8/1988. (VIII. 1.) SZEM rendelet

a gyógyászati segédeszköz ellátásról

Az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény végrehajtásáról és az egészségügyi miniszter jogköréről rendelkező 16/1972. (IV. 29.) MT rendelet 37. §-ának (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján - az érdekelt miniszterekkel, az országos hatáskörű szervek vezetőivel és a Szakszervezetek Országos Tanácsával egyetértésben - a következőket rendelem:

1. §

(1) Az állami egészségügyi ellátás keretében állampolgári jog alapján, az illetékes orvos által rendelt gyógyászati segédeszközért, szemészeti gyógyászati segédeszközért, ortopéd cipőért és egyes rehabilitációs eszközökért (a továbbiakban együtt: gyógyászati segédeszköz), valamint azok javításáért az állampolgár az e rendelet 1. számú mellékletének 1., 2. és 4. pontjában meghatározott térítési díjat köteles fizetni.

(2) Ha az állampolgár a gyógyászati segédeszközt az állami egészségügyi ellátás keretében rendelhetőtől eltérő kivitelben veszi igénybe, az árkülönbözet az állampolgárt terheli. Ha az állampolgár az állami egészségügyi ellátás keretében rendelhetőtől eltérő minőségű szemüvegkeretet vesz igénybe, teljes fogyasztói ára az állampolgárt terheli.

(3) A (2) bekezdés szerint igénybe vett gyógyászati segédeszközzel, illetőleg szemüvegkerettel kapcsolatban felmerülő javítási többletköltség az állampolgárt terheli.

(4) Nem kell térítést fizetni az e rendelet 1. számú mellékletének 3. pontjában felsorolt, és a feltétlenül indokolt gyógyászati segédeszközért, ha azt a kórház az ellátmányából adja, továbbá a javításért, ha azt a kórházban végzik. Nem kell a gyógyászati segédeszközért és annak javításáért térítést fizetni:

a) annak a személynek, aki foglalkozási balesete vagy foglalkozási megbetegedése miatt szorul gyógyászati segédeszközre;

b) a honvédelemről szóló törvény végrehajtásáról szóló 6/1976. (III. 31.) MT rendelet 106. §-a alapján ellátásra jogosultnak;

c) a közgyógyellátásra jogosultnak;

d) a hadirokkantnak jogszabályban meghatározott esetekben és feltételekkel.

(5) Ha az igénylőnek csak az egyik lábára szükséges ortopéd cipő, kívánságára ezzel együtt, az ép lábára is ki kell szolgáltatni a cipőt.

(6) A nagyobb értékű gyógyászati segédeszközt, ha annak további használatára nincs szükség, és az műszakilag megfelelő állapotban van, az állampolgár vagy örököse köteles visszavételre felajánlani. A műszakilag megfelelő állapotban levő eszköz visszavétele esetén legfeljebb a befizetett térítési díj összegét kell a visszaszolgáltatónak kiutalni. A gyógyászati segédeszközök visszavásárlására kijelölt üzletek címét a tájékoztató tartalmazza.

2. §

Állampolgári jog alapján történő gyógyászati segédeszköz rendelésre jogosultak:

a) a Szociális- és Egészségügyi Minisztérium (a továbbiakban: SZEM), valamint a tanácsok felügyelete alá tartozó gyógyító-megelőző intézmények, szolgálatok területileg és szakmailag illetékes orvosai a fővárosi, megyei betegbeutalási rend figyelembevételével,

b) a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a szakszervezetek és a társadalombiztosítási szervek orvosai, külön rendelkezés szerint,

c) a MÁV egészségügyi szolgálata, a fegyveres erők és a fegyveres testületek egészségügyi szolgálatainak orvosai, külön rendelkezés szerint.

3. §

(1) A gyógyászati segédeszközök rendelésére szakmailag illetékes orvosok körét e rendelet 2. számú melléklete tartalmazza.

