1/1963. (X. 6.) ÉM-NIM együttes rendelet

a lakóépületek és a bérbeadás útján hasznosított más épületek központi fűtéséről és melegvízszolgáltatásáról

A 27/1963. (X. 6.) Korm. rendelet 1. §-ában kapott felhatalmazás alapján - a 23. § (3) bekezdése, valamint a 25. § tekintetében az igazságügyminiszterrel, a szolgáltatás díja tekintetében pedig az Országos Árhivatal elnökével egyetértésben - a következőket rendeljük.

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A rendelet hatálya

1. § (1) A rendelet hatálya alá tartozik - az épület tulajdonosára, illetőleg kezelőjére (a továbbiakban együtt: tulajdonos) tekintet nélkül - minden olyan lakóépület, továbbá egészben vagy részben bérbeadás útján hasznosított vegyes (részben lakás, részben egyéb) célra, illetőleg nem lakás céljára szolgáló épület, amelyben

a) egyedi központi fűtő- és melegvízszolgáltató berendezés (a továbbiakban: központi hőellátási berendezés) van, vagy

b) a fűtést és a melegvízzel, történő ellátást táv-, illetőleg tömbfűtő- és melegvízszolgáltató berendezés (a továbbiakban együtt: távhőellátási berendezés) útján biztosítják.

(2) A rendeletnek a távhőellátási berendezésekkel kapcsolatos rendelkezéseit a távhőellátásba bekapcsolt, nem bérbeadás útján hasznosított épület (pl. közintézmény, közellátási intézmény) tekintetében is alkalmazni kell.

Fogalommeghatározások

2. § (1) A rendelet alkalmazása szempontjából - az alkalmazott tüzelőanyag halmazállapotára (szilárd, folyékony, gáznemű) tekintet nélkül - központi hőellátási berendezés:

a) legfeljebb két épület olyan közös központi berendezése, amely legalább két, műszakilag önálló lakás vagy nem lakás (pl. üzlet, vendéglátóipar, iroda, körzeti orvosi rendelő, bölcsőde, óvoda) céljára szolgáló helyiségek,

b) a személyi tulajdonban álló lakóépületben vagy vegyes célra szolgáló épületben, illetőleg lakásszövetkezeti házban levő olyan közös központi berendezés, amely - az általa kiszolgált épületek számára tekintet nélkül - csak személyi (lakásszövetkezeti) tulajdonban álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek

rendszeres fűtésére, illetőleg melegvízzel történő ellátására, vagy mindkét igény együttes kielégítésére szolgál.

(2) A rendelet alkalmazása szempontjából távhőellátási berendezés: az olyan közmű jellegű berendezés, amely az (1) bekezdés alá nem tartozó épületekben levő lakások vagy nem lakás céljára szolgáló helyiségek rendszeres fűtésére, illetőleg melegvízzel történő ellátására, vagy mindkét igény együttes kielégítésére szolgál.

(3) A nem lakás céljára szolgáló helyiségek körébe nem tartoznak az épület közös használatra szolgáló helyiségei (pl. lépcsőház, folyosó, mosókonyha).

(4) A rendelet alkalmazása szempontjából fogyasztó: a lakásnak vagy a nem lakás céljára szolgáló helyiségeknek a központi-, illetőleg a távhőellátást igénybevevő tulajdonosa, bérlője, társbérlője és használója. A fogyasztó családtagja, albérlője, ágybérlője vagy alkalmazottja nem tekinthető fogyasztónak.

II. Fejezet

A KÖZPONTI HÖELLÁTÁSI BERENDEZÉSEKKEL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK

A berendezések üzemképes állapotban tartása

3. § (1) A tulajdonos a lakások és a nem lakás céljára szolgáló helyiségek rendeltetésszerű használhatósága érdekében köteles gondoskodni a központi hőellátási berendezés (a központi fűtési kazán, zárt vízmelegítő, gépek, szerelvények, csővezetékek és fűtőtestek) állandó üzemképes állapotáról (karbantartásáról, illetőleg felújításáról).

(2) A tulajdonos a fűtési idény befejezését követően köteles a központi hőellátási berendezés üzemképes állapotáról meggyőződni és az esetleges hiányosságokat a következő fűtési idény megkezdéséig megszüntetni. A fűtési idény megkezdése előtt próbafűtést kell tartani.

(3) A tulajdonos az üzemképes központi hőellátási berendezést az érdekelt fogyasztók hozzájárulása nélkül

a) átalakíthatja, ha az addig alkalmazott tüzelőanyagnál gazdaságosabb vagy korszerűbb tüzelőanyagot kíván felhasználni;

b) leszerelheti, ha az épületet a távhőellátásba bekapcsolja, vagy ha a berendezést e rendelet szerint nem köteles üzembentartani.

(4) A tulajdonos mentesül a megrongálódott központi hőeilátási berendezés üzemképes állapotban tartásának kötelezettsége alól, ha az gazdaságosan nem javítható ki és a lakások és a nem lakás céljára szolgáló helyiségek fűtéséről, illetőleg melegvízzel történő ellátásáról más módon gondoskodik.

4. § (1) A tulajdonos az egyes lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek megfelelő fűtéséhez műszakilag szükséges fűtőtestekről az Országos Építésügyi Szabályzatnak a hőellátó berendezések méretezésére vonatkozó rendelkezései szerint köteles gondoskodni.

(2) Ha az egyes helyiségekben a fűtőtestek mértéke a műszakilag szükséges mértéknél

a) kevesebb, a tulajdonos legkésőbb a hiány megállapítását követő fűtési idény megkezdéséig köteles a hiányzó fűtőtesteket pótolni;

b) több, a tulajdonos a felesleges fűtőtesteket az érdekelt fogyasztók hozzájárulása nélkül leszerelheti.

(3) A bérlő (társbérlő, használó) a központi hő-ellátási berendezéssel kapcsolatos szerelvényeket, vezetékeket vagy fűtőtesteket csak a tulajdonos előzetes hozzájárulásával helyezheti vagy alakíthatja át. A tulajdonos előzetes hozzájárulása szükséges új helyiségnek a szolgáltatásba való bekapcsolásához is.

5. § (1) Az épület fekvése szerint illetékes városi (városi kerületi, járási) tanács végrehajtó bizottságának építésügyi szakigazgatási szerve (a továbbiakban: elsőfokú építésügyi hatóság) a 3. és a 4. §-ban foglalt rendelkezések keretei között elrendelheti

a) a központi hőellátási berendezés üzemképes állapotba helyezését;

b) a hiányzó fűtőtestek pótlását;

c) a bérlő (társbérlő, használó) által a tulajdonos előzetes hozzájárulása nélkül végzett munkálatok esetében az eredeti állapot helyreállítását.

(2) Ha a 3. § (3) bekezdésének, illetőleg a 4. § (2) bekezdése b) pontjának alkalmazása során vita merül fel, a vitás kérdésben az elsőfokú építésügyi hatóság határoz.

(3) Az érdekeltek kötelesek tűrni az (1), illetőleg a (2) bekezdés alapján kiadott jogerős határozat végrehajtását.

