46/2025. (XI. 28.) BM rendelet
a képalkotó vizsgálatokkal kapcsolatos egészségbiztosítási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról
[1] Kiemelt közpolitikai cél, hogy minden beteg a szükséges kivizsgáláshoz és kezeléshez az egészségügyi állapotának megfelelő időben, a lehető leggyorsabban hozzájusson. A korszerű egészségügyi ellátásban a képalkotó diagnosztikai vizsgálatok kulcsszerepet töltenek be a betegségek felismerésében, a morfológiai és élettani elváltozások térbeli és időbeli feltárásával.
[2] A képalkotó eljárások iránti növekvő igény, valamint a teleradiológia térnyerése indokolttá teszi a képfelvétel és annak leletezése szétválasztását, továbbá ezek finanszírozási folyamatának elkülönítését.
[3] A képalkotó diagnosztikai vizsgálatok várakozási idejének további csökkenése érdekében a módosítás az ultrahangvizsgálatok díjainak emelését, valamint a képalkotó vizsgálatok esetében a leletezés finanszírozási szempontú szétválasztását tartalmazza.
[4] A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 83. § (4) bekezdés m) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet 66. § (1) bekezdés 25. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,
a 2. és a 3. alcím, valamint a 2-6. melléklet tekintetében a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 83. § (6) bekezdés f) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet 66. § (1) bekezdés 25. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva
a következőket rendelem el:
1. Az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet módosítása
1. § Az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet (a továbbiakban: R1.) a következő 35. §-sal egészül ki:
"35. § A képalkotó vizsgálatokkal kapcsolatos egészségbiztosítási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 46/2025. (XI. 28.) BM rendelettel módosított 2. számú melléklet "3612A"-"3612N", "3613D", "36142", "36144", "36165"-"3616G" és "46000" megjelölésű sorában foglalt rendelkezéseket a 2025. szeptember havi teljesítményektől kell alkalmazni."
2. § Az R1. 2. számú melléklete az 1. melléklet szerint módosul.
2. Az Egészségbiztosítási Alap terhére finanszírozható járóbeteg-szakellátási tevékenységek meghatározásáról, az igénybevétel során alkalmazandó elszámolhatósági feltételekről és szabályokról, valamint a teljesítmények elszámolásáról szóló 9/2012. (II. 28.) NEFMI rendelet módosítása
3. § Az Egészségbiztosítási Alap terhére finanszírozható járóbeteg-szakellátási tevékenységek meghatározásáról, az igénybevétel során alkalmazandó elszámolhatósági feltételekről és szabályokról, valamint a teljesítmények elszámolásáról szóló 9/2012. (II. 28.) NEFMI rendelet (a továbbiakban: R2.) 4. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(2) Az egészségügyi eljárások általánosan magukban foglalják az adott eljáráshoz kapcsolódó leletezési, dokumentálási, archiválási tevékenységeket, azzal, hogy a 31010-3193A, 34410-34472, 34490-34500, 34620, 34641, 34914-34949, 34951, 34954 és a 34958 kódszámú eljárások a leletezési tevékenységet nem tartalmazzák."
4. § Az R2. a következő 18. §-sal egészül ki:
"18. § (1) A képalkotó vizsgálatokkal kapcsolatos egészségbiztosítási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 46/2025. (XI. 28.) BM rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított 1. melléklet 6. pont 6.2. alpont 6.2.1. pont 6.2.1.1. alpontjában foglalt elszámolási szabályokat a 2026. áprilisi teljesítmények elszámolásától kell alkalmazni.
(2) A Módr.-rel megállapított 3. mellékletben foglaltakat a 2026. áprilisi teljesítmények elszámolásáig azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a leletezés 7 munkanapon belüli elvégzése a finanszírozásnak nem feltétele."
5. § (1) Az R2. 1. melléklete a 2. melléklet szerint módosul.
(2) Az R2. 2. melléklete a 3. melléklet szerint módosul.
(3) Az R2. 3. melléklete a 4. melléklet szerint módosul.
3. A gyógyító-megelőző ellátás jogcímén az Egészségbiztosítási Alap terhére finanszírozható homogén betegségcsoportok kódolási és besorolási szabályairól szóló 10/2012. (II. 28.) NEFMI rendelet módosítása
6. § (1) A gyógyító-megelőző ellátás jogcímén az Egészségbiztosítási Alap terhére finanszírozható homogén betegségcsoportok kódolási és besorolási szabályairól szóló 10/2012. (II. 28.) NEFMI rendelet (a továbbiakban: R3.) 2. melléklete az 5. melléklet szerint módosul.
(2) Az R3. 4. melléklete a 6. melléklet szerint módosul.
4. Záró rendelkezések
7. § Ez a rendelet a kihirdetését követő hónap első napján lép hatályba.
Dr. Pintér Sándor s. k.,
belügyminiszter
1. melléklet a 46/2025. (XI. 28.) BM rendelethez
1. Az R1. 2. számú melléklet "A járóbeteg-szakellátás tevékenységi kódjai" megjelölésű rész "31010"-"3193A" megjelölésű sora helyébe a következő sorok lépnek:
| (Kód | Index | Tevékenység megnevezése | Pont) |
| "31010 | Mandibula felvétel | 97 | |
| 31020 | Állkapocsízületi felvétel | 97 | |
| 31021 | Állcsúcs felvétel | 97 | |
| 31030 | Radiographia dentalis extraoralis | 119 | |
| 31040 | Radiographia dentalis panoramica | 119 | |
| 31050 | Radiographia dentalis intraoralis, felvételenként | 59 | |
| 31060 | Teleradiographia dentalis | 140 | |
| 31100 | Koponyafelvétel, AP/PA | 99 | |
| 31101 | Koponyafelvétel, oldalirányú | 99 | |
| 31102 | Koponyafelvétel, kétirányú | 164 | |
| 31103 | Koponyafelvétel, Towne szerint | 41 | |
| 31104 | Koponyafelvétel, tangenciális | 99 | |
| 31110 | Basis felvétel | 128 | |
| 31130 | Sella felvétel | 97 | |
| 31140 | Stenvers felvétel | 99 | |
| 31141 | Schüller felvétel | 103 | |
| 31142 | Mayer felvétel | 113 | |
| 31200 | Orrmelléküreg felvétel | 89 | |
| 31201 | Rhese felvétel | 113 | |
| 31210 | Arcus zygomaticus felvétel | 113 | |
| 31211 | Orrcsont felvétel oldalirányból | 79 | |
| 31212 | Arckoponya felvétel | 99 | |
| 31230 | Orbita felvétel | 97 | |
| 31231 | Orbita felvétel, sweet technikával | 99 | |
| 31300 | Trachea légsáv felvétel | 101 | |
| 31310 | Mellkasfelvétel, AP/PA | 136 | |
| 31311 | Mellkasfelvétel, oldalirányú | 119 | |
| 31312 | Mellkasfelvétel, kétirányú | 185 | |
| 31380 | Mellkasfelvétel, célzott | 136 | |
| 31381 | Borda felvétel | 150 | |
| 31382 | Sternum felvétel | 104 | |
| 31383 | Sternum oldalirányú felvétel | 104 | |
| 31384 | Sternum kivetített felvétel | 84 | |
| 31410 | Epetáji natív felvétel | 104 | |
| 31420 | Vese és hólyag natív felvétel | 119 | |
| 31421 | Hólyagtáj natív felvétel | 101 | |
| 31440 | Has natív felvétel | 140 | |
| 31441 | Baby-gram | 107 | |
| 31442 | Wangensteen-Rice felvétel | 38 | |
| 31460 | Has célzott felvétel | 144 | |
| 31500 | Densfelvétel | 99 | |
| 31510 | Nyaki gerinc, AP felvétel | 109 | |
| 31511 | Nyaki gerinc, oldalirányú felvétel | 109 | |
| 31512 | Nyaki gerinc, kétirányú | 164 | |
| 31513 | Gerinc vizsgálat, funkcionális | 146 | |
| 31515 | Nyaki-háti gerinc átmenet, AP felvétel | 73 | |
| 31516 | Nyaki-háti gerinc átmenet, oldalirányú felvétel | 73 | |
| 31517 | Nyaki-háti gerinc átmenet, kétirányú felvétel | 104 | |
| 31530 | Háti gerinc, AP felvétel | 119 | |
| 31531 | Háti gerinc, oldalirányú felvétel | 119 | |
| 31532 | Háti gerinc, kétirányú felvétel | 185 | |
| 31535 | Háti-ágyéki gerinc átmenet, AP felvétel | 69 |
| 31536 | Háti-ágyéki gerinc átmenet, oldalirányú felvétel | 69 | |
| 31537 | Háti-ágyéki gerinc átmenet, kétirányú felvétel | 104 | |
| 31540 | Lumbalis gerinc, AP felvétel | 119 | |
| 31541 | Lumbalis gerinc, oldalirányú felvétel | 119 | |
| 31542 | Lumbalis gerinc, kétirányú felvétel | 150 | |
| 31544 | Lumbosacralis gerinc, AP felvétel | 69 | |
| 31545 | Lumbosacralis gerinc, oldalirányú felvétel | 69 | |
| 31546 | Lumbosacralis gerinc, kétirányú felvétel | 104 | |
| 31548 | Bending felvétel | 419 | |
| 31550 | Sacrum coccygeum, AP felvétel | 99 | |
| 31551 | Sacrum coccygeum, oldalirányú felvétel | 99 | |
| 31552 | Sacrum, kétirányú felvétel | 168 | |
| 31560 | Foramen vertebrarum felvétel | 169 | |
| 31561 | Dittmar felvétel | 189 | |
| 31600 | Clavicula felvétel | 124 | |
| 31601 | Sterno-clavicularis ízületi felvétel | 114 | |
| 31602 | Acromio-clavicularis ízületi felvétel | 114 | |
| 31603 | Scapula felvétel | 124 | |
| 31604 | Váll, AP felvétel | 109 | |
| 31605 | Vállak összehasonlító AP felvételei | 164 | |
| 31606 | Váll, axiális felvétel | 114 | |
| 31607 | Váll, transthoracalis felvétel | 109 | |
| 31608 | Váll, terheléses felvétel | 114 | |
| 31650 | Medence, AP felvétel | 152 | |
| 31651 | Csípőízület, AP felvétel | 119 | |
| 31652 | Csípőízület, oldalirányú felvétel | 99 | |
| 31653 | Csípőízület, Lauenstein felvétel | 99 | |
| 31654 | Obturator felvétel | 99 | |
| 31655 | Ala felvétel | 59 | |
| 31656 | Medence bemenet felvétel | 69 | |
| 31657 | Medence kimenet felvétel | 69 | |
| 31660 | Gerinc, teljes AP felvétel | 196 | |
| 31661 | Oldalirányú teljes gerincfelvétel | 195 | |
| 31662 | Risser-csík felvétel | 84 | |
| 31710 | Humerus, kétirányú felvétel | 144 | |
| 31720 | Könyök, kétirányú felvétel | 162 | |
| 31725 | Összehasonlító könyök felvétel | 124 | |
| 31730 | Olecranon ulnae, axialis felvétel | 79 | |
| 31731 | Alkar, kétirányú felvétel | 163 | |
| 31740 | Csukló, kétirányú felvétel | 148 | |
| 31741 | Csukló, tartott felvétel | 73 | |
| 31742 | Csukló-kéz felvétel | 99 | |
| 31750 | Os naviculare, négyirányú felvétel | 176 | |
| 31751 | Os naviculare felvétel | 59 | |
| 31755 | Összehasonlító kéz felvétel AP irányban | 140 | |
| 31760 | Kéz, kétirányú felvétel | 148 | |
| 31761 | Kéz I. ujj, kétirányú felvétel | 107 | |
| 31762 | Kézujjak kétirányú felvétele | 111 | |
| 31763 | Ujj, tartott felvétel | 79 | |
| 31800 | Teljes alsóvégtagi röntgenfelvétel (AP) | 217 | |
| 31810 | Femur, kétirányú felvétel | 188 | |
| 31819 | Összehasonlító térdfelvétel (AP) | 154 | |
| 31820 | Térd, kétirányú felvétel | 148 | |
| 31821 | Térd, tartott felvétel | 124 | |
| 31822 | Patella, axiális felvétel | 144 | |
| 31823 | Alagút betekintő felvétel | 84 | |
| 31830 | Lábszár, kétirányú felvétel | 168 | |
| 31840 | Boka, kétirányú felvétel | 148 | |
| 31841 | Boka, tartott felvétel | 114 | |
| 31842 | Boka, háromirányú felvétel | 176 |
| 31850 | Sarokcsont, oldalirányú felvétel | 99 | |
| 31851 | Sarokcsont, axialis felvétel | 96 | |
| 31852 | Talocalcanealis betekintő felvétel | 73 | |
| 31860 | Láb, kétirányú felvétel | 168 | |
| 31861 | Láb I. ujj, kétirányú felvétel | 104 | |
| 31862 | Láb egyéb ujjairól kétirányú felvétel | 103 | |
| 31863 | Láb összehasonlító felvétel AP vagy ferde irányban | 123 | |
| 31930 | Emlőfelvétel, natív, ferde | 137 | |
| 31931 | Emlőfelvétel, natív, cranio-caudalis | 137 | |
| 31932 | Emlőfelvétel, natív, lateralis | 137 | |
| 31933 | Emlőfelvétel, tangenciális | 137 | |
| 31934 | Emlőfelvétel, célzott | 137 | |
| 31936 | Emlőfelvétel nagyított | 141 | |
| 31937 | Specimen mammográfiás vizsgálat | 163 | |
| 3193A | Preoperatív dróthurok lokalizáció, 2D, rtg. vezérelt | 1 955 |
2. Az R1. 2. számú melléklet "A járóbeteg-szakellátás tevékenységi kódjai" megjelölésű rész "34410"-"34472" megjelölésű sora helyébe a következő sorok lépnek:
| (Kód | Index | Tevékenység megnevezése | Pont) |
| "34410 | 31 | Agykoponya natív CT vizsgálata | 2 286 |
| 34411 | 31 | Agykoponya CT vizsgálat iv. kontrasztanyag adását követőleg | 6 106 |
| 34412 | 31 | Agykoponya CT vizsgálat natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg | 8 964 |
| 34413 | 31 | Sella célzott natív CT vizsgálata (vékonyszeletes) | 2 286 |
| 34414 | 31 | Sella célzott CT vizsgálata natív plusz kontrasztanyagos | 9 114 |
| 34415 | 31 | Orbita célzott CT vizsgálata natív (vékonyszeletes) | 2 286 |
| 34416 | 31 | Orbita célzott CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyagos (vékonyszeletes) | 9 114 |
| 34417 | 31 | Belső fül célzott CT vizsgálata natív (vékonyszeletes) | 2 286 |
| 34418 | 31 | Belső fül célzott CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg | 9 114 |
| 34421 | 31 | Arckoponya CT vizsgálata natív plusz kontrasztanyag adását követőleg | 9 114 |
| 34422 | 31 | Arckoponya CT vizsgálata natív | 2 286 |
| 34424 | 31 | Gerinc CT vizsgálata (min. 2 csigolya segmentum) natív | 2 286 |
| 34425 | 31 | Gerinc CT vizsgálata (min. 2 csigolya segmentum) iv. kontrasztanyag adását követőleg | 7 603 |
| 34427 | 31 | Gerinc CT vizsgálata (min. 2 csigolya segmentum) natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg | 10 460 |
| 34430 | 31 | Nyaki lágyrész CT vizsgálata natív | 2 286 |
| 34431 | 31 | Nyaki lágyrész CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg | 7 069 |
| 34432 | 31 | Nyaki lágyrész CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg | 9 925 |
| 34440 | 31 | Mellkas CT vizsgálata natív | 3 047 |
| 34441 | 31 | Mellkas CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg | 7 857 |
| 34442 | 31 | Mellkas CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg | 11 665 |
| 34450 | 31 | Teljes has CT vizsgálata natív | 3 047 |
| 34451 | 31 | Teljes has CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg | 7 857 |
| 34452 | 31 | Teljes has CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg | 11 665 |
| 34453 | 31 | Teljes has és medence CT vizsgálata natív | 5 006 |
| 34454 | 31 | Teljes has és medence CT vizsgálata natív és iv. kontrasztanyag adását követőleg | 15 098 |
| 34460 | 31 | Medence CT vizsgálata natív | 2 286 |
| 34461 | 31 | Medence CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg | 7 603 |
| 34462 | 31 | Medence CT vizsgálata natív és iv. kontrasztanyag adását követőleg | 10 460 |
| 34470 | 31 | Végtag CT vizsgálata natív | 2 286 |
| 34471 | 31 | Végtag CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg | 6 534 |
| 34472 | 31 | Végtag CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg | 9 391" |
3. Az R1. 2. számú melléklet "A járóbeteg-szakellátás tevékenységi kódjai" megjelölésű rész "34490"-"34500" megjelölésű sora helyébe a következő sorok lépnek:
| (Kód | Index | Tevékenység megnevezése | Pont) |
| "34490 | 31 | CT angiográfia koponya | 6 946 |
| 34491 | 31 | CT angiográfia nyak | 6 946 |
| 34492 | 31 | CT angiográfia mellkas | 7 481 |
| 34493 | 31 | CT angiográfia teljes has | 7 481 |
| 34494 | 31 | CT angiográfia medence | 6 946 |
| 34500 | 31 | Csont denzitometria CT vizsgálat | 1 718" |
4. Az R1. 2. számú melléklet "A járóbeteg-szakellátás tevékenységi kódjai" megjelölésű rész "34620" megjelölésű sora helyébe a következő sor lép:
| (Kód | Index | Tevékenység megnevezése | Pont) |
| "34620 | 31 | CT vizsgálat alapú virtuális endoszkópia | 3 437" |
5. Az R1. 2. számú melléklet "A járóbeteg-szakellátás tevékenységi kódjai" megjelölésű rész "34641" megjelölésű sora helyébe a következő sor lép:
| (Kód | Index | Tevékenység megnevezése | Pont) |
| "34641 | 32 | Szív és coronaria MSCT | 15 638" |
6. Az R1. 2. számú melléklet "A járóbeteg-szakellátás tevékenységi kódjai" megjelölésű rész "34914"-"34949" megjelölésű sora helyébe a következő sorok lépnek:
| (Kód | Index | Tevékenység megnevezése | Pont) |
| "34914 | 31 | Agykoponya natív MR vizsgálat | 6 530 |
| 34915 | 31 | Agykoponya MR vizsgálat natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg | 25 170 |
| 34916 | 31 | Sella célzott MR vizsgálata natív | 6 530 |
| 34917 | 31 | Sella célzott MR vizsgálata natív plusz kontrasztanyagos | 25 170 |
| 34918 | 31 | Orbita célzott MR vizsgálata natív | 6 530 |
| 34919 | 31 | Orbita célzott MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyagos | 25 170 |
| 34920 | 31 | Belső fül célzott MR vizsgálata natív | 6 530 |
| 34921 | 31 | Belső fül célzott MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg | 25 170 |
| 34922 | 31 | Arckoponya MR vizsgálata natív | 6 530 |
| 34923 | 31 | Arckoponya MR vizsgálata natív plusz kontrasztanyag adását követőleg | 25 170 |
| 34924 | 31 | Gerinc MR vizsgálata natív gerinc | 6 530 |
| 34925 | 31 | Gerinc MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg | 16 005 |
| 34926 | 31 | Gerinc MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg | 24 711 |
| 34927 | 31 | Nyaki lágyrész MR vizsgálata natív | 6 530 |
| 34928 | 31 | Nyaki lágyrész MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg | 16 005 |
| 34929 | 31 | Nyaki lágyrész MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg | 24 711 |
| 34930 | 31 | Mellkas MR vizsgálata natív | 6 530 |
| 34931 | 31 | Mellkas MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg | 16 005 |
| 34932 | 31 | Mellkas MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg | 24 711 |
| 34933 | 31 | Teljes has MR vizsgálata natív | 6 530 |
| 34934 | 31 | Teljes has MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg | 16 005 |
| 34935 | 31 | Teljes has MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg | 24 711 |
| 34936 | 31 | MR kolangiográfia | 6 530 |
| 34937 | 31 | Teljes has és medence MR vizsgálata natív | 13 747 |
| 34938 | 31 | Teljes has és medence MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg | 32 009 |
| 34939 | 31 | Medence MR vizsgálata natív | 6 530 |
| 34940 | 31 | Medence MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg | 16 005 |
| 34941 | 31 | Medence MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg | 24 711 |
| 34942 | 31 | Ízület, végtag MR vizsgálata natív | 6 530 |
| 34943 | 31 | Ízület, végtag MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg | 16 005 |
| 34944 | 31 | Ízület, végtag MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg | 24 711 |
| 34945 | 31 | Emlő MR vizsgálata natív | 6 530 |
| 34946 | 31 | Emlő MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg | 16 005 |
| 34947 | 31 | Emlő MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg | 24 711 |
| 34948 | 31 | MR angiográfia iv. kontrasztanyag adása nélkül | 3 437 |
| 34949 | 31 | MR angiográfia, iv. kontrasztanyag adásával | 19 094" |
7. Az R1. 2. melléklet "A járóbeteg-szakellátás tevékenységi kódjai" megjelölésű rész "34951" megjelölésű sora helyébe a következő sor lép:
| (Kód | Index | Tevékenység megnevezése | Pont) |
| "34951 | 31 | MR vizsgálat alapú virtuális endoszkópia | 5 155 |
8. Az R1. 2. melléklet "A járóbeteg-szakellátás tevékenységi kódjai" megjelölésű rész "34954" megjelölésű sora helyébe a következő sor lép:
| (Kód | Index | Tevékenység megnevezése | Pont) |
| "34954 | 41 | MR spektroszkópia vizsgálat in vivo | 8 592” |
9. Az R1. 2. melléklet "A járóbeteg-szakellátás tevékenységi kódjai" megjelölésű rész "34958" megjelölésű sora helyébe a következő sor lép:
