ha kézigyógyszertár tartására jogosult. Ez utóbbi esetben csak a kézigyógyszertárból adhat ki gyógyszert.

(2) A magángyakorlatot folytató orvos a gyógykezelés folyamán a gyógyszerkészletéből felhasznált gyógyszert csak hivatalos áron számíthatja fel.

76. § (1) Az 1960. évi augusztus hó 1. napjától kezdődően magánorvosi rendelőjében csak az az orvos tarthat röntgenkészüléket üzemben, aki erre a magángyakorlatának helye szerint illetékes másodfokú egészségügyi hatóság vezetőjétől írásban engedélyt kapott.

(2) A másodfokú egészségügyi hatóság vezetője az engedélyt csak abban az esetben adhatja meg, ha

a) az orvos röntgenszakorvosi képesítéssel rendelkezik, vagy

b) az orvos fekvőbeteg-gyógyintézetben (klinikán, kórházban stb.), szakorvosi rendelőintézetben vagy gondozóintézetben röntgenkészülékkel legalább egy éven át önállóan és rendszeresen vizsgálatokat végzett, vagy

c) az orvos a röntgenkészülék használatára (kezelésére), valamint a röntgenkészülékkel végzett vizsgálatok eredményeinek szakszerű értékelésére vonatkozó jártasságát az illetékes fővárosi területi kórház, illetőleg megyei kórház röntgenosztályának vezetője vagy a területileg illetékes röntgenklinika vezetője vagy helyettese előtt igazolta.

(3) Az engedély iránti kérelmet a magángyakorlat helye szerint illetékes elsőfokú egészségügyi hatósághoz kell benyújtani. A (2) bekezdés a) pontja esetében az orvos köteles a kérvény beadásával egyidejűleg a röntgenszakorvosi képesítését igazoló bizonyítványt az elsőfokú egészségügyi hatóság vezetőjének bemutatni, aki a bemutatott bizonyítvány alapján a kérvényen aláírásával és hivatali bélyegzőjének lenyomatával igazolja, hogy az orvos röntgenszakorvosi képesítéssel rendelkezik. A (2) bekezdés b) pontja esetében a kérvényhez csatolni kell a fekvőbeteg-gyógyintézet (klinika, kórház stb.), illetőleg a rendelőintézet vagy gondozóintézet vezetője igazolását arról, hogy az orvos az intézetben röntgenkészülékkel mikortól-meddig végzett önállóan és rendszeresen vizsgálatokat. A (2) bekezdés c) pontja esetében a kérvényhez csatolni kell a fővárosi területi kórház, illetőleg a megyei kórház röntgenosztálya vezetőjének vagy a területileg illetékes röntgenklinika vezetőjének (helyettesének) igazolását arról, hogy az orvos jártasságát felülvizsgálta és megállapította, hogy az orvosnak a röntgenkészülék használatában (kezelésében), valamint a röntgenkészülékkel végzett vizsgálatok eredményeinek szakszerű értékelésében megfelelő jártassága van.

(4) A másodfokú egészségügyi hatóság köteles a jelen § alapján adott engedélyekről nyilvántartást vezetni.

77. § (1) Az orvos a magánorvosi rendelőjében csak a balesetelhárítási előírásoknak és szabványoknak megfelelő, üzembiztos röntgenkészüléket tarthat üzemben.

(2) A másodfokú egészségügyi hatóság köteles a 76. § (4) bekezdése értelmében vezetett nyilvántartás alapján a magánorvosi rendelőkben üzemben tartott röntgenkészülékeket ellenőriztetni abból a szempontból, hogy megfelelnek-e a balesetelhárítási előírásoknak és szabványoknak.

(3) Röntgenkészülékkel vagy EKG készülékkel végzett vizsgálat eredményéről a betegnek írásos leletet kell adni. A lelet másolatát az orvosnak az orvosi napló mellett egy évig meg kell őriznie.

78. § (1) Magánorvosi rendelőben csak az egészségügyi miniszter által külön utasítással megállapított műtéti beavatkozások végezhetők el. Ezek a műtéti beavatkozások is csak abban az esetben végezhetők el, ha a műtéti beavatkozás elvégzéséhez szükséges előfeltételek (a megfelelő aszepszis, asszisztencia és a korszerű anaesthesia) biztosítva vannak.

(2) A magánorvosi rendelőben elvégezhető műtéti beavatkozások a beteg lakásán csak abban az esetben végezhetők el, ha a beteg járóképtelen, a műtéti beavatkozás elvégzése múlhatatlanul szükséges és az (1) bekezdésben megállapított előfeltételek biztosíthatók.

(3) Az (1) bekezdés értelmében magánorvosi rendelőben el nem végezhető műtéti beavatkozás magánorvosi rendelőben csak sürgős szükség esetében végezhető el.

(4) Az az orvos, aki a magánorvosi rendelőjében sürgős szükség miatt a (3) bekezdés alapján műtéti beavatkozást végzett el, köteles ezt tudomásulvétel végett a területileg illetékes másodfokú egészségügyi hatóságnak 24 órán belül írásban bejelenteni. Szüléssel kapcsolatosan az anya vagy a magzat érdekében végzett tevékenységet vagy beavatkozást e rendelet alapján bejelenteni nem kell.