(4) Az építésügyi hatósági eljárásra, a határozat meghozatalára, a határozat elleni fellebbezésre és a jogerős határozat végrehajtására az államigazgatási eljárás általános szabályai az irányadók.

A berendezések üzembentartása

6. § (1) Az üzemképes központi hőellátási berendezés üzembentartásával kapcsolatos feladatokat

a) a fogyasztók közössége (a továbbiakban: fogyasztóközösség) látja el, ha az épület

- nem áll állami tulajdonban;

- vegyes (részben személyi, részben állami) tulajdonban áll, de az állam tulajdoni hányada az ötven százalékot nem éri el;

- ötven százalékot elérő, illetőleg azt meghaladó mértékben vagy kizárólag állami tulajdonban áll, de a szolgáltatásba bekapcsolt lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek száma a tizet nem éri el;

b) a tulajdonos látja el, ha az épület ötven százalékot elérő, illetőleg azt meghaladó mértékben vagy kizárólag állami tulajdonban áll és a szolgáltatásba bekapcsolt lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek száma a tizet eléri, illetőleg meghaladja.

(2) A tulajdonos - az (1) bekezdés b) pontjában foglalt rendelkezéstől eltérően - köteles a központi hőellátási berendezést a fogyasztóközösség részére üzembentartásra átadni, ha azt az érdelelt fogyasztók többsége kéri.

(3) A tulajdonos az érdekelt fogyasztók többségének kérelmére elláthatja a központi hőellátási berendezés üzembentartásával kapcsolatos feladatokat akkor is, ha azokat az (1) bekezdés a) pontjában foglalt rendelkezés szerint a fogyasztóközösségnek kellene ellátnia.

7. § (1) A központi hőellátási berendezés üzembentartásával kapcsolatos feladatokat

a) a fogyasztóközösség a fogyasztók által választott három tagú fűtési bizottság útján,

b) a tulajdonos pedig társasház esetében a közös képviselő útján

látja el.

(2) A központi hőellátási berendezés üzembentartásával kapcsolatos feladatok ellátása során a fűtési bizottság a fogyasztóközösség, a társasház közös képviselője pedig a tulajdonos megbízottjaként jár el; jogaira, kötelezettségeire és az általa okozott kár esetére fennálló felelősségére a polgári jog szabályai az irányadók.

(3) A fűtési bizottságok, továbbá társasház esetében a tulajdonost bíróságok, hatóságok előtt és harmadik személyek irányában a fűtési bizottság egy tagja, illetőleg a közös képviselő - külön felhatalmazás nélkül - képviseli.

8. § (1) Ha a központi hőellátási berendezést a fogyasztóközösség tartja üzemben, a tulajdonos köteles a fogyasztókat a fűtési bizottság megválasztása céljából írásban összehívni. Az erre vonatkozó értesítést - a választás megtartására kitűzött időpont előtt legalább nyolc nappal - az épületben az érdekeltek által jól látható helyen kell kifüggeszteni.

(2) A fűtési bizottság megválasztásáról a megjelent fogyasztók - számarányukra tekintet nélkül - határozhatnak.

(3) A fűtési bizottság megválasztása során egy-egy fogyasztó - az általa használt lakás vagy nem lakás céljára szolgáló helyiségek nagyságára tekintet nélkül - csak egy szavazattal rendelkezik. Bérlőtársi jogviszony esetében a bérlőtársak együttesen rendelkeznek egy szavazattal.

(4) A fűtési bizottság tagjainak megválasztásához a megjelent fogyasztók többségének igenlő szavazata szükséges. A megválasztott fűtési bizottság megbízatása visszavonásig érvényes.

(5) A fűtési bizottság megválasztásáról jegyzőkönyvet kell készíteni, amelyet a tulajdonosnak, a fogyasztók egy képviselőjének és a jegyzőkönyvvezetőnek kell aláírnia. A jegyzőkönyv egy-egy példányát át kell adni a fűtési bizottság megválasztott tagjainak, egy példányát pedig a tulajdonos köteles megőrizni.

9. § (1) A központi hőellátási berendezés üzembentartásával kapcsolatban az üzembentartó a következő feladatokat köteles ellátni:

a) a szolgáltatás időtartamának és mértékének

meghatározása;

b) az üzembentartással kapcsolatos költségvetés elkészítése;

c) a fogyasztókat terhelő fűtési, illetőleg melegvíz díj kiszámítása, közlése, beszedése, megőrzése és rendeltetésszerű felhasználásának biztosítása;

d) az üzembentartással kapcsolatban ténylegesen felmerült költségekről elszámolás készítése, továbbá annak alapján a fogyasztókat terhelő fűtési, illetőleg melegvíz díj végleges összegének kiszámítása és közlése;

ej a tüzelőanyag beszerzéséről, átvételéről, szállítása során a kocsikísérésről, megőrzéséről, rendeltetésszerű felhasználásáról, továbbá a fűtésiidényen kívüli tárolásának ellenőrzéséről és szükség esetén az átlapátolásáról való gondoskodás;

f) a salak elszállításáról való gondoskodás;

g) a fűtő és a segédmunkás alkalmazása, továbbá a fűtői feladatok ellátásának irányítása és ellenőrzése.

(2) Az állami tulajdonban álló épületben az 1962-63. évi fűtésiidényt követően üzembehelyezett és a tulajdonos által üzembentartott központi hőellátási berendezés útján nyújtott szolgáltatás esetében az (1) bekezdés b) és d) pontjában foglalt feladatokat nem kell ellátni.

(3) Az üzembentartó jogosult a lakásokban és a nem lakás céljára szolgáló helyiségekben a szolgáltatás időtartamát és mértékét, továbbá rendeltetésszerű felhasználását - a fogyasztó nyugalmának és foglalkozásának zavarása nélkül, munkanapokon 8-20 óra között - ellenőrizni.

10. § (1) Az üzemképes központi hőellátási berendezést nem kell üzemben tartani, ha arra a szolgáltatásban érdekelt egyetlen fogyasztó sem tart igényt.

(2) Ha a fogyasztók a központi hőellátási berendezés üzembentartására nem tartanak igényt, a tulajdonostól nem követelhetik, hogy az a lakások fűtését, illetőleg melegvízzel történő ellátását más módon biztosítsa.

(3) Az üzemképes központi melegvízszolgáltató berendezést nem kell üzemben tartani, ha a fogyasztók többsége a melegvízzel történő ellátást a maga részére e rendelet hatálybalépése előtt más módon már biztosította, emiatt a berendezés üzembentartása nem gazdaságos és a tulajdonos a többi fogyasztó melegvízzel történő ellátásáról más módon gondoskodik.

A szolgáltatás igénybevétele

11. § (1) Központi fűtéssel vagy melegvízszolgáltatással ellátott lakást a szolgáltatásból a fogyasztó kérelmére nem szabad kikapcsolni,

(2) Ha a lakást e rendelet hatálybalépése előtt a szolgáltatásból kikapcsolták és a tulajdonos vagy hozzájárulásával a fogyasztó a lakás fűtését, illetőleg melegvízzel történő ellátását más módon biztosította, a lakásnak a szolgáltatásba való visszakapcsolása nem kötelező.

