3/2015. (II. 25.) IM rendelet
az önálló bírósági végrehajtó intézkedése ellen benyújtott panaszügyek intézéséről, a panaszügyek felügyeletéről és a fegyelmi eljárások nyilvántartásáról
A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 307. § (2) bekezdés q) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 79. § 1. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:
1. A panaszeljárás célja, a panaszügyintézés alapelvei
1. § (1) A panaszeljárás szabályozásának célja a tisztességes eljáráshoz való jog érvényre juttatása útján az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom erősítése és megóvása.
(2) A panaszügyintézés alapelvei:
a) a panaszosokat a panaszeljárásban megilleti a törvény előtti egyenlőség, ügyeiket etikus módon, indokolatlan megkülönböztetés és részrehajlás nélkül kell elintézni,
b) a panaszeljárás során az egyenlő bánásmód követelményét meg kell tartani,
c) a panaszosokat megilleti a tisztességes panaszügyintézéshez és az e rendeletben meghatározott határidőben hozott döntéshez való jog,
d) a panaszt kivizsgáló szerv az eljárás során biztosítja a panaszosok számára, hogy jogaikról és kötelezettségeikről tudomást szerezzenek és előmozdítja a panaszosok joggyakorlását.
(3) A panaszost nem érheti hátrány a panasz megtétele miatt.
2. A panasz fogalma
2. §[1] A panasz az önálló bírósági végrehajtó, az önálló bírósági végrehajtó-helyettes vagy az önálló bírósági végrehajtójelölt (a továbbiakban együtt: panaszolt) tevékenységével kapcsolatban benyújtott olyan kérelem, amely egyéni jog- vagy érdeksérelem megszüntetésére irányul, és amelynek elintézése nem tartozik bíróság, hatóság vagy más szerv hatáskörébe. Panasznak minősül a kérelem különösen, ha az abban foglaltak szerint a panaszolt
a) az adós, a végrehajtást kérő, illetve egyéb érdekelt, vagy meghatalmazottjuk (a továbbiakban együtt: panaszos) tájékoztatására vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget,
b)[2] panaszossal szemben tanúsított magatartása nem megfelelő,
c) ügyfélfogadási időben nem érhető el személyesen, telefonon, vagy felvilágosítás adására jogosult alkalmazottja útján.
3. A panasz benyújtása, elintézése, intézkedések a panasz alapján
3. § (1)[3] Panasszal a panaszos szóban vagy írásban fordulhat a Magyar Bírósági Végrehajtói Karhoz (a továbbiakban: Kar).
(2) Szóbeli panasz esetén a Kar jegyzőkönyvet vesz fel 3 példányban, amely az alábbiakat tartalmazza:[4]
a) a panaszos neve,
b) a panaszos lakcíme, székhelye, illetve amennyiben szükséges, levelezési címe,
c) a panasz részletes leírása,
d) a panasszal érintett végrehajtási ügy száma,
e) a panaszolt neve, nyilvántartási száma,
f) a panaszos által benyújtott iratok és egyéb bizonyítékok jegyzéke,
g) a jegyzőkönyvet felvevő személy és a panaszos aláírása,
h) a jegyzőkönyv felvételének helye, ideje.
(3)[5] A Kar a jegyzőkönyv egy példányát átadja a panaszosnak. Szóbeli panasz esetén a Kar köteles a panaszossal közölni a panasz azonosítására szolgáló adatokat.
(4)[6] A Kar lehetővé teszi, hogy a panaszos az írásbeli panasz benyújtásához - a választása szerint - a Kar honlapján közzétett formanyomtatványt alkalmazzon.
(5)[7] Ha a panaszos az írásbeli panaszt a panaszolt végrehajtónak vagy alkalmazottjának adja át, a végrehajtó legkésőbb a következő munkanapon az elektronikus kézbesítési rendszer útján továbbítja a panaszt a Kar részére, ahol azt nyilvántartásba veszik.
(6)[8] A panasz Karhoz történő benyújtása esetén a panaszos által felmutatott eredeti irat másolatát kell csatolni a panaszhoz, amit a panaszos kérésére a Kar készít el a saját költségére.