(2) A rendelhető gyógyászati segédeszközök jegyzékét, a gyógyászati segédeszközök kiszolgáltatási helyét és az egyes termékek átlagos kihordási idejét a szociális- és egészségügyi miniszter tájékoztatóban (a továbbiakban: tájékoztató) teszi közzé.

(3) Az ortopéd cipők rendelésének javallatait az ortopédcipők rendelésre szakmailag illetékes orvosok körét, az ortopéd cipők jegyzékét, a kiszolgáltatási helyeket, valamint a kihordás idejét a tájékoztató tartalmazza.

(4) A. tájékoztató II. pontjában Fk-val jelölt gyógyászati segédeszközöket azok az orvosok rendelhetik, akik a 14/1976. (XI. 11.) EüM rendelet (a továbbiakban: R.) 1. §-ának (1) bekezdése alapján gyógyszer rendelésére jogosultak. Ezek a gyógyászati segédeszközök az R. 5. §-ának (1) bekezdésében foglaltak részére térítésmentesen rendelhetők.

(5) A szemészeti gyógyászati segédeszközök átlagos kihordási ideje 1 év.

4. §

A tájékoztatóban rögzített kihordási időn belül azonos gyógyászati segédeszköz ismét rendelhető, ha:

a) az életkorral járó természetes változás (gyermekek, időskorúak) azt szükségessé teszi,

b) a beteg egészségi vagy testi állapotában olyan változás következett be, amely azt indokolttá teszi,

c) a gyógyászati segédeszköz a rendeltetésszerű használat közben gazdaságosan nem javítható, illetőleg a javítás költsége meghaladja a gyógyászati segédeszköz fogyasztói árának 50%-át.

5. §

(1) Az orvos a magánorvosi tevékenysége keretében gyógyászati segédeszközt állampolgári jogon nem rendelhet. A magánorvos által rendelt gyógyászati segédeszközt teljes fogyasztói áron kell értékesíteni.

(2) A magánorvosi gyakorlatban gyógyászati segédeszközt csak nyomtatott vagy gumibélyegző fejléccel ellátott vényűrlapon lehet rendelni.

(3) A vényűrlap fejlécének tartalmaznia kell az orvos nevét, magánorvosi rendelőjének címét, lakcímét, telefonszámát, a rendelési időt, valamint az orvosi magángyakorlatra feljogosító engedély számát. A vényűrlapon fel kell tüntetni a beteg nevét, személyi számát, lakcímét, a gyógyászati segédeszköz megnevezését és az árjegyzéki formától eltérő kivitelre történő utalást. Az orvos köteles a vényűrlapot aláírni, és névbélyegzőjének lenyomatával ellátni.

6. §

(1) A gyógyászati segédeszközt az orvos az A 3510-169/a. r. sz. (térítésköteles) és az A 3510-169/b. r. sz. (térítésmentes) "Vény gyógyászati segédeszköz rendelésére" (a továbbiakban: vény) elnevezésű nyomtatványon rendeli. Ha a térítési díj kiegyenlítésére nem a kiszolgáló helyen kerül sor, az orvos a beteg részére átadja a térítési díj befizetésére szolgáló csekket. A vénymintákat a tájékoztató tartalmazza.

(2) A szemészeti gyógyászati segédeszközt az orvos az e célra rendszeresített A Sz. ny. 3510-168/a. r. sz. "Vény szemészeti gyógyászati segédeszköz rendelésére" elnevezésű nyomtatványon rendeli.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben megjelölt vény a kiállítástól számított 90 napig érvényes.

7. §

(1) A szemészeti gyógyászati segédeszközt kiszolgáltató (a továbbiakban: kiszolgáltató) a szemészeti gyógyászati segédeszközt a vény előírásainak megfelelően készíti el, és szolgáltatja ki.

