32/1992. (II. 14.) Korm. rendelet

a polgári repülésről szóló 1981. évi 8. törvényerejű rendelet végrehajtására kiadott 17/1981. (VI. 9.) MT rendelet módosításáról

1. §

A polgári repülésről szóló 1981. évi 8. törvényerejű rendelet végrehajtására kiadott 17/1981. (VI. 9.) MT rendelet (a továbbiakban: Vhr.) a következő új, 3. §-sal egészül ki:

"3. § (1) A honvédelmi miniszter a repüléssel és az azzal összefüggő tevékenységgel kapcsolatos - e rendeletben meghatározott - engedélyezési jogkörét a Magyar Honvédség Repülő Szemlélősége (a továbbiakban: katonai légügyi szerv) útján gyakorolja.

(2) A katonai légügyi szerv döntése ellen - az államigazgatási eljárás általános szabályai szerint - fellebbezni lehet. A fellebbezésről a Honvédelmi Minisztérium határoz."

2. §

(1) A Vhr. 22. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

"(2) Közforgalmú repülőtér a személyek, poggyász, áru és postai küldemények légifuvarozását szolgáló állandó repülőtér. A légügyi hatóság a közforgalmú repülőteret nemzetközi, továbbá - a belügyminiszter és a pénzügyminiszter egyetértésével - vám- és útlevélvizsgálat lebonyolítására alkalmas vámrepülőtérnek nyilváníthatja. A közforgalmú repülőtér adatait a légügyi hatóság a nemzetközi egyezmények előírásai szerint közzéteszi."

(2) A Vhr. 22. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki, egyúttal a jelenlegi (3)-(5) bekezdésének számozása (4)-(6) bekezdésre változik:

"(3) Az a katonai repülőtér, amelynek használatát a katonai légügyi szerv polgári légijárművek részére is engedélyezi, közös, katonai-polgári használatú repülőtérnek minősül."

3. §

A Vhr. 26. §-a a következő (2) és (3) bekezdésekkel egészül ki, egyúttal a jelenlegi (2) bekezdésének számozása (4) bekezdésre változik:

"(2) Az állami légiforgalmi és a repülésirányító szolgálat irányítói engedélyek és tájékoztatások adásával biztosítja a repülési magasságok vagy pályák, a repülőtér forgalmi körzetében tartózkodó légijárművek, a fel- és leszálló légijárművek, a repülőtér munkaterületén levő légijármű és más légi-, illetőleg egyéb járművek, valamint a légijármű és egyéb akadályok közötti megfelelő térközt (a továbbiakban együtt: elkülönítés).

(3) A nem közforgalmú repülőtéren - illetékességük szerint - a légügyi hatóság vagy a katonai légügyi szerv repüléstájékoztató szolgálat működését írhatja elő, amely elkülönítés biztosítása nélkül légiforgalmi tájékoztatások adásával segíti a légijárművek biztonságos közlekedését."

4. §

A Vhr. a következő 29/A. §-sal egészül ki:

"29/A. § (1) A Magyar Köztársaság államhatárán belüli repülés - a légijármű hovatartozásától függetlenül -belföldi, az államhatárt átrepülő repülés nemzetközi.

(2) A Magyar Köztársaság területére leszállás céljából belépő polgári légijárműnek az első leszállását vámrepülőtéren, katonai légijárműnek vámrepülőtéren vagy olyan katonai repülőtéren kell végrehajtania, ahol vám- és útlevélvizsgálatot biztosítanak. Nemzetközi repülésre történő indulás esetén a polgári légijárműnek vámrepülőtérről, a katonai légijárműnek vámrepülőtérről vagy olyan katonai repülőtérről kell felszállnia, ahol vám- és útlevélvizsgálatot biztosítanak."

5. §

A Vhr. 31. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

"31. § A Magyar Köztársaság légterében való repüléshez

a) a légügyi hatóság által meghatározott esetekben légiforgalmi irányítói (a továbbiakban: forgalmi) engedélyes

b) a 32. §-ban meghatározott esetekben, továbbá ha a légijárművet üzembentartó állama nem csatlakozott a Nemzetközi Légiszállítási Tranzit Egyezményhez [32/B. § (1) bek.] előzetes engedély szükséges."