4. § (1)[9] A Kar a panasz érkezésétől számított 5 munkanapon belül megvizsgálja, hogy a panasz elbírálása tartalmánál fogva bíróság vagy más hatóság hatáskörébe tartozik-e, illetve szükséges-e a panasz kivizsgálása érdekében a panaszost felhívni a panasza kiegészítésére.
(2) Amennyiben a panasz elbírálása bíróság vagy más hatóság hatáskörébe tartozik, azt az eljárás lefolytatására hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságnak vagy más hatóságnak, ha az végrehajtási kifogásnak minősül, az eljáró végrehajtónak kell megküldeni azzal a felhívással, hogy tegyen eleget a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 217. § (2) bekezdésében foglalt kötelezettségének.
(3) A panasz megküldéséről és a panaszos jogairól, kötelezettségeiről a panaszost haladéktalanul tájékoztatni kell.
(4)[10] A panasz kivizsgálását a végrehajtási kifogás bíróság általi elintézéséig fel kell függeszteni, és a felfüggesztésről a panaszost írásban értesíteni kell. Amennyiben a panasz elbírálása érdekében a panasz kiegészítése szükséges, a Kar a panaszost 15 napos határidő tűzésével felhívja panasza kiegészítésére.
(4a)[11] Amennyiben a panaszos a felhívásnak határidőben nem tesz eleget, a Kar mellőzheti a panasz vizsgálatát.
(5)[12] A Kar a panaszt annak kézhezvételétől számított 30 napon belül - (4) bekezdésben foglalt esetben 45 napon belül - köteles kivizsgálni. Ha a kivizsgálás előreláthatólag hosszabb ideig tart, erről a panaszost az eljárás meghosszabbítása indokainak egyidejű közlésével tájékoztatni kell. Az eljárás meghosszabbítása a 60 napot - (4) bekezdésben foglalt esetben 75 napot - nem haladhatja meg. A felfüggesztés időtartama az eljárási határidőbe nem számít bele.
(6) A panaszos személyes adatai egyértelmű hozzájárulása nélkül nem hozhatóak nyilvánosságra.
(7) A korábbival azonos tartalmú, ugyanazon panaszos által tett ismételt, továbbá az azonosíthatatlan személy által tett panasz vizsgálata mellőzhető. A panasz vizsgálata mellőzhető akkor is, ha a panaszos a sérelmezett tevékenységről vagy mulasztásról való tudomásszerzéstől számított 3 év után terjesztette elő panaszát.
(8)[13] A végrehajtó hivatali helyiségében jól látható módon ki kell függeszteni a panasztétel feltételeit, annak módját és benyújtásának helyét. A Kar a honlapján és az ügyfélfogadásra szolgáló helyiségében elhelyezett tájékoztató táblán közzéteszi a panasz előterjesztésének lehetőségére és rendjére - különös tekintettel a panaszok szóbeli előterjesztésére szolgáló ügyfélfogadás helyére és idejére - vonatkozó információkat. A végrehajtó és a Kar tájékoztatásának pontosnak, közérthetőnek és egyértelműnek kell lennie.
5. § (1)[14] A panaszról a panaszoltat - végrehajtó-helyettes és végrehajtójelölt esetén pedig a foglalkoztató végrehajtót is - tájékoztatni kell. A Kar a panaszolttól 3 munkanapon belül írásbeli tájékoztatást kér, vagy személyesen hallgatja meg a panaszoltat, továbbá felhívhatja a panasszal érintett intézkedésére vonatkozó ügy iratai vagy az ügy iratai másolatának megküldésére. A panaszolt köteles 3 munkanapon belül írásbeli észrevételeit megtenni az elektronikus kézbesítési rendszer útján és jogosult a meghallgatását kérni a Kartól.
(1a)[15] Ha a panaszolt az (1) bekezdésében meghatározott tájékoztatási kötelezettségének határidőben nem tesz eleget, akkor a késedelmes napok száma a panasz kivizsgálásának határidejébe nem számít bele.