| (Kód | Index | Tevékenység megnevezése | Pont) |
| "34958 | 43 | Endokavitális MR vizsgálat | 11 456 |
10. Az R1. 2. számú melléklet "A járóbeteg-szakellátás tevékenységi kódjai" megjelölésű rész "3612A"-"3612N" megjelölésű sora helyébe a következő sorok lépnek:
| (Kód | Index | Tevékenység megnevezése | Pont) |
| "3612A | Echocardiographia (M-mód, 2D) | 1 676 | |
| 3612D | Echocardiographiacolor Doppler | 1 996 | |
| 3612E | Echocardiographia trans-oesophagealis kiegészítő pontja | 2 305 | |
| 3612G | Echocardiographia magzati szív | 1 287 | |
| 3612M | 27 | Gyógyszeres stressz echo | 7 742 |
| 3612N | 28 | Kontraszt echo vizsgálat | 8 062" |
11. Az R1. 2. számú melléklet "A járóbeteg-szakellátás tevékenységi kódjai" megjelölésű rész "3613D" megjelölésű sora helyébe a következő sor lép:
| (Kód | Index | Tevékenység megnevezése | Pont) |
| "3613D | Tranziens elasztográfia | 3 637" |
12. Az R1. 2. számú melléklet "A járóbeteg-szakellátás tevékenységi kódjai" megjelölésű rész "36142" és "36144" megjelölésű sora helyébe a következő sorok lépnek:
| (Kód | Index | Tevékenység megnevezése | Pont) |
| "36142 | Hysterosalpingo-contrast-sonographia | 31 775 | |
| 36144 | Salina sonohysterogram | 11 807" |
13. Az R1. 2. számú melléklet "A járóbeteg-szakellátás tevékenységi kódjai" megjelölésű rész "36165"-"3616G" megjelölésű sora helyébe a következő sorok lépnek:
| (Kód | Index | Tevékenység megnevezése | Pont) |
| "36165 | 59 | Perifériás neurosonographia | 2 443 |
| 3616A | Doppler áramlás vizsgálat a felső végtagon | 450 | |
| 3616B | Doppler áramlás vizsgálat az alsó végtagon | 450 | |
| 3616C | Transcraniális Doppler vizsgálat | 1 196 | |
| 3616D | Magzati szívhang Doppler vizsgálata | 176 | |
| 3616E | Lepényi keringés Doppler vizsgálata | 349 | |
| 3616F | Periorbitális erek bidirectionalis Doppler vizsgálata | 412 | |
| 3616G | Transcranialis Doppler vizsgálat embólia detektálásra | 10 001" |
14. Az R1. 2. számú melléklet "A járóbeteg-szakellátás tevékenységi kódjai" megjelölésű rész "46000" megjelölésű sora helyébe a következő sor lép:
| (Kód | Index | Tevékenység megnevezése | Pont) |
| "46000 | Várandósság rizikó-besorolása | 3963" |
15. Az R1. 2. melléklet "A járóbeteg-szakellátás tevékenységi kódjai" megjelölésű része a "98002" megjelölésű sorát követően a következő sorokkal egészül ki:
| (Kód | Index | Tevékenység megnevezése | Pont) |
| "99001 | 31 | Agykoponya natív CT vizsgálata - leletezés | 1 524 |
| 99002 | 31 | Agykoponya CT vizsgálat iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | 2 036 |
| 99003 | 31 | Agykoponya CT vizsgálat natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | 2 988 |
| 99004 | 31 | Sella célzott natív CT vizsgálata (vékonyszeletes) - leletezés | 1 524 |
| 99005 | 31 | Sella célzott CT vizsgálata natív plusz kontrasztanyagos - leletezés | 3 038 |
| 99006 | 31 | Orbita célzott CT vizsgálata natív (vékonyszeletes) - leletezés | 1 524 |
| 99007 | 31 | Orbita célzott CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyagos (vékonyszeletes) - leletezés | 3 038 |
| 99008 | 31 | Belső fül célzott CT vizsgálata natív (vékonyszeletes) - leletezés | 1 524 |
| 99009 | 31 | Belső fül célzott CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | 3 038 |
| 99010 | 31 | Arckoponya CT vizsgálata natív plusz kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | 3 038 |
| 99011 | 31 | Arckoponya CT vizsgálata natív - leletezés | 1 524 |
| 99012 | 31 | Gerinc CT vizsgálata (min. 2 csigolya segmentum) natív - leletezés | 1 524 |
| 99013 | 31 | Gerinc CT vizsgálata (min. 2 csigolya segmentum) iv. | 2 534 |
| kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | |||
| 99014 | 31 | Gerinc CT vizsgálata (min. 2 csigolya segmentum) natív plusz iv. | 3 487 |
| kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | |||
| 99015 | 31 | Nyaki lágyrész CT vizsgálata natív - leletezés | 1 524 |
| 99016 | 31 | Nyaki lágyrész CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | 2 356 |
| 99017 | 31 | Nyaki lágyrész CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | 3 309 |
| 99018 | 31 | Mellkas CT vizsgálata natív - leletezés | 2 032 |
| 99019 | 31 | Mellkas CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | 2 619 |
| 99020 | 31 | Mellkas CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | 3 889 |
| 99021 | 31 | Teljes has CT vizsgálata natív - leletezés | 2 032 |
| 99022 | 31 | Teljes has CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | 2 619 |
| 99023 | 31 | Teljes has CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | 3 889 |
| 99024 | 31 | Teljes has és medence CT vizsgálata natív - leletezés | 3 338 |
| 99025 | 31 | Teljes has és medence CT vizsgálata natív és iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | 5 033 |
| 99026 | 31 | Medence CT vizsgálata natív - leletezés | 1 524 |
| 99027 | 31 | Medence CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | 2 534 |
| 99028 | 31 | Medence CT vizsgálata natív és iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | 3 487 |
| 99029 | 31 | Végtag CT vizsgálata natív - leletezés | 1 524 |
| 99030 | 31 | Végtag CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | 2 178 |
| 99031 | 31 | Végtag CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | 3 130 |
| 99032 | 31 | CT angiográfia koponya - leletezés | 2 316 |
| 99033 | 31 | CT angiográfia nyak - leletezés | 2 316 |
| 99034 | 31 | CT angiográfia mellkas - leletezés | 2 494 |
| 99035 | 31 | CT angiográfia teljes has - leletezés | 2 494 |
| 99036 | 31 | CT angiográfia medence - leletezés | 2 316 |
| 99037 | 32 | Szív és coronaria MSCT - leletezés | 10 426 |
| 99038 | 31 | Agykoponya natív MR vizsgálat - leletezés | 4 354 |
| 99039 | 31 | Agykoponya MR vizsgálat natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | 6 292 |
| 99040 | 31 | Sella célzott MR vizsgálata natív - leletezés | 4 354 |
| 99041 | 31 | Sella célzott MR vizsgálata natív plusz kontrasztanyagos - leletezés | 6 292 |
| 99042 | 31 | Orbita célzott MR vizsgálata natív - leletezés | 4 354 |
| 99043 | 31 | Orbita célzott MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyagos - leletezés | 6 292 |
| 99044 | 31 | Belső fül célzott MR vizsgálata natív - leletezés | 4 354 |
| 99045 | 31 | Belső fül célzott MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | 6 292 |
| 99046 | 31 | Arckoponya MR vizsgálata natív - leletezés | 4 354 |
| 99047 | 31 | Arckoponya MR vizsgálata natív plusz kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | 6 292 |
| 99048 | 31 | Gerinc MR vizsgálata natív gerinc - leletezés | 4 354 |
| 99049 | 31 | Gerinc MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | 4 001 |
| 99050 | 31 | Gerinc MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | 6 178 |
| 99051 | 31 | Nyaki lágyrész MR vizsgálata natív - leletezés | 4 354 |
| 99052 | 31 | Nyaki lágyrész MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | 4 001 |
| 99053 | 31 | Nyaki lágyrész MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | 6 178 |
| 99054 | 31 | Mellkas MR vizsgálata natív - leletezés | 4 354 |
| 99055 | 31 | Mellkas MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | 4 001 |
| 99056 | 31 | Mellkas MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | 6 178 |
| 99057 | 31 | Teljes has MR vizsgálata natív - leletezés | 4 354 |
| 99058 | 31 | Teljes has MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | 4 001 |
| 99059 | 31 | Teljes has MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | 6 178 |
| 99060 | 31 | MR kolangiográfia - leletezés | 4 354 |
| 99061 | 31 | Teljes has és medence MR vizsgálata natív - leletezés | 9 165 |
| 99062 | 31 | Teljes has és medence MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | 8 002 |
| 99063 | 31 | Medence MR vizsgálata natív - leletezés | 4 354 |
| 99064 | 31 | Medence MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | 4 001 |
| 99065 | 31 | Medence MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | 6 178 |
| 99066 | 31 | Ízület, végtag MR vizsgálata natív - leletezés | 4 354 |
| 99067 | 31 | Ízület, végtag MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | 4 001 |
| 99068 | 31 | Ízület, végtag MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | 6 178 |
| 99069 | 31 | Emlő MR vizsgálata natív - leletezés | 4 354 |
| 99070 | 31 | Emlő MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | 4 001 |
| 99071 | 31 | Emlő MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | 6 178 |
| 99072 | 31 | MR angiográfia iv. kontrasztanyag adása nélkül - leletezés | 2 291 |
| 99073 | 31 | MR angiográfia, iv. kontrasztanyag adásával - leletezés | 4 773 |
| 99076 | 43 | Endokavitális MR vizsgálat - leletezés | 7 638 |
| 99077 | Specimen mammográfiás vizsgálat - leletezés | 654 | |
| 99085 | Mandibula felvétel - leletezés | 389 | |
| 99086 | Állkapocsízületi felvétel - leletezés | 389 | |
| 99087 | Állcsúcs felvétel - leletezés | 389 | |
| 99088 | Radiographia dentalis extraoralis - leletezés | 478 | |
| 99089 | Radiographia dentalis panoramica - leletezés | 478 | |
| 99090 | Radiographia dentalis intraoralis, felvételenként - leletezés | 234 | |
| 99091 | Teleradiographia dentalis - leletezés | 558 | |
| 99092 | Koponyafelvétel, AP/PA - leletezés | 397 | |
| 99093 | Koponyafelvétel, oldalirányú - leletezés | 397 | |
| 99094 | Koponyafelvétel, kétirányú - leletezés | 658 | |
| 99095 | Koponyafelvétel, Towne szerint - leletezés | 162 | |
| 99096 | Koponyafelvétel, tangenciális - leletezés | 397 | |
| 99097 | Basis felvétel - leletezés | 511 | |
| 99098 | Sella felvétel - leletezés | 389 | |
| 99099 | Stenvers felvétel - leletezés | 397 | |
| 99100 | Schüller felvétel - leletezés | 412 | |
| 99101 | Mayer felvétel - leletezés | 451 | |
| 99102 | Orrmelléküreg felvétel - leletezés | 356 | |
| 99103 | Rhese felvétel - leletezés | 451 | |
| 99104 | Arcus zygomaticus felvétel - leletezés | 453 | |
| 99105 | Orrcsont felvétel oldalirányból - leletezés | 316 | |
| 99106 | Arckoponya felvétel - leletezés | 397 | |
| 99107 | Orbita felvétel - leletezés | 389 | |
| 99108 | Orbita felvétel, sweet technikával - leletezés | 397 | |
| 99109 | Trachea légsáv felvétel - leletezés | 405 | |
| 99110 | Mellkasfelvétel, AP/PA - leletezés | 543 | |
| 99111 | Mellkasfelvétel, oldalirányú - leletezés | 478 | |
| 99112 | Mellkasfelvétel, kétirányú - leletezés | 738 | |
| 99113 | Mellkasfelvétel, célzott - leletezés | 544 | |
| 99114 | Borda felvétel - leletezés | 601 | |
| 99115 | Sternum felvétel - leletezés | 416 | |
| 99116 | Sternum oldalirányú felvétel - leletezés | 416 | |
| 99117 | Sternum kivetített felvétel - leletezés | 335 | |
| 99118 | Epetáji natív felvétel - leletezés | 416 | |
| 99119 | Vese és hólyag natív felvétel - leletezés | 478 | |
| 99120 | Hólyagtáj natív felvétel - leletezés | 405 | |
| 99121 | Has natív felvétel - leletezés | 558 | |
| 99122 | Baby-gram - leletezés | 429 | |
| 99123 | Wangensteen-Rice felvétel - leletezés | 154 | |
| 99124 | Has célzott felvétel - leletezés | 578 |
| 99125 | Dens felvétel - leletezés | 397 | |
| 99126 | Nyaki gerinc, AP felvétel - leletezés | 437 | |
| 99127 | Nyaki gerinc, oldalirányú felvétel - leletezés | 437 | |
| 99128 | Nyaki gerinc, kétirányú - leletezés | 658 | |
| 99129 | Gerinc vizsgálat, funkcionális - leletezés | 586 | |
| 99130 | Nyaki-háti gerinc átmenet, AP felvétel - leletezés | 294 | |
| 99131 | Nyaki-háti gerinc átmenet, oldalirányú felvétel - leletezés | 294 | |
| 99132 | Nyaki-háti gerinc átmenet, kétirányú felvétel - leletezés | 416 | |
| 99133 | Háti gerinc, AP felvétel - leletezés | 478 | |
| 99134 | Háti gerinc, oldalirányú felvétel - leletezés | 478 | |
| 99135 | Háti gerinc, kétirányú felvétel - leletezés | 738 | |
| 99136 | Háti-ágyéki gerinc átmenet, AP felvétel - leletezés | 275 | |
| 99137 | Háti-ágyéki gerinc átmenet, oldalirányú felvétel - leletezés | 275 | |
| 99138 | Háti-ágyéki gerinc átmenet, kétirányú felvétel - leletezés | 416 | |
| 99139 | Lumbalis gerinc, AP felvétel - leletezés | 478 | |
| 99140 | Lumbalis gerinc, oldalirányú felvétel - leletezés | 478 | |
| 99141 | Lumbalis gerinc, kétirányú felvétel - leletezés | 600 | |
| 99142 | Lumbosacralis gerinc, AP felvétel - leletezés | 275 | |
| 99143 | Lumbosacralis gerinc, oldalirányú felvétel - leletezés | 275 | |
| 99144 | Lumbosacralis gerinc, kétirányú felvétel - leletezés | 416 | |
| 99145 | Bending felvétel - leletezés | 1 676 | |
| 99146 | Sacrum coccygeum, AP felvétel - leletezés | 397 | |
| 99147 | Sacrum coccygeum, oldalirányú felvétel - leletezés | 397 | |
| 99148 | Sacrum, kétirányú felvétel - leletezés | 673 | |
| 99149 | Foramen vertebrarum felvétel - leletezés | 676 | |
| 99150 | Dittmar felvétel - leletezés | 757 | |
| 99151 | Clavicula felvétel - leletezés | 497 | |
| 99152 | Sterno-clavicularis ízületi felvétel - leletezés | 455 | |
| 99153 | Acromio-clavicularis ízületi felvétel - leletezés | 455 | |
| 99154 | Scapula felvétel - leletezés | 497 | |
| 99155 | Váll, AP felvétel - leletezés | 437 | |
| 99156 | Vállak összehasonlító AP felvételei - leletezés | 658 | |
| 99157 | Váll, axiális felvétel - leletezés | 455 | |
| 99158 | Váll, transthoracalis felvétel - leletezés | 437 | |
| 99159 | Váll, terheléses felvétel - leletezés | 455 | |
| 99160 | Medence, AP felvétel - leletezés | 607 | |
| 99161 | Csípőízület, AP felvétel - leletezés | 478 | |
| 99162 | Csípőízület, oldalirányú felvétel - leletezés | 397 | |
| 99163 | Csípőízület, Lauenstein felvétel - leletezés | 397 | |
| 99164 | Obturator felvétel - leletezés | 397 | |
| 99165 | Ala felvétel - leletezés | 234 | |
| 99166 | Medence bemenet felvétel - leletezés | 275 | |
| 99167 | Medence kimenet felvétel - leletezés | 275 | |
| 99168 | Gerinc, teljes AP felvétel - leletezés | 782 | |
| 99169 | Oldalirányú teljes gerincfelvétel - leletezés | 779 | |
| 99170 | Risser-csík felvétel - leletezés | 335 |
| 99171 | Humerus, kétirányú felvétel - leletezés | 578 | |
| 99172 | Könyök, kétirányú felvétel - leletezés | 650 | |
| 99173 | Összehasonlító könyök felvétel - leletezés | 497 | |
| 99174 | Olecranon ulnae, axialis felvétel - leletezés | 316 | |
| 99175 | Alkar, kétirányú felvétel - leletezés | 654 | |
| 99176 | Csukló, kétirányú felvétel - leletezés | 592 | |
| 99177 | Csukló, tartott felvétel - leletezés | 294 | |
| 99178 | Csukló-kéz felvétel - leletezés | 397 | |
| 99179 | Os naviculare, négyirányú felvétel - leletezés | 706 | |
| 99180 | Os naviculare felvétel - leletezés | 234 | |
| 99181 | Összehasonlító kéz felvétel AP irányban - leletezés | 558 | |
| 99182 | Kéz, kétirányú felvétel - leletezés | 592 | |
| 99183 | Kéz I. ujj, kétirányú felvétel - leletezés | 430 | |
| 99184 | Kézujjak kétirányú felvétele - leletezés | 445 | |
| 99185 | Ujj, tartott felvétel - leletezés | 316 | |
| 99186 | Teljes alsóvégtagi röntgenfelvétel (AP) - leletezés | 870 | |
| 99187 | Femur, kétirányú felvétel - leletezés | 754 | |
| 99188 | Összehasonlító térdfelvétel (AP) - leletezés | 614 | |
| 99189 | Térd, kétirányú felvétel - leletezés | 592 | |
| 99190 | Térd, tartott felvétel - leletezés | 497 | |
| 99191 | Patella, axiális felvétel - leletezés | 578 | |
| 99192 | Alagút betekintő felvétel - leletezés | 335 | |
| 99193 | Lábszár, kétirányú felvétel - leletezés | 673 | |
| 99194 | Boka, kétirányú felvétel - leletezés | 592 | |
| 99195 | Boka, tartott felvétel - leletezés | 455 | |
| 99196 | Boka, háromirányú felvétel - leletezés | 706 | |
| 99197 | Sarokcsont, oldalirányú felvétel - leletezés | 397 | |
| 99198 | Sarokcsont, axialis felvétel - leletezés | 385 | |
| 99199 | Talocalcanealis betekintő felvétel - leletezés | 294 | |
| 99200 | Láb, kétirányú felvétel - leletezés | 673 | |
| 99201 | Láb I. ujj, kétirányú felvétel - leletezés | 416 | |
| 99202 | Láb egyéb ujjairól kétirányú felvétel - leletezés | 412 | |
| 99203 | Láb összehasonlító felvétel AP vagy ferde irányban - leletezés | 493 | |
| 99204 | Emlőfelvétel, natív, ferde - leletezés | 549 | |
| 99205 | Emlőfelvétel, natív, cranio-caudalis - leletezés | 549 | |
| 99206 | Emlőfelvétel, natív, lateralis - leletezés | 549 | |
| 99207 | Emlőfelvétel, tangenciális - leletezés | 549 | |
| 99208 | Emlőfelvétel, célzott - leletezés | 549 | |
| 99209 | Emlőfelvétel nagyított - leletezés | 562 | |
| 99210 | Preoperatív dróthurok lokalizáció, 2D, rtg. vezérelt - leletezés | 7 820 | |
| 99211 | 31 | Csont denzitometria CT vizsgálat - leletezés | 1 146 |
| 99212 | 31 | CT vizsgálat alapú virtuális endoszkópia - leletezés | 2 291 |
| 99213 | 31 | MR vizsgálat alapú virtuális endoszkópia - leletezés | 3 437 |
| 99214 | 41 | MR spektroszkópia vizsgálat in vivo - leletezés | 5 728" |
2. melléklet a 46/2025. (XI. 28.) BM rendelethez
1. Az R2. 1. melléklet 3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
"3. Az elszámolhatósági feltételek az adott egészségügyi eljárás mellett szükségszerűen elvégzendő egészségügyi eljárások vagy azzal egyidejűleg el nem számolható egészségügyi eljárások tekintetében
| A | B | |
| 1. | Feltétel | Jelölés |
| 2. | Adott egészségügyi eljárás akkor számolható el, ha egyidejűleg elvégeztek mellette a 3. mellékletben az együtt elszámolhatósági feltételt követően felsoroltakból legalább egy egészségügyi eljárást. | Együtt |
| 3. | Adott egészségügyi eljárás akkor számolható el, ha meghatározott munkanapon belül elvégeztek mellette a 3. mellékletben az együtt elszámolhatósági feltételt követően felsoroltakból legalább egy egészségügyi eljárást. | Együtt N munkanapon belül |
| 4. | Adott egészségügyi eljárás mellett nem elszámolható egészségügyi eljárás(ok): a) azonos típusú egészségügyi eljárások egyidejű elvégzése vagy elszámolása kizárt, b) összetett egészségügyi eljárás részét képező egészségügyi eljárás(ok). | Kizárva |
"
2. Az R2. 1. melléklet 6. pont 6.2. alpont 6.2.1. pont 6.2.1.1. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(CT, MR vizsgálatok
A CT, MR vizsgálatok elszámolásánál a következő általános érvényű szempontokat kell figyelembe venni:)
"6.2.1.1. Az elvégzett CT vagy MR vizsgálat csak akkor számolható el, ha 7 munkanapon belül a felvételt radiológus szakorvos leletezte és - nem diaméretű - képi vagy digitális dokumentáció elkészült, mely egy példányát a beteg megkapta, egy példány ellenőrizhetően archiválásra került. A beutalási rendet a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról szóló kormányrendelet tartalmazza."