(2) A kiszolgáltató abban az esetben térhet el a vény előírásaitól, ha a szemüveglencsének a szaruhártyától mért távolsága a vizsgálatnál nem azonos a próbakeretbe helyezett lencsének a szaruhártyától mért távolságával, és emiatt a lencsék törőerejét korrigálni kell.

8. §

Azokban az esetekben, amikor a gyógyászati segédeszköz hiánya fokozott balesetveszélyt vagy az állampolgár keresőképtelenségét idézheti elő, továbbá egészségi állapotának rosszabbodását okozhatja, az orvos a gyógyászati segédeszköz soron kívüli elkészítését írhatja elő. Ezt a vényen a "sürgős" szó feltüntetésével, és a sürgősség indokolásával, bélyegzőjének lenyomatával, valamint külön aláírásával is jelzi.

9. §

(1) Ha az orvos nem jogosult az indokolt gyógyászati segédeszköz rendelésére, a beteget a beutalási rend szerint illetékes orvoshoz (intézménybe) utalja.

(2) A fekvőbeteg-ellátó intézményből elbocsátott beteget, elbocsátáskor a szükséges gyógyászati segédeszközre jogosító vénnyel is el kell látni, amelyet a beteg kórlapján és a kórházi zárójelentésén is fel kell tüntetni.

(3) A gyógyászati segédeszközt rendelő orvosnak minden esetben tájékoztatni kell a beteget a gyógyászati segédeszköz beszerzésének helyéről, használatának módjáról, a térítési díj összegéről, a befizetésről és a befizetés igazolásának körülményeiről, a gyógyászati segédeszköz kihordási idejéről, a nagyobb értékű gyógyászati segédeszköz visszavételezésének helyéről és ha ellenőrző vizsgálat is szükséges, annak időpontjáról. Ha a gyógyászati segédeszköz használatának elsajátításához megfelelő gyakorlat szükséges, a beteget az illetékes fekvőbeteg-ellátó osztályra, illetőleg szakrendelésre kell utalni.

(4) A típuscipőt felíró orvos köteles az állampolgárt tájékoztatni a típuscipővel kapcsolatos visszatérítési díjról, illetve a kiszolgálás módjáról.

(5) A foglalkozási balesetet szenvedett és hadirokkant személy az orvosi rendelvényt és a cipőszámlát személyesen vagy posta útján juttathatja el a Gyógyászati Segédeszközök Gyárába (Budapest XIII., Dózsa Gy. út 144.). A gyár a számla összegét, de legfeljebb a rendelet mellékletében meghatározott összeget - a bizonylatok kézhezvételétől számított 15 napon belül - postán küldi meg az igénylőnek.

10. §

(1) Az állampolgár a műszakilag meghibásodott gyógyászati segédeszköz javítását - orvosi javaslat nélkül - közvetlenül kérheti a gyártótól, illetőleg a segédeszköz forgalmazójától.

(2) Az orvosi szempontból rendeltetésszerűen nem használható gyógyászati segédeszköz javítását a rendelésre jogosult orvos kezdeményezi.

11. §

A tájékoztatóban nem szereplő, de a beteg számára sajátos állapota miatt feltétlenül szükséges egyedi készítésű, illetve beszerzésű gyógyászati segédeszköz igénybevételét az illetékes országos intézet, klinika javaslata alapján a SZEM engedélyezi.

12. §

A gyógyászati segédeszközök rendelésével és kiszolgáltatásával kapcsolatos feladatok megvalósításának ellenőrzéséről a fővárosi, megyei tanács végrehajtó bizottságának egészségügyi feladatot ellátó szakigazgatási szerve (a továbbiakban: egészségügyi szakigazgatási szerv) köteles gondoskodni.

