4/2012. (VI. 12.) EMMI rendelet

a szociális és munkaügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló 15/2008. (VIII. 13.) SZMM rendelet módosításáról

A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 90. § a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § f) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva - az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § n) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszter egyetértésével - a következőket rendelem el:

1. § A szociális és munkaügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló 15/2008. (VIII. 13.) SZMM rendelet 2. számú melléklete e rendelet 1. melléklete szerint módosul.

2. § Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba és a hatályba lépését követő napon hatályát veszti.

Balog Zoltán s. k.,

emberi erőforrások minisztere

1. melléklet a 4/2012. (VI. 12.) EMMI rendelethez

A szociális és munkaügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló 15/2008. (VIII. 13.) SZMM rendelet 2. számú mellékletében az IFJÚSÁGSEGÍTŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI rész helyébe a következő rendelkezés lép:

"IFJÚSÁGSEGÍTŐ SZAKKÉPESÍTÉS

SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI

I.

ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

1. A szakképesítés azonosító száma: 55 762 01 0000 00 00

2. A szakképesítés megnevezése: Ifjúságsegítő

3. Szakképesítések köre:

3.1RészszakképesítésNincs
3.2ElágazásokNincsenek
3.3RáépülésNincs

4. Hozzárendelt FEOR szám: 3419

5. Képzés maximális időtartama:

Szakképesítés megnevezéseSzakképzési
évfolyamok száma
Óraszám
Ifjúságsegítő2-

II.

EGYÉB ADATOK

SZAKKÉPESÍTÉS MEGNEVEZÉSE: Ifjúságsegítő

1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

Bemeneti kompetenciák: -

Iskolai előképzettség: érettségi vizsga

Szakmai előképzettség: -

Előírt gyakorlat: -

Elérhető kreditek mennyisége: 120, ebből 30-60 kredit a képzési program figyelembevételével

beszámítható

Pályaalkalmassági követelmények: Pályaválasztási Tanácsadó által kiadott pszichológusi szakvélemény a segítő foglalkozás gyakorlására való alkalmasságról.

Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek

2. Elmélet aránya: 45 %

3. Gyakorlat aránya: 55 %

4. Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): -

Időtartama (évben vagy félévben): -

5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető

Ha szervezhető, mikor: -

6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: nem szükséges

III.

MUNKATERÜLET

1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás:

A munkakör, foglalkozás
FEOR számaFEOR megnevezése
3419Egyéb pedagógusok

2. A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:

Az ifjúság körében fejlesztő, támogató, segítő tevékenységet végez szociális, közművelődési és pedagógiai területen.

A szociális segítés alapfeladatait látja el.

Információs és tájékoztató, tanácsadó tevékenységet végez, szolgáltatást nyújt.

Fejleszti a fiatalok társadalmi részvételét, közösségi aktivitását.

Elősegíti a gyermekek és fiatalok öntevékenységét, érdek- és jogérvényesítő tevékenységét.

Tevékenységi területén közreműködik gyermekeket és a fiatalokat célzó szolgáltatások együttműködésének kialakításában, fejlesztésében.

Adminisztrációs és dokumentációs tevékenységet végez.

Munkájának cselekvési tere elsősorban a szabadidős idősáv.

3. A szakképesítéssel rokon szakképesítések:

A szakképesítéssel rokon szakképesítés
azonosító számamegnevezése
54 762 01Szociális segítő
54 762 01 0010 54 03Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző (szakképesítés-elágazás)
54 762 01 0010 54 02Szociális asszisztens (szakképesítés-elágazás)
54 762 01 0001 54 03Szociokulturális animátor (szakképesítés-ráépülés)
54 762 01 0001 54 01Foglalkoztatás-szervező (szakképesítés-ráépülés)

IV.

SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

A szakmai követelménymodulok felsorolása:

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése: 1356-06

A szociális segítés alapfeladatai

A szakmai követelménymodul tartalma: Feladatprofil:

Tiszteletben tartja a szolgáltatást igénybe vevők értékeit, autonómiáját, identitását, érdekeiket szem előtt tartva oldja meg az etikai dilemmákat.

Munkája során kezeli előítéleteit, a szerep-összeférhetetlenségeket.

A szakmai titoktartás szabályai szerint kezeli a birtokába jutott információkat.

Együttműködik más szakemberekkel, betartja szakmai illetékessége határait.