3. melléklet a 46/2025. (XI. 28.) BM rendelethez
1. Az R2. 2. melléklet I. pontjában foglalt táblázat a "98002" megjelölésű sorát követően a következő sorokkal egészül ki:
| (OENO kód | Cs | Egészségügyi eljárás | 01 | 02 | 03 | 04 | 0403 | 05 | 06 | 07 | 08 | 09 | 10 | 11 | 1101 | 12 | 13 |
| 99001 | * | Agykoponya natív CT vizsgálata - leletezés | |||||||||||||||
| 99002 | * | Agykoponya CT vizsgálat iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | |||||||||||||||
| 99001 | * | Agykoponya natív CT vizsgálata - leletezés | |||||||||||||||
| 99003 | * | Agykoponya CT vizsgálat natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | |||||||||||||||
| 99004 | * | Sella célzott natív CT vizsgálata (vékonyszeletes) - leletezés | |||||||||||||||
| 99005 | * | Sella célzott CT vizsgálata natív plusz kontrasztanyagos - leletezés | |||||||||||||||
| 99006 | * | Orbita célzott CT vizsgálata natív (vékonyszeletes) - leletezés | |||||||||||||||
| 99007 | * | Orbita célzott CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyagos (vékonyszeletes) - leletezés | |||||||||||||||
| 99008 | * | Belső fül célzott CT vizsgálata natív (vékonyszeletes) - leletezés | |||||||||||||||
| 99009 | * | Belső fül célzott CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | |||||||||||||||
| 99010 | * | Arckoponya CT vizsgálata natív plusz kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | |||||||||||||||
| 99011 | * | Arckoponya CT vizsgálata natív - leletezés | |||||||||||||||
| 99012 | * | Gerinc CT vizsgálata (min. 2 csigolya segmentum) natív - leletezés | |||||||||||||||
| 99013 | * | Gerinc CT vizsgálata (min. 2 csigolya segmentum) iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | |||||||||||||||
| 99014 | * | Gerinc CT vizsgálata (min. 2 csigolya segmentum) natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | |||||||||||||||
| 99015 | * | Nyaki lágyrész CT vizsgálata natív - leletezés | |||||||||||||||
| 99016 | * | Nyaki lágyrész CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | |||||||||||||||
| 99017 | * | Nyaki lágyrész CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | |||||||||||||||
| 99018 | * | Mellkas CT vizsgálata natív - leletezés | |||||||||||||||
| 99019 | * | Mellkas CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | |||||||||||||||
| 99020 | * | Mellkas CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | |||||||||||||||
| 99021 | * | Teljes has CT vizsgálata natív - leletezés | |||||||||||||||
| 99022 | * | Teljes has CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | |||||||||||||||
| 99023 | * | Teljes has CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | |||||||||||||||
| 99024 | * | Teljes has és medence CT vizsgálata natív - leletezés | |||||||||||||||
| 99025 | * | Teljes has és medence CT vizsgálata natív és iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | |||||||||||||||
| 99026 | * | Medence CT vizsgálata natív - leletezés | |||||||||||||||
| 99027 | * | Medence CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | |||||||||||||||
| 99028 | * | Medence CT vizsgálata natív és iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | |||||||||||||||
| 99029 | * | Végtag CT vizsgálata natív - leletezés | |||||||||||||||
| 99030 | * | Végtag CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | |||||||||||||||
| 99031 | * | Végtag CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | |||||||||||||||
| 99032 | * | CT angiográfia koponya - leletezés | |||||||||||||||
| 99033 | * | CT angiográfia nyak - leletezés | |||||||||||||||
| 99034 | * | CT angiográfia mellkas - leletezés | |||||||||||||||
| 99035 | * | CT angiográfia teljes has - leletezés | |||||||||||||||
| 99036 | * | CT angiográfia medence - leletezés | |||||||||||||||
| 99037 | * | Szív és coronaria MSCT - leletezés | |||||||||||||||
| 99038 | * | Agykoponya natív MR vizsgálat - leletezés | |||||||||||||||
| 99039 | * | Agykoponya MR vizsgálat natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | |||||||||||||||
| 99040 | * | Sella célzott MR vizsgálata natív - leletezés | |||||||||||||||
| 99041 | * | Sella célzott MR vizsgálata natív plusz kontrasztanyagos - leletezés | |||||||||||||||
| 99042 | * | Orbita célzott MR vizsgálata natív - leletezés | |||||||||||||||
| 99043 | * | Orbita célzott MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyagos - leletezés | |||||||||||||||
| 99044 | * | Belső fül célzott MR vizsgálata natív - leletezés | |||||||||||||||
| 99045 | * | Belső fül célzott MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | |||||||||||||||
| 99046 | * | Arckoponya MR vizsgálata natív - leletezés | |||||||||||||||
| 99047 | * | Arckoponya MR vizsgálata natív plusz kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | |||||||||||||||
| 99048 | * | Gerinc MR vizsgálata natív gerinc - leletezés | |||||||||||||||
| 99049 | * | Gerinc MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | |||||||||||||||
| 99050 | * | Gerinc MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | |||||||||||||||
| 99051 | * | Nyaki lágyrész MR vizsgálata natív - leletezés | |||||||||||||||
| 99052 | * | Nyaki lágyrész MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | |||||||||||||||
| 99053 | * | Nyaki lágyrész MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | |||||||||||||||
| 99054 | * | Mellkas MR vizsgálata natív - leletezés | |||||||||||||||
| 99055 | * | Mellkas MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | |||||||||||||||
| 99056 | * | Mellkas MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | |||||||||||||||
| 99057 | * | Teljes has MR vizsgálata natív - leletezés | |||||||||||||||
| 99058 | * | Teljes has MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | |||||||||||||||
| 99059 | * | Teljes has MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | |||||||||||||||
| 99060 | * | MR kolangiográfia - leletezés | |||||||||||||||
| 99061 | * | Teljes has és medence MR vizsgálata natív - leletezés | |||||||||||||||
| 99062 | * | Teljes has és medence MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | |||||||||||||||
| 99063 | * | Medence MR vizsgálata natív - leletezés | |||||||||||||||
| 99064 | * | Medence MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | |||||||||||||||
| 99065 | * | Medence MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | |||||||||||||||
| 99066 | * | Ízület, végtag MR vizsgálata natív - leletezés | |||||||||||||||
| 99067 | * | ízület, végtag MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | |||||||||||||||
| 99068 | * | Ízület, végtag MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | |||||||||||||||
| 99069 | * | Emlő MR vizsgálata natív - leletezés | |||||||||||||||
| 99070 | * | Emlő MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | |||||||||||||||
| 99071 | * | Emlő MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | |||||||||||||||
| 99072 | * | MR angiográfia iv. kontrasztanyag adása nélkül - leletezés | |||||||||||||||
| 99073 | * | MR angiográfia, iv. kontrasztanyag adásával - leletezés | |||||||||||||||
| 99076 | * | Endokavitális MR vizsgálat - leletezés | |||||||||||||||
| 99077 | Specimen mammográfiás vizsgálat - leletezés | ||||||||||||||||
| 99085 | Mandibula felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99086 | Állkapocsízületi felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99087 | Állcsúcs felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99088 | Radiographia dentalis extraoralis - leletezés | ||||||||||||||||
| 99089 | Radiographia dentalis panoramica - leletezés | ||||||||||||||||
| 99090 | Radiographia dentalis intraoralis, felvételenként - leletezés | ||||||||||||||||
| 99091 | Teleradiographia dentalis - leletezés | ||||||||||||||||
| 99092 | Koponyafelvétel, AP/PA - leletezés | ||||||||||||||||
| 99093 | Koponyafelvétel, oldalirányú - leletezés | ||||||||||||||||
| 99094 | Koponyafelvétel, kétirányú - leletezés | ||||||||||||||||
| 99095 | Koponyafelvétel, Towne szerint - leletezés | ||||||||||||||||
| 99096 | Koponyafelvétel, tangenciális - leletezés | ||||||||||||||||
| 99097 | Basis felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99098 | Sella felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99099 | Stenvers felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99100 | Schüller felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99101 | Mayer felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99102 | Orrmelléküreg felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99103 | Rhese felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99104 | Arcus zygomaticus felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99105 | Orrcsont felvétel oldalirányból - leletezés | ||||||||||||||||
| 99106 | Arckoponya felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99107 | Orbita felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99108 | Orbita felvétel, sweet technikával - leletezés | ||||||||||||||||
| 99109 | Trachea légsáv felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99110 | Mellkasfelvétel, AP/PA - leletezés | ||||||||||||||||
| 99111 | Mellkasfelvétel, oldalirányú - leletezés | ||||||||||||||||
| 99112 | Mellkasfelvétel, kétirányú - leletezés | ||||||||||||||||
| 99113 | Mellkasfelvétel, célzott - leletezés | ||||||||||||||||
| 99114 | Borda felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99115 | Sternum felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99116 | Sternum oldalirányú felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99117 | Sternum kivetített felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99118 | Epetáji natív felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99119 | Vese és hólyag natív felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99120 | Hólyagtáj natív felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99121 | Has natív felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99122 | Baby-gram - leletezés | ||||||||||||||||
| 99123 | Wangensteen-Rice felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99124 | Has célzott felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99125 | Dens felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99126 | Nyaki gerinc, AP felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99127 | Nyaki gerinc, oldalirányú felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99128 | Nyaki gerinc, kétirányú - leletezés | ||||||||||||||||
| 99129 | Gerinc vizsgálat, funkcionális - leletezés | ||||||||||||||||
| 99130 | Nyaki-háti gerinc átmenet, AP felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99131 | Nyaki-háti gerinc átmenet, oldalirányú felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99132 | Nyaki-háti gerinc átmenet, kétirányú felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99133 | Háti gerinc, AP felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99134 | Háti gerinc, oldalirányú felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99135 | Háti gerinc, kétirányú felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99136 | Háti-ágyéki gerinc átmenet, AP felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99137 | Háti-ágyéki gerinc átmenet, oldalirányú felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99138 | Háti-ágyéki gerinc átmenet, kétirányú felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99139 | Lumbalis gerinc, AP felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99140 | Lumbalis gerinc, oldalirányú felvétel - leletezés |
| 99141 | Lumbalis gerinc, kétirányú felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99142 | Lumbosacralis gerinc, AP felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99143 | Lumbosacralis gerinc, oldalirányú felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99144 | Lumbosacralis gerinc, kétirányú felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99145 | Bending felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99146 | Sacrum coccygeum, AP felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99147 | Sacrum coccygeum, oldalirányú felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99148 | Sacrum, kétirányú felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99149 | Foramen vertebrarum felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99150 | Dittmar felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99151 | Clavicula felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99152 | Sterno-clavicularis ízületi felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99153 | Acromio-clavicularis ízületi felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99154 | Scapula felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99155 | Váll, AP felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99156 | Vállak összehasonlító AP felvételei - leletezés | ||||||||||||||||
| 99157 | Váll, axiális felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99158 | Váll, transthoracalis felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99159 | Váll, terheléses felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99160 | Medence, AP felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99161 | Csípőízület, AP felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99162 | Csípőízület, oldalirányú felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99163 | Csípőízület, Lauenstein felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99164 | Obturator felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99165 | Ala felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99166 | Medence bemenet felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99167 | Medence kimenet felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99168 | Gerinc, teljes AP felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99169 | Oldalirányú teljes gerincfelvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99170 | Risser-csík felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99171 | Humerus, kétirányú felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99172 | Könyök, kétirányú felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99173 | Összehasonlító könyök felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99174 | Olecranon ulnae, axialis felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99175 | Alkar, kétirányú felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99176 | Csukló, kétirányú felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99177 | Csukló, tartott felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99178 | Csukló-kéz felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99179 | Os naviculare, négyirányú felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99180 | Os naviculare felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99181 | Összehasonlító kéz felvétel AP irányban - leletezés | ||||||||||||||||
| 99182 | Kéz, kétirányú felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99183 | Kéz I. ujj, kétirányú felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99184 | Kézujjak kétirányú felvétele - leletezés | ||||||||||||||||
| 99185 | Ujj, tartott felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99186 | Teljes alsóvégtagi röntgenfelvétel (AP) - leletezés | ||||||||||||||||
| 99187 | Femur, kétirányú felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99188 | Összehasonlító térdfelvétel (AP) - leletezés | ||||||||||||||||
| 99189 | Térd, kétirányú felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99190 | Térd, tartott felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99191 | Patella, axiális felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99192 | Alagút betekintő felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99193 | Lábszár, kétirányú felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99194 | Boka, kétirányú felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99195 | Boka, tartott felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99196 | Boka, háromirányú felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99197 | Sarokcsont, oldalirányú felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99198 | Sarokcsont, axialis felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99199 | Talocalcanealis betekintő felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99200 | Láb, kétirányú felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99201 | Láb I. ujj, kétirányú felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99202 | Láb egyéb ujjairól kétirányú felvétel - leletezés | ||||||||||||||||
| 99203 | Láb összehasonlító felvétel AP vagy ferde irányban - leletezés | ||||||||||||||||
| 99204 | Emlőfelvétel, natív, ferde - leletezés | ||||||||||||||||
| 99205 | Emlőfelvétel, natív, cranio-caudalis - leletezés | ||||||||||||||||
| 99206 | Emlőfelvétel, natív, lateralis - leletezés | ||||||||||||||||
| 99207 | Emlőfelvétel, tangenciális - leletezés | ||||||||||||||||
| 99208 | Emlőfelvétel, célzott - leletezés | ||||||||||||||||
| 99209 | Emlőfelvétel nagyított - leletezés | ||||||||||||||||
| 99210 | Preoperatív dróthurok lokalizáció, 2D, rtg. vezérelt - leletezés | ||||||||||||||||
| 99211 | * | Csont denzitometria CT vizsgálat - leletezés | |||||||||||||||
| 99212 | * | CT vizsgálat alapú virtuális endoszkópia - leletezés | |||||||||||||||
| 99213 | * | MR vizsgálat alapú virtuális endoszkópia - leletezés | |||||||||||||||
| 99214 | * | MR spektroszkópia vizsgálat in vivo - leletezés |
| 14 | 16 | 18 | 19 | 22 | 24 | 26 | 28 | 29 | 31 | 32 | 33 | 34 | 38 | 39 | 40 | 46 | 48 | 50 | 51 | 54 | 55 | 56 | 59 | 601 | 604 | 65 | A2 | 7308 | 7600 | 81 | OENO kód2) |
| X | 99001 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99002 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99001 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99003 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99004 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99005 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99006 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99007 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99008 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99009 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99010 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99011 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99012 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99013 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99014 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99015 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99016 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99017 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99018 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99019 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99020 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99021 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99022 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99023 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99024 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99025 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99026 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99027 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99028 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99029 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99030 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99031 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99032 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99033 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99034 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99035 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99036 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99037 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99038 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99039 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99040 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99041 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99042 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99043 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99044 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99045 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99046 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99047 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99048 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99049 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99050 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99051 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99052 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99053 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99054 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99055 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99056 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99057 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99058 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99059 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99060 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99061 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99062 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99063 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99064 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99065 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99066 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99067 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99068 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99069 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99070 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99071 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99072 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99073 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99076 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99077 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99085 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99086 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99087 |
| X | 99088 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99089 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99090 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99091 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99092 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99093 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99094 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99095 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99096 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99097 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99098 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99099 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99100 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99101 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99102 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99103 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99104 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99105 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99106 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99107 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99108 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99109 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99110 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99111 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99112 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99113 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99114 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99115 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99116 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99117 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99118 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99119 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99120 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99121 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99122 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99123 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99124 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99125 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99126 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99127 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99128 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99129 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99130 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99131 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99132 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99133 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99134 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99135 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99136 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99137 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99138 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99139 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99140 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99141 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99142 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99143 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99144 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99145 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99146 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99147 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99148 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99149 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99150 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99151 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99152 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99153 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99154 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99155 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99156 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99157 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99158 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99159 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99160 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99161 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99162 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99163 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99164 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99165 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99166 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99167 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99168 |
| X | 99169 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99170 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99171 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99172 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99173 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99174 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99175 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99176 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99177 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99178 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99179 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99180 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99181 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99182 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99183 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99184 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99185 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99186 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99187 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99188 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99189 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99190 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99191 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99192 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99193 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99194 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99195 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99196 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99197 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99198 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99199 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99200 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99201 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99202 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99203 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99204 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99205 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99206 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99207 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99208 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99209 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99210 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99211 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99212 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99213 | ||||||||||||||||||||||||||||||
| X | 99214 |
4. melléklet a 46/2025. (XI. 28.) BM rendelethez
1. Az R2. 3. melléklet "31010"-"3193A" megjelölésű része helyébe a következő rendelkezések lépnek:
"31010 Mandibula felvétel
Az állkapocsról és a környező lágyrészekről készített felvétel.
Együtt 7 munkanapon belül: 99085
31020 Állkapocsízületi felvétel
Az állkapocsízület állapotának megítélése (esetleg összehasonlítható jelleggel).
Együtt 7 munkanapon belül: 99086
31021 Állcsúcs felvétel
Az állcsúcs és környezetének megítélésére szolgáló felvétel.
Együtt 7 munkanapon belül: 99087
31030 Radiographia dentalis extraoralis
Speciális készüléken készített felvétel, mely egy síkban ábrázolja az alsó és felső fogsort, a mandibulát, a maxillát, a sinus maxillárisokat és a temporo-mandibuláris ízületeket.
