43/2005. (VI. 11.) GKM rendelet
a hajózási hatósági eljárások díjairól szóló 29/2001. (IX. 1.) KöViM rendelet módosításáról
Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 67. §-ának (2) bekezdésében, a víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény 88. §-a (2) bekezdésének u) pontjában kapott felhatalmazás alapján - a pénzügyminiszterrel egyetértésben és figyelemmel a gazdasági és közlekedési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 171/2002. (VIII. 9.) Korm. rendelet 6. §-a (3) bekezdésére - a következőket rendelem el:
1. §
A hajózási hatósági eljárások díjairól szóló 29/2001. (IX. 1.) KöViM rendelet (a továbbiakban: R.) 3. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1) Az első fokon eljáró közlekedési hatóság határozata ellen benyújtott fellebbezés díja megegyezik a hatósági eljárás díjával, amelyet a fellebbezés benyújtásával egyidejűleg kell a másodfokon eljáró hatóságnak a Magyar Államkincstárnál vezetett, az 5. számú mellékletben feltüntetett előirányzat-felhasználási keretszámlájára befizetni."
2. §
Az R. 1-5. számú melléklete helyébe e rendelet 1-5. számú melléklete lép.
3. §
(1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépését követően indított eljárásokra kell alkalmazni.
(2) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti:
a) az R. 6. § (2) bekezdése a) pontjának első mondata,
b) a hajózási hatósági eljárások díjairól szóló 29/2001. (IX. 1.) KöViM rendelet módosításáról szóló 58/2001. (XII. 23.) KöViM rendelet 1. §-a és 1-4. számú melléklete.
Dr. Kóka János s. k.,
gazdasági és közlekedési miniszter
1. számú melléklet a 43/2005. (VI. 11.) GKM rendelethez
[1. számú melléklet a 29/2001. (IX. 1.) KöViM rendelethez]
A hajózási hatósági eljárások (szolgáltatások) díjai
| Díj | |||
| Ft/db | |||
| 1. A hajók építési (átépítési), tervének felülvizsgálata és jóváhagyása | |||
| a) gépi vagy vitorlás meghajtású nagyhajónál, önjáró úszó munkagépnél, valamint gépi üzemű kompnál, ha a vízkiszorítás | |||
| aa) nem haladja meg a 100 tonnát | 45 876 | ||
| ab) 101-300 tonnáig | 65 417 | ||
| ac) 301-500 tonnáig | 91 699 | ||
| ad) 501-700 tonnáig | 117981 | ||
| ae) 701-1000 tonnáig | 146 509 | ||
| aj) 1000 tonna felett | 163 856 | ||
| b) gépnélküli nagyhajónál, nem önjáró kompnál, ha a vízkiszorítás | |||
| ba) nem haladja meg a 100 tonnát | 22 624 | ||
| bb) 101-300 tonnáig | 32 709 | ||
| bc) 301-500 tonnáig | 45 876 | ||
| bd) 501-700 tonnáig | 58 729 | ||
| be) 701-1000 tonnáig | 73 150 | ||
| bj) 1000 tonna felett | 81 615 | ||
| c) gépi vagy vitorlás meghajtású kishajónál, továbbá motoros vízi sporteszköznél, ha annak hajó hossza" | |||
| ca) nem haladja meg az 5 métert | 9 719 | ||
| cb) 5,1-9 méterig | 16 093 | ||
| cc) 9,1-12 méterig | 27 431 | ||
| cd) 12,1-17 méterig | 40 233 | ||
| ce) 17 méter felett | 48 593 | ||
| d) gépnélküli kishajónál a c) pontban meghatározott díj 50%-a számítható fel. | |||
| e) úszóműnél és nem önjáró úszó munkagépnél, ha a vízkiszorítás | |||
| ea) nem haladja meg az 5 tonnát | 7 838 | ||
| eb) 5,1—10 tonnáig | 11 182 | ||
| ec) 10,1-20 tonnáig | 16 093 | ||
| ed) 20,1-50 tonnáig | 23 826 | ||
| ee) 50,1-100 tonnáig | 32 761 | ||
| ej) 101-300 tonnáig | 40 546 | ||
| eg) 301-500 tonnáig | 56 953 | ||
| eh) 501-700 tonnáig | 73 150 | ||
| ei) 701-1000 tonnáig | 88 825 | ||
| ej) 1000 tonna felett | 104 605 | ||
| f) motoros, vitorlás vagy evezős csónaknál | 5 225 | ||
| g) a hajó veszélyes áru szállítására, tárolására való alkalmasságát igazoló tervek jóváhagyása az a)-e) alpontok szerinti díjak 50%-a | |||
| 2. A hajó egyes fő részeit érintő átépítési tervek vagy részleges tervek jóváhagyásának díja az 1. pontban meghatározott díjak alábbi százaléka szerint meghatározott összeg | |||