Alkalmazza az önismeret-fejlesztés, az önvédelem és a szakmai hitelesség megőrzésének technikáit.

Nondirektív, segítő beszélgetést folytat.

Értelmezi a konfliktusokat, alkalmazza a konfliktuskezelés különböző módszereit.

Értelmezi a szolgáltatást igénybe vevő problémáit a társadalmi, pszichológiai és szociálpszichológiai folyamatok tükrében.

Értelmezi a társadalompolitikai és szociálpolitikai alapfogalmakat, alapvető összefüggéseket.

Alkalmazza a szükségletek és erőforrások feltárásának módszereit, értelmezi az emberi szükségleteket és a szükséglet-kielégítés hiányait.

Érzékeli és értelmezi a társadalmi integrációt segítő és veszélyeztető tényezőket, folyamatokat.

Felismeri az egyéni, csoportos és közösségi válsághelyzeteket, az elemi életfeltételek hiányát.

Értelmezi a szociális ellátásokhoz való hozzájutás feltételeit és segítséget nyújt azok megszerzésében.

Eligazodik a társadalom érték-, érdek- és normarendszerében.

Értelmezi az életmódot kialakító tényezőket, törekvéseket.

Értelmezi az emberi, állampolgári jogokat, kötelességeket és segíti ezek érvényre jutását.

Megbízás alapján érdekképviseleti tevékenységet végez.

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

A Jogi és adatvédelemi ismeretek

B Jogi alapismeretek

B Az állam és az önkormányzatok felépítése, feladatai

B A jóléti ellátások jogi keretei

B Családjogi alapismeretek

B Gyermeki jogi alapismeretek

C Szociális védelmi rendszer nem önkormányzati keretei, formái

B Állami, önkormányzati szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátások keretei, formái