Elszámolási lehetőség (maximum): megjelenésenként 3
Együtt 7 munkanapon belül: 99088
31040 Radiographia dentalis panoramica
Panoráma készüléken készült felvétel (a sugárforrás a szájban, a film speciális tartóban a beteg szája előtt), mely az alsó és felső fogsort egy síkban ábrázolja.
Elszámolási lehetőség (maximum): megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 99089
31050 Radiographia dentalis intraoralis, felvételenként
Periapicalis felvételek vagy Bite Wing felvételek (korona felvétel, szárnyas filmre) vagy ráharapásos felvételek.
Elszámolási lehetőség (maximum): megjelenésenként 5
Együtt 7 munkanapon belül: 99090
31060 Teleradiographia dentalis
A fogakról távröntgen segítségével készült felvétel.
Elszámolási lehetőség (maximum): megjelenésenként 3
Együtt 7 munkanapon belül: 99091
31100 Koponyafelvétel, AP/PA
A koponyaboltozat állapotának megítélésére szolgáló felvétel AP vagy PA irányból.
Kizárva: 31101; 31102
Együtt 7 munkanapon belül: 99092
31101 Koponyafelvétel, oldalirányú
A koponyaboltozat állapotának megítélésére szolgáló felvétel, oldalirányból, jobb vagy bal irányból.
Kizárva: 31100; 31102
Együtt 7 munkanapon belül: 99093
31102 Koponyafelvétel, kétirányú
Egyidőben, két irányból készített felvétel a koponya csontjairól.
Kizárva: 31100; 31101
Együtt 7 munkanapon belül: 99094
31103 Koponyafelvétel, Towne szerint
A foramen magnum állapotának tisztázására készített felvétel, a megfelelő beállításban.
Együtt 7 munkanapon belül: 99095
31104 Koponyafelvétel, tangenciális
Kiegészítő vizsgálat a koponyaboltozat egy részéről, a megfelelő beállításban.
Együtt 7 munkanapon belül: 99096
31110 Basis felvétel
Koponyaalap ábrázolására szolgáló felvétel, a megfelelő beállításban.
Együtt 7 munkanapon belül: 99097
31130 Sella felvétel
A sella turcica régiójának vizsgálata, a megfelelő beállításban.
Együtt 7 munkanapon belül: 99098
31140 Stenvers felvétel
A sziklacsontokról készített felvétel. Csődöntés 12 fok caudo-cranialisan.
Elszámolási lehetőség (maximum): oldalanként 1; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 99099
31141 Schüller felvétel
A sziklacsontokról, a mastoid sejtrendszerről, illetve a temporo mandibularis ízületekről készített felvételek.
Elszámolási lehetőség (maximum): oldalanként 1; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 99100
31142 Mayer felvétel
A sziklacsontokról, illetve környékükről készített felvétel. A csődöntés itt 45 fok cranio-caudalisan.
Elszámolási lehetőség (maximum): oldalanként 1; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 99101
31200 Orrmelléküreg felvétel
Felvétel az orrmelléküregek állapotának megítélésére.
Együtt 7 munkanapon belül: 99102
31201 Rhese felvétel
A látóideg csontos csatornájának megítélésére szolgáló felvétel.
Elszámolási lehetőség (maximum): megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 99103
31210 Arcus zygomaticus felvétel
A járomívek vizsgálata, a fősugár 40 fokos Caudo-craniális döntésben a járomívre irányul.
Elszámolási lehetőség (maximum): oldalanként 1; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 99104
31211 Orrcsont felvétel oldalirányból
Az orrcsont állapotának tisztázására szolgáló felvétel, oldalirányból.
Együtt 7 munkanapon belül: 99105
31212 Arckoponya felvétel
PA irányból készülő felvétel az arckoponya csontjairól.
Együtt 7 munkanapon belül: 99106
31230 Orbita felvétel
A szemüregek csontos faláról készített felvétel.
Együtt 7 munkanapon belül: 99107
31231 Orbita felvétel, sweet technikával
Különleges felvétel a belső hallójáratok megítélésére, a szemüregbe vetítve.
Együtt 7 munkanapon belül: 99108
31300 Trachea légsáv felvétel
A légcső és a környező lágyrészek állapotának vizsgálata (egy vagy két irányból).
Együtt 7 munkanapon belül: 99109
31310 Mellkasfelvétel, AP/PA
A mellkasi szervek nyílirányú sugáriránnyal készített summációs felvétele.
Elszámolási lehetőség (maximum): megjelenésenként 2
Kizárva: 31312; 31380; 33800; 40060
Együtt 7 munkanapon belül: 99110
31311 Mellkasfelvétel, oldalirányú
Oldalfekvő helyzetben, saggitális irányból készített summációs felvétel a mellkasi szervekről.
Kizárva: 31312; 31380; 40060
Együtt 7 munkanapon belül: 99111
31312 Mellkasfelvétel, kétirányú
Egyidőben készült felvétel 2 irányból a mellkasi szervekről.
Kizárva: 31310; 31311; 40060
Együtt 7 munkanapon belül: 99112
31380 Mellkasfelvétel, célzott
Kiegészítő vizsgálat a mellkasi szervek betegségeinek tisztázására (átvilágítás közben is készülhet).
Elszámolási lehetőség (maximum): megjelenésenként 2
Kizárva: 31310; 31311; 40060
Együtt 7 munkanapon belül: 99113
31381 Borda felvétel
A bordákról készült felvétel (átvilágítás közben is készülhet).
Elszámolási lehetőség (maximum): megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 99114
31382 Sternum felvétel
A szegycsontról készült, kétirányban kivetített felvétel.
Elszámolási lehetőség (maximum): megjelenésenként 2
Kizárva: 31384
Együtt 7 munkanapon belül: 99115
31383 Sternum oldalirányú felvétel
A szegycsontról oldalirányból készült felvétel.
Együtt 7 munkanapon belül: 99116
31384 Sternum kivetített felvétel
A szegycsontról speciális beállításban, kiegészítésképpen készített felvétel.
Kizárva: 31382
Együtt 7 munkanapon belül: 99117
31410 Epetáji natív felvétel
Mésztartalmú epekövek, drain helyzet, stent helyzet kimutatására szolgáló felvétel a májtájékról.
Együtt 7 munkanapon belül: 99118
31420 Vese és hólyag natív felvétel
Az urológiai szervekben (vesék, urether, húgyhólyag, prostata) lévő mésztartalmú kövek kimutatására szolgáló felvétel.
Kizárva: 31421; 31440; 32510
Együtt 7 munkanapon belül: 99119
31421 Hólyagtáj natív felvétel
Mésztartalmú hólyagkövek, illetve a prosztata meszesedés kimutatására szolgál.
Kizárva: 31420; 31440
Együtt 7 munkanapon belül: 99120
31440 Has natív felvétel
Akut hasi kórképek rtg-jeleinek kimutatására készült felvétel, esetleg átvilágítás közben.
Elszámolási lehetőség (maximum): megjelenésenként 2
Kizárva: 31420; 31421; 33800
Együtt 7 munkanapon belül: 99121
31441 Baby-gram
Csecsemő minden testrészéről egyidőben készült felvétel.
Elszámolási lehetőség: 0-1 éves korig 1
Együtt 7 munkanapon belül: 99122
31442 Wangensteen-Rice felvétel
Csecsemőről készült felvétel speciális helyzetben, az anus atresia magasságának meghatározására.
Elszámolási lehetőség: 0-1 éves korig 1
Együtt 7 munkanapon belül: 99123
31460 Has célzott felvétel
Akut hasi kórképek tisztázására szolgáló felvétel, átvilágítás közben is készülhet.
Elszámolási lehetőség (maximum): megjelenésenként 5
Együtt 7 munkanapon belül: 99124
31500 Dens felvétel
A craniocervicalis csontos átmenet és a dens meghatározására szolgáló AP vagy PA irányú felvétel.
Együtt 7 munkanapon belül: 99125
31510 Nyaki gerinc, AP felvétel
Antero - posterior irányból készített felvétel a gerinc nyaki szakaszáról.
Kizárva: 31511; 31512; 31660
Együtt 7 munkanapon belül: 99126
31511 Nyaki gerinc, oldalirányú felvétel
A gerinc nyaki szakaszának ábrázolása oldalirányból.
Kizárva: 31510; 31512; 31661
Együtt 7 munkanapon belül: 99127
31512 Nyaki gerinc, kétirányú
A nyaki gerinc ábrázolása egyidőben 2 irányból készített felvételen.
Kizárva: 31510; 31511; 31660
Együtt 7 munkanapon belül: 99128
31513 Gerinc vizsgálat, funkcionális
A gerinc nyaki szakaszáról flexiós és extensiós helyzetben készített felvétel.
Együtt 7 munkanapon belül: 99129
31515 Nyaki-háti gerinc átmenet, AP felvétel
Az alsó nyaki- és a felső háti csigolyákról készített nyílirányú felvétel.
Kizárva: 31516; 31517; 31660
Együtt 7 munkanapon belül: 99130
31516 Nyaki-háti gerinc átmenet, oldalirányú felvétel
Az alsó nyaki - és a felső háti csigolyákról oldalirányból készült felvétel.
Kizárva: 31515; 31517; 31661
Együtt 7 munkanapon belül: 99131
31517 Nyaki-háti gerinc átmenet, kétirányú felvétel
Az alsó nyaki és a felső háti csigolyákról két irányból készült felvétel.
Kizárva: 31515; 31516; 31660
Együtt 7 munkanapon belül: 99132
31530 Háti gerinc, AP felvétel
A gerinc háti szakaszának ábrázolása nyílirányú felvételen.
Kizárva: 31531; 31532; 31660
Együtt 7 munkanapon belül: 99133
31531 Háti gerinc, oldalirányú felvétel
A gerinc háti szakaszának oldalirányból készített felvétele.
Kizárva: 31530; 31532; 31661
Együtt 7 munkanapon belül: 99134
31532 Háti gerinc, kétirányú felvétel
A gerinc háti szakaszáról egyidejűleg 2 irányból készített felvétel.
Kizárva: 31530; 31531; 31660
Együtt 7 munkanapon belül: 99135
31535 Háti-ágyéki gerinc átmenet, AP felvétel
Az alsó háti és a felső ágyéki csigolyák ábrázolása, nyílirányú felvételen.
Kizárva: 31537; 31660
Együtt 7 munkanapon belül: 99136
31536 Háti-ágyéki gerinc átmenet, oldalirányú felvétel
Az alsó háti- és a felső ágyéki csigolyák ábrázolása, oldalirányú felvételen.
Kizárva: 31537; 31661
Együtt 7 munkanapon belül: 99137
31537 Háti-ágyéki gerinc átmenet, kétirányú felvétel
Az alsó háti- és a felső ágyéki csigolyák ábrázolása, egyidejűleg 2 irányból.
Kizárva: 31535; 31536; 31660
Együtt 7 munkanapon belül: 99138
31540 Lumbalis gerinc, AP felvétel
Az ágyéki gerincről készített nyílirányú felvétel.
Kizárva: 31541; 31542; 31660
Együtt 7 munkanapon belül: 99139
31541 Lumbalis gerinc, oldalirányú felvétel
Az ágyéki gerincről készített oldalirányú felvétel.
Kizárva: 31540; 31542; 31661
Együtt 7 munkanapon belül: 99140
31542 Lumbalis gerinc, kétirányú felvétel
Az ágyéki gerinc egyidejűleg, 2 irányból készített felvételei.
Kizárva: 31540; 31541; 31660
Együtt 7 munkanapon belül: 99141
31544 Lumbosacralis gerinc, AP felvétel
Az alsó ágyéki csigolyákról és a sacrumról készített nyílirányú felvétel.
Kizárva: 31546; 31660
Együtt 7 munkanapon belül: 99142
31545 Lumbosacralis gerinc, oldalirányú felvétel
Az alsó ágyéki csigolyákról és a sacrumról készített oldalirányú felvétel.
Kizárva: 31546
Együtt 7 munkanapon belül: 99143
31546 Lumbosacralis gerinc, kétirányú felvétel
Az alsó ágyéki csigolyákról és sacrumról egyidejűleg készített kétirányú felvétel.
Kizárva: 31544; 31545; 31660
Együtt 7 munkanapon belül: 99144
31548 Bending felvétel
Scoliosisos betegeknél a görbület fokának és változásának meghatározására szóló felvételek. Fekve AP, álló helyzetben AP, jobb és bal oldalra hajolt helyzetű, valamint oldal felvételek készülnek.
Együtt 7 munkanapon belül: 99145
31550 Sacrum coccygeum, AP felvétel
A keresztcsontról és a farkcsigolyákról készített nyílirányú felvétel.
Kizárva: 31552; 31660
Együtt 7 munkanapon belül: 99146
31551 Sacrum coccygeum, oldalirányú felvétel
A keresztcsontról és a farkcsigolyákról készített oldalirányú felvétel.
Kizárva: 31552; 31661
Együtt 7 munkanapon belül: 99147
31552 Sacrum, kétirányú felvétel
Kétirányú felvétel a keresztcsontról és a farkcsontról egyidejűleg.
Kizárva: 31550; 31551; 31660
Együtt 7 munkanapon belül: 99148
31560 Foramen vertebrarum felvétel
A nyaki gerinc foramenjeinek kétirányból, egyidejűleg készített felvétele a csontos szűkület kimutatására.
Együtt 7 munkanapon belül: 99149
31561 Dittmar felvétel
Az ágyéki csigolyák íveinek, kisízületeinek és nyúlványainak ábrázolására szolgál. Mindkét irányból elkészítendő, kiegészítő jellegű vizsgálat.
Együtt 7 munkanapon belül: 99150
31600 Clavicula felvétel
A kulcscsont állapotának és a kulcscsont ízületeinek megítélésére szolgáló felvétel.
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 99151
31601 Sterno-clavicularis ízületi felvétel
Mindkét sternoclavicularis ízület ábrázolása ugyanazon filmre, osztott módszerrel.
Együtt 7 munkanapon belül: 99152
31602 Acromio-clavicularis ízületi felvétel
A megnevezett ízület állapotának megítélésére szolgáló felvétel.
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 99153
31603 Scapula felvétel
A lapockacsont ábrázolása egy vagy két irányban.
Együtt 7 munkanapon belül: 99154
31604 Váll, AP felvétel
A vállízületet alkotó csontok és a környező lágyrészek megítélésére szolgáló felvétel.
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 99155
31605 Vállak összehasonlító AP felvételei
Mindkét vállról azonos beállításban készült felvétel.
Együtt 7 munkanapon belül: 99156
31606 Váll, axiális felvétel
A vállízületről készült kiegészítő felvétel a luxációk, törések, tengelyeltérések kimutatására.
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 99157
31607 Váll, transthoracalis felvétel
A vállízületről készülő felvétel, kiegészítő jelleggel a humerus fej töréseinek, dislocatioinak és tengelyeltéréseinek kimutatására.
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 99158
31608 Váll, terheléses felvétel
Vállízületet alkotó csontokról készített felvétel, mely szalagsérülések kimutatására szolgál (a vizsgált oldalon a beteg kezében súlyt tart).
Elszámolási lehetőség (maximum): oldalanként 1
Együtt 7 munkanapon belül: 99159
31650 Medence, AP felvétel
A medencecsontok állapotáról felvilágosítást adó nyílirányból készített felvétel.
Kizárva: 33800
Együtt 7 munkanapon belül: 99160
31651 Csípőízület, AP felvétel
Az egyik csípőízület állapotának megítélésére szolgáló felvétel, AP irányból.
Elszámolási lehetőség (maximum): oldalanként 1
Együtt 7 munkanapon belül: 99161
31652 Csípőízület, oldalirányú felvétel
Az egyik csípőízületről és a combcsont felső harmadáról - kiegészítő felvétel, oldalirányból.
Elszámolási lehetőség (maximum): oldalanként 1
Együtt 7 munkanapon belül: 99162
31653 Csípőízület, Lauenstein felvétel
A csípőízületet alkotó csontok állapotának megítélésre szolgáló felvétel abdukált és kifelé fordított helyzetben -kiegészítő jellegű.
Elszámolási lehetőség (maximum): oldalanként 1
Együtt 7 munkanapon belül: 99163
31654 Obturator felvétel
A foramen obturatoriumokról készített felvétel, egy irányból.
Együtt 7 munkanapon belül: 99164
31655 Ala felvétel
Kétirányból készített felvétel a csípőlapátról.
Együtt 7 munkanapon belül: 99165
31656 Medence bemenet felvétel
A medence bemenet ábrázolása a megfelelő beállításban készített felvételen.
Együtt 7 munkanapon belül: 99166
31657 Medence kimenet felvétel
A medence kimenet ábrázolása a megfelelő beállításban készített felvételen.
Együtt 7 munkanapon belül: 99167
31660 Gerinc, teljes AP felvétel
A gerinc teljes szakaszról nyílirányban készített felvétel.
Elszámolási lehetőség (maximum): Kizárólag a 93491, 93492, 93493 mellett megjelenésenként 2.
Kizárva: 31510; 31512; 31515; 31517; 31530; 31532; 31535; 31537; 31540; 31542; 31544; 31546; 31550; 31552
Együtt 7 munkanapon belül: 99168
31661 Oldalirányú teljes gerincfelvétel
A gerinc teljes szakaszáról oldalirányból készült felvétel.
Kizárva: 31511; 31516; 31531; 31536; 31541; 31551
Együtt 7 munkanapon belül: 99169
31662 Risser-csík felvétel
A csípőlapátok apofiziseiről készült AP felvétel.
Együtt 7 munkanapon belül: 99170
31710 Humerus, kétirányú felvétel
A felkarcsontról készített felvétel két irányból.
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 99171
31720 Könyök, kétirányú felvétel
A könyökízületet alkotó csontok két irányból készült felvétele.
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 99172
31725 Összehasonlító könyök felvétel
Mindkét könyökízületről, azonos beállításban készült felvételek, melyek összehasonlításra alkalmasak, a csontokat
és a lágyrészt illetően.
Együtt 7 munkanapon belül: 99173
31730 Olecranon ulnae, axialis felvétel
Az olecranonról készített olyan típusú felvétel, mely annak traumás, illetve degeneratív elváltozásait mutatja meg - kiegészítő.
Elszámolási lehetőség (maximum): oldalanként 1
Együtt 7 munkanapon belül: 99174
31731 Alkar, kétirányú felvétel
Alkar csontjairól két irányból készült felvétel, mely vagy a proximalis vagy a distalis ízületet ábrázolja.
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 99175
31740 Csukló, kétirányú felvétel
A csuklóízületet alkotó csontokról, két irányban készült felvétel.
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Kizárva: 31742
Együtt 7 munkanapon belül: 99176
31741 Csukló, tartott felvétel
Kiegészítő jelleggel, a csuklóízület atípusos helyzetében készített felvétel.
Együtt: 31740
Együtt 7 munkanapon belül: 99177
31742 Csukló-kéz felvétel
A kéz és a csuklóízületet alkotó csontokról készült felvétel, két irányból.
Kizárva: 31740; 31760
Együtt 7 munkanapon belül: 99178
31750 Os naviculare, négyirányú felvétel
A megnevezett kéztőcsontról négy irányból készített felvétel.
Elszámolási lehetőség (maximum): oldalanként 1
Kizárva: 31751
Együtt 7 munkanapon belül: 99179
31751 Os naviculare felvétel
A megnevezett csontról készült felvétel, két irányból.
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Kizárva: 31750
Együtt 7 munkanapon belül: 99180
31755 Összehasonlító kéz felvétel AP irányban
Mindkét kéz azonos irányból készített felvétele.
Együtt 7 munkanapon belül: 99181
31760 Kéz, kétirányú felvétel
Az egyik kézről két irányból készült felvétel.
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Kizárva: 31742; 31762
Együtt 7 munkanapon belül: 99182
31761 Kéz I. ujj, kétirányú felvétel A megnevezett ujjról két irányból készült felvétel.
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 99183
31762 Kézujjak kétirányú felvétele
Az egyik kéz ujjairól egyidőben készült felvétel, két irányból.
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Kizárva: 31760
Együtt 7 munkanapon belül: 99184
31763 Ujj, tartott felvétel
Kiegészítő jelleggel az egyik ujjról atípusos helyzetben készített felvétel.
Együtt: 31762
Együtt 7 munkanapon belül: 99185
31800 Teljes alsóvégtagi röntgenfelvétel (AP)
Az alsóvégtagi csontok hosszának, görbületének, ízületi tengelyállásának megítélésére alkalmazott eljárás. A felvételek álló és fekvő helyzetben készülnek.
Együtt 7 munkanapon belül: 99186
31810 Femur, kétirányú felvétel
A combcsont kétirányú felvétele, a proximalis és a distalis ízület ábrázolásával.
