16/1996. (VIII. 16.) KTM rendelet
az építési és a használatbavételi engedélyezési eljárásról szóló 12/1986. (XII. 30.) ÉVM rendelet módosításáról
Az építésügyről szóló 1964. évi III. törvény végrehajtására kiadott 30/1964. (XII. 2.) Korm. rendelet 27. §-ának (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján - az érdekelt miniszterekkel és országos hatáskörű szervek vezetőivel egyetértésben - a következőket rendelem el:
1. § Az építési és a használatbavételi engedélyezési eljárásról szóló - többször módosított - 12/1986. (XII. 30.) ÉVM rendelet (a továbbiakban: R.) 19. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(2) Az első fokú építésügyi hatóság az építési engedély megadása esetén
- a határozat jogerőre emelkedése után, valamint ha a határozat még nem jogerős, de annak azonnali végrehajtását rendelték el, továbbá
- ha a határozat a fellebbezési eljárás eredményeként vált jogerőssé, és azt azonnal végrehajthatóvá nyilvánították,
az engedélyezésre benyújtott helyszínrajz és műszaki tervek egy példányát a műszaki nyilvántartásban helyezi el, egy-egy példányát pedig engedélyezési záradékkal az építtetőnek kiadja, továbbá - műemléki jelentőségű területet vagy műemléki környezetet, illetve védett természeti területet érintő építési munka esetében - a műemléki, illetőleg a természetvédelmi hatóságnak megküldi. Az első fokú építésügyi hatóság az építtető kérelmére a helyszínrajznak és a műszaki tervnek azokat a további példányait is ellátja engedélyezési záradékkal, amelyeket az építtető e célból nyújtott be."
2. § Az R. 27. §-a (1) bekezdésének b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A használatbavételi engedély csak akkor adható meg, ha)
"b) az engedély megadásához a hatósági előírások megtartásának ellenőrzésére az adott esetben jogosult szakhatóságok, és az érintett közműveket üzemeltető szerv, valamint a kéményseprőipari szolgáltató szervezet - kikötésekkel vagy ezek nélkül - hozzájárultak, továbbá"
3. § (1) Az R. 1. számú mellékletének 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
"1. Első fokon: az illetékes hivatásos önkormányzati tűzoltóság parancsnoka az "A"-"C" tűzveszélyességi osztályba tartozó, továbbá a kétszintesnél nagyobb szintszámú lakó- és üdülő-, valamint a közösségi épületek esetében
a tűzvédelem;"
(követelményeinek érvényre juttatása céljából.)
(2) Az R. 1. számú mellékletének 9. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
"9. az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium területén
első fokon: a területi műszaki-biztonsági felügyelet,
másodfokon: a Műszaki Biztonsági Főfelügyelet
építményben kazán vagy más nyomástartó berendezés, gáz- vagy olajellátó rendszer, tüzeléstechnikai berendezés, 0,4 KV vagy annál nagyobb feszültségű villamos berendezés, valamint pébégáz-palack cseretelep létesítése vagy átalakítása esetén
a biztonság;
első fokon: a területi műszaki-biztonsági felügyelet,
másodfokon: a Műszaki Biztonsági Főfelügyelet
hőtermelő építmény, geotermikus hőforrás, termelő vagy elosztó hőközpont építése vagy bővítése esetén
az energiagazdálkodás és az energiaellátás műszaki biztonsága;"
(követelményeinek érvényre juttatása céljából.)
4. § (1) Az R. 2. számú mellékletének 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
"1. Első fokon: az illetékes hivatásos önkormányzati tűzoltóság parancsnoka az "A"-"C" tűzveszélyességi osztályba tartozó, továbbá a kétszintesnél nagyobb szintszámú lakó- és üdülő-, valamint a közösségi épületek esetében
a tűzvédelem"
(követelményeinek érvényre juttatása céljából.)
(2) Az R. 2. számú mellékletének 8. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
"8. az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium területén
első fokon: a területi műszaki-biztonsági felügyelet,
másodfokon: a Műszaki Biztonsági Főfelügyelet
építményben kazán vagy más nyomástartó berendezés, gáz- vagy olajellátó rendszer, tüzeléstechnikai berendezés 0,4 KV vagy annál nagyobb feszültségű villamos berendezés, valamint pébégáz-palack cseretelep létesítése vagy átalakítása esetén
a biztonság;
első fokon: a területi műszaki-biztonsági felügyelet,
másodfokon: a Műszaki Biztonsági Főfelügyelet
hőtermelő építmény, geotermikus hőforrás, termelő vagy elosztó hőközpont építése vagy bővítése esetén
az energiagazdálkodás és az energiaellátás műszaki biztonsága;"
(követelményeinek érvényre juttatása céljából.)
5. § Az R. 4. számú melléklete a következő 6. ponttal egészül ki, egyidejűleg a jelenlegi 6. pont számozása 7. pontra változik:
"6. A 8. § 19. pontjában említett építési munka esetében műszaki leírást és szükség szerint a tervezett színezést bemutató homlokzati tervet (színvázlatot)."
6. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban lévő - első fokú határozattal még el nem bírált - ügyekben is alkalmazni kell.
(2) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg az R. 12. §-a (1) bekezdése d) pontjának a "- nem magánszemély építtető esetében -" szövegrésze, 13. §-ának (5) bekezdése, a 14. § (1) bekezdésének az "illetőleg a fővárosban a Fővárosi Ingatlanrendezési Iroda" szövegrésze, 18. §-a (1) bekezdésének h) pontja, 19. §-a (1) bekezdésének f) pontja, az 1. számú mellékletének "- a rendelet 4. §-ának (3) bekezdésében említett esetekben -" szövegrésze, a 3. számú melléklete 4. a) pontjának nyolcadik fordulata és 4. d) pontjának a "- nem magánszemély építtető esetében -" szövegrésze hatályát veszti, az 1. számú melléklete 6. a) pontjában az "első fokon: a Közlekedési Főfelügyelet" szövegrész helyébe az "első fokon: a Légügyi Igazgatóság" szövegrész, az 1. számú melléklet 6. b) pontjában a "Postai és távközlési ügyekben" szövegrész helyébe a "Hírközlési ügyekben" szövegrész, a 2. számú melléklet 6. a) pontjában az "első fokon: a Közlekedési Főfelügyelet" szövegrész helyébe az "első fokon: a Légügyi Igazgatóság" szövegrész, a 4. számú melléklete 1. pontjában a "8. § 1-6. és 9-20." szövegrész helyébe "8. § 1-3. és 6-17." szövegrész lép.