(2)[16] A panasz kivizsgálása iratok áttanulmányozásával, Kar nyilvántartásaiba történő betekintéssel, a panaszoltak jegyzőkönyvbe foglalt meghallgatásával történik. A Kar a panaszost is meghallgathatja, ha azt a panasz tartalma szükségessé teszi.
(3)[17] A Kar a panasz elbírálásáról írásban értesíti a panaszost.
(4)[18] Az értesítésnek tartalmaznia kell - a minősített adat, illetve törvény alapján üzleti, gazdasági vagy egyéb titoknak minősülő adat kivételével - a panasz és az arra tett végrehajtói nyilatkozat rövid összefoglalását, tájékoztatást az intézkedésről vagy annak mellőzéséről és a döntés indokait. A Kar az értesítést pontos, közérthető és egyértelmű indokolással látja el. Az értesítésben tájékoztatni kell a panaszost az ügyre vonatkozó egyéb jogairól.
(5)[19] A panaszos az értesítés kézhezvételét követő 15 napon belül - amennyiben az értesítésben foglalt döntéssel nem ért egyet - felülbírálati kérelemmel fordulhat a Kar Hivatali szervének vezetőjéhez.
(6)[20] A Kar Hivatali szervének vezetője megalapozott felülbírálati kérelem esetén 30 napon belül megteszi a szükséges intézkedéseket, az alaptalan felülbírálati kérelmet pedig elutasítja. A felülbírálati kérelem elbírálásáról a Kar Hivatali szervének vezetője írásban értesíti a panaszost.
(6a)[21] A felülbírálati kérelem elbírálásával szemben további jogorvoslatnak nincs helye.
6. § (1)[22] A panasz akkor alapos, ha a vizsgálat megállapításai a panaszban foglalt sérelmezett intézkedéseket vagy intézkedések hiányát részben vagy egészben igazolják.
(2) Ha a panasz alapos, a Kar a következő intézkedéseket teszi:[23]
a) ha a panaszt a végrehajtó ügyvitelének a panaszolt intézkedéssel kapcsolatos hiányossága okozta, a panaszolt végrehajtót fel kell hívni a jogsérelem megszüntetéséhez szükséges intézkedések megtételére,
b) ha a panasz a végrehajtó működésének egyéb hiányosságait is feltárta, az önálló bírósági végrehajtók ügyvitelének, hivatali működésének és magatartásának ellenőrzésére irányuló vizsgálatok lefolytatásának részletes szabályairól szóló Korm. rendelet szerinti vizsgálatot kezdeményez,
c) kártérítésre és sérelemdíjra okot adó körülmény észlelése esetén tájékoztatást ad az igény érvényesítésének feltételeiről,
d) fegyelemi vétség alapos gyanúja esetén fegyelmi felelősségre vonást kezdeményez.
(3)[24] A (2) bekezdés a) pontja szerinti esetben a Kar írásban, megfelelő határidő tűzésével felhívja a végrehajtót a szükséges intézkedések tételére. A végrehajtó a felhívásban foglaltak teljesítéséről tizenöt napon belül írásban tájékoztatja a Kart.
(4)[25] Ha a panaszt a Kar ügyvitelének hiányossága okozta, a Kar intézkedik a jogsérelem megszüntetése iránt.
4. A panaszügy iratainak és a panasz adatainak kezelése
7. §[26] (1) A Kar panaszügy iratai között kezeli a benyújtott panaszt, a panaszelbírálás során megtett intézkedéseket és panaszolti nyilatkozatokat, továbbá szükség szerint a panaszolt intézkedés iratának vagy a panaszolt ügyiratainak a másolatát. A Kar a panaszügy iratait rendszerezetten és 5 évig köteles őrizni.
