47/2001. (XII. 27.) BM rendelet
a belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek és az önkormányzati tűzoltóság hivatásos szolgálati viszonyban álló tagjaival kapcsolatos munkáltatói jogkörök szabályozásáról, valamint e szerveknél rendszeresített hivatásos beosztások meghatározásáról szóló 11/1997. (II. 18.) BM rendelet, valamint a belügyminiszter irányítása alatt álló fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai illetményének és egyéb juttatásainak megállapításáról, valamint a folyósítás szabályairól szóló 20/1997. (III. 19.) BM rendelet módosításáról
A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: (Hszt.) 251. §-ának (1) bekezdésében és 342. §-a (2) bekezdésének b) és e) pontjában a személyügyi hatáskörök vonatkozásában, valamint h), k) és l) pontjában, továbbá a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 1999. évi LXXIV. törvény 52. §-ának b) pontjában, valamint a Hszt. végrehajtásáról szóló 140/1996. (VIII. 31.) Korm. rendelet 27/A. §-ának (2) bekezdésében, 50. §-ának (2) bekezdésében és 54. §-ának (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a módosított 11/1997. (II. 18.) BM rendeletet (a továbbiakban: R.), valamint a 20/1997. (III. 19.) BM rendeletet az alábbiak szerint módosítom:
1. §
Az R. 1. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(2) A rendelet a belügyminiszternek, a politikai államtitkárnak, a közigazgatási államtitkárnak, a Felügyeleti és Ellenőrzési Hivatal vezetőjének, a helyettes államtitkároknak, továbbá az (1) bekezdés a)-c) pontjában felsorolt szervek vezetőinek személyzeti és szervezési hatáskörét (munkáltatói jogkörét) határozza meg."
2. §
Az R. 21. §-ának (9) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(9) A Szent István Egyetem Ybl Miklós Műszaki Főiskolai Kar Tűzvédelmi és Biztonságtechnikai Intézet igazgatója, a Repülőtéri Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója a megyei katasztrófavédelmi igazgatóval, az Országház Tűzoltó-parancsnokság parancsnoka a készenléti egységgel nem rendelkező tűzoltóparancsnokkal azonos jogállású vezető."
3. §
Az R. 32. §-ának (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(5) A Szent István Egyetem Ybl Miklós Műszaki Főiskolai Kar Tűzvédelmi és Biztonságtechnikai Intézet, a Repülőtéri Katasztrófavédelmi Igazgatóság a megyei katasztrófavédelmi igazgatósággal, az Országház Tűzoltó-parancsnokság a készenléti egységgel nem rendelkező tűzoltó-parancsnoksággal azonos jogállású szerv."
4. §
Az R. 40. §-a (2) bekezdésének d) pontja da)-dc) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[A szervezési állománytáblázat tartalmazza:
d) a vezetői szintek kategória szerinti jelölését]
"da) hivatásosnál öt kategória: A.: államtitkári illetményre jogosult, B.: helyettes államtitkári illetményre jogosult, 1.: főosztályvezetői illetményre jogosult, 2.: főosztályvezető-helyettesi illetményre jogosult, 3.: osztályvezetői illetményre jogosult,
db) köztisztviselőnél hat kategória: A.: államtitkár, B.: helyettes államtitkár, C.: helyettes államtitkári besorolású vezető, 1.: főosztályvezető, 2.: főosztályvezető-helyettes, 3.: osztályvezető,
dc) közalkalmazottnál két kategória: 1.: magasabb vezető, 2.: vezető."
5. §
Az R. 1., 2., 3., 5. és 6. számú melléklete helyébe e rendelet 1-5. számú melléklete lép.
6. §
A belügyminiszter irányítása alatt álló szervek hivatásos állományú tagjai illetményének és egyéb juttatásainak megállapításáról, valamint a folyósítás szabályairól szóló 20/1997. (III. 19.) BM rendelet 49. §-a a következő új (3) bekezdéssel egészül ki és a jelenlegi (3)-(7) bekezdés számozása (4)-(8) bekezdésre változik:
"(3) A rendőrségnél nagy frekvenciás és ionizáló sugárzásnak, illetőleg mérgezésnek, valamint biológiai anyag feldolgozása közben fertőzés veszélyének kitett beosztásban szolgálatot teljesítő hivatásos állományúak részére az illetménypótlékot a (2) bekezdésre is figyelemmel kell megállapítani és folyósítani."
7. §
Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.
Dr. Pintér Sándor s. k.,
belügyminiszter
1. számú melléklet a 47/2001. (XII. 27.) BM rendelethez
TÁBLÁZAT
a tábornoki és az ezredesi rendfokozattal rendszeresített státusok megnevezéséről, számáról és megoszlásáról
I.
TÁBORNOKI RENDFOKOZATTAL RENDSZERESÍTETT STÁTUSOK
A.
Fegyveres szervek
| RENDŐRSÉG | |||
| - | Központi szervek (ORFK + KÖE és speciális bűnügyi szervek): | ||
| = | országos rendőrfőkapitány | 1 | |
| = | országos rendőrfőkapitány-helyettes (bűnügyi főigazgató) | 1 | |
| = | országos rendőrfőkapitány-helyettes (közbiztonsági főigazgató) | 1 | |
| = | országos rendőrfőkapitány-helyettes (gazdasági főigazgató) | 1 | |
| = | KÖE parancsnok (országos rendőrfőkapitány-helyettes) | 1 | |
| = | szolgálatvezető (ORFK személyügyi) | 1 | |
| = | hivatalvezető (ORFK) | 1 | |
| = | főigazgató helyettes (bűnügyi főosztályvezető) | 1 | |
| = | igazgató (SZBEI) | 1 | |
| = | kiemelt főtanácsadó (országos rendőr-főkapitányi) | 1 | |
| - | Területi szervek: | ||
| = | rendőrfőkapitány (BRFK, MRFK) | 20 | |
| = | parancsnok (KRE) | 1 | |
| = | rendőrfőkapitány-helyettes (BRFK bűnügyi) | 1 | |
| = | rendőrfőkapitány-helyettes (BRFK közbiztonsági) | 1 | |
| Összesen: | 33 | ||
| HATÁRŐRSÉG | |||
| - | Központi szervek (HOP): | ||
| = | országos parancsnok | 1 | |
| = | országos parancsnok-helyettes (rendészeti főigazgató) | 1 | |
| = | országos parancsnok-helyettese (gazdasági főigazgató) | 1 | |
| = | rendészeti főigazgató-helyettes (határőrizeti főosztályvezető) | 1 | |
| = | kiemelt főtanácsadó (országos parancsnoki) | 1 | |
| - | Területi szervek: | ||
| = | igazgató (győri, szombathelyi, nagykanizsai, pécsi, kiskunhalasi, orosházi, nyírbátori, miskolci, balassagyarmati, budapesti határőr igazgatóság) | 10 | |
| Összesen: | 15 | ||
| KATASZTRÓFAVÉDELEM | |||
| - | Központi szervek (OKF): | ||
| = | főigazgató | 1 | |
| = | főigazgató-helyettes (hatósági) | 1 | |
| = | főigazgató-helyettes (veszélyhelyzet kezelési) | 1 | |
| = | főigazgató-helyettes (gazdasági) | 1 | |
| - | Területi szervek: | ||
| = | igazgató (fővárosi polgári védelmi) | 1 | |
| HIVATÁSOS ÖNKORMÁNYZATI TŰZOLTÓSÁG | |||
| - | Területi szervek: | ||
| = | tűzoltóparancsnok (fővárosi) | 1 | |
| Összesen: | 6 | ||
B.
Egyéb szervek
| FELÜGYELETI ÉS ELLENŐRZÉSI HIVATAL | |
| - főosztályvezető (hivatalvezető-helyettes) (Felügyeleti Főosztály) | 1 |
| NEMZETKÖZI ÜGYEKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR TITKÁRSÁGA | |
| - belügyi attasé | 2 |
| - főosztályvezető (SECI témafelelős) | 1 |
| RENDVÉDELMI SZERVEK VÉDELMI SZOLGÁLATA | |
| - szolgálatvezető | 1 |
| RENDŐRTISZTI FŐISKOLA | |
| - főigazgató Összesen: | 1 |
| 6 | |
| Tábornoki rendfokozattal rendszeresített státusok összesen: | 60 |
II.
EZREDESI RENDFOKOZATTAL RENDSZERESÍTETT STÁTUSOK
A.
Fegyveres szervek
| RENDŐRSÉG | |||
| - | Központi szervek (ORFK + KÖE és speciális bűnügyi szervek): | ||
| = | főigazgató-helyettes (közlekedésrendészeti főosztályvezető) | 1 | |
| = | főosztályvezető | 7 | |
| = | titkárságvezető (főkapitányi) | 1 | |
| = | szolgálatvezető-helyettes (ORFK személyügyi) | 1 | |
| = | igazgató (kommunikációs) | 1 | |
| = | igazgató (speciális bűnügyi szervek) | 3 | |
| = | igazgatóhelyettes (speciális bűnügyi szervek főosztályvezető) | 3 | |
| = | főosztályvezető (speciális bűnügyi szervek) | 5 | |
| = | parancsnokhelyettes (KÖE főosztályvezető) | 2 | |
| = | parancsnokhelyettes (KÖE gazdasági igazgató) | 1 | |
| = | szolgálatvezető (KÖE személyügyi) | 1 | |
| = | titkárságvezető (KÖE) | 1 | |
| - | Területi szervek: | ||
| = | rendőrfőkapitány-helyettes (MRFK bűnügyi igazgató) | 19 | |
| = | rendőrfőkapitány-helyettes (MRFK közbiztonsági igazgató) | 19 | |
| = | rendőrfőkapitány-helyettes (BRFK, MRFK gazdasági igazgató) | 20 | |
| = | parancsnokhelyettes I. (KRE közbiztonsági igazgató) | 1 | |
| = | parancsnokhelyettes II. (KRE terrorelhárító igazgató) | 1 | |
| = | parancsnokhelyettes (KRE gazdasági igazgató) | 1 | |
| = | igazgató (RSZKI, KVKI, HTSZ, GEI) | 4 | |
| = | parancsnok (RBSZ) | 1 | |
| = | bűnügyi igazgató (BRFK) | 1 | |
| = | közbiztonsági igazgató (BRFK) | 1 | |
| = | főosztályvezető (BRFK) | 12 | |
| = | hivatalvezető (BRFK) | 1 | |
| = | parancsnok (Légirendészet) | 1 | |
| = | futárszolgálat-vezető (Állami Futárszolgálat) | 1 | |
| - | Helyi szervek: | ||
| = | kapitányságvezető (kiemelt) (BRFK II., III., IV., V., VI-VII., VIII., IX., X., XI., XIII., XIV., dunai vízirendészeti, megyeszékhelyi, Gödöllői Rendőrkapitányság) | 31 | |
| Összesen: | 141 | ||
| HATÁRŐRSÉG | |||
| - | Központi szervek (HOP): | ||
| = | gazdasági főigazgató-helyettes (technikai főosztályvezető) | 1 | |
| = | főosztályvezető | 15 | |
| = | szóvivő | 1 | |
| = | vezető oktató (felsőoktatási) | 4 | |
| - | Területi szervek: | ||
| = | igazgatóhelyettes (rendészeti) | 10 | |
| = | igazgatóhelyettes (gazdasági) | 10 | |
| Összesen: | 41 | ||
| KATASZTRÓFAVÉDELEM | |||
| - | Központi szervek (OKF): | ||
| = | főosztályvezető | 13 | |
| = | hivatalvezető | 1 | |
| = | irodavezető | 1 | |
| = | szóvivő | 1 | |
| - | Területi szervek: | ||
| = | igazgató (megyei katasztrófavédelmi) | 19 | |
| = | igazgató (repülőtéri katasztrófavédelmi) | 1 | |
| = | igazgató (Szent István Egyetem Ybl Miklós Műszaki Főiskolai Kar Tűzvédelmi és Biztonság-technikai Intézet) | 1 | |
| = | igazgatóhelyettes (fővárosi polgári védelmi) | 1 | |
| = | igazgatóhelyettes (megyei katasztrófavédelmi) | 19 | |
| = | igazgatóhelyettes (repülőtéri katasztrófavédelmi) | 1 | |
| HIVATÁSOS ÖNKORMÁNYZATI TŰZOLTÓSÁG | |||
| - | Területi szervek: | ||
| = | tűzoltóparancsnok-helyettes (fővárosi) | 2 | |
| = | főosztályvezető (fővárosi) | 7 | |
| - | Helyi szervek: | ||
| = | tűzoltóparancsnok (I- II- XII., IV- XV., VIII., X., XI., XXI. kiemelt kerületi, megyeszék-helyi és érdi | ||
| hivatásos önkormányzati tűzoltóság) | 25 | ||
| Összesen: | 92 | ||
B.