B Szociálpolitikai alapismeretek

B A szociálpolitika célja, értékei és dilemmái

B Ideológiák és érdekek összefüggései

B Az állami beavatkozás eszközei, formái

B A szociálpolitika alapelvei, technikái és eszközei

B A problémának definiált társadalmi jelenségek

B Szociális és gyermekvédelmi ellátások

B A szociális és gyermekvédelmi intézményrendszer

A Szakmai etikai szabályok

A Az intézmények etikai kódexei

A A kompetencia határok

B Szociológiai alapfogalmak

C A szociológiai adatfelvétel módszerei

C A társadalom összetételét jellemző mutatók

C A helyi társadalom szerkezete

C A helyi erőforrások és hiányok felmérésének módszerei

B Az egyén társadalmi meghatározottsága

B A struktúrát létrehozó, rejtett és láthatóvá tevő viszonyok ismerete

B A társadalmi újratermelés összefüggései

C A társadalmi struktúrát leíró elméletek

B A társadalmi integráció, dezintegráció, szegregáció fogalma

B A társadalom ártó-védő hatásának jellemzői

B Család és életmód

B A család fogalma és funkciói

B A családi életciklus, életút szakaszai

B Az életmód, az értékek és normák átörökítésének összefüggései

B Az emberi szükségletek rendszere

B A család működése és működési zavarai

B A család szerkezete

B A család, mint támogató rendszer és mint problémaforrás jellemzői

B Az életútinterjú készítésének fázisai

B Mai magyar társadalom

B A mai magyar társadalom szerkezete

B A társadalmi egyenlőtlenségek és újratermelődésük okai

B A szegénység jellemzői, okai

B A társadalmi integrációt veszélyeztető jelenségek

B A veszélyeztetett csoportok és térségek jellemzői

B A társadalmi mobilitás jellemzői

B Deviáns jelenségek a társadalomban

B A szervezet fogalma, a bürokratikus szervezet

B A szervezetek működésének jellemzői

B Munkamegosztás, hatáskör kialakításának szempontjai

B Döntési szintek megoszlása

B A szociális és gyermekvédelmi intézmények, mint szervezetek

B A kliens helye és szerepe a szociális intézményekben

B Önvédelmi technikák

B Nondirektív beszélgetés

B A segítő beszélgetés jellemzői

B Az önismeret forrásai

B Az esetfeldolgozás módszerei

C A viselkedési rendellenességek és személyiségzavarok terápiája

C A pszichológiai adatszerzés módszerei

B Lelki jelenségek és folyamatok

B Személyiség-pszichológiai ismeretek

B Az előítéletek kialakulásának okai és működésének jellemzői

B A szerep fogalma és jellemzői

B A konfliktusok fajtái és a konfliktuskezelés módszerei

B A kommunikáció csatornái és jellemzői

B Vonzalmak és taszítások jellemzői

B A csoportok kialakulása, szerkezete és a csoportközi viszonyok jellemzői

B Az együttműködés szociálpszichológiai jellemzői

B A szociális identitás kialakulásának összefüggései

B A segítés pszichológiai összefüggései

B A lelki fejlődés meghatározói

B A lelki fejlődés korszakai

B A szocializáció folyamata és színterei

B Válságok az életciklus során

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

5 Olvasott köznyelvi szöveg megértése

5 Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban

5 Kézírás

5 Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése

5 Köznyelvi beszédkészség

4 Olvasott szakmai szöveg megértése

4 Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban

4 Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

4 Szakmai nyelvű beszédkészség

4 Információforrások kezelése

4 Diagram, nomogram olvasása, értelmezése

4 Diagram, nomogram kitöltése, készítése

5 Elemi számolási készség

Személyes kompetenciák:

Érzelmi stabilitás, kiegyensúlyozottság

Elhivatottság, elkötelezettség

Döntésképesség

Fejlődőképesség, önfejlesztés

Stressztűrő képesség

Társas kompetenciák:

Hatékony kérdezés készsége

Nondirektív beszélgetés

Konfliktuskezelési készség

Empatikus készség

Tolerancia

Kapcsolatteremtő készség

Segítőkészség

Módszerkompetenciák:

Ismeretek helyénvaló alkalmazása

Információgyűjtés

Problémaelemzés és -feltárás

Helyzetfelismerés

Rendszerben való gondolkodás

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

7112-12 Az ifjúságsegítő tájékoztató és tanácsadói feladatai

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Érzékeli és értelmezi a gyermekek és fiatalok konkrét élethelyzetét, közvetlen kapcsolatot alakít ki velük.

Munkájának legszélesebb körébe, annak tervezési, megvalósítási, értékelési szakaszába bevonja a fiatalokat.

Tájékoztató és tanácsadó tevékenységet végez, fejleszti a gyermekek és fiatalok társadalmi részvételét, közösségi aktivitását, szervezi gyermekek és fiatalokat nemformális képzési programokban való részvételét.

Támogatja a szocializációs, életvezetési és mentálhigiénés nehézségekkel küzdő gyermekeket és fiatalokat, a rájuk irányuló integrációs törekvéseket, szervezi a számukra nyújtandó tanácsadásokat, szolgáltatásokat, és elősegíti azok igénybevételét.

Kezdeményezi, szervezi és összehangolja a szocializációs, életvezetési és mentálhigiénés problémákkal küzdő, elégtelen segítő kapcsolatokkal rendelkező gyermekek és fiatalok elérését, részt vesz a fiatalok kriminalizálódásának megelőzésében.

Támogatja az oktatásból, képzésből kiszorult gyermekeket és fiatalokat, szervezi a számukra nyújtandó tanácsadásokat, szolgáltatásokat, támogatja a fiatalokat azok igénybevételében.

Támogatja a munkaerőpiacra belépni nem tudó, illetve onnan kiszorult fiatalokat, szervezi a számukra nyújtandó tanácsadásokat, szolgáltatásokat, támogatja a fiatalokat azok igénybevételében.

Támogatja a szenvedélybetegségben szenvedő fiatalokat, szervezi a számukra nyújtandó tanácsadásokat, szolgáltatásokat, támogatja a fiatalokat azok igénybevételében.

Az Európai Ifjúsági Információs Charta alapelveinek megfelelően, az ifjúsági információs és tanácsadó irodák szakmai-etikai kódexe alapján tájékoztatást és tanácsadást nyújt:

- a gyermekek és fiatalok élethelyzetét, életkörülményeit érintő jogokról, azok érvényesítésének lehetőségeiről, a jogorvoslat, panasztétel lehetőségeiről, módjairól,

- az iskolai rendszerű és az iskolarendszeren kívüli oktatási, képzési lehetőségekről, a pályaválasztást és az elhelyezkedést segítő szolgáltatásokról, igénybevételük módjáról,

- az elhelyezkedési lehetőségekről, a munkavállalás feltételeiről, a munkanélküli ellátásokról, igénybevételük módjáról,

