6/2000. (II. 11.) BM rendelet
a hatósági erkölcsi bizonyítványról
A bűnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról szóló 1999. évi LXXXV. törvény (a továbbiakban: Tv.) 63. §-ának b) pontjában kapott felhatalmazás alapján a hatósági erkölcsi bizonyítvány kiállításáról és kiadásáról - a költségtérítés tárgyában a pénzügyminiszterrel egyetértésben - a következőket rendelem el:
1. § (1) A hatósági erkölcsi bizonyítvány (a továbbiakban: bizonyítvány) közokirat, amely - ha törvény másképp nem rendelkezik - a kiállításától számított három hónapig érvényes.
(2) A bizonyítványt - állampolgárságtól függetlenül - az érintett természetes személy kérheti a melléklet szerinti hatósági erkölcsi bizonyítvány kérőlapon a (3) bekezdés a) pontjában meghatározott szervtől.
(3) A bizonyítvánnyal kapcsolatos államigazgatási ügyben
a)[1] első fokon a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (a továbbiakban: Központi Hivatal),
b)[2] felettes szervként a az igazságügyi és rendészeti miniszter jár el.
2. § (1) A kérőlap és a 6. §-ban meghatározott díj megfizetésére szolgáló készpénz-átutalási megbízás postai értékcikként a postahivataloknál szerezhető be, hibás kitöltés esetén a postai előírásoknak megfelelően cserélhető.
(2) A kitöltött kérőlapot a készpénz-átutalási megbízásnak a - díj megfizetését igazoló - feladóvevény részével együtt postai úton kell megküldeni a Központi Hivatal címére.
3. § (1) A kérőlap tartalmazza:
a) a bizonyítvány kiállítására jogosult hatóság megnevezését,
b)[3] a kérelmező természetes személyazonosító adatait [születési családi és utóneve(i), házassági neve(i), neme, születési helye és ideje, anyja születési családi és utóneve(i)], valamint személyi azonosítóját, lakóhelyét, illetőleg ennek hiányában tartózkodási helyét,
c) a kérelem kiállításának idejét,
d) a kérelmező aláírását,
e) annak feltüntetését, hogy a bizonyítványt milyen címre kéri megküldeni,
f) a kérelem kitöltésével és beadásával kapcsolatos egyéb tudnivalókat.
(2)[4] A kérőlapot a kérelmező személyazonosító igazolványában, illetve a személyazonosság igazolására alkalmas egyéb - a kérelmező születési családi és utónevét, illetve házassági nevét, születési helyét és idejét, arcképét, valamint saját kezű aláírását tartalmazó - hatósági igazolványban bejegyzett adatokkal megegyezően kell kitölteni.
4. § A bizonyítvány tartalmazza:
a) a kiállításra jogosult hatóság megnevezését és a bizonyítvány iktatószámát,
b)[5] a kérelmező természetes személyazonosító adatait [születési családi és utóneve(i), házassági utóneve(i), neme, születési helye és ideje, anyja születési családi és utóneve(i)],".
c) büntetlensége, mentesítésben részesülése, továbbá a vádemelés elhalasztása esetén a "bűntettesek nyilvántartásában nem szerepel" közlést,
d) büntetett előélete esetén az egyes büntetésekre és intézkedésekre vonatkozó adatokat,
e) a bizonyítvány kiállításának időpontját és érvényességének idejét,
f) a bizonyítványt hitelesítő aláírást és körbélyegzőt,
g) a bizonyítvány felhasználásával kapcsolatos egyéb tudnivalókat.
5. § (1) A bizonyítványt a kérelmező részére postai úton, ajánlott küldeményként kell kézbesíteni.
(2) A külföldi címre továbbítani kért bizonyítványt a Központi Hivatal a Külügyminisztérium Konzuli Főosztálya útján a külképviseleti szerven keresztül kézbesíti.
A költségtérítés szabályai
6. §[6] (1) A bizonyítvány kiállításáért a mindenkori általános tételű eljárási illetéknek megfelelő mértékű igazgatási szolgáltatási díjat kell megfizetni.
(2)[7] Az igazgatási szolgáltatási díjat készpénz-átutalási megbízáson a 10023002-01451935-00000000 Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala számlára kell befizetni.
(3) A bizonyítvány mint elsőfokú államigazgatási határozat elleni fellebbezés díja az igazgatási szolgáltatási díj kétszerese.
(4) Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 32. §-át a díj visszatérítésére, 34. §-ának (2)-(5) bekezdését, és 82. §-át a mulasztási bírságra és jegyzőkönyvkészítésre, 88. §-át a behajtásra kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy az ott nevesített illetékhivatal helyett a Központi Hivatalt, illeték helyett díjat, lelet helyett jegyzőkönyvet kell érteni.
(5)[8]
7. § (1) Ez a rendelet 2000. március 1-jén lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.