Egyéb szervek
| FELÜGYELETI ÉS ELLENŐRZÉSI HIVATAL | |||
| - | főosztályvezető-helyettes (Felügyeleti Főosztály) | 3 | |
| JOGI FŐOSZTÁLY | |||
| - | főosztályvezető-helyettes | 2 | |
| RENDVÉDELMI SZERVEK VÉDELMI SZOLGÁLATA | |||
| - | szolgálatvezető-helyettes | 1 | |
| - | főosztályvezető | 2 | |
| - | főosztályvezető-helyettes | 4 | |
| RENDŐRTISZTI FŐISKOLA | |||
| - | főigazgató-helyettes (általános, oktatási, tudományos) | 3 | |
| - | gazdasági igazgató | 1 | |
| - | főtitkár | 1 | |
| - | igazgató (RVTKI) | 1 | |
| __ | tanszékvezető (szakmai tanszékek) | 7 | |
| RENDÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLÁK | |||
| - | igazgató | 7 | |
| K ATASZTRÓFAVÉDELMI OKTATÁSI KÖZPONT | |||
| - | igazgató | 1 | |
| NEMZETKÖZI OKTATÁSI KÖZPONT | |||
| - | igazgató | 1 | |
| 34 | |||
| Ezredesi rendfokozattal rendszeresített státusok összesen: | 308 | ||
2. számú melléklet a 47/2001. (XII. 27.) BM rendelethez
TÁBLÁZAT
a belügyminiszter irányítása alá tartozó fegyveres szerveknél rendszeresített hivatásos státusok munkaköri jegyzékéről
MEGJEGYZÉS:
Központi szervek
Országos parancsnokságok (ORFK, HOP, OKF) + KOE és ORFK speciális bűnügyi szervek.
Területi szervek
(megyei illetékességű középirányító és azonos jogállású)
| Rendőrség: | ORFK területi besorolású szervek + BRFK + MRFK-k + KRE. |
| Határőrség: | HOP területi besorolású háttérintézmények + HŐR igazgatóságok. |
| Katasztrófavédelem: | OKF területi besorolású háttérintézmények, megyei katasztrófavédelmi (fővárosi polgári védelmi) igazgatóságok, Repülőtéri Katasztrófavédelmi Igazgatóság területi feladatokat ellátó állománya. |
| Tűzoltóság: | Fővárosi Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság. |
| Helyi szervek | |
| Rendőrség: | rendőrkapitányságok. |
| Határőrség: | határőrizeti és határforgalmi kirendeltségek, határvadász századok, bűnügyi felderítő, illetve idegenrendészeti szolgálatok. |
| Katasztrófavédelem: | Repülőtéri Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyi feladatokat ellátó állománya, Országház Tűzoltó-parancsnokság, Katasztrófavédelem polgári védelmi kirendeltségei. |
| Tűzoltóság: | hivatásos önkormányzati tűzoltó-parancsnokságok (kerületi + városi) (készenléti egységgel rendelkező, illetve nem rendelkező tűzoltóságok). |
RENDŐRSÉG
Vezetői munkakörök
| Szerv | Vezető szint | Munkakör (beosztás) | Rendfokozati maximum | Képesítési és egyéb követelmények | |||
| állami iskolai végzettség | szakmai iskolai végzettség | speciális rendészeti végzettség | speciális követelmények | ||||
| Központi | államtitkán illetményre jogosult | Országos rendőrfőkapitány | tábornok | egyetem | szakirányú felsőfokú | RIASZTSZ + RMVKvagy RSZVI + RVK + RMVK | pszichológiai alkalmasság |
| helyettes államtitkán illetményre jogosult | Országos rendőrfőkapitány-helyettes (bűnügyi főigazgató) | tábornok | |||||
| Országos rendőrfőkapitány-helyettes (közbiztonsági főigazgató) | |||||||
| Országos rendőrfőkapitány-helyettes (gazdasági főigazgató) | |||||||
| KÖE parancsnok (országos rendőrfőkapitány-helyettes) | |||||||
| főosztályvezetői illetményre jogosult | Szolgálatvezető (ORFK személyügyi) | tábornok | |||||
| Hivatalvezető (ORFK) | |||||||
| Főigazgató-helyettes (bűnügyi főosztályvezető) | |||||||
| Igazgató (SZBEI) | |||||||
| Kiemelt főtanácsadó (országos rendőrfőkapitány) | |||||||
| Főosztályvezető | ezredes | egyetem vagy főiskola | |||||
| Főigazgató-helyettes (közlekedésrendészeti főosztályvezető) | |||||||
| Szolgálatvezető-helyettes (ORFK személyügyi) | |||||||
| Igazgató (speciális bűnügyi szervek, kommunikációs) | |||||||
| Igazgatóhelyettes (főosztályvezető ) | |||||||
| Titkárságvezető (országos rendőrfőkapitányi) | |||||||
| Parancsnokhelyettes (KÖE főosztályvezető) | |||||||
| Parancsnokhelyettes (KÖE gazdasági igazgató) | |||||||
| főosztályvezető-helyettesi illetményre jogosult | Szolgálatvezető (KÖE személyügyi) | ezredes | RIASZTSZ vagy RSZVI + RVK | ||||
| Titkárságvezető (KÖE) | |||||||
| Főosztályvezető helyettes | alezredes | ||||||
| Szolgálatvezető (KÖE ellenőrzési) | |||||||
| osztályvezetői illetményre jogosult | Osztályvezető | alezredes | |||||
| Titkárságvezető | |||||||
| Területi | főosztályvezetői illetményre jogosult | Rendőrfőkapitány | tábornok | egyetem | szakirányú felsőfokú | RIASZTSZ +RMVKvagy RSZVI + RVK + RMVK | pszichológiai alkalmasság |
| Parancsnok (KRE) | |||||||
| Rendőrfőkapitány-helyettes (BRFK bűnügyi) | |||||||
| Rendőrfőkapitány-helyettes (BRFK közbiztonsági) | |||||||
| Rendőrfőkapitány-helyettes (BRFK gazdasági igazgató) | ezredes | egyetem vagy főiskola | |||||
| Igazgató (RSZKK, KVKI, HTSZ, GEI) | |||||||
| Futárszolgálat-vezető | |||||||
| Parancsnok (RBSZ) | |||||||
| főosztályvezető-helyettesi illetményre jogosult | Rendőrfőkapitány-helyettes (bűnügyi igazgató) | ezredes | RIASZTSZ vagy RSZVI + RVK | ||||
| Rendőrfőkapitány-helyettes (közbiztonsági igazgató) | |||||||
| Rendőrfőkapitány-helyettes (gazdasági igazgató) | |||||||
| Parancsnok I. helyettes (KRE közbiztonsági igazgató) | |||||||
| Parancsnok II helyettes (KRE terrorelhárító igazgató) | |||||||
| Parancsnokhelyettes (KRE gazdasági igazgató) | |||||||
| Bűnügyi igazgató (BRFK) | |||||||
| Közbiztonsági igazgató (BRFK) | |||||||
| Főosztályvezető (BRFK) | |||||||
| Hivatalvezető (BRFK) | |||||||
| Parancsnok (Légirendészet) | |||||||
| Területi | főosztályvezető-helyettesi illetményre jogosuk | Igazgatóhelyettes (GEI, HTSZ, KVKI, RSZKK) | alezredes | egyetem vagy főiskola | szakirányú felsőfokú | RIASZTSZ vagy RSZVI + RVK | pszichológiai alkalmasság |
| Parancsnokhelyettes (RBSZ) | |||||||
| Szolgálatvezető (MRFK, KRE személyügyi) | |||||||
| Szolgálatvezető (MRFK, KRE ellenőrzési) | |||||||
| Hivatalvezető (MRFK, KRE) | |||||||
| Műveletirányító (KRE) | |||||||
| Szolgálatparancsnok (KRE terrorelhárítási) | |||||||
| Vezető orvos (EPEK) | |||||||
| Zászlóaljparancsnok (BRFK) | |||||||
| osztályvezetői illetményre jogosult | Osztályvezető | alezredes | |||||
| Szakcsoportvezető (KVKI) | |||||||
| Szolgálatparancsnok (KRE, tűzszerész, pénzkísérő) | |||||||
| Parancsnokhelyettes (Légirendészet) | |||||||
| Szolgálatparancsnok-helyettes (KRE terrorelhárítási) | |||||||
| Helyi | főosztályvezetői illetményre jogosult | Kapitányságvezető (kiemelt) | ezredes | egyetem vagy főiskola | szakirányú felsőfokú | RIASZTSZ + RMVK vagy RSZVI + RVK + RMVK | pszichológiai alkalmasság |
| Kapitányságvezető | alezredes | ||||||
| osztályvezetői illetményre jogosult | Osztályvezető | alezredes | RIASZTSZ vagy RSZVI + RVK | ||||
| Hivatalvezető (kiemelt kapitányság) | |||||||
| Őrsparancsnok (osztály jogállású) | |||||||
I. Besorolási osztály
| Szerv | Beosztási kategória | Munkakör (beosztás) | Rendfokozati maximum | Képesítési és egyéb követelmények | |||
| állami iskolai végzettség | szakmai iskolai végzettség | speciális rendészeti végzettség | speciális követelmények | ||||
| Központi | VI. | Osztályvezető-helyettes | alezredes | egyetem vagy főiskola | szakirányú felsőfokú | RIASZTSZ vagy RSZVI | pszichológiai alkalmasság |
| Alosztályvezető | |||||||
| Kiemelt főreferens | |||||||
| Koronaőrző parancsnok (KÖE) | pszichológiai alkalmasság | ||||||
| Főorvos (KÖE) | |||||||
| Díszőrségparancsnok (KÖE) | pszichológiai alkalmasság | ||||||
| Őrségparancsnok | |||||||
| Bevetésparancsnok | |||||||
| Ügyeletvezető | |||||||
| V. | Csoportvezető | alezredes | |||||
| Koronaőrző parancsnok-helyettes (KÖE) | |||||||
| Díszőrségparancsnok-helyettes (KÖE) | |||||||
| Bevetésirányító | |||||||
| Kiemelt főelőadó | |||||||
| Kiemelt biztonsági főtiszt | |||||||