- a gyermekeket és a fiatalokat érintő jóléti és egészségügyi ellátásokról, azok formáiról, funkcióiról, intézményrendszeréről, igénybevételük módjáról,

- a szenvedélybetegségekkel összefüggő prevenciós célú szolgáltatásokról, a segítő- és krízisellátó helyekről, elérhetőségükről, igénybevételük módjáról,

- a fiatalok által igénybe vehető otthonteremtési támogatásokról, igénybevételük módjáról, a helyi albérletekről,

- a gyermekek, fiatalok által elérhető pályázatokról, ösztöndíjprogramokról, igénybevételük módjáról,

- a helyi gyermek- és ifjúsági közösségekről, szervezetekről, az önkénteseket fogadó szervezetekről, munkájukban való részvétel lehetőségeiről, feltételeiről,

- a gyermek és ifjúsági közösségek és szervezetek által igénybe vehető pályázati programokról, feltételrendszeréről,

- az európai mobilitási programokról, ifjúsági szállásokról, a Magyarországon és Európában elérhető ifjúsági információs és tanácsadó szolgáltató helyekről,

- a hivatalokról, hatóságokról, önkormányzatokról, tevékenységükről, elérhetőségükről, az azokkal való kapcsolattartás lehetséges okairól, céljairól, módjáról.

Tájékoztatást nyújt a fiatalokat érintő hazai és nemzetközi utazási és szállás kedvezményekről, olcsó szálláshelyekről, a kedvezmények igénybevételének módjáról és a táborokról, a közművelődési programokról, intézményekről, sportolási lehetőségekről, sportrendezvényekről.

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

A A legalapvetőbb kommunikációs technikák és alkalmazásuk

A Pedagógiai alapismeretek, alapfogalmak

B Az iskolai és az iskolán kívüli oktatás elmélete

B Andragógiai alapismeretek

B Az iskolai és az iskolán kívüli képzési lehetőségek

A Az informális és nemformális tanulás lehetőségei

B A pályaválasztási szolgáltató szervezetek, szolgáltatások és elérhetőségük

B A munkahelykeresés és a munkavállalás feltételei

C A munkanélküli ellátás sajátosságai, igénybevételének módja

A A szabadidő hasznos eltöltése elmélete

A A fiatalokkal való kapcsolatfelvétel technikái

B A mentálhigiénés problémákkal küzdő fiatalok társadalmi nehézségei

B A munkaerőpiacra belépni nem tudó fiatalok problémái

B A szenvedélybetegségek és következményei

A A direkt és indirekt szociális segítségnyújtás módszerei és technikái

C Alternatív iskolák

B Az önkéntes tevékenység szervezése

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

2 ECDL 1. m. IT alapismeretek

2 ECDL 3. m. Szövegszerkesztés

2 ECDL 4. m. Táblázatkezelés

2 ECDL 7. m. Információ és kommunikáció

5 Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése

5 Köznyelvi beszédkészség

4 Olvasott szakmai szöveg megértése

4 Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban

4 Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

4 Szakmai nyelvű beszédkészség

Személyes kompetenciák:

Önállóság

Érzelmi stabilitás, kiegyensúlyozottság

Önfegyelem

Stressztűrő képesség

Társas kompetenciák:

Kapcsolatteremtő készség

Empatikus készség

Közérthetőség

Tolerancia

Hatékony kérdezés készsége

Konfliktusmegoldó készség

Módszerkompetenciák:

Lényegfelismerés (lényeglátás)

Figyelem-összpontosítás

Problémaelemzés és -feltárás

Helyzetfelismerés

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

7113-12 Szolgáltatási, információs és ügyviteli feladatok

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Információkat gyűjt és dolgoz fel a gyermekeket és fiatalokat érintő kérdésekről, használja az információs forrásokat, kezeli az információs eszközöket, rendszereket, adatbázisokat.

Információkat gyűjt és dolgoz fel az európai ifjúsági programokról, projektekről, pályázati lehetőségekről.

Részt vesz az intézményi, munkahelyi adminisztrációs rendszer kialakításában, működtetésében, az intézmény, munkahelyi adatszolgáltatási tevékenységében.

Vezeti az intézményi, munkahelyi működéshez és saját munkájához kapcsolódó adminisztrációt, a különböző nyilvántartásokat, gondoskodik a munkához szükséges adatlapok, űrlapok, nyomtatványok folyamatos pótlásáról.

