149/1994. (XI. 17.) Korm. rendelet

az ipari és kereskedelmi miniszter feladat- és hatásköréről

A Kormány az ipari és kereskedelmi miniszter (a továbbiakban: miniszter) feladat- és hatáskörét az alábbiakban határozza meg:

1. §

(1) A miniszter a külügyminiszterrel és más érdekelt miniszterrel együttműködve

a) közreműködik a Kormány külgazdaság-politikai irányvonalának kidolgozásában, feladatkörében gondoskodik a Kormány által jóváhagyott külgazdaság-politika megvalósításáról, az összhang megteremtése érdekében részt vesz a szükséges koordinációban, illetve az kezdeményezi;

b) kidolgozza és jóváhagyásra a Kormány elé terjeszti a nemzetközi kereskedelmi tevékenység, a műszaki-tudományos együttműködés szervezésének, viszonylati irányításának elveit;

c) részt vesz a külgazdaság-politika megvalósítását célzó gazdaságdiplomáciai tevékenység koordinálásában. Szervezi, szakmailag irányítja és ellenőrzi a külgazdaságpolitika megvalósítását szolgáló állami külpiaci szervezeteket;

d) feladatkörében előkészíti a kormányszintű külgazdasági tárgyalásokat, irányítja a nemzetközi kereskedelemre és a műszaki-tudományos együttműködésre irányuló nemzetközi szerződések kidolgozását, és gondoskodik végrehajtásuk szervezéséről. A Kormány külön felhatalmazása alapján megköti a külgazdasági tárgyú, a nemzetközi kereskedelemre és a műszaki-tudományos, valamint más gazdasági együttműködésre vonatkozó nemzetközi szerződéseket, részt vesz az egyéb gazdasági együttműködésekre vonatkozó nemzetközi szerződések kidolgozásában;

e) feladatkörében eljár a nemzetközi gazdasági szervezetekkel kapcsolatos hazai munkálatokban. Külön felhatalmazás alapján képviseli a Kormányt a nemzetközi gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési szervezetekben, részt vesz - az érdekelt miniszterek és a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) mellett - a tevékenységét érintő más nemzetközi szervezetek munkájában.

(2) A miniszter

a) elemzéseket, prognózisokat készít a világgazdaság, valamint a partnerországok gazdasági és kereskedelmi politikájának alakulásáról és várható hatásairól;

b) gondoskodik az egyes nemzetközileg ellenőrzött termékek és technológiák forgalmazása nemzetközileg vállalt feltételeinek betartásáról.

2. §

A miniszter az európai integrációs kapcsolatok tekintetében, az érdekelt miniszterekkel és az MNB elnökével együttműködve

a) feladatkörében ellátja az európai integrációhoz való kapcsolódással összefüggő hazai munkálatokat, ezáltal elősegíti az Európai Közösségekkel és azok tagállamaival kötött társulási szerződés végrehajtását és továbbfejlesztését, valamint az Európai Unióhoz történő csatlakozás követelményeinek teljesítésére történő felkészülést;

b)[1]

3. §[2]

4. §

(1) A miniszter

a) kidolgozza és jóváhagyásra a Kormány elé terjeszti az ipar- és - az agrárpolitikát illetően a földművelésügyi miniszterrel együttműködve - kereskedelempolitikát;

b) a pénzügyminiszterrel egyetértésben, az érintett miniszterekkel és az MNB elnökével együttműködve feladatkörében javaslatot dolgoz ki a külföldi tőkebevonási és külföldre irányuló tőkebefektetési politikára, részt vesz a befektetésösztönzés szabályozórendszerének korszerűsítésében;

c) közreműködik a magyar vagyoni követelések (kintlevőségek) leépítésének általános és viszonylati elveinek kidolgozásában és érvényesítésében;

d) megállapítja az áruk, szolgáltatások és anyagi értéket képviselő jogok behozatalának, kivitelének rendjét, külön jogszabályokban meghatározottak szerinti termékkörben a földművelésügyi miniszterrel egyetértésben. Gyakorolja az ebből eredő hatósági jogkört, és ellenőrzi annak végrehajtását;

