7/2010. (XII. 22.) BM rendelet
a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény végrehajtásáról szóló 11/2000. (II. 23.) BM rendelet módosításáról
A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 167. § (7) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § o) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:
1. § A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény végrehajtásáról szóló 11/2000. (II. 23.) BM rendelet melléklete az 1. melléklet szerint módosul.
2. § Ez a rendelet 2011. január 1-jén lép hatályba.
Dr. Pintér Sándor s. k.,
belügyminiszter
1. melléklet a 7/2010. (XII. 22.) BM rendelethez
1. A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény végrehajtásáról szóló 11/2000. (II. 23.) BM rendelet (a továbbiakban: R.) Mellékletének 15-19. pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:
"15. Az önkormányzati szabálysértési hatóságok a nyomtatvány számítógépes programmal, vagy papíralapon történő kitöltésével készítik el az adatszolgáltatásukat. A számítógépes programmal kitöltött nyomtatványt elektronikus úton, a papíralapon kitöltött nyomtatványt kézbesítő útján minden év január 15. napjáig felterjesztik a megyei (fővárosi) kormányhivatalnak, egy kinyomtatott példányát irattárazzák.
16. A felterjesztett, kitöltött nyomtatványok I. és II. táblája alapján a megyei (fővárosi) kormányhivatal számítógépes programmal külön-külön összesíti a községi önkormányzati szabálysértési hatóságok, valamint a városi (megyei jogú városi) önkormányzati szabálysértési hatóságok adatszolgáltatását.
17. A megyei kormányhivatal számítógépes programmal háromféle összesítést készít. Külön összesíti a községi szabálysértési hatóságok tevékenységének adatait, és külön összesíti a városi (megyei jogú városi) szabálysértési hatóságok jelentéseit, végül az összes önkormányzati szabálysértési hatóságra vonatkozóan (községi és városi adatok együtt) készít megyei összesítést. A Fővárosi Kormányhivatal a fővárosi kerületi (kerületközi) szabálysértési hatóságok adatairól készít számítógépes programmal összesítést.
18. A megyei (fővárosi) kormányhivatal a számítógépes programmal összesített adatokat, elektronikus úton, minden év január 31-ig a Belügyminisztériumnak terjeszti fel.
19. Az önkormányzati szabálysértési ügyintézés adatszolgáltatásához kapcsolódóan továbbra is jelenteni kell a 18. pontban írt határidőig a közterület-felügyelők, valamint a helyi önkormányzat képviselő-testülete hivatala erre felhatalmazott ügyintézője helyszíni bírságolásának ügyfajtánkénti és összesített adatait."
2. Az R. Mellékletében az I. tábla helyébe a következő tábla lép:
"I. tábla
Önkormányzati szabálysértési ügyintézés
............év
ÖSSZEFOGLALÓ ADATOK
| 1. Tárgyévben beérkezett feljelentések (ügyek) száma összesen | |
| 2. Tárgyévben feljelentett személyek száma összesen | |
| 3. Áttétel más szervhez (Sztv. 40. §) | |
| 4. Megszüntetések száma összesen | |
| 5. Ebből: - szabálysértés hiánya [Sztv. 84. § (1) bek. a) pont] | |
| 6. - bizonyíték hiánya stb. [Sztv. 84. § (1) bek. b) pont] | |
| 7. - egyéb ok miatt | |
| 8. Figyelmeztetések száma összesen | |
| 9. Pénzbírságot kiszabó határozatok száma | |
| 10. Kifogások száma | |
| 11. Elfogadva - visszavonással | |
| 12. - módosítással | |
| 13. Elkésett, nem jogosult kifogás, elutasítás [Sztv. 90. § (1) bek.] | |
| 14. Bírósághoz áttett kifogások száma | |
| 15. Panaszok száma a szabálysértési hatóság határozata ellen (Sztv. 86. §) | |
| 16. Elfogadott panaszok száma | |
| 17. Ügyészi intézkedések száma az el nem fogadott panasz alapján | |
| 18. Bíróság intézkedése a kifogás alapján (Sztv. 93. §) | |