13. §

A Gyógyászati Segédeszközök Gyára és a Fogtechnikai Vállalat a termékei után fizetendő térítési díj jegyzékét - megfelelő példányban - az egészségügyi szakigazgatási szervnek, az orvostudományi egyetemeknek és az Orvostovábbképző Egyetemnek, valamint a gyógyító-megelőző ellátás országos és állami intézeteinek küldi meg. Az egészségügyi szakigazgatási szerv, az orvostudományi egyetem, az Orvostovábbképző Egyetem, valamint az országos és az állami intézet vezetője biztosítja, hogy a térítési díj jegyzékét a gyógyászati segédeszköz rendelésére jogosult orvosok megkapják.

14. §

(1) Ez a rendelet 1988. augusztus 15-én lép hatályba, egyidejűleg a magyar állampolgárok gyógyító-megelőző ellátásáról szóló 7/1975. (VI. 24.) EüM rendelet 4., 4/A. §-ai és a melléklete 1., 2., 4., 5. pontjai, valamint az ezt módosító 2/1988. (II. 2.) SZEM rendelet, a magyar állampolgárok szemészeti gyógyászati segédeszköz ellátásáról szóló 25/1980. (Eü. K. 18.) EüM utasítás, a gyógyászati segédeszközök rendeléséről és kiszolgáltatásáról szóló 21/1982. (Eü. K. 20.) EüM utasítás, valamint az ezt módosító 11/1985. (Eü. K. 18.) EüM utasítás és az 1/1987. (Sz. E. K. ,1.) SZEM utasítás hatályát veszti.

(2) Egyidejűleg a használt gyógyászati segédeszközök visszavásárlásáról szóló 8016/1983. (Eü. K. 16.) EüM tájékoztatót, a raktári alumínium járókeret kiszolgálásáról szóló 30.869/1984. (Eü. K. 5.) EüM közleményt, a gyógyászati segédeszköz ellátásáról szóló 60.323/1986. (Eü. K. 5.) EüM tájékoztatót; a használt gyógyászati segédeszközök visszavásárlásáról szóló 62.017/1986. (Eü. K. 18.) EüM tájékoztatót; a gyógyászati segédeszközök jegyzékének módosításáról szóló 60.630/1986. (Eü. K. 12.) EüM tájékoztatót; a gyógyászati segédeszközök jegyzékének módosításáról szóló 8001 1987. (Eü. K. 3.) EüM tájékoztatót; a gyógyászati segédeszközök jegyzékének módosításáról szóló 8009/1987. (Eü. K. 15.) EüM tájékoztatót; a gyógyászati segédeszközök jegyzékének módosításáról szóló 8010/1987. (Eü. K. 17.) EüM tájékoztatót, valamint a gyógyászati segédeszközök jegyzékének módosításáról szóló 8001, 1988. (Sz. E. K. 1.) SZEM tájékoztatót visszavonom.

Dr. Csehák Judit s. k.,

szociális- és egészségügyi miniszter

1. számú melléklet a 8 1988. (VIII. 1.) SZEM rendelethez

Az állami egészségügyi ellátás keretében állampolgári jogon kiszolgáltatott gyógyászati segédeszközök térítési díja

E rendelet 1. §-ában foglaltak alapján a térítési díj a következő:

1. Ha a gyógyászati segédeszközt előállító gazdálkodó szervezet (vállalat, szövetkezet stb.) közvetlenül az állampolgár részére szolgáltatja ki a gyógyászati segédeszközt, a térítési díj - a 2-4. pontokban foglaltak kivételével - a fogyasztói ár 10%-a.

2. Az állampolgárnak a közforgalmú gyógyszertárakban, illetőleg a kereskedelmi forgalomban kiszolgáltatott valamennyi gyógyászati segédeszközért, valamint a szemüvegért és a parókáért -a beültethető csípőízületi protézis, a beültethető szemlencse, valamint a nem rubel elszámolású import hallókészülék kivételével - a fogyasztói ár 15%-ának megfelelő összeget kell térítenie.

A nem rubel elszámolású import hallókészülék térítési díja a fogyasztói ár 50%-a.