| a) hajótestnél | |||
| b) gépi berendezésnél vagy stabilitásnál | |||
| c) villamos berendezésnél | |||
| d) felszerelésnél | |||
| 3. Egyéb a hajók terveinek jóváhagyásával kapcsolatos vizsgálatok díjai | |||
| a) a jóváhagyott, de lejárt érvényességű hajóépítési tervek felülvizsgálatáért az 1. pontban megállapított összeg 50%-a, az átépítési tervek, a jóváhagyás nélküli és átdolgozásra visszaküldött részlettervek újabb felülvizsgálatáért a 2. pontban megállapított összeg 50%-a számítható fel | |||
| b) hajó stabilitási dokumentációjának jóváhagyásához szükséges hatósági döntéspróba az 1. pontban megállapított összeg 20%-a, de legalább | 7 838 | ||
| 4. A hajók üzembe helyezés előtti vizsgálata | |||
| a) gépi vagy vitorlás meghajtású nagyhajónál, önjáró úszó munkagépnél, valamint önjáró (gépi üzemű) kompnál, ha a vízkiszorítás | |||
| aa) nem haladja meg a 100 tonnát | 71 583 | ||
| ab) 101-300 tonnáig | 78 375 | ||
| ac) 301-500 tonnáig | 99 589 | ||
| ad) 501-700 tonnáig | 117 458 | ||
| ae) 701-1000 tonnáig | 130 834 | ||
| aj) 1000 tonna felett | 145 360 | ||
| b) gépnélküli nagyhajónál, nem önjáró kompnál, ha a vízkiszorítás | |||
| ba) nem haladja meg a 100 tonnát | 35 844 | ||
| bb) 101-300 tonnáig | 47 443 | ||
| bc) 301-500 tonnáig | 54 549 | ||
| bd) 501-700 tonnáig | 65 208 | ||
| be) 701-1000 tonnáig | 78 375 | ||
| bj) 1000 tonna felett | 110 248 | ||
| c) gépi vagy vitorlás meghajtású kishajónál, továbbá motoros vízi sporteszköznél, ha annak hajóhossza | |||
| ca) nem haladja meg az 5 métert | 19 594 | ||
| cb) 5,1-9 méterig | 24 296 | ||
| cc) 9,1-12 méterig | 32 656 | ||
| cd) 12,1-17 méterig | 39 971 | ||
| ce) 17 méter felett | 59 304 | ||
| d) úszóműnél és nem önjáró úszó munkagépnél, ha a vízkiszorítás | |||
| da) nem haladja meg az 5 tonnát | 5 225 | ||
| db) 5,1-10 tonnáig | 11 182 | ||
| dc) 10,1-20 tonnáig | 15 989 | ||
| dd) 20,1-50 tonnáig | 19 437 | ||
| de) 50,1-400 tonnáig | 23 722 | ||
| df) 101-300 tonnáig | 29 051 | ||
| dg) 301-500 tonnáig | 32 656 | ||
| dh) 501-700 tonnáig | 40 233 | ||
| di) 701-1000 tonnáig | 48 697 | ||
| dj) 1000 tonna felett | 57 057 | ||
| e) motoros, vitorlás vagy evezős csónaknál | 5 225 | ||
| f) úszó létesítmény veszélyes ára szállítására, tárolására történő alkalmasságának üzembe helyezés előtti vizsgálatánál az a)~e) alpont szerinti díjak 50%-a fizetendő | |||
| 5. A hajók időszakos, rendkívüli, önkéntes üzemképességi vizsgálata, vagy a hajónak vízből kiemelt, illetve partra vont állapotát igénylő vizsgálata | |||
| a) gépi vagy vitorlás meghajtású nagyhajónál, önjáró úszó munkagépnél, valamint önjáró (gépi üzemű) kompnál, ha a vízkiszorítás | |||
| aa) nem haladja meg a 100 tonnát | 47 443 | ||
| ab) 101-300 tonnáig | 65 208 | ||
| ac) 301-500 tonnáig | 80 465 | ||
| ad) 501-700 tonnáig | 97 394 | ||
| ae) 701-1000 tonnáig | 113 905 | ||
| af) 1000 tonna felett | 130 416 | ||
| b) gépnélküli nagyhajónál, nem önjáró kompnál, ha a vízkiszorítás | |||
| ba) nem haladja meg a 100 tonnát | 15 675 | ||
| bb) 101-300 tonnáig | 19 437 | ||
| bc) 301-500 tonnáig | 26 125 | ||
| bd) 501-700 tonnáig | 33 440 | ||
| be) 701-1000 tonnáig | 35 530 | ||
| bf) 1000 tonna felett | 58 207 | ||
| c) gépi vagy vitorlás meghajtású kishajónál, továbbá motoros vízi sporteszköznél, ha annak hajóhossza | |||
| ca) nem haladja meg az 5 métert | 13 063 | ||
| eb) 5,1-9 méterig | 16 981 | ||
| cc) 9,1-12 méterig | 19 594 | ||
| cd) 12,1-17 méterig | 24 296 | ||
| ce) 17 méter felett | 27 954 | ||
| d) úszóműnél és nem önjáró úszó munkagépnél, ha a vízkiszorítás | |||
| da) nem haladja meg az 5 tonnát | 5 225 | ||
| db) 5,1-10 tonnáig | 6 479 | ||
| dc) 10,1-20 tonnáig | 7 838 | ||
| dd) 20,1-50 tonnáig | 9 719 | ||