| Kiemelt főellenőr | |||||||
| Kiemelt főmérnök | |||||||
| Kiemelt főnyomozó | |||||||
| Kiemelt főrevizor | |||||||
| Kiemelt főtechnikus | |||||||
| Kiemelt fővizsgáló | |||||||
| Főügyeletes | |||||||
| Kiképzésvezető | |||||||
| Központi | IV. | Főelőadó | Őrnagy | egyetem vagy főiskola | szakirányú felsőfokú | ||
| Biztonsági főtiszt | |||||||
| Főellenőr | |||||||
| Főmérnök | |||||||
| Főnyomozó | |||||||
| Főreferens | |||||||
| Főrevizor | |||||||
| Főtechnikus | |||||||
| Fővizsgáló | |||||||
| Kiképzésszervező | |||||||
| Kiképző | |||||||
| Mérnök | |||||||
| Ügyeletes | |||||||
| Szolgálatparancsnok | |||||||
| III | Előadó | százados | |||||
| Biztonsági tiszt | |||||||
| Nyomozó | |||||||
| Vizsgáló | |||||||
| Műhelyvezető | |||||||
| Próbamester | |||||||
| Rejtjelző | |||||||
| Revizor | |||||||
| II | Fogalmazó | százados | |||||
| Területi | VI | Osztályvezető-helyettes | alezredes | egyetem vagy főiskola | szakirányú felsőfokú | RIASZTSZ vagy RSZVI | pszichológiai alkalmasság |
| Alosztályvezető | |||||||
| Titkárságvezető | |||||||
| Parancsnok (KRE bombaadat) | |||||||
| Karmester | |||||||
| Irodavezető | |||||||
| Főorvos | |||||||
| Munkabiztonsági főfelügyelő | |||||||
| Ügyeletvezető | |||||||
| Kiemelt főreferens | |||||||
| V. | Csoportvezető | alezredes | |||||
| Alosztályvezető-helyettes | |||||||
| Bevetésirányító | |||||||
| Karmesterhelyettes | |||||||
| Kiképzésszervező | |||||||
| Lőtérvezető | |||||||
| Műhelyvezető | |||||||
| Szolgálatparancsnok | |||||||
| Ügyeletvezető-helyettes | |||||||
| Főügyeletes | |||||||
| Kiemelt főelőadó | |||||||
| Kiemelt főellenőr | |||||||
| Kiemelt főmérnök | |||||||
| Kiemelt főnyomozó | |||||||
| Kiemelt főtanár | |||||||
| Kiemelt főtechnikus | |||||||
| Kiemelt főszakértő | |||||||
| Kiemelt fővizsgáló | |||||||
| Belsőellenőr | |||||||
| Helikoptervezető | |||||||
| Pszichológus | |||||||
| Területi | V. | Szakorvos | alezredes | egyetem vagy főiskola | szakirányú felsőfokú | ||
| Orvos | |||||||
| Szakreferens (KRE) | |||||||
| IV. | Főelőadó | őrnagy | |||||
| Főellenőr | |||||||
| Főnyomozó | |||||||
| Főreferens | |||||||
| Főrevizor | |||||||
| Főszakértő | |||||||
| Főtanár | |||||||
| Főtechnikus | |||||||
| Fővizsgáló | |||||||
| Ügyeletes | |||||||
| III. | Előadó | százados | |||||
| Ellenőr | |||||||
| Nyomozó | |||||||
| Revizor | |||||||
| Technikus | |||||||
| Szólamvezető | |||||||
| Vizsgáló | |||||||
| IL | Fogalmazó | százados | |||||
| Raktárvezető | |||||||
| Szakoktató | |||||||
| Helyi | VI. | Osztályvezető-helyettes | alezredes | egyetem vagy főiskola | szakirányú felsőfokú | RIASZTSZ vagy RSZVI | pszichológiai alkalmasság |
| Alosztályvezető | |||||||
| Hivatalvezető | |||||||
| Őrsparancsnok-helyettes (osztály jogállású) | |||||||
| Őrsparancsnok (alosztály jogállású) | |||||||
| Kiemelt főreferens | |||||||
| V. | Csoportvezető | alezredes | |||||
| Alosztályvezető-helyettes | |||||||
| Őrsparancsnok-helyettes (alosztály jogállású) | |||||||
| Főügyeletes | |||||||
| Kiemelt főelőadó | |||||||
| Kiemelt főnyomozó | |||||||
| Kiemelt főtechnikus | |||||||
| Kiemelt fővizsgáló | |||||||
| IV. | Főelőadó | őrnagy | |||||
| Főnyomozó | |||||||
| Főrevizor | |||||||
| Főtechnikus | |||||||
| Fővizsgáló | |||||||
| Ügyeletes | |||||||
| III. | Előadó | százados | |||||
| Nyomozó | |||||||
| Technikus | |||||||
| Vizsgáló | |||||||
| II. | Fogalmazó | százados | |||||
| Hajóvizsgáló | |||||||
| Pályakezdő | hadnagy | ||||||
II. Besorolási osztály
| Szerv | Beosztási kategória | Munkakör (beosztás) | Rendfokozati maximum | Képesítési és egyéb követelmények | |||
| állami iskolai végzettség | szakmai iskolai végzettség | speciális rendészeti végzettség | speciális követelmények | ||||
| Központi | IV. | Szolgálatparancsnok | főtörzszászlós | középiskola | rendészeti szakközép-iskolai-végzettség, rendőr szakképesítés | szaktanfolyam | pszichológiai alk. |
| Csoportvezető | |||||||
| Biztonsági gépkocsivezető (KÖE) | |||||||
| Díszőr (KÖE) | |||||||
| Garázsmester | |||||||
| Garázsügyeletes | |||||||
| Helyszín biztosító | |||||||
| Koronaőrző (KÖE) | |||||||
| Lakásbiztosító | |||||||
| Műszerész | |||||||
| Őrparancsnok | pszichológiai alk. | ||||||
| Parlamenti őr (KÖE) | |||||||
| Raktárvezető | |||||||
| Technikus | |||||||
| TÜK vezető | |||||||
| Tűzszerész | pszichológiai alk. | ||||||
| Ügyeletes | |||||||
| III. | Segédelőadó | főtörzszászlós | |||||
| Járőrvezető | szaktanfolyam | ||||||
| Szolgalatparancsnok-helyettes | |||||||
| Ellátó | |||||||
| Fogdaőr I. | |||||||
| Indító | |||||||
| Járőr (KÖE) | |||||||
| Kutyavezető | szaktanfolyam | ||||||
| Műmester | |||||||
| Objektumőr (KÖE) | |||||||
| TÜK ügyiratkezelő | |||||||
| II. | Gépjárművezető | főtörzsőrmester | |||||
| Területi | IV. | Szolgálatparancsnok | főtörzszászlós | középiskola | rendészeti szakközép-iskolai-végzettség, rendőr szakképesítés | szaktanfolyam | pszichológiai alk. |
| Csoportvezető | |||||||
| Bevetésirányító | |||||||
| Garázsmester | |||||||
| Helyszínelő | |||||||
| Helyszínelő és balesetvizsgáló | |||||||
| Nyomozó | |||||||
| Őrparancsnok | pszichológiai alk. | ||||||
| PSZH parancsnok | |||||||
| Raktárvezető | |||||||
| Szakoktató | pszichológiai alk. | ||||||
| Szolgálatvezető | |||||||
| Technikus | |||||||
| TÜK vezető | |||||||
| Tűzszerész | pszichológiai alk. | ||||||
| Ügyeletes | |||||||
| Vízágyúgépkocsi-parancsnok | |||||||
| Vizsgáló | |||||||
| III. | Segédelőadó | főtörzszászlós | |||||
| Járőrvezető | szaktanfolyam | ||||||
| Szolgálatparancsnok-helyettes | |||||||
| Felcser | |||||||
| Felszámoló | pszichológiai alk. | ||||||
| Felszámoló (terrorelhárító) (KRE) | |||||||
| Fogdaőr I. | |||||||
| Területi | III. | Futár I. | főtörzszászlós | középiskola | rendészeti szakközép-iskolai végzettség, rendőr szakképesítés | ||
| Indító | |||||||
| Kísérőőr | |||||||
| Kutyavezető | szaktanfolyam | ||||||
| Mesterlövő | pszichológiai alk. | ||||||
| Műmester (fegyver, vegyivédelmi) | |||||||
| Részlegvezető | pszichológiai alk | ||||||
| Zenész | |||||||
| II. | Járőr | főtörzsőrmester | |||||
| Futár II. | |||||||
| Fogdaőr II. | |||||||
| Gépjárművezető | |||||||
| Kiképző | pszichológiai alk. | ||||||
| Kísérőőr | |||||||
| Objektumőr | |||||||
| PSZH lövész | szaktanfolyam | pszichológiai alk | |||||
| PSZH vezető | |||||||
| Raktáros | |||||||
| Ügyintézői gépkocsifelelős | |||||||
| Vízágyúgépkocsi-kezelő | szaktanfolyam | pszichológiai alk | |||||
| Helyi | IV. | Szolgálatparancsnok | főtörzszászlós | középiskola | szaktanfolyam | pszichológiai alk | |
| Csoportvezető | |||||||
| Őrparancsnok | |||||||
| Őrsparancsnok-helyettes | |||||||
| Helyszínelő | |||||||
| Helyszínelő és balesetvizsgáló | |||||||
| Nyomozó | |||||||
| Technikus | |||||||
| Ügyeletes | pszichológiai alk | ||||||
| Vizsgáló | |||||||
| III. | Járőrvezető | főtörzszászlós | szakközép-iskolai végzettség, rendőr szakképesítés | szaktanfolyam | |||
| Körzeti megbízott | |||||||
| Fogdaőr I. | |||||||
| Hajóvezető | szaktanfolyam | ||||||
| Hajóvizsgáló | |||||||
| Kutyavezető | |||||||
| Segédelőadó | |||||||
| Segédtechnikus | |||||||
| IL | Járőr | főtörzsőrmester | |||||
| Fogdaőr II. | |||||||
| Gépjárművezető | |||||||
| Kísérőőr | |||||||
| Motorcsónak-vezető | |||||||
| Mozgóőr | |||||||
| Objektumőr | |||||||
| Pályakezdő | őrmester | ||||||
HATÁRŐRSÉG
Vezetői munkakörök
| Szerv | Vezető szint | Munkakör (beosztás) | Rendfokozati maximum | Képesítési és egyéb követelmények | |||