Gyűjti és rendszerezi az intézményi, munkahelyi működéshez, a szolgáltatáshoz szükséges adatokat és információkat, adatbázisokat állít össze, segítséget nyújt a szolgáltatást igénybevevőknek a szükséges nyomtatványok beszerzésében és kitöltésében.

Időszakos jelentéseket, beszámolókat készít, felhasználói szinten kezeli az intézményi, munkahelyi informatikai eszközöket és programokat.

Képzési, tájékoztatási programokat valósít meg a gyermekek és fiatalok toleranciájának kialakítása, fejlesztése, interkulturális tapasztalatainak és kompetenciáinak szélesítése érdekében.

Képzési, tájékoztatási programokat valósít meg az emberi-állampolgári, a tanulói és a gyermeki jogok megismerése, tudatosítása, érvényesítése, a nemzeti és európai állampolgári ismeretek szélesítése és az állampolgári technikák aktív alkalmazása érdekében.

Képzési, tájékoztatási programokat valósít meg a gyermekek és fiatalok önkéntes tevékenységekben való részvételének szélesítése érdekében.

Részt vesz ifjúsági projektek tervezésében és megvalósításában, szükség esetén vállalja ifjúsági csoportok projektjeinek menedzselését.

Részt vesz ifjúsági civil szervezetek (egyesületek, alapítványok) szervezetalakítási folyamataiban, információival, szolgáltatásaival segíti a szervezetek fenntartását.

Részt vesz az intézményi, munkahelyi és egyéni munkaterv kidolgozásában, megvalósításában és értékelésében, a pályázatok és projekttervek kidolgozásában, megvalósításában és értékelésében.

Részt vesz az intézményi, munkahelyi működést, szolgáltatásokat ismertető tájékoztató anyagok összeállításában és terjesztésében, a fiatalokkal való megismertetésében, a működéséről, szolgáltatásról tartott tájékoztató előadásokban.

Tevékenységének, projektjeinek megvalósítása érdekében külső - anyagi és szakmai -erőforrásokat von be, összehangolja azokat a településen/térségben már rendelkezésre állókkal.

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

A A helyi gyermek- és ifjúsági közösségek, szervezetek működése, programja, elérhetősége

A A gyermekeket és fiatalokat érintő szolgáltatások rendszere, igénybevételük lehetőségei

A A gyermekek és fiatalok szolgáltatási igényei és elvárásai

A A gyermekeket és fiatalokat érintő pályázatok, ösztöndíj-programok

A Az információhoz való hozzájutás módszerei

A Az információk kezelésének és átadásának technikái

A A gyermekekre és a fiatalokra vonatkozó információkat tartalmazó adatbázisok

B Az ügyiratkezelés és dokumentációs tevékenység alapelemei

B A személyes adatok kezelésének ismeretei

B A legismertebb ügyviteli információs technológiák

B Pályázatírási alapismeretek

B Projekttervezés és projektmenedzsment

B Szervezési és vezetési ismeretek

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

4 Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban

4 Szakmai nyelvi beszédkészség

2 ECDL 3. m. Szövegszerkesztés

2 ECDL 4. m. Táblázatkezelés

3 Gépírás

4 Információforrások kezelése

3 Diagram, nomogram kitöltése, készítése

4 Idegen nyelvű olvasott szöveg megértése

4 Idegen nyelvű hallott szöveg megértése

3 Idegen nyelvű beszédkészség

3 Elemi számolási készség

Személyes kompetenciák:

Szorgalom, igyekezet

Precizitás

Döntésképesség

Szervezőkészség

Társas kompetenciák:

Fogalmazókészség

Kommunikációs rugalmasság

Motiválhatóság

Prezentációs készség

Módszerkompetenciák:

Tervezési képesség

Hibakeresés (diagnosztizálás)

Módszeres munkavégzés

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

7114-12 Ifjúságpolitika és helyi ifjúsági munka

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Ismeri, értelmezi és alkalmazza a hazai és az európai ifjúságpolitikai szakmai dokumentumokban, ajánlásokban megfogalmazott célkitűzéseket.

Figyelemmel kíséri a hazai és az európai ifjúságpolitikai intézményrendszer alakulását.

Érzékeli és értelmezi a helyi gyermekek és fiatalok, valamint közösségeik igényeit és szükségleteit, közvetlen kapcsolatot alakít ki a gyermekek és fiatalok közösségeivel, szervezeteivel.

