32/2003. (V. 21.) ESZCSM rendelet
a népjóléti ágazatba tartozó egyes államigazgatási eljárásokért és igazgatási jellegű szolgáltatásokért fizetendő díjakról szóló 50/1996. (XII. 27.) NM rendelet módosításáról
Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 67. §-ának (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján - a pénzügyminiszterrel egyetértésben - a következőket rendelem el:
1. §
A népjóléti ágazatba tartozó egyes államigazgatási eljárásokért és igazgatási jellegű szolgáltatásokért fizetendő díjakról szóló, többször módosított 50/1996. (XII. 27.) NM rendelet (a továbbiakban: R.) 1. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"1. § E rendelet hatálya kiterjed a magánszemélyekre, jogi személyekre, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre (a továbbiakban együtt: díjfizetésre kötelezett), ha kérelmükre az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter vagy az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium, továbbá az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium Engedélyezési és Közigazgatási , Hivatala, illetve az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, az Orvos- és Kórháztechnikai Intézet, az Országos Laboratóriumi Intézet (a továbbiakban együtt: Intézet) első fokon e rendelet 1. és 5. számú mellékletében, továbbá a kórház- és az orvostechnikai termékek egészségügyi alkalmassági vizsgálatáról és minősítéséről szóló 14/1990. (IV. 17.) SZEM rendelet 1. számú mellékletében és az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 16/2000. (VI. 8.) EüM rendelet 13. számú mellékletében, valamint a veszélyes anyagokkal és a veszélyes készítményekkel kapcsolatos egyes eljárások, illetve tevékenységek részletes szabályairól szóló 44/2000. (XII. 27.) EüM rendelet 14. számú mellékletében szereplő államigazgatási eljárást vagy igazgatási jellegű szolgáltatást (a továbbiakban együtt: igazgatási szolgáltatás) végez."
2. §
Az R. 3. §-a (2) bekezdésének e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[(2) Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.)]
"e) 82. §-ában foglaltakat a díj meg nem fizetése, a 86. §-ában foglaltakat az elévülés tekintetében" (általános szabályként, értelemszerűen kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy az ott nevesített illetékhivatal helyett Intézetet, illeték helyett díjat kell érteni.)
3. §
Az R. 1. számú melléklete helyébe e rendelet melléklete lép.
4. §
(1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult eljárásokban kell alkalmazni.
(2) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg az R.
a) 3. számú mellékletében az "Egészségügyi Minisztérium" szövegrész helyébe az "Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium" szövegrész lép,
b) 3. §-ának (3) bekezdéséből a "84-85. §-ainak, illetve a" szövegrész hatályát veszti.
Dr. Csehák Judit s. k.,
egészségügyi, szociális és családügyi miniszter
Melléklet a 32/2003. (V. 21.) ESZCSM rendelethez