(3) Ha az üzembentartó a fogyasztó részére vízmérőt biztosít, a szolgáltatott melegvizet csak a vízmérőn keresztül szabad igénybe venni.

(4) Ha a fogyasztó a nem lakás céljára szolgáló helyiségek fűtését, illetőleg melegvízzel történő ellátását a tulajdonos hozzájárulásával más módon biztosítja, a helyiség a szolgáltatásból kikapcsolható.

A szolgáltatás időtartama és mértéke

12. § (1) A tulajdonos által üzembentartott központi hőellátási berendezés útján nyújtott szolgáltatás esetében az év október hó 15. napja és a következő év április hó 15. napja közötti időben (fűtési idényben) úgy kell fűteni, hogy az emberi tartózkodás céljára szolgáló fűtött helyiségek belső hőmérséklete naponta 8-20 óra között átlagosan + 20 C (pl. előszobában, konyhában, W. C-ben + 16 C, hallban, lakószobában, irodában + 20 C, mosdóhelyiségben, fürdőszobában + 24 C) legyen.

(2) Az év október hó 1. és 15. napja, illetőleg az év április hó 15. és 30. napja közötti időben akkor kell fűteni, ha a külső hőmérséklet napi középértéke - az Országos Meteorológiai Intézet előrejelzése szerint - előreláthatólag nem haladja meg a +10 C-ot, illetőleg három egymást követő napon a + 12 C5-ot. A fűtés időtartamára és mértékére ilyen esetben is az (1) bekezdés rendelkezéseit kell alkalmazni.

(3) A háztartási és tisztálkodási célra szolgáló melegvizet egész évben hetenként két alkalommal 4-4 órán át úgy kell szolgáltatni, hogy a melegvíz hőmérséklete a kifolyó csapoknál legalább + 40 C legyen.

(4) A fogyasztóközösség által üzembentartott központi hőellátási berendezés útján nyújtott szolgáltatás esetében a helyiségek fűtésének, illetőleg melegvízzel történő ellátásának időtartamát és mértékét - az időjárás alakulásának és az egyes helyiségek rendeltetésének megfelelően, a takarékosság szem előtt tartásával, a fogyasztók többsége igényének figyelembevételével -az (1)-(3) bekezdésben foglalt rendelkezésektől eltérően is meg lehet határozni.

(5) Ha a szolgáltatás huzamosan (fűtés esetében egy-egy alkalommal három napnál hosszabb ideig, melegvízszolgáltatás esetében pedig havonta egynél több alkalommal) szünetel, illetőleg időtartama vagy mértéke az előírt időtartamot vagy mértéket huzamosan nem éri el, a fogyasztó ezt a fűtő útján haladéktalanul köteles az üzembentartónak bejelenteni,

13. § (1) Ha a központi hőellátási berendezés lakások mellett nem lakás céljára szolgáló helyiségek hőellátására is szolgál, a berendezést lehetőség szerint különválasztva kell üzemben tartani. Ilyen esetben a nem lakás céljára szolgáló helyiségek hőellátásának időtartamát és mértékét - a helyiségek rendeltetésének megfelelően - a lakások hőellátásának időtartamától és mértékétől eltérően lehet meghatározni.

(2) Ha a központi höellátási berendezés műszaki adottságaira figyelemmel a lakások, illetőleg a nem lakás céljára szolgáló helyiségek hőellátásának különválasztása nem lehetséges, a hőellátás időtartamának és mértékének meghatározása során a lakások, illetőleg a nem lakás céljára szolgáló helyiségek tekintetében külön-külön felmerülő igényeket - az érdekelt fogyasztók kívánságára - egyaránt ki kell elégíteni.

A szolgáltatás díja

14. § (1) A fogyasztó az üzembentartónak a fűtésért, illetőleg a melegvízszolglátatásért fűtési, illetőleg melegvíz díjat köteles fizetni.

(2) A szolgáltatás idején a tulajdonos által nem hasznosított (üresen álló) lakásra vagy nem lakás céljára szolgáló helyiségekre eső fűtési díjat a tulajdonos maga viseli.

15. § (1) A fűtési díjat a lakás, illetőleg a nem lakás céljára szolgáló helyiségek légköbméterben kifejezett fűthető térfogata és a 17. §, illetőleg a 18. § szerint egy légköbméterre eső megfelelő fűtési díjtétel alapján kell kiszámítani és megfizetni.

(2) Társbérlet esetében a lakás, illetőleg a nem lakás céljára szolgáló helyiségek fűtési díját az egyes társbérlők között az általuk kizárólagosan használt helyiségek fűthető térfogatának egymáshoz viszonyított arányában meg kell osztani.

(3) A lakás, illetőleg a nem lakás céljára szolgáló helyiségek fűthető térfogatát a fűtőtesttel ellátott összes helyiség alapterületének és magasságának szorzata adja.

(4) A helyiség alapterületének megállapításánál a vakolt falsíkok közötti méreteket, továbbá a beépített szekrény alapterületét kell figyelembe venni; nem lehet azonban számításba venni a falsíkokon kívül eső területet (az ajtóknál és az ablakoknál levő beugrásokat, a 0,5 m2-nél kisebb alapterületű falfülkéket stb.) és a falsíkokból kiugró falpillérek által elfoglalt alapterületet.

16. § (1) A melegvíz díjat

a) lakás esetében a tartósan (egy hónapot meghaladó ideig) ott lakó, három évnél idősebb személyek száma,

b) nem lakás céljára szolgáló helyiségek esetében az igénybevett melegvíz köbméterben kifejezett tényleges mennyisége, ha pedig az nem mérhető, az üzembentartó és a fogyasztó által meghatározott havi átlag mennyisége és a 17., illetőleg a 18. § szerint meghatározott megfelelő melegvíz díjtétel alapján kell kiszámítani és megfizetni.

(2) Ha a lakásban kettőnél több három-tizenhat éves korú személy lakik, az (1) bekezdés a) pontjának alkalmazása során fogyasztónként legfeljebb két ilyen korú személyt szabad figyelembe venni.

17. § (1) Az állami tulajdonban álló épületben az 1962-63. évi fűtési idényt követően üzembehelyezett és a tulajdonos által üzemben tartott központi hőellátási berendezés útján nyújtott szolgáltatás esetében a fűtési, illetőleg a melegvíz díj kiszámítása során alkalmazandó díjtételek a következők:

a) a fűtési díjtétel: - az egész fűtési idényre, légköbméterenként - 9 forint;

b) a melegvíz díjtétel lakás esetében: - egy hónapra, személyenként - 8 forint;

c) a melegvíz díjtétel nem lakás céljára szolgáló helyiségek esetében: - köbméterenként -8 forint.

(2) Ha az üzembentartó az év október hó 15. napja előtt, illetőleg az év április hó 15. napja után is fűt, a fűtési díj kiszámítása során az (1) bekezdés a) pontjában megállapított fűtési díjtételnek a pótfűtési időszak tartamának megfelelő időarányos részét kell alkalmazni.

