20/2010. (XII. 31.) NGM rendelet

a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal műszaki biztonsági, valamint hatáskörébe utalt építésügyi hatósági eljárásokért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjakról

A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény 170. § (3) bekezdés 4. pontjában, a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény 60. § (2) bekezdés c) pontjában, továbbá a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 12. § (7) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 73. § c) és h) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva - az R. 2. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró közigazgatási és igazságügyi miniszterrel egyetértésben - a következőket rendelem el:

1. § (1) A műszaki biztonsági hatóság által lefolytatott műszaki biztonsági, valamint a hatáskörébe utalt építésügyi hatósági eljárásokért, beleértve a műszaki biztonsági hatóság szakhatósági közreműködését más hatóságok eljárásaiban, a kérelmet előterjesztő ügyfélnek igazgatási szolgáltatási díjat (a továbbiakban: díj) kell fizetnie a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (a továbbiakban: Hivatal), mint a díjbeszedésére jogosult részére.

(1a)[1] E rendelet alkalmazása szempontjából

1. ellenőr: a felvonókról, mozgólépcsőkről és mozgójárdákról szóló 146/2014. (V. 5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) szerinti tevékenységekre a Hivatal által nyilvántartásba vett, tevékenységét a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény rendelkezései szerint végző szolgáltató által alkalmazott vagy megbízott, a Korm. rendelet hatálya alá tartozó berendezések ellenőrzésével hivatásszerűen foglalkozó személy;

2. nyilvántartott szervezet: a Korm. rendelet 2. § 15. pontjában meghatározott szervezet.

(2) A díj mértékét a melléklet állapítja meg.

(3) Az ügyfél kérelmére soron kívül (15 napon belül), illetve munkaidőn túl végezhető hatósági tevékenység esetében a díj mértéke a vonatkozó díj 150%-a, a munkaszüneti napon végzett tevékenység esetén a díjmértéke a vonatkozó díj 200%-a.

(4) Amennyiben egy kérelem alapján a műszaki biztonsági hatóságnál több, egymástól elkülönült hatósági eljárás indul, az egyes eljárásokra megállapított díjat minden eljárásra külön meg kell fizetni.

2. § (1) A díjfizetési kötelezettséget a (2) bekezdésben foglaltak szerint, a fizetési számlára történő készpénzfizetés (a továbbiakban: készpénzutalási megbízás), vagy a fizetési számlák közötti átutalásra szóló megbízás (a továbbiakban: átutalási megbízás) útján a Hivatal Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-00282448-00000000 számú fizetési számlája javára kell teljesíteni. A belföldi postautalványon történő, fizetési számla nélküli készpénzátutalás az 1. § (1) bekezdése szerinti hatósági eljárások vonatkozásában díjfizetésre nem alkalmazható.

(2) Amennyiben az ügyfél a hatósági eljárás díját

a) a hatósági eljárás megindítására irányuló kérelem benyújtása előtt, az átutalási megbízás, illetve a készpénzátutalási megbízás közlemény rovatában az 1. § (1) bekezdése szerinti hatósági eljárás megnevezésének feltüntetésével fizeti meg, úgy a kérelemben

aa) a készpénzátutalási megbízáson található azonosító számot, a befizetett díjat és a fizetési megbízás befogadásának időpontját, vagy

ab) a számlavezető pénzforgalmi szolgáltató nevét, az átutalási megbízással befizetett díjösszegét és a fizetési megbízás befogadásának időpontját köteles közölni;

b) a hatósági eljárás megindítására irányuló kérelmének előterjesztése előtt nem fizeti meg, az illetékes hatóság által kiállított díjbekérő alapján nyolc napon belül köteles a befizetést teljesíteni, a készpénzátutalási megbízás, illetve az átutalási megbízás közlemény rovatában a hatóság ügyazonosító számának feltüntetésével.

(3) A számlát az adószám kiváltására kötelezettek számára a díjnak az (1) bekezdés szerinti fizetési számlán történő jóváírását követően, de legkésőbb az ügy érdemében hozott döntés meghozatalával egy időben kell kiállítani. A kérelemnek, vagy a kérelem külön mellékletének tartalmaznia kell az ügyfél nyilatkozatát a számla kiállításához szükséges adatokról: az adószám kiváltására kötelezett díjfizető neve, címe (székhelye, illetve telephelye), fizetési számla száma, valamint adószáma.

(3a)[2] Ha az ügyfél készpénzátutalási megbízással kívánja teljesíteni az igazgatási szolgáltatási díjat, az ügyben eljáró hatóság az ügyfél részére számlát állít ki, melynek melléklete a készpénzátutalási megbízás.

(4) Ha a befizetést igazoló okiratokalapján megállapítható, hogy az ügyfél tévesen, vagy az e rendeletben meghatározott mértéket meghaladóan fizetett díjat, a Hivatal a téves befizetés, illetve a díjtöbblet visszatérítéséről az ügyfél számlavezető pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlája javára, legkésőbb az önálló fellebbezéssel támadható döntést követő nyolc napon belül, átutalási megbízás útján intézkedik.

(5) Amennyiben a hatóság a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 33/A. §-a szerinti díjvisszafizetést köteles teljesíteni, úgy a visszafizetésről az ügyfél számlavezető pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlája javára, átutalási megbízás útján intézkedik.

(6) Amennyiben jogszabály a hatósági eljárás elektronikus úton történő kezdeményezését nem zárja ki, a díjat az eljárás kezdeményezését követően, átutalási megbízás útján kell megfizetni. Az ügyfélnek az átutalási megbízás "Közlemény" rovatában fel kell tüntetnie a központi elektronikus szolgáltató rendszer által adott 27 jegyű érkeztető számot. Ez esetben a díjat legkésőbb - a (2) bekezdés b) pontja szerinti - díjbekérőben foglaltak ügyfél általi megismerését követő három napon kell megfizetnie. Az elektronikus közszolgáltatás igénybevételével kezdeményezett eljárással kapcsolatos fizetési kötelezettségek teljesítésére egyebekben az elektronikus közszolgáltatásról és annak igénybevételéről szóló kormányrendeletben foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni.

(6a)[3] Az országos nyilvántartás vezetéséért a Korm. rendelet hatálya alá tartozó berendezésenként az üzemeltetőnek igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni. A díj tartalmazza a Korm. rendelet hatálya alá tartozó berendezés egyszeri nyilvántartásba vételének költségét is. A nyilvántartott szervezet a díjat az üzemeltetőre egy összegben, a tárgyévi első műszaki biztonságtechnikai felülvizsgálat díjában hárítja át. A nyilvántartott szervezet a nyilvántartás vezetéséért járó díjat az évi első műszaki biztonságtechnikai felülvizsgálatot követő hónap tizenötödik napjáig a Hivatal Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-00282448-00000000 számú számlájára átutalja.

(7) A Hivatal a díjat egyéb bevételeitől elkülönítve tartja nyilván és kezeli.

3. § (1) A díjmegállapításával és megfizetésével kapcsolatosan

a) a díjfizetési kötelezettség fennállására vonatkozóan az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 28. § (2)-(3) bekezdésében foglaltakat,

b) a díj mértéke tekintetében az Itv. 29. § (2) bekezdés utolsó mondatában, valamint 29. § (4)-(5) bekezdésében foglaltakat,

c) a díj fizetésére kötelezettek körének megállapítására az Itv. 31. § (1) bekezdés első mondatában, 31. § (2)-(6) és (8) bekezdésében foglaltakat,

d) a jogorvoslati eljárási díjvisszatérítésére az Itv. 32. §-át,

e) a fizetési meghagyás kibocsátására és a késedelmi pótlék megfizetésére az Itv. 78. § (1)-(3) bekezdésében, valamint 87. § (1) bekezdésében foglaltakat

kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy ahol az Itv. adóhatóságot említ, azon az eljárásra illetékes és hatáskörrel rendelkező hatóságot, ahol illetéket említ, azon díjat kell érteni.

