432/B/1992. AB határozat

az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény 7. § (1) bekezdéséhez kapcsolódó melléklet egyes rendelkezései alkotmányellenességének vizsgálatáról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály utólagos alkotmányossági vizsgálata iránt benyújtott és egyesített indítványok tárgyában meghozta a következő

határozatot.

Az Alkotmánybíróság az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény 7. § (1) bekezdéséhez kapcsolódó mellékletben az egyéb tulajdonban lévő 1989. január 1-je előtt keletkezett és a törvény hatálybalépésekor fennálló bérleti jogviszonyok keretében hasznosított lakások bérét hatósági árként szabályozó rendelkezés alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése iránt benyújtott indítványt elutasítja.

A 45/1982. (X. 7.) MT rendelet 9. § (2) bekezdése vonatkozásában az Alkotmánybíróság a panaszt visszautasítja.

INDOKOLÁS

I.

Az egyik indítvány álláspontja szerint az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény mellékletének B) pontjában alkotmányellenes az a rendelkezés, amely a nem önkormányzati tulajdonban lévő (egyéb tulajdonban lévő) - 1989. január 1-je előtt keletkezett és a törvény hatálybalépésekor fennálló bérleti jogviszony keretében hasznosított - lakások bérét a települési önkormányzat képviselő-testületének hatósági ármegállapító jogkörébe utalja. Álláspontja szerint ez a szabályozás az Alkotmány 9. § (2) bekezdésével és a 70/B. § (2) bekezdésével ellentétes, ezért az alkotmányellenesség megállapítása mellett e rendelkezés megsemmisítését kérte.

A másik indítvány az 5/1991. (II. 16.) AB határozatban már értékelt, a lakbérekről, továbbá az albérleti és ágybérleti díjakról szóló 45/1982. (X. 7.) MT rendelet 9. § (2) bekezdésével összevetve - a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 1. § (1) bekezdésére figyelemmel is -, kérte az 1990. évi LXXXVII. törvény 7. § (1) bekezdés és a fenti minisztertanácsi rendelet utólagos alkotmányossági vizsgálatát.

II.

Az Alkotmánybíróság a lefolytatott vizsgálat eredményeként egyik indítványt sem látta megalapozottnak.

Az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény 7. §-a az ehhez kapcsolódó melléklet - amely értelemszerűen együtt alkotja a törvényi rendelkezést - meghatározott termékek és szolgáltatások árának hatósági árrá nyilvánításáról rendelkezik és megnevezi azon szerveket, amelyek a felsorolt termékek és szolgáltatások hatósági árának megállapítására jogosultak. A melléklet I. B) Szolgáltatások című fejezete hatósági áras szolgáltatássá nyilvánítja - a 714-11-01 szolgáltatási számból - az egyéb tulajdonban lévő lakásra 1989. január 1. előtt keletkezett és a törvény hatálybalépésekor fennálló bérleti jogviszony keretében hasznosított lakások bérét és a legmagasabb hatósági ár megállapítását a települési önkormányzat képviselő-testületének hatáskörébe utalja.

Az Alkotmány 9. § (2) bekezdése szerint -, amelyre az indítványozó hivatkozik - a Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát.

Az Alkotmánybíróság több ügyben vizsgálta már a tulajdonhoz való jog és a vállalkozás jogának alkotmányjogi természetét és megállapította, hogy mind a tulajdonhoz való jog, mind a vállalkozás joga alkotmányos alapjog, azonban nem korlátozhatatlan. Ha a közérdek érvényesítése érdekében elkerülhetetlen, törvény szükséges mértékben és arányos módon korlátozhatja mindkét alkotmányos jogot.

Ebből az alapgondolatból indul ki az árak megállapításáról szóló, ez ügyben kifogásolt törvény is és azt már a bevezetőben is kinyilvánítja. Eszerint: Az árak legfőbb szabályozója a piac és a gazdasági verseny. Az árakra vonatkozó közvetlen kormányzati beavatkozás csak ott indokolt, ahol a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló törvényben foglaltak nem elégségesek a káros versenykorlátozás és a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés megakadályozására.

A szerződési szabadság a vállalkozáshoz való jogból, a vállalkozás szabadságából levezethető Alkotmány által védett jog, garanciáit a Polgári Törvénykönyv tartalmazza és a Ptk. szabályainak megfelelően korlátozható. A Ptk. 226. § (3) bekezdés értelmében hatósági ár megállapítására külön törvény szerint kerülhet sor.

Az árak megállapításáról szóló törvény azzal, hogy a nem önkormányzati tulajdonban lévő, egyéb tulajdonú lakások 1989. január 1. előtt keletkezett bérleti jogviszonyaira a települési önkormányzat képviselő-testületének adja az árhatósági jogkört, megszüntette a központi szabályozást és irányítást és lehetővé tette, hogy a helyi viszonyokat ismerő, választott testület határozza meg azt a maximális bérösszeget, amelyre a kialakuló új gazdasági viszonyoknak megfelelően a tulajdonosok (bérbeadók) igényt tarthatnak, és a bérlők teherbíróképességével is arányba állítható. Ugyanezen képviselő-testület hatáskörében van az a támogatási rendszer is, amelyet szükség szerint a bérlők igénybe vehetnek és amely a piaci viszonyok teljes átalakulásáig, mint érdekkiegyenlítő rendszer működhet bérbeadók és a bérlők között. A nem települési önkormányzati tulajdonban lévő lakásokra 1989. január előtt keletkezett bérleti jogviszonyok ugyanis nemcsak a bérbeadók, hanem a bérlők részére is kész helyzetet teremtettek. E tartós jogviszonyban az átmenet csak az érdekek kölcsönös figyelembevételével, az anyagi eszközök és minden lehetőség gondos mérlegelésével tehető zökkenőmentessé. A piacgazdaság és a versenyszabadság lakásbérleti jogviszonyokra is érvényes alkotmányos elveinek érvényesülését tehát - a piacgazdaság jelenlegi állapotában - az indítvány által támadott bérmaximálási lehetőség - a fentiek szerint - nem sérti aránytalanul vagy indokolatlanul, azért az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.

III.

Az Alkotmány 70/B. §-a a munkához és a munka díjazásához való joggal foglalkozik. Ez a rendelkezés sem a tulajdonnal, sem a vállakózás szabadságának jogával nem hozható összefüggésbe.

IV.

Korábbi 5/1991. (II. 16.) AB határozatával az Alkotmánybíróság elutasította a lakbérekről, továbbá az albérleti és ágybérleti díjakról szóló rendeletet módosító 13/1990. (I. 31.) MT rendelet 2. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére beadott indítványt.

Tekintettel arra, hogy a második indítvány tárgyában az Alkotmánybíróság korábban határozott, az Alkotmánybíróság a panaszt e körben viszautasította.

Budapest, 1992. július 9.

Dr. Sólyom László s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Ádám Antal s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kilényi Géza s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Schmidt Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Herczegh Géza s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lábady Tamás s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Szabó András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Vörös Imre s. k.,

alkotmánybíró

dr. Zlinszky János s. k.,

előadó alkotmánybíró