| de) 50,1-100 tonnáig | 11 182 | ||
| dj) 101-300 tonnáig | 13 063 | ||
| dg) 301-500 tonnáig | 14 212 | ||
| dh) 501-700 tonnáig | 19 542 | ||
| di) 701-1000 tonnáig | 21 945 | ||
| dj) 1000 tonna felett | 35 530 | ||
| e) motoros, vitorlás vagy evezős csónaknál | 4 180 | ||
| f) úszó létesítmény veszélyes ára szállítására, tárolására történő alkalmasságának időszakos vizsgálatánál az a)-e) alpont szerinti díjak 50%-a fizetendő | |||
| 6. Tengeri hajó köbözéséért felszámítható díj | |||
| a) a vegyes tonnatartalom minden regisztertonnája után | |||
| aa) belső felmérés esetén 72 Ft, de legalább | 19 594 | ||
| ab) külső felmérés esetén 55 Ft, de legalább | 14 212 | ||
| b) a felső fedélzet felett zárt helyiség és hajószemélyzet számára szolgáló helyiségek, valamint a géphelyiség felméréséért minden felmért regisztertonna után 18 Ft, de legalább | 7 838 | ||
| c) a Szuezi-, a Sulina- és a Panama-csator- | |||
| na használatához szükséges köbözésért | |||
| az a) és b) alpontokban megállapítottak | |||
| 50%-kal növelt összege a díj | |||
| 7. Belvízi hajó köbözése, ha a vízkiszorítás | |||
| a) nem haladja meg a 15 tonnát | 23 722 | ||
| b) 15-50 tonnáig | 29 103 | ||
| c) 51-200 tonnáig | 33 754 | ||
| d) 201-400 tonnáig | 39 188 | ||
| e) 401-700 tonnáig | 44 308 | ||
| f) 701-1000 tonnáig | 48 697 | ||
| g) 1001-1500 tonnáig | 53 295 | ||
| h) 1500 tonna felett | 65 208 | ||
| 8. A belvízi hajónál a centiméterenkénti terhelhetőség megállapítása, ha a hasznos merüléskülönbség | |||
| a) nem haladja meg a 100 centimétert | 10 659 | ||
| b) 101-140 centiméterig | 14 212 | ||
| c) 141-180 centiméterig | 19 019 | ||
| d) 181-220 centiméterig | 21 945 | ||
| e) 220 centiméter felett | 23 722 | ||
| 9. A hajókazán | |||
| a) üzembe helyezés előtti vizsgálata, ha a fűtőfelület | |||
| aa) nem haladja meg az 50 m2-t | 19 019 | ||
| ab) 51-150 m2-ig | 23 722 | ||
| ac) 150 m2 felett | 30 828 | ||
| b) időszakos vizsgálata, ha a fűtőfelület | |||
| ba) nem haladja meg az 50 m2-t | 9 719 | ||
| bb) 50 m2 felett | 13 063 | ||
| 10. A hajóradar berendezések | |||
| a) üzembe helyezés előtti vizsgálata | 16 720 | ||
| b) időszakos vizsgálata | 7 838 | ||
| 11. A tájoló | |||
| a) kompenzálása felszereléskor | 7 838 | ||
| b) újrakompenzálása | 6 479 | ||
| c) felülvizsgálata | 5 225 | ||
| 12. Kikötő létesítésének, bővítésének, korszerűsítésének és fennmaradásának engedélyezése, építésfelügyelete | |||
| 12/A. A kikötő létesítési terv felülvizsgálati, építésfelügyeleti és engedélyezési eljárásának alapdíja | |||
| a) folyami medencés kikötők függőleges vagy rézsűs kikötőfal, beépített kikötőbakok, telepített rakodóberendezések, közúti, vasúti átrakási kapcsolat esetén, ha | |||
| aa) egy nagyhajó ki- vagy berakására alkalmas | 48 906 | ||
| ab) több nagyhajó egyidejű ki- vagy berakására alkalmas | 81 197 | ||
| ac) kishajók (csónakok) fogadására alkalmas | 25 000 | ||
| b) folyami medencés (várakozó vagy téli) kikötő rézsűs kikötőpartfal, beépített kikötőbakok esetén | 32 604 | ||
| c) folyami nyíltvízi kikötő függőleges, rézsűs kikötőpartfal, beépített kikötőbakok telepített rakodó berendezések esetén, ha | |||
| ca) egy nagyhajó ki- vagy berakására alkalmas | 23 722 | ||
| cb) több nagyhajó egyidejű ki- vagy berakására alkalmas | 32 604 | ||
| cc) kishajók (csónakok) fogadására alkalmas | 15 000 | ||
| d) hajóállomás, úszóműves rakodóhely | 32 604 | ||
| e) tavi medencés kikötő függőleges kikötőpartfal, beépített kikötőbakok esetén, ha a kikötő partfal | |||
| ea) nem haladja meg a 100 métert | 20 796 | ||
| eb) 100 méter felett | 32 604 | ||
| f) tavi nyíltvízi kikötő kikötőmóló, függőleges kikötőpartfal esetén, ha | |||
| fa) egy hajó kikötésére alkalmas | 13 063 | ||