3. Az állampolgárnak nem kell térítési díjat fizetnie (a térítési díj a fogyasztói ár 0%-a): a tájékoztatóban szereplő gyógyászati segédeszközök közül:

- a 46-36-3 művégtag ITJ csoportba tartozó L. Lt, K. Kt, és a

- a 46-36-4 járógép ITJ csoportba tartozó J tételszámú termékekért, a J-11, J-12, J-13, J-21, J-98, J-150, J-160, J-170, J-180, J-190, J-200, J-600, J-620, J-630, J-650, J-660, J-670, J-680, J-690 tételszám alatti termékek kivételével, továbbá a

- a 70. életévüket betöltött állampolgárok részére kiszolgáltatott, a 46-36-5, 46-39-9 egyéb gyógyászati segédeszköz csoportba tartozó támbotért, továbbá a

- beültethető csípőízületi protézisért, és a beültethető szemlencséért.

4. Az ortopéd cipők térítési díja (a felírt tartozékokkal együtt):

a) a férfi és a női magas szárú cipők: 350 Ft/db a C-11-es, a C-11/A, valamint a C-13-as és a C-13/A;

b) a férfi és a női félcipők: 300 Ft/db a C-11-es, a C-11/A, valamint a C-13-as és a C-13/A;

c) egyéb férfi és női ortopéd cipők: 175 Ft/db

d) gyermek ortopéd cipők: 100 Ft/db A gyermek ortopéd cipő annak az állampolgárnak rendelhető, aki 18. életévét még nem töltötte be és önálló keresettel nem rendelkezik.

5. A típuscipő visszatérítési díja:

a) típuscipő, férfi: 688 Ft/pár

b) típuscipő, női: 543 Ft pár

Az üzemi balesetet szenvedett, valamint a hadirokkantak részére - a kereskedelemben megvásárolható - típuscipő akkor rendelhető, ha alsóvégtag protézist visel és az ép lábára nem szükséges ortopéd cipő.

Ebben az esetben az üzemi balesetet szenvedettet és a hadirokkantat az állami egészségügyi ellátás keretében az ezen pontban megállapított összegű visszatérítés illeti meg az orvosi rendelvény és a mellékelt cipőszámla alapján. A megállapított összegnél drágább cipő vásárlása esetén az árkülönbözet az állampolgárt terheli.

2. számú melléklet a 8/1988. (VIII. 1.) SZEM rendelethez

I. A szemészeti gyógyászati segédeszköz kivételével gyógyászati segédeszköz rendelésére jogosult:

a) Megyei, illetékes fővárosi* kórház-rendelőintézet kijelölt osztálya, szakrendelése[1]

II. Szemészeti gyógyászati segédeszköz rendelésére jogosult:

a) az állami egészségügyi szolgálat, a MÁV egészségügyi szolgálata, a fegyveres erők és a fegyveres testületek egészségügyi szolgálatai gyógyító-megelőző intézményeinek járóbeteg-ellátást végző szemészeti munkakörben dolgozó orvosai, valamint ezen egészségügyi szolgálatok fekvőbeteg-gyógyintézeti szemészeti osztályának osztályvezető főorvosa, és az általa kijelölt orvos,

b) a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a szakszervezetek és a társadalombiztosítási szervek ellenőrző főorvosai, külön rendelkezés szerint,

c) az államigazgatási szervnél dolgozó, az egészségügyi intézményt vezető, valamint az egészségügyi miniszter külön engedélye alapján jogosult orvos,

d) az optometrista látszerész:

- a 14 éven felüli állampolgárok esetében -

- látásjavító szemüveglencsék (üvegből vagy műanyagból)

a megfelelő szemüvegkeretekkel,

- optikailag hatástalan fényvédő üvegek,

- optikai segédeszközök (nagyítók stb.).

Lábjegyzetek:

[1] * A Fővárosi Tanács V. B. Egészségügyi Főosztálya jelöli ki.

Tartalomjegyzék