(2) A panaszügy iratait úgy kell kezelni, hogy abból a válaszadási határidő és annak betartása egyértelműen megállapítható legyen. A Kar a benyújtott panaszokról legalább az alábbi adatokkal vezet nyilvántartást:
a) a panaszt benyújtó személy neve,
b) a panasszal érintett végrehajtási ügy száma,
c) a panaszolt neve (azonosító szám),
d) a beérkezés dátuma, a benyújtás módja (szóban, írásban),
e) a beérkezés forrása (közvetlenül a Karhoz benyújtott, más szervtől érkezett),
f) az előzetes vizsgálat eredménye,
g) a panasz tárgyának megjelölése, a panasszal érintett intézkedés Vht., illetve a bírósági végrehajtási ügyvitelről és pénzkezelésről szóló 1/2002. (I. 17.) IM rendelet szerinti szabályának megjelölése,
h) a vizsgálat felfüggesztése,
i) a panaszt kivizsgáló kari ügyintéző neve,
j) szükséges-e intézkedés, a javasolt intézkedés rövid leírása,
k) az értesítés megküldésének időpontja,
l) a felülbírálati kérelem benyújtásának időpontja,
m) a Kar Hivatali szerve panaszügyeket elbíráló hivatali szervezeti egységének vezetője által megküldött értesítés időpontja.
5. A panaszügyek felügyelete
8. § (1)[27] A Kar az előterjesztett panaszok számáról, tárgyáról, értékeléséről és az azok alapján tett kari intézkedésekről havonta utólag, a tárgyhónapot követő hónap 15-éig tájékoztatja a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (a továbbiakban: Hatóság) a 7. § (2) bekezdése szerinti kimutatás megküldésével. A kimutatást elektronikus úton, szerkeszthető formában, elektronikus aláírással ellátva, valamint a papír alapú kimutatást képi formátumú elektronikus okirattá alakítva kell megküldeni.
(2)[28] A kimutatáshoz a Kar csatolja a panaszosnak küldött értesítést. A kimutatás alapján a Hatóság ellenőrzi a panaszügyintézés eljárási szabályainak betartását. Ha a Kar a panaszügyintézés eljárási szabályait nem tartja be, a Hatóság intézkedési tervet kér a Kartól.
(3)[29] A tárgyhónapban elintézett panaszokra vonatkozóan a megküldött iratok alapján a Hatóság mintavétel útján történő eljárással ellenőrzi, hogy a panasz elbírálása megfelelt-e a jogszabály céljának, és a panasz tárgya tekintetében az egyéb jogszabályoknak. Abban az esetben, ha a Hatóság eltérést észlel, egyeztetést kezdeményez a Karral, eredménytelen egyeztetést követően határidő tűzésével és álláspontjának megküldésével a panaszos számára új értesítés kiadását kezdeményezi a Karnál.
(4) A Hatóság és a Kar évente, a Kar vagy a Hatóság kezdeményezésére félévente áttekinti az elintézett panaszokat annak vizsgálata céljából, hogy szükséges-e[30]
a) jogszabály módosításának kezdeményezése,
b) iránymutatás kiadásának kezdeményezése,
c) jogegységi döntés kezdeményezése vagy
d)[31] a panaszügyintézés kari szabályzata módosításának kezdeményezése.
(5)[32] A Hatóság a kockázatelemzési szempontokat - a panaszok áttekintése alapján - évente felülvizsgálja a végrehajtók működésének az önálló bírósági végrehajtók ügyvitelének, hivatali működésének és magatartásának ellenőrzésére irányuló vizsgálatok lefolytatásának részletes szabályairól szóló Korm. rendelet szerinti vizsgálatához.
(6)[33] Az áttekintésen a Kar részéről a végrehajtók vizsgálatát végző szervezeti egység vezetője, vagy az általa kijelölt személy, a panaszügyek elbírálását előkészítő hivatali szervezeti egység vezetője, a Kar szervezeti és működési szabályzata szerint a panaszügyről döntést hozó kari szerv legalább két képviselője és a panaszügyek felügyeletével összefüggésben a Hatóság által kijelölt személy vesz részt.
(7)[34] A Kar hivatali szervének vezetője a közgyűlést évente tájékoztatja a panaszügyek intézéséről.
(8)[35] A Kar panaszkezelési szabályzatát a Hatóság elnöke hagyja jóvá. A Kar a panaszkezelési szabályzatát jól láthatóan, figyelemfelhívásra alkalmas módon teszi közzé.