"1. számú melléklet az 50/1996. (XII. 27.) NM rendelethez
I. | EGYES ANYAGOKKAL KAPCSOLATOS IGAZGATÁSI SZOLGÁLTATÁSOK | |
I.1. | Egyes termékek bőrvédő készítményként történő forgalomba hozatalának engedélyezése az előzetes szakvélemény elkészítésével együtt | 96 700 Ft |
I.2. | Faanyagvédő szerek település- és környezet-egészségügyi, valamint munkaegészségügyi és élelmezés-egészségügyi szempontból történő koordinált szakvéleményezése | 82 600 Ft |
I.3. | Rovar-, rágcsálóirtó szer és rovarriasztó szer forgalomba hozatalának engedélyezése | 76 700 Ft |
I.4. | Rovar-, rágcsálóirtó szer, valamint rovarriasztó szer szakvéleményezése forga- | |
lomba hozatalhoz | ||
I.4.1. | Rovarirtó szerek szakvéleményezése | 212 300 Ft |
I. 4.2. | Rovarriasztó szerek szakvéleményezése | 114 500 Ft |
I. 4.3. | Rágcsálóirtó szer szakvéleményezése | 157 000 Ft |
I.5. | Élelmiszer-ellátásban erősen mérgező, mérgező irtószerrel történő rágcsáló- és | |
rovarirtás engedélyezése | 7 600 Ft | |
I.6. | Élelmiszer-ellátásban veszélyes irtószerrel történő rovar- és rágcsálóirtás enge- | |
délyezése | 7 600 Ft | |
I.7. | Ivóvízellátásban felhasználható anyagok több intézetet érintő koordinált szakvé- | |
leményezése | 80 200 Ft | |
I.8. | Fertőtlenítőszer forgalomba hozatalának és fertőtlenítési technológia engedélyezése | 67 200 Ft/anyag |
II. | KOZMETIKAI KÉSZÍTMÉNYEKKEL KAPCSOLATOS IGAZGATÁSI | |
SZOLGÁLTATÁSOK | ||
II.1. | Az újonnan létesített, bővített vagy felújított kozmetikai üzem működésének | |
— meghatározott kozmetikai készítményekre és technológiai folyamatra vonatkozó — engedélyezése | 28 200 Ft | |
II. 2. | Kozmetikai készítmény egészségügyi megfelelőségének tanúsítása | 14 900 Ft |
és a VII. pontban fel- | ||
sorolt laboratóriumi | ||
vizsgálatok közül szük- | ||
ségesen elvégzettek | ||
díjának összege és az | ||
előzetes szakvélemény | ||
díja szükség szerint | ||
II. 3. | Tanúsító okirat érvényességének meghosszabbítása | 27 200 Ft |
III. | A VEZETÉK NÉLKÜLI TÁVKÖZLÉSI ÉPÍTMÉNYEK ELEKTRO- | |
MÁGNESES SUGÁRZÁSÁRA VONATKOZÓ IGAZGATÁSI SZOLGÁL- | ||
TATÁSOK | ||
III. 1. | Sugárvédelmi szakvélemény készítése | |
III. 1.1. | A kérelmező által megadott tervek és műszaki adatok alapján számított legma- | |
gasabb értéken alapuló sugárvédelmi szakvélemény készítése | 67 930 Ft. | |
III. 1.2. | Mérésen alapuló sugárvédelmi szakvélemény készítése | 198 550 Ft |
IV. | EGÉSZSÉGÜGYI TEVÉKENYSÉGGEL KAPCSOLATOS IGAZGATÁSI | |
SZOLGÁLTATÁSOK | ||
IV. 1. | ||
IV. 2. | ||
IV. 3. | A gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású anyagok és készítmények előállításá- | |
nak közegészségügyi-járványügyi feltételeit minősítő igazolás kiadása | 9 200 Ft | |
IV. 4. | Egészségügyi szolgáltató tevékenység, egészségügyi szolgáltató tevékenységben | |
közreműködés, valamint betegszállítási, természetgyógyászati tevékenység meg- | ||
kezdéséhez szükséges működési engedélyezési eljárás | ||
IV.4.1. | Működési engedélyezési eljárás | 14 300 Ft |