e) ellátja a honvédelmi törvényből adódó, hatáskörébe utalt feladatokat, az érintett miniszterekkel együttműködve biztosítja az országmozgósításhoz szükséges hadiipari kapacitásokat, kezeli a hatáskörébe utalt védelmi célú állami tartalékokat;

f) a statisztikáról szóló törvényben meghatározottak szerint gondoskodik a feladat- és hatáskörével kapcsolatos statisztikai információrendszer kialakításáról, működéséről és fejlesztéséről. Kezeli törvény vagy egyéb jogszabály felhatalmazása alapján a hatósági jogkörének gyakorlásához szükséges adatokat. Az összegyűjtött és feldolgozott információk alapján elemzi és értékeli a gazdasági folyamatokat, irányítja és összehangolja az információ-feldolgozó, -elemző munkát;

g) rendelkezik a külön törvénnyel hatáskörébe utalt alapokkal, ellenőrzi azok működtetését;

h) közreműködik - a Munkanélküliek Szolidaritási Alapjának kivételével - a foglalkoztatást elősegítő források (alapok) felhasználásának felosztásában, a foglalkoztatáspolitikai eszközrendszer működtetésében,

i) figyelemmel kíséri és elemzi a forgalmi folyamatokat, a kereslet-kínálat, az árak alakulását és összhangját, elősegíti a piac koordinációját és a forgalmi folyamatok zavartalanságát; a forgalmi folyamatok zavartalansága érdekében működteti az ehhez kapcsolódó hatáskörébe tartozó eszközöket, a piacvédelem nemzetközileg is elfogadott eszköztárát, az érdekelt miniszterekkel együttműködve dönt a Gazdaságbiztonsági Tartalékról, valamint az egyéb intervenciós eszközök felhasználásáról;

j) az érintett érdekképviseleti szervek bevonásával kidolgozza a fogyasztóvédelmi politika alapelveit, javaslatot tesz megvalósításának szervezeti és intézményi feltételeire, intézkedéseket tesz, illetőleg kezdeményez a fogyasztói jogok védelme érdekében;

k) ellátja a külön jogszabállyal feladat- és hatáskörébe utalt tevékenységeket.

(2) A miniszter az érdekelt miniszterekkel együttműködve

a) javaslatokat dolgoz ki a piac intézményi rendszerének szabályozására, fejlesztésére;

b) a pénzügyminiszterrel egyetértésben kidolgozza a vámpolitikát, felelős - a pénzügyminiszterrel együtt - a Kereskedelmi Vámtarifa gondozásáért;

c) a pénzügyminiszterrel, a külügyminiszterrel és az MNB elnökével együttesen kidolgozza és érvényesíti az export-hitelpolitikát, a hatályos szabályozásnak megfelelően részt vesz az általános monetáris szabályozás kialakításában;

d) javaslatot tesz az exportcélú kormányzati kereskedelemfejlesztés formáira, és működteti az exportfejlesztés eszközrendszerét, a külügyminiszterrel együttműködve koordinálja a gazdasági célú hivatalos külföldi rendezvényeket;

e) ellátja az idegenforgalommal összefüggő állami feladatokat; kidolgozza és jóváhagyásra a Kormány elé terjeszti az átfogó idegenforgalmi koncepcióit;

f) a külügyminiszterrel együttesen részt vesz a Magyarországról külföldre irányuló, állami eszközökkel történő, gazdasági vonatkozású tájékoztatási tevékenység koordinálásában;

g) kidolgozza és jóváhagyásra a Kormány elé terjeszti az energiapolitikát, az energetika fejlesztési és takarékossági koncepcióit, irányítja az energiarendszer működését, összehangolja az energiahordozó-ellátást, valamint az energiagazdálkodás hazai és nemzetközi feladatait, közreműködik az energetika környezeti hatásaival kapcsolatos tevékenységben, koordinálja a megújuló energiaforrások hasznosítását;

h) szervezi a hulladékgazdálkodással, a másod- és nyersanyagok hasznosításával kapcsolatos állami feladatokat.