6. A fegyelmi eljárások nyilvántartásának szabályai
9. § (1)[36] A Kar a folyamatban lévő fegyelmi eljárásokról legalább az alábbi adatokkal vezet nyilvántartást:
a) a fegyelmi eljárás megindítását indítványozó személy vagy szerv neve,
b) a fegyelmi ügy bírósági ügyszáma,
c) a fegyelmi eljárás alatt álló végrehajtó neve (azonosító száma),
d) az eljárás megindításának dátuma,
e) a fegyelmi eljárás előzménye, annak ügyszáma (iroda vizsgálat, panasz, egyéb),
f) a fegyelmi vétség tárgyának megjelölése, a megsértett Vht. vagy más jogszabály rendelkezésének megjelölése,
g) a végrehajtó hivatalából történő felfüggesztésének kezdete, a felfüggesztés vége,
h) állandó helyettes neve,
i) a helyettesítésre vonatkozó bejelentés kari ügyszáma,
j) a fegyelmi bíróság megnevezése,
k) elsőfokú fegyelmi határozat ideje,
l) fegyelmi határozat rövid ismertetése,
m) fellebbezés benyújtója,
n) jogerős fegyelmi határozat ideje és
o) a jogerős fegyelmi határozat rövid ismertetése.
(2)[37] A Kar az (1) bekezdés szerinti nyilvántartást negyedévente utólag, a tárgynegyedévet követő hónap 15-éig megküldi a Hatóságnak. A kimutatást elektronikus úton, szerkeszthető formában, valamint a papír alapú kimutatást képi formátumú elektronikus okirattá alakítva kell megküldeni.
(3)[38] A Kar hivatali szervének vezetője a közgyűlést évente tájékoztatja a folyamatban lévő és lezárt fegyelmi eljárásokról.
7. Záró rendelkezések
10. § Ez a rendelet 2015. március 1-jén lép hatályba.
11. § A rendeletet a hatálybalépésekor folyamatban lévő panaszeljárásokban akként kell alkalmazni, hogy ha a panasz vizsgálata még nem kezdődött meg, akkor a vizsgálat elvégzésére, ha pedig a vizsgálat még nem fejeződött be, a vizsgálat befejezésére, az arról küldött értesítésre, valamint az annak alapján megteendő intézkedésekre vonatkozó rendelkezéseket alkalmazni kell.
12. §[39]
Dr. Trócsányi László s. k.,
igazságügyi miniszter
Lábjegyzetek:
[1] Megállapította a 26/2016. (XII. 27.) IM rendelet 19. § (1) bekezdése. Hatályos 2017.01.01.
[2] Módosította a 20/2017. (XII. 21.) IM rendelet 44. §-a. Hatályos 2018.01.01.
[3] Módosította a 26/2016. (XII. 27.) IM rendelet 19. § (14) bekezdés a) pontja. Hatályos 2017.01.01.
[4] A nyitó szövegrészt módosította az 5/2016. (III. 8.) IM rendelet 22. § (1) bekezdés 2. pontja. Hatályos 2016.03.09.
[5] Módosította az 5/2016. (III. 8.) IM rendelet 22. § (1) bekezdés 3. pontja. Hatályos 2016.03.09.
[6] Módosította az 5/2016. (III. 8.) IM rendelet 22. § (1) bekezdés 3. pontja. Hatályos 2016.03.09.
[7] Módosította az 5/2016. (III. 8.) IM rendelet 22. § (1) bekezdés 2. pontja. Hatályos 2016.03.09.
[8] Módosította az 5/2016. (III. 8.) IM rendelet 22. § (1) bekezdés 2. és 4. pontja. Hatályos 2016.03.09.
[9] Megállapította a 26/2016. (XII. 27.) IM rendelet 19. § (2) bekezdése. Hatályos 2017.01.01.
[10] Megállapította a 26/2016. (XII. 27.) IM rendelet 19. § (3) bekezdése. Hatályos 2017.01.01.
[11] Beiktatta a 26/2016. (XII. 27.) IM rendelet 19. § (4) bekezdése. Hatályos 2017.01.01.
[12] Megállapította a 26/2016. (XII. 27.) IM rendelet 19. § (5) bekezdése. Hatályos 2017.01.01.