18. § (1) A 17. § (1) bekezdése alá nem tartozó, kizárólag fűtést szolgáltató központi hőellátási berendezés útján nyújtott szolgáltatás esetében a fűtési díj kiszámítása során alkalmazandó díjtételek - az egész fűtési idényre, légköbméterenként - a következők:

a) ha a berendezés lakóépület vagy nem lakás céljára szolgáló épület fűtésére, illetőleg vegyes célra szolgáló olyan épület fűtésére szolgál, amelyben külön fűtési igény [13. § (2) bekezdés] nem kerül kielégítésre: a tényleges üzembentartási költségek és az összes lakás és nem lakás céljára szolgáló helyiség együttes fűthető térfogatának hányadosa;

b) vegyes célra szolgáló olyan épületben, amelyben külön fűtési igény is kielégítésre kerül:

- lakás esetében: a külön fűtési igény kielégítése nélkül egyébként felmerülő üzembentartási költségek és az összes lakás és nem lakás céljára szolgáló helyiség együttes fűthető térfogatának hányadosa;

- nem lakás céljára szolgáló helyiségek esetében: a tényleges üzembentartási költségeknek az összes lakás együttes fűtési díjával csökkentett összege és az összes nem lakás céljára szolgáló helyiség együttes fűthető térfogatának hányadosa.

(2) A 17. § (1) bekezdése alá nem tartozó, kizárólag melegvizet szolgáltató központi hőellátási berendezés útján nyújtott szolgáltatás esetében a melegvíz díj kiszámítása során alkalmazandó díjtételek a következők:

a) lakóépületben: - az egész évre, személyenként - a tényleges üzembentartási költségek és az összes fogyasztónál a díjszámítás szempontjából figyelembe vehető személyek együttes számának hányadosa;

b) nem lakás céljára szolgáló épületben: - az egész évre, köbméterenként - a tényleges üzembentartási költségek és az összes fogyasztónál felmerülő melegvíz igény köbméterben kifejezett együttes mennyiségének hányadosa;

c) vegyes célra szolgáló épületben:

- lakás esetében: - egy hónapra, személyenként - 8 forint;

- nem lakás céljára szolgáló helyiségek esetében: - az egész évre, köbméterenként - a tényleges üzembentartási költségeknek az összes lakás együttes melegvíz díjával csökkentett összege és az összes nem lakás céljára szolgáló helyiségben felmerülő igény köbméterben kifejezett együttes mennyiségének hányadosa.

(3) A 17 § (1) bekezdése alá nem tartozó, fűtést és melegvizet egyaránt szolgáltató központi hő-ellátási berendezés útján nyújtott szolgáltatás esetében a fűtési, illetőleg a melegvíz díj kiszámítása során alkalmazandó díjtételek a következők:

a) lakóépületben:

- a fűtési díjtétel: - az egész fűtési idényre, légköbméterenként - a tényleges üzembentartási költségeknek az összes lakás együttes melegvíz díjával csökkentett összege és az összes lakás együttes fűthető térfogatának hányadosa;

- a melegvíz díjtétel: - egy hónapra, személyenként - 8 forint;

b) nem lakás céljára szolgáló épületben:

- a fűtési díjtétel: - az egész fűtési idényre, légköbméterenként - a tényleges üzembentartási költségeknek az összes helyiség együttes melegvíz díjával csökkentett összege és az összes helyiség együttes fűthető térfogatának hányadosa;

- a melegvíz díjtétel: - köbméterenként -8 forint;

c) vegyes célra szolgáló olyan épületben, amelyben külön fűtési igény nem kerül kielégítésre:

- a fűtési díjtétel: - az egész fűtési idényre, légköbméterenként - a tényleges üzembentartási költségeknek az összes lakás és nem lakás céljára szolgáló helyiség együttes melegvíz dijával csökkentett összege és az összes lakás és nem lakás céljára szolgáló helyiség együttes fűthető térfogatának hányadosa;

- a melegvíz díjtétel lakás esetében: - egy hónapra, személyenként - 8 forint;

- a melegvíz díjtétel nem lakás céljára szolgáló helyiségek esetében: - köbméterenként -8 forint;

d) vegyes célra szolgáló olyan épületben, amelyben külön fűtési igény is kielégítésre kerül:

- a fűtési díjtétel lakás esetében: - az egész fűtési idényre, légköbméterenként - a külön fűtési igény kielégítése nélkül egyébként felmerülő üzembentartási költségeknek az összes lakás és nem lakás céljára szolgáló helyiség együttes melegvíz díjával csökkentett összege és az összes lakás és nem lakás céljára szolgáló helyiség együttes fűthető térfogatának hányadosa;

- a fűtési díjtétel nem lakás céljára szolgáló helyiségek esetében: - az egész fűtési idényre, légköbméterenként- a tényleges üzembentartási költségeknek az összes lakás együttes fűtési díjával és az összes lakás és nem lakás céljára szolgáló helyiség együttes melegvíz díjával csökkentett összege és a nem lakás céljára szolgáló helyiségek együttes fűthető térfogatának hányadosa;

- a melegvíz díjtétel lakás esetében: - egy hónapra, személyenként - 8 forint;

- a melegvíz díjtétel nem lakás céljára szolgáló helyiségek esetében: - köbméterenként -8 forint.

19. § (1) A tényleges üzembentartási költségek megállapítása során csak a következő címeken felmerült költségeket szabad figyelembe venni:

a) a tüzelőanyag beszerzésének, szállításának, rakodásának, továbbá a fűtési idényen kívüli átlapátolásának költségeit;

b) a salak elszállításának költségét;

c) a fűtő és a segédmunkás munkabérét és törvényes járulékait, továbbá a munkaruha beszerzésének költségeit;

d) a kazán és a tüzelőanyag elhelyezésére szolgáló helyiségek, továbbá a központi hőellátási berendezés tisztántartásával, valamint a berendezés üzembentartásával összefüggésben felmerülő egyéb költségeket (pl. a fűtő munkaeszközei beszerzésének költségét, a villanymotor áramdíját);

e) az a)-d) pontokban említett költségek együttes összegének négy százalékánál nem nagyobb átalányösszeget az üzembentartással kapcsolatos ügyviteli költségekre.

(2) Vegyes célra szolgáló olyan épületben, amelyben külön fűtési igény is kielégítésre kerül, a 18. § (1) bekezdése b) pontjának, illetőleg (3) bekezdése d) pontjának alkalmazása során a lakás fűtési díjtétele megállapításának alapjául szolgáló üzembentartási költségek összegét a többletfűtés időtartamának és mértékének figyelembevételével - becslés alapján - megállapított többletköltségnek a ténylegesen felmerülő üzembentartási költségekből történő levonásával kell meghatározni.