Telephelyenként további | 11 400 Ft | |
Szakfeladatonként további (önálló azonosítóval rendelkező szakfeladat, rész- | ||
feladat) | 1 900 Ft | |
IV. 4.2. | Működési engedéllyel rendelkező egészségügyi szolgáltató engedélyének első | |
változás bejelentésekor történő cseréje | 14 300 Ft | |
IV. 4.3. | Működési engedély módosítása | 14 300 Ft |
Telephelyenként további | 11 400 Ft | |
Szakfeladatonként további (önálló azonosítóval rendelkező szakfeladat, rész- | ||
feladat) | 900 Ft | |
IV. 5. | Közforgalmú gyógyszertár áthelyezésének az engedélyezése | 14 800 Ft |
IV. 6. | A gyógyszertár működése megkezdésének az engedélyezése | 39 200 Ft |
IV. 7. | Immunológiai készítmények egy gyártási tételének vizsgálata (minősítés) | |
IV.7.1. | Külföldi készítmény, külföldi hatósági bizonylattal | 198 200 Ft |
IV. 7.2. | Készítmény hatósági bizonylat nélkül | 395 200 Ft |
IV. 8. | Rovar- és rágcsálóirtó tevékenység engedélyezése | 19 800 Ft |
V. | VIZEKKEL KAPCSOLATOS KÖZEGÉSZSÉGÜGYI IGAZGATÁSI | |
SZOLGÁLTATÁSOK | ||
V. 1. | Laboratóriumnak az ivóvíz minőségének ellenőrzésére történő alkalmassá nyil- | |
vánítása | 66 200 Ft | |
V. 2. | Fürdővíz (természetes fürdő és medencevíz) bakteriológiai vizsgálata mintán- | |
ként | ||
V. 2.1. | Egyszerű | 12 400 Ft |
V. 2.2. | Részletes | 17 200 Ft |
V. 2.3. | Fürdővizek kémiai vizsgálata | 12 600 Ft |
V. 3. | Ivóvízvizsgálat mintánként | |
V. 3.1. | Egyszerű kémiai | 12 600 Ft |
V. 3.2. | Egyszerű bakteriológiai | 7 900 Ft |
V. 3.3. | Részletes bakteriológiai | 12 600 Ft |
V. 3.4. | Részletes bakteriológiai és P. aeruginosa | 15 400 Ft |
V. 3.5. | Részletes az Európai Unió előírása szerinti kémiai, bakteriológiai, biológiai | 194 700 Ft |
V. 4. | Víz mikroszkópos biológiai vizsgálata mintánként | |
V. 4.1. | Egyszerű | 6 100 Ft |
V. 4.2. | Részletes | 10 600 Ft |
V. 5. | Víztoxikológiai vizsgálat (négy akut teszt) mintánként | |
V. 5.1. | Szennyvíz | 56 500 Ft |
V. 5.2. | Szennyvízen kívül minden más víz | 29 300 Ft |
V. 6. | Vizes kivonat ökotoxikológiai vizsgálata (négy akut teszt) mintánként | 61 300 Ft |
V. 7. | Gyógyfürdőintézmény tervezéséhez, létesítéséhez, átalakításához és megszünte- | |
téséhez szükséges előzetes egyetértés megadása | 7 600 Ft | |
V. 8. | Gyógyfürdőintézmény tervdokumentációjának orvosszakmai véleményezése | 22 400 Ft |
V. 9. | Gyógyfürdőintézmény megnevezésének és gyógyászati célú használatbavételének | |
engedélyezése | 61 300 Ft | |
V. 10. | Elismert ásványvíz megnevezés használatának és gyógyászati célú használatba- | |
vételének, továbbá mesterséges ásványvíz előállításának engedélyezése | 30 800 Ft | |
V. 11. | Elismert ásványvíz gyógyvízzé történő átminősítése és gyógyászati célú haszná- | |
latbavételének engedélyezése előzetes szakvéleménnyel együtt | 22 400 Ft | |
V. 12. | Gyógyvízmegnevezés használatának, illetve gyógyászati célú felhasználásának, | |
valamint forgalomba hozatalának engedélyezése előzetes szakvéleménnyel | 54 000 Ft | |