5. §

A miniszter a melléklet szerinti szakágazatok tekintetében, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökével, illetve az érdekelt miniszterekkel együttműködve

a) meghatározza a műszaki fejlesztéspolitika célkitűzéseit, valamint ezek megvalósításának kutatási feladatait, szervezi a kutatási és műszaki fejlesztéspolitikai feladatok végrehajtását;

b) részt vesz a műszaki fejlesztéspolitika, valamint a központi állami forrásokból támogatott kutatásfejlesztési, finanszírozási, irányítási, intézményi és szabályozási rendszerek, a műszaki fejlesztés központi állami forrásai képzésére vonatkozó szabályok kidolgozásában;

c) irányítja az állami gazdaságfejlesztési és kutatásfejlesztési programok megvalósítását;

6. §

A miniszter az e rendelet mellékletében foglalt szakágazatok tekintetében

a) vizsgálja és elemzi a gazdasági tevékenységeket, ideértve a csőd- és felszámolási eljárások hatását a gazdasági folyamatokra, prognosztizálja a várható gazdasági folyamatokat;

b) részt vesz a gazdasági, pénzügyi szabályozórendszer, a pénzügypolitika kialakításában, működtetésében;

c) javaslatokat dolgoz ki a szolgáltatások fejlesztésére;

d) kidolgozza a fejlesztési, modernizációs és struktúrapolitikai koncepciókat, továbbá az ezekkel kapcsolatos stratégiát és döntési javaslatokat, koordinálja az ezzel kapcsolatos kormányzati politikát;

e) kidolgozza - az érdekelt miniszterekkel egyetértésben - az ipari válságövezetek és válságágazatok kezelésére vonatkozó foglalkoztatási, szociálpolitikai és munkaügyi részkoncepciókat;

f)[3] közreműködik az érintett miniszterekkel és országos hatáskörű szervekkel az országos és térségi jelentőségű iparterületek, vállalkozási övezetek kijelölésében és kialakításuk irányításában.

g)[4] részt vesz a munkaügyi, társadalombiztosítási, foglalkoztatás- és szociálpolitikai érdekegyeztetési folyamatokban és az ezzel kapcsolatos jogszabályok kidolgozásában, együttműködik az érdekképviseleti szervekkel és az illetékes miniszterekkel feladataik teljesítésében;

h)[5] közreműködik az ágazati közoktatás és a felsőoktatás állami feladatainak teljesítésében, gyakorolja az ágazatába tartozó szakképesítések tekintetében a szakképzésért felelős miniszter jogkörét;

h)[6] megállapítja az egyes tevékenységek gyakorlásának feltételeit, meghatározza az egyes tevékenységek végzéséhez szükséges szakmai követelményeket és engedélyhez kötött tevékenységek körét;

j)[7] ellátja a hatáskörébe tartozó minőségvédelmi, minőségszabályozási és hatósági minőség-ellenőrzési feladatokat, közreműködik a nemzeti szabvány kidolgozásában, továbbá a nemzetközi és az európai kötelezettségeken alapuló, a nemzeti szabványosítással és akkreditálással kapcsolatos jogalkotói munkában;

k)[8] a honvédelmi miniszterrel együttműködve irányítja az ágazat katasztrófavédelemmel kapcsolatos tevékenységét, a polgári védelmi felkészítést és az RBV-hálózat működtetését;

l)[9] koordinálja a lakosság ellátásával összefüggő minősített időszaki feladatokat, megszervezi az ezzel kapcsolatos információs rendszert;

m)[10] érvényesíti a védelmi és biztonsági követelményeket, meghatározza a minősített helyzetek ágazati feladatait, és gondoskodik végrehajtásukról;

n)[11] ellátja a földtani, valamint ásványi nyersanyagkutatás és ásványvagyon-kutatás állami irányítási és ellenőrzési feladatait.

