66/1997. (XII. 10.) BM rendelet

a határőrizetről és a Határőrségről szóló 1997. évi XXXII. törvény végrehajtásáról

A határőrizetről és a Határőrségről szóló 1997. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Hőr.tv.) 83. §-a (2) bekezdésének c)-f) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a katonai alakulatok és szállítmányok államhatáron történő átléptetésének rendjére - a pénzügyminiszterrel, a honvédelmi miniszterrel, a külügyminiszterrel és a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterrel egyetértésben -; a határterületnek minősülő repülőterek, kikötők (kikötőhelyek), vasútállomások és pályaudvarok; a menet közbeni ellenőrzésre kijelölt vasútvonalak és vízi utak megállapítására; a nemzetközi forgalom számára ideiglenesen megnyitott repülőtéren közlekedő légi járművek határforgalmi ellenőrzésének szabályozására - a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterrel, valamint a pénzügyminiszterrel egyetértésben -; továbbá a Hőr.tv. 83. §-a (3) bekezdésének a)-b) pontjában kapott felhatalmazás alapján a határőrség szolgálati feladatainak és hatósági eljárásainak részletes szabályozására; a határőrség határrendészeti szervei és nyomozó hatóságai illetékességi területének megállapítására a következőket rendelem el:

(A Hőr.tv. 12. §-ához)

1. §[1]

[A Hőr.tv. 13. § (1) bekezdéséhez]

A határátlépés szabályai

2. §[2]

3. §[3]

A határátkelőhely nyitvatartási rendjének megváltoztatása és a forgalmi jellegtől eltérő eseti igénybevétel engedélyezése

4. §[4]

[A Hőr.tv. 13. § (2) bekezdéséhez]

Menet közbeni ellenőrzés

5. §[5]

[A Hőr.tv. 15. § (1) bekezdéséhez]

A határátkelőhely rendje

6. §[6]

[A Hőr.tv. 16. § (1) bekezdéséhez]

7. §[7]

[A Hőr.tv. 16. § (2) bekezdéséhez]

8. §[8]

[A Hőr.tv. 17. § (3) bekezdéséhez]

A nemzetközi határforgalom számára ideiglenesen megnyitott repülőtéren nemzetközi forgalomban közlekedő légi járművek határforgalom-ellenőrzésének szabályai

9. §[9]

[A Hőr.tv. 17. § (4) bekezdéséhez]

10. §[10]

[A Hőr.tv. 18. § b) pontjához]

11. §[11]

(A Hőr.tv. 20. §-ához)

A határforgalom korlátozása

12. §[12]

[A Hőr.tv. 22. § (1) bekezdés a) és d) pontjához]

A határrend fenntartása

13. §[13]

(A Hőr.tv. 23. §-ához)

14. §[14]

[A Hőr.tv. 40. § (2) bekezdéséhez]

15. §[15]

[A Hőr.tv. 40. § (3) bekezdéséhez]

16. §[16]

(A Hőr.tv. 42. §-ához)

Szakhatósági hozzájárulás

17. §[17]

(A Hőr.tv. 49-50. §-aihoz)

A helyi és területi határőrszervek illetékességi területe

18. §[18]

Repülőterek határterülete

19. §[19]

Kikötők határterülete

20. §[20]

Pályaudvarok, vasútállomások határterülete

21. §[21]

22. §[22]

Határterület a vonatok és hajók menet közbeni ellenőrzése során

23. §[23]

HATÁRŐRI INTÉZKEDÉSEK

Az intézkedési kötelezettség

24. §[24]

A határőr segítségnyújtási kötelezettsége

25. §[25]

A szolgálati fellépés módja

26. §[26]

Az intézkedés akadályai megszüntetésének közös szabályai

27. §[27]

AZ EGYES HATÁRŐRI INTÉZKEDÉSEK ELJÁRÁSI SZABÁLYAI

Felvilágosítás kérés

28. §[28]

Igazoltatás

29. §[29]

Intézkedések szabálysértés észlelése esetén

30. §[30]

Figyelmeztetés

31. §[31]

Helyszíni bírságolás

32. §[32]

Szabálysértési feljelentés

33. §[33]

Feltartóztatás

34. §[34]

Elfogás és előállítás

35. §[35]

36. §[36]

Elővezetés

37. §[37]

Fogvatartás általános szabályai

38. §[38]

Előállító-helyiség

39. §[39]

Ruházat-, csomag- és járműátvizsgálás

40. §[40]

Fokozott ellenőrzés

41. §[41]

Személy- és tárgykörözés elrendelése

42. §[42]

Biztonsági intézkedés

43. §[43]

Terület lezárása

44. §[44]

Intézkedés önveszélyes állapot esetén

45. §[45]

Helyszínbiztosítás

46. §[46]

Ideiglenes intézkedés a gondoskodásra szorulók, őrizetlenül maradó vagyontárgyak megóvására

47. §[47]

Intézkedés diplomáciai, illetve nemzetközi szerződés alapján egyéb személyes mentességet élvező személyekkel szemben

48. §[48]

Intézkedés mentelmi jog alá eső egyéb személyekkel szemben

49. §[49]

Intézkedés fegyveres erők, rendvédelmi szervek tagjaival szemben

50. §[50]

Intézkedés haláleseteknél

51. §[51]

AZ INTÉZKEDÉSEK KÜLÖNÖS ESETEI

52. §[52]

Intézkedés súlyos fertőző betegség észlelése esetén

53. §[53]