Figyelemmel kíséri az önkormányzatnak az ifjúsági feladatok ellátásához közvetlenül és közvetetten kapcsolódó elképzeléseit és intézkedéseit, javaslatokat fogalmaz meg azok fejlesztésére, korrigálására, szorosan együttműködik az önkormányzatnak a gyermek- és ifjúságüggyel foglalkozó munkatársaival.

Részt vesz a helyi ifjúságpolitikai célok megfogalmazásában és megvalósításában, az önkormányzati ifjúsági munkában.

Kezdeményezi a helyi önkormányzatok, civil szervezetek és a gyermekek/fiatalok formális és informális csoportjai közötti strukturált párbeszéd kialakítását.

Felhatalmazza (képessé teszi) a gyermekeket és fiatalokat a kollektív cselekvés és tanulás által a közéletben való részvételre.

Részt vesz a gyermekek és fiatalok helyzetének megismerésére vonatkozó kutatásokban, felmérésekben, a gyermekek és a fiatalok helyzetét érintő térségi és helyi stratégiák, cselekvési tervek kidolgozásában, megújításában.

Részt vesz a felkereső ifjúsági programokban, a virtuális terekben megvalósított ifjúsági munkában.

Támogatja a gyermekeket, fiatalokat és közösségeiket, szervezeteiket, helyi gyermek- és/vagy ifjúsági önkormányzatukat, tanácsukat abban, hogy megértsék, és értelmezni tudják a helyi közügyek szereplőinek sajátos kéréseit, igényeit.

Segít azok hátterének, motivációjának megvilágításában.

Fejleszti a gyermekek és fiatalok egyéni és közösségi kompetenciáit, kreativitását, szervezi az e célt szolgáló programokat, elősegíti azok igénybevételét.

Partnerként vesz részt a gyermekek és fiatalok interkulturális tanulási folyamatában.

Támogatja a gyermekeket és fiatalokat saját kulturális hátterük, értékeik és viselkedésük felismerésében.

Támogatja a gyermekeket és fiatalokat a programjaik megvalósításához szükséges anyagi és szakmai erőforrások előteremtésében, tájékoztatást és tanácsadást nyújt a tevékenységüket érintő jogszabályokról.

Hatékonyan dolgozik csoportban, jól együttműködik másokkal a helyi gyermek- és ifjúságpolitika célkitűzéseinek megfogalmazásában és megvalósításában.

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

A A gyermekek és fiatalok társadalmi helyzete, igényei, szükségletei

A A gyermekek és fiatalok jogai (emberi, állampolgári, gyermeki, tanulói jogok) és kötelességei

A Európai ifjúságpolitikai dokumentumok

A Magyar ifjúságpolitikai dokumentumok

A A helyi önkormányzatok működésének jogi keretei, az önkormányzati ifjúsági munka lehetőségei, területei

A A helyi ifjúsági munka keretei, lehetőségei, forrásai

A A helyi ifjúsági szervezetek, kezdeményezések

A A civil szervezetek (egyesület, alapítvány) - szervezetalakítás keretei, folyamatai

B A nemzeti és európai állampolgári kultúra alapelvei

A Ifjúsági kulturális- és sportprogramok, intézmények, rendezvények

B A rendezvényszervezés alapelvei, főbb elemei

A Ifjúsági táborok, cserekapcsolatok

B Virtuális ifjúsági munka

B Felkereső ifjúsági munka

B Nemzetközi ifjúsági mobilitással kapcsolatos helyi feladatok

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

5 Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése

5 Köznyelvi beszédkészség

4 Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban

4 Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

4 Szakmai nyelvű beszédkészség

2 ECDL 3. m. Szövegszerkesztés

4 Információforrások kezelése

3 Diagram, nomogram kitöltése, készítése

4 Idegen nyelvű olvasott szöveg megértése

4 Idegen nyelvű hallott szöveg megértése

3 Idegen nyelvű beszédkészség

3 Elemi számolási készség

Személyes kompetenciák:

Szorgalom, igyekezet

Önállóság

Döntésképesség

Szervezőkészség

Társas kompetenciák:

Kapcsolatteremtő készség

Interperszonális rugalmasság

Közérthetőség

Tolerancia

Konszenzuskészség

Módszerkompetenciák:

Tervezési képesség

Módszeres munkavégzés

Rendszerekben való gondolkodás

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

7115-12 A társadalmi részvétel, közösségfejlesztés

A szakmai követelménymodul tartalma:

Feladatprofil:

Támogatja a gyermekek és fiatalok, valamint közösségeinek, szervezeteinek, helyi gyermek és/vagy ifjúsági önkormányzatainak, tanácsainak kialakulását, működését, szervezeti fejlődését.