7. §

A miniszter feladatkörében az állam vállalkozói vagyonának működtetése és privatizálása, valamint a vállalkozások fejlesztése körében

a) kidolgozza az al- és szakágazati privatizációs elgondolásokat,

b) külön törvényben meghatározottak szerint közreműködik a privatizációs tranzakciók véleményezésében, jóváhagyásában, valamint a pályázati feltételek megfogalmazásában;

c) gyakorolja a hatáskörébe utalt tulajdonosi jogokat;

d) közreműködik az állami tulajdon működtetésére irányuló kormányzati tevékenységben;

e) a pénzügyminiszterrel egyeztetve kiírja a hatáskörébe tartozó koncessziós pályázatokat, és megköti a koncessziós szerződéseket;

f) ellátja a kis- és közepes méretű vállalkozások fejlesztésével kapcsolatos feladatok koordinációját.

8. §

(1) A miniszter

a) gyakorolja a jogszabállyal hatáskörébe utalt hatósági jogköröket és törvényességi felügyeletet;

b) ellátja a külföldiek magyarországi közvetlen kereskedelmi képviseleti tevékenységével kapcsolatos feladatokat;

c) engedélyezi - a pénzügyminiszterrel együttműködve - a részben vagy egészben magyar érdekeltséggel külföldön alakuló gazdasági vállalkozások létrejöttél, már működő vállalkozásban gazdasági érdekeltség szerzését és gazdasági érdekeltség átruházását.

(2) A miniszter

a) felügyeli a nemzetközi szállítmányozási tevékenységet, valamint az árufuvarozási és ezzel kapcsolatos szolgáltatásoknak külfölditől való igénybevételére vonatkozó tevékenységet;

b) felügyeletet gyakorol az általa létesített költségvetési szervek felett;

c) felügyeletet gyakorol a jogszabályokban meghatározott szervek felett;

d)[12]

9. §[13]

A miniszter a hatáskörébe tartozó feladatok ellátása során a külön jogszabályokban foglaltaknak megfelelően együttműködik az érdekelt miniszterekkel, a gazdasági, valamint szakmai kamarákkal, más köztestületekkel, társadalmi szervezetekkel és érdekképviseleti szervekkel.

10. §[14]

(1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

(2) A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere feladat- és hatásköréről szóló 48/1990. (IX. 15.) Korm.. rendelet, valamint az ipari és kereskedelmi miniszter feladatairól és hatásköréről szóló 67/1992. (IV. 14.) Korm. rendelet, az ezt módosító 10/1993. (I. 15.) Korm. rendelet, a 87/1993. (VI. 4.) Korm. rendelet 2. §-a, a 78/1994. (V. 19.) Korm. rendelet, valamint a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolását módosító 1994. évi LVI. törvény végrehajtásáról szóló 107/1994. (VII. 21.) Korm. rendelet 1. §-a, továbbá az 1060/1994. (VII. 21.) Korm. határozat 15. pontjának második fordulata.

Horn Gyula s. k.,

miniszterelnök

Melléklet a 149/1994. (XI. 17.) Korm. rendelethez

C) BÁNYÁSZAT

10 Szénbányászat

101 Feketeszén-bányászat

102 Barnaszén- és lignitbányászat

11 Kőolaj- és földgázkitermelés

110 Kőolaj- és földgázkitermelés

12 Uránércbányászat

120 Uránércbányászat

13 Fémtartalmú ércek bányászata

130 Fémtartalmú ércek bányászata

14 Egyéb bányászat

141 Kő-, homok- és agyagbányászat

142 Máshova nem sorolt bányászat

D) FELDOLGOZÓIPAR

17 Textíliák gyártása

171 Fonás, szövés és textilkikészítés

172 Egyéb textíliák gyártása

173 Kötött kelmék és cikkek gyártása

18 Ruházati termékek gyártása, szőrmekikészítés és -festés

181 Bőrruházat gyártása

182 Textil- és egyéb ruházat gyártása

183 Szőrmekikészítés és -festés, szőrmecikkek gyártása

19 Bőrkikészítés, bőrtermékek és lábbeli gyártása

191 Bőrcserzés és -kikészítés, bőrkonfencioná-lás

192 Lábbeligyártás

20 Fafeldolgozás

202 Egyéb fafeldolgozás

2021 Épületács- és épületasztalos-ipari termékek gyártása (kivéve: fapadló és falburkolatok, parketta, faléc, szegélyléc és egyéb fa padlóburkolatok, fa építőelemek és összeszerelhető, hordozható faépületek, előre gyártott szegeit és ragasztott fatartók gyártása)