A szolgáltatás díjának kiszámítása, közlése, elszámolása és megfizetése

20. § (1) Az üzembentartó köteles az állami tulajdonban álló épületben az 1962-63. évi fűtési idényt követően üzembehelyezett és a tulajdonos által üzemben tartott központi hőellátási berendezés útján nyújtott szolgáltatás ellenében járó fűtési, illetőleg melegvíz díjat kiszámítani és azt az érdekelt fogyasztókkal

a) a berendezés üzembehelyezésétől,

b) a berendezés üzembehelyezését követően létesített bérleti jogviszony esetében a fogyasztó beköltözésétől,

c) a rendelet hatálybalépése előtt már üzembehelyezett berendezés esetében pedig e rendelet hatálybalépésétől

számított nyolc napon belül írásban közölni.

(2) A fogyasztó az üzembentartó által az (1) bekezdés alapján meghatározott fűtési, illetőleg melegvíz díj elengedését vagy arányos mérséklését követelheti arra az időre, amíg a szolgáltatás

a) az üzembentartó vagy a központi hőellátási berendezés hibájából huzamosan szünetel;

b) időtartama vagy mértéke a 12. § (1)-(3) bekezdésében előírt időtartamot vagy mértéket huzamosan nem éri el.

21. § (1) Az üzembentartó a 20. § alá nem tartozó központi hőellátási berendezés útján nyújtott szolgáltatás esetében köteles fűtési idényenként - a szolgáltatás tervezett időtartama és mértéke, továbbá a várható üzembentartási költségek figyelembevételével - költségvetést készíteni és annak alapján az egyes fogyasztókat terhelő költséghányadot és az ebből havonta esedékessé váló fűtési, illetőleg melegvíz díjat kiszámítani.

(2) Az üzembentartó köteles a szolgáltatás tervezett időtartamát és mértékét, továbbá a fizetendő fűtési, illetőleg melegvíz díjat a fogyasztókkal - a költségvetésnek és a szolgáltatás díját tartalmazó kimutatásnak az épületben jól látható helyen nyolc napig történő kifüggesztése útján - az év április hó 15. napját megelőzően közölni.

(3) Ha a fogyasztó a (2) bekezdésben előírt közlést követően költözik a lakásba, vagy veszi igénybe a nem lakás céljára szolgáló helyiségeket, az üzembentartó a fizetendő fűtési, illetőleg melegvíz díjat a beköltözést követő nyolc napon belül köteles a fogyasztóval írásban közölni.

22. § (1) Az üzembentartó a 20. § alá nem tartozó központi hőellátási berendezés útján nyújtott szolgáltatás esetében a fűtési idény, illetőleg a pótfűtési időszak befejezését követő harminc napon belül köteles

a) a ténylegesen felmerült üzembentartási költségekről elszámolást készíteni és annak alapján az egyes fogyasztókat terhelő fűtési, illetőleg melegvíz díj végleges összegét kiszámítani, továbbá

b) az egyes fogyasztók esetleges tartozását vagy túlfizetését az általuk ténylegesen megfizetett fűtési, illetőleg melegvíz díj számításbavételével meghatározni.

(2) Az üzembentartó köteles az elszámolást és az egyes fogyasztókat terhelő fűtési, illetőleg melegvíz díj végleges összegét, továbbá az egyes fogyasztók tartozását vagy túlfizetését tartalmazó kimutatást az épületben jól látható helyen nyolc napig kifüggeszteni.

(3) Az üzembentartó az elszámoláshoz köteles folyamatosan nyilvántartani a központi hőellátási berendezés üzembentartásával kapcsolatos bevételeket és kiadásokat, továbbá a beszerzett tüzelőanyagok beérkezését és felhasználását. Ha az üzembentartó nem állami, társadalmi vagy szövetkezeti szerv, a nyilvántartási könyveket - előzetes hitelesítés végett - köteles az épület fekvése szerint illetékes tanácsi házkezelési szervhez benyújtani.

(4) A fogyasztók az elszámolás, továbbá az egyes fogyasztók tartozása vagy túlfizetése meghatározásának alapjául szolgáló eredeti okiratokba és nyilvántartásokba betekinthetnek.

(5) Ha a 20. § alá nem tartozó központi hőellátási berendezés útján nyújtott szolgáltatás a tulajdonos hibájából huzamosan szünetel, illetőleg időtartama vagy mértéke huzamosan nem éri el a 12. § alapján meghatározott időtartamot vagy mértéket, a fogyasztó az ebből eredő igényét a polgári jog szabályai szerint a tulajdonossal szemben érvényesítheti.

23. § (1) A fűtési, illetőleg a melegvíz díjat az év május hó 1. napja és a következő év április hó 30. napja közötti időben, havonként legfeljebb két egyenlő részletben előre, az első részletet a hó 12. napjáig, a második részletet a hó 25. napjáig kell megfizetni.

(2) A 20. § alá nem tartozó esetben az elszámolás szerint fennálló tartozást az elszámolást követő harminc napon belül kell megfizetni.

(3) Ha a fogyasztó a fűtési, illetőleg a melegvíz díj megfizetését elmulasztja, vele szemben

a) az üzembentartó a bírósági végrehajtásról szóló jogszabályok rendelkezései szerint kérheti az általa kiállított hátraléki kimutatás végrehajtási záradékkal történő ellátását vagy közvetlen közjegyzői letiltó végzés kiadását;

b) a tulajdonos a lakbérfizetés elmulasztásának jogkövetkezményeit alkalmazhatja.

24. § (1) Ha a fogyasztó a fűtési idény befejezését követően, de a következő fűtési idény megkezdése előtt költözik a lakásba, a beköltözés napjáig esedékessé vált fűtési díjat a beköltözéskor egy összegben köteles megfizetni, az üzembentartó pedig az elköltöző fogyasztó részére egy összegben köteles az általa a következő fűtési idényre már befizetett fűtési díjat visszafizetni.

(2) Ha a fűtési idény tartama alatt a fogyasztó elköltözik a lakásból, vagy új fogyasztó költözik a lakásba, a fűtési díjnak a kiköltözés napjához, illetőleg a beköltözés lehetőségének napjához viszonyított időarányos részét a régi, illetőleg az új fogyasztónak meg kell fizetnie.

(3) A melegvíz díjat a kiköltözés napjáig a régi, a beköltözés lehetőségének napjától kezdődően pedig az új fogyasztó köteles megfizetni.

(4) Az előző bekezdésekben foglalt rendelkezéseket a nem lakás céljára szolgáló helyiségek tekintetében is alkalmazni kell.

25. § (1) A fogyasztó

a) az üzembentartó által közölt fűtési, illetőleg melegvíz díj előzetes vagy végleges összege, továbbá azokkal kapcsolatban a költségvetés vagy az elszámolás ellen az üzembentartónál a közlést követő nyolc napon belül írásban kifogással élhet;

b) a 20. § (2) bekezdésében említett esetekben a hiányosság felmerülését követő nyolc napon belül írásban követelheti az üzembentartótól a fűtési, illetőleg a melegvíz díj elengedését vagy arányos mérséklését.

(2) Ha az üzembentartó a fogyasztó kifogását vagy követelését nyolc napon belül nem fogadja el, vagy arra nem nyilatkozik, a fogyasztó további nyolc napon belül a bíróságtól keresettel kérheti a vita eldöntését.

(3) Az (1) és a (2) bekezdésben említett határidők elmulasztása jogvesztéssel jár.