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Kizárva: 33800
Együtt 7 munkanapon belül: 99187
31819 Összehasonlító térdfelvétel (AP)
A térd tengelyállásának megítélésére szolgáló, összehasonlító AP felvétel. Alló és fekvő helyzetben készülnek a felvételek a tengelyállás változásának megítélésére.
Együtt 7 munkanapon belül: 99188
31820 Térd, kétirányú felvétel
A térdízületet alkotó csontokról két irányból készített felvétel.
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Kizárva: 33800
Együtt 7 munkanapon belül: 99189
31821 Térd, tartott felvétel
Kiegészítő jelleggel a térdízület atípusos helyzetében készített felvétel.
Együtt: 31820
Együtt 7 munkanapon belül: 99190
31822 Patella, axiális felvétel
A térdkalács kiegészítő jellegű - a femurból kivetített helyzetben - készített felvétele.
Elszámolási lehetőség (maximum): megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 99191
31823 Alagút betekintő felvétel
Részben behajlított térdízületről készített felvétel, a tibia eminenciájának ábrázolására.
Együtt 7 munkanapon belül: 99192
31830 Lábszár, kétirányú felvétel
A lábszárcsontok kétirányú felvétele a proximalis vagy a distalis ízület ábrázolásával.
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Kizárva: 33800
Együtt 7 munkanapon belül: 99193
31840 Boka, kétirányú felvétel
A bokaízületet alkotó csontokról két irányban készített felvétel.
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Kizárva: 31842
Együtt 7 munkanapon belül: 99194
31841 Boka, tartott felvétel
A bokaízület ízületi réseinek ábrázolására készített kiegészítő felvétel, az esetleges szalagszakadás kimutatására.
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Együtt: 31840; 31842
Együtt 7 munkanapon belül: 99195
31842 Boka, háromirányú felvétel
A bokaízületet alkotó csontokról három irányból készült felvétel.
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Kizárva: 31840
Együtt 7 munkanapon belül: 99196
31850 Sarokcsont, oldalirányú felvétel
A sarokcsont oldalirányú felvétele.
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 99197
31851 Sarokcsont, axialis felvétel
A sarokcsontról 35 és 45 fokos caudo-cranialis irányból készített felvétel.
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 99198
31852 Talocalcanealis betekintő felvétel
A megnevezett ízületről, annak ábrázolására alkalmas helyzetben készített felvétel, kiegészítő jelleggel.
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 99199
31860 Láb, kétirányú felvétel
A láb csontjainak és ízületeinek megítélésére készült felvétel, két irányból.
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Kizárva: 33800
Együtt 7 munkanapon belül: 99200
31861 Láb I. ujj, kétirányú felvétel
A láb I. ujjáról készült, kétirányú felvétel.
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 99201
31862 Láb egyéb ujjairól kétirányú felvétel
A láb II.- V. ujjairól készített, kétirányú felvétel.
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 99202
31863 Láb összehasonlító felvétel AP vagy ferde irányban
Mindkét oldalról, azonos beállításban - AP irányból készített, - összehasonlításra alkalmas felvétel.
Együtt 7 munkanapon belül: 992003
31930 Emlőfelvétel, natív, ferde
Alkalmas felvételi berendezésen, megfelelő kazettában és filmre készülő felvétel, a fenti beállításban. Szűrési céllal végzett vizsgálat nem jelenthető.
Elszámolási lehetőség (maximum): megjelenésenként 2
Kizárva: 42400
Együtt 7 munkanapon belül: 99204
31931 Emlőfelvétel, natív, cranio-caudalis
Alkalmas berendezésen, megfelelő kazettában és filmre készülő felvétel, a megnevezett beállításban. Szűrési céllal végzett vizsgálat nem jelenthető.
Elszámolási lehetőség (maximum): megjelenésenként 2
Kizárva: 42400
Együtt 7 munkanapon belül: 99205
31932 Emlőfelvétel, natív, lateralis
Alkalmas berendezésen, megfelelő kazettában és filmre készülő felvétel, a megnevezett beállításban. Szűrési céllal végzett vizsgálat nem jelenthető.
Elszámolási lehetőség (maximum): megjelenésenként 2
Kizárva: 42400
Együtt 7 munkanapon belül: 99206
31933 Emlőfelvétel, tangenciális
Alkalmas berendezésen, megfelelő kazettában és filmre készülő felvétel, a megnevezett beállításban. Szűrési céllal végzett vizsgálat nem jelenthető.
Elszámolási lehetőség (maximum): megjelenésenként 2
Együtt: 31930; 31931; 31932
Kizárva: 42400
Együtt 7 munkanapon belül: 99207
31934 Emlőfelvétel, célzott
Alkalmas berendezésen, megfelelő kazettában és filmre készülő felvétel, a megnevezett beállításban. Szűrési céllal végzett vizsgálat nem jelenthető.
Elszámolási lehetőség (maximum): megjelenésenként 2
Együtt: 31931; 31932; 31933
Kizárva: 42400
Együtt 7 munkanapon belül: 99208
31936 Emlőfelvétel nagyított
Alkalmas berendezésen, megfelelő kazettában és filmre készülő felvétel, a megnevezett beállításban - kiegészítő jellegű.
Elszámolási lehetőség (maximum): megjelenésenként 2
Együtt: 31931; 31932; 31933
Együtt 7 munkanapon belül: 99209
31937 Specimen mammográfiás vizsgálat
A műtét során eltávolított emlő vagy emlőrészlet alkalmas berendezésen, megfelelő kazettában és filmre készülő felvétele (összehasonlítva a korábban készült felvétellel).
Együtt 7 munkanapon belül: 99077
3193A Preoperatív dróthurok lokalizáció, 2D, rtg. vezérelt
Speciális, kiegészítő invazív tevékenység és felvétel készítés a feltételezett elváltozás lokalizációjának érdekében.
Együtt 7 munkanapon belül: 99210"
2. Az R2. 3. melléklet "34410"-"34472" megjelölésű része helyébe a következő rendelkezések lépnek:
"34410* Agykoponya natív CT vizsgálata
Számítógépes rtg. rétegvizsgálat az agy, a koponya és a koponyacsontok kóros eltéréseinek tisztázására. A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99001
Kizárva: 34412; 34413; 34414; 34415; 34416; 34417; 34418; 34421; 34422; 3586B 34411* Agykoponya CT vizsgálat iv. kontrasztanyag adását követőleg
Számítógépes rtg. rétegvizsgálat az agy, a koponya és a koponyacsontok kóros eltéréseinek tisztázására iv. kontrasztanyag adásával (iv. kontrasztanyag átlag 60 ml).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99002
Kizárva: 34412; 34413; 34414; 34415; 34416; 34417; 34418; 34421; 34422
34412* Agykoponya CT vizsgálat natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg
Számítógépes rtg. rétegvizsgálat az agy, a koponya és a koponyacsontok kóros eltéréseinek tisztázására natív és iv. kontrasztanyag adása után (iv. kontrasztanyag átlag 60 ml).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99003
Kizárva: 34410; 34411; 34413; 34414; 34415; 34416; 34417; 34418; 34421; 34422
34413* Sella célzott natív CT vizsgálata (vékonyszeletes)
Számítógépes rtg. rétegvizsgálat a sella kóros eltéréseinek tisztázására.
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99004
Kizárva: 34410; 34411; 34412; 34414; 3586B
34414* Sella célzott CT vizsgálata natív plusz kontrasztanyagos
Számítógépes rtg. rétegvizsgálat a sella kóros eltéréseinek tisztázására natív és iv. kontrasztanyag adása után (iv. kontrasztanyag átlag 60 ml).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99005
Kizárva: 34410; 34411; 34412; 34413
34415* Orbita célzott CT vizsgálata natív (vékonyszeletes)
Számítógépes rtg. rétegvizsgálat az orbita kóros eltéréseinek tisztázására.
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99006
Kizárva: 34410; 34411; 34412; 34416; 34421; 34422; 3586B
34416* Orbita célzott CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyagos (vékonyszeletes)
Számítógépes rtg. rétegvizsgálat az orbita kóros eltéréseinek tisztázására natív és iv. kontrasztanyag adása után (iv. kontrasztanyag átlag 60 ml).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99007
Kizárva: 34410; 34411; 34412; 34415; 34421; 34422
34417* Belső fül célzott CT vizsgálata natív (vékonyszeletes)
Számítógépes rtg. rétegvizsgálat a belső fül kóros eltéréseinek tisztázására.
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99008
Kizárva: 34410; 34411; 34412; 34418; 3586B
34418* Belső fül célzott CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg
Számítógépes rtg. rétegvizsgálat a belső fül kóros eltéréseinek tisztázására natív és iv. kontrasztanyag adása után (iv. kontrasztanyag átlag 60 ml).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99009
Kizárva: 34410; 34411; 34412; 34417
34421* Arckoponya CT vizsgálata natív plusz kontrasztanyag adását követőleg
Számítógépes rtg. rétegvizsgálat az arckoponya kóros eltéréseinek tisztázására natív és iv. kontrasztanyag adása után (iv. kontrasztanyag átlag 60 ml).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99010
Kizárva: 34410; 34411; 34412; 34415; 34416; 34422
34422* Arckoponya CT vizsgálata natív
Számítógépes rtg. rétegvizsgálat az arckoponya kóros eltéréseinek vizsgálatára.
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99011
Kizárva: 34410; 34411; 34412; 34415; 34416; 34421; 3586B
34424* Gerinc CT vizsgálata (min. 2 csigolya segmentum) natív
A gerinc meghatározott szakaszának számítógépes rtg. rétegvizsgálata.
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Elszámolási lehetőség: szegmensenként 1; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 99012
Kizárva: 34427; 3586B
34425* Gerinc CT vizsgálata (min. 2 csigolya segmentum) iv. kontrasztanyag adását követőleg
A gerinc meghatározott szakaszának számítógépes rtg. rétegvizsgálata iv. kontrasztanyag adása után (iv. kontrasztanyag átlag 100 ml).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99013
Kizárva: 34427
34427* Gerinc CT vizsgálata (min. 2 csigolya segmentum) natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg
A gerinc meghatározott szakaszának számítógépes rtg. rétegvizsgálata natív és iv. kontrasztanyag adása után (iv. kontrasztanyag átlag 100 ml).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99014
Kizárva: 34424; 34425
34430* Nyaki lágyrész CT vizsgálata natív
A nyak lágyrészeinek számítógépes rtg. rétegvizsgálata.
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99015
Kizárva: 34432; 3586B
34431* Nyaki lágyrész CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg
A nyak lágyrészeinek számítógépes rtg. rétegvizsgálata iv. kontrasztanyag adása után (iv. kontrasztanyag átlag 80 ml).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99016
Kizárva: 34432
34432* Nyaki lágyrész CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg
A nyak lágyrészeinek számítógépes rtg. rétegvizsgálata natív és iv. kontrasztanyag adása után (iv. kontrasztanyag átlag 80 ml).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99017
Kizárva: 34430; 34431
34440* Mellkas CT vizsgálata natív
A mellkas csontos vázának, a pleurának, a tüdőknek és a mediastinum képleteinek - azok egymáshoz való viszonyának - számítógépes rétegvizsgálata.
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99018
Kizárva: 34442; 3586B
34441* Mellkas CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg
A mellkas csontos vázának, a pleurának, a tüdőknek és a mediastinum képleteinek - azok egymáshoz való viszonyának - számítógépes rétegvizsgálata iv. kontrasztanyag adása után (iv. kontrasztanyag átlag 100 ml).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99019
Kizárva: 34442
34442* Mellkas CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg
A mellkas csontos vázának, a pleurának, a tüdőknek és a mediastinum képleteinek - azok egymáshoz való viszonyának - számítógépes rtg. rétegvizsgálata natívan és iv. kontrasztanyag adása után (iv. kontrasztanyag átlag 100 ml).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99020
Kizárva: 34440; 34441
34450* Teljes has CT vizsgálata natív
A rekeszkupolától a crista vonaláig végzett számítógépes rtg. rétegvizsgálat, mely valamennyi parenchymás szerv, a retroperitoneum a hasi nagyerek és a hasfal rétegeinek áttekintésére vagy a régión belüli egyes szerv/szervek vizsgálatára szolgál.
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99021
Kizárva: 34452; 34453; 34454; 3586B
34451* Teljes has CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg
A rekeszkupolától a crista vonaláig végzett számítógépes rtg. rétegvizsgálat, mely valamennyi parenchymás szerv, a retroperitoneum a hasi nagyerek és a hasfal rétegeinek áttekintése vagy a régión belüli egyes szerv/szervek vizsgálata iv. kontrasztanyag adása után (iv. kontrasztanyag átlag 120 ml).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99022
Kizárva: 34452; 34453; 34454
34452* Teljes has CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg
A rekeszkupolától a crista vonaláig végzett számítógépes rtg. rétegvizsgálat, mely valamennyi parenchymás szerv, a retroperitoneum a hasi nagyerek és a hasfal rétegeinek áttekintése vagy a régión belüli egyes szerv/szervek vizsgálata natívan és iv. kontrasztanyag adása után (iv. kontrasztanyag átlag 120 ml).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99023
Kizárva: 34450; 34451; 34453; 34454
34453* Teljes has és medence CT vizsgálata natív
A rekeszkupolától a gátig végzett számítógépes rtg. rétegvizsgálat a hasi, medencei szervek kóros elváltozásainak kimutatása céljából.
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99024
Kizárva: 34450; 34451; 34452; 34454; 34460; 34461; 34462; 3586B
34454* Teljes has és medence CT vizsgálata natív és iv. kontrasztanyag adását követőleg
A rekeszkupolától a gátig végzett számítógépes rtg. rétegvizsgálat a hasi, medencei szervek kóros elváltozásainak kimutatása céljából natív, illetve iv. kontrasztanyag adását követőleg (iv. kontrasztanyag átlag 120 ml).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99025
Kizárva: 34450; 34451; 34452; 34453; 34460; 34461; 34462
34460* Medence CT vizsgálata natív
A medence számítógépes rtg. rétegvizsgálata, mely a medencei szervek áttekintő vagy célzott vizsgálatára szolgál. A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99026
Kizárva: 34453; 34454; 34462; 3586B
34461* Medence CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg
A medence számítógépes rtg. rétegvizsgálata, mely a medencei szervek áttekintő vagy célzott vizsgálata iv. kontrasztanyag adása után (iv. kontrasztanyag átlag 100 ml).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99027
Kizárva: 34453; 34454; 34462
34462* Medence CT vizsgálata natív és iv. kontrasztanyag adását követőleg
A medence számítógépes rtg. rétegvizsgálata, mely a medencei szervek áttekintő vagy célzott vizsgálata natívan és iv. kontrasztanyag adása után (iv. kontrasztanyag átlag 100 ml).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99028
Kizárva: 34453; 34454; 34460; 34461
34470* Végtag CT vizsgálata natív
Valamely végtagi részlet, illetve ízület számítógépes rétegvizsgálata.
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99029
Kizárva: 34472; 3586B
34471* Végtag CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg
Valamely végtagi részlet, illetve ízület számítógépes rétegvizsgálata. A kontrasztanyag adása az elváltozás természetének meghatározásához szükséges (iv. kontrasztanyag átlag 100 ml).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99030
Kizárva: 34472
34472* Végtag CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg
Valamely végtagi részlet, illetve ízület számítógépes rtg. réteg vizsgálata natívan és iv. kontrasztanyag adása után (iv. kontrasztanyag átlag 100 ml).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99031
Kizárva: 34470; 34471"
3. Az R2. 3. melléklet "34490"-"34500" megjelölésű része helyébe a következő rendelkezések lépnek:
"34490* CT angiográfia koponya
A koponya számítógépes rtg. rétegvizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg a régió ereinek ábrázolására, a metszeti képekből történő rekonstrukció révén (iv. kontrasztanyag átlag 100 ml).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99032
34491* CT angiográfia nyak
A nyak iv. kontrasztanyag adását követőleg a régió ereinek ábrázolására régió kontrasztanyagos számítógépes rtg. rétegvizsgálata a nyak ereinek metszeti és rekonstruált ábrázolására (iv. kontrasztanyag átlag 100 ml).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99033
34492* CT angiográfia mellkas
A mellkas kontrasztanyagos számítógépes rtg. rétegvizsgálata a régió ereinek metszeti és rekonstruált ábrázolására (iv. kontrasztanyag átlag 120 ml).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99034
34493* CT angiográfia teljes has
A has kontrasztanyagos számítógépes rtg. rétegvizsgálata a régió ereinek metszeti és rekonstruált ábrázolására (iv. kontrasztanyag átlag 120 ml).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99035
4494* CT angiográfia medence
A medence kontrasztanyagos számítógépes rtg. rétegvizsgálata a régió ereinek metszeti és rekonstruált ábrázolására (iv. kontrasztanyag átlag 100 ml).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99036
34500 * Csont denzitometria CT vizsgálat
Számítógépes rtg. rétegvizsgálattal a kérdéses csontterület mésztartalmának meghatározása.
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99211"
4. Az R2. 3. melléklet "34620" megjelölésű része helyébe a következő rendelkezés lép:
"34620 * CT vizsgálat alapú virtuális endoszkópia
Üreges szervek belvilágának endoszkópos jellegű ábrázolása speciális számítógépes programmal rétegvizsgálat.
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99212"
5. Az R2. 3. melléklet "34641" megjelölésű része helyébe a következő rendelkezés lép:
"34641* Szív és coronaria MSCT
Non-invazív radiológiai eljárás, melynek során intravénás kontrasztanyag beadása után (i.v. kontrasztanyag 140 ml) EKG-kapuzott, többszeletes computer tomográphiás vizsgálat készül a szervről, mely alkalmas a kamrák, pitvarok, nagyerek, illetve a szív, vagy közvetlen környezetének, esetleges térfoglaló folyamatainak, strukturális viszonyainak leírására, illetve az üregek kontrakciós képességének, a myocardium perfusiójának megjelenítésére.
A vizsgálat e mellett lehetővé teszi a főbb coronaria ágak lumen szűkületeinek, illetve az egyes szűkületek létrejöttéért felelős coronaria plakkok strukturális felépítésének megítélését is. A vizsgálat kiterjedhet a coronaria kalcifikáció előrehaladottságának objektív jellemzésére (calcium scoring) is.
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99037"
6. Az R2. 3. melléklet "34914"-"34949" megjelölésű része helyébe a következő rendelkezések lépnek:
"34914* Agykoponya natív MR vizsgálat
Az agykoponya mágneses rezonancián alapuló rétegvizsgálata.
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99038
Kizárva: 34915; 34916; 34917; 34918; 34919; 34920; 34921; 34922; 34923
34915* Agykoponya MR vizsgálat natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg
Az agykoponya mágneses rezonancián alapuló rétegvizsgálata natívan és iv. kontrasztanyag adása után (iv. kontrasztanyag átlag 0,1-0,2 ml/tskg).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99039
Kizárva: 34914; 34916; 34917; 34918; 34919; 34920; 34921; 34922; 34923
34916* Sella célzott MR vizsgálata natív
A sella mágneses rezonancián alapuló rétegvizsgálata.
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99040
Kizárva: 34914; 34915; 34917
34917* Sella célzott MR vizsgálata natív plusz kontrasztanyagos
A sella mágneses rezonancián alapuló rétegvizsgálata natívan és iv. kontrasztanyag adása után (iv. kontrasztanyag átlag 0,1-0,2 ml/tskg).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99041
Kizárva: 34914; 34915; 34916
34918* Orbita célzott MR vizsgálata natív
Az orbita mágneses rezonancián alapuló rétegvizsgálata.
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99042
Kizárva: 34914; 34915; 34919; 34922; 34923
34919* Orbita célzott MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyagos
Az orbita mágneses rezonancián alapuló rétegvizsgálata natívan és iv. kontrasztanyag adása után (iv. kontrasztanyag átlag 0,1-0,2 ml/tskg).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99043
Kizárva: 34914; 34915; 34918; 34922; 34923
34920* Belső fül célzott MR vizsgálata natív
A belső fül mágneses rezonancián alapuló rétegvizsgálata natívan.
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99044
Kizárva: 34914; 34915; 34921
34921* Belső fül célzott MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg
A belső fül mágneses rezonancián alapuló rétegvizsgálata natívan és iv. kontrasztanyag adása után (iv. kontrasztanyag átlag 0,1-0,2 ml/tskg).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99045
Kizárva: 34914; 34915; 34920
34922* Arckoponya MR vizsgálata natív
Az arckoponya mágneses rezonancián alapuló rétegvizsgálata.