| fb) több hajó kikötésére alkalmas | 19 646 | ||
| g) tavi cölöpmólós kikötő beépített kikötőberendezések, utasok ki- vagy behajózására szolgáló létesítmények esetén | 9719 | ||
| h) csatornakikötő függőleges vagy rézsűs kikötőpartfal, beépített kikötőbakok esetén, ha | |||
| ha) egy hajó kikötésére alkalmas | 13 063 | ||
| hb) több hajó kikötésére alkalmas | 19 594 | ||
| i) vendégmóló létesítésének engedélyezése | 7 838 | ||
| 12/B. Az alapdíjon felül a kikötésre alkalmas part élének hossza alapján méterenként [kivéve a 12/A. d), e) pontokat] | |||
| a) nagyhajók fogadására alkalmas kikötőnél | 1 359 | ||
| b) kishajók fogadására alkalmas kikötőnél | 679 | ||
| c) csak csónakok fogadására alkalmas kikötőnél | 136 | ||
| 12/C. Kikötő bővítési, korszerűsítési, átalakítási terveinek felülvizsgálata, az építésfelügyeleti és az engedélyezési eljárás díja az érintett partszakasz hosszát alapul véve a 12/A. és a 12/B. pontokban együttesen megállapított eljárási díj 50%-a. | |||
| 12/D. A kikötő fennmaradásának engedélyezési díja a 12/A-12/B. és 16/A. pontokban együttesen megállapított eljárási díj 120%-a. | |||
| 13. Komp- és révátkelőhely létesítésének és fennmaradásának engedélyezése | |||
| a) kompátkelőhely esetén | 13 063 | ||
| b) révátkelőhely esetén | 6 584 | ||
| c) csak csónak fogadására alkalmas révátkelőhely esetén | 3 919 | ||
| 14. Hajóhíd létesítésének és fennmaradásának engedélyezése. A létesítési vagy fennmaradási engedély kiadása (nem tartalmazza az úszó létesítmény vizsgálatának díját) | |||
| a) nemzetközi vízi úton | 26 125 | ||
| b) egyéb belvizeken | 13 063 | ||
| 15. Kikötő elvi engedélyének díja | 16 772 | ||
| 16. A kikötők üzembe helyezés előtti vizsgálata (használatbavétel engedélyezése) | |||
| a) a használatbavétel engedélyezése | |||
| aa) a 12/A. a)-c) és f)-j) alpontokban ismertetett eljárásokkal engedélyezett kikötők használatbavételének engedélyezése a kikötő partélének hossza alapján méterenként | 951 | ||
| ab) hajóállomásnál, úszóműves rakodóhelynél | 9719 | ||
| b) kikötőrend megállapítása (az üzembentartó javaslata alapján) | |||
| ba) medencés kikötő esetében | 16 772 | ||
| bb) egyéb kikötő, kikötőhely esetében | 6 740 | ||
| c) kikötőrend jóváhagyása | |||
| ca) medencés kikötő esetében | 9 719 | ||
| cb) egyéb kikötő, kikötőhely esetében | 4 285 | ||
| d) szükségkikötő igénybevételi feltételeinek megállapítása | 7 838 | ||
| 17. Komp- és révátkelőhely üzembe helyezés | |||
| előtti vizsgálata | |||
| a) komp- és révátkelőhely | 9 719 | ||
| b) csak csónak fogadására alkalmas révátkelőhely esetén | 4 285 | ||
| 18. Kikötők üzemeltetésének időszakos vizsgálata | |||
| a) a kikötő időszakos vizsgálata (üzemel- | |||
| tetési engedély meghosszabbításához) | |||
| aa) a 12. a)-c) ésf)-j) alpontokban ismer- | |||
| tetett eljárásokkal engedélyezett kikötők | |||
| partélének hossza alapján méterenként | 951 | ||
| ab) hajóállomásnál, úszóműves rakodó- | |||
| helynél | 9719 | ||
| b) kikötő megszüntetésének eljárása | 19 646 | ||
| c) szükségkikötő kijelölése, engedélye- | |||
| zése | 13 063 | ||
| 19. A komp- és révátkelőhely üzemeltetésének időszakos vizsgálata | |||
| a) komp- és révátkelőhely | 7 838 | ||
| b) csak csónak fogadására alkalmas révátkelőhely esetén | 2 142 | ||
| c) komp- és révátkelés megszüntetése | 7 838 | ||
| 20. A hajózási engedély kiadása | |||
| a) alapdíj | 14212 | ||
| továbbá vízkiszorítási tonnánként | 3 | ||
| b) meghosszabbítása esetén az alapdíj | 2404 | ||
| vízkiszorítási tonnánként | 2 | ||
| c) a hajózási engedély módosítása | 5 225 | ||
| vízkiszorítási tonnánként | 4 | ||
| d) harmadik országos/lobogós engedély | |||
| kiadása | 24 000 | ||
| elutasítása | 18 000 | ||
| kérelem visszavonásakor | 12 000 | ||