| állami iskolai végzettség | szakmai iskolai végzettség | speciális rendészeti végzettség | speciális követelmények | ||||
| Központi | államtitkári illetményre jogosult | Országos parancsnok | tábornok | egyetem | szakirányú felsőfokú | RIASZTSZ + RMVKvagy RSZVI + RVK + RMVK | pszichológiai alkalmasság |
| helyettes államtitkári illetményre jogosult | Országos parancsnok-helyettes (rendészeti főigazgató) | tábornok | |||||
| Országos parancsnok-helyettes (gazdasági főigazgató) | |||||||
| főosztályvezetői illetményre jogosult | Rendészeti főigazgató-helyettes (határőrizeti főosztályvezető) | tábornok | |||||
| Kiemelt főtanácsadó (országos parancsnoki) | |||||||
| Főosztályvezető | ezredes | egyetem vagy főiskola | |||||
| Gazdasági főigazgató-helyettes (műszaki főosztályvezető) | |||||||
| Szóvivő | |||||||
| főosztályvezető-helyettesi illetményre jogosult | Vezető oktató (tanszékvezető) | ezredes | RIASZTSZ vagy RSZVI + RVK | ||||
| Főosztályvezető-helyettes | alezredes | ||||||
| osztályvezetői illetményre jogosult | Osztályvezető | alezredes | |||||
| Titkárságvezető | |||||||
| Vezető oktató (tanszékvezető-helyettes) | |||||||
| Felelős szerkesztő | |||||||
| Vezető orvos | |||||||
| Területi | főosztályvezetői illetményre jogosult | Igazgató | tábornok | egyetem | szakirányú felsőfokú | RIASZTSZ + RMVKvagy RSZVI + RVK + RMVK | pszichológiai alkalmasság |
| főosztályvezető-helyettesi illetményre jogosult | Igazgatóhelyettes (rendészeti) | ezredes | egyetem vagy főiskola | RIASZTSZ vagy RSZVI + RVK | |||
| Igazgatóhelyettes (gazdasági) | |||||||
| osztályvezetői illetményre jogosult | Osztályvezető | alezredes | |||||
| Központ vezető (gazdasági ellátó) | |||||||
| EU Integrációs referens | |||||||
| Vezető orvos | |||||||
| Helyi | osztályvezetői illetményre jogosult | Határőrizeti kirendeltségvezető | alezredes | egyetem vagy főiskola | szakirányú felsőfokú | RIASZTSZ vagy RSZVI + RVK | pszichológiai alkalmasság |
| Határforgalmi kirendeltségvezető | |||||||
| Határvadász századparancsnok | |||||||
| Bűnügyi felderítő szolgálatvezető | |||||||
| Idegenrendészeti szolgálatvezető | |||||||
| Idegenrendészeti központvezető | |||||||
I. Besorolási osztály
| Szerv | Beosztási kategória | Munkakör (beosztás) | Rendfokozati maximum | Képesítési és egyéb követelmények | |||
| állami iskolai végzettség | szakmai iskolai végzettség | speciális rendészeti végzettség | speciális követelmények | ||||
| Központi | VI. | Osztályvezető-helyettes | alezredes | egyetem vagy főiskola | szakirányú felsőfokú | RIASZTSZ vagy RSZVI | pszichológiai alkalmasság |
| Alosztályvezető | |||||||
| Munkabiztonsági főfelügyelő | |||||||
| Rovatvezető | |||||||
| Stúdióvezető | |||||||
| Kiemelt főreferens | |||||||
| Főorvos | |||||||
| Vezető ügyeletes | pszichológiai alkalmasság | ||||||
| Vezető oktató (felsőoktatási) | |||||||
| V. | Csoportvezető | alezredes | |||||
| Kiemelt főelőadó | |||||||
| Kiemelt főmérnök | |||||||
| Kiemelt főrevizor | |||||||
| Kiemelt fővizsgáló | |||||||
| Kiemelt főügyeletes | |||||||
| Oktató (felsőoktatási) | |||||||
| Újságíró | |||||||
| IV. | Főelőadó | őrnagy | |||||
| Fővizsgáló | |||||||
| Főmérnök | |||||||
| Főrevizor | |||||||
| Főügyeletes | |||||||
| Hallgató | |||||||
| III. | Előadó | százados | |||||
| Vizsgáló | |||||||
| II. | Fogalmazó | százados | |||||
| I. | Szerződéses | százados | |||||
| Területi | VI. | Osztályvezető-helyettes | alezredes | egyetem vagy főiskola | szakirányú felsőfokú | RIASZTSZ vagy RSZVI | pszichológiai alkalmasság |
| Alosztályvezető | |||||||
| Központvezető-helyettes | |||||||
| Kiemelt főreferens | |||||||
| Karmester | |||||||
| V. | Csoportvezető | alezredes | |||||
| Századparancsnok (felsőoktatási) | |||||||
| Karmester-helyettes | |||||||
| Kiemelt főelőadó | |||||||
| Kiemelt főellenőr | |||||||
| Kiemelt főrevizor | |||||||
| Kiemelt főügyeletes | |||||||
| Kiemelt fővizsgáló | |||||||
| IV. | Főelőadó | őrnagy | |||||
| Főellenőr | |||||||
| Főrevizor | |||||||
| Főügyeletes | |||||||
| Fővizsgáló | |||||||
| Menetvezető* | |||||||
| Századparancsnok-helyettes (felsőoktatási) | |||||||
| III. | Előadó | százados | |||||
| Szólamvezető | |||||||
| Vizsgáló | |||||||
| II. | Fogalmazó | százados | |||||
| I. | Szerződéses | százados | |||||
| Helyi | VI. | Alosztályvezető | alezredes | egyetem vagy főiskola | szakirányú felsőfokú | RIASZTSZ vagy RSZVI | pszichológiai alkalmasság |
| V. | Csoportvezető | alezredes | |||||
| Határőrizeti kirendeltségvezető-helyettes | |||||||
| Határforgalmi kirendeltségvezető-helyettes | |||||||
| Határvadász századparancsnok-helyettes | |||||||
| Idegenrendészeti központvezető-helyettes | |||||||
| Szolgálatvezető-helyettes | |||||||
| Kiemelt főellenőr | |||||||
| Kiemelt főelőadó | |||||||
| Kiemelt főnyomozó | |||||||
| Kiemelt főrevizor | |||||||
| Kiemelt főügyeletes | |||||||
| Kiemelt fővizsgáló | |||||||
| IV. | Főelőadó | őrnagy | |||||
| Főellenőr | |||||||
| Főnyomozó | |||||||
| Főrevizor | |||||||
| Főügyeletes | |||||||
| Fővizsgáló | |||||||
| Technikai tiszt | |||||||
| III. | Előadó | százados | |||||
| Nyomozó | |||||||
| Vizsgáló | |||||||
| Szakaszparancsnok | |||||||
| Szolgálati részlegvezető | |||||||
| II. | Fogalmazó | százados | |||||
| I. | Szerződéses | százados | |||||
| Pályakezdő | hadnagy | ||||||
II. Besorolási osztály
| Szerv | Beosztási kategória | Munkakör (beosztás) | Rendfokozati maximum | Képesítési és egyéb követelmények | ||||
| állami iskolai végzettség | szakmai iskolai végzettség | speciális rendészeti végzettség | speciális követelmények | |||||
| Központi | III. | Segédelőadó* | főtörzszászlós | középiskola | rendészeti szakközép-iskolai végzettség, határrendész szakképesítés | |||
| Járőrvezető | ||||||||
| Végpontkezelő | ||||||||
| Felcser | ||||||||
| Fotóriporter | ||||||||
| Főútlevélkezelő | ||||||||
| Technikai ügyeletes | szaktanfolyam | |||||||
| Hallgató | ||||||||
| II. | Gépjárművezető* | főtörzsőrmester | ||||||
| Járőr* | ||||||||
| Útlevélkezelő* | ||||||||
| I | Szerződéses | főtörzsőrmester | ||||||
| Területi | IV. | Szolgálati csoportvezető | főtörzszászlós | középiskola | rendészeti szakközép-iskolai végzettség, határrendész szakképesítés | szaktanfolyam | pszichológiai alkalmasság | |
| Szolgálatvezető | ||||||||
| Főügyeletes-helyettes | ||||||||
| Technikus | ||||||||
| Vizsgáló | ||||||||
| III. | Járőrvezető | főtörzszászlós | ||||||
| Segédelőadó* | ||||||||
| Felcser* | szaktanfolyam | |||||||
| Fegyvermester | ||||||||
| Főútlevélkezelő | ||||||||
| Zenész | ||||||||
| II. | Járőr* | főtörzsőrmester | ||||||
| Őr* | ||||||||
| Gépjárművezető* | ||||||||
| I. | Szerződéses | főtörzsőrmester | ||||||
| Helyi | IV. | Szolgálati csoportvezető | főtörzszászlós | középiskola | rendészeti szakközép-iskolai végzettség, határrendész szakképesítés | szaktanfolyam | pszichológiai alkalmasság | |
| Szolgálatvezető | ||||||||
| Átkelőhely ügyeletes | ||||||||
| Garázsmester | ||||||||
| Technikus | ||||||||
| Vizsgáló | ||||||||
| III. | Járőrvezető | főtörzszászlós | ||||||
| Főútlevélkezelő | ||||||||
| Felcser* | szaktanfolyam | |||||||
| Hajóvezető | ||||||||
| Kutyavezető* | ||||||||
| Segédelőadó* | ||||||||
| I. | Járőr* | főtörzsőrmester | ||||||
| Útlevél kezelő* | ||||||||
| Gépjárművezető* | ||||||||
| Hajóvezető | szaktanfolyam | |||||||
| Határvadász* | ||||||||
| Kutyavezető* | szaktanfolyam | |||||||
| Őr* | ||||||||
| I. | Szerződéses | főtörzsőrmester | ||||||
| Pályakezdő | őrmester | |||||||
Megjegyzés: A *-gal jelzett tiszti, zászlósi és tiszthelyettesi beosztásokat szerződéses állománnyal is fel lehet tölteni.