Támogatja a gyermekeket, fiatalokat és közösségeiket és szervezeteiket az érdekeik, szándékaik megfogalmazásában, képviseletében.

Elősegíti a gyermekek és fiatalok társadalmi részvételét erősítő generációs és generációk közötti párbeszéd-programok megvalósítását.

Támogatja a szubkulturális csoportok közötti kapcsolatépítést, kapcsolattartást.

Szabadidős programokat szervez a gyermekek és fiatalok számára.

Támogatja a fiatalok kezdeményezéseit, önkifejezési törekvéseit.

Támogatja az önkéntes szerepre vállalkozó fiatalokat, szervezi felkészítésüket, szervezi és irányítja a társaik segítésére vállalkozó önkéntes fiatalok tevékenységét. Támogatja a korosztályokat segítő civil szervezetek munkáját.

Részt vesz a gyermekvédelmi, szociális, oktatási, közművelődési, bűnmegelőzési és munkaerőpiaci szolgáltatások, illetve a humán szakterületen foglalkoztatott egyéb szakemberek együttműködésének kialakításában, közös programjaik kidolgozásában, lebonyolításában és értékelésében.

Részt vesz a sajátosan a gyermekeket és a fiatalokat érintő kérdések és problémák közéleti megszólaltatásában.

Részt vesz a gyermekeket, fiatalokat és közösségeiket fejlesztő, szakmai, szabadidős, művészeti és sport programok kidolgozásában, szervezésében, lebonyolításában és értékelésében.

Részt vesz a gyermekek és fiatalok öntevékenységét elősegítő programok kidolgozásában, szervezésében, lebonyolításában és értékelésében.

Részt vesz a gyermekek és fiatalok érdekérvényesítő, érdek-képviseleti tevékenységét elősegítő és fejlesztő programok kidolgozásában, szervezésében, lebonyolításában és értékelésében.

Részt vesz a fiatalok szocializációját elősegítő, életvezetési és mentálhigiénés kompetenciáit fejlesztő programok kidolgozásában, szervezésében, lebonyolításában és értékelésében.

Részt vesz a gyermekek és fiatalok oktatásban, munkaerőpiacon való részvételét elősegítő programok kidolgozásában, szervezésében, lebonyolításában és értékelésében.

Részt vesz a szenvedélybetegségek kialakulásának megelőzését célzó, a fiatalok társas és egyéni kompetenciáit, kreativitását fejlesztő programok kidolgozásában, szervezésében, lebonyolításában és értékelésében.

Felhívja a figyelmet, a kompetenciáját meghaladó problémákra.

A kompetenciáját meghaladó problémák kezelése érdekében együttműködik a jelzőrendszer tagjaival, a szociális, oktatási, közművelődési és munkaerő-piaci szolgáltatásokkal, illetve a humán szakterületen foglalkoztatott egyéb szakemberekkel.

Tulajdonságprofil:

Szakmai kompetenciák:

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

A Alapvető szervezési, művelődésszervezési és közösségszervezési ismeretek

A Szociokulturális animáció

A A közösségfejlesztés lehetőségei és módszerei

A A társadalmi részvétel erősítése: a fiatalok bevonása, az érdekérvényesítés folyamata

A A gyermeki, tanulói és emberi-állampolgári jogok érvényesítése az ifjúsági munkában

A Az interkulturális nevelés alapelvei

B A mások iránti tolerancia kialakításának és erősítésének módszerei és technikái

A A nemformális tanulás módszerei, eszközei

A Az ifjúsági szubkultúrák kialakulásának mechanizmusai és közösségteremtő sajátosságai

B A csoport fejlődése, csoportdinamika

B A civil szervezetek működése, tevékenysége, ifjúsági civil szerveződések

B Az állampolgári kultúra és az európai identitás fejlesztésének lehetőségei

A A gyermek és ifjúsági programok szervezésének alapelvei és gyakorlati feladatai