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99046
Kizárva: 34914; 34915; 34918; 34919; 34923
34923* Arckoponya MR vizsgálata natív plusz kontrasztanyag adását követőleg
Az arckoponya mágneses rezonancián alapuló rétegvizsgálata natívan és iv. kontrasztanyag adása után (iv. kontrasztanyag átlag 0,1-0,2 ml/tskg).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99047
Kizárva: 34914; 34915; 34918; 34919; 34922
34924* Gerinc MR vizsgálata natív gerinc
A gerinc mágneses rezonancián alapuló rétegvizsgálata.
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Elszámolási lehetőség: megjelenésenként 3; régiónként 1
Együtt 7 munkanapon belül: 99048
Kizárva: 34926
34925* Gerinc MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg
A gerinc mágneses rezonancián alapuló rétegvizsgálata iv. kontrasztanyag adása után (iv. kontrasztanyag átlag 0,1-0,2 ml/tskg).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99049
Kizárva: 34926
34926* Gerinc MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg
A gerinc mágneses rezonancián alapuló rétegvizsgálata natívan és iv. kontrasztanyag adása után (iv. kontrasztanyag átlag 0,1-0,2 ml/tskg).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99050
Kizárva: 34924; 34925
34927* Nyaki lágyrész MR vizsgálata natív
A nyaki lágyrészek mágneses rezonancián alapuló rétegvizsgálata.
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99051
Kizárva: 34929
34928* Nyaki lágyrész MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg
A nyaki lágyrészek mágneses rezonancián alapuló rétegvizsgálata iv. kontrasztanyag adása után (iv. kontrasztanyag átlag 0,1-0,2 ml/tskg).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99052
Kizárva: 34929
34929* Nyaki lágyrész MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg
A nyaki lágyrészek mágneses rezonancián alapuló rétegvizsgálata natívan és iv. kontrasztanyag adása után (iv. kontrasztanyag átlag 0,1-0,2 ml/tskg).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99053
Kizárva: 34927; 34928
34930* Mellkas MR vizsgálata natív
A mellkas, és a mellkasi szervek mágneses rezonancián alapuló rétegvizsgálata.
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99054
Kizárva: 34932
34931* Mellkas MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg
A mellkas és a mellkasi szervek mágneses rezonancián alapuló rétegvizsgálata iv. kontrasztanyag adása után (iv. kontrasztanyag átlag 0,1-0,2 ml/tskg).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99055
Kizárva: 34932
34932* Mellkas MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg
A mellkas és a mellkasi szervek mágneses rezonancián alapuló rétegvizsgálata natívan és iv. kontrasztanyag adása után (iv. kontrasztanyag átlag 0,1-0,2 ml/tskg).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99056
Kizárva: 34930; 34931
34933* Teljes has MR vizsgálata natív
A has, és a hasi szervek mágneses rezonancián alapuló rétegvizsgálata.
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99057
Kizárva: 34935; 34937; 34938
34934* Teljes has MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg
A has, és a hasi szervek mágneses rezonancián alapuló rétegvizsgálata iv. kontrasztanyag adása után (iv. kontrasztanyag átlag 0,1-0,2 ml/tskg).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99058
Kizárva: 34935; 34937; 34938
34935* Teljes has MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg
A has, és a hasi szervek mágneses rezonancián alapuló rétegvizsgálata natívan és iv. kontrasztanyag adása után (iv. kontrasztanyag átlag 01-0,2 ml/tskg).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7munkanapon belül: 99059
Kizárva: 34933; 34934; 34937; 34938
34936* MR kolangiográfia
Az epeutak és a pancreas vezeték célzott mágneses rezonancián alapuló rétegvizsgálata.
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99060
34937* Teljes has és medence MR vizsgálata natív
A has és a medence, valamint az ott elhelyezkedő szervek mágneses rezonancián alapuló rétegvizsgálata.
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99061
Kizárva: 34933; 34934; 34935; 34939; 34940; 34941
34938* Teljes has és medence MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg
A has és a medence, valamint az ott elhelyezkedő szervek mágneses rezonancián alapuló rétegvizsgálata natív, illetve iv. kontrasztanyag adását követőleg (iv. kontrasztanyag átlag 0,1-0,2 ml/tskg).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99062
Kizárva: 34933; 34934; 34935; 34939; 34940; 34941
34939* Medence MR vizsgálata natív
A medence és a medencei szervek mágneses rezonancián alapuló rétegvizsgálata.
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99063
Kizárva: 34937; 34938; 34941
34940* Medence MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg
A medence és a medencei szervek mágneses rezonancián alapuló rétegvizsgálata iv. kontrasztanyag adása után (iv. kontrasztanyag átlag 0,1-0,2 ml/tskg).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99064
Kizárva: 34937; 34938; 34941
34941* Medence MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg
A medence és a medencei szervek mágneses rezonancián alapuló rétegvizsgálata natívan és iv. kontrasztanyag adása után (iv. kontrasztanyag átlag 0,1-0,2 ml/tskg).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99065
Kizárva: 34937; 34938; 34939; 34940
34942* Ízület, végtag MR vizsgálata natív
Egy-egy ízület vagy végtag célzott mágneses rezonancián alapuló rétegvizsgálata.
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Elszámolási lehetőség: megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 99066
Kizárva: 34944
34943* Ízület, végtag MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg
Egy-egy ízület vagy végtag mágneses rezonancián alapuló rétegvizsgálata iv. kontrasztanyag adása után (iv. kontrasztanyag átlag 0,1-0,2 ml/tskg).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99067
Kizárva: 34944
34944* Ízület, végtag MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg
Egy-egy ízület vagy végtag mágneses rezonancián alapuló rétegvizsgálata natívan és iv. kontrasztanyag adása után (iv. kontrasztanyag átlag 0,1-0,2 ml/tskg).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99068
Kizárva: 34942; 34943
34945* Emlő MR vizsgálata natív
Az emlő mágneses rezonancián alapuló rétegvizsgálata.
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99069
Kizárva: 34947
34946* Emlő MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg
Az emlő mágneses rezonancián alapuló rétegvizsgálata iv. kontrasztanyag adása után (iv. kontrasztanyag átlag 0,1-0,2 ml/tskg).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99070
Kizárva: 34947
34947* Emlő MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg
Az emlő mágneses rezonancián alapuló rétegvizsgálata natívan és iv. kontrasztanyag adása után (iv. kontrasztanyag átlag 0,1-0,2 ml/tskg).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99071
Kizárva: 34945; 34946
34948* MR angiográfia iv. kontrasztanyag adása nélkül
Az érrendszer mágneses rezonancián alapuló megjelenítése.
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99072
Kizárva: 34949
34949* MR angiográfia, iv. kontrasztanyag adásával
Az érrendszer mágneses rezonancián alapuló megjelenítése iv. kontrasztanyag adásával (iv. kontrasztanyag átlag 0,3 ml/tskg).
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99073
Kizárva: 34948"
7. Az R2. 3. melléklet "34951" megjelölésű része helyébe a következő rendelkezés lép:
"34951 * MR vizsgálat alapú virtuális endoszkópia
Üreges szervek belvilágának endoszkópos jellegű ábrázolása speciális számítógépes program felhasználásával, mágneses rezonancián alapuló rétegvizsgálat adataiból.
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99213"
8. Az R2. 3. melléklet "34954" megjelölésű része helyébe a következő rendelkezés lép:
"34954 * MR spektroszkópia vizsgálat in vivo
Szövetek mágneses rezonancián alapuló biokémiai analízise.
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99214"
9. Az R2. 3. melléklet "34958" megjelölésű része helyébe a következő rendelkezés lép:
"34958 * Endokavitális MR vizsgálat
Speciális, üregrendszerbe elhelyezett tekercs segítségével történő MR képalkotás.
A járóbeteg-szakellátás és a fekvőbeteg-gyógyintézet szakorvosa járóbeteg-szakellátási tevékenységi körében rendelheti.
Együtt 7 munkanapon belül: 99076"
10. Az R2. 3. melléklete a "98002" megjelölésű részét követően a következő rendelkezésekkel egészül ki:
"99001*Agykoponya natív CT vizsgálat leletezése
Agykoponya natív CT vizsgálat - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34410
99002* Agykoponya CT vizsgálat iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Agykoponya CT vizsgálat iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34411
99003* Agykoponya CT vizsgálat natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Agykoponya CT vizsgálat natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34412
99004* Sella célzott natív CT vizsgálata (vékonyszeletes) - leletezés
Sella célzott natív CT vizsgálata (vékonyszeletes) - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34413
99005* Sella célzott CT vizsgálata natív plusz kontrasztanyagos - leletezés
Sella célzott CT vizsgálata natív plusz kontrasztanyagos - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34414
99006* Orbita célzott CT vizsgálata natív (vékonyszeletes) - leletezés
Orbita célzott CT vizsgálata natív (vékonyszeletes) - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34415
99007* Orbita célzott CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyagos (vékonyszeletes) - leletezés
Orbita célzott CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyagos (vékonyszeletes) - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34416
99008* Belső fül célzott CT vizsgálata natív (vékonyszeletes) - leletezés
Belső fül célzott CT vizsgálata natív (vékonyszeletes) - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34417
99009* Belső fül célzott CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Belső fül célzott CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34418
99010* Arckoponya CT vizsgálata natív plusz kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Arckoponya CT vizsgálata natív plusz kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34421
99011* Arckoponya CT vizsgálata natív - leletezés
Arckoponya CT vizsgálata natív - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34422
99012* Gerinc CT vizsgálata (min. 2 csigolya segmentum) natív - leletezés
Gerinc CT vizsgálata (min. 2 csigolya segmentum) natív - leletezés
Elszámolási lehetőség: szegmensenként 1; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 34424
99013* Gerinc CT vizsgálata (min. 2 csigolya segmentum) iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Gerinc CT vizsgálata (min. 2 csigolya segmentum) iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34425
99014* Gerinc CT vizsgálata (min. 2 csigolya segmentum) natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Gerinc CT vizsgálata (min. 2 csigolya segmentum) natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34427
99015* Nyaki lágyrész CT vizsgálata natív - leletezés
Nyaki lágyrész CT vizsgálata natív - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34430
99016* Nyaki lágyrész CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Nyaki lágyrész CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34431
99017* Nyaki lágyrész CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Nyaki lágyrész CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34432
99018* Mellkas CT vizsgálata natív - leletezés
Mellkas CT vizsgálata natív - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34440
99019* Mellkas CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Mellkas CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34441
99020* Mellkas CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Mellkas CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34442
99021* Teljes has CT vizsgálata natív - leletezés
Teljes has CT vizsgálata natív - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34450
99022* Teljes has CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Teljes has CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34451
99023* Teljes has CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Teljes has CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34452
99024* Teljes has és medence CT vizsgálata natív - leletezés
Teljes has és medence CT vizsgálata natív - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34453
99025* Teljes has és medence CT vizsgálata natív és iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Teljes has és medence CT vizsgálata natív és iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34454
99026* Medence CT vizsgálata natív - leletezés
Medence CT vizsgálata natív - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34460
99027* Medence CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Medence CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34461
99028* Medence CT vizsgálata natív és iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Medence CT vizsgálata natív és iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34462
99029* Végtag CT vizsgálata natív - leletezés
Végtag CT vizsgálata natív - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34470
99030* Végtag CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Végtag CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34471
99031* Végtag CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Végtag CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34472
99032* CT angiográfia koponya - leletezés
CT angiográfia koponya - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34490
99033* CT angiográfia nyak - leletezés
CT angiográfia nyak - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34491
99034* CT angiográfia mellkas - leletezés
CT angiográfia mellkas - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34492
99035* CT angiográfia teljes has - leletezés
CT angiográfia teljes has - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34493
99036* CT angiográfia medence - leletezés
CT angiográfia medence - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34494
99037* Szív és coronaria MSCT - leletezés
Szív és coronaria MSCT - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34641
99038* Agykoponya natív MR vizsgálat - leletezés
Agykoponya natív MR vizsgálat - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34914
99039* Agykoponya MR vizsgálat natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Agykoponya MR vizsgálat natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34915
99040* Sella célzott MR vizsgálata natív - leletezés
Sella célzott MR vizsgálata natív - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34916
99041* Sella célzott MR vizsgálata natív plusz kontrasztanyagos - leletezés
Sella célzott MR vizsgálata natív plusz kontrasztanyagos - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34917
99042* Orbita célzott MR vizsgálata natív - leletezés
Orbita célzott MR vizsgálata natív - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34918
99043* Orbita célzott MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyagos - leletezés
Orbita célzott MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyagos - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34919
99044* Belső fül célzott MR vizsgálata natív - leletezés
Belső fül célzott MR vizsgálata natív - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34920
99045* Belső fül célzott MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Belső fül célzott MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34921
99046* Arckoponya MR vizsgálata natív - leletezés
Arckoponya MR vizsgálata natív - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34922
99047* Arckoponya MR vizsgálata natív plusz kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Arckoponya MR vizsgálata natív plusz kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34923
99048* Gerinc MR vizsgálata natív gerinc - leletezés
Gerinc MR vizsgálata natív gerinc - leletezés Elszámolási lehetőség: megjelenésenként 3; régiónként 1
Együtt 7 munkanapon belül: 34924
99049* Gerinc MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Gerinc MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34925
99050* Gerinc MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Gerinc MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34926
99051* Nyaki lágyrész MR vizsgálata natív - leletezés
Nyaki lágyrész MR vizsgálata natív - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34927
99052* Nyaki lágyrész MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Nyaki lágyrész MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34928
99053* Nyaki lágyrész MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Nyaki lágyrész MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34929
99054* Mellkas MR vizsgálata natív - leletezés
Mellkas MR vizsgálata natív - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34930
99055* Mellkas MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Mellkas MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34931
99056* Mellkas MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Mellkas MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34932
99057* Teljes has MR vizsgálata natív - leletezés
Teljes has MR vizsgálata natív - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34933
99058* Teljes has MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Teljes has MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34934
99059* Teljes has MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Teljes has MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34935
99060* MR kolangiográfia - leletezés
MR kolangiográfia - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34936
99061* Teljes has és medence MR vizsgálata natív - leletezés
Teljes has és medence MR vizsgálata natív - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34937
99062* Teljes has és medence MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Teljes has és medence MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34938
99063* Medence MR vizsgálata natív - leletezés
Medence MR vizsgálata natív - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34939
99064* Medence MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Medence MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34940
99065* Medence MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Medence MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34941
99066* Ízület, végtag MR vizsgálata natív - leletezés
Ízület, végtag MR vizsgálata natív - leletezés Elszámolási lehetőség: megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 34942
99067* Ízület, végtag MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Ízület, végtag MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34943
99068* Ízület, végtag MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Ízület, végtag MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34944
99069* Emlő MR vizsgálata natív - leletezés
Emlő MR vizsgálata natív - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34945
99070* Emlő MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Emlő MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34946
99071* Emlő MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Emlő MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34947
99072* MR angiográfia iv. kontrasztanyag adása nélkül - leletezés
MR angiográfia iv. kontrasztanyag adása nélkül - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34948
99073* MR angiográfia, iv. kontrasztanyag adásával - leletezés
MR angiográfia, iv. kontrasztanyag adásával - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34949
99076* Endokavitális MR vizsgálat - leletezés
Endokavitális MR vizsgálat - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34958
99077 Specimen mammográfiás vizsgálat - leletezés
Specimen mammográfiás vizsgálat - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31937
99085 Mandibula felvétel - leletezés
Mandibula felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31010
99086 Állkapocsízületi felvétel - leletezés
Állkapocsízületi felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31020
99087 Állcsúcs felvétel - leletezés
Állkapocsízületi felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31021
99088 Radiographia dentalis extraoralis - leletezés
Radiographia dentalis extraoralis - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): megjelenésenként 3
Együtt 7 munkanapon belül: 31030
99089 Radiographia dentalis panoramica - leletezés
Radiographia dentalis panoramica - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 31040
99090 Radiographia dentalis intraoralis, felvételenként - leletezés
Radiographia dentalis intraoralis, felvételenként - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): megjelenésenként 5
Együtt 7 munkanapon belül: 31050
99091 Teleradiographia dentalis - leletezés
Teleradiographia dentalis - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): megjelenésenként 3
Együtt 7 munkanapon belül: 31060
99092 Koponyafelvétel, AP/PA - leletezés
Koponyafelvétel, AP/PA - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31100
99093 Koponyafelvétel, oldalirányú - leletezés
Koponyafelvétel, oldalirányú - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31101
99094 Koponyafelvétel, kétirányú - leletezés
Koponyafelvétel, kétirányú - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31102
99095 Koponyafelvétel, Towne szerint - leletezés
Koponyafelvétel, Towne szerint - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31103
99096 Koponyafelvétel, tangenciális - leletezés
Koponyafelvétel, tangenciális - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31104
99097 Basis felvétel - leletezés
Basis felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31110
99098 Sella felvétel - leletezés
Sella felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31130
99099 Stenvers felvétel - leletezés
Stenvers felvétel - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): oldalanként 1; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 31140
99100 Schüller felvétel - leletezés
Schüller felvétel - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): oldalanként 1; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 31141
99101 Mayer felvétel - leletezés
Mayer felvétel - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): oldalanként 1; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 31142
99102 Orrmelléküreg felvétel - leletezés
Orrmelléküreg felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31200
99103 Rhese felvétel - leletezés
Rhese felvétel - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 31201
99104 Arcus zygomaticus felvétel - leletezés
Arcus zygomaticus felvétel - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): oldalanként 1; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 31210
99105 Orrcsont felvétel oldalirányból - leletezés
Orrcsont felvétel oldalirányból - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31211
99106 Arckoponya felvétel - leletezés
Arckoponya felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31212
99107 Orbita felvétel - leletezés
Orbita felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31230
99108 Orbita felvétel, sweet technikával - leletezés
Orbita felvétel, sweet technikával - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31231
99109 Trachea légsáv felvétel - leletezés
Trachea légsáv felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31300
99110 Mellkasfelvétel, AP/PA - leletezés
Mellkasfelvétel, AP/PA - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 31310
99111 Mellkasfelvétel, oldalirányú - leletezés
Mellkasfelvétel, oldalirányú - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31311
99112 Mellkasfelvétel, kétirányú - leletezés
Mellkasfelvétel, kétirányú - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31312
99113 Mellkasfelvétel, célzott - leletezés
Mellkasfelvétel, célzott - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 31380
99114 Borda felvétel - leletezés
Borda felvétel - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 31381
99115 Sternum felvétel - leletezés
Sternum felvétel - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 31382
99116 Sternum oldalirányú felvétel - leletezés
Sternum oldalirányú felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31383
99117 Sternum kivetített felvétel - leletezés
Sternum kivetített felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31384
99118 Epetáji natív felvétel - leletezés
Epetáji natív felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31410
99119 Vese és hólyag natív felvétel - leletezés
Vese és hólyag natív felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31420
99120 Hólyagtáj natív felvétel - leletezés
Hólyagtáj natív felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31421
99121 Has natív felvétel - leletezés
Has natív felvétel - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 31440
99122 Baby-gram - leletezés
Baby-gram - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31441
99123 Wangensteen-Rice felvétel - leletezés
Wangensteen-Rice felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31442
99124 Has célzott felvétel - leletezés
Has célzott felvétel - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): megjelenésenként 5
Együtt 7 munkanapon belül: 31460
99125 Dens felvétel - leletezés
Dens felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31500
99126 Nyaki gerinc, AP felvétel - leletezés
Nyaki gerinc, AP felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31510
99127 Nyaki gerinc, oldalirányú felvétel - leletezés
Nyaki gerinc, oldalirányú felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31511
99128 Nyaki gerinc, kétirányú - leletezés
Nyaki gerinc, kétirányú - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31512
99129 Gerinc vizsgálat, funkcionális - leletezés
Gerinc vizsgálat, funkcionális - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31513
99130 Nyaki-háti gerinc átmenet, AP felvétel - leletezés
Nyaki-háti gerinc átmenet, AP felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31515
99131 Nyaki-háti gerinc átmenet, oldalirányú felvétel - leletezés
Nyaki-háti gerinc átmenet, oldalirányú felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31516
99132 Nyaki-háti gerinc átmenet, kétirányú felvétel - leletezés
Nyaki-háti gerinc átmenet, kétirányú felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31517
99133 Háti gerinc, AP felvétel - leletezés
Háti gerinc, AP felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31530
99134 Háti gerinc, oldalirányú felvétel - leletezés
Háti gerinc, oldalirányú felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31531
99135 Háti gerinc, kétirányú felvétel - leletezés
Háti gerinc, kétirányú felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31532
99136 Háti-ágyéki gerinc átmenet, AP felvétel - leletezés
Háti-ágyéki gerinc átmenet, AP felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31535
99137 Háti-ágyéki gerinc átmenet, oldalirányú felvétel - leletezés
Háti-ágyéki gerinc átmenet, oldalirányú felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31536
99138 Háti-ágyéki gerinc átmenet, kétirányú felvétel - leletezés
Háti-ágyéki gerinc átmenet, kétirányú felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31537
99139 Lumbalis gerinc, AP felvétel - leletezés
Lumbalis gerinc, AP felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31540
99140 Lumbalis gerinc, oldalirányú felvétel - leletezés
Lumbalis gerinc, oldalirányú felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31541
99141 Lumbalis gerinc, kétirányú felvétel - leletezés
Lumbalis gerinc, kétirányú felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31542
99142 Lumbalis gerinc, kétirányú felvétel - leletezés
Lumbalis gerinc, kétirányú felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31544
99143 Lumbosacralis gerinc, oldalirányú felvétel - leletezés
Lumbosacralis gerinc, oldalirányú felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31545
99144 Lumbosacralis gerinc, kétirányú felvétel - leletezés
Lumbosacralis gerinc, kétirányú felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31546
99145 Bending felvétel - leletezés
Bending felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31548
99146 Sacrum coccygeum, AP felvétel - leletezés
Sacrum coccygeum, AP felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31550
99147 Sacrum coccygeum, oldalirányú felvétel - leletezés
Sacrum coccygeum, oldalirányú felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31551
99148 Sacrum, kétirányú felvétel - leletezés
Sacrum, kétirányú felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31552
99149 Foramen vertebrarum felvétel - leletezés
Foramen vertebrarum felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31560
99150 Dittmar felvétel - leletezés
Dittmar felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31561
99151 Clavicula felvétel - leletezés
Clavicula felvétel - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 31600
99152 Sterno-clavicularis ízületi felvétel - leletezés
Sterno-clavicularis ízületi felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31601
99153 Acromio-clavicularis ízületi felvétel - leletezés
Acromio-clavicularis ízületi felvétel - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 31602
99154 Scapula felvétel - leletezés
Scapula felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31603
99155 Váll, AP felvétel - leletezés
Váll, AP felvétel - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 31604
99156 Vállak összehasonlító AP felvételei - leletezés
Vállak összehasonlító AP felvételei - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31605
99157 Váll, axiális felvétel - leletezés
Váll, axiális felvétel - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 31606
99158 Váll, transthoracalis felvétel - leletezés
Váll, transthoracalis felvétel - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 31607
99159 Váll, terheléses felvétel - leletezés
Váll, terheléses felvétel - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): oldalanként 1
Együtt 7 munkanapon belül: 31608
99160 Medence, AP felvétel - leletezés
Medence, AP felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31650
99161 Csípőízület, AP felvétel - leletezés
Csípőízület, AP felvétel - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): oldalanként 1
Együtt 7 munkanapon belül: 31651
99162 Csípőízület, oldalirányú felvétel - leletezés
Csípőízület, oldalirányú felvétel - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): oldalanként 1
Együtt 7 munkanapon belül: 31652
99163 Csípőízület, Lauenstein felvétel - leletezés
Csípőízület, Lauenstein felvétel - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): oldalanként 1
Együtt 7 munkanapon belül: 31653
99164 Obturator felvétel - leletezés
Obturator felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31654
99165 Ala felvétel - leletezés
Ala felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31655
99166 Medence bemenet felvétel - leletezés
Medence bemenet felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31656
99167 Medence kimenet felvétel - leletezés
Medence kimenet felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31657
99168 Gerinc, teljes AP felvétel - leletezés
Gerinc, teljes AP felvétel - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): megjelenésenként 2.