| e) elvi hajózási engedély kiállítása | 6 584 | ||
| f) érvényes okmánnyal rendelkező úszómű különleges szállításának engedélyezése | |||
| fa) 25 m2-nél kisebb fedélzeti területű | |||
| egységekre | |||
| - 50 km távolságig | 1 672 | ||
| - 51-100 km-ig | 2 404 | ||
| - 100 km-nél nagyobb távolságra | 3 344 | ||
| fb) 25 m2 vagy azt meghaladó fedélzeti te- | |||
| rületű egységekre | |||
| - 50 km távolságig | 2 404 | ||
| - 51-100 km-ig | 3 344 | ||
| - 100 km-nél nagyobb távolságra | 5 277 | ||
| g) érvénytelen okmánnyal, vagy okmánnyal nem rendelkező úszó létesítmény különleges szállításának engedélyezése (ha hajóokmány nem kerül kiadásra;) | |||
| ga) 50 km távolságig | 5 277 | ||
| gb) 51-100 km-ig | 7 838 | ||
| gc) 101-200 km-ig . | 11 182 | ||
| gd) 200 km-nél nagyobb távolságra | 16 720 | ||
| h) radioaktív anyag belvízi szállításának engedélyezése | 9719 | ||
| i) kísérlet engedélyezése (nem tartalmazza a hajószemle díját) | 9 719 | ||
| j) nyilvántartásba nem vett hajók magyar nemzeti lobogó alatti ideiglenes közlekedésének engedélyezése | |||
| ja) nemzetközi vízi útra vonatkozóan | 19 646 | ||
| jb) egyéb belvizekre vonatkozóan | 9 719 | ||
| k) üzemeltetési engedély kiadása korlátozás alá eső vízterületekre | |||
| ka) magyar lobogó alatt közlekedő úszó létesítmény részére | 5 225 | ||
| kb) egyéb úszó létesítmény részére | 19 646 | ||
| l) kabotázs engedély kiadása | 16 772 | ||
| m) zsilipszabályzat jóváhagyása | 11 182 | ||
| n) rajnai hajózásban való részvételi jogosultságot igazoló okmány kiadása | 10 450 | ||
| 21. A vízi közlekedés irányítására szolgáló jelzések elhelyezése | |||
| a) az elhelyezés (létesítés) engedélyezésének alapdíja | 4 023 | ||
| továbbá jelenként/jelzésenként (db) | 951 | ||
| b) a jelzések üzembe helyezésének engedélyezése az a) alpontban előírt díjak 50%-a, de legalább | 4 023 | ||
| c) fennmaradásának és üzemeltetésének engedélyezése | 6 584 | ||
| továbbá jelzésenként/jelenként (db) | 951 | ||
| d) vízi közlekedés irányítására szolgáló jelzések megszüntetésének eljárása, a létesítési díj 50%-a + jelenként 450 Ft/db | |||
| 22. Munkavégzés engedélyezése a hajóúton vagy annak közelében | |||
| a) a vízi munkák engedélyezése | |||
| aa) a vízi út egy részét érintő munkánál | 13 115 | ||
| ab) a vízi út teljes keresztmetszetét érintő munkáknál | 16 772 | ||
| ac) tavakon végzett munkánál | 11 182 | ||
| ad) rakodás ideiglenes engedélyezése kikötőnek nem minősített területen, alapdíj | 6 584 | ||
| továbbá megkezdett 100 tonnánként | 347 | ||
| de legalább | 10 450 | ||
| b) a hajózási tevékenység korlátozása [kivéve az a) pontban meghatározott esetben] | |||
| ba) a vízi út egy részét érintő korlátozásnál | 13 115 | ||
| bb) a vízi út teljes keresztmetszetét érintő korlátozásnál | 16 772 | ||
| bc) tavakon | 11 182 | ||
| c) a hajóútban felakadt, elsüllyedt hajóval kapcsolatos szemle és/vagy felülvizsgálat díja alkalmanként (Ft/óra) | 3 919 | ||
| d) átrakás engedélyezése kikötőnek ki nem jelölt vízterületen megkezdett | |||
| 100 tonnánként, alapdíj | 6 584 | ||
| da) átrakás engedélyezése nem veszélyes árunál | 347 | ||
| db) átrakás engedélyezése veszélyes áru esetében | 1 006 | ||
| 23. A hajóutat és a hajók forgalmát érintő jelzőállomás engedélyezése | |||
| a) elhelyezési tervek engedélyezése | 23 722 | ||
| b) üzembe helyezés engedélyezése | 21214 | ||
| 24. A vízi sportpályák és vízi repülőterek terveinek felülvizsgálata és engedélyezése | |||
| a) engedélyezési és engedély visszavonási eljárás alapdíj | 6 584 | ||
| valamint minden megkezdett 100 m után | 1986 | ||
| b) időszakos üzemeltetési engedélyezési eljárás alapdíj | 3 344 | ||
| valamint minden megkezdett 100 m után | 1986 | ||
| 25. Hajóokmányok pótlása (okmány-nyomtatványok árának térítése nélkül) | |||