V. 13. | Gyógyiszap és egyéb természetes gyógytényezők megnevezésének és gyógyászati | |
célú használatbavételének engedélyezése előzetes szakvéleménnyel együtt | 54 000 Ft | |
V. 14. | Korábban kiadott engedély módosítása, felülvizsgálata | az V. 9— V. 13. pontok |
díjtételeinek 50%-a | ||
V. 15. | Mintavétel az V. pontban feltüntetett vizsgálatokhoz szükség szerint pontonként | 3 500 Ft |
V. 16. | ||
V. 17. | Egyedi felmentés vízforgató berendezés telepítése alól | 23 600 Ft |
V. 18. | Közfürdők üzemeltetési szabályzatának jóváhagyása | 23 600 Ft |
VI. | ÉLELMISZEREKKEL KAPCSOLATOS IGAZGATÁSI SZOLGÁLTATÁSOK | |
VI. 1. | A különleges táplálkozási igényeket kielégítő vendéglátótermék-előállítás köz- | |
egészségügyi feltételei meglétének igazolása | 7 700 Ft | |
VI. 2. | A különleges táplálkozási igényeket kielégítő étkeztetés előzetes engedélyezése | 6 000 Ft |
VI. 3. | Tápszerrel kapcsolatos eljárások | |
VI. 3.1. | Tápszer törzskönyvezése | 15 100 Ft + |
az 55/1997. (VIII. 14.) | ||
FM— IKIM— NM— PM | ||
együttes rendelet | ||
1. számú mellékletének | ||
2. pontjában felsorolt | ||
laboratóriumi vizsgála- | ||
tok közül a szükségesen | ||
elvégzettek díjának | ||
összege | ||
VI. 3.2. | Tápszer forgalomba hozatalának engedélyezése | 15 100 Ft |
VI. 4. | Kerámiaedényekből kioldódó fémek vizsgálata | |
VI. 4.1. | Ólom (AAS) | 9 500 Ft |
VI. 4.2. | Kadmium (AAS) | 9 500 Ft |
VI. 4.3. | Réz (AAS) | 9 500 Ft |
VI. 4.4. | Cink (AAS) | 9 500 Ft |
VI. 5. | Kereskedelmi tevékenység (élelmiszer, vegyiáru, gyógynövény, illóolajok, hul- | |
ladék) megkezdéséhez közegészségügyi hozzájárulás adása | 10 000 Ft | |
VI. 6. | Vendéglátó-ipari tevékenység megkezdéséhez, kereskedelmi szálláshely | |
(kemping, tábor) működtetéséhez közegészségügyi hozzájárulás adása | 11 300 Ft | |
VI. 7. | ||
VI. 8. | Étkeztetési berendezés élelmezés-egészségügyi minősítése | 53 100 Ft |
VI. 9. | Növények, növényi termékek szennyezőanyag-tartalmának ellenőrzése az | |
5/1988. (IV. 26.) MÉM rendelet alapján vett mintákból | ||
VI. 9.1. | Vékonyréteg-kromatográfiás vizsgálat | 9 200 Ft |
VI. 9.2. | Spektrofotometriás vizsgálat | 8 000 Ft |
VI. 9.3. | Gázkromatográfiás vizsgálat | 14 700 Ft |
VI. 9.4. | Folyadék-kromatográfiás vizsgálat | 22 100 Ft |
VI. 9.5. | Atomabszorpciós spektrofotometriás vizsgálat (fémenként) | 8 600 Ft |
VI. 9.6. | Elisa-teszt | 10 600 Ft |
VI. 9.7. | Gázosítószer maradék vizsgálat | 6 100 Ft |
VI. 10. | Élelmiszer-szállító jármű előzetes engedélyezése | 5 600 Ft |
VI. 11. | Élelmiszerek, növényvédő szerek alkalmi árusításának engedélyezése | 10 000 Ft |
VI. 12. | HACCP tanfolyam szervezés engedélyezése | 87 400 Ft |
VII. | KOZMETIKAI KÉSZÍTMÉNYEK VIZSGÁLATA | |
VII. 1. | Kémiai vizsgálatok | |
VII. 1.1. | Érzékszervi vizsgálatok | 1 900 Ft |
VII. 1.2. | Etilalkoholban oldható, oldhatatlan rész | 6 100 Ft |
VII. 1.3. | Vízgőz desztillálás | 3 300 Ft |
VII. 1.4. | Alkohol desztillálás | 3 500 Ft |