(2)[9]
Dr. Pintér Sándor s. k.,
belügyminiszter
Melléklet a hatósági erkölcsi bizonyítványról szóló 6/2000. (II. 11.) BM rendelethez[10]
| FELADÓI IGAZOLÓ SZELVÉNY | |
| a benyújtott hatósági erkölcsi bizonyítvány kérelemről | VONALKÓD |
| 310010000000000008100910 | |
| KÉRŐLAP A HATÓSÁGI ERKÖLCSI | VONALKÓD |
| BIZONYÍTVÁNYHOZ | 310010000000000008100910 |
| Tisztelt Kérelmező! |
| Kérjük, hogy kitöltés előtt olvassa el a hátoldalon található tudnivalókat! |
| Személyi azonosító száma: …...-…………………………..-……….. |
| Születési családi név: ...................................................................................................................................................... |
| utónév: ............................................................................................................................................................................ |
| Házassági név:................................................................................................................................................................. |
| Születési hely: ................................................................................................................................................................. |
| idő: ……….. év ……. hó …… nap |
| Anyja születési családi neve: ......................................................................................................................................... |
| utóneve: ......................................................................................................................................................................... |
| Neme: férfi …… — nő ….. |
| Lakóhely (ennek hiányában tartózkodási hely) címe: |
| ………… …...................................................................................................................................................................................... |
| Kijelentem, hogy személyazonosító adataim a/az ................................................................................ számú okmányom |
| (személy-azonosító igazolvány, útlevél, egyéb:.....................................................) alapján a valóságnak megfelelnek. |
| ................... év ................................. hó ...... nap |
| .................................................................. |
| a kérelmező saját kezű aláírása |
| Postacím: |
| Név: ........................................................................................................................................................................................ |
| Irányítószám, város / település ……………............................................................................................................... |
| Utca, házszám: ................................................................................................................................... |
| Számlázási cím: |
| Név: ........................................................................................................................................................................................ |
| Irányítószám, város / település .................................................................................................................................. |
| Utca, házszám:................................................................................................................................... |
| CSEKK |
| A feladói igazoló szelvény a befizetést igazoló sorszámot tartalmazza, kérjük, őrizze meg! |
| Tudnivalók |
| 1. A kérőlapot a kérelmező érvényes személyazonosító igazolványában vagy a személyazonosság igazolására alkalmas egyéb — a kérelmező nevét, születési helyét és idejét, arcképét, valamint saját kezű aláírását tartalmazó — hatósági igazolványban bejegyzett adatokkal megegyezően, írógéppel vagy golyóstollat, nyomtatott betűkkel, olvashatóan kell kitölteni, és azt a kérelmezőnek saját kezűleg kell aláírnia. A kitöltés során rontott vagy sérült kérőlapot, illetve készpénz-átutalási megbízást — a postai előírásoknak megfelelően — a postahivatalok kicserélik. | |
| 2. A javított vagy hiányos, illetve az olvashatatlan kérőlapot visszaküldjük. | |
| 3. A hatósági erkölcsi bizonyítvány (a továbbiakban: bizonyítvány) kérelmezésére, kiadására, valamint a jogorvoslati lehetőségre a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény rendelkezései vonatkoznak. A jogorvoslati igényt tartalmazó beadványt a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala 1476 Budapest Postafiók 278.címre kell megküldeni, illetve személyesen a Budapest IX. kerület, Vaskapu utca 30/A szám alatti címen lehet előterjesztetni. A beadványban a feladói igazoló szelvényen lévő sorszámra célszerű hivatkozni. | |
| 4. A bizonyítvány kiállításáért — az erre a célra rendszeresített készpénzátutalási megbízáson — a mindenkori általános tételű eljárási illetéknek megfelelő mértékű igazgatási szolgáltatási díjat kell megfizetni. A kérelemhez csatolni kell a készpénz-átutalási megbízásnak az igazgatási szolgálatási díj megfizetését igazoló feladóvevény részét. | FELADÓVÉNY HELYE |
| 5. A feladói igazoló szelvényt kérjük leválasztani a kérőlapról, és mindaddig megőrizni, amíg a bizonyítványt meg nem kapja. | |
| 6. Javasoljuk, hogy a kitöltött, aláírt kérőlapot a feladóvevénnyel együtt ajánlott küldeményként postázza, melynek díját a feladáskor kell megtéríteni. Egy ajánlott küldeményben csak egy kérőlapot és feladóvevényt helyezzen el, mivel elvesztés esetén a posta — az Ön reklamációjára — ajánlott küldeményenként csak egy kérőlappal kapcsolatos kárigényét fogadja el. | |
| 7. A bizonyítványt a kérőlapon a „Postacím" mezőben feltüntetett címre postázzuk. | |
| 8. A készpénz-átutalási megbízáson befizetett igazgatási szolgáltatási díjról minden esetben számlát állítunk ki a kérőlap „Számlázási cím", illetőleg ennek hiányában a „Postacím" mezőjében feltüntetett címre. | |
| A KÉRŐLAP UTÁNNYOMÁSA SZIGORÚAN TILOS! |
| CSEKK |
Lábjegyzetek:
[1] Módosította a 8/2007. (III. 6.) IRM rendelet 2. § (5) bekezdése. Hatályos 2007.03.11.
[2] Módosította a 8/2007. (III. 6.) IRM rendelet 2. § (5) bekezdése. Hatályos 2007.03.11.
[3] Megállapította a 21/2003. (VI. 7.) BM rendelet 1. § (1) bekezdése. Hatályos 2003.06.10.
[4] Megállapította a 21/2003. (VI. 7.) BM rendelet 1. § (2) bekezdése. Hatályos 2003.06.10.
[5] Megállapította a 21/2003. (VI. 7.) BM rendelet 2. § -a. Hatályos 2003.06.10.
[6] Megállapította a 21/2003. (VI. 7.) BM rendelet 3. § -a. Hatályos 2003.06.10.
[7] Módosította a 8/2007. (III. 6.) IRM rendelet 2. § (5) bekezdése. Hatályos 2007.03.11.
[8] Hatályon kívül helyezte az 52/2003. (XII. 27.) BM rendelet 2. § (2) bekezdése. Hatálytalan 2004.01.01.
[9] Hatályon kívül helyezte a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 3. § 163. pontja. Hatálytalan 2008.05.16.
[10] Megállapította a 21/2003. (VI. 7.) BM rendelet 4. § -a. Hatályos 2003.06.10.
[11] Módosította a 8/2007. (III. 6.) IRM rendelet 2. § (5) bekezdése. Hatályos 2007.03.11.