[13] Módosította az 5/2016. (III. 8.) IM rendelet 22. § (1) bekezdés 3. pontja. Hatályos 2016.03.09.
[14] Módosította az 5/2016. (III. 8.) IM rendelet 22. § (1) bekezdés 2. és 5. pontja. Hatályos 2016.03.09.
[15] Beiktatta a 26/2016. (XII. 27.) IM rendelet 19. § (6) bekezdése. Hatályos 2017.01.01.
[16] Módosította az 5/2016. (III. 8.) IM rendelet 22. § (1) bekezdés 2. és 6. pontja. Hatályos 2016.03.09.
[17] Módosította az 5/2016. (III. 8.) IM rendelet 22. § (1) bekezdés 2. pontja. Hatályos 2016.03.09.
[18] Módosította az 5/2016. (III. 8.) IM rendelet 22. § (1) bekezdés 2. pontja. Hatályos 2016.03.09.
[19] Megállapította a 26/2016. (XII. 27.) IM rendelet 19. § (7) bekezdése. Hatályos 2017.01.01.
[20] Megállapította a 26/2016. (XII. 27.) IM rendelet 19. § (7) bekezdése. Hatályos 2017.01.01.
[21] Beiktatta a 26/2016. (XII. 27.) IM rendelet 19. § (8) bekezdése. Hatályos 2017.01.01.
[22] Megállapította a 26/2016. (XII. 27.) IM rendelet 19. § (9) bekezdése. Hatályos 2017.01.01.
[23] A nyitó szövegrészt módosította az 5/2016. (III. 8.) IM rendelet 22. § (1) bekezdés 2. pontja. Hatályos 2016.03.09.
[24] Módosította az 5/2016. (III. 8.) IM rendelet 22. § (1) bekezdés 2. és 11. pontja. Hatályos 2016.03.09.
[25] Módosította az 5/2016. (III. 8.) IM rendelet 22. § (1) bekezdés 3. pontja. Hatályos 2016.03.09.
[26] Megállapította a 26/2016. (XII. 27.) IM rendelet 19. § (10) bekezdése. Hatályos 2017.01.01.
[27] Módosította a 10/2021. (IX. 30.) IM rendelet 9. § (1) bekezdés a) pontja. Hatályos 2021.10.01.
[28] Módosította a 10/2021. (IX. 30.) IM rendelet 9. § (1) bekezdés b) pontja. Hatályos 2021.10.01.
[29] Módosította a 10/2021. (IX. 30.) IM rendelet 9. § (1) bekezdés b) pontja. Hatályos 2021.10.01.
[30] A nyitó szövegrészt módosította a 10/2021. (IX. 30.) IM rendelet 9. § (1) bekezdés b) pontja. Hatályos 2021.10.01.
[31] Módosította az 5/2016. (III. 8.) IM rendelet 22. § (1) bekezdés 10. pontja. Hatályos 2016.03.09.
[32] Módosította a 10/2021. (IX. 30.) IM rendelet 9. § (1) bekezdés c) pontja. Hatályos 2021.10.01.
[33] Módosította a 10/2021. (IX. 30.) IM rendelet 9. § (1) bekezdés c) pontja. Hatályos 2021.10.01.
[34] Módosította a 26/2016. (XII. 27.) IM rendelet 19. § (14) bekezdés e) pontja. Hatályos 2017.01.01.
[35] Módosította a 10/2021. (IX. 30.) IM rendelet 9. § (1) bekezdés d) pontja. Hatályos 2021.10.01.
[36] Megállapította a 26/2016. (XII. 27.) IM rendelet 19. § (13) bekezdése. Hatályos 2017.01.01.
[37] Módosította a 10/2021. (IX. 30.) IM rendelet 9. § (1) bekezdés e) pontja. Hatályos 2021.10.01.
[38] Módosította a 26/2016. (XII. 27.) IM rendelet 19. § (14) bekezdés g) pontja. Hatályos 2017.01.01.
[39] Hatályon kívül helyezve a 2010. évi CXXX. törvény 12. §-a alapján.