VII. 1.5. | Fogzománc-károsító hatás | 5 800 Ft |
VII. 1.6. | Fogkrém dörzsölő értéke | 4 700 Ft |
VII. 1.7. | UV-fluoreszcencia próba | 3 500 Ft |
VII. 1.8. | Lúgosság (TITR) | 1 700 Ft |
VII. 1.9. | Sav-lúg tartalom (TITR) | 2 000 Ft |
VII. 1.10. | Tioglikolsav (TITR) | 4 700 Ft |
VII. 1.11. | Nátriumszulfid (TITR) | 4 500 Ft |
VII. 1.12. | Szabad alkáli tartalom (TITR) | 4 200 Ft |
VII. 1.13. | Összes zsírsav elszappanosítási száma (TITR) | 6 300 Ft |
VII. 1.14. | Vízben oldható sav-lúg tartalom (TITR) | 3 400 Ft |
VII. 1.15. | Savszám (TITR) | 5 600 Ft |
VII. 1.16. | Borsav (TITR) | 5 800 Ft |
VII. 1.17. | Szalicilsav (TITR) | 7 000 Ft |
VII. 1.18. | Nátriumlaurilszulfát (TITR) | 3 300 Ft |
VII. 1.19. | Víztartalom (Karl Fischer) | 8 100 Ft |
VII. 1.20. | pH mérés (műszeres) | 1 400 Ft |
VII. 1.21. | Alkoholok (GC) | 12 400 Ft |
VII. 1.22. | Kloroform (GC) | 14 900 Ft |
VII. 1.23. | Formaldehid (kozmetikumokból) (SPF) | 16 200 Ft |
VII. 1.24. | Hatóanyagok (szintetikus, növényi) (GC) | 20 300 Ft |
VII. 1.25. | Hatóanyagok (szintetikus, növényi) (VRK) | 10 300 Ft |
VII. 1.26. | Színezék (VRK) | 14 900 Ft |
VII. 1.27. | Színezék (PC) | 9 300 Ft |
VII. 1.28. | Konzerválószer (VRK) | 5 500 Ft |
VII. 1.29. | Konzerválószer (SPF) | 10 100 Ft |
VII. 1.30. | Konzerválószer (GC) | 13 000 Ft |
VII. 1.31. | Égető sugarak elnyelése, barnító sugarak áteresztése (SPF) | 18 700 Ft |
VII. 1.32. | Policiklusos aromás szénhidrogének | 17 300 Ft |
VII. 1.33. | Illatanyag összehasonlító (SPF) | 10 300 Ft |
VII. 1.34. | Illatanyag összehasonlító (GC) | 11 200 Ft |
VII. 1.35. | Panthenol (VRK) | 4 700 Ft |
VII. 1.36. | Retionsav (SPF) | 8 900 Ft |
VII. 1.37. | Benzoilperoxid (SPF) | 8 400 Ft |
VII. 1.38. | Hexaklorofén (SPF) | 9 200 Ft |
VII. 1.39. | Lítium (SPF) | 11 200 Ft |
VII. 1.40. | Azulén (SPF) | 5 400 Ft |
VII. 1.41. | Glicerintartalom (TITR) | 5 700 Ft |
VII. 1.42. | Szintetikus anionaktív anyagtartalom (TITR) | 9 600 Ft |
VII. 1.43. | Peroxid szám meghatározás (TITR) | 5 500 Ft |
VII. 1.44. | Alumíniumtartalom meghatározás (TITR) | 6 200 Ft |
VII. 1.45. | Flourid ion (műszeres) | 10 400 Ft |
VII. 1.46. | Titán-oxid meghatározás | 8 900 Ft |
VII. 1.47. | Szelén (AAS) | 9 600 Ft |
VII. 1.48. | Mérgező fém (ólom, higany, nikkel, bárium) (AAS) | 13 400 Ft |
VII. 1.49. | Antioxidáns meghatározás (VRK) | 6 700 Ft |
VII. 2. | Mikrobiológiai vizsgálatok | |
VII. 2.1. | Kozmetikai készítmények teljes körű mikrobiológiai tisztasági vizsgálata | 16 600 Ft |
Rövidítések: | ||
AAS | atomabszorpciós spektrofotometria | |
SPF | spektrofotometria | |
VRK | vékonyréteg-kromatográfia | |
GC | gázkromatográfia | |
PC | papírkromatográfia | |
TITR | titrimetriás | |
VIII. | KÖZEGÉSZSÉGÜGYI IGAZGATÁSI SZOLGÁLTATÁSOK | |
VIII. 1. | A fodrász-, a kozmetikus-, a lábápoló iparra vonatkozó közegészségügyi szabá- | |
lyok egyes rendelkezései alóli eltérés engedélyezése | 16 100 Ft | |
VIII. 2. | Hatósági orvosi igazolás kiállítása idegenrendészeti eljárás lefolytatásához | 4 700 Ft |