Együtt 7 munkanapon belül: 31660
99169 Oldalirányú teljes gerincfelvétel - leletezés
Oldalirányú teljes gerincfelvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31661
99170 Risser-csík felvétel - leletezés
Risser-csík felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31662
99171 Humerus, kétirányú felvétel - leletezés
Humerus, kétirányú felvétel - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 31710
99172 Könyök, kétirányú felvétel - leletezés
Könyök, kétirányú felvétel - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 31720
99173 Összehasonlító könyök felvétel - leletezés
Összehasonlító könyök felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31725
99174 Olecranon ulnae, axialis felvétel - leletezés
Olecranon ulnae, axialis felvétel - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): oldalanként 1
Együtt 7 munkanapon belül: 31730
99175 Alkar, kétirányú felvétel - leletezés
Alkar, kétirányú felvétel - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 31731
99176 Csukló, kétirányú felvétel - leletezés
Csukló, kétirányú felvétel - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 31740
99177 Csukló, tartott felvétel - leletezés
Csukló, tartott felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31741
99178 Csukló-kéz felvétel - leletezés
Csukló-kéz felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31742
99179 Os naviculare, négyirányú felvétel - leletezés
Os naviculare, négyirányú felvétel - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): oldalanként 1
Együtt 7 munkanapon belül: 31750
99180 Os naviculare felvétel - leletezés
Os naviculare felvétel - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 31751
99181 Összehasonlító kéz felvétel AP irányban - leletezés
Összehasonlító kéz felvétel AP irányban - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31755
99182 Kéz, kétirányú felvétel - leletezés
Kéz, kétirányú felvétel - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 31760
99183 Kéz I. ujj, kétirányú felvétel - leletezés
Kéz I. ujj, kétirányú felvétel - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 31761
99184 Kézujjak kétirányú felvétele - leletezés
Kézujjak kétirányú felvétele - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 31762
99185 Ujj, tartott felvétel - leletezés
Ujj, tartott felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31763
99186 Teljes alsóvégtagi röntgenfelvétel (AP) - leletezés
Teljes alsóvégtagi röntgenfelvétel (AP) - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31800
99187 Femur, kétirányú felvétel - leletezés
Femur, kétirányú felvétel - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 31810
99188 Összehasonlító térdfelvétel (AP) - leletezés
Összehasonlító térdfelvétel (AP) - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31819
99189 Térd, kétirányú felvétel - leletezés
Térd, kétirányú felvétel - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 31820
99190 Térd, tartott felvétel - leletezés
Térd, tartott felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31821
99191 Patella, axiális felvétel - leletezés
Patella, axiális felvétel - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 31822
99192 Alagút betekintő felvétel - leletezés
Alagút betekintő felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31823
99193 Lábszár, kétirányú felvétel - leletezés
Lábszár, kétirányú felvétel - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 31830
99194 Boka, kétirányú felvétel - leletezés
Boka, kétirányú felvétel - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 31840
99195 Boka, tartott felvétel - leletezés
Boka, tartott felvétel - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 31841
99196 Boka, háromirányú felvétel - leletezés
Boka, háromirányú felvétel - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 31842
99197 Sarokcsont, oldalirányú felvétel - leletezés
Sarokcsont, oldalirányú felvétel - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 31850
99198 Sarokcsont, axialis felvétel - leletezés
Sarokcsont, axialis felvétel - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 31851
99199 Talocalcanealis betekintő felvétel - leletezés
Talocalcanealis betekintő felvétel - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 31852
99200 Láb, kétirányú felvétel - leletezés
Láb, kétirányú felvétel - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 31860
99201 Láb I. ujj, kétirányú felvétel - leletezés
Láb I. ujj, kétirányú felvétel - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 31861
99202 Láb egyéb ujjairól kétirányú felvétel - leletezés
Láb egyéb ujjairól kétirányú felvétel - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31862
99202 Láb egyéb ujjairól kétirányú felvétel - leletezés
Láb egyéb ujjairól kétirányú felvétel - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): trauma esetén megjelenésenként 4; megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 31862
99203 Láb összehasonlító felvétel AP vagy ferde irányban - leletezés
Láb összehasonlító felvétel AP vagy ferde irányban - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 31863
99204 Emlőfelvétel, natív, ferde - leletezés
Emlőfelvétel, natív, ferde - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 31930
99205 Emlőfelvétel, natív, cranio-caudalis - leletezés
Emlőfelvétel, natív, cranio-caudalis - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 31931
99206 Emlőfelvétel, natív, lateralis - leletezés
Emlőfelvétel, natív, lateralis - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 31932
99207 Emlőfelvétel, tangenciális - leletezés
Emlőfelvétel, tangenciális - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 31933
99208 Emlőfelvétel, célzott - leletezés
Emlőfelvétel, célzott - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 31934
99209 Emlőfelvétel nagyított - leletezés
Emlőfelvétel nagyított - leletezés
Elszámolási lehetőség (maximum): megjelenésenként 2
Együtt 7 munkanapon belül: 31936
99210 Preoperatív dróthurok lokalizáció, 2D, rtg. vezérelt - leletezés
Preoperatív dróthurok lokalizáció, 2D, rtg. vezérelt - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 3193A
99211* Csont denzitometria CT vizsgálat - leletezés
Csont denzitometria CT vizsgálat - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34500
99212* CT vizsgálat alapú virtuális endoszkópia - leletezés
CT vizsgálat alapú virtuális endoszkópia - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34620
99213* MR vizsgálat alapú virtuális endoszkópia - leletezés
MR vizsgálat alapú virtuális endoszkópia - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34951
99214* MR spektroszkópia vizsgálat in vivo - leletezés
MR spektroszkópia vizsgálat in vivo - leletezés
Együtt 7 munkanapon belül: 34954"
5. melléklet a 46/2025. (XI. 28.) BM rendelethez
1. Az R3. 2. melléklet "**** 01 013A Degeneratív idegrendszeri betegségek komplex átvizsgálással" megjelölésű része helyébe a következő rendelkezés lép:
" **** 01 013A Degeneratív idegrendszeri betegségek komplex átvizsgálással
BETEGSÉGEK
G10H0 Huntington-kór
G1200 Csecsemőkori gerincvelői izomsorvadás I. típus [Werdnig-Hoffmann]
G1210 Egyéb öröklődő gerincvelői izomsorvadás
G1220 Mozgató neuron megbetegedés
G1280 Egyéb gerincvelői izomsorvadások és rokon syndromák
G20H0 Parkinson-kór
G2300 Hallervorden-Spatz betegség
G2310 Progresszív supranuclearis ophthalmoplegia
G2320 Striatonigralis elfajulás
G2380 A törzsdúcok egyéb, meghatározott elfajulásos megbetegedései
G2390 A törzsdúcok nem meghatározott elfajulásos betegsége
G2410 Idiopathiás familiaris dystonia
G2420 Idiopathiás nem-familiaris dystonia
G2550 Egyéb chorea
G2590 Extrapyramidalis és mozgási rendellenesség, k.m.n.
G3000 Korai kezdetű Alzheimer-kór
G3010 Késői kezdetű Alzheimer-kór
G3080 Egyéb Alzheimer-kór
G3090 Alzheimer-kór k.m.n.
G3100 Körülírt agyi sorvadás
G7000 Myasthenia gravis
G8100 Féloldali petyhüdt bénulás
G9030 Több szisztémát érintő elfajulás
G9180 Egyéb hydrocephalus
G9510 Ér-eredetű gerincvelői bántalmak
Q8510 Göbös agykeményedés (sclerosis tuberosa)
Q8580 Egyéb, m.n.o. phakomatosisok
Q8581 Hemangioblastoma cerebelli
Q8582 Hemangioblastoma hemispheriális
Q8583 Hemangioblastoma spinális
Q8584 Hemangioblastoma agytörzsi
ÉS BEAVATKOZÁSOK "A"
21041 Albumin meghatározása szérumban, immunturbidimetriás, immunnefelometriás módszerrel
21042 Fehérjék elválasztása elfo-val agarózgélben
22701 Haemoglobin kimutatása liquorban kémiai módszerrel
22741 Liquor összfehérje meghatározása
22743 Liquor albumin meghatározása
22746 Liquor/serum albumin és IgG arány számítása
22761 Liquor direkt spektrofotometria
22781 Liquor sejtszám meghatározása
25065 Punktátum, liquor, genny tenyésztése, csak aerob
26030 Komplement kötési reakció /savó /vírus KRR
26390 Escherichia AG kimutatása liquorban
26391 Neisseria AG kimutatása liquorban
26392 Haemophilus AG kimutatása liquorban
26701 Fehérje azonosítása immunfixációval
26780 IgG meghatározása
3530B Liquor keringés izotópvizsgálata
ÉS BEAVATKOZÁSOK "B"
29920 Chromosoma analízis rövid idejű sejttenyésztéssel
29930 Chromosoma analízis hosszú idejű sejttenyésztéssel
ÉS BEAVATKOZÁSOK "C"
34410 Agykoponya natív CT vizsgálata
34411 Agykoponya CT vizsgálat iv. kontrasztanyag adását követőleg
34412 Agykoponya CT vizsgálat natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg
34424 Gerinc CT vizsgálata (min. 2 csigolya segmentum) natív
34425 Gerinc CT vizsgálata (min. 2 csigolya segmentum) iv. kontrasztanyag adását követőleg
34427 Gerinc CT vizsgálata (min. 2 csigolya segmentum) natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg
34914 Agykoponya natív MR vizsgálat
34915 Agykoponya MR vizsgálat natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg
34924 Gerinc MR vizsgálata natív gerinc
34925 Gerinc MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg
34926 Gerinc MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg
ÉS BEAVATKOZÁSOK "D"
99001 Agykoponya natív CT vizsgálata - leletezés
99002 Agykoponya CT vizsgálat iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
99003 Agykoponya CT vizsgálat natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
99012 Gerinc CT vizsgálata (min. 2 csigolya segmentum) natív - leletezés
99013 Gerinc CT vizsgálata (min. 2 csigolya segmentum) iv. kontrasztanyag adását követőleg -leletezés
99014 Gerinc CT vizsgálata (min. 2 csigolya segmentum) natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
99038 Agykoponya natív MR vizsgálat - leletezés
99039 Agykoponya MR vizsgálat natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
99048 Gerinc MR vizsgálata natív gerinc - leletezés
99049 Gerinc MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
99050 Gerinc MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
ÉS BEAVATKOZÁSOK "E"
26604 Acetilkolin receptor elleni antitest kimutatása
2661C Kettősszálú DNS elleni antitest meghatározása
26650 Antinukleáris antitest (faktor, ANA, ANF) kimutatása
26652 Antinukleáris antitest (faktor, ANA, ANF) mennyiségi meghatározása
28945 Western Blotting
29991 DNS cytometria
ÉS BEAVATKOZÁSOK "F"
21520 Réz meghatározása
3 KÜLÖNBÖZŐ BEAVATKOZÁS KÖRBŐL ("A", "B", ["C" és "D"], "E", "F" BEAVATKOZÁS) LEGALÁBB EGY-EGY VIZSGÁLAT"
2. Az R3. 2. melléklet "**** 01 014A Sclerosis multiplex komplex vizsgálattal" megjelölésű része helyébe a következő rendelkezés lép:
" **** 01 014A Sclerosis multiplex komplex vizsgálattal
BETEGSÉGEK
G35H0 Sclerosis multiplex
G3600 A látóideg velőhüvely gyulladása [neuromyelitis optica Devic]
G3610 Heveny és félheveny vérzéses leukoencephalitis [Hurst]
G3680 Egyéb meghatározott heveny disszeminált demyelinisatio
G3690 Heveny, disszeminált demyelinisatio, k.m.n.
G3700 Diffúz sclerosis
G3710 A corpus callosum centrális demyelinisatiója
G3720 A híd centrális myelinolysise
G3730 Akut myelitis transv. a közp. idegrendszer demyelinisatiós betegségében
G3780 A központi idegrendszer egyéb meghatározott demyelinisatiós betegségei
ÉS BEAVATKOZÁSOK "A"
21041 Albumin meghatározása szérumban, immunturbidimetriás, immunnefelometriás módszerrel
21042 Fehérjék elválasztása elfo-val agarózgélben
22701 Haemoglobin kimutatása liquorban kémiai módszerrel
22741 Liquor összfehérje meghatározása
22743 Liquor albumin meghatározása
22746 Liquor/serum albumin és IgG arány számítása
22761 Liquor direkt spektrofotometria
22781 Liquor sejtszám meghatározása
25065 Punktátum, liquor, genny tenyésztése, csak aerob
26030 Komplement kötési reakció /savó /vírus KRR
26390 Escherichia AG kimutatása liquorban
26391 Neisseria AG kimutatása liquorban
26392 Haemophilus AG kimutatása liquorban
26701 Fehérje azonosítása immunfixációval
26780 IgG meghatározása
3530B Liquor keringés izotópvizsgálata
ÉS BEAVATKOZÁSOK "B"
34914 Agykoponya natív MR vizsgálat
34915 Agykoponya MR vizsgálat natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg
34924 Gerinc MR vizsgálata natív gerinc
34925 Gerinc MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg
34926 Gerinc MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg
ÉS BEAVATKOZÁSOK "C"
99038 Agykoponya natív MR vizsgálat - leletezés
99039 Agykoponya MR vizsgálat natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
99048 Gerinc MR vizsgálata natív gerinc - leletezés
99049 Gerinc MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
99050 Gerinc MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
ÉS BEAVATKOZÁSOK "D"
12091 Kiváltott válasz vizsgálatok (Retinographia, Visuális, Acusticus, Somatosensoros)
12094 Kiváltott potenciál térképezés
MINDEGYIK ("A", ["B" és "C"] és "D") BEAVATKOZÁS KÖRBŐL LEGALÁBB EGY-EGY VIZSGÁLAT"
3. Az R3. 2. melléklet "**** 01 014B Sclerosis multiplex speciális vizsgálattal" megjelölésű része helyébe a következő rendelkezés lép:
" **** 01 014B Sclerosis multiplex speciális kivizsgálással
BETEGSÉGEK "A"
G35H0 Sclerosis multiplex
G3600 A látóideg velőhüvely gyulladása [neuromyelitis optica Devic]
G3610 Heveny és félheveny vérzéses leukoencephalitis [Hurst]
G3680 Egyéb meghatározott heveny disszeminált demyelinisatio
G3690 Heveny, disszeminált demyelinisatio, k.m.n.