21 Papír és papírtermékek gyártása

210 Papír és papírtermékek gyártása

22 Kiadói és nyomdaipari tevékenység, hang- és képfelvételek sokszorosítása

222 Nyomdaipari tevékenység

223 Hang- és képfelvételek

23 Kőolaj-feldolgozás és kokszgyártás

231 Kőolaj-feldolgozás

232 Kokszgyártás

24 Vegyi alapanyagok és termékek gyártása

241 Vegyi alapanyagok gyártása

242 Vegyipari termékek gyártása

243 Vegyi szálak gyártása

25 Gumi- és műanyag termékek gyártása

251 Gumitermékek gyártása

252 Műanyag termékek gyártása

26 Nemfém ásványi termékek gyártása

261 Üveg- és üvegtermékek gyártása

262 Nem építési célú kerámiatermékek gyártása

263 Építési célú kerámiatermékek gyártása

264 Tűzálló kerámiatermékek gyártása

265 Cement, mész, gipsz és termékeik gyártása

269 Egyéb nemfém ásványi termékek gyártása

27 Kohászat

271 Vaskohászat

272 Könnyű- és színesfémkohászat

273 Fémöntés

28 Fémfeldolgozási termékek gyártása

281 Fémszerkezetgyártás

282 Tartály és fűtőberendezések gyártása

283 Erőműi és ipari kazán gyártása

284 Kazán, szállítótartály javítása és technológiai szerelése

285 Fémalakítás és fémmegmunkálás

286 Közhasználatú fémtömegcikkek gyártása

287 Ipari fémtömegcikkek gyártása

29 Gépek, gépi berendezések gyártása és javítása

291 Erőgépgyártás

292 Általános rendeltetésű gépek és berendezések gyártása

293 Mezőgazdasági gépgyártás

294 Szerszámgépgyártás

295 Speciális rendeltetésű gépek gyártása

296 Gépek és berendezések javítása, technológiai szerelése

297 Háztartási készülékek gyártása

30 Irodagép- és számítógépgyártás

300 Irodagép- és számítógépgyártás

31 Villamosipari gépek és készülékek gyártása és javítása

311 Villamos motorok, áramfejlesztők, transzformátorok gyártása

312 Áramelosztó és -szabályozó készülék gyártása

313 Szigetelt vezeték és kábel gyártása

314 Akkumulátor- és szárazelemgyártás

315 Fényforrás- és világítóberendezés-gyártás

316 Egyéb villamosipari gépek és készülékek gyártása

317 Villamosipari gépek és készülékek javítása

32 Híradástechnikai termékek gyártása és javítása

321 Híradástechnikai és elektronikai alkatrészgyártás

322 Ipari híradástechnikai termékek gyártása és javítása

323 Híradástechnikai közszükségleti cikkek gyártása

33 Műszergyártás és -javítás

331 Mérés- és irányítástechnikai berendezések gyártása

332 Látszerészeti, optikai és fényképészeti eszközök gyártása

333 Óragyártás

334 Műszeripari termékek javítása

34 Közúti gépjárműgyártás

341 Közúti gépjárműgyártás

342 Járműkarosszéria- és pótkocsigyártás

343 Közúti járműalkatrészek gyártása

35 Egyéb járművek gyártása és javítása

351 Hajó és csónak gyártása, javítása (a javítás kivételével)

352 Vasúti és közúti kötöttpályás járművek gyártása

353 Kerékpár és motorkerékpár gyártása

359 Máshova nem sorolt járművek gyártása és javítása

3591 Máshová nem sorolt járművek gyártása

36 Bútorgyártás, egyéb feldolgozóipari termékek gyártása

361 Bútorgyártás

369 Egyéb feldolgozóipari termékek gyártása

37 Nyersanyag visszanyerése hulladékból

371 Fém visszanyerése hulladékból