VIII. 3. | ||
VIII. 4. | Ivóvízellátásban felhasználható anyag engedélyezése | 67 200 Ft/anyag |
VIII. 5. | Jogszabályban előírt nemzeti szabvány alkalmazásától eltérés engedélyezése | 23 470 Ft |
IX. | EGYÉB IGAZGATÁSI SZOLGÁLTATÁSOK | |
IX. 1. | Emberi szervezetbe nem kerülő diagnosztikumok nyilvántartása, minősítése, | |
engedélyezése termékenként | 4 700 Ft | |
IX. 2. | Emberi szervezetbe nem kerülő diagnosztikumok előzetes minőségvizsgálata | |
termékenként | 37 800—75 600 Ft | |
IX. 3. | Szakértői vélemény elkészítése a IX. 1— IX. 2. pontokban felsoroltak nélkül | |
óránként | 3 600 Ft | |
X. | A KÁBÍTÓSZEREKKEL, ILLETVE PSZICHOTRÓP ANYAGOKKAL | |
KAPCSOLATOS IGAZGATÁSI SZOLGÁLTATÁSOK | ||
X. 1. | ||
X. 2. | A kábítószer Magyarországra történő behozatalához és kiviteléhez szükséges | |
engedély (kivéve az egyetemi kutatóintézetek által kutatási és oktatási célból | ||
behozott tételek és a virágkötészeti célú szárazvirágexport és -import során kivitt | ||
és behozott tételek) | 53 000 Ft | |
X. 3. | Pszichotróp anyagok előállításához, beszerzéséhez, elosztásához, raktározásá- | |
hoz, forgalomba hozatalához szükséges engedély | 212 000 Ft | |
X. 4. | Pszichotróp anyagok Magyarországra történő behozatalához és kiviteléhez szük- | |
séges engedély (kivéve az egyetemi kutatóintézetek által kutatási és oktatási | ||
célból behozott tételek) | 53 000 Ft | |
XI. | AZ ORVOSTECHNIKAI ESZKÖZÖK NYILVÁNTARTÁSBA VÉTELÉ- | |
VEL ÉS MEGFELELŐSÉG -ÉRTÉKELÉSI ELJÁRÁSAIVAL KAPCSOLA- | ||
TOS IGAZGATÁSI SZOLGÁLTATÁSOK | ||
XI. 1.1. | A Szociális és Családügyi Minisztérium Engedélyezési és Közigazgatási Hivatala | |
által történő nyilvántartásba vétel | 63 000 Ft/regisztráció | |
XI. 1.2. | Az egyedileg, méretre készített gyógyászati segédeszközöket illetően a forgal- | |
mazóra (gyártóra, gyártásra) vonatkozó ORKI tanúsítással rendelkezők nyilván- | ||
tartásba vétele | 5 300 Ft/regisztráció | |
XI. 1.3. | Vizsgáló, ellenőrző és tanúsító szervezetek kijelölése | 105 000 Ft/eset |
XI. 1.4. | Hatósági bizonyítvány kiadása rendelésre készített (egyedi) gyógyászati segéd- | |
eszközök gyártói részére fogtechnikai, ortopéd cipész, optikus, hallókészülék | ||
illesztő és ortopéd technikai szakmában: | ||
1 — 5 fős munkahely | 123 500 Ft/szakma | |
6 — 10 fős munkahely | 180 500 Ft/szakma | |
10 főnél több munkahely | 332 500 Ft/szakma | |
További telephelyek esetén telephelyenként | 34 200 Ft | |
XI. 1.5. | Az 1.1 — 1.4. szerinti dokumentumokról hiteles másolat kiadása | 15 200 Ft |
XI. 1.6. | Az 1.1 — 1.4. szerinti dokumentumokban adatváltozások (név, cím, termékmeg- | |
nevezés stb.) átvezetése adatfajtánként | 4 800 Ft | |
XI. 2. | Típustanúsítás* [a 47/1999. (X. 6.) EüM rendelet 3. számú melléklete szerint] | |
XI. 2.1. | Előzetes nyilvántartásba vétel díja (a dokumentáció teljesség vizsgálata) | 52 500 Ft |
XI. 2.2. | Az orvostechnikai eszköz tanúsítási díja | |