(2) Ha a díj visszatérítése azért vált szükségessé, mert a jogorvoslati eljárásban felülvizsgált döntés vagy intézkedés a kérelmező hátrányára részben vagy egészben jogszabálysértőnek bizonyult, akkor a hatóság a visszatérítésről hivatalból, a jogorvoslati eljárás során hozott határozatban rendelkezik.

4. § (1) Azokban a hatósági eljárásokban, amelyekben másodfokon a Hivatal központi szerve jár el, a fellebbezés díja az első fokú eljárásra megállapított díj 50%-a, de legfeljebb 50 000 Ft.

(2) A fellebbezés díját - a (3) bekezdésben foglalt kivétellel - a 2. § (1) bekezdésében és a 2. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott feltételek szerint előzetesen kell megfizetni.

(3) Elektronikus úton előterjesztett fellebbezés esetén a 2. § (6) bekezdésében foglaltak szerint kell eljárni.

5. § (1) A díjat akkor is meg kell fizetni, ha a vizsgálat, helyszíni ellenőrzés eredménytelen, vagy ha az ügyfél mulasztásából vagy egyéb neki felróható okból meghiúsul.

(2) Ha érdemi vizsgálat nélkül megállapítható, hogy a hatósági felügyelet alá tartozó létesítmény, berendezés nem felel meg a műszaki biztonsági követelményeknek, a vonatkozó díj 50%-át kell megfizetni.

6. § (1) Ez a rendelet 2011. január 1-jén lép hatályba.

(2) Hatályát veszti a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal egyes műszaki biztonsági közigazgatási eljárásainak és igazgatási jellegű szolgáltatásainak díjairól szóló 129/2005. (XII. 29.) GKM rendelet.

(3) A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalnál az e rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő műszaki biztonsági, valamint hatáskörébe utalt építésügyi hatósági eljárásokra a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal egyes műszaki biztonsági közigazgatási eljárásainak és igazgatási jellegű szolgáltatásainak díjairól szóló 129/2005. (XII. 29.) GKM rendelet 2010. december 31-én hatályos szabályait kell alkalmazni.

Dr. Matolcsy György s. k.,

nemzetgazdasági miniszter

Melléklet a 20/2010. (XII. 31.) NGM rendelethez

A műszaki biztonsági, valamint a műszaki biztonsági hatóság hatáskörébe utalt építésügyi hatósági eljárásokért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértéke

1. Fűtött és nem fűtött nyomástartó rendszer létesítésének és használatba vételének engedélyezésével kapcsolatos eljárásokért felszámítható díjak

A) Létesítési engedélyezéssel kapcsolatos eljárási díjak

1. Kazán, valamint fűtött nyomástartó berendezés létesítésének engedélyezése csővezetékeivel együtt, darabonként
1.1. 0,7 MW (1 t/h) teljesítményig
1.2. 0,7 MW (1 t/h) teljesítmény felett 8,4 MW (12 t/h) teljesítményig
1.3. 8,4 MW (12 t/h) teljesítmény felett 21 MW (30 t/h) teljesítményig
1.4. 21 MW (30 t/h) teljesítmény felett 42 MW (60 t/h) teljesítményig
1.5. 42 MW (60 t/h) teljesítmény felett
51 000 Ft 55 000 Ft 68 000 Ft 85 000 Ft 127 000 Ft
2. Kazán, valamint fűtött nyomástartó berendezés javítási vagy átalakítási dokumentációjának jóváhagyása
2.1. 0,7 MW (1 t/h) teljesítményig
2.2. 0,7 MW (1 t/h) teljesítmény felett 8,4 MW (12 t/h) teljesítményig
2.3. 8,4 MW (12 t/h) teljesítmény felett 21 MW (30 t/h) teljesítményig
2.4. 21 MW (30 t/h) teljesítmény felett
31 000 Ft 39 500 Ft 46 000 Ft 59 000 Ft
3. Vegyi kezeléssel kapcsolatos eljárások
3.1. vegyi kezelés jogosultságának megújítása
3.2. vegyi kezelés engedélyezési eljárás szakáganként (tisztítás, passziválás, pácolás, konzerválás)
3.3. vegyi kezelést végző gazdálkodó szervezet alkalmasságának időszakos ellenőrzése
55 000 Ft 61 000 Ft
52 000 Ft
4. Kazánt, illetve fűtött nyomástartó edényt magába foglaló rendszer próbaüzemének jóváhagyása (összeépítési engedély MSZ EN 676 szabvány szerinti vizsgálat hiányában)52 000 Ft
5. Állandó kezelő nélküli üzemre történő átalakítás jóváhagyási eljárása, kazánonként
5.1. 12 órás
5.2. 24 órás
5.3. 72 órás
40 000 Ft 56 000 Ft 74 000 Ft
6. Nem fűtött nyomástartó berendezés létesítési engedélyezése csővezetékeivel együtt, darabonként
6.1. 1 m3 össztérfogatig
6.2. 1 m3 össztérfogat felett 5 m3 össztérfogatig
6.3. 5 m3 össztérfogat felett 50 m3 össztérfogatig
6.4. 50 m3 össztérfogat felett
17 000 Ft
24 500 Ft 42 500 Ft 61 000 Ft
7. Nem fűtött nyomástartó berendezés javítási vagy átalakítási dokumentációjának jóváhagyása
7.1. 5 m3 össztérfogatig
7.2. 5 m3 össztérfogat felett 50 m3 össztérfogatig
7.3. 50 m3 össztérfogat felett 100 m3 össztérfogatig
7.4. 100 m3 össztérfogat felett minden megkezdett 100 m3 esetén
26 500 Ft 31 000 Ft 34 000 Ft
+38 000 Ft
8. Töltőlétesítmény létesítésének engedélyezése csővezetékeivel, töltőhelyeivel együtt
8.1. Szállítható nyomástartó berendezések töltőlétesítményei a töltési tevékenység szerint
8.1.1. Hordozható tűzoltó készülékek CO2 palackjának töltése palackból átfejtéssel, illetőleg kizárólag búvárpalack töltése légtérből kompresszorral
8.1.2. Acetilén töltőlétesítmény
8.1.3. Gáztöltő/forgalmazó gazdálkodó szervezet töltőlétesítménye töltő berendezésenként
68 000 Ft
137 000 Ft
68 000 Ft
8.2. Szállítható nyomástartó berendezésből telepített nyomástartó berendezésbe gázt lefejtő létesítmény lefejtő berendezésenként68 000 Ft
9. Töltőlétesítmény javításának vagy átalakításának jóváhagyása
9.1. Szállítható nyomástartó berendezések töltőlétesítményei a töltési tevékenység szerint
9.1.1. Hordozható tűzoltó készülékek CO2 palackjának töltése palackból átfejtéssel, illetőleg kizárólag búvárpalack töltése légtérből kompresszorral68 000 Ft
9.1.2. Acetilén töltőlétesítmény137 000 Ft
9.1.3. Gáztöltő/forgalmazó gazdálkodó szervezet töltőlétesítménye töltő berendezésenként68 000 Ft
9.2. Szállítható nyomástartó berendezésből telepített nyomástartó berendezésbe gázt lefejtő létesítmény lefejtő berendezésenként68 000 Ft

B) Nyomástartó berendezés vagy létesítmény használatba vételének engedélyezése

1. Kazán, illetve fűtött nyomástartó rendszer/létesítmény használatának engedélyezése helyszíni ellenőrzések után, vagy a szemle alapján, darabonként
1.1. 0,7 MW (1 t/h) teljesítményig
1.2. 0,7 MW (1 t/h) teljesítmény felett - 8,4 MW (12 t/h) teljesítményig
1.3. 8,4 MW (12 t/h) teljesítmény felett - 21 MW (30 t/h) teljesítményig
1.4. 21 MW (30 t/h) teljesítmény felett - 42 MW (60 t/h) teljesítményig
1.5. 42 MW (60 t/h) teljesítmény felett
25 500 Ft
33 500 Ft
55 500 Ft
62 000 Ft
80 000 Ft
2. Nem fűtött nyomástartó rendszer/létesítmény használatának engedélyezése helyszíni ellenőrzések után, szemle alapján, darabonként
2.1. 1 m3 össztérfogatig
2.2. 1 m3 össztérfogat felett-5m3 össztérfogatig
2.3. 5 m3 össztérfogat felett - 50 m3 össztérfogatig
2.4. 50 m3 össztérfogat felett
22 000 Ft
24 500 Ft
38 000 Ft
54 000 Ft
3. Töltőlétesítmény használatának engedélyezése helyszíni szemle alapján [gázpalackoknál a Gázpalack Biztonsági Szabályzatról szóló 14/1998. (XI. 27.) GM rendelet mellékletének II. fejezet 1.5 pontja szerinti töltési tevékenység engedélyezésével együtt]
3.1. Szállítható nyomástartó berendezések töltőlétesítményei a töltési tevékenység szerint
3.1.1. Hordozható tűzoltó készülékek CO2 palackjának töltése átfejtéssel, illetőleg kizárólag búvárpalack töltése légtérből kompresszorral
3.1.2. Acetilén töltőlétesítmény
3.1.3. Gáztöltő/forgalmazó gazdálkodó szervezet töltőlétesítménye töltő berendezésenként
91 500 Ft
90 000 Ft
60 000 Ft
3.2. Szállítható nyomástartó berendezésből telepített nyomástartó berendezésbe gázt lefejtő létesítmény lefejtő berendezésenként51 000 Ft
4. Biztonsági szelep vizsgálata, hitelesítése darabonként
4.1. 2 db-ig
4.2. 2 db felett
10 000 Ft
+2 500 Ft
5. Átalakítást, javítást megelőző - ügyfél kérelmére indult - rendkívüli ellenőrzés
5.1. Kazán, valamint fűtött nyomástartó berendezés esetében
5.1.1. 0,7 MW (1 t/h) teljesítményig
5.1.2. 0,7 MW (1 t/h) teljesítmény felett 8,4 MW (12 t/h) teljesítményig
5.1.3. 8,4 MW (12 t/h) teljesítmény felett 21 MW (30 t/h) teljesítményig
5.1.4. 21 MW (30 t/h) teljesítmény felett 42 MW (60 t/h) teljesítményig
5.1.5. 42 MW (60 t/h) teljesítmény felett
25 000 Ft
30 000 Ft
46 000 Ft
54 000 Ft
61 000 Ft
5.2. Nem fűtött nyomástartó berendezés esetében
5.2.1. 1 m3 össztérfogatig13 500 Ft
5.2.2. 1 m3 össztérfogat felett-5m3 össztérfogatig24 500 Ft
5.2.3. 5 m3 össztérfogat felett - 50 m3 össztérfogatig32 500 Ft
5.2.4. 50 m3 össztérfogat felett - 100 m3 össztérfogatig50 000 Ft
5.2.5. 100 m3 össztérfogat felett65 000 Ft
6. Elveszett gépkönyv pótlása10 500 Ft

C) Az időszakos ellenőrzések díja berendezésenként és a csővezetékek ellenőrzési díja

1. Kazán, valamint fűtött nyomástartó berendezés, darabonként
1.1Külső ellenőrzés
1.1.1.0,7 MW (1 t/h) teljesítményig14 000 Ft
1.1.2.0,7 MW (1 t/h) teljesítmény felett 8,4 MW (12 t/h) teljesítményig18 500 Ft
1.1.3.8,4 MW (12 t/h) teljesítmény felett 21 MW (30 t/h) teljesítményig23 000 Ft
1.1.4.21 MW (30 t/h) teljesítmény felett 42 MW (60 t/h) teljesítményig29 500 Ft
1.1.5.42 MW (60 t/h) teljesítmény felett39 000 Ft
1.2.Szerkezeti ellenőrzés
1.2.1.0,7 MW (1 t/h) teljesítményig25 000 Ft
1.2.2.0,7 MW (1 t/h) teljesítmény felett 8,4 MW (12 t/h) teljesítményig29 500 Ft
1.2.3.8,4 MW (12 t/h) teljesítmény felett 21 MW (30 t/h) teljesítményig46 000 Ft
1.2.4.21 MW (30 t/h) teljesítmény felett 42 MW (60 t/h) teljesítményig53 500 Ft
1.2.5.42 MW (60 t/h) teljesítmény felett60 500 Ft
1.3.Nyomás, vagy tömörségi próba
1.3.1.0,7 MW (1 t/h) teljesítményig16 000 Ft
1.3.2.0,7 MW (1 t/h) teljesítmény felett - 8,4 MW (12 t/h) teljesítményig28 000 Ft
1.3.3.8,4 MW (12 t/h) teljesítmény felett - 21 MW (30 t/h) teljesítményig36 500 Ft
1.3.4.21 MW (30 t/h) teljesítmény felett - 42 MW (60 t/h) teljesítményig44 500 Ft
1.3.5.42 MW (60 t/h) teljesítmény felett56 500 Ft
1.4.Az időszakos ellenőrzésre kötelezett gáztüzelő berendezés ellenőrzésének
a díját a 3. fejezet szerint kell felszámítani.
2. Nem fűtött nyomástartó berendezés, darabonként
2.1Külső ellenőrzés
2.1.1.1 m3 össztérfogatig9 500 Ft
2.1.2.1 m3 össztérfogat felett-5m3 össztérfogatig15 500 Ft
2.1.3.5 m3 össztérfogat felett - 50 m3 össztérfogatig21 500 Ft
2.1.4.50 m3 össztérfogat felett - 100 m3 össztérfogatig32 500 Ft
2.1.5.100 m3 össztérfogat felett41 500 Ft
2.2.Szerkezeti ellenőrzés
2.2.1.1 m3 össztérfogatig13 500 Ft
2.2.2.1 m3 össztérfogat felett-5m3 össztérfogatig24 500 Ft
2.2.3.5 m3 össztérfogat felett - 50 m3 össztérfogatig33 000 Ft
2.2.4.50 m3 össztérfogat felett - 100 m3 össztérfogatig50 000 Ft
2.2.5.100 m3 össztérfogat felett65 000 Ft
2.3.Nyomás-vagy tömörségi próba nyomásterenként
2.3.1.1 m3 össztérfogatig15 500 Ft
2.3.2.1 m3 össztérfogat felett-5m3 össztérfogatig24 500 Ft
2.3.3.5 m3 össztérfogat felett - 50 m3 össztérfogatig25 000 Ft
2.3.4.50 m3 össztérfogat felett - 100 m3 össztérfogatig44 500 Ft
2.3.5.100 m3 össztérfogat felett55 000 Ft
3. Töltőlétesítmény besoroláskor megállapított ciklusidő szerinti időszakos ellenőrzése
3.1.Szállítható nyomástartó berendezések töltőlétesítményei a töltési tevékenység
szerint
3.1.1.Hordozható tűzoltó készülékek CO2 palackjának töltése palackból átfejtéssel,56 000 Ft
illetőleg kizárólag búvárpalack töltése légtérből kompresszorral
3.1.2.Acetilén töltőlétesítmény56 000 Ft
3.1.3.Gáztöltő/forgalmazó gazdálkodó szervezet töltőlétesítménye töltő56 000 Ft
berendezésenként
3.2.Szállítható nyomástartó berendezésből telepített nyomástartó berendezésbe56 000 Ft
gázt lefejtő létesítmény lefejtő berendezésenként
4. Kézi tűzoltó, búvár- és légzőkészülékek palackjainak időszakos ellenőrzése
4.1.20 db-ig20 000 Ft
4.2.50 db-ig24 500 Ft
4.3.50 db felett darabonként+250 Ft
5. Csővezetékek ellenőrzése
5.1.Csővezeték külső ellenőrzésének díja a hozzá tartozó kazán, fűtött nyomástartó
berendezés teljesítménye alapján
5.1.1.0,7 MW (1 t/h) teljesítményig12 500 Ft
5.1.2.0,7 MW (1 t/h) teljesítmény felett 8,4 MW (12 t/h) teljesítményig15 000 Ft
5.1.3.8,4 MW (12 t/h) teljesítmény felett 21 MW (30 t/h) teljesítményig23 000 Ft
5.1.4.21 MW (30 t/h) teljesítmény felett 42 MW (60 t/h) teljesítményig27 000 Ft
5.1.5.42 MW (60 t/h) teljesítmény felett30 500 Ft
5.2.Csővezeték külső ellenőrzésének díja a hozzá tartozó nem fűtött nyomástartó
berendezés térfogata alapján
5.2.1.1 m3 össztérfogatig6 500 Ft
5.2.2.1 m3 össztérfogat felett-5m3 össztérfogatig12 000 Ft
5.2.3.5 m3 össztérfogat felett - 50 m3 össztérfogatig16 500 Ft
5.2.4.50 m3 össztérfogat felett - 100 m3 össztérfogatig25 000 Ft
5.2.5.100 m3 össztérfogat felett32 500 Ft
5.3.Csővezeték belső ellenőrzésének díja a hozzá tartozó kazán, fűtött nyomástartó
berendezés teljesítménye alapján
5.3.1.0,7 MW (1 t/h) teljesítményig12 500 Ft
5.3.2.0,7 MW (1 t/h) teljesítmény felett 8,4 MW (12 t/h) teljesítményig15 000 Ft
5.3.3.8,4 MW (12 t/h) teljesítmény felett 21 MW (30 t/h) teljesítményig23 000 Ft
5.3.4.21 MW (30 t/h) teljesítmény felett 42 MW (60 t/h) teljesítményig27 000 Ft
5.3.5.42 MW (60 t/h) teljesítmény felett30 500 Ft
5.4.Csővezeték belső ellenőrzésének díja a hozzá tartozó nem fűtött nyomástartó
berendezés térfogata alapján
5.4.1.1 m3 össztérfogatig6 500 Ft
5.4.2.1 m3 össztérfogat felett-5m3 össztérfogatig12 000 Ft
5.4.3.5 m3 össztérfogat felett - 50 m3 össztérfogatig16 500 Ft
5.4.4.50 m3 össztérfogat felett - 100 m3 össztérfogatig25 000 Ft
5.4.5.100 m3 össztérfogat felett32 500 Ft
5.5.Csővezeték nyomás vagy tömörségi próbájának díja a hozzá tartozó kazán,
fűtött nyomástartó berendezés teljesítménye alapján
5.5.1.0,7 MW (1 t/h) teljesítményig8 000 Ft
5.5.2.0,7 MW (1 t/h) teljesítmény felett - 8,4 MW (12 t/h) teljesítményig14 000 Ft
5.5.3.8,4 MW (12 t/h) teljesítmény felett - 21 MW (30 t/h) teljesítményig18 500 Ft
5.5.4.21 MW (30 t/h) teljesítmény felett - 42 MW (60 t/h) teljesítményig22 000 Ft
5.5.5.42 MW (60 t/h) teljesítmény felett28 500 Ft
5.6.Csővezeték nyomás vagy tömörségi próbájának díja a hozzá tartozó nem fűtött
nyomástartó berendezés térfogata alapján
5.6.11 m3 össztérfogatig8 000 Ft
5.6.2.1 m3 össztérfogat felett-5m3 össztérfogatig12 000 Ft
5.6.3.5 m3 össztérfogat felett - 50 m3 össztérfogatig12 500 Ft
5.6.4.50 m3 össztérfogat felett - 100 m3 össztérfogatig22 500 Ft
5.6.5.100 m3 össztérfogat felett27 500 Ft
D) Egyéb a nyomástartó berendezésekkel kapcsolatos eljárási díjak
1. A normatívtól eltérő ciklusidőket tartalmazó ellenőrzési terv jóváhagyása10 000 Ft, de
berendezésenkéntlétesítményenként
mindösszesen
legfeljebb 86 000 Ft
2. A jóváhagyott üzemi ellenőrző szervezet működésének egyszeri jóváhagyása
2.1.100 db berendezésig374 500 Ft
2.2.101 db berendezéstől 200 db-ig+261 000 Ft
2.3.201 db-tól 500 db-ig minden megkezdett 100 db esetén+232 000 Ft
2.4.501 db-tól 1000 db-ig minden megkezdett 100 db esetén+155 000 Ft
2.5.1 000 db felett minden megkezdett 100 db esetén+35 000 Ft
2.6.a vizsgáló szervezet működésének ellenőrzése (évente legfeljebb egy119 000 Ft
alkalommal)
3. Az üzembentartó által kért rendkívüli ellenőrzés díja, berendezésenként, amennyibennaponta 88 000 Ft,
az ellenőrzés tartalma az előzőekben ismertetett díjtételekhez tartozó eljárásokkal nemilletőleg óránként
fedhető le11 000 Ft
4. Nyomástartó létesítmény végleges használaton kívül helyezésének ellenőrzése és dokumentálása veszélyes
töltet esetén
4.1.Fűtött nyomástartó berendezés esetén
4.1.1.0,7 MW (1 t/h) teljesítményig36 000 Ft
4.1.2.0,7 MW (1 t/h) teljesítmény felett 8,4 MW (12 t/h) teljesítményig38 500 Ft
4.1.3.8,4 MW (12 t/h) teljesítmény felett 21 MW (30 t/h) teljesítményig47 500 Ft
4.1.4.21 MW (30 t/h) teljesítmény felett 42 MW (60 t/h) teljesítményig60 000 Ft
4.1.5.42 MW (60 t/h) teljesítmény felett89 000 Ft
4.2.Nem fűtött nyomástartó berendezés esetén
4.2.1.1 m3 össztérfogatig12 000 Ft
4.2.2.1 m3 össztérfogat felett 5 m3 össztérfogatig17 000 Ft
4.2.3.5 m3 össztérfogat felett 50 m3 össztérfogatig30 000 Ft
4.2.4.50 m3 össztérfogat felett42 500 Ft
4.3.Szállítható nyomástartó berendezések töltőlétesítményei esetén
4.3.1.Hordozható tűzoltó készülékek CO2 palackjának töltése palackból48 000 Ft
átfejtéssel, illetőleg kizárólag búvárpalack töltése légtérből
kompresszorral
4.3.2.Acetilén töltőlétesítmény95 500 Ft
4.3.3.Gáztöltő/forgalmazó gazdálkodó szervezet töltőlétesítménye töltő48 000 Ft
berendezésenként
4.4.Szállítható nyomástartó berendezésből telepített nyomástartó48 000 Ft
berendezésbe gázt lefejtő létesítmény esetén
5. A töltőlétesítmény/töltési tevékenység engedélyezési feltételei fennállásának évenkénti ellenőrzése
5.1.Nem fűtött nyomástartó berendezés esetén
5.1.1.1 m3 össztérfogatig11 000 Ft
5.1.2.1 m3 össztérfogat felett 5 m3 össztérfogatig12 500 Ft
5.1.3.5 m3 össztérfogat felett 50 m3 össztérfogatig19 000 Ft
5.1.4.50 m3 össztérfogat felett27 000 Ft
5.2.Szállítható nyomástartó berendezések töltőlétesítményei esetén
5.2.1.Hordozható tűzoltó készülékek CO2 palackjának töltése palackból46 500 Ft
átfejtéssel, illetőleg kizárólag búvárpalack töltése légtérből
kompresszorral
5.2.2.Acetilén töltőlétesítmény45 000 Ft
5.2.3.Gáztöltő/forgalmazó gazdálkodó szervezet töltőlétesítménye töltő30 000 Ft
berendezésenként
5.4.Szállítható nyomástartó berendezésből telepített nyomástartó25 500 Ft
berendezésbe gázt lefejtő létesítmény esetén

2. Az ADR/RID hatálya alá tartozó berendezésekkel kapcsolatos díjak

1. Veszélyes anyagot szállító tartányok jóváhagyása a dokumentáció alapján
1.1.A veszélyes anyagot szállító tartányok típusjóváhagyása
a dokumentáció alapján
1.1.1.5 m3 össztérfogatig77 000 Ft
1.1.2.5 m3 össztérfogat felett - 50 m3 össztérfogatig110 000 Ft
1.1.3.50 m3 össztérfogat felett265 000 Ft
1.2.Szerkezeti ellenőrzés berendezésenként
1.2.1.1 m3 össztérfogatig13 500 Ft
1.2.2.1 m3 össztérfogat felett-5m3 össztérfogatig24 500 Ft
1.2.3.5 m3 össztérfogat felett - 50 m3 össztérfogatig33 000 Ft
1.2.4.50 m3 össztérfogat felett50 000 Ft
1.3.Nyomás-vagy tömörségi próba berendezésenként és
nyomásterenként
1.3.1.1 m3 össztérfogatig16 000 Ft
1.3.2.1 m3 össztérfogat felett-5m3 össztérfogatig25 000 Ft
1.3.3.5 m3 össztérfogat felett - 50 m3 össztérfogatig25 500 Ft
1.3.4.50 m3 össztérfogat felett44 500 Ft
1.4.Veszélyes anyagszállító gépkocsi tartányok kiegészítő berendezései
1.4.1.Szerkezet- és működéspróba28 000 Ft
1.4.2.Nyomáspróba és tömörségvizsgálat (rendszeregységenként)30 500 Ft
2. Egyéb szállítható nyomástartó berendezésekkel kapcsolatos díjak
2.1.Gáztöltet megváltoztatásának engedélyezése gázfajtánként20 000 Ft
2.2.Javítási, átalakítási, üzemmód megváltoztatási jóváhagyási eljárás50 000 Ft
3. Tartályok időszakos ellenőrzése
3.1.Szerkezeti ellenőrzés
3.1.1.1 m3 össztérfogatig13 500 Ft
3.1.2.1 m3 össztérfogat felett-5m3 össztérfogatig24 500 Ft
3.1.3.5 m3 össztérfogat felett - 50 m3 össztérfogatig33 000 Ft
3.1.4.50 m3 össztérfogat felett50 000 Ft
3.2.Nyomás-vagy tömörségi próba berendezésenként és
nyomásterenként
3.2.11 m3 össztérfogatig15 500 Ft
3.2.2. 1 m3 össztérfogat felett-5m3 össztérfogatig
3.2.3. 5 m3 össztérfogat felett - 50 m3 össztérfogatig
3.2.4. 50 m3 össztérfogat felett
24 500 Ft
25 000 Ft
44 500 Ft
4. Veszélyes anyagok csomagoló eszközei
4.1. Csomagoló eszközök engedélyezésével kapcsolatos eljárások, típusonként
4.2. Összetett (konténeres) csomagoló eszközök vizsgálataival kapcsolatos eljárások
40 500 Ft
58 000 Ft
5. Robbanó anyagot szállítójármű felépítmény jóváhagyási eljárása44 000 Ft
6. Gázhordó (tartály 150-1000 literig)
6.1. Időszakos szerkezeti ellenőrzés, nyomáspróba, ellenőrzésenként és darabonként6 500 Ft
7. Palackköteg gyártóművi és időszakos ellenőrzése darabonként és vizsgálatonként (szerkezeti vizsgálat, nyomáspróba, tömörségi próba)24 500 Ft
8. IBC-k időszakos vizsgálata, darabonként (szerkezeti és nyomáspróba)3 000 Ft

3. Gázfogyasztó készülékekkel és gáz/alternatív (folyékony) energiahordozót felhasználó technológiákkal kapcsolatos eljárások díjai

1. Gáz vagy alternatív energiahordozót fogyasztó ipari, illetve mezőgazdasági készülékek használatbavételi jóváhagyása
1.1. 140 kW hőteljesítmény alatti berendezéseknél
1.2. 140 kW hőteljesítménytől 350 kW hőteljesítményig
1.3. 351 kW hőteljesítménytől 1000 kW hőteljesítményig
1.4. 1001 kW hőteljesítménytől
1.5. Hőteljesítménnyel nem jellemezhető készülékek, technológiák esetén
25 000 Ft
28 500 Ft
51 500 Ft
84 500 Ft
46 000 Ft
2. Gázmotor, gázturbina használatbavételi jóváhagyása
2.1. 1 MW teljesítményalatt
2.2. 1 MW teljesítménytől 20 MW teljesítményig
2.3. 20 MW teljesítménytől
150 000 Ft
200 000 Ft
350 000 Ft
3. Ipari és mezőgazdasági gáz fogyasztói készülékek próbaüzemének elrendelése33 500 Ft
4. Csatlakozó vezeték és felhasználói berendezés tervfelülvizsgálata
4.1. 50 m3/ó teljesítmény alatt
4.2. 50 m3/ó teljesítménytől 200 m3/ó teljesítményig
4.3. 201 m3/ó teljesítménytől 1000 m3/ó teljesítményig
4.4. 1001 m3/ó teljesítménytől 3000 m3/ó teljesítményig
4.5. 3001 m3/ó teljesítménytől
40 000 Ft
63 000 Ft
113 500 Ft
192 500 Ft
241 000 Ft
5. Gáz energiahordozót fogyasztó ipari vagy mezőgazdasági készülékek ellenőrzésének díja
5.1. 140 kW hőteljesítmény alatti berendezéseknél
5.2. 140 kW hőteljesítménytől 350 kW hőteljesítményig
5.3. 351 kW hőteljesítménytől 1000 kW hőteljesítményig
5.4. 1001 kW hőteljesítménytől
20 500 Ft
39 000 Ft
49 000 Ft
74 000 Ft
6. Elosztói engedélyesek (földgázelosztók, gázszolgáltatók) műszaki biztonsági tevékenységének hatósági vizsgálata
6.1. Központban220 500 Ft
6.2. Területi egységnél208 000 Ft

4. Veszélyes (éghető, gyújtóhatású, maró- és mérgező) folyadékok és olvadékok tárolótartályaival kapcsolatos eljárási díjak

A) Biztonságtechnikai jóváhagyással kapcsolatos eljárások

1. Tartály alkalmasságát megállapító biztonságtechnikai jóváhagyás
1.1. 5 m3 össztérfogatig32 000 Ft
1.2. 5 m3 felett 50 m3 össztérfogatig72 000 Ft
1.3. 50 m3 felett 500 m3 össztérfogatig134 500 Ft
1.4. 500 m3 össztérfogat felett193 500 Ft

B) Létesítési, használatbavételi eljárások

1. Egy darab tartály létesítésének engedélyezése
1.1. 50 m3 össztérfogatig
1.2. 50 m3 felett 120 m3 össztérfogatig
1.3. 120 m3 felett 500 m3 össztérfogatig
1.4. 500 m3 felett 5000 m3 össztérfogatig
1.5. 5000 m3 össztérfogat felett
65 000 Ft
95 000 Ft
113 000 Ft 168 000 Ft
205 000 Ft
2. Egy darab tartály átalakításának, javításának és javítás utáni üzembevételének engedélyezése
2.1. 50 m3 össztérfogatig
2.2. 50 m3 felett 120 m3 össztérfogatig
2.3. 120 m3 felett 500 m3 össztérfogatig
2.4. 500 m3 felett 5000 m3 össztérfogatig
2.5. 5000 m3 össztérfogat felett
A javítás és a javítás utáni üzembevétel engedélyezésének díja a fenti díjak
65 000 Ft
91 500 Ft
98 000 Ft
134 000 Ft 190 500 Ft
50%-a
3. Egy darab tartály használatbavételének engedélyezése
3.1. 50 m3 össztérfogatig
3.2. 50 m3 felett 120 m3 össztérfogatig
3.3. 120 m3 felett 500 m3 össztérfogatig
3.4. 500 m3 felett 5000 m3 össztérfogatig
3.5. 5000 m3 össztérfogat felett
45 500 Ft
49 000 Ft
50 500 Ft
104 500 Ft 167 000 Ft
4. Legfeljebb 5 db tartályból álló tároló létesítmény létesítésének engedélyezése
4.1. 500 m3 össztérfogatig
4.2. 500 m3 össztérfogat felett
128 000 Ft 164 000 Ft
5. Legfeljebb 5 db tartályból álló tároló létesítmény átalakításának, javításának és javítás utáni üzembevételének engedélyezése
5.1. 500 m3 össztérfogatig
5.2. 500 m3 össztérfogat felett
A javítás és a javítás utáni üzembevétel engedélyezésének díja a fenti díjak
110 000 Ft 131 000 Ft
50%-a
6. Több mint 5 tartályból álló tároló létesítmény létesítésének engedélyezése164 500 Ft
7. Több mint 5 tartályból álló tároló létesítmény átalakításának, javításának és javítás utáni üzembevételének engedélyezése
A javítás és a javítás utáni üzembevétel engedélyezésének díja a fenti díj
164 500 Ft
50%-a
8. Tároló létesítmény használatbavételének engedélyezése, tartályonként90 500 Ft
9. A helyhez kötött tárolótartályok, a szállító tartálykocsik pisztolygáz visszavezető rendszereinél
9.1.Gőzvisszavezető rendszer (gázinga), töltő-átfejtő rendszerenkénti15 500 Ft
megfelelőség megállapítási eljárások
9.2.Pisztolygáz visszavezető rendszer kútoszloponkénti megfelelőség13 000 Ft
megállapítása
9.3.Véggáz kezelővel ellátott rendszerek, berendezésenként kibocsátási82 500 Ft
határértékének megfelelőség megállapítása
10. A használatbavételi engedéllyel rendelkező tartályokhoz tartozó csővezetékek, szerelvények, kútoszlopok
létesítésének, átalakításának, bővítésének, valamint javításának és javítás utáni üzembevételének engedélyezési
eljárási díja
10.1.Egy darab tartályhoz kapcsolódóan
10.1.1.50 m3 össztérfogatig41 500 Ft
10.1.2.50 m3 felett 120 m3 össztérfogatig44 000 Ft
10.1.3.120 m3 felett 500 m3 össztérfogatig47 000 Ft
10.1.4.500 m3 felett 5000 m3 össztérfogatig67 000 Ft
10.1.5.5000 m3 össztérfogat felett95 000 Ft
10.2.Legfeljebb 5 db tartályból álló tároló létesítményhez kapcsolódóan
10.2.1.500 m3 össztérfogatig55 000 Ft
10.2.2.500 m3 össztérfogat felett64 500 Ft
10.3.Több mint 5 tartályból álló tároló létesítményhez kapcsolódóan84 500 Ft
A javítás és a javítás utáni üzembevétel engedélyezésének díja a fenti díj50%-a

5. Gázüzemű járművek üzemanyag-ellátó berendezéseivel kapcsolatos eljárási díjak

1. Autógáz üzemanyag-ellátó berendezések E-jeles jóváhagyása ENSZ EGB előírások szerint173 500 Ft
2. A járműbe szerelhető tartályok időszakos ellenőrzése
2.1. 1 db-ig
2.2. 2 db-tól 10 db-ig
2.3. 11 db-tól 30 db-ig
2.4. 30 db felett darabonként
9 000 Ft
29 500 Ft
60 000 Ft
+2 000 Ft
3. Autógáz töltőállomás építésével összefüggő műszaki-biztonsági engedélyezési eljárás
3.1. 5 m3 össztérfogatig
3.2. 5 m3 össztérfogat felett
70 500 Ft
114 000 Ft
4. Autógáz töltőállomás átalakításának engedélyezési eljárása63 500 Ft
5. Autógáz töltőállomás használatbavételének engedélyezési eljárása (A felállítás helyén végzendő műszaki-biztonsági vizsgálat - szerkezeti vizsgálat, víznyomáspróba, tömörségi próba, biztonsági szelep hitelesítés - díja az 1. C) 2. és az 1. B) 4. pont szerint számítandó.)
5.1. 5 m3 össztérfogatig
5.2. 5 m3 össztérfogat felett
5.3. Kapcsolódó gázrendszer ellenőrzése
58 000 Ft 62 500 Ft
15 500 Ft
6. Gázüzemű berendezést szerelő szakműhely gázbiztonsági megfelelőségét igazoló szakvélemény kiadása helyszíni bejárás alapján90 500 Ft
7. A gázüzemű berendezést szerelő szakműhely időszakos ellenőrzésében való közreműködés25 000 Ft

6. Villamos-biztonságtechnikával kapcsolatos eljárásokért felszámítandó díjak

1. Villamosműre vonatkozó biztonságtechnikai jogszabályoknak, valamint előírásoknak (szabványok, dokumentumok, műszaki-biztonsági szabályzatoknak) való megfelelés ellenőrzése (tervezés, kivitelezés, üzembe helyezés, üzemeltetés, bontás)

1.1.Villamos erőműben235 000 Ft
1.2.Villamos kiserőműben152 000 Ft
1.3.Alállomásban163 500 Ft
1.4.Átviteli hálózaton95 000 Ft
1.5.Elosztó hálózaton95 000 Ft

2. Villamos összekötő vagy felhasználói berendezés üzembe helyezése esetén a balesetelhárítási, illetve az élet-, testi épség-, egészség- és vagyonvédelmet, valamint az üzembiztonságot szolgáló jogszabályi rendelkezések, valamint szabványelőírások megtartásának ellenőrzése a beépített teljesítmény alapján. A díjak a hatóság műszakibiztonsági hatáskörébe tartozó összes villamos biztonságtechnikai engedélyezési és ellenőrzési eljárás díját tartalmazzák, és csak egy alkalommal, a használatba vételkor számlázandók.[4]

2.1.50 kW felett 0,1 MW-ig44 000 Ft
2.2.0,1 MW felett 0,5 MW-ig88 000 Ft
2.3.0,5 MW felett 1,0 MW-ig440 000 Ft
2.4.1 MW felett 2,0 MW-ig880 000 Ft
2.5.2 MW felett 4,0 MW-ig1 760 000 Ft
2.6.4 MW felett 8,0 MW-ig3 520 000 Ft
2.7.8 MW felett4 840 000 Ft"

7. Villamosenergia-ipari építésügyi hatósági engedélyezési eljárások díjai

A bel-és külterületet egyaránt érintő vezetékek nyomvonala esetén a teljes hosszra a hosszabb nyomvonalrész szerinti díjat kell alkalmazni. A zártkertet érintő vezetékek esetén a belterületre vonatkozó díjtételeket kell alkalmazni. Az utolsó megkezdett egységhossz után az egységdíj50%-át kell felszámítani. A leghosszabb egybefüggő nyomvonalszakaszról (gerincről) sugarasan elágazó vezetékek, az azonos nyomvonalon haladó, de nem ugyanazon rendszerhez tartozó párhuzamos vezetékek, valamint a szabadvezeték kábellel folytatása esetén e nyomvonalrészek önállónak tekintendők.

A) Föld alatti és feletti vezetékekre előmunkálati jog engedélyezése

Több szakasz esetén az utolsó megkezdett egységhossz után az egységdíj50%-át kell felszámítani. A sugaras elágazó vezetékek, csövek önállónak tekintendők. A szabadvezeték kábellel folytatása esetén a sugaras vezeték szerint kell eljárni.

1.Kisfeszültségű föld feletti vezeték 1 km-es egységhosszonként, de legalább egy egységhossz5 200 Ft
2.Középfeszültségű föld feletti vezeték 1 km-es egységhosszonként, de legalább egy egységhossz9 200 Ft
3.Nagyfeszültségű föld feletti vezeték 1 km-es egységhosszonként, de legalább egy egységhossz16 100 Ft
4.Kisfeszültségű föld alatti vezeték 0,5 km-es egységhosszonként, de legalább egy egységhossz9 400 Ft
5.Középfeszültségű föld alatti vezeték 0,5 km-es egységhosszonként, de legalább egy egységhossz18 300 Ft
6.Nagyfeszültségű föld alatti vezeték 0,5 km-es egységhosszonként, de legalább egy egységhossz22 900 Ft

B) Föld alatti és feletti vezetékek építésének engedélyezése

1. Kisfeszültségű föld feletti vezeték 1 km-es egységhosszonként, de legalább egy egységhossz
1.1. belterületen46 200 Ft
1.2. külterületen37 500 Ft
2. Középfeszültségű föld feletti vezeték 1 km-es egységhosszonként, de legalább egy egységhossz
2.1. belterületen66 900 Ft
2.2. külterületen49 700 Ft
3. Nagyfeszültségű föld feletti vezeték 1 km-es egységhosszonként, de legalább egy egységhossz
3.1. belterületen80 500 Ft
3.2. külterületen71 800 Ft
4. Kisfeszültségű föld alatti vezeték 0,5 km-es egységhosszonként, de legalább egy egységhossz
4.1. belterületen48 500 Ft
4.2. külterületen37 500 Ft
5. Középfeszültségű föld alatti vezeték 0,5 km-es egységhosszonként, de legalább egy egységhossz
5.1. belterületen64 700 Ft
5.2. külterületen51 000 Ft
6. Nagyfeszültségű föld alatti vezeték 0,5 km-es egységhosszonként, de legalább egy egységhossz
6.1. belterületen95 900 Ft
6.2. külterületen88 500 Ft

C) Átalakító és/vagy kapcsoló-berendezések építményei építésének engedélyezése

1. Tartószerkezeten (oszlopon) elhelyezett transzformátor állomás39 000 Ft
2. Külső kezelőterű transzformátorállomás
2.1. 1000 kVA névleges teljesítményig
2.2. 1000 kVA névleges teljesítmény felett
69 500 Ft
89 500 Ft
3. Belső kezelőterű transzformátorállomás
3.1. 1600 kVA névleges teljesítményig
3.2. 1600 kVA felett - 5000 kVA névleges teljesítményig
3.3. 5000 kVA névleges teljesítmény felett
100 000 Ft
150 000 Ft
250 000 Ft
4. Épületbe telepített transzformátor-állomás
4.1. 1600 kVA névleges teljesítményig
4.2. 1600 kVA - 5000 kVA névleges teljesítményig
4.3. 5000 kVA névleges teljesítmény felett
71 000 Ft
150 000 Ft
250 000 Ft
5. Épített vagy szabadtéri elosztóhálózati vagy műszakilag hasonló állomások
5.1 10 kV-tól 220 kV-ig
5.2. 220 kV felett-400 kV-ig
5.3. 400 kVfelett
540 500 Ft
779 000 Ft
950 000 Ft

D) Erőművek építési engedélyezése

1. Erőmű építésének engedélyezése
Kiserőművek I.
1.1.50 kVA felett - 500 kVA-ig100 000 Ft
1.2.0,5 MW felett - 5,0 MW-ig300 000 Ft
1.3.5,0 MW felett - 10,0 MW-ig500 000 Ft
1.4.10,0 MW felett - 25 MW-ig750 000 Ft
1.5.25,0 MW felett - 50,0 MW-ig850 000 Ft
Erőművek
1.6.50,0 MW felett - 100,0 MW-ig900 000 Ft
1.7.100,0 MW felett - 250,0 MW-ig950 000 Ft
1.8.250,0 MW felett - 400,0 MW-ig1 250 000 Ft
1.9.400,0 MW felett1 500 000 Ft
Kombinált ciklusú erőművek
1.10.50,0 MW felett - 100,0 MW-ig1 000 000 Ft
1.11.100,0 MW felett - 250,0 MW-ig1 500 000 Ft
1.12.250,0 MW felett - 400,0 MW-ig2 000 000 Ft
1.13.400,0 MW felett2 500 000 Ft
2. Geotermikus erőmű építésének engedélyezése
2.1.50,0 kVA felett - 100,0 kVA-ig322 000 Ft
2.2.100,0 kVA felett - 300,0 kVA-ig339 000 Ft
2.3.300,0 kVA felet - 500,0 kVA-ig600 000 Ft
2.4.0,5 MW felett-2,0 MW-ig750 000 Ft
2.5.2,0 MW felett850 000 Ft

E) Egyéb eljárások

1.Üzemeltetési engedélyezésaz építési alapdíj50%-a
2.Használatbavételi engedélyezésaz építési alapdíj100%-a
3.Fennmaradási engedélyezésaz építési alapdíj100%-a
4.Megszüntetési (bontási), átalakítási, rendeltetés megváltoztatási eljárásaz építési alapdíj75%-a
5.Engedély érvényességének meghosszabbításaaz alapdíj50%-a
6.Névváltozás, jogutódlás, engedélyes változás eljárási díja60 500 Ft
7.Engedély módosításaz alapdíj50%-a
8.Biztonsági övezet előírásaitól való eltérési kérelem elbírálása57 500 Ft
9.Szolgalmi jog alapítása erőmű céljára szolgáló függőpálya, közvetlen vezeték, szállítószalag és szállítóvezeték elhelyezésére 1 km-es egységhosszonként, de legalább egy egységhossz28 500 Ft
10.Használati jog megállapítása és bejegyeztetése belső kezelőterű átalakító vagy kapcsoló-berendezések létesítéséhez57 500 Ft
11.Villamosművi létesítményen - ahhoz nem tartozó - más szerkezetek elhelyezésének engedélyezése, nyilvántartásba vétele75 000 Ft
12.Elvi építési engedélyezésaz építési alapdíj50%-a
13.Vezetékjog fennállásának megállapítása bejegyeztetéssel együttaz építési alapdíj50%-a a gerincvezetékkel együtt számított összhosszra vonatkoztatva
14.Egyszerűsített üzemeltetési engedélyezés vezetékjog bejegyeztetéssel együttaz építési alapdíj50%-a
15.Új vezetékjog bejegyeztetése35 000 Ft

8. Hőtermelő építmények engedélyezésével összefüggő eljárásokért felszámítandó díjak

A) Föld alatti és feletti távhővezetékekre előmunkálati jog engedélyezése

Több szakasz esetén az utolsó megkezdett egységhossz után az egységdíj50%-át kell felszámítani.

1.Távhővezeték 0,5 km-es egységhosszként, de legalább egy egységhossz9 900 Ft

B) Föld alatti és feletti hővezetékek építésének engedélyezése

A bel- és külterületet egyaránt érintő nyomvonalak esetén a teljes hosszra a hosszabb nyomvonalrész szerinti díjat kell alkalmazni. Több szakasz esetén az utolsó megkezdett egységhossz után az egységdíj50%-át kell felszámítani.

1. Föld feletti vagy vegyes hővezeték 0,5 km-es egységhosszonként, de legalább egy egységhossz
1.1.
1.2.
belterületen
külterületen
56 900 Ft
45 300 Ft
2. Föld alatti hővezeték 0,5 km-es egységhosszonként, de legalább egy egységhossz
2.1.
2.2.
belterületen
külterületen
74 300 Ft
63 200 Ft

C) Egyéb építmények építésének engedélyezése

1. Hőközpont építésének engedélyezése106 500 Ft
2. Hőellátáshoz kapcsolódó közbeiktatott műtárgyépítésének engedélyezése11 500 Ft
3. Hővezetéken védőmegoldás létesítésének engedélyezése, műszaki terv alapján darabonként (pl. védőhidak, védő műtárgy, jelzőberendezés)45 500 Ft
4. Fűtőmű építésének engedélyezése
4.1.
4.2.
4.3.
4.4.
5,0 MW-ig
5,0 MW felett - 10,0 MW-ig
10,0 MW felett - 50,0 MW-ig
50,0 MW felett
100 000 Ft
125 000 Ft
215 000 Ft
250 000 Ft
5. Ipari és mezőgazdasági célú hőfejlesztő-hőhasznosító létesítmények építésének engedélyezése
5.1.
5.2.
140 kW-ig
140 kW felett
160 000 Ft
235 000 Ft

D) Egyéb eljárások

1.Használatbavételi engedélyezésaz építési alapdíj100%-a
2.Fennmaradási engedélyezésaz építési alapdíj100%-a
3.Megszüntetési (bontási), átalakítási, rendeltetés megváltoztatási eljárásaz építési alapdíj75%-a
4.Engedély érvényességének meghosszabbításaaz építési alapdíj50%-a
5.Engedély-módosításaz építési alapdíj50%-a
6.Névváltozás, jogutódlás, engedélyes változás eljárás37 500 Ft

9. A mellékletben nem szereplő, egyéb építmények engedélyezésével összefüggő eljárásokért felszámítandó díjak

Egyéb építményfajták építésének engedélyezése (a műszaki-biztonsági tárgyú, az előző fejezetekben részletezett díjtételeken túlmenően):

1.Építés engedélyezése173 000 Ft
2.Használatbavételi engedélyezés173 000 Ft
3.Fennmaradási engedélyezés173 000 Ft
4.Megszüntetési (bontási), átalakítási, rendeltetés megváltoztatási eljárás130 000 Ft
5.Engedély érvényességének meghosszabbítása34 500 Ft
6.Névváltozás, jogutódlás, engedélyes változás eljárás39 000 Ft
7.Engedély-módosítás79 000 Ft
8.Elvi építési engedélyezés90 000 Ft

10. Az 1-9. fejezetben nem szereplő egyéb eljárási díjak

[5]
1.Az alaptevékenységhez kapcsolódó egyes igazgatási jellegű
szolgáltatások átalánydíja
naponta 88 000 Ft,
illetőleg óránként 11 000 Ft
2.
3.Határidő hosszabbítása iránti eljárás díja28 000 Ft
4.A gázszerelők nyilvántartásáról szóló jogszabály szerinti nyilvántartásba történő bejegyzésnek, a nyilvántartott adatokban bekövetkezett változások bejegyzésének, igazolvány pótlásának, cseréjének és hosszabbításának a díja7 500 Ft

11. A felvonók, mozgólépcsők és mozgójárdák engedélyezéséért és a nyilvántartásba vételért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak[6]

1. a nyilvántartott szervezetek engedélye - a nyilvántartásba vétellel egyidejű - kiadásának egyszeri, valamint meghosszabbításának díja 10 000 forint,

2. az ellenőrök nyilvántartásba vételének díja 3 000 forint,

3. a berendezéseknél

3.1. létesítés engedélyezésének, a használatbavétel engedélyezési eljárásának, az áthelyezés engedélyezésének, az átalakítás engedélyezésének, az ismételt üzemeltetés engedélyezésének díja 11 000 forint,

3.2. a nyilvántartás éves díja 5 000 forint,

4. a felvonó- és mozgólépcső ellenőri továbbképzés felkészítő tanfolyam és képzési program jóváhagyásának díja 11 000 forint.

Lábjegyzetek:

[1] Beiktatta a 21/2014. (V. 5.) NGM rendelet 1. § -a. Hatályos 2014.06.05.

[2] Beiktatta a 21/2014. (V. 5.) NGM rendelet 2. § (1) bekezdése. Hatályos 2014.06.05.

[3] Megállapította a 35/2015. (XII. 23.) NGM rendelet 7. § (1) bekezdése. Hatályos 2016.01.01.

[4] Megállapította a 35/2015. (XII. 23.) NGM rendelet 7. § (2) bekezdése. Hatályos 2016.01.01.

[5] Módosította a 35/2015. (XII. 23.) NGM rendelet 7. § (2) bekezdése. Hatályos 2016.01.01.

[6] Megállapította a 35/2015. (XII. 23.) NGM rendelet 7. § (2) bekezdése. Hatályos 2016.01.01.

Tartalomjegyzék