372 Nem fémtartalmú anyag visszanyerése hulladékból

E) VILLAMOSENERGIA-, GÁZ-, HŐ- ÉS VÍZELLÁTÁS

40 Villamosenergia-, gáz- és hőellátás

401 Villamosenergia-termelés és -elosztás

402 Gázgyártás és vezetékes elosztás

403 Hőtermelés és -ellátás

F) ÉPÍTŐIPAR

45 Építőipar

451 Magas-építőipar

452 Mélyépítőipar

453 Építési szak- és szerelőipar

454 Épületfenntartás és -korszerűsítés

HADIIPAR

Haditechnikai és hadfelszerelési termékek, alkatrészek és gyártóeszközök előállítása és javítása

G) KERESKEDELEM, KÖZÚTI JÁRMŰ ÉS KÖZSZÜKSÉGLETI CIKK JAVÍTÁSA, KARBANTARTÁSA

50 Közúti jármű- és üzemanyag-kereskedelem

501 Közúti jármű-kereskedelem

502 Közúti járműjavítás és -karbantartásból a motorkerékpár javítása és karbantartása

503 Közúti járműalkatrész kereskedelem

504 Gépjármű-üzemanyag kereskedelem

51 Nagykereskedelem (közúti jármű- és üzemanyagkereskedelem nélkül)

511 Mezőgazdasági termék nagykereskedelem (ebből: zöldség- és gyümölcsfelvásárló nagykereskedelem)

512 Élelmiszer-nagykereskedelem

513 Ruházati és textil-nagykereskedelem

514 Vegyes cikk nagykereskedelem

516 Tüzelő-, építő-, alap- és hulladékanyag nagykereskedelem

517 Termelőgépek és -berendezések nagykereskedelme

518 Közvetítő nagykereskedelem

519 Külkereskedelem

52 Kiskereskedelem (közúti, jármű- és üzemanyagkereskedelem nélkül)

521 Vegyes kiskereskedelem

522 Élelmiszer-kiskereskedelem

523 Ruházati és textil-kiskereskedelem

524 Vegyes cikk kiskereskedelem (kivéve:

5245 Gyógyszer-kiskereskedelem

5246 Gyógyászati segédeszközök kiskereskedelme)

525 Használtcikk kiskereskedelem

526 Nem bolti kiskereskedelem

527 Személyi használati tárgyak és háztartási eszközök javítása

53 Haditechnikai eszköz, gyártóeszköz- és alkatrész-kereskedelem és szolgáltatás

531 Haditechnikai szellemi termékekkel és technológiákkal kapcsolatos kereskedelem és szolgáltatás

h) szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás

55 Szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás

551 Szálláshely-szolgáltatás (Kivéve:

5513 Diákotthoni, kollégiumi ellátás

5514 Egyéb korlátozottan igénybe vehető szálláshely-szolgáltatás)

552 Vendéglátás (Kivéve:

5523 Diákétkeztetés)

i) szállítás, raktározás, posta és távközlés

60 Szárazföldi és csővezetékes szállításból

603 Csővezetékes szállítás

63 a szállítás kiegészítő tevékenységeiből

6332 Utazásszervezés, idegenvezetés

6342 Raktározás, tárolás

K) INGATLANÜGYLETEK, BÉRBEADÁS ÉS GAZDASÁGI TEVÉKENYSÉGET SEGÍTŐ SZOLGÁLTATÁS

71 Ingóvagyon kölcsönzése

711 Szállítóeszközök kölcsönzése

712 Gépet és berendezések kölcsönzése

713 Máshova nem sorolt termelőeszközök kölcsönzése

714 Személyi használatú és háztartási cikkek kölcsönzése

72 Számítástechnika és ehhez kapcsolódó tevékenységek

725 Iroda- és számítógép-javítás és -karbantartás

73 Kutatás és kísérleti fejlesztés

731 Műszaki, természettudományi kutatás és kísérleti fejlesztésből az ipari és kereskedelmi kutatás és kísérleti fejlesztés (az élelmiszeripari és faipari kutatás és kísérlet nélkül)