| a) köbözési bizonyítvány | 9 719 | ||
| b) egyéb okmány (pl. hajónapló nyilvántartó bizonylat) | 3 344 | ||
| 26. Nemzetközi hajó- és hajós/tengerész okmányok (okmány-nyomtatványok árának térítése nélkül) | |||
| a) kiadása és kiegészítése tengeri nagyhajók 1600 BT-ig | 65 417 | ||
| b) érvényesítése tengeri nagyhajók 1600 BT-ig | 48 749 | ||
| c) az 1600 BT feletti hajók alapdíjának szorzótényezői: | |||
| 1601-3000 BT esetén | 1,4 | ||
| 3001-6000 BT esetén | 1,5 | ||
| 6001-10000 BT esetén | 1,6 | ||
| 10000 BT felett | 1,7 | ||
| d) tengeri hajók különböző nemzeti okmányai kiadása szemlejegyzőkönyv alapján | 6 584 | ||
| e) hajónapló és személyzeti jegyzék kiadása | 1 672 | ||
| f) okmánymásodlat vagy másolat kiadása (a 25. pontban foglaltak kivételével) | 1 986 | ||
| g) szolgálati könyv kiadása | 951 | ||
| h) környezetvédelmi, tengeri olaj és hulladékkezelési napló hitelesítése és kiadása [237/2002. (XI. 8.) Korm. r. 3. § (1) p), és 4. § (1) g)] | 1 348 | ||
| i) gépnapló hitelesítése és kiadása (2001. évi XI. törvény) | 2 665 | ||
| j) motornapló hitelesítése és kiadása [237/2002. (XI. 8.) Korm. r. 3. § (1) p), és 4. § (1) g)] | 1 348 | ||
| k) hajónapló, felszerelési füzet, személyzeti jegyzék kiadása sport- és kedvtelési célú kishajóra | 951 | ||
| l) képesítő okmány honosítása | 5 225 | ||
| m) hajózási gyakorlati idő mérséklésének engedélyezése | 3 919 | ||
| 27. Átmeneti hatósági rendelkezés közzététele kérelemre | 4 546 | ||
| 28. Rendkívüli (munkaszüneti napokon, illetve munkaidőn túli) vizsgálat esetén az alapdíj 30%-kal növelt összegét kell felszámítani. | |||
| 29. A hajózási hatóság által kitűzött időpontban vagy helyen a kérelmező hibájából az eljárást megtartani nem lehet, az ismételt eljárásnál a díjat ismételten be kell fizetni. | |||
| 30. A hatósági nyilvántartásban szereplő adatokban (kivéve lajstrom) bekövetkezett változások átvezetése (pl. tulajdonjog-változás, üzemeltetői jog, átalakulás, névváltozás) | 3 919 | ||
| 31. Ha az 1-12. pontban említett hajózási hatósági eljárások elvégzését a kérelmező a hajózási hatóság által meghirdetett vizsgálati helyeken és időpontokon kívül kívánja, akkor a hajózási hatóság emiatt felmerült költségeit megtéríteni köteles. | |||
| 32. Az úszó létesítmény építés közbeni szemléje esetén az 5. pontban megállapított díj 25%-át kell befizetni (13/2001. KöViM). | |||
| 33. Típus-jóváhagyási eljárás [13/2001. KöViM, 5/1977. (XII. 3.) KPM r.] | |||
| a) alapdíj | 3 919 | ||
| b) kiegészítő díjak (az alapdíjhoz) | |||
| ba) egyéni mentőeszköz esetén | 6 584 | ||
| bb) kollektív mentőeszköz esetén | 9 719 | ||
| bc) nautikai jelzőeszköz esetén | 13 063 | ||
| bd) nautikai segédberendezés esetén | 16616 | ||
| be) gépészeti berendezés esetén | 19 594 | ||
| c) úszó létesítmény esetén az 1. pontban meghatározott díjak 100%-kal növelt összegét kell befizetni | |||
| d) a típus-jóváhagyási bizonyítvány érvényessége meghosszabbításának eljárásakor a 33. a)-c) alpontjában meghatározott díj 50%-át kell befizetni. | |||
| 34. Egyéb hajózási hatósági díjak | |||
| a) úszó létesítmények előírttól eltérő feltételekkel közlekedésének ideiglenes engedélyezése [39/2003. (VI. 13.) GKM r.] | 6 531 | ||
| aa) az engedélyezés során szükségessé váló helyszíni szemle díja (Ft/óra) | 3 919 | ||
| b) úszóműállás (50/2002. GKM r.) ba) létesítési engedélyezése, vagy időszakos szemléje a fő fedélzet területe szerint m2-ként 275 Ft, de legalább | 13 000 | ||
| bb) használatba vételének engedélyezése | 13 000 | ||
| c) tengeri hajók előírt biztonsági dokumentumainak jóváhagyása (pl. riadóterv, rakománykezelési, tűzvédelmi, hajóelhagyási, stabilitási, biztonsági kézikönyvek) - kivéve hajóokmány | 39 188 | ||
| d) megbízás kiadása hatósági szemle megtartására kérelemre (2001. évi XI. törvény) | 13 063 | ||
| e) hajósoknak, illetve tengerészeknek szóló hatósági tájékoztató kiadása kérelemre A/4-es oldalanként [39/2003. | |||
| (VI. 13.) GKM r.] | 5 957 | ||
| fi adatszolgáltatás hatósági nyilvántartásban szereplő adatonként kérelemre A/4-es oldalanként | 5 957 | ||
| g) szakvélemény kiadása kérelemre A/4-es oldalanként | 5 957 | ||
| h) szakhatósági díj | 1 568 | ||
| i) nemzetközi azonosítók (nominatív) kijelölése | 4 100 | ||
| j) helyszíni felülvizsgálat díja alkalmanként (ha észrevételezési jegyzőkönyv kerül felvételre) [39/2003. (VI. 13.) GKM r., 237/2002. (XI. 8.) Korm. r. | |||
| 4. § (2) f); 13/2001. (IV. 10.) KöViM r. 9. § és melléklet 2.11 cikk] (Ft/óra), de legfeljebb 3 óra | 4 200 | ||
| k) veszélyes áru szállítás írásbeli bejelentésére vonatkozó visszaigazolás kiadása [39/2003. (VI. 13.) GKM r. melléklet I. rész 8.08 cikk; 13/2001. (IV. 10.) KöViM r. 9. §] | 3 250 | ||
| l) 29/2001. (IX. 1.) KöViM r. 6. § (2) a) pont második mondat szerinti szemlebizottság felkért tagjai díjazására, a szemlétkérő által befizetett díj (Ft/óra) | 4 200 | ||
| m) veszteglési idő meghosszabbításának engedélyezése közlekedési rendben korlátozott veszteglőhelyen [39/2003. (VI. 13.) GKM r.] | 3 250 | ||
| n) üzemeltetési szabályzatok jóváhagyása | 16 300 | ||
| o) az engedélyezési eljárások során szükségessé váló külön helyszíni szemle díja (Ft/óra) | 3 919 | ||
| 35. Úszó létesítmények üzemképesség vizsgálatához és tanúsításához, úszó létesítményeken alkalmazott felszerelések, berendezések alkalmasságának megállapításához szükséges külön vizsgálatok hatósági szemléje | |||
| a) | úszólétesítményen végzett zajmérés | 26 100 |
| b) | úszólétesítménybe beépített belső égésű motor környezetvédelmi normáknak való megfelelősége köztes és egyedi vizsgálatának hatósági szemléje | 26 100 |
| c) | mérsékelt horgonytömegű különleges horgonyok engedélyezéséhez szükséges kísérletek hatósági szemléje | 65 200 |
2. számú melléklet a 43/2005. (VI. 11.) GKM rendelethez
[2. számú melléklet a 29/2001. (IX. 1.) KöViM rendelethez]
Úszó létesítmények lajstromozásával kapcsolatos hatósági eljárások (szolgáltatások) díjai
| Ft/db | |
| 1. Új úszó létesítmény lajstromozásakor, vagy a tulajdonjogban bekövetkezett változás bejegyzésekor | |
| a) tengeri hajó esetén a hajó minden bruttó tonnája után | 899 |
| b) belvízi úszó létesítményeknél a díj alapja az úszólétesítménynek a legnagyobb merüléshez tartozó vízkiszorítás után számított minden metrikus tonnája után a díj | |
| ba) géphajónál | 340 |
| bb) gépnélküli hajónál, úszóműveknél | 84 |
| bc) úszómunkagépnél de legalább | 225 11 182 |
| c) kishajónál a díj | 16 772 |
| d) kompnál ( kivéve a révcsónakot) a díj | 16 772 |
| e) vízi sporteszközöknél a díj | 16 772 |
| f) révcsónaknál a díj | 5 591 |
| 2. A lajstromba bejegyezhető jogok [198/2000. (XI. 29.) Korm. r. (a továbbiakban: LKr.) IV. fejezet]. Bejegyzésre kerülő jogonként, külön-külön bejegyzési, módosítási és törlési eljárásonként a díj | 16 772 |
| 3. A lajstromba feljegyezhető tények (LKr. V. fejezet). Feljegyezhető tényenként, külön-külön feljegyzésenként és ezek törlési eljárásában a díj | 11 182 |
| 4. Bejegyzési ranghely előzetes biztosítási kérelemmel kapcsolatos eljárás díja | 16 772 |
| 5. Ideiglenes lajstromba vétel esetén a díj a végleges lajstrombavételi díj 50%-a. | |
| 6. Tulajdonilap másolat (teljes, kivonatos, részleges) úszó létesítményenként, oldalanként | 16 772 |
| 7. Hiteles másolat kiadása oldalanként | 5 591 |
| 8. A lajstrom adataiban igazolt változás miatti módosítás és a változás bejegyzésének tanúsítása (tulajdonjog változás kivételével) | 11 182 |
| 9. Igazolás kiadása a lajstrom tulajdoni adatairól (nyelvenként) | 11 182 |
| 10. Úszó létesítmény törlése a lajstromból; a díj a lajstromba való felvétel, bejegyzés díjának 5%-a, de legalább | 5 591 |
| legfeljebb | 111 815 |
3. számú melléklet a 43/2005. (VI. 11.) GKM rendelethez
[3. számú melléklet a 29/2001. (IX. 1.) KöViM rendelethez]
Hajózási képesítő vizsgák vizsgadíjai
| Ft/db | |
| I. A képesítő vizsgák díjait a vizsga vizsgaelemeinek száma alapján kell megfizetni | |
| 1. Egyes vizsgaelemek díjai: | |
| a) teszt elem | 564 |
| b) írásbeli vagy szóbeli elem | 1 118 |
| c) gyakorlati elem | 3 344 |
| d) tengeri hajón tett gyakorlati vizsga | |
| elem | 449 |
| 2. Egyéb eljárások | |
| a) vizsga nélkül kiadható okmány díja | 1 672 |
| b) szolgálati idő igazolása szolgálati könyvben hajónként | 397 |
| c) képesítés, szolgálat igazolása belföldi, külföldi szerv, szervezet, társaság felé | 5 643 |
| d) hajós képesítés bejegyzése a Szolgálati könyvbe | 1000 |
| e) oktatási napló hitelesítése | 1650 |
| f) képzés engedélyezése: tárgyanként de legalább | 2 717 10 764 |
| g) tansegédlet jóváhagyása: 30 oldalig 30 oldal felett | 20 000 30 000 |
| II. | Az egyes képesítő vizsgák, vizsgaelemeit a 15/2001. (IV. 27.) KöViM rendelet 3. § 5. bekezdése alapján a Közlekedési Főfelügyelet szabályzatban állapítja meg, amelyet a Közlekedési Értesítőben és honlapján (www.kff.hu) tesz közzé. |
| III. | Ha a vizsgát a kérelmező a hajózási hatóság által meghirdetett helyeken és időpontokon kívül kívánja, akkor a hajózási hatóság emiatt felmerülő költségeit megtéríteni köteles. |
| IV. | A vizsgák díja a vizsgabizonyítvány kiállításának díját is magában foglalja. |
| V. | A gyakorlati vizsgák díja a vizsgához szükséges hajó költségeit nem tartalmazza. |
4. számú melléklet a 43/2005. (VI. 11.) GKM rendelethez
[4. számú melléklet a 29/2001. (IX. 1.) KöViM rendelethez]
A szállítótartályok műszaki felülvizsgálatának díjai
Ft/db
| 1. Gyártó és javító üzemek jóváhagyása elismerése | ||
| a) első alkalommal (próbaállomás nélkül) 42 845 | ||
| b) első alkalommal (próbaállomással) | 57 057 | |
| c) időszakonkénti (kétévenkénti) | 14 630 | |
| 2. | Próbaállomás jóváhagyása | 28 738 |
| 3. | Konténer típus szerinti jóváhagyás (próba nélkül) | 21423 |
| 4. | Egyedi, új konténer jóváhagyása (próba nélkül) | 21423 |
| 5. | Prototípus próba | 15 675 |
| 6. | Egyedi, új konténer próbája | ,15 675 |
| 7. | Sorozatgyártású új konténer darabonkénti végátvétele, gyártásközi ellenőrzések, próbák és mérések végzése, a CSC tábla érvényesítése | 2 142 |
| 8. | Üzemben lévő konténerek jóváhagyása a) dokumentáció vizsgálata b) szemle, okmány kiállítása, CSC tábla érvényesítése | 4 285 2 142 |
Megjegyzés: azonos típusú konténerek esetén a dokumentáció ellenőrzése csak az első daraboknál került érvényesítésre.
| 9. | Javított konténer szemléje | |
| a) javítás előtti szemle | 1 150 | |
| b) javítás utáni szemle, okmány kiállítása | 1672 | |
| c) javítás utáni szemle, okmány kiállítása, | ||
| új CSC tábla érvényesítése (a táblát a | ||
| kérelmező adja) | 2 142 | |
| Megjegyzés: amennyiben terhelési próba is szükséges, annak díja a prototípus alapján részarányosan kerül felszámításra. A felosztásnál a vázszerkezet próbáinak részaránya 90%. | ||
| 10 | Tartálykonténer időszakos szemléje | 2 142 |
| 11 | Izotermikus konténer időszakos szemléje | 2 613 |
| 12 | Szárazárus konténer időszakos szemléje | 2 351 |
5. számú melléklet a 43/2005. (VI. 11.) GKM rendelethez[3]
Lábjegyzetek:
[1] Helyesbítette a Magyar Közlöny 2005/93. száma. Megjelent 2005.07.06.
[2] Helyesbítette a Magyar Közlöny 2005/93. száma. Megjelent 2005.07.06.
[3] Hatályon kívül helyezte a 97/2006. (XII. 28.) GKM rendelet 17. § (2) bekezdés m) pontja. Hatálytalan 2007.01.01.