(4) Ha a fogyasztó a közlést követő nyolc napon belül nem élt kifogással, vagy kifogását, illetőleg követelését az üzembentartó nem fogadta el, vagy arra nem nyilatkozott, a fogyasztó -vita esetében a bíróság jogerős határozatáig - az üzembentartó által közölt fűtési, illetőleg melegvíz díjat köteles megfizetni.

(5) Ha a bíróság a (2) bekezdés alapján benyújtott kereset tekintetében jogerős határozatot hozott, a fogyasztó a bíróság által megállapított fűtési, illetőleg melegvíz díjat köteles harminc napon belül megfizetni, az üzembentartó pedig -túlfizetés esetében - a többletet harminc napon belül köteles a fogyasztó részére visszatéríteni.

A fűtői feladatok ellátása

26. § (1) A központi hőellátási berendezés üzembentartásával kapcsolatos fűtői feladatokat a 8 m2 vagy ennél nagyobb fűtőfelületű kazán tekintetében csak az 1/1962. (I. 5.) NIM rendeletben előírt szakmai képesítéssel rendelkező fűtő láthatja el. A 8 m2-nél kisebb fűtőfelületű kazánt szakmai képesítéssel nem rendelkező személy csak akkor kezelheti, ha a kazán kezeléséhez szükséges szakismerettel és gyakorlattal rendelkezik, A fűtő kisegítésére segédmunkás alkalmazható.

(2) Ha a központi hőellátási berendezéssel fűtött helyiségek térfogata

a) a 16 000 légköbmétert meghaladja, a fűtő mellett egy segédmunkást,

b) a 24 000 légköbmétert meghaladja, két fűtőt és egy segédmunkást,

c) a 32 000 légköbmétert meghaladja, a fűtők és a segédmunkások mellett - a 32 000 légköbmétert meghaladó minden 8000 légköbméter után - egy-egy további segédmunkást

lehet alkalmazni.

(3) A fűtő és a segédmunkás munkabérét a 2/1958. (III. 7.) MüM rendelet állapítja meg.

27. § (1) Ha az épületben a központi hőellátási berendezés üzembentartásával kapcsolatos fűtői feladatok ellátására is alkalmas házfelügyelő van, e feladatok ellátásával a házfelügyelőt kell megbízni.

(2) Ha a házfelügyelő a központi hőellátási berendezés üzembentartásával kapcsolatos fűtői feladatok ellátását nem vállalja, vagy a berendezés kezeléséhez szükséges szakmai képesítéssel, illetőleg szakismerettel és gyakorlattal nem rendelkezik és azt a munkáltató írásbeli felhívásától számított egy éven belül nem is szerzi meg, a munkáltató

a) a házfelügyelőt a Mt. 133. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján a helységben levő más épületbe házfelügyelői munkára áthelyezheti, vagy

b) ha áthelyezésre nincs lehetőség, a házfelügyelő munkaviszonyát a Mt. 29. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján alkalmatlanság címén felmondással megszüntetheti.

28. § (1) Egy fűtő általában csak egy központi hő-ellátási berendezést kezelhet.

(2) A fűtő - a munkáltató előzetes hozzájárulásával - több központi hőellátási berendezést is kezelhet, ha a kazánok összes fűtőfelülete a 100 m2-t nem haladja meg és a berendezések folyamatos kiszolgálása, továbbá a biztonsági követelmények megtartása biztosítható.

(3) Gőzüzemű központi hőellátási berendezés fűtője másik központi hőellátási berendezést nem kezelhet.

29. § A fűtői feladatok a következők:

a) a központi höellátási berendezés üzemképes állapotának megvizsgálása, üzembentartásra előkészítése, továbbá folyamatos és szakszerű ápolása (pl. tisztítása, kisebb javítások elvégzése, a fűtőtestek beszabályozása);

b) a fűtési idény megkezdése előtt a próbafűtés megtartása, majd a folyamatos fűtésről és melegvízszolgáltatásról való gondoskodás, továbbá a fűtés, illetőleg a melegvízszolgáltatás előírt időtartamának és mértékének megtartása;

c) a tüzelőanyag tűzrendészeti szabályoknak megfelelő tárolása, szükség esetén átlapátolása, továbbá megőrzése;

d) a salak felszállítása a tárolóhelyre;

e) a kazán és a tüzelőanyag elhelyezésére szolgáló helyiségek állandó tisztántartása;

f) napló vezetése a naponként felhasznált tüzelőanyagról, a napi fűtési idő kezdetéről és befejezéséről, a fűtött lakások, illetőleg nem lakás céljára szolgáló helyiségek szúrópróbaszerűen ellenőrzött napi átlagos belső hőmérsékletéről és a külső napi középhőmérsékletről, valamint a fogyasztók által a szolgáltatással kapcsolatban bejelentett hiányosságokról;

g) minden olyan egyéb feladat (pl. a tüzelőanyag átvétele és szállítása során a kocsikísérés) ellátása, amelyet a munkaszerződés a fűtő feladatkörébe utal,

A tüzelőanyag beszerzése

30. § (1) Az üzembentartó a központi hőellátási berendezés üzembentartásához szükséges tüzelőanyagot az illetékes tüzelőanyagkereskedelmi szervnél köteles beszerezni.

(2) Az üzembentartó a berendezés üzembentartásához szükséges egész évi tüzelőanyag-szükségletet a fűtési idény megkezdése előtt legalább három hónappal köteles a tüzelőanyagkereskedelmi szervhez bejelenteni. A bejelentésben a szükségletet tüzelőanyagféleségenként kell részletezni, a szállítási igényt pedig negyedévekre kell ütemezni.

(3) A tüzelőanyagkereskedelmi szerv a tüzelőanyag szállítására az üzembentartóval szerződést köt.

III. Fejezet

A TÁVHŐELLÁTÁSI BERENDEZÉSEKKEL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK

Közös szabályok

31. § A 4. §-ban és ezzel kapcsolatban az 5. §-ban, a 11. és a 14. §-ban, a 15. § (2) bekezdésében, továbbá a 16., 20. és a 24. §-ban foglalt rendelkezéseket - a 32-44. §-ban foglalt kiegészítésekkel és eltérésekkel - a távhőellátási berendezések tekintetében is alkalmazni kell.

A berendezések üzemképes állapotban tartása

32. § (1) A távhőellátás szolgáltatója (a továbbiakban: szolgáltató) köteles gondoskodni

a) fűtés esetében: a kezelésében levő hőtermelő központ, a gerinc-, a leágazó- és a bekötő vezetékhálózat, a hőelosztók, továbbá a felszállóvezetékek főelzárójáig terjedő szekunder oldali alapvezetékek állandó üzemképes állapotáról, kivéve az ipari üzemek területén levő bekötővezetékeket, hőelosztókat, szekunder oldali alapvezetékeket és mindezek tartozékait

b) fűtési hőenergiával előállított melegvíz szolgáltatása esetében: a hőelosztóhelyiségben levő melegvíz-előállító berendezés és csőhálózat állandó üzemképes állapotáról;

c) ipari hulladék hőenergiával előállított, vagy termálvíz felhasználásával nyújtott melegvíz szolgáltatás esetében: a kizárólag e célra szolgáló hévízkutak, a gerinc- és a leágazóvezetékhálózat, továbbá az épület tulajdonosának főelzárójáig terjedő bekötővezetékek állandó üzemképes állapotáról;

d) az a)-c) pontokban felsorolt létesítmények tartozékai (pl. tolózárak, szelepek, ürítők, légtelenítők), valamint a mérő- és ellenőrző műszerek állandó üzemképes állapotáról.