6. §

A Vhr. 32. §-ának helyébe a következő rendelkezés lép:

"(1) A repüléshez szükséges előzetes engedélyt az államhatár menti tíz kilométer mélységű sávban végzett repülésnél, a mérőkamerás légifényképezésnél, a katonai repülőtérre és egyéb katonai objektum területére polgári lajstromjelű légijárművel történő leszállásnál, illetve az onnan való felszállásnál, továbbá a budapesti korlátozott légtérben történő repülésnél a katonai légügyi szerv adja.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott repülésnél az előzetes engedély iránti kérelmet a tervezett repülés megkezdése előtt legalább öt munkanappal kell benyújtani. Mezőgazdasági munkarepülésre az engedély legfeljebb egy évre szólóan is kiadható.

(3) Külföldi kormány-, katonai-, rendőri- és vámszervek, továbbá kormányközi szervezetek tulajdonában (használatában) levő légijárművel a Magyar Köztársaság területén végzett repüléshez a légügyi hatóság a Belügyminisztérium, a Honvédelmi Minisztérium és a Külügyminisztérium hozzájárulásával ad engedélyt. Az ilyen repülés tervezett adatait legalább hét munkanappal a repülés tervezett időpontja előtt a Külügyminisztérium útján kell benyújtani.

(4) Menetrend szerinti közforgalmú repülésnél a légügyi hatóság által - a nemzetközi szerződések alapján - jóváhagyott menetrend előzetes engedélynek minősül.

(5) A légügyi hatóság az általa kiadott előzetes engedélyről a repülés és a légtér egyéb célú igénybevétele, valamint a repülésirányító tevékenység tervezése, összehangolása és ellenőrzése céljából a honvédelmi miniszter és a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter által létrehozott, a katonai légügyi szerv és a légügyi hatóság szakirányítása és felügyelete alatt álló szolgálatot (a továbbiakban: Egyesített Repülésirányító Főközpont) tájékoztatja."

7. §

A Vhr. a következő 32/A. és 32/B. §-okkal egészül ki:

"32/A. § Az elemi csapás, súlyos szerencsétlenség vagy repülőbaleset következményeinek elhárítását szolgáló kutató-mentő, a rendőrségi szolgálati célú, továbbá a sürgős betegszállítás vagy orvosi segítségnyújtás céljából végzett repüléshez előzetes engedély nem szükséges.

32/B. § (1) Az 1971. évi 25. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a nemzetközi polgári repülésről szóló Chicagói Egyezmény 5. Cikkelyében meghatározott átrepülésekhez és technikai leszállásokhoz, valamint az 1973. évi 15. törvényerejű rendelettel kihirdetett Nemzetközi Légiszállítási Tranzit Egyezményben meghatározott menetrendszerű átrepülésekhez repülési tervet kell benyújtani az illetékes légiforgalmi (repülésirányító) szolgálathoz. Ezen túlmenően a légtér ilyen célú igénybevételéhez légtérigénylésre, illetőleg előzetes engedély beszerzésére - kivéve, ha a légijárművet üzembentartó állama nem csatlakozott a Nemzetközi Légiszállítási Tranzit Egyezményhez - nincs szükség.

(2) A Magyar Köztársaság területén kereskedelmi célból leszálló, illetve onnan induló menetrendszerű és menetrenden kívüli légijármű üzembentartójának nemzetközi menetrendjét, illetve a nemzetközi repülés adatait - a legfeljebb tíz utas befogadására alkalmas és 5700 kilogrammot meg nem haladó legnagyobb felszálló tömegű légijárművel végrehajtott kereskedelmi (légitaxi) repülés esetét kivéve - jóváhagyás céljából be kell nyújtani a légügyi hatósághoz."

8. §

A Vhr. 33. §-a a következő (3)-(4) bekezdéssel egészül ki, egyúttal jelenlegi (3) bekezdésének számozása (5) bekezdésre változik:

"(3) Meghatározott útvonalon, eseti feladatként végrehajtandó repülés esetén - függetlenül a légijármű polgári vagy katonai jellegétől - forgalmi engedély akkor adható, ha a légijármű vezetője vagy a repültető szerv kijelölt képviselője (szolgálati egysége) az illetékes légiforgalmi (repülésirányító) szolgálathoz a repülés adatait tartalmazó repülési tervet nyújtott be.