(5) Az orvosnak a műtéti beavatkozás alkalmával eltávolított szervet vagy szövetreszt megfelelően konzerválva, kísérő irattal meg kell küldenie a megye (megyei jogú város, főváros) területén levő valamelyik kórház kórbonctani osztályának, vagy egyetemi kórbonctani intézetnek vizsgálat céljából. Az eltávolított szerv vagy szövetrész konzerválását oly módon kell végezni, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható formaiint négyszeresére kell hígítani és ebből az eltávolított szerv vagy szövetrész térfogatának ötszörösét kell a vizsgálandó anyag konzerválására felhasználni. A kísérő iraton fel kell tüntetni a beteg nevét, életkorát, a betegség nemét, az eltávolított szerv vagy szövetrész megnevezését, valamint a beküldő orvos nevét és lakáscímét.

(6) A szövettani vizsgálatért járó térítési díjat az orvosnak - a fizetőköteles beteg terhére -be kell fizetnie a kórház (egyetemi kórbonctani intézet) pénztárába.

79. § A körzeti orvos a körzetében lakó fizetőköteles személyek gyógykezeléséért az e rendelet mellékletében megállapított orvosi díjakat számíthatja fel.

80. § A magángyakorlat feletti felügyeletet az első-és a másodfokú egészségügyi hatóság gyakorolja.

IV. A FEGYELMI ELJÁRÁS SZABÁLYAI

81. § A fegyelmi eljárás részletes szabályait az egészségügyi miniszter által - az igazságügyminiszterrel és a munkaügyi miniszterrel, valamint az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetével egyetértésben - külön kiadott rendelet állapítja meg

82. § (1) Ha az orvos az orvosi rendtartásba ütköző cselekményt követett el, az elsőfokú egészségügyi hatóság vezetője, illetőleg az a személy, aki a Munka Törvénykönyve alapján a fegyelmi eljárás lefolytatására jogosult lenne, köteles a cselekmény tudomására jutása után haladéktalanul kérni az illetékes elsőfokú fegyelmi tanács elnökétől a fegyelmi eljárás megindítását.

(2) Az orvosi rendtartásban foglalt rendelkezések ismételt megszegése esetében a rendelkezések megtartása rendszeres ellenőrzésének elmulasztásáért, illetőleg az orvosi rendtartásba ütköző cselekmények tűréséért a felettes szervek (klinikai és kórházi igazgató, osztályvezető főorvos, rendelőintézet vezetője, járási főorvos stb.) fegyelmileg felelősek.

V. VEGYES RENDELKEZÉSEK

83. § Az orvosetikai bizottság a gyógyító tevékenységgel kapcsolatosan ajándék elfogadása miatt fegyelmi eljárást kezdeményez, ha az ajándék elfogadása a Tvr. 13. §-ában foglaltakkal ellentétes. Ha az eset körülményeinek gondos mérlegelése alapján úgy találja, hogy az ajándék elfogadása olyan időben vagy körülmények között történt, amikor attól a beteg előnyt remélhetett, vagy bár az ajándék elfogadása nem ilyen időben vagy körülmények között történt, de az ajándékot kifejezetten vagy ráutaló magatartással (31. §) az orvos kérte, az orvosetikai bizottság büntető feljelentést tesz.

84. § Büntető és polgári ügyekben a bíróság, illetőleg a nyomozó hatóság megkeresésére a fekvőbeteg-gyógyintézet (klinika, kórház stb.) vezetője köteles a kórtan hitelesített másolatát a bíróságnak (nyomozó hatóságnak) megküldeni.

85. § E rendelet rendelkezéseinek alkalmazása szempontjából:

a) elsőfokú egészségügyi hatóságon a fővárosi kerületi, a járási, a járási jogú városi és a megyei jogú városi kerületi tanács végrehajtó bizottságának egészségügyi osztályát (csoportját).

b) másodfokú egészségügyi hatóságon a fővárosi, a megyei és a megyei jogú városi tanács végrehajtó bizottságának egészségügyi osztályát kell érteni.

86. § (1) Ez a rendelet az 1960. évi január hó 1. napján lép hatályba.

(2) A 25/1958. (Eü. K. 10-11.) Eü. M. számú utasítás e rendelet hatálybalépésével hatályát veszti.

Dr. Doleschall Frigyes s. k.,

egészségügyi miniszter

Melléklet a 8/1959. (XII. 31.) EüM rendelet 79. §-ához

A fenti díjtételek alapját képező orvosi ténykedések felsorolása nem jogosítja fel a körzeti orvost arra, hogy adott esetben az orvosi rendtartásról szóló Tvr. 5. §-ával ellentétes magatartást tanúsítson és életveszély hiányában olyan ténykedéseket végezzen, amelyhez megfelelő képzettsége vagy gyakorlati készsége nincs. Ugyancsak nem jogosítja fel a körzeti orvost, hogy megfelelő nyomós indok nélkül mellőzze a szülőnőnek fekvőbeteg-gyógyintézetbe való utalását és háziápolás keretében olyan ténykedések elvégzésére törekedjék, amelyeket az orvostudomány mindenkori állásának megfelelő módon csak fekvőbeteg-gyógyintézetben lehet elvégezni. A fenti táblázat olymódon sem értelmezhető, hogy az a körzeti orvosra nézve kötelező ténykedéseket tartalmazza. A táblázat csupán azt kívánja lehetővé tenni, hogy az a körzeti orvos, akinek megfelelő képzettsége és gyakorlati készsége van, a felsorolt - szakorvosi vagy fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátásra tartozó - ténykedéseket sürgős szükség esetében, vagy ha a betegnek kórházba való elhelyezésére nincs lehetőség, elvégezhesse és e ténykedésekért megfelelő díjazásban részesülhessen.