(2) A távhőellátási szolgáltatásba bekapcsolt épület tulajdonosa köteles gondoskodni az ingatlanán levő, a távhőellátási berendezéshez tartozó, de az (1) bekezdésben fel nem sorolt minden létesítmény és tartozék (a továbbiakban: fogyasztói vezeték és berendezés) állandó üzemképes állapotáról. Az ezzel kapcsolatos karbantartási, illetőleg felújítási munkák elvégzésére a tulajdonos - ha azt a szolgáltató igényli - a szolgáltatóval köteles szerződést kötni.

(3) A távhőellátási berendezés üzemzavara, illetőleg a hőszolgáltatás szünetelése esetében a szolgáltató, a fogyasztói vezeték és berendezés hibája miatt bekövetkező üzemszünet esetében pedig az épület tulajdonosa más energiával (pl. villannyal, gázzal) történő pótfűtést csak a pótfűtési energia szolgáltatójának előzetes engedélye alapján alkalmazhat.

A szolgáltató hozzájárulását igénylő munkák

33. § (1) A tulajdonos, illetőleg a fogyasztó csak a szolgáltató előzetes hozzájárulásával

a) létesíthet új fogyasztói vezetéket és berendezést;

b) helyezheti vagy alakíthatja át, illetőleg bővítheti a meglevő fogyasztói vezetéket és berendezést.

(2) A szolgáltató hozzájárulásának megszerzésére irányuló kérelmet a szolgáltató által előírt adatok közlése és mellékletek csatolása mellett, a kivitelező aláírásával ellátva kell a szolgáltatóhoz benyújtani.

(3) A szolgáltató a hozzájárulásban kikötéseket tehet, így nyomáspróba tartását is előírhatja.

(4) A fogyasztói vezeték és berendezés csak a szolgáltató előzetes hozzájárulásával helyezhető üzembe.

34. § (1) Az érdekeltek a távhőellátási berendezés üzemképes állapotban tartásához szükséges, illetőleg a szolgáltató hozzájárulása alapján elvégezni kívánt munkák kivitelezését tűrni kötelesek.

(2) Az építtető a kivitelező útján köteles a fogyasztói vezeték és berendezés tekintetében végzett munkák befejezését az üzembehelyezési hozzájárulás megszerzése céljából a szolgáltatóhoz bejelenteni.

(3) A szolgáltató a fogyasztói vezeték és berendezés tekintetében elvégzett munkákat felülvizsgálhatja. Ha a munkákat az elfogadott tervektől vagy a hozzájárulásban tett kikötésektől eltérően, vagy szabálytalanul végezték el, a szolgáltató felhívhatja az építtetőt a megállapított hiányosságok határidőn belüli megszüntetésére. Az ilyen fogyasztói vezeték és berendezés addig nem helyezhető üzembe, amíg a szolgáltató által megállapított hiányosságokat a felhívásban foglaltaknak megfelelően meg nem szüntették.

(4) A szolgáltató a munkákat a kivitelezés tartama alatt is ellenőrizheti és a megállapított hiányosságokat az építési naplóba bejegyezheti, vagy a kivitelezővel más módon közölheti.

(5) Ha az építtető a szolgáltató által megállapított hiányosságok megszüntetéséhez szükséges munkákat az előírt határidőn belül nem végezteti el, a szolgáltató, az építtető költségére gondoskodhat a hiányosságok megszüntetéséről.

A szolgáltatással kapcsolatos feladatok ellátása

35. § (1) A távhőellátási szolgáltatással kapcsolatos feladatokat

a) a területileg illetékes megyei (fővárosi, megyei jogú városi) tanács végrehajtó bizottsága által meghatározott tanácsi szerv (pl. távfűtési és melegvízszolgáltató vállalat, tanácsi házkezelési szerv, város- és községgazdálkodási vállalat), illetőleg

b) erőmű (ipari üzem) által a fogyasztó részére közvetlenül nyújtott szolgáltatás esetében az erőmű (ipari üzem)

látja el.

(2) A távhőellátási szolgáltatással kapcsolatos feladatok a következők:

a) folyamatos gondoskodás a távhőellátási szolgáltatásba bekapcsolt lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek fűtéséről, illetőleg melegvizzel történő ellátásáról, az előírt időben és mértékben;

b) a fogyasztókat terhelő fűtési, illetőleg melegvíz díj kiszámítása, közlése, továbbá - ha jogszabály ettől eltérően nem rendelkezik - beszedése és rendeltetésszerű felhasználásának biztosítása.

A szolgáltatás időtartama és mértéke

36. § (1) Távhőellátási berendezés útján nyújtott fűtési szolgáltatás esetében a fűtés időtartama és mértéke tekintetében a 12. § (1) és (2) bekezdésében foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni.

(2) A távhőellátási berendezés útján nyújtott fűtési hőenergiával előállított melegvizet folyamatosan (naponta 24 órán át) vagy hetenként két alkalommal 4-4 órán át, az ipari hulladék hőenergiával előállított melegvizet pedig naponta legalább 16 órán át úgy kell szolgáltatni, hogy a melegvíz hőmérséklete a kifolyó csapoknál legalább + 40 C legyen.

(3) A termálvíz felhasználásával nyújtott melegvizet hetenként két alkalommal 4-4 órán át kell szolgáltatni.

37. § A szolgáltató felügyeletét ellátó szerv a fűtést, illetőleg a melegvízszolgáltatást közérdekből meghatározott időtartamra korlátozhatja; erről a fogyasztókat kellő időben tájékoztatni kell.

A szolgáltatás díja

38. § (1) A távhőellátási szolgáltatásba az 1962-63. évi fűtési idényben vagy azt megelőzően bekapcsolt lakások tekintetében a fűtési, illetőleg melegvíz díjat e rendelet hatálybalépése előtt kiadott árhatósági rendelkezéseknek megfelelően kell kiszámítani és megfizetni.

(2) Ha az (1) bekezdésben említett lakások tekintetében e rendelet hatálybalépése előtt alkalmazott fűtési, illetőleg melegvíz díj kiszámításának és megfizetésének alapjául nem árhatósági rendelkezés szolgál, a szolgáltató - e rendelet hatálybalépésétől számított harminc napon belül - felügyeleti szerve útján köteles az alkalmazott díjszámítás jóváhagyását kérni az Országos Árhivataltól. Ilyen esetben a fogyasztó az 1962-63. évi fűtési idényt követően az Országos Árhivatal által jóváhagyott díjszámításnak megfelelően köteles a fűtési, illetőleg a melegvíz díjat megfizetni.