G3700 Diffúz sclerosis
G3710 A corpus callosum centrális demyelinisatiója
G3720 A híd centrális myelinolysise
G3730 Akut myelitis transv. a közp. idegrendszer demyelinisatiós betegségében
G3780 A központi idegrendszer egyéb meghatározott demyelinisatiós betegségei
ÉS BEAVATKOZÁSOK "B"
34914 Agykoponya natív MR vizsgálat
34915 Agykoponya MR vizsgálat natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg
34924 Gerinc MR vizsgálata natív gerinc
34925 Gerinc MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg
34926 Gerinc MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg
ÉS BEAVATKOZÁSOK "C"
99038 Agykoponya natív MR vizsgálat - leletezés
99039 Agykoponya MR vizsgálat natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
99048 Gerinc MR vizsgálata natív gerinc - leletezés
99049 Gerinc MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
99050 Gerinc MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés"
4. Az R3. 2. melléklet 01 015D Cerebrovascularis betegségek (kivéve: TIA), praecerebralis érelzáródással, rtPA kezeléssel" megjelölésű része helyébe a következő rendelkezés lép:
"**** 01 015D Cerebrovascularis betegségek (kivéve: TIA), praecerebralis érelzáródással, rtPA kezeléssel
BETEGSÉGEK "A"
I6300 Agyi infarctus a praecerebralis ütőerek rögösödése miatt
I6310 Agyi infarctus a praecerebralis ütőerek emboliája miatt
I6320 Agyi infarctus a praecerebralis art. k.m.n. elzáródása-szűkülete miatt
I6330 Agyi infarctus a cerebralis ütőerek rögösödése miatt
I6340 Agyi infarctus a cerebralis ütőerek emboliája miatt
I6350 Agyi infarctus a cerebralis art. k.m.n. elzáródása-szűkülete miatt
I6360 Agyi infarctus az agyi visszerek nem suppurativ rögösödése miatt
I6500 Az arteria vertebralis elzáródása vagy szűkülete
I6510 Az arteria basilaris elzáródása vagy szűkülete
I6520 Az arteria carotis elzáródása vagy szűkülete
I6530 A praecerebralis art. többszörös vagy kétoldali elzáródása-szűkülete
I6580 Egyéb praecerebralis ütőerek elzáródása vagy szűkülete
I6590 Egyéb, k.m.n. praecerebralis ütőerek elzáródása és szűkülete
I6600 Az arteria cerebri media elzáródása és szűkülete
I6610 Az arteria cerebri anterior elzáródása és szűkülete
I6620 Az arteria cerebri posterior elzáródása és szűkülete
I6630 Az arteriae cerebellares elzáródása és szűkülete
I6640 Több, ill. bilaterális agyi artéria elzáródása és szűkülete
I6680 Egyéb agyi artériák elzáródása és szűkülete
I6690 Nem-meghatározott agyi arteria elzáródása és szűkülete
I6760 A koponyaűri vénás rendszer nem suppurativ rögösödése
BEAVATKOZÁSOK "B"
88162 Recombinans szöveti plazminogén aktivátor (rtPA) kezelés (mg-ban)
BEAVATKOZÁSOK "C"
06042 Alteplase
BEAVATKOZÁSOK "D"
34410 Agykoponya natív CT vizsgálata
34411 Agykoponya CT vizsgálat iv. kontrasztanyag adását követőleg
34412 Agykoponya CT vizsgálat natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg
34914 Agykoponya natív MR vizsgálat
34915 Agykoponya MR vizsgálat natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg
BEAVATKOZÁSOK "E"
99001 Agykoponya natív CT vizsgálata - leletezés
99002 Agykoponya CT vizsgálat iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
99003 Agykoponya CT vizsgálat natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
99038 Agykoponya natív MR vizsgálat - leletezés
99039 Agykoponya MR vizsgálat natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
BEAVATKOZÁSOK "F"
34490 CT angiográfia koponya
34948 MR angiográfia iv. kontrasztanyag adása nélkül
34949 MR angiográfia, iv. kontrasztanyag adásával
BEAVATKOZÁSOK "G"
99032 CT angiográfia koponya - leletezés
99072 MR angiográfia iv. kontrasztanyag adása nélkül - leletezés
99073 MR angiográfia, iv. kontrasztanyag adásával - leletezés
BEAVATKOZÁSOK "H" 3616C Transcraniális Doppler vizsgálat
BEAVATKOZÁSOK "I"
28610 Thrombin idő meghatározása
28620 Prothrombin meghatározása
28621 Aktivált parciális thromboplasztin idő
"A" DIAGN. ÉS "B" BEAV. ÉS ("F" TÍPUSKÉNT "C" BEAV.) ÉS (["D" BEAV. ÉS "E" BEAV.] ÉS (["F" BEAV. ÉS "G" BEAV] VAGY "H" BEAV) ÉS "I" BEAV.) CSOPORTOK MINDEGYIKÉBŐL LEGALÁBB 1-1 VIZSGÁLAT A FELVÉTELTŐL SZÁMÍTOTT 4,5 ÓRÁN BELÜL ÉS A NEUROLÓGIAI SZAKMASPECIFIKUS ŐRZŐN VALÓ ELLÁTÁS AZ ELSŐ 24 ÓRÁBAN)"
5. Az R3. 2. melléklet "**** 01 015H Cerebrovascularis betegségek (kivéve: TIA), praecerebralis érelzáródással, speciális diagnosztikával" megjelölésű része helyébe a következő rendelkezés lép:
" **** 01 015H Cerebrovascularis betegségek (kivéve: TIA), praecerebralis érelzáródással, speciális diagnosztikával
BETEGSÉGEK "A"
I6000 Subarachnoidealis vérzés a carotis szifonból és bifurcatióból
I6010 Subarachnoidealis vérzés az arteria cerebri mediából
I6020 Subarachnoidealis vérzés az arteria communicans anteriorból
I6030 Subarachnoidealis vérzés az arteria communicans posteriorból
I6040 Subarachnoidealis vérzés az arteria basilarisból
I6050 Subarachnoidealis vérzés az arteria vertebralisból
I6060 Subarachnoidealis vérzés egyéb koponyaűri artériákból
I6070 Subarachnoidealis vérzés k.m.n. koponyaűri artériából
I6080 Egyéb subarachnoidealis vérzés
I6081 Agyi erek vérzett arteriovenosus rendellenessége - hemispheriális
I6082 Agyi erek vérzett arteriovenosus rendellenessége - axiális supratentoriális
I6083 Agyi erek vérzett arteriovenosus rendellenessége - infratentoriális
I6084 A gerinc ereinek vérzett arteriovenosus rendellenessége - cervicalis
I6085 A gerinc ereinek vérzett arteriovenosus rendellenessége - thoracalis
I6086 A gerinc ereinek vérzett arteriovenosus rendellenessége - lumbosacralis I6090 Subarachnoidealis vérzés, k.m.n.
I6100 Agyállományi vérzés féltekében, subcorticalis
I6110 Agyállományi vérzés féltekében, corticalis
I6120 Agyállományi vérzés féltekében, k.m.n.
I6130 Agyállományi vérzés agytörzsben
I6140 Agyállományi vérzés kisagyban
I6150 Agyállományi vérzés agykamrában
I6160 Agyállományi vérzés több lokalizációban
I6180 Agyállományi vérzés, egyéb
I6190 Agyállományi vérzés, k.m.n.
I6200 Keményburok alatti (subduralis) vérzés (heveny) (nem-traumás)
I6210 Extraduralis vérzés
I6290 Koponyaűri vérzés (nem-traumás), k.m.n.
I6300 Agyi infarctus a praecerebralis ütőerek rögösödése miatt
I6310 Agyi infarctus a praecerebralis ütőerek emboliája miatt
I6320 Agyi infarctus a praecerebralis art. k.m.n. elzáródása-szűkülete miatt
I6330 Agyi infarctus a cerebralis ütőerek rögösödése miatt
I6340 Agyi infarctus a cerebralis ütőerek emboliája miatt
I6350 Agyi infarctus a cerebralis art. k.m.n. elzáródása-szűkülete miatt
I6360 Agyi infarctus az agyi visszerek nem suppurativ rögösödése miatt
I6380 Agyi infarctus, egyéb
I6500 Az arteria vertebralis elzáródása vagy szűkülete
I6510 Az arteria basilaris elzáródása vagy szűkülete
I6520 Az arteria carotis elzáródása vagy szűkülete
I6530 A praecerebralis art. többszörös vagy kétoldali elzáródása-szűkülete
I6580 Egyéb praecerebralis ütőerek elzáródása vagy szűkülete
I6590 Egyéb, k.m.n. praecerebralis ütőerek elzáródása és szűkülete
I6600 Az arteria cerebri media elzáródása és szűkülete
I6610 Az arteria cerebri anterior elzáródása és szűkülete
I6620 Az arteria cerebri posterior elzáródása és szűkülete
I6630 Az arteriae cerebellares elzáródása és szűkülete
I6640 Több, ill. bilaterális agyi arteria elzáródása és szűkülete
I6680 Egyéb agyi artériák elzáródása és szűkülete
I6690 Nem-meghatározott agyi arteria elzáródása és szűkülete
I6700 Agyi ütőerek nem-rupturált dissectiója
I6710 Agyi aneurysma, nem-rupturált
I6711 Artéria carotis interna nem rupturált aneurysmája
I6712 Artéria communicans anterior nem rupturált aneurysmája
I6713 Artéria cerebri anterior nem rupturált aneurysmája
I6714 Artéria cerebri media nem rupturált aneurysmája
I6715 Artéria vertebrális és ágai nem rupturált aneurysmája
I6716 Artéria basilaris nem rupturált aneurysmája
I6760 A koponyaűri vénás rendszer nem suppurativ rögösödése
Q2881 A közp. idegrendsz. ereinek veleszületett aneurysmája
BEAVATKOZÁSOK "B"
34410 Agykoponya natív CT vizsgálata
34411 Agykoponya CT vizsgálat iv. kontrasztanyag adását követőleg
34412 Agykoponya CT vizsgálat natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg
34914 Agykoponya natív MR vizsgálat
34915 Agykoponya MR vizsgálat natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg
BEAVATKOZÁSOK "C"
99001 Agykoponya natív CT vizsgálata - leletezés
99002 Agykoponya CT vizsgálat iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
99003 Agykoponya CT vizsgálat natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
99038 Agykoponya natív MR vizsgálat - leletezés
99039 Agykoponya MR vizsgálat natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
BEAVATKOZÁSOK "D"
34490 CT angiográfia koponya
34948 MR angiográfia iv. kontrasztanyag adása nélkül
34949 MR angiográfia, iv. kontrasztanyag adásával
BEAVATKOZÁSOK "E"
99032 CT angiográfia koponya - leletezés
99072 MR angiográfia iv. kontrasztanyag adása nélkül - leletezés
99073 MR angiográfia, iv. kontrasztanyag adásával - leletezés
BEAVATKOZÁSOK "F"
3616C Transcraniális Doppler vizsgálat
BEAVATKOZÁSOK "G"
28610 Thrombin idő meghatározása
28620 Prothrombin meghatározása
28621 Aktivált parciális thromboplasztin idő
"A" DIAGN. ÉS (["B" BEAV. ÉS "C" BEAV.] ÉS (["D" BEAV. ÉS "E" BEAV] VAGY "F" BEAV) ÉS "G" BEAV.) BEAVATKOZÁS KÖRBŐL LEGALÁBB 1-1 VIZSGÁLAT A FELVÉTELTŐL SZÁMÍTOTT 4,5 ÓRÁN BELÜL ÉS A NEUROLÓGIAI SZAKMASPECIFIKUS ŐRZŐN VALÓ ELLÁTÁS AZ ELSŐ 24 ÓRÁBAN"
6. Az R3. 2. melléklet "**** 04 1461 Légzőrendszeri daganatok speciális vizsgálatokkal" megjelölésű része helyébe a következő rendelkezés lép:
" **** 04 1461 Légzőrendszeri daganatok speciális vizsgálatokkal
BETEGSÉGEK "A"
C33H0 A légcső rosszindulatú daganata
C3400 Főhörgő rosszindulatú daganata
C3410 Felső lebeny, hörgő vagy tüdő rosszindulatú daganata
C3420 Középső lebeny, hörgő vagy tüdő rosszindulatú daganata
C3430 Alsó lebeny, hörgő vagy tüdő rosszindulatú daganata
C3480 A hörgő és tüdő átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata
C3481 A hörgő és tüdő neuroendocrin daganata
C3490 Hörgő vagy tüdő rosszindulatú daganata, k.m.n.
C37H0 A csecsemőmirigy (thymus) rosszindulatú daganata
C3810 Elülső gátor rosszindulatú daganata
C3820 Hátsó gátor rosszindulatú daganata
C3830 Gátor rosszindulatú daganata, k.m.n.
C3840 Mellhártya rosszindulatú daganata
C3880 Szív, gátor és mellhártya átfedő elváltozása, rosszindulatú daganata
C3980 Légzőszervek és mellüregi szervek átfedő elvált., rosszind. daganata
C3990 Rosszul meghat. lokalizáció rosszind. daganata a légzőszerveken belül
C4500 A mellhártya mesotheliomája
C7610 Mellkas rosszindulatú daganata
C7800 A tüdő másodlagos rosszindulatú daganata
C7810 A gátor másodlagos rosszindulatú daganata
C7820 A mellhártya másodlagos rosszindulatú daganata
C7830 Egyéb és k.m.n. légzőszerv másodlagos rosszindulatú daganata
D0210 Légcső in situ carcinomája
D0220 Hörgő és tüdő in situ carcinomája
D0230 A légzőrendszer egyéb részeinek in situ carcinomája
D0240 Légzőrendszer in situ carcinomája, k.m.n.
D1420 Légcső jóindulatú daganata
D1430 Hörgő és tüdő jóindulatú daganata
D1440 Légzőszerv jóindulatú daganata, k.m.n.
D1520 Gátor jóindulatú daganata
D1570 Egyéb megnevezett mellüregi szervek jóindulatú daganata
D1590 Mellüregi szerv k.m.n. jóindulatú daganata
D1670 Bordák, szegycsont és kulcscsont jóindulatú daganata
D1740 Mellüregi szervek jóindulatú zsírszöveti daganata
D1900 A mellhártya mesothelialis szövete
D3810 Légcső, hörgő és tüdő bizonytalan és ismeretlen viselkedésű daganata
D3820 Mellhártya bizonytalan és ismeretlen viselkedésű daganata
D3830 Gátor bizonytalan és ismeretlen viselkedésű daganata
D3850 Egyéb légzőszervek bizonytalan és ismeretlen viselkedésű daganata
D3860 Légzőszerv bizonytalan és ismeretlen viselkedésű daganata, k.m.n.
ÉS BEAVATKOZÁSOK "B"
34440 Mellkas CT vizsgálata natív
34441 Mellkas CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg
34442 Mellkas CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg
34930 Mellkas MR vizsgálata natív
34931 Mellkas MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg
34932 Mellkas MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg
ÉS BEAVATKOZÁSOK "C"
99018 Mellkas CT vizsgálata natív - leletezés
99019 Mellkas CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
99020 Mellkas CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
99054 Mellkas MR vizsgálata natív - leletezés
99055 Mellkas MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
99056 Mellkas MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés"
7. Az R3. 2. melléklet "**** 99 9 702 Alarmírozó jelek és tünetek sürgősségi ellátása" megjelölésű része helyébe a következő rendelkezés lép:
" **** 99 9702 Alarmírozó jelek és tünetek sürgősségi ellátása
BETEGSÉGEK "A"
F4100 Pánik zavar (szindróma) (epizodikus, rohamokban jelentkező szorongás)
G9350 Agyi nyomásfokozódás
G9360 Agyvizenyő
I9510 Orthostaticus hypotensio
I9520 Gyógyszer okozta alacsony vérnyomás
I9580 Egyéb hypotensio
J9600 Heveny légzési elégtelenség
K9200 Vérhányás
K9210 Vérszékelés
K9220 Gastrointestinalis vérzés k.m.n.
R0020 Palpitatio
R0720 Praecordialis fájdalom
R0730 Egyéb mellkasi fájdalom
R0740 Mellkasi fájdalom, k.m.n.
R0900 Asphyxia
R11H0 Hányinger és hányás
R2520 Görcsök
R4010 Stupor
R4570 Emocionális shock és stresszállapot, k.m.n.
R55H0 Syncope és collapsus
R5600 Lázas görcsállapotok
R5680 Egyéb és nem meghatározott görcsök
R6100 Lokalizált hyperhidrosis
R6110 Generalizált hyperhidrosis
R6190 Hyperhidrosis, k.m.n.
BEAVATKOZÁSOK "B"
12070 Standard EEG
1207E EEG során alkalmazott egyéb próbák (egyenként)
12620 EKG kerékpár terheléssel
12621 EKG futószalag terheléssel
12622 EKG hand-grip terheléssel
12624 EKG gyógyszeres terheléssel
16320 Oesophagogastroscopia
16330 Gastroscopia
1633D Gyomor endoszkópos UH vizsgálata
3612A Echocardiographia (M-mód, 2D)
3612D Echocardiographia color Doppler
87120 Intermittáló pozitív nyomású gépi lélegeztetés, endotracheális intubációval (ellátási napban)
88740 Infúzió perifériás vénába
88741 Infúzió centrális vénába
8981A Több paraméteres non-invazív monitorizálás
89830 Többparaméteres monitorizálás 6-20 óra időtartamban
BEAVATKOZÁSOK "C"
34410 Agykoponya natív CT vizsgálata
34411 Agykoponya CT vizsgálat iv. kontrasztanyag adását követőleg
34412 Agykoponya CT vizsgálat natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg
34440 Mellkas CT vizsgálata natív
34441 Mellkas CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg
34442 Mellkas CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg
34450 Teljes has CT vizsgálata natív
34451 Teljes has CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg
34452 Teljes has CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg
34453 Teljes has és medence CT vizsgálata natív
34454 Teljes has és medence CT vizsgálata natív és iv. kontrasztanyag adását követőleg
34460 Medence CT vizsgálata natív
34461 Medence CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg
34462 Medence CT vizsgálata natív és iv. kontrasztanyag adását követőleg
34914 Agykoponya natív MR vizsgálat
34915 Agykoponya MR vizsgálat natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg
34930 Mellkas MR vizsgálata natív
34931 Mellkas MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg
34932 Mellkas MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg
34933 Teljes has MR vizsgálata natív
34934 Teljes has MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg
34935 Teljes has MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg
34937 Teljes has és medence MR vizsgálata natív
34938 Teljes has és medence MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg
34939 Medence MR vizsgálata natív
34940 Medence MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg
34941 Medence MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg
BEAVATKOZÁSOK "D
99001 Agykoponya natív CT vizsgálata - leletezés
99002 Agykoponya CT vizsgálat iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
99003 Agykoponya CT vizsgálat natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
99018 Mellkas CT vizsgálata natív - leletezés
99019 Mellkas CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
99020 Mellkas CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
99021 Teljes has CT vizsgálata natív - leletezés
99022 Teljes has CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
99023 Teljes has CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
99024 Teljes has és medence CT vizsgálata natív - leletezés
99025 Teljes has és medence CT vizsgálata natív és iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
99026 Medence CT vizsgálata natív - leletezés
99027 Medence CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
99028 Medence CT vizsgálata natív és iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
99038 Agykoponya natív MR vizsgálat - leletezés
99039 Agykoponya MR vizsgálat natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
99054 Mellkas MR vizsgálata natív - leletezés
99055 Mellkas MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
99056 Mellkas MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
99057 Teljes has MR vizsgálata natív - leletezés
99058 Teljes has MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
99059 Teljes has MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
99061 Teljes has és medence MR vizsgálata natív - leletezés
99062 Teljes has és medence MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg -leletezés
99063 Medence MR vizsgálata natív - leletezés
99064 Medence MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
99065 Medence MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés
"A" DIAGN. ÉS ("B" BEAV. VAGY ["C" BEAV. ÉS "D" BEAV])"
6. melléklet a 46/2025. (XI. 28.) BM rendelethez
Az R3. 4. mellékletében foglalt táblázat a "90002" megjelölésű sorát követően a következő sorokkal egészül ki:
| (KÓD | MEGNEVEZÉS | BESOROLÁSI SZEMPONT) |
| 99001 | Agykoponya natív CT vizsgálata - leletezés | * |
| 99002 | Agykoponya CT vizsgálat iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | * |
| 99003 | Agykoponya CT vizsgálat natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | * |
| 99012 | Gerinc CT vizsgálata (min. 2 csigolya segmentum) natív - leletezés | * |
| 99013 | Gerinc CT vizsgálata (min. 2 csigolya segmentum) iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | * |
| 99014 | Gerinc CT vizsgálata (min. 2 csigolya segmentum) natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | * |
| 99018 | Mellkas CT vizsgálata natív - leletezés | * |
| 99019 | Mellkas CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | * |
| 99020 | Mellkas CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | * |
| 99021 | Teljes has CT vizsgálata natív - leletezés | * |
| 99022 | Teljes has CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | * |
| 99023 | Teljes has CT vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | * |
| 99024 | Teljes has és medence CT vizsgálata natív - leletezés | * |
| 99025 | Teljes has és medence CT vizsgálata natív és iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | * |
| 99026 | Medence CT vizsgálata natív - leletezés | * |
| 99027 | Medence CT vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | * |
| 99028 | Medence CT vizsgálata natív és iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | * |
| 99032 | CT angiográfia koponya - leletezés | * |
| 99038 | Agykoponya natív MR vizsgálat - leletezés | * |
| 99039 | Agykoponya MR vizsgálat natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | * |
| 99048 | Gerinc MR vizsgálata natív gerinc - leletezés | * |
| 99049 | Gerinc MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | * |
| 99050 | Gerinc MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | * |
| 99054 | Mellkas MR vizsgálata natív - leletezés | * |
| 99055 | Mellkas MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | * |
| 99056 | Mellkas MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | * |
| 99057 | Teljes has MR vizsgálata natív - leletezés | * |
| 99058 | Teljes has MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | * |
| 99059 | Teljes has MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | * |
| 99061 | Teljes has és medence MR vizsgálata natív - leletezés | * |
| 99062 | Teljes has és medence MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | * |
| 99063 | Medence MR vizsgálata natív - leletezés | * |
| 99064 | Medence MR vizsgálata iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | * |
| 99065 | Medence MR vizsgálata natív plusz iv. kontrasztanyag adását követőleg - leletezés | * |
| 99072 | MR angiográfia iv. kontrasztanyag adása nélkül - leletezés | * |
| 99073 | MR angiográfia, iv. kontrasztanyag adásával - leletezés | * |