| 19. Bíróság határozata a kifogás elbírálásáról (Sztv. 94. §) | |
| 20. Ebből: - határozat hatályban tartása, kifogás elutasítása | |
| 21. - határozat megváltoztatása | |
| 22. | |
| 23. Adók módjára történő behajtások száma | |
| 24. Közérdekű munkára átváltoztató határozatok száma | |
| 25. Bíróság által elzárásra átváltoztatott bírságolások száma | |
| 26. Letöltött elzárások száma | |
| 27. Végrehajtás mellőzése méltányosságból [Sztv. 116. § (2) bek. a) pont] | |
| 28. Feljelentett fiatalkorúak száma | |
| 29. Feljelentett külföldiek száma | |
| 30. Fennálló hátralék a kiszabott pénzbírság %-ában összesen |
3. Az R. Mellékletében a II. tábla helyébe a következő tábla lép:
"II. tábla
Egyes szabálysértések
............év
| Szabálysértési ügyfajták | Tárgyévben beérkezett feljelentések (ügyek] száma | Tárgyévben feljelentett személyek száma | Áttétel más szervhez | Megszüntetés száma | Ebből | Figyelmeztetés száma | Pénzbírságot kiszabó határozatok száma | Elbírált ügyekben szereplő személyek száma mindössz. | Bírságolt | Kiszabott pénzbírság összege (Ft] | Átlaga 13/9 | Fennálló hátralék a kiszabott pénzbírság százalékában | |||
| szabálysértés hiánya | bizonyíték hiánya | egyéb ok | fiatalkorú | külföldi állampolgár | |||||||||||
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | |
| Becsületsértés (Sztv. 138. §) | |||||||||||||||
| Természetvédelmi szabálysértés (Sztv. 147. §), | |||||||||||||||
| Környezetvédelmi szabálysértés (148. §) | |||||||||||||||
| Csendháborítás (R. 6. §) | |||||||||||||||
| Köztisztasági szabálysértés (R. 7. §) | |||||||||||||||
| Tűzvédelmi szabálysértés (R. 20. §) | |||||||||||||||
| A honvédelmi, a polgári védelmi és a rendészeti igazgatás rendjét veszélyeztető szabálysértések (R. 32-40. §) | |||||||||||||||
| Közlekedésügyi szabálysértések (kivéve R. 61. §, 64. §, 64/A. §) | |||||||||||||||
| Áru hamis megjelölése (R. 71. §), Árdrágítás (R. 72. §) | |||||||||||||||
| Fogyasztóvédelmi szabálysértések (kivéve R. 71. §, 72. §, 77. §, 78. §, 84. §, 85. § és 86. §)l | |||||||||||||||
| Jogosulatlan kereskedés (R. 77. §) | |||||||||||||||
| Vásárlók megkárosítása (R. 78. §) | |||||||||||||||
| Élelmiszer minőségének megrontása (R. 84. §) | |||||||||||||||
| Élelmiszer jogosulatlan előállítása (R. 85. §), forgalomba hozatala, Élelmezés-egészségügyi szabálysértés (R. 86. §) | |||||||||||||||
| Munkaügyi szabálysértések (R. 93-100. §) | |||||||||||||||
| Egészségügyi és szociális szabálysértések (R. 101 -105. §) | |||||||||||||||
| Mező-, erdő-, és vízgazdálkodási szabálysértések (R. 106-127. §) | |||||||||||||||
| Vállalkozói, ipari szabálysértések (R. 128-134. §) | |||||||||||||||
| Szabálysértési ügyfajták | Tárgyévben beérkezett feljelentések (ügyek] száma | Tárgyévben feljelentett személyek száma | Áttétel más szervhez | Megszüntetés száma | Ebből | Figyelmeztetés száma | Pénzbírságot kiszabó határozatok száma | Elbírált ügyekben szereplő személyek száma mindössz. | Bírságolt | Kiszabott pénzbírság összege (Ft] | Átlaga 13/9 | Fennálló hátralék a kiszabott pénzbírság százalékában | |||
| szabálysértés hiánya | bizonyíték hiánya | egyéb ok | fiatalkorú | külföldi állampolgár | |||||||||||
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | |
| Építésügyi szabálysértések (R. 136-140. §) | |||||||||||||||
| A közoktatási törvényben meghatározott kötelezettségek megszegése (R. 141. §) | |||||||||||||||
| Önkormányzati rendeletekben megállapított szabálysértések | |||||||||||||||
| Egyéb, fel nem sorolt szabálysértések | |||||||||||||||
| Összesen | |||||||||||||||