74 A gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatás

741 Jogi, számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői tevékenység, piac- és közvéleménykutatás, üzletviteli tanácsadás

(Kivéve:

7441 Jogi tevékenység 7412 Számviteli, könyvvizsgálói és adószakértői tevékenység,

7414 Üzletviteli tanácsadás

742 Építészeti, mérnöki és egyéb tanácsadói tevékenység

(Kivéve:

7421 Az építőipari tervezés, továbbá a vízkészlet-feltáró geológiai és geofizikai kutatófúrás, víznyerőhely-kutatás, helyi víz- és csatornaművek tervezése és a hozzá tartozó mérnöki tevékenység és műszaki tanácsadás

7422-ből geodéziai, földmérési, térképészeti, távérzékelési szolgáltatás, továbbá a közlekedési, hűtőipari és környezetvédő mérnöki tevékenységek,

7423-ből környezetvédelmi és élelmiszeripari mérések, közlekedési eszközök vizsgálata)

743 Hirdetési tevékenység

749 Egyéb gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatás (Kivéve:

7491 Munkaerő-közvetítés, -kölcsönzés és kapcsolódó tanácsadás

7492 Nyomozási és biztonsági tevékenység

7493 Épülettisztításból a kéménytisztítás)

O) EGYÉB KÖZÖSSÉGI, TÁRSADALMI ÉS SZEMÉLYI SZOLGÁLTATÁS

93 Egyéb szolgáltatás

930 Egyéb szolgáltatás (Kivéve:

9303 Temetkezés és ehhez kapcsolódó szolgáltatás, továbbá a

9309 Máshova nem sorolt egyéb szolgáltatásból a fürdőszolgáltatás)

Lábjegyzetek:

[1] Hatályon kívül helyezte a 64/1996. (V. 3.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdése. Hatálytalan 1996.05.03.

[2] Hatályon kívül helyezte a 27/1997. (II. 13.) Korm. rendelet 1. §-a. Hatálytalan 1997.02.21.

[3] Beiktatta a 193/1996. (XII. 19.) Korm. rendelet 3. §-a. Hatályos 1997.01.01.

[4] Jelölését módosította a 193/1996. (XII. 19.) Korm. rendelet 3. §-a. Hatályos 1997.01.01.

[5] Jelölését módosította a 193/1996. (XII. 19.) Korm. rendelet 3. §-a. Hatályos 1997.01.01.

[6] Jelölését módosította a 193/1996. (XII. 19.) Korm. rendelet 3. §-a. Hatályos 1997.01.01.

[7] Jelölését módosította a 193/1996. (XII. 19.) Korm. rendelet 3. §-a. Hatályos 1997.01.01.

[8] Jelölését módosította a 193/1996. (XII. 19.) Korm. rendelet 3. §-a. Hatályos 1997.01.01.

[9] Jelölését módosította a 193/1996. (XII. 19.) Korm. rendelet 3. §-a. Hatályos 1997.01.01.

[10] Jelölését módosította a 193/1996. (XII. 19.) Korm. rendelet 3. §-a. Hatályos 1997.01.01.

[11] Jelölését módosította a 193/1996. (XII. 19.) Korm. rendelet 3. §-a. Hatályos 1997.01.01.

[12] Hatályon kívül helyezte a 64/1996. (V. 3.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdése. Hatálytalan 1996.05.03.

[13] Beiktatta a 134/1995. (XI. 16.) Korm. rendelet 1. §-a. Hatályos 1995.11.24.

[14] Számozását módosította a 134/1995. (XI. 16.) Korm. rendelet 1. §-a. Hatályos 1995.11.24.

Tartalomjegyzék