Intézkedés közművek és biztonsági berendezések meghibásodása esetén

54. §[54]

Intézkedés talált tárgy esetén

55. §[55]

Intézkedés elhagyott robbanó-, sugárzó- és mérgező anyag találása esetén

56. §[56]

Intézkedés állati tetem, sérült állat találása esetén

57. §[57]

Intézkedés katasztrófa esetén

58. §[58]

Intézkedés baleset helyszínén

59. §[59]

(A Hőr.tv. 57. §-ához)

A KÉNYSZERÍTŐ ESZKÖZÖK

Alkalmazásának általános szabályai

60. §[60]

61. §[61]

62. §[62]

Testi kényszer

63. §[63]

Bilincs alkalmazása

64. §[64]

Vegyi eszköz, elektromos sokkoló eszköz, rendőrbot, illetőleg más eszköz alkalmazása

65. §[65]

Szolgálati kutya alkalmazása

66. §[66]

Útzár alkalmazása

67. §[67]

68. §[68]

(A Hőr.tv. 58. §-ához)

Eljárás lőfegyverhasználat vagy lőfegyverhasználatnak nem minősülő lövés esetén

69. §[69]

70. §[70]

71. §[71]

72. §[72]

73. §[73]

74. §[74]

[A Hőr.tv. 83. § (2) bekezdés c) pontjához]

A katonai alakulatok és szállítmányok államhatáron történő átléptetésének rendje

75. §[75]

76. §[76]

EGYÉB RENDELKEZÉSEK

Nyilvános szereplés

77. §[77]

A szolgálatba lépés követelményei

78. §[78]

A szolgálati fegyver

79. §[79]

80. §[80]

81. §[81]

82. §[82]

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

83. §[83]

1. számú melléklet a 66/1997. (XII. 10.) BM rendelethez[84]

2. számú melléklet a 66/1997. (XII. 10.) BM rendelethez[85]

3. számú melléklet a 66/1997. (XII. 10.) BM rendelethez[86]

4. számú melléklet a 66/1997. (XII. 10.) BM rendelethez[87]

5. számú melléklet a 66/1997. (XII. 10.) BM rendelethez[88]

6. számú melléklet a 66/1997. (XII. 10.) BM rendelethez[89]

Lábjegyzetek:

[1] Hatályon kívül helyezte a 34/2001. (XII. 22.) BM rendelet 15. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[2] Hatályon kívül helyezte a 34/2001. (XII. 22.) BM rendelet 15. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[3] Hatályon kívül helyezte a 34/2001. (XII. 22.) BM rendelet 15. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[4] Hatályon kívül helyezte a 34/2001. (XII. 22.) BM rendelet 15. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[5] Hatályon kívül helyezte a 34/2001. (XII. 22.) BM rendelet 15. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[6] Hatályon kívül helyezte a 34/2001. (XII. 22.) BM rendelet 15. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[7] Hatályon kívül helyezte a 34/2001. (XII. 22.) BM rendelet 15. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[8] Hatályon kívül helyezte a 34/2001. (XII. 22.) BM rendelet 15. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[9] Hatályon kívül helyezte a 34/2001. (XII. 22.) BM rendelet 15. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[10] Hatályon kívül helyezte a 34/2001. (XII. 22.) BM rendelet 15. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[11] Hatályon kívül helyezte a 34/2001. (XII. 22.) BM rendelet 15. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[12] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[13] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[14] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[15] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[16] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[17] Hatályon kívül helyezte a 34/2001. (XII. 22.) BM rendelet 15. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[18] Hatályon kívül helyezte a 30/2001. (XII. 11.) BM rendelet 6. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[19] Hatályon kívül helyezte a 34/2001. (XII. 22.) BM rendelet 15. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[20] Hatályon kívül helyezte a 34/2001. (XII. 22.) BM rendelet 15. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[21] Hatályon kívül helyezte a 34/2001. (XII. 22.) BM rendelet 15. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[22] Hatályon kívül helyezte a 34/2001. (XII. 22.) BM rendelet 15. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[23] Hatályon kívül helyezte a 34/2001. (XII. 22.) BM rendelet 15. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[24] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[25] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[26] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[27] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[28] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[29] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[30] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[31] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[32] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[33] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[34] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[35] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[36] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[37] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[38] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[39] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[40] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[41] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[42] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[43] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[44] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[45] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[46] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[47] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[48] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[49] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[50] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[51] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[52] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[53] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[54] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[55] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[56] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[57] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[58] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[59] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[60] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[61] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[62] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[63] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[64] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[65] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[66] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[67] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[68] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[69] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[70] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[71] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[72] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[73] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[74] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[75] Hatályon kívül helyezte a 34/2001. (XII. 22.) BM rendelet 15. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[76] Hatályon kívül helyezte a 34/2001. (XII. 22.) BM rendelet 15. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[77] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[78] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[79] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[80] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[81] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[82] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[83] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[84] Hatályon kívül helyezte a 34/2001. (XII. 22.) BM rendelet 15. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[85] Hatályon kívül helyezte a 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet 128. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[86] Hatályon kívül helyezte a 30/2001. (XII. 11.) BM rendelet 6. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[87] Hatályon kívül helyezte a 30/2001. (XII. 11.) BM rendelet 6. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[88] Hatályon kívül helyezte a 30/2001. (XII. 11.) BM rendelet 6. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

[89] Hatályon kívül helyezte a 34/2001. (XII. 22.) BM rendelet 15. § -a. Hatálytalan 2002.01.01.

Tartalomjegyzék