KATASZTRÓFAVÉDELEM (polgári védelem, hivatásos állami tűzoltóság)
Vezetői munkakörök
| Szerv | Vezető szint | Munkakör (beosztás) | Rendfokozati maximum | Képesítési és egyéb követelmények | |||
| állami iskolai végzettség | szakmai iskolai végzettség | speciális rendészeti végzettség | speciális követelmények | ||||
| Központi | államtitkári illetményre jogosult | Főigazgató | tábornok | egyetem | szakirányú felsőfokú | RIASZTSZ +RMVK vagy RSZVI + RVK + RMVK | pszichológiai alkalmasság |
| helyettes államtitkári illetményre jogosult | Főigazgató-helyettes (hatósági) | tábornok | |||||
| Főigazgató-helyettes (veszélyhelyzet kezelési) | |||||||
| Főigazgató-helyettes (gazdasági) | |||||||
| főosztályvezetői illetményre jogosult | Főosztályvezető | ezredes | egyetem vagy főiskola | ||||
| Hivatalvezető | |||||||
| Irodavezető | |||||||
| Szóvivő | |||||||
| főosztályvezető-helyettesi illetményre jogosult | Főosztályvezető-helyettes | alezredes | RIASZTSZ vagy RSZVI + RVK | ||||
| osztályvezetői illetményre jogosult | Osztályvezető | alezredes | |||||
| Titkárságvezető | |||||||
| Területi | főosztályvezetői illetményre jogosult | Igazgató (fővárosi polgári védelmi) | tábornok | egyetem | szakirányú felsőfokú | RIASZTSZ + RMVK vagy RSZVI + RVK + RMVK | pszichológiai alkalmasság |
| Igazgató (megyei katasztrófavédelmi) | ezredes | egyetem vagy főiskola | |||||
| Igazgató (repülőtéri katasztrófavédelmi) | |||||||
| Igazgató (Szent István Egyetem Ybl Miklós Műszaki Főiskolai Kar Tűzvédelmi Biztonság-technikai Intézet) | |||||||
| főosztályvezető-helyettesi illetményre jogosult | Igazgatóhelyettes (fővárosi polgári védelmi) | ezredes | RIASZTSZ vagy RSZVI + RVK | ||||
| Igazgatóhelyettes (megyei katasztrófavédelmi) | |||||||
| Igazgatóhelyettes (repülőtéri katasztrófavédelmi) | |||||||
| osztályvezetői illetményre jogosult | Osztályvezető | alezredes | |||||
| Titkárságvezető | |||||||
| Múzeumvezető (tűzoltó) | |||||||
| Karmester (központi tűzoltózenekar) | |||||||
| Laboratórium-vezető (Tűzvédelmi Vizsgáló) | |||||||
| Helyi | osztályvezetői illetményre jogosult | Tűzoltóparancsnok (Országház) | alezredes | egyetem vagy főiskola | szakirányú felsőfokú | RIASZTSZ vagy RSZVI+ RVK | pszichológiai alkalmasság |
| Kirendeltségvezető (polgári védelmi) | |||||||
I. Besorolási osztály
| Szerv | Beosztási kategória | Munkakör (beosztás) | Rendfokozati maximum | Képesítési és egyéb követelmények | |||
| állami iskolai végzettség | szakmai iskolai végzettség | speciális rendészeti végzettség | speciális követelmények | ||||
| Központi | VI. | Osztályvezető-helyettes | alezredes | egyetem vagy főiskola | szakirányú felsőfokú | RIASZTSZ vagy RSZVI | pszichológiai alkalmasság |
| Alosztályvezető | |||||||
| Kiemelt főreferens | |||||||
| Munkabiztonsági főfelügyelő | |||||||
| Vezető ügyeletes | pszichológiai alkalmasság | ||||||
| Központi | V. | Csoportvezető | alezredes | egyetem vagy főiskola | szakirányú felsőfokú | ||
| Kiemelt főelőadó | |||||||
| IV. | Főelőadó | őrnagy | |||||
| III. | Előadó | százados | |||||
| II. | Fogalmazó | százados | |||||
| I. | Szerződéses | százados | |||||
| Területi | VI. | Osztályvezeő-helyettes | alezredes | egyetem vagy főiskola | szakirányú felsőfokú | RIASZTSZ vagy RSZVI | pszichológiai alkalmasság |
| Alosztályvezető | |||||||
| Kiemelt főreferens | |||||||
| Főiskolai docens | |||||||
| V. | Csoportvezető | alezredes | |||||
| Kiemelt főelőadó | |||||||
| Főiskolai adjunktus | |||||||
| Karmester-helyettes | |||||||
| Kiemelt főellenőr | |||||||
| Ügyeletvezető | |||||||
| IV. | Főelőadó | őrnagy | |||||
| Koncertmester | |||||||
| Ügyeletes | |||||||
| III. | Előadó | százados | |||||
| Szólamvezető | |||||||
| Ügyeletes | |||||||
| II. | Fogalmazó | százados | |||||
| I. | Szerződéses | százados | |||||
| Helyi | V. | Kiemelt főelőadó | alezredes | egyetem vagy főiskola | szakirányú felsőfokú | RIASZTSZ vagy RSZVI | |
| Szolgálatparancsnok (Repülőtér) | pszichológiai alkalmasság | ||||||
| Szolgálatparancsnok (Országház) | |||||||
| IV. | Főelőadó | őrnagy | |||||
| Szolgálatparancsnok-helyettes (Repülőtér) | pszichológiai alkalmasság | ||||||
| III. | Előadó | százados | |||||
| Hírközpontvezető (Repülőtér) | pszichológiai alkalmasság | ||||||
| II. | Fogalmazó | százados | |||||
| I. | Szerződéses | százados | |||||
| Pályakezdő | hadnagy | ||||||
II. Besorolási osztály
| Szerv | Beosztási kategória | Munkakör (beosztás) | Rendfokozati maximum | Képesítési és egyéb követelmények | |||
| állami iskolai végzettség | szakmai iskolai végzettség | speciális rendészeti végzettség | speciális követelmények | ||||
| Területi | IV. | Szolgálatvezető | főtörzszászlós | középiskola | szakirányú középfokú | pszichológiai alkalmasság | |
| Technikai ügyeletes | |||||||
| III. | Segédelőadó | főtörzszászlós | |||||
| Zenész | |||||||
| II. | Gépjárművezető** | főtörzsőrmester | középiskola vagy szakiskola | szakirányú alapfokú | |||
| I. | Szerződéses | főtörzsőrmester | |||||
| Helyi | IV. | Szolgálatvezető | főtörzszászlós | középiskola | szakirányú középfokú | pszichológiai alkalmasság | |
| Szerparancsnok (Repülőtér) | |||||||
| III. | Különleges szerkezelő (Repülőtér) | főtörzszászlós | |||||
| II. | Beosztott tűzoltó** | főtörzsőrmester | középiskola vagy szakiskola | szakirányú alapfokú | |||
| Gépjárművezető** | |||||||
| I. | Szerződéses | főtörzsőrmester | |||||
| Pályakezdő | Őrmester | ||||||
HIVATÁSOS ÖNKORMÁNYZATI TŰZOLTÓSÁG
Vezetői munkakörök
| Szerv | Vezető szint | Munkakör (beosztás) | Rendfokozati maximum | Képesítési és egyéb követelmények | |||
| állami iskolai végzettség | szakmai iskolai végzettség | speciális rendészeti végzettség | speciális követelmények | ||||
| Területi | főosztályvezetői illetményre jogosult | Tűzoltóparancsnok (fővárosi) | egyetem | szakirányú felsőfokú | RIASZTSZ + RMVK vagy | pszichológiai alkalmasság | |
| Tűzoltóparancsnok-helyettes (fővárosi) | ezredes | egyetem vagy főiskola | szakirányú felsőfokú | pszichológiai alkalmasság | |||
| főosztályvezető-helyettesi illetményre jogosult | Főosztályvezető (fővárosi) | ezredes | RIASZTSZ vagy RSZVI + RVKI | ||||
| Szolgálatvezető (fővárosi) | alezredes | ||||||
| Főosztályvezető-helyettes (fővárosi) | |||||||
| osztályvezetői illetményre jogosult | Osztályvezető (fővárosi) | alezredes | |||||
| Vezető orvos (fővárosi) | |||||||
| Helyi | főosztályvezetői illetményre jogosult | Tűzoltóparancsnok (megyeszékhelyi, kiemelt kerületi, érdi tűzoltóság) | ezredes | egyetem vagy főiskola | szakirányú felsőfokú | RIASZTSZ + RMVK vagy RSZVI + RVKI + RMVK | pszichológiai alkalmasság |
| Tűzoltóparancsnok (készenléti egységgel rendelkező tűzoltóság) | alezredes | ||||||
| osztályvezetői illetményre jogosult | Tűzoltóparancsnok (készenléti egységgel nem rendelkező tűzoltóság) | alezredes | RIASZTSZ vagy RSZVI + RVKI | ||||
| Osztályvezető (készenléti egységgel rendelkező tűzoltóság) | |||||||
I. Besorolási osztály
| Szerv | Beosztási kategória | Munkakör (beosztás) | Rendfokozati maximum | Képesítési és egyéb követelmények | |||
| állami iskolai végzettség | szakmai iskolai végzettség | speciális rendészeti végzettség | speciális követelmények | ||||
| Területi | VI. | Osztályvezető-helyettes | alezredes | egyetem vagy főiskola | szakirányú felsőfokú | RIASZTSZ vagy RSZVI | pszichológiai alkalmasság |
| Alosztályvezető | |||||||
| Kiemelt főreferens | |||||||
| Tűzoltási csoportvezető | pszichológiai alkalmasság | ||||||
| Ügyeletvezető | |||||||
| V. | Csoportvezető | alezredes | |||||
| Kiemelt főelőadó | |||||||
| Szakorvos | |||||||
| Szakágvezető | |||||||
| Háttérparancsnok | pszichológiai alkalmasság | ||||||
| IV. | Főelőadó | őrnagy | |||||
| Mérnök | |||||||
| Szakreferens | |||||||
| Törzstiszt | |||||||
| III. | Előadó | százados | |||||
| Hírközpontvezető | |||||||
| II. | Fogalmazó | százados | |||||
| I. | Szerződéses | százados | |||||
| Helyi | VI. | Osztályvezető-helyettes | alezredes | egyetem vagy főiskola | szakirányú felsőfokú | RIASZTSZ vagy RSZVI | |
| Alosztályvezető | pszichológiai alkalmasság | ||||||
| Kiemelt főreferens | |||||||
| V. | Csoportvezető | alezredes | |||||
| Kiemelt főelőadó | |||||||
| Szolgálatparancsnok | pszichológiai alkalmasság | ||||||
| IV. | Főelőadó | őrnagy | |||||
| Rohamparancsnok | pszichológiai alkalmasság | ||||||
| Szolgálatparancsnok-helyettes | |||||||
| III. | Előadó | százados | |||||
| Hajóskapitány | pszichológiai alkalmasság | ||||||
| Búvárszolgálatvezető | |||||||
| II. | Fogalmazó | százados | |||||
| Főgépész | |||||||
| Merülésvezető | pszichológiai alkalmasság | ||||||
| I. | Szerződéses | százados | |||||
| Pályakezdő | hadnagy | ||||||
II. Besorolási osztály
| Szerv | Beosztási kategória | Munkakör (beosztás) | Rendfokozati maximum | Képesítési és egyéb követelmények | |||
| állami iskolai végzettség | szakmai iskolai végzettség | speciális rendészeti végzettség | speciális követelmények | ||||
| Területi | IV. | Szolgálatvezető | főtörzszászlós | középiskola | szakirányú középfokú | pszichológiai alkalmasság | |
| III. | Segédelőadó | főtörzszászlós | |||||
| Hírközpontvezető-helyettes | |||||||
| II. | Gépjárművezető** | főtörzsőrmester | középiskola vagy szakiskola | szakirányú alapfokú | |||
| Fényképész | |||||||
| I. | Szerződéses | főtörzsőrmester | |||||
| Helyi | IV. | Rohamparancsnok-helyettes | főtörzszászlós | középiskola | szakirányú középfokú | pszichológiai alkalmasság | |
| Szolgálatparancsnok-helyettes | |||||||
| III. | Segédelőadó | főtörzszászlós | |||||
| Szerparancsnok | pszichológiai alkalmasság | ||||||
| Különleges szerkezelő | |||||||
| Merülésvezető-helyettes | |||||||
| Mentésvezető | pszichológiai alkalmasság | ||||||
| Hírközpontkezelő | |||||||
| Vegyi mentesítő | |||||||
| Technikus | |||||||
| II. | Beosztott tűzoltó** | főtörzsőrmester | középiskola vagy szakiskola | szakirányú alapfokú | |||
| Búvár** | pszichológiai alkalmasság | ||||||
| Gépjárművezető** | |||||||
| Fűtő | |||||||
| Gépész** | |||||||
| Kapus | |||||||
| Kormányos** | |||||||
| Matróz** | |||||||
| Híradós** | |||||||
| Mentőszer-kezelő** | |||||||
| I. | Szerződéses | főtörzsőrmester | |||||
| Pályakezdő | őrmester | ||||||
Megjegyzés: A **-gal jelzett tiszthelyettesi beosztásoknál a szakirányú középfokú szakmai iskolai végzettséggel rendelkezők illetménybesorolás szempontjából eggyel magasabb beosztási kategóriába sorolhatók.
RIASZTSZ: rendészeti irányultságú akkreditált szakirányú továbbképzési szak.
RSZVI: rendészeti szakvizsga.
RVK: rendészeti vezetővé képző.
RMVK: rendészeti mestervezetővé képző.
3. számú melléklet a 47/2001. (XII. 27.) BM rendelethez
TÁBLÁZAT
a Belügyminisztériumnál és a BM irányítása alá tartozó szerveknél (egyéb szerveknél) rendszeresített hivatásos státusok munkaköri jegyzékéről
MEGJEGYZÉS:
Minisztériumi szervek:
Belügyminisztérium egyes hivatali szervezeti egységei + Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata.
Központi szervek:
Rendőrtiszti Főiskola.
Területi szervek:
Rendészeti szakközépiskolák, Katasztrófavédelmi Oktatási Központ, Nemzetközi Oktatási Központ.
BM ÉS A BM IRÁNYÍTÁSA ALÁ TARTOZÓ SZERVEK
Vezetői munkakörök 300
| Szerv | Vezető szint | Munkakör (beosztás) | Rendfokozati maximum | Képesítési és egyéb követelmények | |||||||||||
| állami iskolai végzettség | szakmai iskolai végzettség | speciális rendészeti végzettség | speciális követelmények | ||||||||||||
| Mini-sztériumi | főosztályvezetői illetményre jogosult | Főosztályvezető (hivatalvezető-helyettes) (felügyeleti) | tábornok | egyetem | szakirányú felsőfokú | RIASZTSZ + RMVKvagy RSZVI + RVK + RMVK | pszichológiai alkalmasság | ||||||||
| Főosztályvezető (SECI témafelelős) | |||||||||||||||
| Belügyi attasé | |||||||||||||||
| Szolgálatvezető (RSZVSZ) | |||||||||||||||
| Szolgálatvezető-helyettes (RSZVSZ) | ezredes | ||||||||||||||
| Főosztályvezető (RSZVSZ) | |||||||||||||||
| főosztályvezető-helyettesi illetményre jogosult | Főosztályvezető-helyettes (felügyeleti, jogi) | ezredes | egyetem vagy főiskola | RIASZTSZ + RMVK vagy RSZVI + RVK RIASZTSZ vagy RSZVI + RVK | |||||||||||
| Főosztályvezető-helyettes (RSZVSZ) | |||||||||||||||
| osztályvezetői illetményre jogosult | Osztályvezető (felügyeleti) | alezredes | |||||||||||||
| Osztályvezető (RSZVSZ) | |||||||||||||||
| Központi | főosztályvezetői illetményre jogosult | Főigazgató (RTF) | tábornok | egyetem | szakirányú felsőfokú | RIASZTSZ + RMVK vagy RSZVI + RVK + RMVK | pszichológiai alkalmasság | ||||||||
| főosztályvezető-helyettesi illetményre jogosult | Főigazgató-helyettes (RTF általános) | RIASZTSZ vagy RSZVI + RVK | |||||||||||||
| Főigazgató helyettes (RTF oktatási) | |||||||||||||||
| Főigazgató-helyettes (RTF tudományos) | |||||||||||||||
| Igazgató (RTF RVTKI) | ezredes | ||||||||||||||
| Főtitkár (RTF) | egyetem vagy főiskola | ||||||||||||||
| Gazdasági igazgató (RTF) | |||||||||||||||
| Tanszékvezető (RTF szakmai tanszékek) | |||||||||||||||
| osztályvezetői illetményre jogosuk | Igazgatóhelyettes (RTF RVTKI) | ||||||||||||||
| Tanszékvezető-helyettes (RTF szakmai tanszékek) | alezredes | ||||||||||||||
| Osztályvezető (RTF kiképzési, RVTKI) | |||||||||||||||
| Területi | Főosztályvezetői illetményre jogosult | Igazgató (RSZKI, KOK, NOK) | ezredes | egyetem vagy főiskola | szakirányú felsőfokú | RIASZTSZ + RMVK vagy RSZVI + RVK + RMVK | pszichológiai alkalmasság | ||||||||
| főosztályvezető-helyettesi illetményre jogosult | Igazgatóhelyettes (RSZKI, KOK, NOK) | alezredes | RIASZTSZ vagy RSZVI + RVK | ||||||||||||
| osztályvezetői illetményre jogosult | Osztályvezető (RSZKI, KOK, NOK) | alezredes | |||||||||||||
| Titkárságvezető (RSZKI, KOK) | |||||||||||||||
| Szakcsoportvezető (RSZKI, KOK, NOK) | |||||||||||||||
I. Besorolási osztály
| Szerv | Beosztási kategória | Munkakör (beosztás) | Rendfokozati maximum | Képesítési és egyéb követelmények | |||||
| állami iskolai végzettség | szakmai iskolai végzettség | speciális rendészeti végzettség | speciális követelmények | ||||||
| Mini-sztériumi | VI. | Kiemelt főreferens (RSZVSZ) | alezredes | egyetem vagy főiskola | szakirányú felsőfokú | RIASZTSZ vagy RSZVI | |||
| Kiemelt főmunkatárs (felügyeleti, KÁH, jogi) | |||||||||
| V. | Főreferens (RSZVSZ) | alezredes | |||||||
| Központi | VI. | Osztályvezető-helyettes (RTF) | alezredes | egyetem vagy főiskola | szakirányú felsőfokú | RIASZTSZ vagy RSZVI | pszichológiai alkalmasság | ||
| Alosztályvezető (RTF) | |||||||||
| Kiemelt főreferens (RTF) | |||||||||
| Szakcsoportvezető (RTF szakmai tanszékek) | |||||||||
| Főiskolai tanár, docens (RTF) | |||||||||
| V. | Csoportvezető (RTF) | alezredes | |||||||
| Kiemelt főelőadó (RTF) | |||||||||
| Főiskolai adjunktus (RTF) | |||||||||
| IV. | Főelőadó (RTF) | őrnagy | |||||||
| Főiskolai tanársegéd (RTF) | |||||||||
| III. | Előadó (RTF) | százados | |||||||
| II. | Fogalmazó (RTF) | százados | |||||||
| Területi | VI. | Osztályvezető-helyettes (RSZKI, KOK, NOK) | alezredes | egyetem vagy főiskola | szakirányú felsőfokú | RIASZTSZ vagy RSZVI | pszichológiai alkalmasság | ||
| Alosztályvezető (RSZKI, KOK, NOK) | |||||||||
| Kiemelt főreferens (RSZKI, KOK, NOK) | |||||||||
| Nevelési parancsnok (RSZKI, KOK) | pszichológiai alkalmasság | ||||||||
| Vezető orvos (RSZKI, KOK) | |||||||||
| V. | Csoportvezető (RSZKI, KOK, NOK) | alezredes | |||||||
| Évfolyamparancsnok (RSZKI) | |||||||||
| Kiemelt főelőadó (RSZKI, KOK, NOK) | |||||||||
| Kiemelt főtanár (RSZKI, KOK, NOK) | |||||||||
| Főorvos (RSZKI, KOK) | |||||||||
| Ügyeletvezető (RSZKI, KOK) | pszichológiai alkalmasság | ||||||||
| IV. | Főelőadó (RSZKI, KOK) | őrnagy | |||||||
| Főtanár (RSZKI, KOK) | |||||||||
| III. | Előadó (RSZKI, KOK) | százados | |||||||
| Tanár (RSZKI, KOK) | |||||||||
| II. | Fogalmazó (RSZKI, KOK, NOK) | százados | |||||||
| Oktató (RSZKI, KOK, NOK) | |||||||||
| Pályakezdő | hadnagy | ||||||||
| Mini-sztériumi | III. | TÜK ügyiratkezelő (felügyelet) | főtörzszászlós | középiskola | szakirányú középfokú | ||||
| II. | Gépjárművezető (felügyeleti) | ||||||||
| Gépjárművezető (RSZVSZ) | |||||||||
| Központi | III. | Segédelőadó (RTF) | fótorzszászlós | középiskola | szakirányú középfokú | ||||
| Területi | IV. | Szolgálatparancsnok (RSZKI, KOK) | főtorzszászlós | középiskola | szakirányú közpfokú | szaktanfolyam | pszichológiai alkalmasság | ||
| Szolgálatvezető (RSZKI, KOK) | |||||||||
| Szakoktató (RSZKI, KOK) | |||||||||
| Ügyeletes (RSZKI, KOK) | |||||||||
| III. | Segédelőadó (RSZKI, KOK) | főtörzszászlós | |||||||
| Felcser (RSZKI, KOK) | szaktanfolyam | ||||||||
| Műmester (RSZKI, KOK) | |||||||||
| Kiképző (RSZKI, KOK) | |||||||||
| Technikus (RSZKI, KOK) | |||||||||
| Ügyeletes (RSZKI, KOK) | pszichológiai alkalmasság | ||||||||
| II. | Őr (RSZKI, KOK) | főtörzsőrmester | |||||||
| Gépjárművezető (RSZKI, KOK) | |||||||||
| Pályakezdő | őrmester | ||||||||
RIASZTSZ: rendészeti irányultságú akkreditált szakirányú továbbképzési szak.
RSZVI: rendészeti szakvizsga.
RVK: rendészeti vezetővé képző.
RMVK: rendészeti mestervezetővé képző.
4. számú melléklet a 47/2001. (XII. 27.) BM rendelethez
TÁBLÁZAT
a fegyveres szervek őr-, ügyeleti, készenléti és készültségi szolgálatainak köréről
RENDŐRSÉG
Őrszolgálatok:
- Objektumőr
- Fogdaőr
- Kísérőőr
- Díszőr (KÖE)
- Koronaőrző (KÖE)
Ügyeleti szolgálatok:
- Ügyeleti Főosztály (ORFK)
- Központi ügyeleti szolgálat (BRFK, MRFK)
- Bevetésirányítási Központ
- Ügyeleti szolgálat (helyi szervek)
- Országos Rendőr-főkapitányság főigazgatói és velük azonos jogállású szervek vezetői által adott szolgálat
- Híradástechnikai ügyeleti szolgálat
Készenléti szolgálatok:
- Bűnügyi Főigazgatóság Bűnügyi Főosztály (ORFK)
- Bűnügyi Főigazgatóság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság (ORFK)
- Közrendvédelmi, közlekedésrendészeti és igazgatásrendészeti főosztályok (ORFK) által adott szolgálat
- Készenléti Rendőrség (tűzszerész, búvár, pilóta, műveleti alosztály)
- Készenléti Rendőrség szakszolgálatainak készenléti szolgálatai (pénzügyi, anyagi, technikai, egészségügyi, híradó, informatikai)
- Repülőtéri Biztonsági Szolgálat (ügyeletes vezető, bűnügyi készenlét)
- Köztársasági Őrezred főosztály szintű szervei által adott szolgálatok
Készültségi szolgálatok:
- Készenléti Rendőrség bevetési osztályai
- Beavatkozó alosztályok (MRFK), Neutron Beavatkozó Osztály (Tolna MRFK)
- Területi és helyi szervek bűnügyi szolgálati ág forrónyomos csoportjai
HATÁRŐRSÉG
Őrszolgálatok:
- Objektumőri szolgálat
Ügyeleti szolgálatok:
- Központi Főügyelet (HOP)
- Főügyelet (igazgatóság)
- Ügyelet (kirendeltség, átkelőhely, idegenrendészeti fogda)
- Szakszolgálatok ügyeletei (egészségügy, informatika stb.)
- Ideiglenes szervezeti elem ügyeletei
Készenléti és készültségi szolgálatok:
- Vezetői készenléti vagy készültségi szolgálat
- Készenléti vagy készültségi csoport szolgálat
- Bűnűgyi-felderítői készenléti szolgálat
- Idegenrendészeti készenléti szolgálat
- Ideiglenes szervezeti elem készenléti szolgálata
- Bevetési készültségi szolgálat
KATASZTRÓFAVÉDELEM (HIVATÁSOS ÖNKORMÁNYZATI TŰZOLTÓSÁG)
Ügyeleti szolgálatok:
- Vezetőügyeletes (központi szervek)
- Ügyeletes
- A hivatali munkarendben foglalkoztatott gépjárművezető (központi szervek)
- Ügyeletvezető (megye, főváros)
- Hírközpontvezető (Repülőtér, főváros)
- Hírközpontvezető-helyettes (főváros)
- A hivatali munkarendben foglalkoztatott gépjárművezető (területi és helyi szervek)
Készenléti szolgálatok:
- Az ügyeleti szolgálatba nem sorolt, 24/48 órás váltásos munkarendbe tartozó beosztások, amelyekben olyan állandó készenléti helyzetben kell szolgálatot teljesíteni, amikor a bekövetkező feladat végrehajtására, azonnali felkészülési idő nélkül való beavatkozást kell biztosítani.
- Azok a szolgálati beosztásba kinevezettek, akik a hivatali munka- és szolgálati időn túl kötelesek elérhető helyen tartózkodni, és szükség esetén tűz- és káresethez a helyszínre vonulni, a szolgálati beosztásukhoz előírt feladatokat végrehajtani.
Készültségi szolgálatok:
- A hivatásos állomány tagja, amikor rendkívüli körülmények miatt (árvíz, helyi katasztrófa stb.) a szolgálati, vagy az állományilletékes parancsnok által meghatározott helyen kell tartózkodnia és feladatokat végeznie
5. számú melléklet a 47/2001. (XII. 27.) BM rendelethez
TÁBLÁZAT
a munkáltatói jogkörök szintjeihez kapcsolódó egyes munkáltatói jogkörök megoszlásáról
| A hatáskör területe | A munkáltatói jogkör megnevezése | Miniszter | Helyettes államtitkár | Egyéb szerv vezetője | Országos parancsnok | Főigazgató (ORFK, HOP) és azonos jogállású | Megyei (Bp. ) főkap., hőr. ig., megyei kat. véd. (főv. pv. ) ig., és azonos jogállású | Rendőrkapitány és azonos jogállású | Fővárosi önkormányzati tűzoltópk. | Önkormányzati tűzoltóparancs-nok | Önkormányzati képviselő-testület, fővárosi közgyűlés | Polgármester, főpolgármester | |||||||||||||||||
| 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8 | 9. | 10. | 11. | 12. | 13. | |||||||||||||||||
| 1. Szolgálati viszony létesítése, állományba vétel | 1.1. Hivatásos állományba vétel: | ||||||||||||||||||||||||||||
| - tábornokra vonatkozó javaslat előterjesztése a KE-höz | * | ||||||||||||||||||||||||||||
| - főtisztet, tisztet | * | ||||||||||||||||||||||||||||
| - zászlóst, tiszthelyettest, tisztest | * | * | * | * | * | * | |||||||||||||||||||||||
| 1.1.1. Felvételi korhatár alóli mentesítés, ill. hozzájárulás [Hszt. 37. § (31 bek. alapján] | * | ||||||||||||||||||||||||||||
| 1 .1.2. A szolgálati viszony egy alkalommal való meghosszabbítása (Hszt. 52. § alapján) | * | ||||||||||||||||||||||||||||
| 1.1.3. A rendőrségnél a szolgálati viszony létesítésének speciális esete [Hszt. 258. § (3) bek. alapján] | * | ||||||||||||||||||||||||||||
| 1.2. Szolgálati viszony megszüntetése: | |||||||||||||||||||||||||||||
| - tábornokra vonatkozó javaslat előterjesztése a KE-höz | * | ||||||||||||||||||||||||||||
| - főtisztet, tisztet | * | ||||||||||||||||||||||||||||
| - zászlóst, tiszthelyettest, tisztest | * | * | * | * | * | * | |||||||||||||||||||||||
| 1.2.1. A hivatásos állomány tagja szolgálati nyugdíjának folyósítására vonatkozó szabályoktól való eltérés engedélyezése [Hszt. 182. § (6) bek. alkalmazása esetén] | * | ||||||||||||||||||||||||||||
| 1.2.2. Szolgálati viszony szüneteltetése: | |||||||||||||||||||||||||||||
| - tábornok | * | ||||||||||||||||||||||||||||
| - ezredes | * | * | |||||||||||||||||||||||||||
| - főtiszt, tiszt | * | * | * | * | * | * | |||||||||||||||||||||||
| - zászlós, tiszthelyettes, tisztes | * | * | * | * | * | * | |||||||||||||||||||||||
| 1.3. Hivatásos állományba való visszavétel: - tábornokra vonatkozó javaslat előterjesztése a KE-höz | * | ||||||||||||||||||||||||||||
| - főtisztet, tisztet | * | ||||||||||||||||||||||||||||
| - zászlóst, tiszthelyettest, tisztest | * | * | * | * | * | * | |||||||||||||||||||||||
| 2. Rendfokozatra vonatkozó döntések | 2.1. Első hivatásos tiszti rendfokozatba való kinevezés: | * | |||||||||||||||||||||||||||
| 2.2. Kinevezés magasabb rendfokozatba: | |||||||||||||||||||||||||||||
| - tábornoki rendfokozatba történő kinevezés előterjesztése a KE-höz | * | ||||||||||||||||||||||||||||
| 2.3. Előléptetés magasabb rendfokozatba: | |||||||||||||||||||||||||||||
| - ezredessé | * | ||||||||||||||||||||||||||||
| 2.3.1. Soron kívüli előléptetés: | |||||||||||||||||||||||||||||
| - főtisztet, tisztet | * | * | |||||||||||||||||||||||||||
| - zászlóst, tiszthelyettest, tisztest | * | * | * | * | * | * | |||||||||||||||||||||||
| - főtisztet, tisztet, zászlóst, tiszthelyettest, tisztest | |||||||||||||||||||||||||||||
| [Hszt. 80. § (2) bek.-ben meghatározott esetben] | * | ||||||||||||||||||||||||||||
| 2.3.2. Soron történő előléptetés: | |||||||||||||||||||||||||||||
| - főtisztet, tisztet, zászlóst, tiszthelyettest, tisztest | * | * | * | * | * | * | * | * | |||||||||||||||||||||
| 3. Rendfokozatot és a szolgálati viszonyt érintő fegyelmi döntések | 3.1. Rendfokozatban történő visszavetés: | ||||||||||||||||||||||||||||
| - tábornokra vonatkozó előterjesztés a KE-höz | * | ||||||||||||||||||||||||||||
| - ezredesi | * | ||||||||||||||||||||||||||||
| - főtisztet, tisztet | * | * | |||||||||||||||||||||||||||
| - zászlóst, tiszthelyettest, tisztest | * | * | * | * | * | * | |||||||||||||||||||||||
| 3.2. Lefokozás: | |||||||||||||||||||||||||||||
| - tábornokra vonatkozó előterjesztés a KE-höz | * | ||||||||||||||||||||||||||||
| - ezredest | * | ||||||||||||||||||||||||||||
| - főtisztet, tisztet | * | * | |||||||||||||||||||||||||||
| - zászlóst, tiszthelyettest, tisztest | * | * | * | * | * | * | |||||||||||||||||||||||
| 3.3. Szolgálati viszony megszüntetése: | |||||||||||||||||||||||||||||
| - tábornok esetében javaslat előterjesztése a KE-höz | * | ||||||||||||||||||||||||||||
| - ezredes esetében | * | ||||||||||||||||||||||||||||
| - főtiszt, tiszt esetében | * | * | |||||||||||||||||||||||||||
| - zászlós, tiszthelyettes, tisztes esetében | * | * | * | * | * | ||||||||||||||||||||||||
| 3.4. Rendfokozati várakozási idő meghosszabbítása: | |||||||||||||||||||||||||||||
| - főtiszt, tiszt esetében | * | * | * | * | * | * | * | * | * | ||||||||||||||||||||
| - zászlós, tiszthelyettes, tisztes esetében | * | * | * | * | * | * | * | ||||||||||||||||||||||
| 3.5. Alacsonyabb szolgálati beosztásba helyezés: | |||||||||||||||||||||||||||||
| - állományilletékes parancsnok szervezetszerű helyettesét | * | * | |||||||||||||||||||||||||||
| - tábornokot | * | ||||||||||||||||||||||||||||
| - főtisztet, tisztet | * | * | * | * | * | * | * | ||||||||||||||||||||||
| - zászlóst, tiszthelyettest, tisztest | * | * | * | * | * | * | * | ||||||||||||||||||||||
| Rendfokozatot, beosztást és szolgálati viszonyt nem érintő egyéb fegyelmi döntések | 3.6. Feddés, megrovás, pénzbírság, fizetési fokozatban visszavetés: | ||||||||||||||||||||||||||||
| - országos parancsnokot és szervezetszerű helyettesét | * | ||||||||||||||||||||||||||||
| - állományilletékes parancsnok szervezetszerű helyettesét | * | * | |||||||||||||||||||||||||||
| - főtisztet, tisztet | * | * | * | * | * | * | * | * | * | ||||||||||||||||||||
| - zászlóst, tiszthelyettest, tisztest | * | * | * | * | * | * | * | ||||||||||||||||||||||
| Egyéb döntések | 3.7. Beosztásból felfüggesztés: | ||||||||||||||||||||||||||||
| - magasabb kinevezési hatáskörbe tartozókra vonatkozó előterjesztések a KE-höz és a ME-höz | |||||||||||||||||||||||||||||
| * | |||||||||||||||||||||||||||||
| - tábornokot | * | ||||||||||||||||||||||||||||
| - ezredest | * | * | * | * | * | * | |||||||||||||||||||||||
| - főtisztet, tisztet | * | * | * | * | * | * | * | * | * | ||||||||||||||||||||
| - zászlóst, tiszthelyettest, tisztest | * | * | * | * | * | * | * | ||||||||||||||||||||||
| 4. Szolgálati beosztásra vonatkozó döntések | 4. 1 . A hivatásos állomány tagjával betölthető beosztások meghatározása a minisztériumban | ||||||||||||||||||||||||||||
| * | |||||||||||||||||||||||||||||
| 4.1.1. A fegyveres szerveknél rendszeresített hivatásos beosztások meghatározása munkaköri jegyzékben [Hszt. 251. § (1) bek. alapján] | |||||||||||||||||||||||||||||
| * | |||||||||||||||||||||||||||||
| 4.1.2 A hivatásos szolgálati beosztás köztisztviselői vagy közalkalmazotti munkakörré való átminősítése, illetve fordítva [Hszt. 42. § (3) bek. alapján] | |||||||||||||||||||||||||||||
| * | |||||||||||||||||||||||||||||
| 4.2. Beosztásba kinevezés, vezénylés, áthelyezés, más beosztásba helyezés, beosztás ellátásával megbízás, szünetelés, beosztásból való felmentés: | |||||||||||||||||||||||||||||
| - magasabb kinevezési hatáskörbe tartozókra | |||||||||||||||||||||||||||||
| vonatkozó előterjesztések a KE-höz és a ME-höz | * | * | |||||||||||||||||||||||||||
| - tábornoki rendfokozattal rendszeresített beosztásba | |||||||||||||||||||||||||||||
| - ezredesi rendfokozattal rendszeresített beosztásba | * | * | * | * | |||||||||||||||||||||||||
| - belügyi attasé | * | ||||||||||||||||||||||||||||
| - főtiszti, tiszti rendfokozattal rendszeresített beosztásba | * | * | * | * | * | * | * | ||||||||||||||||||||||
| * | |||||||||||||||||||||||||||||
| - zászlósi, tiszthelyettesi rendfokozattal rendszeresített beosztásba | * | * | * | * | |||||||||||||||||||||||||
| * | * | * | |||||||||||||||||||||||||||
| 4.2.1. Szolgálati beosztásba kinevezi és szolgálati beosztásból felmenti a hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokot, fővárosban az országos parancsnok, többi helyen az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgató véleményének kikérésével [Hszt. 268. § (1) bek. és Tt. 28. § (1) bek. c)-d) pontja alapján] | |||||||||||||||||||||||||||||
| * | |||||||||||||||||||||||||||||
| 4.3. Rendelkezési állományba helyezés: | |||||||||||||||||||||||||||||
| - tábornokot | * | * | |||||||||||||||||||||||||||
| - ezredest | |||||||||||||||||||||||||||||
| - főtisztet, tisztet, zászlóst, tiszthelyettest, tisztest | * | * | * | * | * | ||||||||||||||||||||||||
| A hatáskör területe | A munkáltatói jogkör megnevezése | Miniszter | Helyettes államtitkár | Egyéb szerv vezetője | Országos parancsnok | Főigazgató (ORFK, HOP) és azonos jogállású | Megyei (Bp.) főkap., hőr. ig., megyei kat. véd (főv.pv.) ig. és azonos jogállású | Rendőrkapitány és azonos jogállású | Fővárosi önkormányzati tűzoltópk. | Önkormányzati tűzoltóparancs-nok | Önkormányzati képviselő-testület, fővárosi közgyűlés | Polgármester, főpolgármester | ||||
| 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | 9. | 10. | 11. | 12. | 13. | ||||
| 4.4. Beosztás betöltésére pályázat kiírása: | ||||||||||||||||
| - tábornoki rendfokozattal rendszeresített beosztásba | * | * | ||||||||||||||
| - ezredesi rendfokozattal rendszeresített beosztásba | * | * | * | |||||||||||||
| - főtiszti, tiszti rendfokozattal rendszeresített beosztásba | * | * | * | * | * | * | * | |||||||||
| 4.5. Belügyminisztériumba, valamint a rendvédelmi oktatási intézményekbe szolgálatteljesítésre, illetve közszolgálati feladat ellátására berendelés | * | |||||||||||||||
| 4.6. A fegyveres szerveknél az eltérő beosztáson (hivatásos állományú köztisztviselő vagy közalkalmazotti helyen, illetve fordítva) való foglalkoztatás engedélyezése | * | |||||||||||||||
| 5. Vezénylés | 5.1. Külszolgálatra: | |||||||||||||||
| - tábornokot, főtisztet, tisztet, zászlóst, tiszthelyettest | * | |||||||||||||||
| 6. Beiskolázásra vonatkozó döntések | 6.1. Külföldi tanintézet alaptagozatára, tanfolyamaira: | |||||||||||||||
| - tábornokot, főtisztet, tisztet | * | |||||||||||||||
| 6.2. Hazai tanintézet alaptagozatára, tanfolyamaira: | ||||||||||||||||
| - tábornokot | * | |||||||||||||||
| - főtisztet, tisztet | * | * | * | |||||||||||||
| - zászlóst, tiszthelyettest, tisztest | * | * | * | * | * | * | ||||||||||
| 7. Egyéb döntések | 7.1. Más szervhez vezénylés: | |||||||||||||||
| - tábornokot, főtisztet, tisztet | * | |||||||||||||||
| - zászlóst, tiszthelyettest, tisztest | * | |||||||||||||||
| 7.2. Más fegyveres szervhez áthelyezés: | ||||||||||||||||
| - tábornokot, főtisztet, tisztet | * | |||||||||||||||
| - zászlóst, tiszthelyettest, tisztest | * | |||||||||||||||
| 7.3. Egyenruha viselési jog engedélyezése és megvonása: | ||||||||||||||||
| - tábornokra vonatkozó javaslat előterjesztése a KE-höz | * | |||||||||||||||
| - főtisztnek, tisztnek | * | |||||||||||||||
| - zászlósnak, tiszthelyettesnek, tisztesnek | * | * | * | * | * | * | ||||||||||
| 7.4. Illetmény nélküli szabadság engedélyezése: | ||||||||||||||||
| - tábornok részére | * | * | * | |||||||||||||
| - főtiszt, tiszt részére | * | * | * | * | * | |||||||||||
| - zászlós, tiszthelyettes, tisztes részére | * | * | * | * | * | * | * | |||||||||
| 7.5. Hősi halottá, szolgálati halottá, a fegyveres szerv és a szervezeti egység halottjává való nyilvánítás: | ||||||||||||||||
| - hősi halottá | * | |||||||||||||||
| - szolgálati halottá | * | |||||||||||||||
| a fegyveres szerv halottjává | * | * | * | * | * | |||||||||||
| - szervezeti egység halottjává | * | * | * | * | * | * | * | * | ||||||||
| 7.6. Kitüntetések, elismerések: | ||||||||||||||||
| - kitüntetésre való felterjesztés a KE-höz | * | |||||||||||||||
| - kitüntető díjak, szolgálati jel, tanácsosi, főtanácsosi cím adományozása | * | |||||||||||||||
| - dicséret, jutalom | * | * | * | * | * | * | * | * | * | * | * | |||||
| 7.6.1. Fizetési fokozatban történő előresorolás, fizetési fokozat várakozási idejének csökkentése: | ||||||||||||||||
| - tábornok | * | * | ||||||||||||||
| - ezredes | * | * | * | * | ||||||||||||
| - főtiszt, tiszt | * | * | * | * | * | * | * | * | ||||||||
| - zászlós, tiszthelyettes, tisztes | * | * | * | * | * | * | * | |||||||||
| 7.7. Azonos fegyveres szervezetnél alá-, fölérendeltségi viszonyból eredő összeférhetetlenség feloldása: | * | |||||||||||||||
| 7.7.1. Közvetlen munkatársi viszonyba kerülés engedélyezése | * | * | * | * | * | * | * | |||||||||
| 7.7.2. Más kereső foglalkozás engedélyezése: | ||||||||||||||||
| - tábornok | * | |||||||||||||||
| - ezredes | * | * | * | * | * | |||||||||||
| - főtiszt, tiszt, zászlós, tiszthelyettes, tisztes | * | * | * | * | * | * | * | * | ||||||||
| 7.8. Ágazati Érdekegyeztető Fórummal egyeztetés: | * | |||||||||||||||
| 7.8.1. Helyi Érdkegyeztető Fórummal egyeztetés: | * | * | * | * | * | * | * | |||||||||
| 7.9. Tárcaközi Érdekegyeztető Fórummal egyeztetés: | * | |||||||||||||||
| 7.10. Másodfokon dönt a fegyelmi fenyítés és a kártérítési határozat ellen benyújtott panasz ügyében [Hszt. 142. § (1), (3) bek. és 159. § (4) bek. alapján] | * | * | * | |||||||||||||
| 7.11. Szabadság engedélyezése: | ||||||||||||||||
| - országos parancsnok részére | * | |||||||||||||||
| - tábornok részére | * | * | * | * | ||||||||||||
| - főtiszt, tiszt részére | * | * | * | * | * | * | * | * | * | |||||||
| - zászlós, tiszthelyettes, tisztes részére | * | * | * | * | * | * | * | |||||||||
| 7.12. A hivatásos önkormányzati tűzoltó-parancsnokság személyzeti és munkaügyi tevékenységének közvetlen szakmai felügyelete [Hszt. 276. § (3) bek. alapján] | * | * | ||||||||||||||
| 8. Szervezeti intézkedések | 8.1. Rendőr-főkapitányság, rendőrkapitányság és azokkal azonos jogállású szerv létrehozása és megszüntetése [Rtv. 5. § (1) bek. i) pontja] | * | ||||||||||||||
| 8.2. A Határőrség részletes bontású létszámának meghatározására vonatkozó javaslat, évente az OGY-nek [Hvt. 5. § (1) bek. c) pontja alapján] | * | |||||||||||||||
| 8.2.1. A Határőrséget érintő egyes szervezeti intézkedések bemutatása az OGY HB-nak és megküldése a KE-höz [Hvt. 6. § (3) bek. és 7. § (3) bek. alapján] | * | |||||||||||||||
| 8.3. Határőr-igazgatóság és azzal azonos jogállású szerv létrehozása és megszüntetése | * | |||||||||||||||
| 8.4. A katasztrófavédelem végrehajtását végző területi, illetve helyi szervezet létrehozása és megszüntetése [Kat. véd. tv. 13. § (1) bekezdés c) pontja alapján] | * | |||||||||||||||
| 8.5. Egyetértési jog a hivatásos önkormányzati tűzoltó-parancsnokság létesítésével, komplex átszervezésével és megszüntetésével kapcsolatban [Tt. 24. § c) pontja] | * | |||||||||||||||
| 8.5.1. A hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnok-ságok legkisebb létszámának meghatározása [Tt. 47. § (2) bek. j) pontja alapján] | * | |||||||||||||||
| 8.6. Az Országos Rendőr-főkapitányság, a Határőrség Országos Parancsnokság, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szervezeti és működési szabályzatainak jóváhagyása [Rtv. 5. § (1) bek. e) pontja és Pvt. 7. § (2) bek. b) pontja] | * | |||||||||||||||
| 8.6.1. A Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata ügyrendjének jóváhagyása az érdekelt miniszterekkel egyetértésben [49/1995. (V. 4.) Korm. rend. 5. § alapján] | * | |||||||||||||||
| 8.7. Rendőr-főkapitányságok, határőr-igazgatóságok és azokkal azonos jogállású szervek szervezeti és működési szabályzatának jóváhagyása | * | - | ||||||||||||||
| 8.7.1. Megyei katasztrófavédelmi (fővárosi polgári védelmi) igazgatóság szervezeti és működési szabályzatának jóváhagyása [Kat.véd. tv. (1) bek c) pontja alapján] | * | |||||||||||||||
| 8.8. Rendőrőrs, valamint feladat- és hatásköri önállósággal nem rendelkező szervezeti egység létrehozása és megszüntetése [Rtv. 3. § (4) bek. alapján] | * | |||||||||||||||
| 8.9. A hivatásos önkormányzati tűzoltó-parancsnokság létrehozása, komplex átszervezése és megszüntetése a belügyminiszter előzetes egyetértésével [Tt. 28. § (1) bek. a) pontja és (2) bek. a) pontja alapján] | * | |||||||||||||||
Rövidítések:
KE = köztársasági elnök
ME = miniszterelnök
OGY = Országgyűlés
OGYHB = Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága