2/2010. (I. 26.) HM rendelet

a közhatalmi honvédelmi szervezetek kiegészítő és kisegítő tevékenységéből származó bevételek, valamint a terven felüli közhatalmi bevételek felhasználásáról

Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 126. §-ának (1)-(2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján - a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 169/2006. (VIII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró pénzügyminiszterrel egyetértésben - a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 71/2006. (IV. 3.) Korm. rendelet 32/A. §-ának (1) bekezdésében meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

A rendelet hatálya

1. § A rendelet hatálya kiterjed a honvédelemért felelős miniszter közvetlen alárendeltségébe és közvetlen irányítása alá tartozó közhatalmi költségvetési szervezetekre, a Magyar Honvédség katonai szervezeteire (a továbbiakban együtt: honvédelmi szervezet), továbbá a 9. és 10. § tekintetében a Honvédelmi Minisztérium Állami Egészségügyi Központra (a továbbiakban: HM ÁEK).

2. § E rendelet előírásait kell alkalmazni

a) a honvédelmi szervezetek működésének az államháztartás működési rendjétől eltérő szabályairól szóló Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 23. és 24. §-ában meghatározott, a honvédelmi szervezet szervezeti és működési szabályzatában (a továbbiakban: SZMSZ) rögzített rendszeresen végzett, valamint az SZMSZ-ében nem szereplő, eseti jelleggel végzett kiegészítő és kisegítő tevékenységek bevételeinek felhasználására;

b) a terven felüli közhatalmi bevételek felhasználására.

Általános szabályok

3. § (1) A Korm. rendeletben meghatározott kiegészítő és kisegítő tevékenység

a) az önköltség-számítási szabályzat elkészítésének szabályairól szóló HM utasítás és a Honvédelmi Minisztérium fejezet (a továbbiakban: HM fejezet) egységes számviteli politikája VII. fejezetében meghatározottak szerint összeállított önköltség-számítási szabályzatban kialakított árak alkalmazásával, és

b) a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény (a továbbiakban: Ptk.) előírásai alapján kötött szerződés vagy a Korm. rendelet 24. § szerinti szolgáltatások esetében a honvédelmi szervezet parancsnokának (vezetőjének) írásos parancsa (határozata) alapján végezhető.

(2) Nem kell önköltség-számítási szabályzatot készíteni az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet 8. § (9) és (10) bekezdése szerint végzett szolgáltatások esetében.

4. § (1) Honvédelmi szervezet rendszeresen végzett kiegészítő és kisegítő tevékenységet az SZMSZ-e alapján és a gazdálkodási szabályzatában meghatározott ügyrend szerint végzi azzal a feltétellel, hogy a tevékenység teljesítéséből származó bevételeknek fedezniük kell a felmerülő költségeket.

(2) A költségvetési javaslat összeállítása során a kiegészítő és kisegítő tevékenység kiadásainak tervezésekor figyelembe kell venni az 5. § (3) bekezdése szerinti visszapótlással, fejezeti visszatérüléssel és a működési hozzájárulással összefüggésben elszámolandó kiadásokat is.

A kiegészítő és kisegítő tevékenység bevételeinek felhasználása

5. § (1) A kiegészítő és kisegítő tevékenységből származó bevételeknek a köztartozások, így különösen az általános forgalmi adó (a továbbiakban: áfa) kiegyenlítését követően fennmaradó összegéből a tevékenység során

a) felhasznált központi, térítésmentes természetbeni ellátás keretében biztosított készletek és csapatbeszerzésű anyagok kiadásainak visszapótlását kell biztosítani;

b) alkalmazott technikai eszközök amortizációs költségeit, valamint a közüzemi szolgáltatások kiadásait, fejezeti visszatérülés címén kell visszapótolni;

c) a honvédelmi szervezetnél egyébként is felmerülő személyi kiadások és járulékai megtérülő (kiszámlázott) részének 40%-át működési hozzájárulásként kell visszapótolni.

(2) A fejezeti visszatérülés mértéke

a) közüzemi szolgáltatás igénybevétele esetén, - amennyiben az közvetlenül nem mérhető - az áfá-val, valamint a személyi kiadások és járulékai megtérülő összegével csökkentett bevétel 10%-a;

b) közüzemi szolgáltatás igénybevétele nélkül az áfá-val, valamint a személyi kiadások és járulékai megtérülő összegével csökkentett bevétel 5%-a.

(3) Az (1) bekezdés szerinti központi, természetbeni ellátás keretében biztosított készletek kiadásainak visszapótlását, a fejezeti visszatérülést és a működési hozzájárulást a HM fejezet központosított bevételeként kell kezelni.

(4) A bevételek áfával és az (1)-(2) bekezdés szerint csökkentett összegét a honvédelmi szervezet - a 7-8. §-ban foglaltak figyelembevételével - működési és fejlesztési kiadásaira fordíthatja.

6. § (1) A HM fejezet központosított bevételeit havonta, a tárgyhónapot követő hónap 20-áig, a 132/510-es kincstári tranzakciós kód (a továbbiakban: KTK) alkalmazásával, a HM KPÜ II. (0102) Központi megnevezésű, 10023002-01782439-00000000 számú kincstári számlára kell átutalni, a közlemény rovatban a tevékenység típusát is fel kell tüntetni.

(2) A honvédelmi szervezet, a HM fejezetet megillető december havi központosított bevételt a tárgyévet követő év február 20-áig, a 420/510 KTK-val, az (1) bekezdés szerinti számlára utalják.

7. § (1) A bevétel személyi kiadások és járulékai - 5. § (1) bekezdésének c) pontja szerint csökkentett - része a tevékenységgel összefüggésben felmerült többlet személyi kiadásokra és azok járulékaira, különösen a túlmunka-, túlszolgálati díjra, a rendkívüli munkavégzés díjazására, a napidíjra, a Ptk. szerinti megbízás díjra, - figyelemmel a szolgálati, közszolgálati, közalkalmazotti jogviszonyon és munkaviszonyon kívüli tevékenységek díjazásáról szóló HM utasítás rendelkezéseire - a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szerinti illetménykiegészítésre, továbbá a tevékenységben közvetlenül és közvetve résztvevők munkájának elismerésére használható fel.

(2) A honvédelmi szervezet vezetőjét érintő, (1) bekezdés szerinti kiadásokat a szolgálati elöljáró, illetve hivatali felettes rendelheti el.

(3) Az (1) bekezdés szerinti juttatások az érintettek állománycsoportjára vonatkozó szabályok szerint folyósíthatók, illetve állapíthatóak meg.

(4) Az (1) bekezdés szerinti bevétel a túlmunka-, túlszolgálati díj, a rendkívüli munkavégzés díjazása, az általános és magasabb parancsnoki, továbbá a meghatározott célú jutalom személyi kiadásokra, valamint a belföldi reprezentáció dologi kiadásra csak az éves intézményi költségvetésben jóváhagyott előirányzatok és a jóváhagyott, illetve kiadott gazdálkodási keretek együttes megléte esetén használható fel.

8. § (1) A kiegészítő és kisegítő tevékenység keretében végzett kiemelkedő teljesítmény elismeréseként a honvédelmi szervezet érintett állománya - figyelemmel az állománycsoportjára vonatkozó jogszabályok és belső rendelkezések előírásaira - évente legfeljebb háromhavi alapilletményének megfelelő összegű céljutalomban részesülhet.

(2) E rendelet alapján kifizetett céljutalom, az egyéb címen kifizetett jutalmakkal együtt (ide nem értve a jubileumi jutalmat) sem haladhatja meg évente az érintett távolléti díjának hat havi összegét.

A terven felüli közhatalmi bevételek felhasználása

9. § (1) A honvédelmi szervezet terven felüli közhatalmi bevételeinek [az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 87. § (3) bekezdés d) pontja] adóelszámolást követően fennmaradó része a (2) és (3) bekezdésben foglaltak kivételével a HM fejezet központosított bevételét képezi.

(2) A HM ÁEK és az MH Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ által alaptevékenység vagy kiegészítő tevékenység keretében végzett pálya- és munkaköri alkalmassági vizsgálatok, valamint a gépjárművezetői engedély kiadásához, vagy meghosszabbításához szükséges egészségügyi vizsgálat és az ahhoz kapcsolódó igazolás kiállításának terven felüli díjbevétele intézményi saját bevétel.

(3) A honvédelmi és katonai célú építményekre vonatkozó építésügyi és építés-felügyeleti hatósági eljárásokkal kapcsolatos terven felüli bevétel intézményi saját bevétel. A bevételek a honvédelmi és katonai célú építmények építési célelőirányzata kezelésének és felhasználásának szabályairól szóló HM rendelet rendelkezései szerint használhatóak fel.

10. § A 9. § (1) bekezdése szerinti terven felüli közhatalmi bevételeket a 6. § (1) bekezdésében meghatározott számlára és határidőig a 410/510-es KTK, a december havi bevételeket pedig 6. § (2) bekezdésében meghatározott határidőig a 420/510-es KTK alkalmazásával kell megfizetni.

Záró rendelkezések

11. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

12. § A kiegészítő és kisegítő tevékenységhez fűződő, e rendelet alapján folyósítandó pénzbeli juttatásokra fordítható gazdálkodási keretek képzésére, a folyósításukkal kapcsolatos pénzügyi, adminisztrációs feladatok végrehajtásának rendjére a HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség vezérigazgatója hatáskörében intézkedik.

Dr. Szekeres Imre s. k.,

honvédelmi miniszter

Tartalomjegyzék