(4) A repülés adatainak - így különösen a menetrendre és a földi kiszolgálásra vonatkozó adatoknak - az érintett repülőterekkel történő egyeztetése a légijármű üzembentartójának a feladata."

9. §

A Vhr. 37. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

"37. § A légtér nem repülési célú igénybevételéhez - így különösen lövedékek, rakéták fellövéséhez, továbbá olyan eszközök légtérbe juttatásához, amelyek tömegüknél, kisugárzott energiájuknál fogva a repülés biztonságára, illetve az élet- és vagyonbiztonságra veszélyt jelentenek, személyzet nélküli szabad ballon (pl. meteorológiai ballon), szabadon repülő modell, ötven méternél nagyobb magasságba felbocsátani tervezett sárkányszerkezet repültetéséhez - az Egyesített Repülésirányító Főközpont előzetes engedélye szükséges."

10. §

A Vhr. 39. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

"39. § (1) A légtérnek azt a részét, amelyben a repülés állandóan tilos, a honvédelmi miniszter - a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter egyetértésével - határozza meg.

(2) A légtér azon területek feletti részét, ahol a repülés a zajártalom miatt vagy egyéb okból veszélyt jelenthet a környezet (természet) állapotára, közmű, ipari berendezés, katonai és egyéb létesítmény, épület állagára, valamint ez utóbbiak rendeltetésszerű működésére, a katonai légügyi szerv vezetője és a légügyi főigazgató együttesen korlátozott légtérnek nyilváníthatja. Az ilyen légtérben végzendő repüléshez a katonai légügyi szerv külön engedélye szükséges. A zajártalom vagy egyéb környezetvédelmi okból elrendelt korlátozást a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériummal előzetesen egyeztetni kell.

(3) A légtérnek azt a részét, ahol a 37. §-ban meghatározott repülésre veszélyes tevékenység folyhat (a továbbiakban: veszélyes légtér), a katonai légügyi szerv vezetője és a légügyi főigazgató együttesen határozza meg.

(4) A légtér egyéb területein elrendelt repülési tilalom idejét és a repülések egyéb korlátozásait a honvédelmi miniszter - a polgári repülés érdekeit és biztonságát figyelembe véve, a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterrel egyeztetve - állapítja meg. A tilalmakról (korlátozásokról) a légügyi hatóság az érdekelteket tájékoztatja.

(5) A légtér igénybevételére vonatkozó engedély megadását követően elrendelt tilalmat vagy korlátozást és annak idejét az engedélyező szerv haladéktalanul az engedélyes tudomására hozza.

(6) A tiltott, korlátozott és veszélyes légterek adatait és azok változásait a légügyi hatóság légiforgalmi tájékoztató kiadvány, illetve a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) szabványai szerint kiadott időszakos légiforgalmi tájékoztató (NOTAM) formájában közzéteszi."

11. §

A Vhr. a következő 39/A. §-sal egészül ki:

"39/A. § Budapest légterében, továbbá a megyei jogú város közigazgatási határán belüli légtérben - az állandó repülőterek kijelölt légtereit kivéve - ballonrepülés és összefüggően beépített terület felett sárkány- és siklórepülés nem végezhető."

12. §

A Vhr. 40. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

"40. § A repülések számára a légügyi főigazgató és a katonai légügyi szerv vezetője együttesen állandó légi útvonalat és légteret jelöl ki."

13. §

A Vhr. 45. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

"45. § A repülés biztonságos és zavartalan végrehajtásával, továbbá a repülésirányítással kapcsolatos szakmai szabályokat a légügyi főigazgató és a katonai légügyi szerv vezetője együttesen határozza meg."

14. §

Ahol a Vhr. tanácsi szakigazgatási szervet említ, azon a települési önkormányzat jegyzőjét kell érteni.

15. §

(1) Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit azonban 1992. április 2. napjától kell alkalmazni.

(2) A Vhr. 34. §-a, 41. §-a (2) bekezdésének utolsó mondata, valamint 43. §-ának (2) bekezdéséből a "légijárművek és" szövegrész a hatályát veszti.

Dr. Antall József s. k.,

miniszterelnök

Rendezés: -
Rendezés: -
Kapcsolódó dokumentumok IKONJAI látszódjanak:
Felület kinézete:

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére