5/2001. (II. 22.) EüM rendelet
a népjóléti ágazatba tartozó egyes államigazgatási eljárásokért és igazgatási jellegű szolgáltatásokért fizetendő díjakról szóló 50/1996. (XII. 27.) NM rendelet módosításáról
Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 67. §-ának (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján - a pénzügyminiszterrel egyetértésben - a következőket rendelem el:
1. §
A népjóléti ágazatba tartozó egyes államigazgatási eljárásokért és igazgatási jellegű szolgáltatásokért fizetendő díjakról szóló, többször módosított 50/1996. (XII. 27.) NM rendelet (a továbbiakban: R.) 1. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"1. § E rendelet hatálya kiterjed a magánszemélyekre, jogi személyekre, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre (a továbbiakban együtt: díjfizetésre kötelezett), ha kérelmükre az egészségügyi miniszter vagy az Egészségügyi Minisztérium, illetve az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, az Orvos- és Kórháztechnikai Intézet, az Országos Laboratóriumi Intézet (a továbbiakban együtt: Intézet) első fokon e rendelet 1. és 5. számú mellékleteiben, továbbá a kórház- és az orvostechnikai termékek egészségügyi alkalmassági vizsgálatáról és minősítéséről szóló 14/1990. (IV. 17.) SZEM rendelet l. számú mellékletében és az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 16/2000. (VI. 8.) EüM rendelet 13. számú mellékletében szereplő államigazgatási eljárást vagy igazgatási jellegű szolgáltatást (a továbbiakban együtt: igazgatási szolgáltatás) végez."
2. §
Az R. 2. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1) A díjfizetésre kötelezett az igazgatási szolgáltatásokért az 1. §-ban felsorolt mellékletekben meghatározott mértékű igazgatási szolgáltatási díjat köteles megfizetni. Az igazgatási szolgáltatási díjak az általános forgalmi adót nem tartalmazzák."
3. §
Az R. 1. számú melléklete helyébe e rendelet melléklete lép.
4. §
(1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult eljárásokban kell alkalmazni.
(2) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg az R. 3. számú mellékletében az "Országos Kórház- és Orvostechnikai Intézet" szövegrész helyébe az "Orvos- és Kórháztechnikai Intézet" szövegrész lép, továbbá ez a melléklet kiegészül a "Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ 10032000-00281519-00000000" szövegrésszel.
Dr. Mikola István s. k.,
egészségügyi miniszter
Melléklet az 5/2001. (11. 22.) EüM rendelethez
[1. számú melléklet az 50/1996. (XII. 27.) NM rendelethez]
I. Egyes anyagokkal kapcsolatos igazgatási szolgáltatások | ||||||||||||||||||||
I.1. | Egyes termékek bőrvédő készítményként történő forgalomba hozatalának engedélye- | |||||||||||||||||||
zése az előzetes szakvélemény elkészítésével együtt | 92 100 Ft | |||||||||||||||||||
I.2. | Faanyag-védőszerek település- és környezet-egészségügyi, valamint munka-egészség- | |||||||||||||||||||
ügyi és élelmezés-egészségügyi szempontból történő koordinált szakvéleményezése | 78 700 Ft | |||||||||||||||||||
I.3. | Rovar-, rágcsálóirtó szer és rovarriasztó szer forgalomba hozatalának engedélyezése | 73 000 Ft | ||||||||||||||||||
I.4. | Rovar-, rágcsálóirtó szer, valamint rovarriasztó szer szakvéleményezése forgalomba | |||||||||||||||||||
hozatalhoz | ||||||||||||||||||||
I.4.1. | Rovarirtó szerek szakvéleményezése | 202 200 Ft | ||||||||||||||||||
I.4.2. | Rovarriasztó szerek szakvéleményezése . | 109 000 Ft | ||||||||||||||||||
I.4.3. | Rágcsálóirtó szer szakvéleményezése | 149 500 Ft | ||||||||||||||||||
I.5. | Élelmiszer-ellátásban erősen mérgező, mérgező irtószerrel történő rágcsáló- és rovar- | |||||||||||||||||||
irtás engedélyezése | 7 200 Ft | |||||||||||||||||||
I.6. | Élelmiszer-ellátásban veszélyes irtószerrel történő rovar- és rágcsálóirtás engedélye- | |||||||||||||||||||
zése | 7 200 Ft | |||||||||||||||||||
I.7. | Ivóvízellátásban felhasználható anyagok több intézetet érintő koordinált szakvélemé- | |||||||||||||||||||
nyezése | 76 400 Ft | |||||||||||||||||||
I.8. | Fertőtlenítőszer forgalomba hozatalának és fertőtlenítési technológia engedélyezése | 64 000 Ft/anyag | ||||||||||||||||||
II. Kozmetikai készítményekkel kapcsolatos igazgatási szolgáltatások | ||||||||||||||||||||
II.1. | Az újonnan létesített, bővített vagy felújított kozmetikai üzem működésének – meg- határozott kozmetikai készítményekre és technológiai folyamatra vonatkozó – enge- | |||||||||||||||||||
délyezése | 26 900 Ft | |||||||||||||||||||
II.2. | Kozmetikai készítmény egészségügyi megfelelőségének tanúsítása | 14 200 Ft | ||||||||||||||||||
és a VII. pontban felsorolt laborató- riumi vizsgálatok közül szükségesen elvégzettek díjának összege és az előze- tes szakvélemény díja, szükség sze- rint | ||||||||||||||||||||
II.3. | Tanúsító okirat érvényességének meghosszabbítása | 25 900 Ft | ||||||||||||||||||
III. | ||||||||||||||||||||
IV. Egészségügyi tevékenységgel kapcsolatos igazgatási szolgáltatások | ||||||||||||||||||||
IV.1. | Immunológiai készítmények törzskönyvezése | |||||||||||||||||||
IV.1.1. | Előzetes értékelés | |||||||||||||||||||
IV.1.1.1. | Rutinvizsgálat | 213 500 Ft | ||||||||||||||||||
IV.1.1.2. | Rutin- és speciális vizsgálat | 415 700 Ft | ||||||||||||||||||
IV.1.2. | Törzskönyvezési bejegyzés | 125 800 Ft | ||||||||||||||||||
IV.1.3. | Törzskönyvezési revízió | 110100 Ft | ||||||||||||||||||
IV.1.4. | Törzskönyvezési módosítás | 46 100 Ft | ||||||||||||||||||
IV.1.5. | Törzskönyvezési törlés | 46 100 Ft | ||||||||||||||||||
IV:2. | Immunológiai készítmény forgalomba hozatalának engedélyezése | 34 900 Ft | ||||||||||||||||||
IV.3. | A gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású anyagok és készítmények előállításának | |||||||||||||||||||
közegészségügyi-járványügyi feltételeit minősítő igazolás kiadása | 8 800 Ft | |||||||||||||||||||
IV.4. | Egészségügyi szolgáltató tevékenység megkezdéséhez működési engedély kiadása, | |||||||||||||||||||
továbbá működési engedély módosítása új szakfeladattal történő bővítés miatt | ||||||||||||||||||||
IV.4.1. | Alap- és járóbeteg-ellátás, betegszállítás, természetgyógyászat | |||||||||||||||||||
IV.4.1.1. | Egy szakfeladat engedélyezési eljárása | 18 900 Ft | ||||||||||||||||||
IV.4.1.2. | Minden további szakfeladat engedélyezési eljárása esetén szakfeladatonként további | 6 300 Ft | ||||||||||||||||||
IV.4.2. | Fekvőbeteg-ellátás | |||||||||||||||||||
IV.4.2.1. | Egy szakfeladat engedélyezési eljárása | 26 900 Ft | ||||||||||||||||||
IV.4.2.2. | Minden további szakfeladat engedélyezési eljárása esetén szakfeladatonként további | 8 800 Ft | ||||||||||||||||||
IV.4.3. | Működési engedély módosítása telephelyváltozás miatt | 5 00~ Ft | ||||||||||||||||||
IV.5. | Közforgalmú gyógyszertár áthelyezésének az engedélyezése | 14 100 Ft | ||||||||||||||||||
IV.6. | A gyógyszertár működése megkezdésének az engedélyezése | 37 300 Ft | ||||||||||||||||||
IV.7. | Immunbiológiai készítmények egy gyártási tételének vizsgálata (minősítés) | |||||||||||||||||||
IV.7.1. | Külföldi készítmény, külföldi hatósági bizonylattal | 188 800 Ft | ||||||||||||||||||
IV.7.2. | Készítmény hatósági bizonylat nélkül | 376 400 Ft | ||||||||||||||||||
IV.7.3. | Lejárat meghosszabbítása a IV.7.1.–IV.7.2. pontokban leírtak szerint, az ott szereplő | |||||||||||||||||||
díjtételekkel | ||||||||||||||||||||
IV.B. | Rovar- és rágcsálóirtó tevékenység engedélyezése | 18 900 Ft | ||||||||||||||||||
V. Vizekkel kapcsolatos közegészségügyi igazgatási szolgáltatások | ||||||||||||||||||||
V.1. | Laboratóriumnak az ivóvíz minőségének ellenőrzésére történő alkalmassá nyilvánítása | 63 000 Ft | ||||||||||||||||||
V.2. | Fürdővíz (természetes fürdő és medencevíz) bakteriológiai vizsgálata mintánként | |||||||||||||||||||
V.2.1. | Egyszerű | 11 800 Ft | ||||||||||||||||||
V.2.2. | Részletes | 16 400 Ft | ||||||||||||||||||
V.2.3. | Fürdővizek kémiai vizsgálata | 12 000 Ft | ||||||||||||||||||
V.3. | Ivóvízvizsgálat mintánként | |||||||||||||||||||
V.3.1. | Egyszerű kémiai | 12 000 Ft | ||||||||||||||||||
V.3.2. | Egyszerű bakteriológiai | 7 500 Ft | ||||||||||||||||||
V.3.3. | Részletes bakteriológiai | 12 000 Ft | ||||||||||||||||||
V.3.4. | Részletes bakteriológiai és P. aeruginosa | 14 700 Ft | ||||||||||||||||||
V.3.5. | Részletes az Európai Unió előírása szerinti kémiai, bakteriológiai, biológiai | 185 400 Ft | ||||||||||||||||||
V.4. | Víz mikroszkópos biológiai vizsgálata mintánként | |||||||||||||||||||
V.4.1. | Egyszerű | 5 800 Ft | ||||||||||||||||||
V.4.2. | Részletes | 10 100 Ft | ||||||||||||||||||
V.5. | Víztoxikológiai vizsgálat (négy akut teszt) mintánként | |||||||||||||||||||
V.5.1. | Szennyvíz | 53 800 Ft | ||||||||||||||||||
V.5.2. | Szennyvízen kívül minden más víz . | 27 900 Ft | ||||||||||||||||||
V.6. | Vizes kivonat ökotoxikológiai vizsgálata (négy akut teszt) mintánként | 58 400 Ft | ||||||||||||||||||
V.7. | Gyógyfürdőintézmény tervezéséhez, létesítéséhez, átalakításához és megszüntetésé- | |||||||||||||||||||
hez szükséges előzetes egyetértés megadása | 7 200 Ft | |||||||||||||||||||
V.B. | Gyógyfürdőintézmény tervdokumentációjának orvosszakmai véleményezése | 21 300 Ft | ||||||||||||||||||
V.9. | Gyógyfürdőintézmény megnevezésének és gyógyászati célú használatbavételének en- | |||||||||||||||||||
gedélyezése | 58 400 Ft | |||||||||||||||||||
V.10. | Elismert ásványvíz megnevezés használatának és gyógyászati célú használatbavételé- | |||||||||||||||||||
nek, továbbá mesterséges ásványvíz előállításának engedélyezése | 29 300 Ft | |||||||||||||||||||
V.11. | Elismert ásványvíz gyógyvízzé történő átminősítése és gyógyászati célú használatbavé- | |||||||||||||||||||
telének engedélyezése előzetes szakvéleménnyel együtt | 21 300 Ft | |||||||||||||||||||
V.12. | Gyógyvízmegnevezés használatának, illetve gyógyászati célú felhasználásának, vala- | |||||||||||||||||||
mint forgalomba hozatalának engedélyezése előzetes szakvéleménnyel | 51 400 Ft | |||||||||||||||||||
V.13. | Gyógyiszap és egyéb természetes gyógytényezők megnevezésének és gyógyászati célú | |||||||||||||||||||
használatbavételének engedélyezése előzetes szakvéleménnyel együtt | 51 400 Ft | |||||||||||||||||||
V.14. | Korábban kiadott engedély módosítása, felülvizsgálata | az V.9.–V.13. pontok díjtételei- nek 50%-a | ||||||||||||||||||
V.15. | Mintavétel az V. pontban feltüntetett vizsgálatokhoz szükség szerint pontonként | 3 300 Ft | ||||||||||||||||||
V.16. | Fürdővíz minőségének ellenőrzéséhez szükséges vizsgálat elvégzésére feljogosítás | 63 800 Ft | ||||||||||||||||||
V.17. | Egyedi felmentés vízforgató berendezés telepítése alól | 22 500 Ft , | ||||||||||||||||||
V.18. | Közfürdők üzemeltetési szabályzatának jóváhagyása | 22 500 Ft | ||||||||||||||||||
VI. Élelmiszerekkel kapcsolatos igazgatási szolgáltatások | ||||||||||||||||||||
VI.1. | A különleges táplálkozási igényeket kielégítő vendéglátótermék-előállítás közegész- ségügyi feltételei meglétének igazolása | 7 300 Ft | ||||||||||||||||||
VI.2. | A különleges táplálkozási igényeket kielégítő étkeztetés előzetes engedélyezése | 5 700 Ft | ||||||||||||||||||
VI.3. | Tápszerrel kapcsolatos eljárások | |||||||||||||||||||
VI.3.1. | Tápszer törzskönyvezése | 14 400 Ft + | ||||||||||||||||||
az 55/1997. (VIII. 14.) FM– IKIM–NM–PM együttes rendelet 1. számú mellékle- tének 2. pontjában felsorolt laborató- riumi vizsgálatok közül a szüksége- sen elvégzettek dí jának összege | ||||||||||||||||||||
VI.3.2. | Tápszer forgalomba hozatalának engedélyezése | 14 400 Ft | ||||||||||||||||||
VI.4. | Kerámiaedényekből kioldódó fémek vizsgálata | |||||||||||||||||||
VI.4.1. | Ólom (AAS) | 9 000 Ft | ||||||||||||||||||
VI.4.2. | Kadmium (AAS) | 9 000 Ft | ||||||||||||||||||
VI.4.3. | Réz (AAS) | 9 000 Ft | ||||||||||||||||||
VI.4.4. | Cink (AAS) | 9 000 Ft | ||||||||||||||||||
VI.5. | Kereskedelmi tevékenység (élelmiszer, vegyiáru, gyógynövény, illóolajok, hulladék) megkezdéséhez közegészségügyi hozzájárulás adása | 9 500 Ft | ||||||||||||||||||
VI.6. | Vendéglátóipari tevékenység megkezdéséhez, kereskedelmi szálláshely (kemping, tábor) működtetéséhez közegészségügyi hozzájárulás adása | 10 800 Ft | ||||||||||||||||||
VI.7. | Import élelmiszerek forgalomba hozatal előttivizsgálata, háromévenkénti tételazono- sító vizsgálata | |||||||||||||||||||
VI.B. | Étkeztetési berendezés élelmezés-egészségügyi minősítése | 50 600 Ft | ||||||||||||||||||
VI.9. | Növények, növényi termékek szennyezőanyag-tartalmának ellenőrzése az 5/1988. (IV. 26.) MÉM rendelet alapján vett mintákból | |||||||||||||||||||
VI.9.1. | Vékonyréteg-kromatográfiás vizsgálat | 8 800 Ft | ||||||||||||||||||
VI.9.2. | Spektrofotometriás vizsgálat | 7 600 Ft | ||||||||||||||||||
VI.9.3. | Gázkromatográfiás vizsgálat | 14 000 Ft | ||||||||||||||||||
VI.9.4. | Folyadék-kromatográfiás vizsgálat | 21 000 Ft | ||||||||||||||||||
VI.9.5. | Atomabszorpciós spektrofotometriás vizsgálat (fémenként) | 8 200 Ft | ||||||||||||||||||
VI.9.6. | Elisa-teszt | 10 100 Ft | ||||||||||||||||||
VI.9.7. | Gázosítószer maradék vizsgálat | 5 800 Ft | ||||||||||||||||||
VI.10. | Élelmiszer-szállító jármű előzetes engedélyezése | 5 300 Ft | ||||||||||||||||||
VI.11. | Élelmiszerek, növényvédő szerek alkalmi árusításának engedélyezése | 9 500 Ft | ||||||||||||||||||
VII. Kozmetikai készítmények vizsgálata | ||||||||||||||||||||
VII.1. | Kémiai vizsgálatok | |||||||||||||||||||
VII.1.1. | Érzékszervi vizsgálatok | 1 800 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.2. | Etilalkoholban oldható, oldhatatlan rész | 5 800 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.3. | Vízgőz desztillálás | 3 100 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.4. | Alkohol desztillálás | 3 300 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.5. | Fogzománc károsító hatás | 5 500 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.6. | Fogkrém dörzsölő értéke | 4 500 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.7. | UV-fluoreszcencia próba | 3 300 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.8. | Lúgosság(TITR) | 1 600 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.9. | Sav-lúg tartalom (TITR) | 1 900 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.10. | Tioglikolsav (TITR) | 4 500 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.11. | Nátriumszulfid (TITR) | 4 300 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.12. | Szabad alaki tartalom (TITR) | 4 000 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.13. | Összes zsírsav elszappanosítási száma (TITR) | 6 000 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.14. | Vízben oldható sav-lúg tartalom (TITR) | 3 200 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.15. | Savszám (TITR) | 5 300 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.16. | Borsav (TITR) | 5 500 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.17. | Szalicilsav (TITR) | 6 700 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.18. | Nátriumlaurilszulfát (TITR) | 3 100 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.19. | Víztartalom (Karl Fischer) | 7 700 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.20. | pH mérés (műszeres) | 1 300 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.21. | Alkoholok (GC) | 11 800 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.22. | Kloroform (GC) | 14 200 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.23. | Formaldehid (kozmetikumokból) (SPF) | 15 400 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.24. | Hatóanyagok (szintetikus, növényi) (GC) | 19 300 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.25. | Hatóanyagok (szintetikus, növényi) (VRK) | 9 800 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.26. | Színezék (VRK) | 14 200 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.27. | Színezék (PC) | 8 900 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.28. | Konzerválószer (VRK) | 5 200 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.29. | Konzerválószer (SPF) | 9 600 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.3U. | Konzerválószer (GC) | 12 400 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.31. | Égető sugarak elnyelése, barnító sugarak áteresztése (SPF) | 17 800 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.32. | Policiklusos aromás szénhidrogének | 16 500 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.33. | Illatanyag-összehasonlitó (SPF) | 9 800 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.34. | Illatanyag-összehasonlító (GC) | 10 700 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.35. | Panthenol (VRK) | 4 500 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.36. | Retionsav (SPF) | 8 500 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.37. | Benzoilperoxid (SPF) | 8 000 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.38. | Hexaklorofén (SPF) | 8 800 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.39. | Litium (SPF) ' | 10 700 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.40. | Azulén (SPF) | 5 100 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.41. | Glicerintartalom (TITR) | 5 400 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.42. | Szintetikus anionaktív anyagtartalom (TITR) | 9100 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.43. | Peroxid szám meghatározás (TITR) | 5 200 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.44. | Aluminiumtartalom meghatározás (TITR) | 5 900 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.45. | Flourid ion (műszeres) | 9 900 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.46. | Titánoxid meghatározás | 8 500 Ft | ||||||||||||||||||
VII. 1.47. | Szelén (AAS) | 9 100 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.48. | Mérgező fém (ólom, higany, nikkel, bárium) (AAS) | 12 800 Ft | ||||||||||||||||||
VII.1.49. | Antioxidáns meghatározás (VRK) | 6 400 Ft | ||||||||||||||||||
VII.2. | Mikrobiológiai vizsgálatok | |||||||||||||||||||
VII.2.1. | Kozmetikai készítmények teljes körű mikrobiológiai tisztasági vizsgálata | 15 800 Ft | ||||||||||||||||||
Rövidítések: | ||||||||||||||||||||
AAS | atomabszorpciós spektrofotometria | |||||||||||||||||||
SPF | spektrofotometria | |||||||||||||||||||
VRK | vékonyréteg-kromatográfia | |||||||||||||||||||
GC | gázkromatográfia | |||||||||||||||||||
PC | papírkromatográfia titrimetriás | |||||||||||||||||||
TITR | ||||||||||||||||||||
VIII. Közegészségügyi igazgatási szolgáltatások | ||||||||||||||||||||
VIII.1. | A fodrász-, a kozmetikus-, a lábápoló iparra vonatkozó közegészségügyi szabályok egyes rendelkezései alóli eltérés engedélyezése | 15 300 Ft | ||||||||||||||||||
VIII.2. | Zajterhelési határérték | |||||||||||||||||||
VIII.2.1. | Jogi normaként meghatározott egyes dB értékek – 5 dB-lel, kivételesen 10 dB-lel való – túllépésének engedélyezése | 7 600 Ft | ||||||||||||||||||
VIII.2.2. | Jogi normaként meghatározott egyes dB értékek – VIIL2.1. szerinti – túllépésének engedélyezését megalapozó zajvizsgálat és szakvélemény | 12 800 Ft | ||||||||||||||||||
VIII.3. | A települési folyékony hulladékot ártalmatlanító telep üzemeltetésére vonatkozó technológiai utasítás jóváhagyása | 25 700 Ft | ||||||||||||||||||
VIII.4. | Ivóvízellátásban felhasználható anyag engedélyezése | 64 000 Ft/anyag | ||||||||||||||||||
VIII.5. | A nemzeti szabványok kötelező alkalmazása alóli felmentés | 22 500 Ft | ||||||||||||||||||
IX. Egyéb igazgatási szolgáltatások | ||||||||||||||||||||
IX.1. | Emberi szervezetbe nem kerülő diagnosztikumok nyilvántartása, minősítése, engedé- lyezése termékenként | 4 500 Ft | ||||||||||||||||||
IX.2. | Emberi szervezetbe nem kerülő diagnosztikumok előzetes minőségvizsgálata termé- kenként | 36 000–72 000 Ft | ||||||||||||||||||
IX.3. | Szakértői vélemény elkészítése a IX.1.–IX.2. pontban felsoroltak nélkül óránként | 3 400 Ft | ||||||||||||||||||
X. A kábítószerekkel, illetve pszichotróp anyagokkal kapcsolatos igazgatási szolgáltatások | ||||||||||||||||||||
X.1. | A kábítószer termeléséhez, gyártásához, feldolgozásához, forgalomba hozatalához szükséges engedély | 212 000 Ft | ||||||||||||||||||
X.2. | A kábítószer Magyarországra történő behozatalához és kiviteléhez szükséges engedély (kivéve az egyetemi kutatóintézetek által kutatási és oktatási célból behozott tételek és a virágkötészeti célú szárazvirágexport és -import során kivitt és behozott tételek) | 53 000 Ft | ||||||||||||||||||
X.3. | Pszichotróp anyagok előállításához, beszerzéséhez, elosztásához, raktározásához, for- galomba hozatalához szükséges engedély | 212 000 Ft | ||||||||||||||||||
X.4. | Pszichotróp anyagok Magyarországra történő behozatalához és kiviteléhez szükséges engedély (kivéve az egyetemi kutatóintézetek által kutatási és oktatási célból behozott tételek) | 53 000 Ft | ||||||||||||||||||
XI. Az orvostechnikai eszközök nyilvántartásba vételével és megfelelőségértékelési eljárásaival kapcsolatos igazgatási szolgáltatások [a 47/1999. (X. 6.) EüM rendelet figyelembevételével] | ||||||||||||||||||||
XI. 1.1. | Az Orvostechnikai Hivatal által történő nyilvántartásba vétel | 60 000 Ft/eset | ||||||||||||||||||
XI.1.2. | Az egyedileg, méretre készített gyógyászati segédeszközöket illetően a forgalmazóra (gyártóra, gyártásra) vonatkozó ORKI tanúsítással rendelkezők nyilvántartásba vétele | 5 000 Ft/eset | ||||||||||||||||||
XI.1.3. | Vizsgáló, ellenőrző és tanúsító szervezetek kijelölése | 100 000 Ft/eset | ||||||||||||||||||
XI.2. | Terméktanúsítás* (a 47/1999. (X. 6.) EüM rendelet 3. számú melléklete szerint] | |||||||||||||||||||
XI.2.1. | Előzetes nyilvántartásba vétel díja (a dokumentáció teljesség vizsgálata) | 50 000 Ft | ||||||||||||||||||
X1.2.2. | Az orvostechnikai eszköz tanúsítási díja | |||||||||||||||||||
XI.2.2.1. | 100 000 Ft érték alatti eszköz esetén | 70 000 Ft | ||||||||||||||||||
XI.2.2.2. | 100 000–1 000 000 Ft közötti eszköz esetén | 150 000 Ft | ||||||||||||||||||
XI.2.2.3. | 1 000 000 Ft érték feletti eszköz esetén | 300 000 Ft | ||||||||||||||||||
XI.2.3. | A tanúsítvány kiadása | 30 000 Ft | ||||||||||||||||||
XI.2.4. | Tanúsitvány módosítása | 60 000 Ft | ||||||||||||||||||
XI.2.5. | Tanúsítvány hiteles másolat kiadása (csak eredeti megrendelőnek) | 15 000 Ft | ||||||||||||||||||
XI.2.6. | Idegen nyelvű tanúsítvány (csak eredeti megrendelőnek) | 20 000 Ft | ||||||||||||||||||
XI.3. | Rendszertanúsítás (a 47/1999. (X. 6.) EüM rendelet 2., 5. és 6. számú melléklete szerint] | |||||||||||||||||||
XI.3.1. | Előzetes nyilvántartásba vétel díja (a dokumentáció teljesség vizsgálata) | 30 000 Ft | ||||||||||||||||||
XI.3.2. | Rendszertanúsítás díja* | |||||||||||||||||||
XI.3.2.1. | Kijelölt területen (orvostechnikai gyártó): | |||||||||||||||||||
50 főig (gyártó): | 2. számú melléklet 4. pontja (gyártmányterv vizsgálata) nélkül | 700 000 Ft | ||||||||||||||||||
2. számú melléklet 4. pontja (típusonként) | 140 000 Ft | |||||||||||||||||||
5. számú melléklet | 600 000 Ft | |||||||||||||||||||
6. számú melléklet | 500 000 Ft | |||||||||||||||||||
50 fő feletti gyártó: | 2. számú melléklet 4. pontja (gyártmányterv vizsgálata) nélkül | 1 000 000 Ft | ||||||||||||||||||
2. számú melléklet 4. pontja (típusonként) | 140 000 Ft | |||||||||||||||||||
5. számú melléklet | 800 000 Ft | |||||||||||||||||||
6. számú melléklet | 700 000 Ft | |||||||||||||||||||
XI.3.3. | A tanúsítvány kiadása | 30 000 Ft | ||||||||||||||||||
XI.3.4. | Első évi regisztrálás és közzététel díja | 10 000 Ft | ||||||||||||||||||
XI.3.5. | Tanúsítvány módosítása | 60 000 Ft | ||||||||||||||||||
XI.3.6. | Tanúsítvány hiteles másolatának kiadása (csak eredeti megrendelőnek) | 15 000 Ft | ||||||||||||||||||
XI.3.7. | Idegen nyelvű tanúsítvány (csak eredeti megrendelőnek) | 20 000 Ft | ||||||||||||||||||
XI.4. | Akkreditált laborban folytatott vizsgálatok díja (XL2. Terméktanúsításhoz kapcsoló- dóan) | |||||||||||||||||||
XI.4.1. | Előzetes nyilvántartásba vétel díja (a dokumentáció teljesség vizsgálata) | 30 000 Ft | ||||||||||||||||||
XI.4.2. | A vizsgálat díja | 300 000 Ft | ||||||||||||||||||
XI.4.3. | A vizsgálati jegyzőkönyv kiadása (szabvány megfelelőség alapján) | 30 000 Ft | ||||||||||||||||||
XI.4.4. | A vizsgálati jegyzőkönyv hiteles másolatának kiadása (csak eredeti megrendelőnek) | 15 000 Ft | ||||||||||||||||||
XI.5. | Felügyeleti audit díjak* | |||||||||||||||||||
XI.5.1. | Terméktanúsításhoz kapcsolódóan (típusonként) | 30 000 Ft/év | ||||||||||||||||||
XI.5.2. | Rendszertanúsításhoz kapcsolódóan | |||||||||||||||||||
2. számú melléklet | 300 000 Ft | |||||||||||||||||||
~. vagy 6. számú melléklet | 200 000 Ft | |||||||||||||||||||
XII. Tanácsadó családvédelmi szolgálattal kapcsolatos igazgatási szolgáltatás | ||||||||||||||||||||
XII.1. | A Szolgálat működésének megkezdéséhez szükséges engedély kiadása | 18 900 Ft | ||||||||||||||||||
* A tanúsítási díjak a járulékos költségeket (pl. utazási költség, szállásköltség stb.) nem tartalmazza. | ||||||||||||||||||||