XI. 2.2.1. | 100 000 Ft érték alatti eszköz esetén | 73 500 Ft |
XI. 2.2.2. | 100 000—1 000 000 Ft érték közötti eszköz esetén | 157 500 Ft |
XI. 2.2.3. | 1 000 000 Ft érték feletti eszköz esetén | 315 000 Ft |
XI. 2.3. | A tanúsítvány kiadása | 31 500 Ft |
XI. 2.4. | Tanúsítvány módosítása | 63 000 Ft |
XI. 2.5. | Tanúsítvány hiteles másolat kiadása (csak eredeti megrendelőnek) | 15 800 Ft |
XI. 2.6. | Idegen nyelvű tanúsítvány (csak eredeti megrendelőnek) | 21 000 Ft |
XI. 3. | Rendszertanúsítás [a 47/1999. (X. 6.) EüM rendelet 2., 5. és 6. számú melléklete | |
szerint] | ||
XI. 3.1. | Előzetes nyilvántartásba vétel díja (a dokumentáció teljesség vizsgálata) | 31 500 Ft |
XI. 3.2. | Rendszertanúsítás díja* | |
XI. 3.2.1. | Kijelölt területen (orvostechnikai gyártó): | |
1—10 fős gyártó | ||
2. számú melléklet 4. pontja (gyártmányterv vizsgálata) nélkül | 399 000 Ft | |
2. számú melléklet 4. pontja (típusonként) | 138 700 Ft | |
5. számú melléklet | 299 300 Ft | |
6. számú melléklet | 251 800 Ft | |
11— 50 fős gyártó | ||
2. számú melléklet 4. pontja (gyártmányterv vizsgálata) nélkül | 735 000 Ft | |
2. számú melléklet 4. pontja (típusonként) | 147 000 Ft | |
5. számú melléklet | 630 000 Ft | |
6. számú melléklet | 525 000 Ft | |
50 fő feletti gyártó | ||
2. számú melléklet 4. pontja (gyártmányterv vizsgálata) nélkül | 1 050 000 Ft | |
2. számú melléklet 4. pontja (típusonként) | 147 000 Ft | |
5. számú melléklet | 840 000 Ft | |
6. számú melléklet | 735 000 Ft | |
XI. 3.3. | A tanúsítvány kiadása | 31 500 Ft |
XI. 3.4. | Első évi regisztrálás és közzététel díja | 10 500 Ft |
XI. 3.5. | Tanúsítvány módosítása | 63 000 Ft |
XI. 3.6. | Tanúsítvány hiteles másolatának kiadása (csak eredeti megrendelőnek) | 15 800 Ft |
XI. 3.7. | Idegen nyelvű tanúsítvány (csak eredeti megrendelőnek) | 21 000 Ft |
XI. 4. | Akkreditált laborban folytatott vizsgálatok díja (XI. 2. típustanúsításhoz kap- | |
csolódóan) | ||
XI. 4.1. | Előzetes nyilvántartásba vétel díja (a dokumentáció teljesség vizsgálata) | 31 500 Ft |
XI. 4.2. | A vizsgálat díja | 315 000 Ft |
XI. 4.3. | A vizsgálati jegyzőkönyv kiadása (szabvány megfelelőség alapján) | 31 500 Ft |
XI. 4.4. | A vizsgálati jegyzőkönyv hiteles másolatának kiadása (csak eredeti megren- | |
delőnek) | 15 800 Ft | |
XI. 5. | Felügyeleti audit díjak* | |
XI. 5.1. | Terméktanúsításhoz kapcsolódóan (típusonként) | 31 500 Ft/év |
XI. 5.2. | Rendszertanúsításhoz kapcsolódóan | |
2. számú melléklet 1 — 10 fős gyártó esetén | 157 000 Ft | |
5. vagy 6. számú melléklet 1 — 10 fős gyártó esetén | 105 000 Ft | |
2. számú melléklet 11 fő feletti gyártó | 315 000 Ft | |
5. vagy 6. számú melléklet 11 fő feletti gyártó | 210 000 Ft | |
XII. | TANÁCSADÓ CSALÁDVÉDELMI SZOLGÁLATTAL KAPCSOLATOS | |
IGAZGATÁSI SZOLGÁLTATÁS | ||
XII. 1. | A Szolgálat működésének megkezdéséhez szükséges engedély kiadása | 19 800 Ft" |
* A tanúsítási díjak a járulékos költségeket (pl. utazási költség, szállásköltség stb.) nem tartalmazza. |