A Az ifjúsági önkéntes tevékenység sajátosságai, lehetőségei

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

4 Olvasott szakmai szöveg megértése

3 Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban

5 Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése

3 Szakmai nyelvű beszédkészség

3 Diagram, nomogram olvasása, értelmezése

3 Komplex jelzésrendszerek

Személyes kompetenciák:

Elhivatottság, elkötelezettség

Felelősségtudat

Döntésképesség

Szervezőkészség

Társas kompetenciák:

Kapcsolatfenntartó készség

Kommunikációs rugalmasság

Motiváltság, motiválhatóság

Módszerkompetenciák:

Gyakorlatias feladatértelmezés

Kreativitás, ötletgazdagság

Kritikus gondolkodás

Ismeretek helyénvaló alkalmazása

Az 55 762 01 0000 00 00 azonosító számú, Ifjúságsegítő megnevezésű szakképesítés szakmai követelménymoduljainak
azonosítójamegnevezése
1356-06A szociális segítés alapfeladatai
7112-12Az ifjúságsegítő tájékoztató és tanácsadói feladatai
7113-12Szolgáltatási, információs és ügyviteli feladatok
7114-12Ifjúságpolitika és helyi ifjúsági munka
7115-12A társadalmi részvétel, közösségfejlesztés

V.

VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK

1. A szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

A képzési programban előírt gyakorlat teljesítéséről szóló igazolás.

Az 1. és az 5. vizsgarész megkezdésének feltétele a vizsgarészben megadott témában életútinterjú, illetve záródolgozat elkészítése minimum 15, maximum 20 oldalas terjedelemben (mellékletek nélkül), a képzés 4. félévében.

Az utolsó szakképző évfolyam eredményes elvégzése, amely egyenértékű a modulzáró vizsga eredményes letételével.

2. A szakmai vizsga részei:

1. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

1356-06 A szociális segítés alapfeladatai

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Esetleírás elemzése az egyén társadalmi, személyiség-lélektan és szociálpszichológiai meghatározottságáról

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli

Időtartama: 90 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Az előzetesen elkészített életútinterjú megvédése

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli

Időtartama: 30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)

A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:

A szociális, gyermekvédelmi és a családok támogatásának jogi keretei

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli

Időtartama: 30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 35%

2. feladat 30%

3. feladat 35%

2. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

7112-12 Az ifjúságsegítő tájékoztató és tanácsadói feladatai

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Adott esetleírás alapján a vonatkozó információk összegyűjtése, rendszerezése, a tájékoztatás és tanácsadás módjának és tartalmának meghatározása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli

Időtartama: 60 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

Segítő beszélgetés kezdeményezése és dokumentálása a gyakorlati helyen

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

gyakorlati Időtartama: 60 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 50%

2. feladat 50%

3. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

7113-12 Szolgáltatási, információs és ügyviteli feladatok

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Adott ifjúsági szolgáltatás komplex megvalósításának leírása

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli

Időtartama: 60 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 100%

4. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

7114-12 Ifjúságpolitika és helyi ifjúsági munka

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

Az ifjúságpolitika és a helyi ifjúsági munka keretei, megvalósítási módjai

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli

Időtartama: 30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadási idő 10 perc)

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 100%

5. vizsgarész

A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

7115-12 A társadalmi részvétel, közösségfejlesztés

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

A záródolgozat megvédése (prezentáció)

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:

szóbeli

Időtartama: 30 perc (felkészülési idő 20 perc, válaszadás 10 perc)

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:

1. feladat 100%

3. A szakmai vizsga értékelése %-osan:

Az 55 762 01 0000 00 00 azonosító számú, Ifjúságsegítő megnevezésű szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében

1. vizsgarész: 20

2. vizsgarész: 20

3. vizsgarész: 15

4. vizsgarész: 20

5. vizsgarész: 25

4. A szakmai vizsgarészek alóli felmentés feltételei:

A szakképesítéshez rendelt vizsgarészek valamelyikének korábbi teljesítése

5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai:

VI.

ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A képzési feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök és felszerelések minimumaIfjúságsegítő
Mobil bútorzattal felszerelt 25 fős tanterem, táblávalx
Tréning- eszközök: flipchart, post-it, olló, filctoll, színes papírok, tixo (stb.) különböző méretbenx
Írásvetítőx
Laptop, projektorx
CD/DVD lejátszóx

VII.

EGYEBEK

Iskolai rendszerű képzéseknél az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama: 100 óra."

Tartalomjegyzék