(3) A távhőellátási szolgáltatásba az 1962-63. évi fűtési idényt követően bekapcsolt lakások tekintetében a fűtési, illetőleg melegvíz díj kiszámítása során alkalmazandó díjtételek a következők:

a) a fűtési díjtétel: - az egész fűtési idényre, légköbméterenként - 9 forint;

b) a melegvíz díjtétel:

- fűtési hőenergiával előállított melegvíz folyamatos szolgáltatása, vagy ipari hulladék hőenergiával előállított melegvíz szolgáltatása esetében: - egy hónapra, személyenként - 17 forint;

- fűtési hőenergiával előállított, vagy termálvíz felhasználásával nyújtott melegvíz hetenként két alkalommal négy-négy órán át történő szolgáltatása esetében: - egy hónapra, személyenként - 8 forint.

(4) A fűtési díj kiszámítása során a lakás fűthető térfogatát

a) folyamatos fűtés esetében a lakás éléskamra nélküli teljes alapterületének és magasságának,

b) szakaszos fűtés esetében a lakás fűtőtesttel ellátott helyiségei összes alapterületének és magasságának

szorzata adja. A helyiségek alapterületének megállapításánál a 15. § (4) bekezdésében foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni.

39. § (1) A nem lakás céljára szolgáló helyiségek fűtési, illetőleg melegvíz díját

a) - a szolgáltató tényleges önköltségének figyelembevételével - helyi árhatósági rendelkezés, illetőleg

b) villamos erőmű által közvetlenül a fogyasztó részére nyújtott szolgáltatás esetében az 58/1961. (Asz. 47.) NIM-ÁH utasítás

állapítja meg.

(2) Az épület közös használatra szolgáló helyiségeinek fűtési díját - a fogyasztókkal kötött, ettől eltérő megállapodás hiányában - a tulajdonos viseli.

A szolgáltatás díjának megfizetése

40. § (1) A fűtési, illetőleg a melegvíz díj megfizetésének ideje tekintetében - ha jogszabály vagy helyi árhatósági rendelkezés eltérően nem rendelkezik - a 23. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezést kell alkalmazni.

(2) A fűtési, illetőleg a melegvíz díj megfizetésének elmulasztása esetében a 23. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni.

A berendezés használata és a szolgáltatás felhasználása

41. § (1) A távhőellátási berendezésnek a szolgáltató kezelésében levő elzáró-szerkezeteit és szerelvényeit csak a szolgáltató engedélyével szabad elzárni vagy kinyitni.

(2) A tulajdonos köteles a fogyasztói vezetékeken és berendezéseken a használat során keletkező hibák azonnali kijavításáról gondoskodni. Ha a hibák miatt hő- vagy melegvíz veszteség mutatkozik, vagy a szolgáltatás nem biztonságos, a szolgáltató a hibák kijavításáig a szolgáltatást korlátozhatja, illetőleg szüneteltetheti.

(3) A szolgáltatott melegvíz csak háztartási és tisztálkodási célra használható fel.

(4) A melegvizet nem szabad pazarolni, illetőleg tömítetlenség vagy más hiba miatt elfolyatni. Vízmérőn keresztül igénybevett melegvízszolgáltatás esetében a szolgáltatótól a fogyasztói vezetékek és berendezések hibáiból eredő vízelfolyások miatt díjvisszatérítés nem követelhető.

42. § (1) A szolgáltató jogosult a fogyasztói vezetékeket és berendezéseket, továbbá a szolgáltatás igénybevételének módját és rendeltetésszerű felhasználását - a fogyasztó nyugalmának és foglalkozásának zavarása nélkül, munkanapokon 8-20 óra között - ellenőrizni.

(2) A tulajdonos és a fogyasztó köteles a szolgáltató dolgozóit a vízmérő adatainak leolvasása, továbbá az ellenőrzés és a szükséges javítási munkák elvégzése céljából az épület bármelyik helyiségébe kísérővel bebocsátani. A szolgáltató dolgozója eljárása során felhívás bevárása nélkül köteles a szolgáltató által kiállított arcképes igazolványt felmutatni.

(3) A szolgáltató köteles a tulajdonost és az érdekelt fogyasztót az ellenőrzése során megállapított hiányosságokról írásban értesíteni. A szolgáltató a hiányosságok megszüntetésére az értesítésben határidőt állapíthat meg.

(4) Ha a tulajdonos, illetőleg a fogyasztó a szolgáltatást akadályozza, rendeltetésétől eltérő célra használja, vagy a karbantartási, illetőleg felújítási kötelezettségének a szolgáltató felszólítása ellenére sem tesz eleget, a szolgáltató a megállapított hiányosságok megszüntetéséről a tulajdonos, illetőleg a fogyasztó költségére maga gondoskodhat.

A szolgáltató intézkedései elleni jogorvoslat

43. § (1) Az érdekelt a szolgáltató által e rendelet alapján tett intézkedések ellen az intézkedés közlését követő nyolc napon belül írásban kifogással élhet a szolgáltatás helye szerint illetékes városi (városi kerületi, járási) tanács végrehajtó bizottságának építésügyi szakigazgatási szervénél, amely az ügyben elsőfokon határoz.

(2) Az elsőfokú határozat ellen a kézhezvételtől számított tizenöt napon belül fellebbezésnek van helye. A fellebbezés elbírálása a szolgáltatás helye szerint illetékes megyei (megyei jogú városi) tanács végrehajtó bizottsága építésügyi szakigazgatási szervének, a fővárosban pedig a fővárosi tanács végrehajtó bizottsága Közmű- és Szolgáltatási Igazgatóságának hatáskörébe tartozik.

(3) Az (1) és a (2) bekezdésben meghatározott szervek eljárására, a határozatok meghozatalára, a fellebbezésre és a jogerős határozat végrehajtására az államigazgatási eljárás- általános szabályai az irányadók.

A szolgáltatás helyi szabályai

44. § A távhőellátási szolgáltatással kapcsolatos helyi szabályokat - e rendelet keretei között - a szolgáitatás helye szerint illetékes megyei (fővárosi, megyei jogú városi) tanács rendelete alapítja meg.

IV. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

45. § (1) Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba; egyidejűleg a 72/1954. (T K 64.) VKGM utasítás még hatályos 16-24. pontja, továbbá a 61/1956. (TK 55.) VKGM és a 42/1962. (Ép Ért 31.) ÉM utasítás, valamint a 16/1957. (ÁSz 34.) ÁH utasítás 1. §-ának (1) bekezdésében foglalt, a termálvíz és az ipari hulladékhő hasznosítására vonatkozó rendelkezés a lakóépületek vonatkozásában hatályát veszti.

(2) Azokat a folyamatban levő államigazgatási eljárásokat, amelyekben az elsőfokú határozatot e rendelet hatálybalépése előtt már meghozták, az (1) bekezdésben meghatározott jogszabályok szerint kell befejezni.

Dr. Trautmann Rezső s. k.,

építésügyi miniszter

Dr. Lévárdi Ferenc s. k.,

nehézipari miniszter

Tartalomjegyzék